Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-21 / 51-52. szám
6 Jzcrbacf Földműves 1958. december 21. l^^iskáéknak már évek óta nem m volt kövér disznójuk. Mióta az ember meghalt, az özvegyasszony meg a gyerek mindezideig nem tudtak annyira jutn# Miska csak a mások udvarában leshette a disznóölés nagy szertartását. A perzseltést a réten a sötét téli reggeleken csak távolról szemlélhette, ritkán fordult elő, hogy közel engedték a tűzhöz, hogy egyegy meleg gyűrűt hajítottak neki — így nevezték a ropogósra pirult állat lecibált körmét. Ritkán az is megtörtént, ha jó embereké volt a disznó, hogy egy hosszú bottal piszkálhatta a hátán lángoló szalmát. De a D i&zttéM és olyan szakértelemmel csinálta a kis Miska, hogy ahhoz képest kismiska volt János bácsi tűztánca is. A meleggyűrű valamennyi az övé lett. Mind a két kabátzsebe púposra telt vele, s a ruháján át úgy sütötte testét, hogy toporzékolnia disznót mindig elvitték idegenek udvarába. Miska szomorúan, egyedül maradt a hómezőben égetett fekete foltok mellett. Csak a varjak búsultak vele a feje fölött. A legutolsó tavaszon azonban végre szepzett az édesanyja egy kondorszőrű malacot. A számadóéktól kapta sok és nehéz munka fejében ... Ettől fogva mindenük lett ez az árva jószág. Ügy viselték gondját, mint harmadik családtagnak, s'benne volt minden reménységük. Ettől kezdve nem volt keserű a puszta kenyér. Nem volt üres az üres, zsírszegény paszuly. — Majd lesz, minden lesz, fiam, ha megöljük a coóát. Ezen az őszön sokkal vidámabban indult meg az iskoláSa, mint máskor. Boldogan vágta zsebre a tegnapról maradt bérét, vagy a resvedt, hideg krumplit, s olyan öntudatosan lengette végig a tarisznyáját a többi pusztai gyerek között az erdő alatti hosszú úton, mintha legalább is vajaskenyeret vinne a zörgő kalamáris mellett. Volt is mire rátartani. Talán az egész pusztán az ő hízójuk fejlődött a legszebben. November elején már olyan szép magasra dombodorott a háta, hogy Miska az akol tetejéről lenyúlhatott hozzá, megsimogathatta a göndör, szőke szőrét. S a kövérségtől már olyan lusta volt, hogy még csak fel sem böffent az érintésre ... Attól kezdve, hogy az első hó leesett, Miskának nem volt többé nyugodt éjszakája. Este az anyjával szüntelenül az elkövetkezendő disznóölésről beszéltek. Már rég elhatározták, honnan hívnak segítséget, kinek küldenek kóstolót. S Miska az ágyában éjszakáról éjszakára folytatta a tervezgetéseket: Hol fogják perzselni, kit enged majd oda a tűzhöz? Kinek ad meleggyűrűt? .,. Ő fújja fel majd a malachólyagot, fogja a hurkakellett. Félnyolc felé járt, mikor végeztek a perzseléssel, az iskolásgyerekek már az erdő alatt mentek, Miska nem kísérhette haza az ünnepi menetet. — Eredj, fiam — mondta az anyja —, elkésel a könyörgésről. Siess, aztán menj be a boltba is. Hozzál 10 fillérért majoránnát a hurkába. Mondd töltő végét, szeli a zsírszalonnát. S mi mindent visz majd azután a tarisznyájában, ha iskolába megy! A napot szombatra tűzték ki, mert akkor csak délelőtt volt tanítás. Alig világosodott, már kinn volt a kis csapat a nagyrét közepén. A számadőék taligáján tolta ki a cocát János bácsi, a puszta öreg disznóölője. Utána az özvegyasszony hatalmas köteg szalmát cipelt a hátán, azt is a számadóéktól kapta. A szürkületben olyan volt a felcsapó láng, mintha pásztortűz gyulladna. János bácsi meg olyan akkurátusán igazgatta a lángok táncát a tetem körül, mintha dudaszóra csinálná. Maga is úgy lépegetett régbevált rend szerint az állat fejétől a farkáig meg vissza, hogy távolról táncnak nézhette volna azt is valaki. Miska már egy hónappal előbb kifaragta magának a hosszú piszkaiét, s ott ügyetlenkedett János bácsi útjában. De most szabad volt neki, most ő volt a gazda ... Amíg pedig a nagyok a vakaróval dolgoztak, míg átfordították az állatot egyik oldaláról a másikra, addig neki kellett egy maroknyi szalmával néhány lépéssel odébb a tüzet ébren tartani, hogy ne kelljen új gyufát pazarolni az új lobbanáshoz. Azt aztán olyan emberes komolysággal, a ténsasszonynak, hétfőn megviszem az árát. Miska szerencsére magával hozta a tarisznyáját. Ott függött a taliga oldalán. Felkapta és már iramodott is a többiek után. Nem került ki az útra, csak úgy toronyirányt vágott neki a végtelen hómezőnek. Éppen a falu alatt érte el a gyerekeket, de oda se hederített, futott tovább a bolt irányába. A csizmája sarkán érezte a hódoló tekinteteket. — íme, itt vágtat a nap hőse. — Kérek tíz fillérért majoránnát — kiabált lélekszakadva —, de hamar, mert elkések a könyörgésről. —No, no! De sürgős, mondta a széles boltosné és barackot nyomott a fejére. — Aztán a pénz hol van? — Azt mondta ídesanyám ... — hadarta Miska még most is lihegve az előbbi nagy futástól. — Hát ídesanyád ne mondjon semmit, hanem pénzt küldjön. Érted? Fizesse ki előbb a háromhuszat, mondd meg neki, addig nincs majoránna. — De kell ám a hurkába — erősködött Miska. — Ne izéi jen most, ténsasszony! Iszen disznót ölünk, nem tudja? — Nincs majoránna, mondd meg az anyádnak . — És már pördült is ki hatalmas ajtónyitással a konyha felé a ténsasszony. Miska az ajtóban összetalálkozott a boltosék fiával. — Mi van a zsebedben ? — kérdezte a boltos Laci, mert látta Miska oldalán a nagy domborulatot. agyagkézimunkáját. Véglegesen csak az iskolában jött létre az üzlet. De a fő, hogy létrejött. Miska a tanítás végeztével egy percet sem akart veszteni, felhasználta hát a könyörgés utáni kis szünetet, míg a tanító egy pipadohányt elszokott szívni, elszaladt addig a majoránnáért. Mire visszatért, a boltos Laci tíz ujján rajta volt a tíz disznókarom, s ijesztgette vele a lányokat. Miskának majd a szíve szakadt meg, mikor ezt látta. Annak a tíz karomnak most az ő ujjain kellene lenni. Az ő kezén, mióta iskolába jár, sohasem volt még tíz meleggyűrü. Most lett volna először. Milyen régen várt erre a pillanatra. Hogy tudja az egész iskola, fiúk, lányok: Bodra Miskáéknál disznóölés volt. Szomorúan leült a helyére, nem mondta senkinek, hogy azok a karmok az ő disznójuk lábáról valók. Elővette és szagolgatta a majoránnát. Soha ilyen türelmetlenül nem várta a tanítás végét, újra és újra elővette a majoránnát. Megszagolta, felbontotta a tasakot, meg újra behajtogatta, míg egyszer rá nem fizetett. — Mj az, Bodra Misi, mit csinálsz ott? — hallatszott a tanító úr hangja. — Mi van a kezedben? Hozd csak ide szépen! Miska kicammogott a majoránnával, minél inkább közeledett a dobogóhoz, annál lassabban lépdelt, mintha minden lépésnél azt várta volna, hogy visszabocsátják, hogy nem kell odaadni a majoránnát. De hiába. — Ni csak, szagolgatni valót hoz magával az úrfi. Miért nem hozol mindjárt szagosvizet? ... Na, ezt idetesszük a katedrára, te meg kitérdelsz oda a tábla mellé. Ördögadta kölyke! Ott térdelt a sarokban, míg csak a hálaadó imához fel nem álltak a gyerekek. Elmondták az imát, aztán kezdtek szépen kisorakozni a teremből. Miska a legutolsók között ment. Mikor a dobogóhoz ért, látta ám, hogy a majoránna ott fekszik az asztallábánál leesve. Hirtelen felkapta és begyűrte a zsebébe. Már éppen ki akart surranni az ajtón, mikor az egyik lány mentében feltartotta az ujját. — Tanító úr, kérem, a Bodra Misi ellopta a szagos csomagot. A tanító, aki ott állt az ajtóban, míg a gyerekek kiszállingóztak, elkapta Misi gallérját. — Haszontalan kölyke, még lopni is mer! Nem szégyenled magad? Menj vissza a helyedre. Itt maradsz délutánig. Misi felnézett a tánítóra. Elfehéredett. Néhány pillanatig nem jutott hanghoz, majd hirtelen a földre vetette magát a tanító lába előtt, s olyan éktelen jajveszékelésbe kezdett, amilyet még sohasem hallott a tanterem, pedig az öreg tanító ugyancsak sokat használta a nádpálcát. Most maga is megdöbbent a gyerek eszelős jajgatásán. Lehajolt hozzá és felemelte a fejét. — No, mi az Miska? Miért vagy úgy elkeseredve? Talán bizony disznót öltetek ? Misi feltérdelt. Két kezét széttárta, majd összecsapta az álla alatt. — Jóságos Isten, de mekkorát! A hangja csengett az üres teremben, aztán csend lett. Az öreg tanító jól ismerte a pépe életét. Hat gyermekével maga is csak olyan koldus volt, mint azok. 'W' o, lódulj, Misi — mondta, és v szájába tette a pipát. Jól tudta, mit jelent Bodra Misiéknél a disznóölés. A pusztán egyedül jár a nagyszakállú tél. Miskáékhoz nem megy Mikulás. Az Úr Jézus nem küld karácsonyfát. Az ünnepek csak olyan szegények, mint a hétköznapok. Csak az az egyetlen istenáldotta napja van az esztendő téli felében, amelyen eloszlik a szegénység szürke csendje. Vidám munka zaja, és a bőség illata tölti be a házat. — Lódulj. Miska! És Miska nekiiramodik, csak úgy porzik a csizmája alatt a hó. JUppcti iHCptcpetcs HUMOR Korszerű újító javaslat HÁNY LÓERŐS? — Ez a traktor volna negyven lóerős? Ugyan Jani, ne túlozz! — Hát tudod, Feri, őszintén megvallva, én amolyan apró ponilovakra gondoltam... A KÜLÖNBSÉG Tanító (aki meg akarja magyarázni a nagyság fogalmát): Mi a különbség egy elefánt és egy légy között? Tanuló: Az elefánton lehet légy, de a légyen nem lehet elefánt. Vadászéknál, a szomszédunkban pénteken este nagy volt az izgalom. Ez önmagában teljesen rendjén való dolog, hiszen melyik családban nem várják izgalommal és reménykedéssel a Télapót? A különleges és említésre méltó a sok százezer eset közül csak az volt, hogy Vadászéknál a felnőttek is a premierek visszafojtott várakozásával lesték a bejárati ajtót. Mert bizony Vadászék premierre készültek, szinte azt mondhatnám a „korszerűsített Télapó“ bemutatójára. Eddig ugyanis Vadászéknál, csakúgy, mint szerte az országban mindenütt, ódivatú szokás szerint az ünnepi percekben a család egyik felnőtt tagja öltötte magára a kifordított bundabélést, húzta fel a hétmérföldes csizmákat, ragasztott kócot, vagy hófehér vattát a szakáll helyébe. De az idők változnak, s haladni kell a korral. A népi szolgálatok háza — nyilvánvalóan a férfi családtaggal vagy megfelelő Télapó-kellékekkel nem rendelkező családok szükségleteire gondolja — telefonhívásra olyan akkurátus Télapót küld házhoz, hogy láttán minden kisgyereknek akkorára nyílik a szeme, mint a mama télikabátján az a csillogó fekete gomb. Vadászék tehát várták, szívrepesve lesték a megrendelt Télapót. A Télapó este 8 és fél 9 között ígérte érkezését. Az idő azonban csak telt és telt. A Télapó nem jött. A fiatalabb Vadász csemetével, a kis négyéves Lackóval, de még a komolyabb 11 éves Verával sem lehetett már bírni. A Télapó szertartáshoz persze hozzátartozik a várakozás, a jóleső izgalom is, dehát ami sok, az már mégiscsak sok. Mert bizony nehéz is elviselni, hogy a szembenlevő ház ablakaiból a gyerekek már bevették az ajándékokkal telt kis cipőket, s a szomszédben is a pajtások már jóízűen majszolták a nagyszerű csemegéket, csak éppen Vadászékhoz nem akaródzik megérkezni az a jóságos Télapó. A gyerekszájak már lefelé görbülnek, s az örömöt, a boldogságot mindjárt keserves sírás váltja fel... Mit tehet ilyenkor a Télapó, akarom mondani a népi szolgálatok háza-által cserbenhagyott szülő? Bizony, úgy látszik vissza kell térni az ósdi, de bevált módszerhez, mert a korszerűsített megoldás kísérleti példánya nem vált be. Nosza, Vadászék beparancsolták a szobába a gyerekeket, s Vadász papa morogva ugyan, de sebtiben kapdossa elő a régi Télapó-tartozékokat. Éppen a bajusznak való vatta felragasztásával vesződött, amikor csengettek. Vadász papa azonmód, Télapónak öltözve, szaladt ajtót nyitni. S ime, megérkezett a várva várt vendég, a Télapó -korikurrencia. A népi szolgálatok házának Télapója bocsánatot kérőén magyarázkodott: — Elnézést a késésért. A gyerekek sehonnan sem engedtek el idejében. Ezért módosult egykicsit az ütemterv. De remélem ... S ebben a pillanatban kivágódott a gyermekszoba ajtaja. A két Vadászcsemete nem bírta már tovább a felfokozott izgalmat, s minden parancsnak fittyet hányva szaladt ki az előszobába. Ilyen csoda sem esett még! Lesz is mit mesélni az óvodában meg az iskolában, Vadászék ez évi Télapójáról, amelyre két fehérszakállas is érkezett. A kis Lackónak földbe gyökerezett a lába, aztán tapsolni kezdett, és odafordult nővéréhez: — Vera! Nem is mondtad, hogy a Télapónak is van testvére! TATAY SÄNDOR : : Meleggyűrü — felelte Miska és egy pillanat alatt eloszlott minden keserűsége. Újra belezökkent a büszke nap hangulatába. — Mutasd. * — Itt van, ni. Még ebben a zsebemben is van egy marékkal. — A meleggyűrü még gőzölgött a tenyerében. — Adj belőle. — Mit adsz érte? Bjltos Laci kimarkolta egyik zsebének tartalmát. Micsoda kincsek kerültek onnan napvilágra! Ilyen gazdagon megrakott valóban csak e'gy boltosgyerek zsebe lehet. Volt ott madzag, krajcárosszeg, parafadugó, csúzligumi, nadrággomb, glütyü. És még sok hasznos dolog között egy árva tízfilléres. Miskának felcsillant a szeme, mikor a pénzt meglátta. — Tee! Ezért odaadom mind — mondta! Az alku nem volt olyan könnyű, ahogy Miska szerette volna. Rá kellett még adni egy sajátkészítményű fűzfakardot, amit a csizmaszárban hordott és meg kellett ígérnie, hogy legközelebb megcsinálja a boltos Laci A télapó testvére Disznótorban Nyelvek és fülek ... csend. Valamint e sültre Figyelem! A mi szánk: Szóm fontos beszédre Mosolyogjon a sors Emelem. Szája ránk; Halljátok, mit ajkim S pályánk áldásával Zengenek; Öntse le, Egyszersmind az ég is Mint e kását a zsír Hallja meg. Özöne. Hosszan nyúljon, mint e S életünk fölé ha Hurkaszál, a halál Életünk rokkáján Romboló torát meg-A fonál. Ülni száll: Egy gömböc legyen a Magas ég, Es mi a gömböcben Töltelék! PETŐFI SÄNDOR
