Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-19 / 42. szám
SZÜRET Mi a mMsm. A mmt hitük mélyén, mümsbmééz M msá mm mr, Mtguiám & g&w-M -.mm hmm mér, !Jbs*8k m»0wk «imim*. hmu |*ü' ééi m <e$$s* pmké$éi MtU, « teíár rét finybtm wmk.s színit UmglMmélA $z&míre kémül m méM $ m piß, * nytüßptfm fmrnn® ®£. Mrm.' pé&ár, pRfalUm már é is' « p&mten, Jralnad Földműves 1958. október 19. 10 ÓJJQJS Cl ^jcJbuZTilÁúJl Számadásnak is mondhatnánk azt a néhány napot, mellyel a Faluszínház művészgárdája ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Nagyszombat, az ősi város falai közt zajlott le a színház öt együttesének seregszemléje, s itt számadáson túl A képen a közelmúltban bemutatott „Második szerelem" című darab egyik jelenetében Tanyát és Hermant láthatjuk. (Szentpétery Aranka és Lengyel Ferenc) a jövő fokozott feladatai is előtérbe kívánkoztak. Hisz nagy és nehéz út volt az eltelt tíz esztendő, de a jövő terveiből még fokozottabb felelősség hárul a színházakra, köztük a Faluszínházra is. A kulturális forradalom tartama és célja azt követeli, hogy a politikai és gazdasági forradalommal összhangban befejezzük az emberek gondolkodásában végbemenő forradalmat is. Érthető hát, hogy tíz év számvetése a problémák és feladatok sokaságát eredményezi. Az ő megtisztelő kötelességük ugyanis, hogy az új élet példaadó harcosaiként naponta gyarapodjanak színészi adottságukban, ábrázoló- és alakítóképességük sokrétűségében és elmélyültségében, hogy munkájuk nyomán a nézők ezrei formálódhassanak gondolkozásban és jellemben nemesebbé, jobbá, — emberibbé. Ha számokban akarnánk kifejezni a lelkekben végzett mélyszántást és magvetést, akkor olyan eredményeket említhetnénk, mint az a 130 bemutató, mely 11 120 előadásban közel két és félmillió néző szívében talált puha ágyra. S tíz év távlatából ezeknek az előadásoknak mindegyike egyegy megidézett tanú. Vallomásaik különbözők lehetnek, ám abban egyezőek, hogy bár néha botladozva, de általában mégis jó irányt tartva igazolják a tíz évvel ezelőtti megindulást. A Faluszínház magyar együttese nyolc éve részese ennek a nemes munkának. Bár útjuk - éppúgy mint többi társaikét — nem egyszer volt akadályokkal szegélyezett, a közönség hálája és szeretete gyógyírt jelentett, mely feledtette a petróleumlámpát, a fűtetlen helyiséget, s derűs boltozatot vont Xhália számára, A közönség a bőkezű mecénással, a dolgozók államával együtt a jövőben is azon fáradozik, hogy a Falu színészei maradéktalanul eleget tehessenek tíz, illetve nyolc évvel ezelőtt megfogalmazott célkitűzésüknek: eredményesen munkálkodhassanak az új, békés életért, az új szocialista emberért. Őket, a Faluszínház tagjait köszöntjük most a tíz éves évfordulón, s eredményeikből sarjadó gazdag sikereket kívánunk nekik! MOHVAY GYULA: Újjászületés A „Második szerelem" egyik jelenete. Jobboldalt a kitüntetett Lengyelházaspár JÄN NERUDA: Rövid az élet, fájdalom Rövid az élet, fájdalom, — lelkünk oly hamar kiszáll '—1 negyedét alvás veszi el. másik negyedét viszály. Egynegyedét feláldozzuk a kenyérkeresésre ’ szörnyűség, alig jut idő toroköblögetésre. Fordította: Sipos Győző Hazai képek A SZŐLŐBEN: Himnuszod zengem, óh, nótafa, S a tiedet, Örzse nénje, Kit azért, hogy bö a termés Dalolva fényit meg majd a férje ... A BOROSPINCÉBEN: „No, igyál öcsém“ — szólt János bátya, „Komáromban ilyen úgysem terem“ „Még egy pohárral“ — gondolám én r— s a jó Föld Visszafelé kezd forogni vélem ... HAZAFELÉ. ÜGY KÉT ŐRÁ MOLVA: Egy nagy rózsaszínű folt csak az ég, Heje, huja haj! Bennünk a kedv tüzes nedűje ég Heje, huja haj! Igyunk? Az üvegben van még elég Heje huja ... hukk ... Felénk rohan a rózsás messzeség: Istenek vagyunk...! MÁSNAP REGGEL: Ugyancsak letűnt isten-glóriánk, S bús átkokkal illetük Noé-apát, Ki bölcs meggondolatlanságában Bárkába emelte a nótafát. De fájdalmunkra orvosság Csak új pohár bor lehetett, S ívás közben János bátya Gúnyosan ránk nevetett... Gál Sándor ESTE NYUGTALANSÁG érződött levegőben. Az öreg Kende Istvá felesége az asztalra tette a tálaló tálat, nagy keresztet vetett magár: aztán az ura elé tolta a kanalat, hog szedjen. Menye a tűzhelynél töröl gette a kislábasból a hagymás szaf tot. Kendéné sóhajtott. Ura nem kér dezte meg mi baja. hagyta had sóhajtozzon, majd megmondja, rr nyomja szívét. Mikor a levest meg ette, megtörölte száját, és egyenese: az urára szólt: — Maga mit csinált máma? — Miért. Üldögéltem is. Pihenten Holnap vagy holnapután hetvenesz tendős leszek. — Nem az a baj, hogy menny esztendős lesz, hanem hogy mit esi nált, hogy nem volt templombar Üldögélt? Hát az nem sok. Nemhog; az istent imádná. Azért van anny baja az emberiségnek, mivel nen eléggé imádják az istent. Mos mondják, hogy másik faluban rósz szabbul megy a csoportnak. Hog; volt egy elnök, az csak ivott, meg szedte magát, aztán mikor decembe: jött, semmit se oszthattak. Börtönbi csukták az elnököt. Jött a másil elnök, az is csak mulatozgatott, az tán jött a december, nem volt mi osztani... Nem ezt hallottam, hanem azt hogy tavaly a szőlejük karózatlanu a földre borult, most meg remek Aztán az a másik elnök históriáj; sem volt igaz. Butaságokat is beszélnek az emberek. — Persze kend kapott öt hold földet negyvenötben, hát most azt hiszi hogy belepottyant a mennyországba — Másról beszélj, ne izgass fe engemet mondta öreg Kend« István. — Minek ez a beszéd? Kaptam földet, megköszöntem, a földemegdolgoztam: kenyerem, hasznon volt belőle. — Nna tessék. Talán még meg ii van elégedve. Maga nem lát továbl a diófánál, maga csak a diófa alat ül — nem látja az életet. Az égés: falu bajban van: többen be akarna! lépni a csoportba. — Ez neked baj, asszony? Ez neked ne legyen baj, de nem is az. Hát és hová lépjenek be az emberek? - talán a kocsmába, vagy hová? Ne látod. Te még nem ismered az életet de én már igen. -— Annyira ismerem, mint maga - vágott oda élesen az asszony. — Nono. — Aztán ki szorgalmazza azt a csoportot a faluban? — Mondod, hogy az új tanító, aki egy esztendeje jött ide, mikor én a diófa latt ültem? Hallom, hogy színidarabokat is rendezett. Igaz ez? FELESÉGE BÓLINTOTT. No jó, hát igaz. — Rendez, rendez, de ezzel a csoporttal elrontotta a dolgát. Nem szereti őt a plébános úr, nagyon nem szereti. De a népek se nagyon. Mit politizál? Maradhatna magának. Da nem, járkál a faluban, hogy — > belépni, aki akar, csak lépjünk be, mondja, aztán lesz gép, könnyebb lesz a munka. Még engemet is megállított az utcán, azt mondta, majd meglátogatja kendet. —: Fogadom! — mondta az öreg. r— Azt hát lehet, de nehogy aztán megagitálja magát, mert akkor — jaj magának! Belépni? Olyan nincs! Maga mit bír dolgozni! Én mit bírok már dolgozni ? Semmit se keresnénk, éhen halnánk. ’ Nono. Nem egészen. Ha én belépnék, akkor bevinném a földeket, amit kaptam... aztán csak nem lenne rosszabb, mint így. Jobb, ha együtt dolgozunk, nem? Ha árkoltunk, mindig ötvenen-hatvanan voltunk. Aratni is csak bandában jő. A vásár is csak úgy lehet, hogy többen csinálják, a templomba is többen mennek, hogy erősebb legyen a kérelem ... — Miféle kérelemről beszél itten énnekem ? — mondta a felesége. — Talán belépne? Attól mentse meg magát a mennybéli atyaúristen! — Oda nézzen, mi lesz a menyével, meg az onokájával ? Ki ad nekik enni, miket forgat maga a fejében? — A házban, a családban, meg a földekben — még én parancsullok. — Parancsul! maga ... majd megmondom, hogy miben... — Megmondtam én, megmondtam én — fogta a fejét az asszony, — hogy nem lesz jó vége annak, hogy kend nem jár templomba. Mondta a plébános úr, hogy mi van magával? Talán istentelen lett? — Ezt mondta, te? Ea Ezt. Éppen, hogy ezt, semmi mást. És nem tudtam mit felelni neki. — No ja, no ja, — bólogatott az öreg a fejével az asztal fölött. A meny szólt közbe. — Mi haszna lenne, ha maga belépne? Hogy engemet is, meg fiát is napszámra vetné? — Nono, — mondta nyugodtan Kende István bácsi. KICSIT VART, míg felesége és menye lenyelik a szót és az indulatot, az ijedtséget és az asszonyi riadalmat. Ekkor nyugodtan mondta: — Megkérdeztem én sok embert. Voltam a szomszéd községekben. Nem ma, — egy éve járkálok bennük, hogy mi hogyan van. — No és? — kérdezte a felesége. ...úgy határoztam: legjobb lesz, ha — belépek. Mindenki megnémult. A falióra tikk-takkolása hallatszott, petyegője idegesen verdesett jobbra-balra, az óra is kicsit oldalra dőlt, mikor felhúzták, valaki elmozdította. Hát ezért kódorgott az öreg a szomszédos falvakba? Mit akar ez a vénség, miért nem Íratta a földeket fiára? — gondolta magában a menye. mit tegyek vele, hogy észre térítsem? Jaj, jaj, százszor jaj, hogy mit kellett megérnem! - Lecsillapodott, kendőjét már nem rángatta, blúzát se, szoknyáját se, már kapkodott az asztalon a sótartó után, nem hajította a kést, azt a fanyelűt, melyet ura faragott. — így döntött hát...? Máriám! — így. A többit is bízd rám. ÜNNEPLŐBE ÖLTÖZÖTT, és elment a csoport elnökéhez. Leült, beszélgetett, megkérdezte, hogyan megy a munka, mit csinálnak az emberek, hol vetettek, melyik határrészben mi terem majd, hányán vannak, van-e elég föld, istálló, miegymás? — Van földünk, bőven van 1 mondta Botgál Imre elnök. — Inkább a koponya a kevés, földünk az van. Gépeink is vannak, termésünk is lesz, — lesz pénz, öröm, csakhát — itt-ott nehezen megy. Az emberek nehezen lesznek mássá, tudja István bácsi. Nehezen. .— Hát mit szeretnél? Hogy még egyszer szülessenek? — Valami olyasmit. Az lenne a jó, akkor kevesebb bajunk lenne. Most sokan ellenünk vannak, suttognak, vagy akár az utcasarkon is kimondják, hogy így, úgy, bárcsak a guta vágna belénk, de nem baj, nem törődünk vele. — Ügye, nem törődtök. Hát mit csináltok? — Dolgozunk, í— És azután? !— És azután hát megint csak dolgozunk. Kende kinyújtotta, majd maga alá húzta a lábát. Nem mondta meg miért jött. Ma vasárnap, ünneplősen van, be szokott jönni ide Kende bácsi máskor is, mindig felesége nélkül. Most is úgy jött. Beszélget, hát beszélget, hadd beszélgessen. — Hány esztendős korig vesztek be tagokat? — Százig — nevetett Botgál Imre. r— Akkor még harminc esztendeig dolgozhatok nektek. Botgál mosolygott. Jókedve van az öregnek, de miért is ne lenne? Rendbe tartja gazdaságát, tehér a feje, de szálfaegyenes ember, még lehajol, messzire néz, még megemeli a kévét. A zsákot, ekét, hengert, meg a kocsira rakja a fia. — Imre, — írjál bé éngemet, mondta az öreg ember és felállt. Kicsit kihúzta magát. Botgál még mindig mosolygott, nem mozdult semmiért, se tollért, se papírosért. Hadd tréfálkozzék az öreg. — ... mondom, hogy írjál be. Vedd elő a papírt... — Nono, István báty. írj be, ha én ez tét mondom teneked. — Az elnök még mindig nosolygott, de aztán jobban megnézte az öreg arcát. —’ ... hát hogyan, mi történt ? — Aztán csak ... hogyan is mondjam: csak így egyesben. nem kettes, vagy hármas a fogat? Jobb lenne úgy. —... hiszen úgy írj be éngemet, meg a fiamat, feleségemet, menyemet, meg az onokámat is, azt is írd be, ha mondom. Megbeszélhetjük, ha van időd, hogy mit hogyan akarsz te és mit. hogyan szeretnék én, a feleségem, a fiam, a menyemmel együtt... A kis unoka meg még nem tud beszélni... — Hát ha mondhatom, — nem fél a plébános úrtól, meg az istentől, István bácsi ? Mostanában mindenkit az istennel ijesz'getnek, hogy így nem lesz áldás semmin, úgy nem lesz... — Eh, — leggyintett az öreg. '1 Hagyjuk ezt. Erről is ejtek én majd szót. most beszélgessünk egy cseppet arról, hogy én eljöttem elébed, hogy belépek hozzátok a gazdaságommal. Széket kerített maga alá Kende István, leült, kalapját egy másik székre tette. És beszélgettek..! 6 — Belép? Akkor legyen irgalmas magának az isten! — mondta a felesége. — Mi lesz velem, mi lesz menyével. fiával, unokájával ? Elment az esze? Megveri magát az isten, már veri is, hiszen elkerüli a templomot. Az öreg mélyet bólintott. De derűsen, bátran. Felesége megrettent. Mi van itt, hát összedőlt minden? Ez az öreg ember c-_ eszelős! Mit tegyek vele,
