Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-08 / 36. szám
157. szeptember 8. \fzalr-ad Földműves г Értelmet nyert élet i/at&z&a „Mindegy, hogy milyen nemzet: a szegény szegényt nemzett, a gazdag gazdagot (Hajdú Zoltán) EGY DARAB múlt elevenedik eléd sorok hallatára, a bevallom, ez kiértett, amikor — első pillanatra — zselízi pa,rk pompás fekvése és a astély szemem elé tűnt. Itt e heyen — ahol két nap alatt alkotó létünk jelene vonult elénk * népmüészetben, kultúrában — valaha döglések, tivornyázások, vad duhajcodások terpeszkedtek, s a környékjeli falvak népe pandúrszuronyok ;özt dolgozott, küzdött, hogy a terfett asztalokról morzsához jusson. „Csak cammogva fonjuk éltünk — vlások elhányt guzsalyáról“ — panaszkodott Ady egy nemzet nevében, s valóban voltak idők, beteg évek, találós hónapok, mikor létünk fonalát csakugyan szakadozni éreztük. Szerencsére múlttá lett keserveink gyászos emléke ez. , szemle óta érezhető javulás állott be mónikus egységét hozza. A jó mű—a művészet, a minőség javára. sorpolitika szabhatja meg a jövőben Mint az előzőt, ezt a mostanit is is a kórusok sikerét, s ebből a szemez út-, és formakeresés sokrétűsége pontból nem árt, ha a nem egyszer Az ünnepség részvevői nagy szeretettel köszöntötték az SZLKP KB első titkárát, Bacílek elvtársat. Képünkön: közéletünk vezetői a felvonulókat szemlélik Szeptember 2-án nem jelez a naptár pirosbetüs ünnepet, mégis jelentős nagy ez a nap: az új tanév első napja. Üj szeptembert köszöntünk, s ezzel új iskolások ezreit, új tanítókat és tanárokat, új iskolákat, új tanévet. Az új tanév pedig a szülőkben, tanulókban és pedagógusokban egyaránt új reményeket fakaszt, új várakozásokat támaszt. ősidőktől fogva ebben van a szeptember varázsa. A család útnak bocsájtja a szemefényét, a kis elsőst, ismét felkészíti az öreg diákot. Mennyi izgalmat, mennyi rejtett és nyílt vágyakozást, álmok, tervek megvalósulását jelenti szülőknek és gyermekeknek ez a nap. - ~ Az iskola befogadja régi és új lakóit! szélesre tárja a kéthónapon át csendes ajtókat, s a nevelők szívének melegétől kellemes légkör, új örömök várják a gyermeket. A hosszú csendes hetek után ismét zajosak a folyosók, az udvar, a tantermek. A padokban helyetfoglalnak a fiúk, lányok, szól a csengő, s a katedrán az osztállyal szemben újra ott áll a tanító, a nevelő. Mennyi izgalom, mennyi új mind a tanulók mind a szülők, de még a sokéves tapasztalattal rendelkező, munkában megőszült idős tanítók részéről is. Ők is izgalommal készülnek erre a napra az új osztállyal, az új tanulókkal való találkozásra. Sok-sok kérdés megfordul ilyenkor a nevelő agyában: vajon mi-Most még „elmerült“ szemlélő, néhány perc és máris a szereplők között látjuk a tornaijai táncost, Kőszegi Erzsébetet. Mennyi minden változott azóta. Megbicsaklott, a „görbe század". Az új arcú Tiborc — hazára, otthonra lelt parasztságunk — mennyi gonddal, igyekezettel rakja össze naponta csinosodó életét, s a gondolatokból, elképzelésekből miképp lesz „viruló kert, száz színű élet“. Mintha a Kölcsey-jóslat teljesedne: Hass, alkoss, gyarapítsí S ahogy a haza fényre derül, egyre nő azok száma, akiknek legbelsőbb énjéből fakad a tudat: a nép jóléte annyi, mint az általa, mindnyájunk által végzett munka. Nem a termelőmunka eredményei, az építések, az alkotások erdeje késztet most szólásra, sokkal inkább a kevésbé „mérhető“, a sokáig mostohán kezelt kultúránk, annak egyetemessége, előretörése. Mert Zselíz — ha szabad így mondani — egy megnyert csata jelentős erőpróbája volt. A FELSZABADULÁS után lett kultúránk először egyetemes, abban az értelmében a szónak, hogy a munkások és parasztok milliói számára hozzáférhetővé és elérhetővé vált az a kulturális örökség, melyet legjobbjaink hagytak ránk, s melynek művelése. továbbvitele felemelkedésünk záloga is egyben. A népmúvelődés jelentős — de még nem jelentékeny — részét alkotja a népművészet. Sok igyekezet, próbálgatás és találgatás jellemezte éveken át a népművészet felelevenítését, megújhodását célzó mozgalmat. Ma azonban már — mindanynyiunk legnagyobb örömére — biztató sikerek vetítik elénk a jövő ígéretét. Az elmúlt év elején sürgette Dobos László a Fáklya hasábjain: „Okvetlenül szükség volt és van a még fellelhető kincsek teljes feltárására és megőrzésére a maguk eredeti szépségében. Meg kell kedveltetni az ifjúsággal a népdalt. Hozzá kell szoktatni fülét és lábát. Hozzá kell szoktatni szemét is ahhoz a formakincshez, amelyet őseitől kapott“. És az a sok száz fiatal, aki kulturális életünk zselízi seregszemléjén tudásuk, művészetük legjavát adták, — ennek a gondolatnak megtestesítői. •** EGYENESEN képtelenségnek tűnik, a dalba és táncba pompázó két napról kimerítő tájékoztatót adni, hisz a részek feloldódnak az egész arányain, illetve benne egyesülnek, s színes forgatagként hömpölyögnek a benyomások. Az azonban tény. hogy a csoportoknál a tavalyi losonci hanyagolt Bartók—Kodály művekhez fordulnak. Hisz az ő eszméik csak dúsítják hazánk népei egymásra találtsága kulturális kincseit. Hisz Bartók maga mondja: „Az én vezéreszmém ..., amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamrataláltam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válása, minden háborúság és minden viszály ellenére“. És ez a művészet a gőgtől és fennhéjázástól mentes szolgálat lehet csak. A népből ihletet és a népért való művészet a lélek belső ragyogását, alázatát kívánja. A SZAVALATOKAT illetően a losoncival szemben megcsappant a szám. Kopasz Csilla mellett új szavaiéval, Szendrei Zsuzsannával ismerkedhettünk meg. Mind az ő fellépésük, mind pedig továbbiak távolmaradása kell hogy figyelmeztető legyen, hogy az elöadóművészettel ne mostohagyerekként foglalkozzunk. A szólóénekeseket mindenekelőtt a jó témaválasztás jellemezte. A ZSELlZI országos népművészeti seregszemle minden sikere ellenére figyelmeztetőt is rejt magában. Tovább kell vinnünk a népművészeti gyűjtőmunkát, s azt minél több csoport sajátjává tenni.' És itt nemcsak a fellelés, hanem a .későbbi művészi feldolgozás igényessége is felmerül. Hisz a művészeti nevelésen keresztül nemcsak az érzelmi életünk gazdagodik, hanem egész valónk, gondolatvilágunk is fejlődik. „A művészet az emberiségnek a maga fejlődéséről való öntudata. A művészetben éli át az ember, hogy az egész múltja történelmi múlt“ — írja egy helyütt Lukács György. És a műalkotás mélysége nevelési szempontból ugyancsak nem lehet hatástalan, mivel „a művészi élmény után az illető, ettől az élménytől meggazdagodva, visszatér az életbe". \ Elevenedjék meg előttünk teljes szépségében történelmünk kulturális értékektől duzzadó múltja, s a biztató elindulás ígéretes folytatással párosulva hozzon gazdag gyümölcsöt, mindannyiunk épülésére. A NÉPEINK közt évszázadok hoszszú sora óta fennálló hagyományoknak és azok kölcsönös tiszteletbentartására csak úgy teremtünk valós alapot, ha sajátos kultúrkincseik feltárása révén tesszük fogékonnyá a lelkeket az egyetemes, oszthatatlan kultúra évülhetetlen értékeinek befogadására. Kenyér (Részlet) Csupa tűz, lendület a pozsonypüspökiek tánca te megfogható, aranyfényü béke'. A lisztespillájú, félmeztelen pékek kiállnak a napra éppen, rágyújtanak, — állnak az ajtónál mint arkangyalok a mennyország kapujában, öreg nénik képzeletében; felnézek az égre s arra gondolok, most, hogy zavartalan békét tenget, mily végtelen a szabadság az égen. VERES JÁN< Veknik sorakoznak a deszkán, csillogók, aranybarnák, — nyári mezők hullámzását, kaszák suhogását rámkacagják. Ö, kenyér, megtestesült becéző lágyság, anyaszó melegsége, csitító, nyugtató barátság, ember-munka dicsőség-jelvénye! Te vagy minden vágy alapja, forrás a bonyolult lét központja, gondok orvossága. Barna kenyérke, Ш Js&tt&'lc&ß'fx ItóíCC&l'tol*! KÉT ÉVE mindössze, hogy néhány fiatalt ez a gondolat és valami olthatatlan nagy elszánás vezérelt. Azon emberek sajátja az ilyen érzés, akiket az elhivatottsággal párosuló. tetteket ígérő nagy akarás jellemez. Jó sikerrel szerepeltek a színai táncosok. A Magyar Főiskolások Művészegyüttesének énekkara ma már megérdemelt megbecsülésnek örvend (Foto: Pribyl-Sugár.) Két év nem nagy idő, ám a gyümölcs azóta már beérett, s mindannyiunk őszinte örömére a Magyar Főiskolások Művészegyüttese kezd ismertté lenni, nemcsak д lapok hasábjain, hanem a kultúréhséget tanúsító dolgozók élményében is. És ilyen szempontból Somorja, Rimaszombat, Losonc, Fülek, Tornaija, Rozsnyó, Szepsi és még egy pár kisebb falu — mind megannyi élményállomás. Az együttes szervezése, programja tavaly, azelőtt még csak mint elképzelés létezett. Az elképzelés azóta már ott viharzik a szabadtéri színpadokon hol a „Párválasztó“, „Vetélkedő", „Bagi leánytánc" stb. formájában, hol a kórus felcsendülő, szívtől szívig hömpölygő ütemében. Augusztus folyamán mindössze félnapot töltöttem az együttes tallósi rejtekhelyén, ám ez a félnap beszédes bizonyságul sorakoztatta az odaadásnak, a lelkesedésnek olyan apró gyöngyszemeit, amelyből aztán a későbbi — megérdemelt — siker sarjadt.- MINDEN PERCET ki kell használnük — mondta ottlétünkkor Ág Tibor, az Ifjú Szívek-együttes művészeti vezetője; s ahogy a közönséggel való kölcsönhatás tanújaként szemlélem a bemutatkozást, úgy tűnik, — valóban nem maradt teljesítetlen a várakozás. Az odaadó lelkesedés méltán találkozik a jó vezetéssel is. Hisz olyan vezetők állnak az együttes élén, mint Janda Igenek lesznek, mennyi örömet, mennyi keserűséget okoznak majd az új tanítványok az új tanévben. S ki tudná felsorolni mennyi kérdés suhan át ilyenkor a kezdő nevelő agyán, amikor először lép a osztályba? Csupa nagy, életbevágó kérdés, hisz nem kis feladat jó tanárnak, jó tanítónak lenni. Nevelőinket népünk szeretete és bizalma övezi. A társadalmi megbecsülés mind szélesebb megnyilvánulásai azt bizonyítják, hogy népünk nagyrabecsüli a pedagógusok munkáját. Éppen ezért tanítóink, nevelőink egy pillanatra se feledjék, hogy ifjúságunk boldogulásának irányítása és hazánk jövőjének előkészítése nagyrészt az ö kezükben van Sok függ tőlük, hogy ifjúságunk ne kalandozzon külön utakon, hanem irányításuk mellett mihamarább alapos marxista ismerettel, tudományos világnézettel felvértezett hasznos tagjaivá váljanak társadalmunknak. Természetes, hogy ebben a fontos és nehéz munkában társadalmunk minden tagjának kötelessége segíteni a pedagógusokat. Mert ne feledjük el, hogy minden munkaszakasz, s éppen ezért minden felnőtt a példájával nevel is. Szeptember megmagyarázhatatlan varázsa mindenkit arra kötelez, hogy kéz a kézben, egymást megértve és segítve, közös erővel váltsuk valóra a szülök, a gyermekek, a pedagógusok szívében megfogant reményeket, várakozásokat. BUDAI JÓZSEF, Múlyad NEHÉZ AZ együttesből akárkit is kiemelni, hisz mindannyian önzetlen lelkesedéssel fáradoznak kulturális javaink művészi tolmácsolásán. A táncosok egyik legfiatalabb, jó tehetségű szólistája Kálmán Olga, mellette ott találjuk Boros Évát, Kucsera Klárát, Gyiire Lajost és Forgács Pétert. Az énekesek közt Balogh Margitot és Tóth Andrást. Nagy közönségsikernek örvend a zenekar is. Nem csoda, hisz három primáš vetélkedik a közönség elismeréséért. Közülük Lakatos a népi zenében, Karvai Béla pedig inkább a klaszszikus számokban ér el sikert. (Költőket nem említek, mert akkor bizony egész hosszúra nyúlna ez a felsorolás.) NEM TARTHAT ez az írás igényt böveretű beszámolóra, bíráló megjegyzésektől terhes megállapításokra. A hír, a szívhez szóló örömhír igényével bátorkodik az olvasó elé, hogy újra meg újra figyelemébresztő legyen: nőnek seregeink, a serkedö élet jó szagát árasszák; — Felfelé ívelő népi kultúránk kibontakoázásának bizonyítékai ezek jelenünk fényes égboltja alatt. Forró, édes, eleven nyugtalanság tU- zesedik bennünk, hogy szabad életünk, s a felkelő béke arányló hajnalhasadásábcui eggyel több „csíny“-nyel gyarapodtunk, melyben a Holnap bíztató ígérete a Ma bizonyosságával ragyogtatja reménykeltő fényét. BÖJTHE ZSOLT Iván karnagy, akinek türelmet parancsoló, jól fejlett pedagógiai érzékét mindig őszintén csodáltam; vagy Takács András ismert, fiatal koreográfus aki él-hal a pillanat eme szépséges művészetéért. jellemezte. Ez azonban már sokkal kevesebb rögtönzéssel jár, s a tavaly még botladozó csoportok ma már jól helytállnak. A tavalyi „éllovasok“ közül csak a pozsonypüspökiek haladnak töretlenül a bátor kifejezőkészség és a művészibb előadásmód felé, míg a rimaszombatiaknál és • a tornaljaiaknál mintha pangás, egyhelyben topogás volna érezhető. A tardoskeddiek Váska-tánca és a magyarbéliek Borozója az igényesség fokozásáról, a folyvást csiszolódó megjelenítésről tanúskodik. A martosiak Lakodalmasa, az idősek és fiatalok .lendülete, igyekezete és odaadása megérdemelt közönségsikert eredményezett. Ha nem tévedek ez volt az első versenyfellépésük. Figyelmet érdemlő bemutatkozás volt a gerencséri Kiszehajtás-Villőzés, a dunamocsi Szüret, a farkasdiak Paprika-csípődése és a déméndiek Lakodalmasa. Átdolgozott Leánytáncukkal jelentkeztek a színaiak. A somorjaiak bemutatkozásában a Huszártáncot láthatta a közönség, míg a zselíziektöl a Felsőgarammenti táncokat. ÁLTALÁBAN az jellemzi ezeket г csoportokat, hogy a tánc cselekményessé tétele és a formakeresés rm már összhatásában jó úton halad é: mellőzi a kompozíciótörést. A csoportok egyik legnagyobb ereje: táncuk, egész magatartásuk erötelje: jókedvet, erőt, nagy életörömet ét lelkesedést áraszt magából. Az énekkarok fellépését illetően г nagymegyeri, a galántai és az egerszegi énekkar volt jelen a szemlén. Hiányzottak a legismertebbek, közülük a rimaszombati és a rozsnyói énekkar. Örvendetes jelenség, hogy az énekkaroknál egyre növekszik a jó hanganyag és a tiszta szókiejtés igénye, mely a szólamok tömör, har-Mert: — József Attila szavaival élve: — „ez a mi munkánk; és nem is kevés". A teljesülés bizonyosságából eredő hit méltán tesz bizakodóvá bennünket. FŐNÖD ZOLTÁN
