Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-08-03 / 31. szám
yfz\aVet9 Földműves 1958. augusztus 3. „Az élet él és élni akar, • • • r»\ Őrzök: vigyázzatok a strázsán“. (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz.) i a háború? Mindenki tudja. Szenvedőleg vagy cselekvőleg mindenki megélte. De mi a béke? Hol az az ember, aki erre a kérdésre gondolkodás nélkül, kapásból felelni tudjon?! Ki akarja a háborút? Senki. És ha arra, kerül a sor, mégis a legtöbben elfogadják, csinálják, élik, éneklik, és tűrik. Ki akarja a békét? Mindenki. És ki csinálja? Mindenki? A felelet megzavarodik, mert a béke akarata, tette a hogyanon múlik, a példán, beidegzett gyakorlaton, a vérbe ment mozdulaton. A békének nincs gyakorlata, tudata és történelme. Amire egyértelmű választ tudunk adni, nem probléma többé. A béke kérdésére nincs elhatározó felelet. A béke: a problémák problémája! A háborúnak csak történelme, csak gyakorlata van, az egész emberi életet betöltő, birtokló kiterjedése, totalitása. Ezer évek csata-történetével szemben áll a tíz ujjadon leolvasható békekongresszusok száma ... Az elsőt, 1849. augusztus 22-én tartották Brüsszelben. Victor Hugo elnökölt, ő mondotta: „A népek, ezek az anyjukat kereső árvagyerekek, még hiába tapogatóznak a béke öltönyének szegélye után... De eljön a nap, amikor a fegyverek kihullnak a kezeitekből, és hogy ez a nap eljöhessen, nem lesz szükség 400 évre, mert mi rohanó időben élünk, ahol egy év sokszor elvégzi századok művét. Franciák, angolok, belgák, németek, oroszok, szlávok, európaiak, amerikaiak, mit kell tennünk, hogy ezt a napot elérjük? Semmi mást, mint egymást szeretni!“ A BÉKE: A SZERETET. Szeretet nélkül nincs béke. És mégis, ma, száz év múlva a béke-lényeg ez első politikai kinyilatkoztatása után Victor Hugo mondata sután, nevetségesen hat. A szó, a fogalom: „szeretet“ történelmünkben színtelenné, ismeretlenné kopott. Az emberiség válságát le lehet egyszerűsíteni a háború és béke problémájára, de a krízis alapja: a szeretet-probléina megoldhatatlansága. Megdicsőült szegény költőnk, József Attila a megoldhatatlanságig példázta, „Aki szeretni gyáva vagy“: e paradoxonhoz, ez igazságot feltáró gyilkos ellentmondáshoz csak József Attila juthatott el. Az ember tud .ölni, de gyáva — szeretni. íme e probléma magja: az FÄBRY ZOLTÁN: HABORU-KULTURA-BEKE — Részlet — ALIG NÉHÁNY NAPJA, hogy véget ért Stockholmban, a béke-kongresszusok már-már hagyományossá vált városában a népek világparlament je. Hetvenhat ország képviseletében 1264. delegátus beható vita után egyhangú határozatokat hozott békés építő munkánk érdekében. Az emberi históriában páratlan ez a nemzetközi megmozdulás. Stockholm nemcsak manifesztáció, népiesük a béke seregszemléje. A harcos békevédelem eszméje ma már a tömegek közé hatolt és anyagi erővé vált. Stockholm újra tudatosította, hogy a béke sorsa a népek kezében van, hogy a békét meg kelt és meg lehet védeni. Ma már van ereje és hatása az egyszerű ember szavának. Az emberiség felismerte az összefogásban rejlő nagy lehetőségeket: együttes erővel nemcsak a vizek áradását lehet megfékezni, hanem a bűnös háborús szenvedélyeket is. Soha nagyobb szükség még nem volt a dolgozó tömegek, a szellemi élet alkotó munkásainak, minden jóakaratú, békességet áhító embernek cselekvő egységére mint napjainkban. A világot betölti a kiáltás: Ne engedjétek, hogy a pusztulás erői legyenek úrrá felettünk’. A dolgozók százmilliói Pablo Nerudával naponta ízlelik és vallják: „... béke mindennek, ami él: béke minden földeknek és vizeknek". Semmiféle közömbösség és kishitűség nem gyengítheti ezt az elszánt törekvésünket a jövőben sem. erkölcs légüres tere. Csoda, ha a keletkező űrt azonnal elöntik és eluralják a gonosz démonai háborgásig, őrületig, háborúig?! Ady a tizennégyes háborgás különös nyáréjszakáján pontosan fedte fel a légüres teret, az ellenségnek átengedett tereprészeket: „Tudtuk, hogy az ember esendő“, mert ........nagyon adós a szeretettel“. Ady egész háborús költészetének alapja a szeretetlényeg kisemmizettsége és az ebből folyó katasztrófa: „Hányszor kell még sírnia a szeretet és géniusz doboló vigasságának szünésével a Földnek, megromolnia...? Mi jókedvet csinál az Úrnak, hogy csak mutogatja az Embernek nagyszerű célját, az élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal s a békének szivárványlúdját ? ... Oh miért oly szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretet et és boldogságot? Vigyázok, hiába vigyáztok ..., mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca." Ady őrző volt a strázsán, intés és — ítélet, aki riadtan eszmél a háború embergyalázó valóságára: „S a megdühödött poklok Népe, e véres, bomlott: Valósággal mink volnánk? ... Mocsok a szívünk és agyunk, Sírván siratjuk, hogy vagyunk ... S utunk a latrok útja, Holott Jézusokként kezdtük.“ Jézus: a béke, a kereszténység, a szeretet törvénye. De van-e, lehet-e a földön nehezebb valami, mint a szeretet békeparancsa: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“?! A kereszténység kétezer éve nem bírta gyakorlatba átültetni a békét, kétezer keresztény év változatlanul a háborút igazolta, a pogányságot... . ..NEHÉZ, NEHÉZ DOLOG A BÉKE! A háború hétmérföldes csizmákban jár, ma már az atomenergiát bitorolja, de a béke gyerekcipőben még csak most tanulja a zsinórfűzés tudományát. A háború bármely pillanatban őrült előnnyel startolhat, mert háborút indítani a világ legkönnyebb, legfelelőtlenebb dolga, de békét akarni a legnehezebb, mert a béke: lelkiismereti felelősség, a legnehezebb erény. És ezt a legnehezebb erényt ma millió egyszerű ember mondja, óhajtozza, próbálja és kóstolgatja. Fejet kell hajtani, kalapot emelni e megnyilatkozás előtt: az egyszerű emberek, a dolgozók ma a béke-forradalom, a legnehezebb forradalom elkötelezettjei. Ä feladat nem könnyű, .a feladat új, mert a békeakarat a béketudaton múlik, egy eddig vérbe nem ment magatartáson. A béketudat a háborús lelkiség törpítésének, törpülésének arányában nő vagy fogy. Minden békemozgalom alapja a háborús szellem — a bellicizmus-elleni harc. Nehéz a béke ügye, mert a dicséret és dicsőség eddig a háborút illette ... A BÉKE MEGOLDATLANSÁGA az emberség csődjét, a humánum elégtelenségét példázza. A totális háboA K.OLTO ÁLMA - Részlet a „Hirosima mosolyáéból -A KÖLTŐ Ki vagy te? Ki szól hozzám ily őrült s hazug szavakkal? A DÉMON HANGJA Én az vagyok, ki a föld bőre-szinén krátereket nyit s megtölti őket asszu-borral \ a vérerek kék szőlőjéből... Tűzszínben-játszó ültetője bozontos dinamit-vadonoknak ... Vagyok rom-városokból, lángból, kiloccsant agyvelőből rakott artézi kutak építője; legendás ültetője a robbanások sudár pálmáinak... Nincs szélességi fok a föld két sarka közt semerre, hol ültetvényen meg ne foganna, s meg ne teremné tűz-gyüinölcseit. Egy Új világnak vagyok nemzője, melyben kevés lesz majd az ember, s a mélység lesz az úr. A mindent elnyelő Kráter vagyok magam, a húszadik völgykatlanból kibúvó polipja napjainknak. A vak homállyal csordultig telt zord völgyszakadékok megrészegítenek. Én gyűlölöm a bércet, A KÖLTŐ A fényt is gyűlölöd. A DÉMON Te mondád . . , Én mindent gyűlölök ami csak felfelé tör, ami magasság. Fogam csikorgatom ha látom, hogy támadnak a hajnali fények; a napsugárnak mintha szárnya nőne, repül, s aranyba vonja, kőröl-köre szökve, a függélyes falat, — füstből, sötét ködökből felcsillanó tükörként ragyog, s feléje feltámadt embermilliók tekintenek, hogy megtalálják az elveszett mosolyt. Mint gyűlölöm az emberi mosolyt is.. i mily esztelen vakhittel csügg a fényen, csügg mindazon, mit ostobán szilárdnak lenni vél, és lépcsőfoknak útjában ... nem egyszer rontottam el e dőre utat, mely mégis egyre fplfelé halad. Ügy gyűlölöm ajkatok mosolyát, mert száll az is, száll felfelé mint fénymadár, a szárnyait kitárva ... Lásd, én ezért hozom reá tok a pusztulásnak átkát, vad átkot, mely nem szűnő gondokba görnyeszt s vetem reátok rémítő jelét a Völgynek! A KÖLTŐ (Szólni akar, de meggondolja; szemében könnyek gyűlnek, mégis mosolyog. Könnyeiből madárrajok szállnak fel suhogva. Mosolyogva néz utánuk, bár tudja, hogy ahová szállnak, ő már sohasem érhet el). VERESS ZOLTÁN FORDÍTÁSA rúk korában élünk és ez irdatlan behemóttal szemben az ember csak eltaposható és eltaposandő féreg szerepét játszhatna? Totális háború, tehát barbár felelőtlenség ellen csak a humanizmus teljességének lehet létjogosultsága, esélye. És hol van ez? A háborúnak elvadult, elvakított, megfélemlített tömegei vannak. A háború és embere, a katona, a legegyszerűbb létforma. Tudja mi a kötelessége és élvezetet is talál benne. Nyomj a kezébe egy fegyvert és tudja mit kezdjen vele, de mondd neki, hogy gondoljon emberségére és már nem tudja, mit csináljon kezével, lábával, szemével. Az ismeretlennel szemben zavarba jön, az ismeretlennel, önmágával, emberségével, a békével, Ábellal szemben! A háború pusztít, a háború gyilkol, de igazi bűne ott kezdődik, amikor engem, ki egy bogarat nem tudok eltaposni, arra kényszerít, hogy öljek, hogy én, a béke embere, a háború eszköze legyek: gyilkos! A háború mindent és mindenkit szolgává, cinkossá avat, megfertőz és kiforgat... A háború és a béke problémája: erkölcsi probléma. Jean Paul már 150 év előtt megmondta, hogy a háború nem más, mint általános roham, Generalstrum az erkölcs ellen. És hol az erkölcs? Bennem. A békéért elsősorban én magam vagyok felelős, én védem, óvom a háború kísértéseivel, támadásaival, gépi felelőtlenségeivel, pergőtüzeivel, uszításaival, parancsaival és atombombáival szemben. Ez a béke neheze és újságja: az én személyes hozzájárulásom, az én erkölcsi bátorságom és kitartásom. A háború az egyéni emberség arányában törpül... A KULTÚRA NEVÉBEN BESZÉLEK: a béke elkötelezettjeként. író vagyok: ez a tisztem és igazolásom. És ez ma mindennél több. A béke elsősorban a kultúra ügye. Ha van egymást kiegészítő, meghatározó fogalompár, akkor a kultúra és béke az. A béke és kultúra egy jelentésű fogalmak: a béke védelme a kultúra tudata nélkül elképzelhetetlen. Végső fokon mindkettő egyformán egyazon erkölcsi elkötelezettség. A béke: a legnagyobb morális teljesség, a kultúra a szellem erkölcsi felelőssége... A béke egy és oszthatatlan: mindenkié. A kultúra egy és oszthatatlan: mindenkié. Aki kizárja magát áramköréből, kollektív elkötelezettségéből, az magának" akar mindent, de béke és kultúra nélkül: hatalmat, hódítást, önző harácsolást, háborút. Háborút csak a kultúra ellenében lehet valósítani és csak a barbarizmus eszközeivel. A béke: a gondolat igaza. A béke: a kultúra dolga. A hitierek teljes tudatossággal ezt rohamozzák és minden új Hitler ezt kénytelen megismételni. Háborút csak kiskorú felnőtteknek lehet csinálni, egyformára ködölt agyakkal, ellenőrzés nélküli úszítással. A nagykorúság csalhatatlan jele az emberséggel, a békével egyjelentésü kultúra. A fasizmust annak idején mint a gyilkosság kultúráját marasztaltuk el: kultúra a háború, az imperializmus, a hódítás és elnyomatás szolgálatában. Tehát valami, ami nem kultúra többé, de annak játssza ki magát, valami, amit hadijogon, közigazgatásilag erőszakolnak az emberre, központi irányítással, cenzúrával, propagandával, úszítással. * * * A fasizmus, tehát a kizárólagosság zsarnoksága, a tekintetnélküliség gyilkos türelmetlensége, a barbár lelkiség, mely csak magát látja és akarja — a fasizmus, az örök háborút áhítozza, emberrontó háborút, melyről... Jean Paul rég megmondotta, hogy az halálgépeivel és gyilkos csodáival nem más, mint „az ördög perpetum mobiléja“. Velünk szemben a Sátán mesterműve: a harmadik világháború áll! A SZOCIALIZMUS a munka igazsága és nem a háború reglamája. A háború, a munka és a munkás gyilkosa! A háború és béke perében a mérleg nyelét tehát a dolgozók jelentik. Liebknecht tegnapi szava az erkölcs ítélete: „Háborúról csak az dönthet, aki terheit viseli, a nép!" És a nép, az egyszerű ember a béke mellett döntött! De dönthetne másképp? Legsajátosabb életéről: munkájáról van szó! (A béke igaza című könyvből) Csorvássy István nyomán: Kováts Pál MEGVÉDJÜK GYERMEKEINKET. 6
