Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-22 / 38. szám
957. szeptember 22. J z a и-a a Földműves Láttad-в a mezőgazdasági kiállítást? A Moszkvából hazatérő utastól Iegnkább a „csizmás emberek“ és a /árosba elszármazott falusi értelmiségek kérdezik ezt. Különösen az itóbbiak, akikből a város talán sohasem fogja kiölni a föld, a természet ránti vonzódást. Nos hát a kiállítás igazán gyönyörű. És ami a legnagyszerűbb benne, itt találkozik a természet bősége, gazdagsága, duzzadó pompája az emberglkotta művészet megejtő varázsával. Itt a reális tartalom, a föld termékeinek végtelen tömegű választéka egyesül a kibontakozó új szocialista építőművészet néha talán egy kissé szertelen formagazdagságával, A mezőgazdaság olyan hajlékot kapott ezen a kiállításon, mely valóban fémjelzi egy végtelen nagy birodalom földjének termékenységét és a földeken dolgozó szovjet polgárok nagyszerű munkaeredményeit. Maga a kiállítás egy város, méghozzá nem is kicsi. Kétszázhét hektáron terül el. Utcái, terei, parkjai, szökőkutak palotái vannak, sót, hogy a városszerüség még inkább kitűnjön, még külvárosa is, kertekkel, mezőgazdasági épületekkel, istállókkal. Természetesen ez is a kiállítás szerves része. Itt mutatják be a gyakorlati növénytermeszést és állattenyésztést. A látogató ha átlépi a méreteibeh hatalmas építészeti megoldásában lenyűgözően szép bejáratot, egy óriási téren találja magát, melyet 16 pavilion vesz körül. Mindegyik a Szovjetunió valanelyik nemzetének népművészeti' sajátosságát tükrözi. Ezek a szövetségi államok kiállítási csarnokai. A tér közepén a park virágágyai között szökőkutak lövellik száz és száz sugárban a vizet. A legnagyobb köztük a Nemzetek szökökútja, melynek medencéjét 16 darab 3 méteres aranyozott, alakos szobor díszíti. A szobrok sajátos kompozíciókkal, formai megoldásukkal a 16 szovjet nemzetet jelképezik. A pavillonok belső tere is gazdagon díszített. A turkmén pavilion födísze egy 9X4 méteres remekbe készült kézi perzsaszőnyeg, mely közel 80 alakot ábrázol. Az aprólékosan kidolgozott hibátlan rajz, a pompázó, de mégis természetes színek, percekre elbűvölik a látogatót. Az Uralon túli országok csarnokai bemutatják a pompás szőrmét, kék és szürke rókák, cobolyok és hermelinek ezreit. Itt az asszonyok válnak sóbálvánnyá. Egy német asszonyt figyeltem meg, aki csillogó szemmel állt a szörmecsodák előtt, és mit tagadnám, nyitott szájjal. Férje pedig türelmetlenül várta, míg a perzsa és kékróka varázslat elbocsátja élete párját. A grúz pavilion üvegházában érik a narancs és a citrom, nagy csarnokában hamvas szölöfürtök és a gyümölcsfajták számtalan régiója. — PETRI ENDRE útirajza — tő külföldiek méregetik. De nem kisebb a sikere a Zoluska nevű tehénnek sem, amely 39,5 liter 4,32 százalékos tejet ad naponta. A legszebb szarvasmarhafajték a jaroszlavaiak és az usztavenszki fajták. A gyümölcskertek legcsodáltabb látnivalói a földön futó alma, körte és cseresznyefák, melyek akkor voltak érésben. Ezek a törzsnélküli fék alig néhány centiméternyire emelkednek ki a talajból, mégis illatos és ízletes gyümölcsöket adnak. Legalább is Így mondták a telep szigorú őrei, mert kóstolásról ez esetben szó sem lehet. Akit igazán érdekel a mezőgazdaság, annak egy napi idő igen kevés, hogy csak futólépésben is száguldjon végig a kiállításon. Egy napi kóstoló után az ember kielégítetlenül sodródik a kijárat felé és megfogadja, hogy ha ideje engedi, visszatér ide, ahol a természetadta értékek gyönyürü környezetben hirdetik az emberi munka győzelmét. Két falu — egy kolhoz A Hruscsov-kolhoz elnöke, Gusev elvtárs, mokány, ötvenéves, * deresfejű, de fiatalos arcú ember, szívesen, de kissé szófukaron beszél. Két falut Pavlovszkojet és Demidovot egyesíti a közös gazdaság. Moszkvától 40 kilométerre fekszik a kolhoz, közel Gorkij községhez, ahol Lenin lakott valamikor. 1470 hektáron gazis nők, persze rajtam kívül. Az agronómus, a zootechnikus, a csoportvezetők mind a gyengébb nemhez tartoznak. Mindnyájan gazdasági középiskolát végeztek és egyikük távhallgató a mezőgazdasági főiskolán. Láttunk hihetetlen nagyságú burgonyát, cukorrépát, 3 — 4 méter magas kukoricát, kövér gabonakalászokat és az ipari növényeket végtelen változatukban. Kirgizia pavillonját kékpiros rávarrott szőnyegek diszítik. Itt kilós hagymafejek, másfélkilós céklák, illatos, nemes almafajták ejtik csodálatba a vendéget. És minden egyes pavillonban akad érdekes, látnivaló. A „városnézés“ után megkerestük a peremvárost, az istállókat, ólakat, Micsurin-kerteket. Az egyes állatsztárok körül gyűrűben áll a tömeg. A Box nevű 11 mázsás bikát szakérdálkodnak, melyből 1070 hektár a szántó. Mint a többi Moszkva körüli kolhozok, ők is a főváros ellátását szolgálják. A fő gazdasági ágak a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint a tejtermelés. Takarmányt 550 hektáron termelnek. Gusev elvtárs ezt úgy mondja, hogy itt termeljük a tejet. Az egyik táblán éppen a káposztát rakják a teherautókra. Szép, kemény fejek, büszkén adják kezünkbe az asszonyok. A gabonatáblákon vetőmagtermeléssel foglalkoznak és minden szemet beadnak. Mázsánként 140 kg kenyérgabonát kapnak érte az államtól. Ha pedig elérik a 600 tonnás beadást, jutalomképpen még 100 tonna kenyérgabonát kapnak. A burgonyaföldön is ültetökrumplit termelnek. Itt a hektárhozam 160 mázsa, kiváló Lores fajtájú burgonya. A gyümölcsös 25 hektár, egyike a legeredményesebb termelési ágaknak. Van egy 1000 négyzetméteres melegágyuk, mely gondoskodik a korai zöldségről a főváros népe számára. Gusev elvtárs csak az időjárásra panaszkodik. Moszkva környékének szertelen a kiimája. A gyakori eső és a nagy melegek sok gondot okoznak a gazdának. De azért a termés nem a legrosszabb. 1956-ban a búza 21,19 mázsát, a zab 21,6, a rozs pedig 15,2 mázsát adott. Mikor az állattenyésztést említjük, felcsillan az elnök szeme és szinte futva vezet minket az istállóba úgy, hogy alig bírjuk követni. De van is itt látnivaló. 375 tehén, és 260 sertés a közös vagyon. Az istálló korszerű, a fejés, etetés, itatás gépesítve van. A fejési átlagok az utóbbi években így alakultak. 1954-ben 1650 liter, 1955-ben 2308, 1956-ban 3374 és 1957- ben körülbelül 4000 literre számítanak. Megemlítem Hruscsov elvtárs felhívásét, hogy a tejtermelésben utói kell érni az USA-t. Az elnök elmosolyodik és csak ennyit mond: „Rajtunk nem fog múlni.“ Az istállóban is csak asszonyokat látunk akárcsak kint a földeken, és erre felhívom Gusev elvtárs figyelmét. — Bizony nálunk a tagok kilencven százaléka asszony, — kapjuk a felvilágosítást. — A férfiak még 1952—53-ban elmentek az iparba. Akkor rosszul ment nálunk a 'dolog. Kevés volt a kereset. Most már sokan visszajönnének, de mi megvagyunk nélkülük. Nagyobb szükség van rájuk az iparban. A vezetőség tagjai — Hogyan történt ez a gyökeres változás — adom fel a kérdést. Pillanatnyi csend, úgy látszik az elnöknek nem fekszik a téma, mert hallgat és zavartan járatja körül szemeit az istállóban. De ekkor az egyik fejőnő lép a csoporthoz. Komoly, középkorú fejkendős asszony, nehezen fogalmazza a mondatokat. De amit megértünk belőle, az megmagyarázza és meg is dicséri az elnök hallgatását és zavarát. — A kolhoz rosszul ment, a férfiak elmentek, kevés volt a munkaegység és sok az adósság. Ekkor segített a párt. A párt utasította Gusev elvtársat az állami gazdaságok agronómusát, hogy térjen vissza falujába és segítsen a demidovói asszonyoknak. Hát így történt. A zöldségértékesítésről érdeklődünk és olyan dolgokat tudunk meg, melyekről nálunk is érdemes lenne elgondolkozni. A kertészet termését ugyanis saját teherautóikon szállítják be Moszkvába egyenesen az üzletekbe. Nem a Zelovoc raktáraiba. A hajnalban szedett saláta, káposzta, kel, sóska és más zöldség már kora reggel frissen kapható Moszkvában és délben már a híres orosz levest, a borscsot ízesíti a moszkvai polgárok asztalán. A kolhoz minden évben szerződést köt két moszkvai zöldségárudával bizonyos mennyiségű zöldség átvételére. A szerződésen felüli termést a moszkvai kolhocpiacon értékesítik. Hát ezért nincs a moszkvai Zelovocban fonnyadt és fáradt zöldség. Mikor a falu kulturális életét firtatom, először borul el Gusev elvtárs mosolygós arca. Ezzel bizony baj van. Nem akar sehogy se menni. Pedig már kultűrházat is építettünk. Mindennek a televízió az oka. Mostanában a fiatal nép esténként a televízió mellett ül, a hormónikák és a szép hangú balalajkák pedig a sarokban porosodnak. Ez bizony öreg hiba, de egyszer csak kedvet kapnak a fiatalok a jó házimuszikára, hisz a mi népünk — az egész világ tudja — nagyon szereti a zenét. A szövetkezeti iroda ablakából végignézek a falun, bizony alig találok olyan házat, melyen ne ágaskodna a televíziós antenna. Beszélgetés közben helyre menyecske siet a szobába, pattogós léptekkel, kezében szita fehér papírral kibélelve, benne félökölnyi eprek. — Pazsaluszta, tovariscsi, — tessék parancsolni, elvtársak. Csipegetjük a mézédes gyümölcsöt, beszélgetünk, majd meglátogatjuk az elnök házát. Egyszerű faház, négy helyiséggel, előszoba, ebből nyílik a konyha, és a két lakószoba. A lakás egyszerű,, de ragyogóan tiszta. A 84 éves nagymama fogad, a feleség a kertészetben, a gyerekek pedig szerte az országban. A nagyanyó a két fiú fényképét mutogatja büszkén, a kisebbikét hosszan nézi ragyogó szemmel. Ügy látszik ez a kedvenc. — Technikus lesz - mondja Gusev elvtárs és ő is pillanatokig rajta felejti a szemét. Csak egy büszke apa tud így nézni. A nappali szoba dísze a televízió. S még hozzá nem is akármilyen. A legutolsó modell. Gusev elvtárs töri meg a csendet, arca huncút mosolyra szélesedik. — A mamát külön be kell mutatnom az elvtársnak. Nem akármilyen asszony. Nyolcvannégy éves, de a háztartási munka nem elégíti ki. Még most is dolgozik a szövetkezet ben. Fejőnő és még ezek közt sem az utolsó. A nagyanyó elpirul, restelkedik. - Látjátok, ilyen rossz ember az én fiam. Mindig zavarba hoz, és még hoz zá ennyi ember előtt. A vidámság átragad az egész társaságra. Mindenki a nagymamát di cséri, aki könnyes szemmel ölelgeti a messzi föld küldötteit. Ezt a boldog és meghatott hangulatot visszük magunkkal a legszebb útravalóul, mikor elbúcsúzunk i Hruscsov-kolhoztól, ezektől a csupa szív emberektől, akik egyszerűségükkel és közvetlenségükkel igazán méltóan képviselik a szovjet népet és gazdag, nagy országukat, a mi számunkra is oly drága baráti szovjet földet. Növekvő érdeklődés a könyvtárok iránt 1946. évi 64 ezerrel szemben. Az ol vasók nagy része az ifjúság soraiból kerül ki, azonban tetemes — 95 000 — a munkás- és parasztolvasók szá ma is. A jövőben nyújtandó még fokozottabb gondoskodás további győzelmek kiinduló pontját jelentheti ezen a téren. -ir ★ ★ ★ Néhány szó a zselízi moziról A közelmúltban a Csavargó című indiai filmalkotás került a zseiízi mozi műsorára. Az első vetítés után városszerte híre ment a film ragyogó felépítésének, amely külön világ ismeretlen perspektíváját tárta fel a nézők előtt. A hagy érdeklődés folytán az emberek százai álltak sort, hogy jegyet kaphassanak ... Eddig rendben is lett volna a dolog, azonban — mint ilyenkor szokás — az .érdeklődés középpontjában felbukkantak a protekciósok, a jegyhiénák, akik egyik-másik mozi alkalmazott segítségével a maguk malmára hajtották a vizet. A végeredmény odáig fajult, hogy a következő előadásokon szabályos verekedés fejlődött ki a jegyekért, és az előnyösebb helyekért. Mindez elkerülése végett- a zselízi mozilátogató közönség joggal elvárja a járási kulturális ügyek vezetőjétől, hogy ilyen és hasonló eseteknek elejét vegyék. Főként nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy a „bennfentesek" ne a hátsó ajtókon át hordják ki a jegyeket a protekciósoknak!... (P. S.) SZULEJMAN SZTAJ.SZKIJ: Légy kommunista! Légy kommunista! Lépj te az Egyenes útra, elvtárs! Elsők közt első, légy te az Igazság kútja, elvtárs! Tanulj, s a köz hasznára tudj. Munkálj és alkoss, ne aludj, Nyisd a szemedet tágra, úgy Virrassz e földön, elvtárs! Mint nyári napfény jő magot, Ügy érlelj embert, szabadot, S ahol mocsok, folt akad, ott Mosd le a foltot, elvtárs! A fazekas — csuprot csinál,- A kovács — szöget kalapál. Az emberek közt ne homály — A lámpa légy te, elvtárs! Ki — mint a kinin — keserű, S a nyelve ravasz köszörű, Csak mézes-mázos, sose hű Nem bolsevik, nem elvtárs! A vén Szulejmán énekét Szárnyak suhantatják szerteszét. Ö nyújtja néked itt kezét — Add hát a <kezed, elvtárs! Fordította: Kardos László е*с*<*с*ск»<йск»<»о^^ PETER BEZRUČ: SIKER’1 Dalomat kritika dicsérte, lelket ráz, izgat és gerjeszt. Korántsem! Sok emlék lidérce rezzen csak, s bánatot erjeszt. Mondták: mily sajátos jellem és hatalmas erő van bennem. Nem, nem: csak Szilézia fia vagyok: vert, gyötört a lelkem. Hallgattak prágai rokonok, tapsolt az ünnepi csarnok. Miért? Mert éltek a Magdonok? S Frídekben gyilkolt a zsarnok? Ha egyszer Teštn felé a nép fáklyás nagy ereje lobban, s a sorban, melyben menetelnék, ezer láb dalomra dobban, és ha te: legázolt óriás, hódított, bilincselt népem, hogyha 0 G У értenéd dalomat, mondanám: jól zengtem, s éltem! * Petr Bezruö nemzeti művészt, а Sziléziai dalok szerzőjét születésének 90. évfordulója alkalmából a Köztársaság rendjével tüntették ki. Kommentár nélkül Kitömött táskával jön. Még nem idős ember, ő ügy mondja nem fiatal már. Igaz, azt nem szereti, ha mások is azt mondják. Móricz Miklósról, a bodrogmezöi kézbesítőről van szó. Közvetlen ember, szivesen áll szóba mindenkivel. Szakmájához tartozik, hisz a lapokat is terjeszteni kell. Eziránt érdeklődünk. — Nehezen megy — mondja, de furcsán, mert mosolyog hozzá. Az is furcsa, hogy nekünk mást mondtak a faluról. Nagy sikerrel szerepelt a partizánskei Jánosík-együttes Ügy látszik kérdőjelként mered a tekintetünk, mert ö szólal újra. — Itt bizony az nehezen megy. — Miért? — Alig nyolcszáz lakosú a falu. Legalább százan még ebből is szerte a nagyvilágban élnek. Szóval alig hétszáz van itthon, kicsi nagy együtt. És mit gondol, hányán olvasnak? — Hogy ne én beszéljek, szóljanak a számok. Hát lássa. Jár ebbe a faluba, hogy a nagyján kezdjem 107 Szabad Földműves, 86 Szövetkezeti Élet (járási mezőgazdasági újság), Oj Szó 65. Dolgozó Nő 16, ezenkívül A Hét, Oj Ifjúság is bőven. Biccent és továbbmegy. Szombat van, sietni kell.-4 Népünk kulturális és művelődési színvonala szempontjából nagy jelentőséggel bírnak népi könyvtáraink, örvendetes jelenség, hogy ezek száma egyre gyarapszik és ma már 3451 könyvtár siet Szlovákia szerte a dolgozók érdeklődésének kielégítésére. Nincs ma már olyan faluja Szlovákiának, ahol könyvtár ne volna. A tények is a fentiek valódiságát igazolják. 1946-tól a könyvtárak hálózata 1265-tel bővült, s a legtöbbet — 750-et — az eperjesi kerületben találunk. Észrevehetően gyarapszik az olvasók tábora is, s ma már 398 500 olvasót tartanak nyilván könyvtáraink az
