Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-20 / 16. szám
1958. április 20. JzaUaei Földműves ? Irta: N. K. KRUPSZKÄJA, Lenin felesége EMLÉKEZÉS LENINRE SZTYEPAN SCSIPACSOV: LENIN Az elmúlt év januárja óta Vladimír Iljies a PARUS kiadóvállalat részére egy brosúrán dolgozik. Tanulmányában az imperializmusról ír. Ennek a kérdésnek Vladimir Iljies igen nagy fontosságot tulajdonított, mert úgy vélte, hogy egy folyamatban lévő háborúról csak úgy adhat pontos képet és megfelelő értékelést, ha mind gazdasági, mind pedig politikai oldalról alaposan ismeri az imperializmus lényegét. Ezért teljes énjével ezen a munkán dolgozott. — Február közepén Iljicsnek Zürichbe kellett mennie, hogy az ottani könyvtárakban adatok után nézzen, ezért két-három hétre odautaztunk. A Bernbe való visszautazást azonban folyton halasztgattuk, míg végül úgy határoztunk, hogy itt maradunk, mivel az itteni környezet sokkal mozgalmasabb volt. Zürichben sok külföldi haladó fiatal tartózkodott, szép számban éltek itt munkások is. Első dolgunk a lakáskeresés volt. Találtunk is egy szobát. Bizonyos Frau Prelog volt a lakásadónő. Nem nagyon látszott meg rajta, hogy svájci nő, inkább bécsi jelenség volt. Később meg is tudtuk, hogy hosszabb ideig Bécsben volt szakácsnő. Nála helyezkedtünk el, de már másnap lakást kellett változtatnunk, mert jelentkezett a szoba régi bérlője, aki eddig kórházban volt. Prelóg asszony ekkor azt javasolta, hogy ha már lakást változtatunk is, legalább maradjunk meg az aránylag olcsó és ízletes konyháján. Két hónapig ott étkeztünk. Iljicsnek tetszett a felszolgálási mód és az ételek egyszerűsége. A konyhában étkeztünk, a kávét töröttfülű bögrében kaptuk, a beszéd fonala sohasem terelődött az ételre, hanem inkább olyan dolgokról beszélgettünk, amelyek Prelog asszony „kosztosait“ érdekelték. Igaz, nem voltunk soha sokan, jöttek-mentek az emberek, de rövid idő alatt rájöttünk, hogy eredeti zürichi talajon telepedtünk le. Iljies a legnagyobb érdeklődéssel figyelte elbeszélésüket. Legtöbb esetben az életükből vett igaz történeteket mondták el. Iljies mindig szívélyesen köszöntötte Prelog asszonyt, bárhol is találkoztunk vele. Gyakran találkoztunk, mert a közelben laktunk egy szűk utcában. Kamerer cipésznél. Ez a szobánk nem volt valami fényes. Öreg sötét épület, a XVI. század nyomaival, udvara bűzös. Ennyi pénzért sokkal jobb szobát kaphattunk volna, de mi a házigazdánk kedvéért itt maradtunk. Forradalmi lelkületű munkáscsalád volt, és teljes egészében elítélte az imperialista háborút. Házunk valóban nemzetközi völt. Két szobában a háziak laktak, egyben egy német katona felesége, 1 Nyolcvannyolc évvel ezelőtt 1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin, a világ proletáriátusának legkimagaslóbb vezetője a Bolsevik Párt megalapítója, korunk legnagyobb gondolkodója, a munkásosztály forradalmának legkiválóbb hadvezére. Egész életét, munkáját az elnyomottak millióinak felszabadításáért folytatott küzdelemnek szentelte. Neve ragyogó betűkkel van beírva az emberiség történetébe. gyermekeivel, a másikban egy olasz, a harmadikban egy bécsi színészházaspár egy gyönyörű vörös macskával, a negyedikben pedig mi, oroszok. Sohasem éreztük a levegőben a sovinizmusnak még a szikráját sem. Egyszer a gáztűzhely körül összejött ez a „nemzetközi“ asszonytársaság, Kamebenne, amelyekhez idő kellett, hogy érett, összefüggő munka legyen belőlük, ezért úgy határoztunk, hogy felmegyünk egy kicsit a havasokba. Nekem nagyon jól jött ez a kirándulás, mert a Bazedbv-kórom újból nyugtalankodott. Ennek az egyetlen gyógyszere pedig a magaslat volt. Hat hétig rerné asszony, a háziasszonyunk, így kiáltott fel:.„A hadseregnek a kormányra kellene fordítani a fegyverét!" Ezekután Iljies hallani sem akart lakáscseréről. Zürichben „lassan" éldegéltünk, ahogy Iljies írta hazaküldött leveleiben. Ideje nagy részét a helyi és a környékbeli könyvtárakban töltötte. Tervezett új könyvével kapcsolatban Iljies sokmindent áttanulmányozott. Sok olyan gondolat született meg a havasokban éltünk. Zürichtől nem messze két és fél frankért kaptunk szobát és valóságos „teljes“ pihenést. Ételeink nagyon egyhangúak voltak. Reggelire: tejes kávé cukor nélkül, vajas kenyér és túró, ebédre: tejleves, harmadik fogásként túrós tejes étel, uzsonnára tej, este pedig újból valami tejes étel. Az első napokban valósággal jajgattunk a tejes „diétától“, végül a, környéken óriási mennyiségű málnát és más hegyi gyümölcsöt szedtünk és ezzel pótoltuk az egyhangúságot. Szobánk tiszta volt, villanyvilágítással. A bútort nekünk kellett beraknunk, és a takarítás is a mi gondunk volt. Az utóbbit, svájci szokás szerint, Iljies vállalta magára. Minden reggel kivitte csizmáinkat a veranda végére, a többiek is ott tisztították lábbelijüket. Tisztítás közben nagyokat nevetett a többiekkel. Ezt a feladatát olyan kedvvel és lendülettel végezte, hogy egy alkalommal, amikor szintén nagyokat nevetett, akaratlanul fellökött egy üres sörös üvegekkel teli kosarat. A havasokban töltött időt Iljies a közeljövőben megkezdendő munkája elméleti részének szentelte. Ezért nem dolgozott semmit, nagy hegyi sétáink alatt pedig nekem tartott elméleti előadásokat. 1916. végén és 1917. elején Iljies nagy elméleti munkába kezdett. Naponta nyolc órát töltött a könyvtárban. — Ott is dolgozott. Noha a szobánk szép tiszta volt, villanyvilágítással, mégsem dolgozhatott itthon. Ablakunk az udvarra nyílt, onnan pedig tűrhetetlen bűz áradt a szobába, mivel a sozmszédban egy szalámigyár volt... Csütörtökön délután a könyvtár zárva volt. Iljies ilyenkor, ha ebédre jött haza, két tábla csokoládét vett, ezt magunkhoz vettük és ebéd után fölmentünk a közeli hegyekbe. Mindig csendes helyet kerestünk, itt Iljies végignyúlt a pázsiton és belemélyedt olvasmányába. Ebben az időben a legszigorúbb takarékosságot vezettük be kettőnk életébe. Iljies mindenütt kereseti lehetőség után kutatott. Erről levélben sem feledkezett meg, Gorkijnak, Gránátnak, valamint a rokonainak, egyszer még a sógorának is leírta fantasztikus tervét egy neveléstani enciklopédiáról, amelyen majd én dolgozom. És így múlt lassan az idő, így éltünk mi „lassan“ és csendesen, míg otthon a helyzet mind mozgalmasabb lett. Az elméleti munkával párhuzamosan Iljies a gyakorlati alkalmazásról sem feledkezett meg. Ebben az időben jött rá, hogy a nemzetközi nézetekben szakadás állott be, és a Második Internacionálével, a Nemzetközi Szocialista Bűroval, Kautzkyval és társaival szakítani kell. Helyettük a zimmerwaldi ' baloldaliakkal hozzálátott a Harmadik Internacionálé megalakításához. Oroszországban szintén szakított az opportunista elemekkel. Ügy gondolom, hogy Vladimír Iljies sohasem volt ilyen felvillanyozott állapotban, mint éppen 1916. végén és 1917. elején. Ekkor már mélyen meg volt győződve, hogy a forradalom küszöbön áll. Lenin bronz szobra. Körötte a fákra felgyújtott házak törmeléke hull. Ellenség tört a szovjet városkára s ledöntöttek a szobrot gonoszul. A dölyfös ezredes nyilván örül, könnyű volt a szobron nyert győzelem. Fotóriporterek köröskörül, s a készülék kattan készségesen. Mulattak éjjel, csak úgy dőlt a bor, annál nagyobb reggel a rémület: talapzatán áll megint a szobor, fölemelték láthatatlan kezek. Riadt zavar kél a tisztek között. Távolból árnyak gyülekeznek, ím: a partizánok bezárták a kört, s előretörnek. Vezérük: Lenin. Idézetek Lenintől „A proletárdiktatúra nem egyszerű kormányzó felső-réteg, melyet „gondosan“, „kiválogatott“ a „tapasztalt stratégia“ gondos keze, s amely „okosan támaszkodik“ a lakosságunk erre vagy arra a rétegére. A proletáriátus diktatúrája osztályszövetség a proletáriátus és a parasztság dolgozó tömegei közt a tőke megdöntésére, a szocializmus végleges győzelmére, azzal a feltétellel, hogy a szövetség vezető ereje a proletáriátus.“ • * * ... az egész ifjú Ázsiának, vagyis száz meg százmillió ázsiai dolgozónak megbízható szövetségese van az összes civilizált országok proletáriátusa személyében. A világon semmilyen erő nem akadályozhatja meg győzelmét, amely Európa népeit is, Ázsia népeit is fel fogja szabadítani. (Lenin Müvei, 4. kadás 19. kötet.) * * * „A szocializmus építésének fő útja a faluban az, hogy a szocialista állami ipar, az állami hitelintézetek, s egyéb parancsnoki pozíciók, melyek a proletáriátus kezén vannak, egyre jobban átveszik a gazdasági vezetést, s a parasztság alapvető tömegét bevonjuk a szövetkezeti szervezetbe és biztosítjuk e szervezetek szocialista fejlődését azzal, hogy kihasználjuk, leküzdjük és kiszorítjuk kapitalista elemeket.“ (Lásd a pártkongresszus határozatát a Központi Bizottság beszámolójáról.) 1 _ ■ B == | = I ==-- » = 1 -===| MATILDA JUFFIT: SZAPPANHABOS mosóteknö fölé hajolva találta Nyina Ivanovnát, amikor benyitott hozzá, a konyhába. — Ilyen korán megy el ma, Marija Zaharovna? — kérdezte az asszony. — Van egy két dolog, amit át kell adnom az utódomnak. Mert eljövök onnét — felelte keserűen Marija Zaharovna. — Nem mondtam már régen, hogy itt az ideje ? A fiam akár még ma odaveszi magát. Gondolja el, a kerület legjobb élelmiszerüzletébe! Nekik mindig kellenek a megbízható, jó alkalmazottak. — Igaza volt, Nyina Ivanovna. Most már én is beletörődtem, hogy az legyen a dolgom blokokkat kiadni cukorról, grízről. — Felsóhajtott. — Maga tudja, hogy becsületesen és lelkiismeretesen dolgozom. Ha nem végzek estig a kifizetéssel, bemegyek reggel hatra, de nem maradok el a munkámmal. — Tudom — bólintott Nyina Ivanovna. — Mindent megteszek az emberekért, és mégis: mi történik tegnap? Egy Kravcsenkó nevű alkalmazottunk jött a bérért. Piros az drea, ég a szeme. — Maga kicsit a pohár fenekére nézett! — mondom én. — Nem, majd csak eztán fogok. Egy kis kiruccanást tervezek, meghívtam pár barátomat! — mondja ö. Fizetés napján úgyis könnyen kísértésbe esik, hogy szét dobálja a pénzét és másnap már az aszszonytól kunyerál egy-egy rubelt. A felesége is nálunk dolgozik, igen rendes teremtés, csak nem tudja leszoktatni a férjét a könnyelműségről. — Nehéz is a férfiakat leszoktatni valamiről — sóhajtott Nyina Ivanovna. — Az én fiamnak a futball a gyöngéje, ha ott ül a stadionban, felőle felfordulhat a világ. — Nem adtam ki Kravcsenkónak a bérét, — folytatta Marija Zaharovna. — Tudtam, holnap köszöni meg nekem, hogy vigyáztam rá. De megmakacsolta magát. — Ehhez magának nincs joga, törődjön a kasszájával, ne akarjon nevelni engem — így heveskedett. És bepanaszolt a könyvelőnél, az meg rámolvas: — Tudja, Marija Zaharovna, hogy nyakig ülök a negyedévi zárlatban és akkor még ilyen dolgokkal háborgatnak maga miatt. Mi köze magának ehhez a Kravcsenkóhoz? Nincs jogunk visszatartani egy munkás bérét. — Tudja, kedves Nyina Ivanovna, ez hozott ki a sodromból, ez a bürokratikus szemlélet. De én vagyok a bolond, hogy beleavatkozom mások dolgába, igaz. MARIJA ZAHAROVNA köszönt, elment. De az úton is még vitázott gondolatban a könyvelővel: „Én nem adok a formaságokra, nem a bérlistát nézem, hanem belenézek a munkások szemébe, a leikébe. Én még segédmunkás korából ismerem Kravcsenkót, és ha éppen tudni akarja, nem egyszer a saját zsebemből adtam neki kölcsön, amikor megszorult legénykorában. De ha maga úgy találja, hogy ne hallgassak a szívemre, mit tart engem itt tovább. Keresek inkább egy nyugodtabb állást.“ Marija Zaharovna beszélt Szemjon Petroviccsal, és máris volt új állása, csak az elbocsátását kellett kérnie a régi helyéről, meg átadni a pénztárt egy csinos, fiatalasszonynak. Marija Zaharovna fájó szívvel látta, hogy az utódja milyen könnyen bele tud illeszkedni a munkájába, milyen biztos és milyen nyugodt minden mozdulata. AZ ÜJ ÁLLÁSBAN minden másnapja szabad volt Marija Zaharovnának. Csak azt nem tudta, mit kezdjen azokon a napokon a szabad idejével. Átalakította a régi ruháit, egy újat is varrt magának, és nem hagyta nyugodni a gondolat: mi lehet a régi helyén. Vajon teljesítették-e a tervet? Ki kapott prémiumot? Hívja fel Tymofej Jakovlevicsot, a könyvelőt. De elmondaná-e neki Tyimofej Jakovlevics, mi újság náluk? Ő, elvégre, már „kívülálló“. Kívülálló ..., amikor annyi éven át dolgozott ott, a háború alatt is, akkor együtt fagyoskodott a többiekkel az óvóhelyen. El lehet ezeket a dolgokat felejteni? Holnap megint dolgozni megy, de ez a munkája mechanikus, összeadja a számokat, kurbliz egyet a gépen és barátságosan szól: — A következőt kérem! — de ki a következő? Miféle ember? Hol dolgozik ugyan? Mi a foglalkozása? Unalmas ez így... Néhány napig még bírta Marija Zaharovna, hogy ne hívja fel a könyvelőt, egy nap azonban eszébe jutott, hogy neki tulajdonképpen szüksége lenne egy igazolásra a régi munkahelyéről. Ügy készült erre a látogatásra, mintha színházba lett volna jegye. Csipkegallért tűzött az új ruhájára és az új retiküljét vette magához. A főkönyvelő örömmel fogadta Marija Zaharovnát: — Hogy van? Meséljen! És Marija Zaharovna nem győzte dicsérni^az új munkahelyét. Végül már épp meg akarta őt kérdezni, hogy van az új pénztárosnő, amikor valaki dühösen felszakította az ajtót. Kravcsenkó volt. — Panaszt kell tennem, főkönyvelő elvtárs! — kiáltotta. — Már harmadszor jövök hiába a pénzemért. Először nem volt itt a pénztárosáé, azt mondták, a bankba ment, másodszor nem tudom hova, most meg azt mondja, jöttem volna hamarabb, késő van. Marija Zaharovna csak nyitogatta, csukogatta szótlanul az új retiküljét, majd nem állta meg, hogy ki ne mondja, ami a szívén: — Magának, Kravcsenkó elvtárs, úgy látszik minden pénztárosnővel van valami baja. KRAVCSENKÓ ELŐBB csak bámult rá, aztán odalépett, elkapta mind a két kezét, megcsókolta mind a két orcáját, mint aki régi jóbarátját látja viszont hosszú idő múlva: — Ez aztán a meglepetés, Marija Zaharovna! Hát visszajött hozzánk? — Nem jött vissza, — szólt közbe a főkönyvelő. — Miért is jönne vissza? Mi csábítaná vissza hozzánk? Az, hogy amikor itt volt, nem tudtuk megbecsülni? — Ugyan, miket beszél — emelte fel hangját Kravcsenkó. — Előfordul, hogy az embert elkapja az indulat, de nem gondolja meg komolyan amit mond. Maga is felejtse el, Marija Zaharovna. De annyit mondhatok, hogy az új pénztárosnót csakugyan nem tudja megszeretni senki. — Ne bántsátok ót, özvegy asszony, a gyermekéről is gondoskodik — vette védelmébe az új pénztárosnót a könyvelő. Marija Zaharovna felállt, elköszönt és elment. De attól kezdve nem találta otthon a helyét. Embereket keresett, akikkel kibeszélgesse magát. Egy nap elment a régi helyére, hogy megnézze mit csinál az utódja. A csinos kis asszonyka panasszal fogadta: — Maga igen elkényeztette az embereket, Marija Zaharovna. Lehetetlen itt dolgozni, olyan igényekkel állnak elő. — SZERINTEM MI VAGYUNK itt az ö kedvükért, nem pedig ók a mi kedvünkért — leckéztette meg Marija Zaharovna, méltóságteljesen. — Kár volt vállalnia ezt a munkát, ha csak a nehézségeket látja benne. — Közel lakom, nekem igen megfelelt volna ez a hely. — Szóval a maga kényelmére gondolt, nem az emberekre, akikkel dolga lesz. — Lehet, hogy nem épp ezt mondta és ezekkel a szavakkal, de amikor később elmesélte Nyina Ivanovnának, így mondta el. A szomszédasszony pedig ezt a tanácsot adta neki: — Ha maga, édes Marija Zaharovna, minden porcikájával visszavágyik a régi helyére, menjen vissza. — Visszamenjek? — csodálkozott Marija Zaharovna. — Nem... nem tudom ... Még aznap este bekopogott az új főnöke, Szemjon Petrovics lakásán: — Ajánlanék magam helyett egy pénztárosnőt, fiatal, derék asszony. Özvegy és van egy gyermeke. Energikus, pontos. Én visszamegyek a régi helyemre. Tudja, az nyugodtabb állás.ii Fordította: Rákos Edit
