Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-06-08 / 23. szám
1958. június 1. JzaUaef Földműves s Ahol a betegeket gyógyítják JYTéhány méress kanyar, meg az * utat jókora hosszan szegélyező meredek sziklafal után a Zsolna—Rajec közötti vonat Rajecké Teplicére fut be. Az állomástól balra a költő fantáziáját is lebilincselő park, beljebb ha átmégy a sokfajta virágtól illatozó térségen a fürdő épülete előtt találod magad. Kívülről semmi különös, olyan mint egy rendezett külsejű kisvárosi épület, amely még nem viseli magán a modern építészet sivár egyszerűségét. Szóval ez olyanfajta, amelyiktől a tervezők, meg az építészek nem sajnáltak egy kis művészetet. Meglepődöl majd, ha bent a kinti pompa folytatását várod, mert nem perzsaszönyegekbe süppedő díszes bútorzata szobákon keresztül visz az utad, hanem fürdő, gyúró, illetve maszszirozó, azután újra fürdőterem. Egyikben szénsavas, a másikban hideg - meleg váltakozásos fürdő az idegekkel bajlódó betegeknek, a másikban reumásokat gyógyító berendezések. Persze nem egészségeseknek való környezet ez itt belül, nem is kíván sokáig időzni a látogató. Csábosabb ott kívül a virág meg a napfény, s a lomb között dudorászó szellő is szebb, vonzóbb zenét, kellemesebb érzést vált ki, mint a meztelen testen fröccsenő hideg-meleg vízsugár. Dehát kinekkinek az igénye, jobban mondva a szükség szerint. A gyógyulni vágyók éppen emiatt jöttek ide, a látogatót meg inkább a külső világ érdekli. S ha netán valaki romantikusabb lélek, akkor néhány pillantást vetve a pár nagyobb házból'álló faluvároskára, mindén bizonnyal nem arra indul majd, hanem az állomás mellett a vasút mentén elterülő nagy darab park felé, amely van olyan jó négy hektár. A PARKBAN A karcsú fenyők, az illatot árasztó harsak és a bozontos tölgyek védelmében szerényen lapul egy háromemeletes épület. Kétszáz ember keres itt gyógyulást, meg szövögeti az álmot a munkás hétköznapokra. Nemzetiségre nézve az ország képét nyújtja az itteni látomás. Egyik helyen csehül, a másikon szlovákul, magyarul vagy kisoroszul folyik a társalgás a park padjain, de legtöbb helyen így is, úgy is. Csöndes társalgás közben elmélkednek, vitatkoznak különböző nyelven, szolid egyetértésben. Ar egyik pádon vagy hatan üldögélnek. Tóth József, a nagymegyeri felvásárló üzem igazgatóhelyettese szövögeti mondatokká a szót. Gyermekkoráról mond igaz mesét. Ma bizony már csak mese, hogy olyan rossz világ is volt. Akkor még megbetegedni sem jutott idő — mondja. — Most úgy gondoskodnak itt rólunk, mintha egész ország sorsa múlna egy-egy ember életén. A többiek is dicsérik az orvosokat, az ápolónőket meg az egész szanatóriumot. Mert ahol ilyen nagy a rend és főképp ilyen jó a kezelés, a gondoskodás, ott már attól is gyógyul az ember, hogy látja kezelőinek nagy akaratát, s a gyógyításban, biztatásban fáradhatatlan buzgalmát. Ettől még a betegben is megnő a remény. — Zeman főorvosnak aranyat ér a keze — jegyzi meg Celinsky András, a rimaszombati JNB dolgozója. Nagy András a ragyolci állami gazdaságról jött ide. Ö is csak jót tud mondani minden orvosról, akár Mackóvá orvosnőről, akár dr. Horváthról, a szanatórium igazgatójáról. Écsi Bálintné pedig azt jegyzi meg, hogy sohasem hitte egészen, hogy az életben is úgy van, mint a Doktor úr című nótában. Most már nemcsak hiszi, hanem tudja is, mert ezek az orvosok nem maguknak, hanem a betegeknek élnek. Ez a téma aztán lezárul, másra terelődik a szó. Az ocsovai Buckó Gyula beszél a szakmájáról. Mert — amint fejtegeti — nem éppen elvetni való a molnárság. Néhány falu, sőt néha egy egész járás kenyerének ő adja az ízét. Hiszen őrölni, jobban mondva a lisztet bekeverni sokféleképp lehet. Csak pár liter vízzel kell több, hogy a gazdának ehetetlen kenyere, a malmosnak meg búsásabb jövedelme legyen. dós, keserű kenyeret, hát rábóltntanak egyetértőén. Utána magyarul szólal meg egy kövérkés asszony. Természetesen ö is a szakmájáról. Na nem a konyhaművészetről, mert hogy sütni, főzni tudni kell, az szerinte úgy hozzátartozik az asszony mindennapjához, mint a hold az éjszakához. Ő a szakma alatt a bogyai szövetkezetben, meg a helyi nemzeti bizottságban végzett munkáját érti. Hogy szakmáját ö is szereti, arról az az aggódás tesz tanúságot, amellyel amiatt sopánkodik, hogy ö még itt van, otthon pedigt egyelik a cukorrépát. Ezután a mindig vígkedélyű osztravaí bányamérnök, • Chlopec Miroslav vágja el a komoly beszélgetés szálát. Persze, hogy bányaélményekkel, de azokat oly ízesen adja elő, hogy nem lehet rajta nem nevetni. Így folyik a társalgás nap mint nap. Mindenki a maga nyelvén, de érdekes vagy inkább természetes, hogy mindenki megérti a másikat is. Mert csak a nyelv különböző itt, a nézetek, a gondolkozás azonos. Ha egymás nyelvét még nem is tanulhatták meg száz százalékosan, az élet magasiskolájában már megismerték egymás problémáit. S ez egyformán nyilvánul meg a cseh, a szlovák, a magyar vagy ukrán dolgozó A több mint 200 telket befogadd szanatórium — És vannak olyanok, akiknek több a kövér bugyelláris, mint a becsület, — s a mondásba szinte belepirosodik az arca. Mert nem szereti, ha valamelyik szakmabelije rossz munkát végez. Persze a körötte ülök sem szeretik a tapa-Ha nincs egyetértés... A szokások, erkölcsök hosszú évek során át alakulnak ki az emberekben. A gazdasági alap megváltoztatása egyidejűleg nem mindig hozza magával az emberi gondolkodás megváltoztatást is. Kitartó, nevelő munkára, a meggyőző tények egész sorára van szükség, hogy az egykori magángazdálkodó földműves, a mai szövetkezeti dolgozó gondolkozási módjából is eltűnjenek a barázdák, mint ahogy eltűntek a keskeny földecskék között. Mert ahol hiányos a politikai nevelő munka, ott mezőgazdasági dolgozóink gondolatvilágában van m^fl barázda bőven. Ez meglátszik az olyan EFSZ- ek munkájában is, amelyek nem dolgoznak szoros együttműködésben a helyi pártszervezettel és a HNB-al. így van ez még Szaláncújvároson is. A párttagok és a HNB kevés figyelmet szentelt ez idáig a politikai nevelésnek. Nem dolgozott szorosan együtt az EFSZ vezetőségével sem. Szaláncújvárosban - ahogy mondani szokták - mindenki a saját szakállára dolgozik. Azért van az, hogy bár Szaláncújváros szövetkezeti község, még mindig nem összpontosították teljesen a mezőgazdasági állatokat. Hatvan fejős tehén van a tagoknál, amelyektől naponta mindössze 11 liter tejet adnak be. Az anyakocáktól a malacokat a tagok eladják. így aztán az év végi zárszámadásnál a dolgozók nem számíthatnak magas jutalmazásra. És ez nem a közös gazdálkodás hibája, hanem azoké az embereké, akik az egyéni gazdálkodásból rájuk maradt rossz szokások és erkölcsök fel nem számolásával nem tudják vagy nem akarják észrevenni a nagyüzemi gazdaság, a szövetkezeti gazdálkodás előnyét. Ugyan mit is lehetne várni a közöstől ott, ahol a mezőgazdasági haszonállatokat csak részben és például a lovakat egyáltalán nem összpontosították. Ha ezt meg is akarnák tenni, először istállókat kellene építeni. De a szövetkezeti dolgozók az építkezésbe nem akarnak bekapcsolódni. Nagyon mostohán viselik a közös gondját. Tavasszal ültetésre való krumplit kellett vásárolniok, mert a szövetkezeti tagok csak hatvan mázsát vittek a közösbe. így volt ez a többi vetőmaggal is. Ideiglenesen rögtönzött istállókat kellene építeni a növendékmarhák számára, de ezt sem csinálják. Arra hivatkoznak, hogy nincs építőanyag. Viszont a pajták hihasználatlanul állnak. Kettőt-hármat erre a célra felhasználhatnának. A kassai járás már nincs messze a száz százalékos kollektivizálástól, ezért Szaláncújvároson gyökeres változásnak kell beállnia, hogy lépést tarthassanak a környező falvak fejlődésével. Szükséges, hogy nemcsak a föld legyen közös. A cél, az akarat, a gondolkodás is. Hiszen a letagadhatatlan tényekből látniok kell, hogy ez az egyedüli út, mely a mezőgazdas.ág fejlődéséhez, a parasztság életszínvonalának emeléséhez vezet. Más út nincs és nem is lehet. Iván Sándor, Kassa részéröl. Azaz, hogy mégis van kivétel... AKI SOHA KI NEM GYÓGYUL Az épület első emeletéről erősödő zaj, kiabálás üti meg fülünket. Egy ötven év körüli városi nagysága rohan felénk. Kér, könyörög, követelödzik, hogy menjünk, de azonnal menjünk fel az emeletre, mert neki egy pillanat nyugta sincs a szomszédjától. Mindig azzal zaklatja, hogy szlovákul társalog vele. — Ha velem akar társalogni — rikácsolja — mondják meg neki, tanuljon meg magyarul, mert így már az idegeimre megy. Az arcokra egy kicsit ráfagy az előbbi mosoly, de csak egy pillanatra. Aztán még szélesebben virul a kedv. Mert nem nevetséges-e az, hogy a nagyságának egész életén keresztül még annyi ideje se volt, hogy pár szót megtanuljon egy olyan nép nyelvéből, amellyel úgyszólván közös fedél alatt élünk ? Az arcokra ült mosolyokban már benne is a válasz. Mert a kérésre senki sem mozdult. Inkább elejtenek egy-egy csendes megjegyzést. — Szegény nacscsága, jó hogy bele nem pusztul. — A másik meg sunyin a bajusza alatt olyasmit mormol, hogy: menjen csak naccsága répát egyelni, vagy szövőgyárba, ott majd összeszokik velük. Ügy látszik ez a társaság is „levizsgázott“ előtte, mert kivörösödött arccal fordít hátat azzal a megjegyzéssel: szégyen, hogy még a saját fajtája is megtagadja az embert. Dehát a pádon ülök közül senki sem szégyenkezik. Erre is csak hideg, gúnyos pillantás a válasz. Mert ha azt nem is egészen értik, hogy az a kifent naccsága hogyan került ide, azt nagyon is jól tudják, hogy hova tartoznak, és a gyógyulásukban éppen ennek a ténynek van a legnagyobb szerepe, hogy tudják mire épülnek fel. De kezeskedem. az a betegesen felbőszült naccsága már sohasem gyógyul ki bajából. Kalmár Ferenc Kedves Olvasói A Szabad Földműves szerkesztősége, illetve az olvasók kérésére a hoszszú tanulmányút, országjáró bolyongás után újra visszatértem. Mondhatom sok minden összegyűlt tarsolyo mban a látottakból, hallottakból. Országjáró utamon magam is sok mindent megtanultam. A többi között azt is, hogy János bácsi sem tud h a t mindent. Így hát ne csodálkozzanak kedves olvasóim, ha új néven mutatkozom be. Megjegyzem, csak a nevem változik, célom mint régen' megmutatni ami szép, ami jó és nemes, de könyörtelenül kipellengérezni ami rossz, fejlődést gátló. Sajnos amikor az alábbi sorokkal újra jelentkezem, kissé ki kellett hegyezni a ceruzám, mert az eset bizony nem dicséretre méltó. De remélem, hogy a tarsoly tartalmából majd szemet, lelket gyönyörködtető dolgok is előkerülnek, és abban is bízom, hogy mint országjáró körutamop annyiszor, ezután a Szabad Földműves hasábjain is gyakrabban találkozom majd a lap szeretett olvasóival.. A gyakori viszontlátás reményében Országjáró János bácsi r Árva kóró meg az özvegy napraforgószár — Mit szól ehhez a cseklészi és a pusztafödémesi HNB? — Múlt hét végén dolgom akadt Pozsonyban. Vonatra ültem. Szeretem a földet, így hát most is az ablak mellé telepedtem. Kíváncsian nézegettem a többhelyütt már gondosan kiegyelt cukorrépát, a szépen fejlődő kukoricát. A pusztafödémesie k már a megfonnyadt zöld herét rakták a szárítóállványokra .., Ámde, alig hagytuk el a pusztafödémesi vasútállomást, itt már elszorult a szívem a látottakon. Keskeny parcellák szaladtak ki véggel a vasútnak. És a sovány vetemények között még jódarab szántatlan föld hivalkodott, kedvére burjánzott rajta a pipacs, békakása és másféle gyom. Odább meg árva kukoricakóró integetett segélykérőn, csonka karjaival. Lehetett vagy egyhektárnyi. Erre még jobban eltakartam az ablaküveget saját testemmel, hogy a velem egy kupéban ülőket megmentsem a bosszankodástól. ...Cseklész alatt ugyancsak fel szántatlan földekre lettem figyelmes, rajtuk szintén kukorica- és napraforgószár éktelenkedett. No, erre azután felforrt bennem a méreg. Mégiscsak szégyen! Mit szólnak ehhez a külföldről hazánkba érkező vendégek? A vonatból kitekintve nekik is szemükbe tűnik, éppúgy, mint ahogy az én tekintetem is megakadt rajta. Két eléggé híres faluról van szó: Cseklész és Pusztafödémes. Nem is olyan teddide-teddoda nép lakik bennük. Hanem a baj másutt lehet! Fejétől bűzlik a hal! — tartja a közmondás. Hol itt a vezetőség, a HNB, ki törődik a törvények, rendeletek betartásával, a párthatározatok megvalósításával ?! Ha tudatában lennénk, mit jelent a termelésből kiesett több hektár föld, nem engednék, hogy egyesek gazdálkodás helyett garázdálkodjanak a termőfölddel. ' j * \ * * ! Néhány szó sikeres egy EFSZ építőcsoportjának munkájáról A jövő évben megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli a nagygéresi szövetkezet. Szorgos munkájuk nyomán mind az állattenyésztésben, mind a növénytermelésben sok szép eredmény született. Ebbem a levelemben csupán a gazdasági épületek építésében elért sikereikről számolok be. Ez a szövetkezet fennállása óta saját építkezési csoporttal rendelkezik. Az elmúlt évek sorén több istállót építettek kőből, s így hatalmas összegeket megtakarítottak. Homokbányája is van. A saját szükséglet fedezésén kívül más szövetkezeteknek és üzemeknek is szállít homokot. Most víztorony építéséhez készítenek elő anyagot. Gondoskodnak idejében arról is, hogy kombájnaratás alkalmával zavartalanul folyjék a gabonaszárítás. Ugyanis a 25 vagon gabonát befogadó magtár előtti teret lebetonozzák, s itt szárítják majd a nyirkos gabonát. Az idén építettek egy 200 köbméteres silógödröt, ami annyit jelent, hogy már kétezer köbméternyi silőtérség áll az EFSZ rendelkezésére. Háromszáz szarvasmarha részére a tanyán építettek 3 új istállót. Ezenkívül 1000 darab sertést befogadó 4 korszerű gazdasági épületet is fedél alá hoztak. Felépült a csoport kezenyomán egy 900 férőhelyes juhakol, továbbá 2000 tyúk számára baromfifarm, amit körül ültettek gyümölcsfákkal. r— Nő is dolgozik sorainkban, í—1 mondotta az építőcsoport vezetője —3 Lukács Rozália személyében. Sokoldalúan hasznát vesszük. Ha kell meszet olt, maltert készít, téglát hord ... Meg kell még említenem Máté bácsit, az építőcsoport előbbi vezetőjét. Ez az idős ember jól összefogta a csoportot. Szerették is őt a csoport tagjai, igazi mesterüket látták benne. Rokkant lábaival sok esetben ő volt az első az építőállványon. — Ellátogat ide most is a JNB szociális osztályától kapott „trojkáján“ 1—: mondják a csoport tagjai. — Nyugodni sem tudna, ha nem látná, hogyan emelkednek óráról-órára a 4-es számú istálló falai.., Bedzso András Lelkes Lászlónak, a királyfiakarcsai EFSZ dolgozójának sokszor derült mosolyra az arca, amikor a dús őszi bükkönyt fuvarozta a fejősteheneknek. Azóta a korán lekerült takarmány helyét már be is vetették más növénnyel, hogy necsak most, hanem télire is legyen bőségesen silótakarmány. A betegeknek, üdülőknek kellemes szórakozást és jó sportol nyújt a strandfürdő A fürdő épülete
