Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-23 / 8. szám

Februári krónika Péntek, összeült a kormány. Eredetileg a nemzetbiztosí­tásról akartak vitázni. Azonban a programtól eltérően nagy vita fejlő­dött ki a nemzetbiztonsági szervek körül. Václav Nősek, kommunista bel­ügyminiszter még januárban áthelye­zett nyolc nemzetbiztonsági tisztet, mert feladatukat nem teljesítették. Ez a nemzeti szocialista reakciós mi­nisztereknek nem tetszett. Ők olyan nemzetbiztonsági szervet akartak, mint amilyen 1920-ban volt, amikor a hivatalnok kormány belelövetett az általános, sztrájk alkalmával a mun­kásokba. Azt akarták, hogy ezen szerv újra gyilkoljon, mint a burzsoá köz­társaság idején Moston, Orlován, Ra­­dotinban és ICosűton. Tisztában vol­tak veié, hogyha továbbra is a kom­munista belügyminiszter áll a nem­zetbiztonsági szervek élén, akkor nem fékezhetik a további államosí­tást, (nem adhatják például vissza az Orion gyárat a kapitalista tulaj­donosának) és teljesíteniük kell a földművesek követelését a földreform rendezésére vonatkozólag. «2 Kedd. A februári kormány­­krízis 17-én kezdődött. Az el­lenzéki lapok, Lidové noviny, Slobod­­né slovo hallgatnak a földművesbi­zottságok elnökeinek megtartott kongresszusáról. A Nemzeti Front gyűlésének programja a haladó al­kotmányprogram megvitatása volt. De Zenklék továbbra is a belügymi­nisztert támadták, követelték a nyolc tiszt visszahívását. A gyűlést be kel­lett zárni. Zenki és Lausman titkos gyűlést tartottak, nyolc pontot adtak ki. Támadták benne a belügyminisz­tert, a további államosítást, a földre­form rendezését, helyeselték az álla­mi alkalmazottak fizetésének emelé­sét, noha erre nem volt alap, nem helyeselték a földműves-bizottságok elnökei prágai kongresszusának össze­hívását és az üzemi bizottságok kong­resszusának megtartását. A szoc-demek nem értettek egyet a milliomosok megadóztatásával. A Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­sága látta a reakció mesterkedését és felhívást intézett az egész dolgozó néphez, munkásokhoz, földművesek­hez, iparosokhoz, intelligenciához, az összes demokratikus és haladó erők­höz, a Nemzeti Front támogatására, egységfrontra szólította őket. Vilá­gosan rámutatott a nyolc pont reak­ciós voltára. A felhívás nyomán azon­nal alakulnak az üzemi bizottságok, fegyvert ragad a munkásság, alakul a milícia, mindenütt gyárórségek ala­kulnak. A Java gyárban és az Avion­­kában még ezen az éjjel üzemi gyű­lést tartanak, támogatják a párt fel­hívását. W Szerda. Délelőtt újra össze­­■ hívják a Nemzeti Front szű­­kebbkörü bizottságát az alkotmány­­tervezettel kapcsolatban. A gyűlésen Stránsky nemzeti szocialista minisz­ter kijelenti, hogy nem hajlandó vi­tatkozni, hanem inkább beszéljenek a belügyminisztériumról. Zenki és Ripka meglátogatták Benest. Benes bíztat­ta őket „c.sak rajta, de vigyázzatok, hogy meg ne inogjatok“. Addig míg a Nemzeti Front egysége fent meg­bomlott, az országban egészen más­képp festett a helyzet. Az üzemek dolgozói támogatták a párt felhívá­sát és Gottwald kormányát. A CKD Liben 3000 szavazattal, a zlíni Bata 20 000, a Tatra 1500, a brnói Gott­­wald üzemek 4200 szavazattal köve­telték az üzemi bizottságok kong­resszusának összehívását. Csütörtök. Kl. Gottwald elv­­társ meglátogatja Benest és tájékoztatja a fejleményekről. Ripka nemzeti szocialista miniszter kije­lenti, hogy a .további államosítás tönkretenné országunkat. (Nem hal­tunk bele, ezt igazolhatja az egész világ és az, hogy kiváló minőségű ipari cikkeink hatalmas sikert arat­nak.) Az üzemek készülnek az üzemi bizottságok prágai kongresszusára. A nemzeti szocialisták egyes helyeken megkísérlik, hogy a gyűléseket a kongresszus ellen hangolják, de min­denütt kudarcot vallanak. 2|| Péntek. Václav Nősek bel­­ügyminiszter részt vesz a kormány ülésén és kijelenti, hogy Zenklék készülnek valamire. Peter Zenki levelet írt Kl .Gottwald elv­társnak, hogy csak akkor vesznek részt a kormány ülésén, ha visszahe­lyezik a nyolc tisztet. Gottwald vá­laszol. . ho.gy V. Nősekképpen erről akar beszámolni. Zenkl ezután sem hajlandó részt venni. A tömegek már zúgolódnak, felelősségre vonják a nemzeti szocialistákat, akarnak-e ha­ladó alkotmányt, vagy nem. 15,50 óra­kor a nemzeti szocialisták levélben értesítik Benest lemondásukról. Gott­­wald elvtárs is informálja Benest az eseményekről. A nép zúgolódik, kö­veteli, hogy Benes azonnal fogadja el a reakciós miniszterek lemondását. Benes természetesen vár, mert a re­akció célja az volt, hogy a 12 minisz­ter után lemondanak majd a kommu­nisták is és így sikerül kiszorítani őket a kormányból. A CKD munkásai forradalmi gottwaldi kormányt köve­telnek. 2<| Szombat. Gottwald elvtásr az Öváros-i téren leleplezi a reakciót. A nép felmorajlik, újra ké­rik a reakciós miniszterek lemondá­sát. ötven tagú küldöttség megláto­gatja Benest. hogy fogadja el a le­mondást: Benes felháborodik: any­nyira még nem jutottunk, hogy az utcán határozzanak arról, hogy a köz­­társasági elnök elfogadja-e a lemon­dást vagy nem. 22 Vasárnap. Az üzemi bizott­­ságok kongresszusán 8000 szavazattal tíz ellenében elfogadták Kl. Gottwald és Zápotocky javaslatát az általános sztrájkra vonatkozólag. Szintén jóváhagyták a további álla­mosítást. 23 Hétfő. Falvakon is megala­­kulnak az akciós bizottságok, rendet teremtenek a Nemzeti Front­ban. Bratislavában a nyomdászok nem szedik ki a köztársaság-ellenes cik­keket. 9M Kedd. Egyes nemzeti szocia­­lista miniszterek még remé­lik, hogy az amerikai katonaság be­avatkozik. Azonban az üzemek mun­kásai szilárdak, teljes az egyórás ál­talános sztrájk. Ez a hatalmas fegy­ver rémítette meg a burzsoáziát, ezt használtuk 1920-ban is, csak akkor az áruló hivatalnokkormány,- mivel kezébe kerítette az akkori „nemzet­­biztonsági“ szerveket, golyóval vála­szolt a munkásoknak. Most a mun­kások oldalán áll a nemzed bizton­sági szerv és erős volt a milícia, a reakció nem tehetett semmit. Benes még mindig nem akarja elfogadni a 12 miniszter lemondását, de a tömeg nyomására mégis ingadozik. 25 Szerda. A Győzelmes Februári szerdának is nevezzük. KI. Gottwald Benesnek átnyújtja az új kormány jegyzékét. Végre Benes el­fogadja a 12 miniszter lemondását. A Václav-téren Kl. Gottwald elvtárs ki­hirdeti az új kormányt. Este felvonul a hatalmas népi milícia és a reakciós puccsista miniszterek pakolni kezde­nek. (b) Zúz érnél e&etött Február... A zimankós idő dacára az Avion előtt csoportosan álltak az em­berek, fiatalabbak, idősebbek, férfiak és nők vegyesen; hangoskodtak, vitáztak, várták a szemben levő Demokrata Párt titkárságából, a „biztos forrásból“ jövő legújabb híreket. Egy prémgalléros öregúr a legfrissebbet hintette szét a tömegben. — Az amerikai és angol, hadsereg már a határainkon áll, teljés készült­ségben, hogy megvédje demokrácián­kat. Majd kárörvendve hozzáfűzi: — Végeszakadt a kommunisták ba­­sáskodásának, nem lesz további álla­mosítás, földosztás. — Hát azt nem is lehet tűrni, hogy a tisztességes polgárok vagyonát sen­kiháziak közt osztogatják, — veti köz­be egy hadonászó nyurga fiatalem­ber. — Sőt, ellenkezőleg, — ugrik szavába egy csikóbundás hölgy. — A férjemtől tudom, hogy az ügyvédi kamarában már elkészítették a rendeletet, melynek alapján az elkobzott birtokokat és ja­vakat visszaadják jogos tulajdonosaik­nak. — Vannak még tisztességes minisz­terek is — folytatja a prémgalléros — lemondtak, hogy megakadályozzák a kommunistákat a bankok, az ipar álla­mosításában. — Majd öntelten hozzá­tette: — A szociáldemokraták egy­része szintén a józan észhez nyúlt, nem támogatja a bolsevikokat. Most hallot­tam „fent" a titkár úrtól, hogy elké­szültek már a listák, minden bolsi rajta van, egy se menekülhet már... A Demokrata Párt titkársága előtt összegyűlt csoportból helyeslés hallat­szott, majd lábrakapott köztük az elhatározás: gyerünk a Pravdába, tör­jük össze a bolsevik nyomdát: * A februári zord időjárást az esemé­nyek hevítik. A kommunista párt tég­lamezei helyiségeiben nagy a sürgés­forgása. Szntén a legújabb fejleménye­ket vitatják. — A prágai dolgozók tegnap a nagy tüntetésen követelték, hogy Benes el­nök fogadja el Gottwald eltvürs kor­mányelnök javaslatát az új, a néphez hű miniszterek kinevezésére ... — A városok és a falvak küldöttei­nek százai keresik fel naponta Benes elnököt és a dolgozók nevében követe­lik az áruló miniszterek menesztését, — vágott az előbbi szavába a pártelnök. — Ogy látszik nem fémek a bőrük­be az urak, — mondja az egyik munkás — hát majd kiugratjuk őket belőle. — Nálunk a Danubiusban már fenye­getőznek is, — teszi hozzá egy elv­­társnő — ott már fonják is a kötelet a kommunisták nyakára. Egyszerre csak szélesre vágódik ki a titkárság ajtaja, egy felindult arcú elvtárs viharzik be rajta. — Elvtársak, készüljetek, most ér­kezett a jelentés, hogy a demokraták egy csoportja meg akarja támadni a Pravdát. Nem szabad megengednünk, hogy sajtónkat ily sorsdöntő napokban még csak egy órára is elhallgattassák! Egyemberként ugranak fel a jelen­levők. — Egy csoport itt marad a titkárság helyiségeit őrizni — hangzik a párt­titkár utasítása. Telefonon értesítik az összekötő üzemeiket: — Elvtársak! Perceken belül gyülekezzetek a Nagy­­szombati-úton az óránál! Mindenki ké­szüljön fel az összecsapásra azzal, ami a kezeügyében van ... Negyedórán belül pár száz ember gyűlt össze a gyülekezőn. Botokkal, kövekkel, dorongokkal „felfegyverkez­ve" elindultak a belvárosba. A vörös zászló a menet élére került, és az Internacionálét énekelve vonultunk. A városba menet számunk szaporodott. A Kereszt-utcán a sörgyári munkások csatlakozták hozzánk, mi pedig a kór­háznál, a Dinamit-gyáriakhoz. A Stúr­­utcán beolvadtunk a Matador és Edény­gyár munkásai — a ligetfalusiak közé. Itt már se végét, se hosszát nem le­hetett látni a menetnek. A Pravda előtt már ott izgágáskodott a demokraták csoportja. De még csak a kapuig sem merészkedtek. Az ajtóban, fegyverrel a kézben, már ott állták kék munkazubbonyban a munkások — milicisták, hogy megvédjék üzemüket. Az arcukra vésődött elszántság, vagy a fegyverek riasztották-e vissza a de­mokratáktól felbújtott megtévesztett tömeget a nyomda elleni támadástól, ezt máig sem tudom. De megérkezé­sünk után nagyobb részük közénk ke­veredett. Egyrészük akkor tálán azzal a szándékkal, hogy tovább bújtogassa a tömeget, de legtöbbjük bizonyosan belátta, hogy tévedett, amikor a szo­ciáldemokrata vezérekre hallgatott, mert azóta immár tíz éve velünk me­netelnek Bratislava, az új üzemek, az új lakónegyedek — szóvá! az új élet építésében, SOLC MÁRIA Az arany Prága, a tornyok városa, lüktet a mindennapi élettől. A Moldo­va méltóságosan hömpölyög medrében, hídjain siető járókelők, rohanó, csilin­gelő villamosok, merengő szerelmes­­párok. A Vencel-téren a különböző színű neonok meghitté teszik a han­gulatot Prága varázslato­san szép. Elüt az ún. modern váro­soktól, amelyekben a minden díszítés nélküli kockaépüle­tek, a túlságos „modernizmus“ le­rontja a hangulatot, a szépséget. Régi villamosai még ba­rátságosabbá teszik Kopecky Stanislav a képet. Most van a legnagyobb csúcs­­forgalom, a munkából már hazatértek az emberek, kávéházakban, bárokban, a szórakozni akarók, mások sétálnak. De kint a külvárosokban, a gyárakban sokan most kezdik a napot. Prága egyik részében, a Libenben, a CKD Sokolovo gyárban is nemrég öltötték magukra a kék ruhát a mun­kások. A gépek monoton zúgását hallva azt hinné az ember, hogy egy óriási mammut zsong, lélegzik. Itt sziporkáz­va repülnek a vasforgácsok, amott óriás-daru cipel egy hatalmas gép­­alkatrészt. A másik hallban félig kész és indu­lásra kész Diesel-motoros mozdonyok. A teremtő emberek műhelye ez. Eveken keresztül adják énjüket a vasba, a moz­donyba, ki többet, ki kevesebbet, to­vább élnek bennük. Az emeleten egy marógép mellett zö­mök, nyílt tekintetű, kemény kézszo­­rításúi ember áll. Zenki Ján a neve. Bemutatkozás után mindjárt tréfásan mentegetődzik: — Nem rokonom Zertkl az áruló miniszter. 1929 óta dolgozik a gyárban. 55 éves, de még mindig frissen mozog. — Hát a névrokon meg a többi gaz­ember majdnem „betette az ajtót“, — szövi tovább a gondolatát. — El akar­ták venni gyárunkat. Pedig milyen szép gyár ez. Hallja, hogy énekel? — Gyönyörködve néz körül. Közben odajön Kopecky Sztaniszláv, a technikai ellenőr. Beszélik az élmé­nyeket. A CKD Sokolovo kétszer született, mint a mai kor emberei. Először, ami­kor lerakták az alapjait és építeni kezdték, másodszor, amikor romjaiból újjászületett a háború után, úgy mint az emberek. Mutatnak az emeletről: ott azon a helyen, ahol a neon-égő hinti fényét, autószerelőrészleg volt. A bom­bák a földdel egyenlővé tették. A két munkás arca szinte ég. Hisz számukra ez a gyár éveken keresztül az életet, a kenyeret jelentette. Megbotránkozva álltak a • felszabadulás után a földig rombolt gyár előtt. — Hát nem értelmetlenség ez? — mondja Kopecky Sztaniszláv — a szov­jet előőrsök már közel voltak és az angol bombázók akkor rombolták föl­dig gyárunkat. Míg a gyár a német hidiipart jelentősen segítette, addig nem jutott eszükbe, csak akkor, ami­kor már vége felé közeledett a há­ború, mert nem akarták, hogy autó­gyárunk versengjen az övékkel. Milyen világosan látják ezek a mu, -kasok az imperialisták igazi céljait. A fasiszták rengeteget megöltek közülük, mivel „szabotáltak", rosszul fúrták ki az ágyúcsöveket, a felkelés idején pedig rögtönzött két tankjukkal irtották a nácikat. Csak a prágai rádió épületénél húszán haltak meg közülük. Zenki a barikádon küzdött, Kopecky a gyárat védte. A Libent a németek utolsó vo­­naglásükban el akarták pusztítani, merthisz a CKD Sokolovótól nem mész. sze gyilkolták meg a gyűlölt Heidrich német protektorátort. De a rombolást a fegyveres munkásság és az idejében érkező szovjet csapatok lehetetlenné tették. A gyár azonban így is annyira tönkre volt téve, hogy már azt ter­vezték, más helyre építik. De a régi harcos munkahagyományt figyelembe­­véve mégis a mostani helyén épült újjá. Vér, harc, kenyér fűzi a munkásokat ehhez a gyárhoz. Meg egy nagyon szép emlék. Az első mozdonyt — amit gyártottak — Szlovákiába küldték a szlovák testvéreknek. Naponta két­­három órával többet dolgoztak, telje­sen ingyen küldték a szlovák vasútok­nak. Most is fut valamelyik vágányon, hirdetve a csehek, szlovákok és más nemzetiségűek testvéri összefogását. — Nagyon büszkék voltunk az első mozdonyra — mondja Kopecky, — és annál jobban gyűlöltük a 12 reakciós minisztert, akik meg akartak minket fosztani a baráti kézfogástól, el akar­ták venni a gyárat. — Amikor Gottwald elvtárs a párt nevében felszólított, hogy védjük a gyárat, azonnal- fegyvert ragadtunk — férfiak, asszonyok együtt meneteltünk az Óvárosi térre és később a Vencel - térre. Egy pár nemzeti szocialista és a szociáldemokraták némelyike félre akarták vezetni a munkásokat, hogy helyes, ha nem államosítják a gyára­kat tovább, de Zenkl és Kopecky bele­­mennydörgőit a hamis szónoklásaikba. — Két-három napot akartok megint dolgozni hetenként? 'A gyűlés egyön­tetűen félmorajlotti félre a nemzeti szocialistákkal, fél­re a reakciós mi­niszterekkel, és 3000 szavazattal tá­mogatták a párt felhívását, ellene egy se volt. Több mint négyezren özönlötték el ké­sőbb Prága utcáit. Zúgott, tombolt akkor az aranyos Prága, a gottwaldi kormány, a gott­waldi program mellett. Hatalmas erő volt ez. Csak akkor fogja fel az em­ber, amikor látja ezt a hatalmas gyárat és ezeket a nagy embereket, akik ma is tanácsot adnak: — Bölcs volt a mi Gottwald elvtár­sunk, a mi Pártunk, amikor figyelmez­tetett bennünket arra, hogy alakítsuk meg a népi miliciát. Magyarországon sem folyt volna annyi vér, ha ők is hasonlóképpen cselekednek. Egyszer mi is kiadtuk a fegyvert a ke­zünkből 1920-ban, a hivatalnoki kor­mánynak, és később ez a kormány gyilkolt sorainkban. Most nem enged­tük. Nem engedtük, hogy újra a kapi­talistáké legyen a gyár és kidobjanak a munkából. Nem engedtük. Ez a szó szinte végig megy a gyár csarnokain, belevegyül a gépek muzsikálásába; nem engedjük, ezt üzenték az első mozdonnyal, ezt mondják nekünk Szlovákiában a szá­guldó mozdony csattogó kerekei. BALLÁ JÓZSEF, Egy óriási általános sztrájk a CKD Sokolovóban Z e nie 1 Ján

Next

/
Thumbnails
Contents