Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-01-07 / 2. szám
8 VIRÄGZÖ MEZŐGAZDASÁG 1959. január 7. TJagyományos vadászathoz készülődik a grófi lak. A föerdész tizenhét vadörjével a „haditeroen“ dolgozik. A titkár a meghívott előkelőségek névsorát ellenőrzi. A szakácsnők hada süt-föz. A gróf, mint „szakértő“ a töltényeket vizsgálja, puskáit nézegeti. A grófnő új ruháit próbálgatja: csinos legyen, hogy a férfinépet meghódítsa. Már éjfélbe nyúlik az idő, de a készülődés nem ér véget. A gróf aludni tér, de előbb megkérdezi: — Hajtó lesz elegendő? — Legkisebb gondunk — legyint hanyagul a faerdész. — Jön a nép, seregestül. A falu népe már hajnalban előállt. Várták e napot. így, karácsony tájt jólesik, ha jön a házhoz pár korona. Az urak örömmámorban úsznak. Hó esett reggelre. Szivbéli gyönyörűség a nyúl lövése friss havon.. De nem úgy a hajtő-sereg. Bár az otthoni lábbeli java került lábukra — nem számít kié, mégis gondterhelten vizsgálgatják bakancsaikat bírja-e a határjárást ? A föerdész a hajtókát válogatja. Gyorslábú, fiatal, erős legyen. Az idősebbeket mustrálgatja. Nem célszerű beosztani őket, mert a minden hájjal megkent parasztok még a nyulakat is eldugdossák. Ilyesmi motoszkál Bondor Sanyi fejében is. Valamelyik „nagykutya“ mellé kerülhetne, hátha leesik valami. Egy nyalat ott hagyna a barázdában, no meg a beígért 5 korona napidíj is valami. Eredményes nap lesz, csak sikerüljön. De miért ne sikerülne ? Ábrándozásában egy hórihorgas alak zavarja. A jövevény megáll előtte. Balszemén monokli, ujjain briliánsgyiírük ragyognak. Furcsa érzés, amikor a méítóságos a rongyosok között csavarog. Rövid szavakkal gyorsan beszél, de nem érteni belőle egy szót sem. Ám Bondor sejti, hogy mit akar. Hangtalanul mellé szegődik. A kastély udvarán egy erdészféle zöldkabátos vár rájuk. Hátán zsák, mellette pórázon egy nagy kutya. A málhatartó ember megszólal: — Öcsém, ma jó dolgod lesz. A méltóságos úr mellett leszel. Viszed a töltényt és vezeted a Harryt. A kutyát csak parancsszóra szabad elengedni. Két „kutya“ és a hátizsák; így indul Bondor a háborította mezőnek. Biztosan lépked, otthon érzi magát. De gazdája mit keres ezen a tájon!? Mi köze van e földhöz, amelyen fűzős csizmájával a szűz havat tapossa. Igaz, hogy a többi sem különb. Mindannyiuknak célja: a tejfelt leszedni. Egy rókáról két bőrt! Nyáron a termés, télen a vad. S a falu népének, aki élelmet termel embernek, vadnak, most is csak a teher jut. A teher... Bondor hátán egyre súlyosabbá válik a rakomány. Harry sem nyughat. Az erős dög minduntalan rángatja, a körben futkosó nyitlak megvadították. Majd csak fogy a lőszer, hiszen a méltóságos tolmácsa két puskát cipel. A kutya is kifutja magát, bizonyára csillapodik majd a vére. A kör bezárul. Jönnek a nyulak ötösével. A méltóságos lö ... durr ... E pillanatban a kutya olyat ránt Bondoron, hogy majdnem arcra bukik. Meglepetésében elengedi a dögöt. Harry öles ugrásokkal a menekülő nyúl után veti magát. A szikár, nagy ember toporzékol' dühében. Szidja az erdészt, füttyszóval hívja kutyáját. Szerencse, hogy a nyulak csapatosan vágtatnak feléje, s nem ér rá dühöngeni. Az erdész minduntalan tölt, az úr lö. A nyulak sűrűn bukfenceznek. Ez is csak bajt okoz. A hajtők alig bírnak a Vadászvacsora Irta: SÁNDOR GÁBOR nyulakkal. Bondor is nyolc nyulat cipel, amikor megérkezik Harry, szájában a szét marcangolt állattal. Az erdész elveszi tőle a roncsot, s pákájával ötöt-hatot húz a derekára, majd újra Bondorra bízza. A kutyának földig lóg a nyelve, de a vad vére eszét vette. Szinte viszi maga után az embert. Mire az első kör véget ér, gözfelhö szálldos Bondor testéből, pedig nincs nyári meleg és a kasza is hiányzik kezéből. A kettős teher: a nyúl, töltény és a kutya egészen kikészítette. Délben irigyel is akadnak. Az erdész a rögtönzött asztalukhoz hívja, ahol az urak falatoznak. Van ott kolbász, sonka, kacsasült, s „nyakolaj" elegendő. Az ételek láttára a kutya vinnyog, Bondornak a nyála csurog. Sóvárogva nézi a kipakolt eledelt, miközben a zsebéből előkotorászott száraz kenyerét morzsolgatja. Csak jut valami maradék ... Az erdész, kezében csomaggal, feléje közeleg. Bondor szeme felcsillan, s gondolatban már nyeli a fejedelmi falatot. Szemét egy pillanatra behúnyja, már nyúl is az elemózsiáért. A kinyújtott kar félúton megáll, megmerevedik. Az ételt a kutya elé vetik. Az habzsolva falja, nyeli porcióját. Morog és sunyítva pislog vezetőjére. A kutya jóllakotton, az ember éhesen indul a szántáson. A hó olvadásnak indul, dél felöl enyhe szél kerekedik. Csak ez hiányzik a hajtóseregnek. A hóié minden rést megtalál a lábbelin. Vizessé válik a kapca,■ elázik, tönkremegy a bakancs. Bondornak is váladozik a bakancsa talpa. Már kisebb a teher, a kutya is nyugodtabb, de a tocs-pocs, a hó olyan mint a kása. Ragad a föld, vigyázni kell a lépéssel. Vigyázni! ... Vigyázni! ... Amitől félt, bekövetkezett. Levált a bakancstalp. csak a sarok tartja. Madzag, kés kerül elő... A szegényember zsebéből az ilyesmi sohasem hiányzik. Szorosan felköti a talpat, s fogát összeszorítva tapossa a sarat napestig. A z alkony gyorsan borítja palástját a megdézsmált mezőre, falura. Fényárban úsznak a kastély termei, forralt bort szűre sölnek a vendégek. Az idő múltával lábra kap a jókedv, kezdődik az úri-muri. Plafont veri a lárma, nem fér a röhögés a teremben. Kint, az udvar csücskében nagyobb a hallgatás. A hajtósereg napi bérére vár. Az öt koronára, a megszolgált garasra. Főbbnek már a foga vacog. Csak a föerdész önt beléjük némi meleget. Most is feléjük tart, immár harmadszor. — Emberek, legyenek türelemmel. Nem sikerült az ezrest felváltani. Nincs ennyi pénz a faluban. Holnap talán a városban, a bankban felváltjuk. Csend ... mély csend. Az emberek öszszetöpörödnek. Már csak egy csomó gúnya látszik. A villogó szemek tüze a sötétbe vész. — Nyulat, nyulat nem kaphatnánk? — töri meg a csendet egy fázós ijedt hang. — Nem hiszem, de megpróbálom. Aki akar, várhat. Az erdész minden porcikája remeg, de kukkanni sem mer. A gróf nem válogat a szavakban. — ... — mondd meg a csürhének, falják fel a kölykeiket, ne az én nyulaimat. Végeztem! A föerdész lehajtott fejjel hagyja el a szobát. Parancsot ad kocsisának, s eltűnnek a sötét éjszakában. A gróf tovább tivornyázik ... A hajtők egyenként hazavánszorognak. Összefagyva, üres kézzel, korgó gyomorral. Csak egy ember marad az udvaron, Bondor Sanyi. Keze ökölbe szorul és lassan felemelkedik. — Átkozott hóhérnép . . . Majd el jön az idő. eltűntök a föld színéről is! A kuliúrház ablakainak fényét megtöri a sűrű köd. Bent vadászvacsorához készülődik öreg, fiatal. Nyálcsorditó pörköltet hordanak szét a vadászfeleségek, örömteljes, vidám a hangulat. Az asztalfőn a vadászgazda, Bondor Sanyi ül. Boldogan végigtekint a hosszú asztalsoron. Érzelmeitől a szíve nyiladozik. Akaratlanul, lassan felemelkedik. Beszélni, szólni akar... A szavakat keresi. A régiről mondana valamit, a régi időkről. Kezével az asztal szélét markolja. Felé szegeződnek a tekintetek. Homlokáról izzadságcsöpp fut a szájáig. Sós ízű, kegyetlen izzadságcsepp. Egy ... kettő ... tíz, húsz! Már könynyekkel vegyesen. Ha az asztalnak nedve lenne kicsordulna. Gyűlölettől izzó szavak ... Nem! Nem méltók e teremben, ... Lassan, észrevétlen a székére ereszkedik. A tömeg csendes, hangtalan. Temetik a múltat. Építik a jövőt. Azé a föld termése, vadja, aki dolgozik rajta. A bárány megölte a farkast..« Salermo közelében egy parasztlegény madarászni ment a falu határába. Kutyája a sűrű bozóttal benőtt területen keresgélt, majd hirtelen szűkölve viszszafutott gazdájához. A parasztlegény lövésre készen tartott fegyverrel indult a bozót felé, ahol legnagyobb meglepetésére hatalmas farkassal találta magát szemközt. Bár fegyvere csak apró maj dársöréttel volt töltve, egyetlen jólsikerült lövéssel sikerült leterítenie a dúva-* dat, amely több mint 70 kilót nyomott. A ritka vadászszerencse megdöntötte Aesopus híres állatmeséjét, mert a jelen esetben a bárány ölte meg a farkast, ugyanis a parasztlegényt Angellónak (Bárány) hívják.
