Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-08 / 36. szám
L \fraU<iel Földműves 1957. szeptember A hét világpolitikai eseményeiből A múlt hét folyamán többek között két nagy esemény — a szovjet interkontinentális irányítható rakéta sikere és a szovjet kormány nyilatkozata a leszerelési tárgyalásokról — vonta magára a világ közvéleményének figyelmét. A rakétával való kísérlet eredményei azt mutatják, hogy a föld bármely részére ki lehet lőni a rakétát és ez pontosan meghatározott területen esik le. Tehát sebezhető katonai eszközök nélkül távoli te-, riileteket ér el. Ugyanakkor, amikor a Szovjetunió birtokában van ez az óriási találmány, újonnan megismételte a már rég hangoztatott javaslatait a béke megvédése érdekében, s egyúttal véleményt nyílvánított a nyugati hatalmak akadéko skodó politikájáról, akik a béke meg szilárdítása, azaz a leszerelés és az atom-, hidrogénbomba kísérletek beszüntetésének útjába egyre több akadályt gördítenek. ALIG NÉHÁNY NAPJA, hogy a Szovjetunió a TASZSZ útján bejelentette, hogy sikeres kísérletet hajtott végre egy távolra ható interkontinentális, többlépcsős irányítható rakétával. A zavar, amit ez a hír az atomdiplomácia sugarába eső országokban, de mindenekelőtt annak fellegvárában, az Egyesült Államok uralkodó köreiben keltett, ezekután nem meglepő. Az első nyugati visszhangok közt máris fellelhetők olyan szánalmas és inkább öngúnynak beillő hangok, hogy Moszkva felhasználja majd új fegyverét a nyugati országok megfélemlítésére, meg aztán — mint ahogyan a Washington Post Írja — „az oroszoknak most újabb eszközük van arra, hogy diplomáciai zsarolást kövessenek el a világon“. És íme mi történik? A sikeres szovjet interkontinentális kísérletről szóló bejelentés másnapján megjelenik az újabb szovjet kormánynyilatkozat — a leszerelési tárgyalásokról. Mit tartalmaz ez a nyilatkozat? Talán fenyegetést, talán „diplomáciai zsarolást“? Aki elolvassa, jól tudja, hogy ilyesminek még az árnyéka sem található abban. De ha úgy gondolják, hogy az őszinte béketörekvés és az ezt szolgáló konkrét javaslatok a leszerelésre, az atom- és hidrogénfegyver kísérletek azonnali beszüntetésére fenyegetésnek és „diplomáciai zsarolásnak" számítanak, akkor igazuk volt. Mert a Szovjetunió, .amely jelenleg a világon egyedüli birtokosa a nagy távraható távirányítású rakétafegyvernek, már a fegyver nyilvánosságrahozatalának másnapján újra azt tartotta az emberiség iránti legfőbb kötelességének, hogy ismét felemelje szavát az ilyen fegyverek azonnali eltiltásáért. DE VAJON MI LETT VOLNA, ha mindez fordítva történik és az Egyesült Államok lenne kizárólagos birtokosa a világ rakétának? Vajon Siessen úr, az amerikaiak képviselője mit mondott volna a leszerelési albizottságban? Talán ő is sürgette volna az amerikai kormány nevében a megegyezést a leszerelésben? Vajmi nehezen lehet még csak elképzelni is ilyesmit. Hiszen emlékezzünk csak vissza az amerikai atombomba monopólium időszakára. Emlékezzünk, mint oltották az agyakba hi-> deg számítással a fásultság, a reménytelenség pusztító mérgeit, mint készítették elő lépésről lépésre egy harmadik, atomfegyverekre alapozott világégés szörnyűségeit. Milyen szemérmetlenül és leplezetlenül építették ki atomtámaszpontjaikat, indítottak szédületes fegyverkezési hajszát, mint karikázták be vastag, fekete ceruzáikkal a majdan atommal bombázandó milliós városokat. Világgá kürtölték: hiába az embertömeg a szocializmus és az emberi szabadság oldalán: — mert kezükben van a kapitalizmus romlásának „gyógyírja“, az embertömegeket percek alatt kipusztítani képes fegyver — az atombomba. A veszedelem még nem szűnt meg — de az atomdiplomácia csúfosan megbukott. Összeomlott, amikor a Szovjetunió évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy birtokában van az atomtitoknak és rendelkezik atomfegyverrel. S amikor elóállítot-A nyugati politika két arca! ták a hidrogénfegyvert is, ez halálos csapást jelentett az atomzsarolás amerikai diplomáciájára. A békére vágyó emberiség mind nagyobb nyomása tárgyalóasztalhoz kényszerítette az addig oly fennhangon handabandázó atomdiplomatákat. Tárgyalni kényszerültek a leszerelésről, s — ami számukra néhány évvel azelőtt szinte elképzelhetetlen volt — a nukleáris fegyverek betiltásáról és a kísérletek korlátozásáról. NE HIGYJE AZONBAN SENKI, hogy a washingtoni politikusok leszálltak az atommonopólium magas lováról, s hogy lemondtak a monopólium „nagy“ terveiről. Ismerjük a leszerelési tárgyalások sokéves huzavonáját és semmilyen nyugati propaganda sem téveszti meg az embereket. A washingtoni tervek tehát füstbe mentek: a rakétamonopólium már soha nem lehet az Egyesült Államoké. Megszűnt az imperialisták távolság okozta biztonságérzete is. Nem lehet többé büntetlenül a távolság páncélja mögé bújva háborút provokálni más népek, más országok, az egész emberiség rovására. S a Szovjetunió most még sem egy fegyverre apellál, hanem újabb és újabb békejavaslataival „felemlíti meg a nyugati országokat“. Az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásának ismételt követelésével gyakorol — ha úgy tetszik — „diplomáciai zsarolást“ a Nyugatra. Ha talán más nem, ez felnyitja majd sok ember szemét, akiket eddig elvakított az imperialista propaganda, s szertefoszlanák a hamis illúziók. S szélesedni fog azok tábora, akik részt vesznek a békéért, az emberiség életéért, a vérszomjas agresszív körök, a bukott atomdiplomaták elleni világmozgalomban. Ebben az önvédelmi küzdelemben minden egyes ember maga mögött érezheti egy olyan hatalmas ország népeinek és kormányának támogatását, amely a világon egyedülálló rakétafegyvert is a népek békéjének szolgálatába állította. VILAGVISSZHANG , Már több mint egy hete, hogy a világérdeklődés középpontjában a szovjet interkontinentális irányítható rakéta (földrészek közötti lövedék) kipróbálásáról szóló TASZSZ-közlemény áll. Ügy a nyugati, mint a népi demokratikus országok lapjainak hasábjai alaposan' foglalkoznak ezzel a nyilatkozattal. Azonban különösen nagy hatást s nem kis idegességet keltett a hír az Egyesült Államokban és Angliában. AZ AMERIKAI LAPOK általában elismerik, hegy az Egyesült Államokban sokéves erőfeszítések és óriási tőkebefektetések ellenére sem sikerült megszerkeszteni hasonló hatósugarú rakétát. A New York Herald Tribune washingtoni jelentésében azt írja, hogy „az oroszok Előnye jelentősen megváltoztatja a nemzetközi erőviszonyokat“. A hírügynökségi jelentésekből ugyanakkor az is kitűnik, hogy egyes washingtoni körök minden erővel csökkenteni szeretnék azt az óriási hatást, amelyet a Szovjetunió bejelentése szerte az egész világon gyakorol. Az amerikai sajtó arra is törekszik, hogy „a Nyugat ellen irányuló lélektani és propaganda támadásnak“ minősítse a Szovjetunió bejelentését. AZ ANGOL LAPOK jóval feltűnőbb formában hangsúlyozzák azt a tényt, hogy a Szovjetunió az első, amely ún. világrakétát alkotott. A cikkírók ugyanakkor megemlítik az amerikai Atlas típusú rakéta kipróbálásának ez év júniusában elszenvedett kudarcát. Az angol sajtóhangok abban viszont eltérnek az amerikaitól, hogy rámutatnak a TASZSZ közleményében is hangsúlyozott szovjet törekvésre, hogy egyezzenek meg a nukleáris kísérletek megszüntetésében, az atomfegyverek betiltásában. A Daily E press tudományos szemleírója me állapítja, hogy a Szovjetunió tud mányos kutatómunkában jelentős' megelőzte az USA-t és Angliát. „Se az angolok, sem az amerikaiak ne számíthatnak arra — írja —, hói interkontinentális rakétáik öt évv hamarább bombázógépeket helyett' síthetnek.“ A szovjet interkontinentális ráké sikerest kipróbálásának híre A FRAé CIA KÖZVÉLEMÉNY és sajtó érdél lődésének középpontjában áll: a lí pok több hasábos címekkel ismert» tik a szó szoros értelmében „bon bahír“ világvisszhangját. A jobbolda sajtó első meglepetésében az elavu bagatelizálási trükköket vette el A le Monde például a hírt „propagar dafegyver“- nek minősítette. A hala dó sajtó azonban rámutatott arri hogy a szovjet interkontinental] röppentyű, amely a világ bármely tá jára elviheti a termonukleáris Xegy vergket, rá fogja döbbenteni a nem zetközi közvéleményt az átfogó le szerelési egyezmény szükséges vol tára. Adalbert Bauerwolf, az egyik ve zetö NYUGATNÉMET katonai szakír azt írja a Die Welt című nyugat német lapban, hogy az irányítható in terkontinentális rakétával folytatót sikeres szovjet kísérlet az eddigi leg kedvezőtlenebb mértékben Amerík; ellen billentette a mérleget a fegy verkezési versenyben. Mindebből látható, hogy a TASZS", nyilatkozata komoly gondolkodásba ejtette a világ valamennyi országát s most több remény van arra, hog? a leszerelési albizottságban a következő tárgyalásokon nagyobb eredményeket érjenek el az eddigieknél • Berlin. A békenap előestéjén az NDK dolgozói tömeggyűléseken nyilvánították ki, hogy hozzá akarnak járulni a világbéke megőrzéséhez. • A francia lapok beszámolnak arról, hogy Constantine térségében a francia katonaság és az algériai nemzeti hadsereg csapatai között elkeseredett harcok folynak. ппптгтптптттпппгт¥1пптпптппппппптппппт1ГШ]РШШРаааза[Г1татшсЕШОП[да ODOGdGDL □qoüüddüddc Az amerikai sajtó napok óta megnyugtat. Nincs mit félni egy esetleges atomháborútól — írja, mert nem is lesz olyan borzalmas. Sőt, nemcsak nekem nincs mitől félnem, de nincs mitől félni a békés amerikai polgárnak sem, akinek sorsa az amerikai sajtó számára látszólag sokkal lényegesebb, mint szerény személyemé. Minthogy azonban nyilvánvalóan nekem sincs különösebb félnivalóm, ha nincs John Smithnek Ohióban, hát a newyorki lapok alkalmi olvasójaként ezennel a magam részéről is nyugtázom a kellemes hírt. Ez rendkívül megnyugtató, hogy ha nem alkalmatlankodnak az amerikai fegyvergyárosoknak holmi leszerelési egyezményekkel, úgy módjuk lesz hamarosan — még a közeljövőben — kidolgozni olyan kisméretű atomfegyvereket, amelyek bevetése már nem fenyegeti az egész emberiséget, amelyek hatókörét megadott területre lehet korlátozni, amelyeket tehát nyilvánvalóan mindenki elfogadhat. Mert a háború így már nem lenne ugyebár olyan borzalmas katasztrófa, mint a jelenlegi atomfegyverek bevetése esetén. Nem pusztulnának el egész országrészek egyetlen hidrogénbomba robbanása nyomán, nem pusztulnának el százmilliók imitt-amott a földkerekségén, legfeljebb tízmilliók. Hát nem megnyugtató?... Elhárul tehát az akadály a háború útjából, nincs mitől félni többé, huncut, aki békét akar, jöhet a háború, mert a jelenleg kidolgozás alatt levő atomfegyverekkel — vigyázat, itt szószerint idézek — jó, tiszta és korlátozott háborúkat lehetne folytatni“. John Smithnek Ohióban nincs mitől félnie, ha háború lesz és egy atombomba szele miszlikre szaggatja, hogy csak atombiztos dögcéduíája marad épen. Ez ugyanolyan véletlen lesz, mintha a második világháborúban a fejére potyogtattak volna egytonnás légiaknát. Miért állt alá, az ö baja... Éljen a jó, tiszta és korlátozott háborúi ... Az persze nyugtalanító, hogy még mindig akadnak szerte a világon olyan individualista elemek, akik sem kisméretű fegyverektől, sőt — uram bocsá‘ — még trinitrotolnol-bombáktól sem akarnak elpusztulni. Az ilyen individualisták nyivánvalóan mélységesen elszomorítják az amerikai kormány magasrangú személyiségeit, akik jelenleg — az Associated Press augusztus 10-i, Washingtonból keltezett híre szerint — éppen felülvizsgálják az amerikai stratégiát, hogy azt a kisméretű atomfegyver állandó tökéletesítéséhez idomítsák. Pedig még Charles Roberts is megírta a Washington Post and Times Héráidban, hogy „Amerika jelenleg még nem rendelkezik kellő készlettel kisméretű atomfegyverekből, sem pedig olyan politikai-katonai doktrínával, amely megalapozná e fegyverek használatát“. Ezen pedig csak úgy lehet segíteni — írja Mr. Roberts —, ha a kormánynak adnak egy-két évi haladékot az átállításra és semmiféle leszerelési egyezmény nem akadályozza a szóbanforgó fegyvertípus gyártását. a tehát az emberiség nyugodtan akar élni, úgy egyszersmindenkorra (de legalábbis egy-két évre) temesse el a leszerelési egyezménynek még a gondolatát is, várja ki nyugodtan, míg az amerikai kormány kikísérletezi új fegyvertípusait, mert ha önző módon mégis a leszereléshez ragaszkodna, úgy az atomfegyverek nem fejlődhetnének tovább a jelenlegi tömegpusztító színvonalról, s nem ér- • vényesülhetne a Dulles-féle szabadalmazott humanitás. Russel Backer írja a Newyork Timesben, tovább tanulmányozzák azt a lehetőséget, hogy kisméretű atomfegyverek használatával „szigorúan körülhatárolt területen korlátozott háborút folytassanak“. Hiszen az csak nyilvánvaló, hogy egészen más, ha nincs „totális" háború, ha a háború csak „szigorúan körülhatárolt területen“ folyik, mondjuk a földkerekség nagyrészének szigorúan körülhatárolt, területén. Másként is hal meg az ember így, hiszen legalább tudja, miért hal meg, nem úgy, mintha a terület nem lenne szigorúan körülhatárolva, amely esetben esetlegesen fennmaradó hozzátartozói csak a véletlennek és nem az amerikai stratégák bölcs előrelátásának mondhatnának köszönetét. . E; Hs zekután már csak azt kellene persze eldönteni, hogy mégis ki található majd e szigorúan körülhatárolt területen belül. Az amerikai sajtó elfelejtette közzétenni e terület, vagy e területek jegyzékét, ami mindenesetre komoly mulasztás, mert így végül is még sem tudom, sőt valószínűleg más sem tudja, attól tartok, még John Smith Ohióban sem tudja, hogy az általános megnyugváson túl, megnyugodhat-e a maga személyét illetően. Andrew Marshall és felesége Elsie például nem nyugodott meg, nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy városuk, az angliai Blackpool a határokon belül esik. Mert Andrew Marshall és felesége Elsie annyira megrettentek attól a gondolattól, hogy gyermekeik elpusztulhatnak egy esetleges nukleáris háborúban, hogy a nyugati megnyugtatásokba belerokkant idegeik felmondták' a szolgálatot, s az elmúlt hét egyik csöndes éjszakáján, miközben Washingtonban lázasan dolgoztak a jó, tiszta és korlátozott háború előkészítésén, három gyermeküket megmérgezték, maguk pedig a tengerbe fojtották magukat. A nglia egy családdal megfogyatkozott, helyette egy búcsúlevéllel lett gazdagabb, Elsie Marshall írta. A levél távolról sincs olyan gondosan megfogalmazva, mint például Russel Backer cikke a Newyork Timesben, de azért — legalább is számomra — sokkal több, figyelemre méltó. „A világban lezajló események — hangzik — és az új hírek egy háborúról, amely a népek és főként a gyermekek tömeges pusztulását vonná maga után, ez késztetett bennünket arra, hogy mindenáron megakadályozzuk gyermekeinknek e sorsra jutását. Most, hogy örökre elaludtak ágyaikban, semmi bajuk sem eshet többé. Én és a férjem azért tettük ezt, mert szeretjük egymást és gyermekeinket, és megrémít bennünket az a gondolat, hogy gyermekeinkre is az a sors várhat, mint a legutóbbi háborúban a gyermekekre.“ E tragédia felett könynyű lenne ítéletet mondani, de előbb talán mégis azok felett kellene, akik a Marshall-házaspárt ilyen idegállapotba juttatták. Vagy talán Marshallék csak azért lettek öngyilkosok, mert nem olvasták az amerikai sajtó vonatkozó megnyugtatásait? Bizonyára. épzeljük csak el, hogy ha Charles Roberts cikke még tettének elkövetése előtt Andrew Marshall kezébe kerül, és idejében értesül róla, hogy ha Amerikát nem kényszerítik a kísérletek abbahagyására, úgy egy-két éven belül módja lesz olyan fegyvereket gyártani, amelyek legfeljebb csak az ő, Andrew Marshall blackpooli gyerekeit fenyegeti, de nem fenyegeti a Jóé Browneyt Üj-Zélandban, nyilvánvalóban önmaga helyett a méregfiólákat veti a tengerbe. Kár, hogy az amerikai sajtó megnyugtatása ez esetben sajnos elkésett. De azért ettől és mindentől, még a józan észtől is függetlenül megnyugtató. Határozottan megnyugtató ... Gáli András, , az Előre TiWmkatársa Ké • New York. A New York-i lapok az iskolaév kezdete előtt az amerikai iskoláztátásban uralkodó áldatlan állapottal foglalkoztak. Amint ismeretes, a kongresszus elvetette az ezen helyzet javítására irányuló javaslatot. • Bonn. Szeptember elsején, a második világháború kitörésének 18. évfordulóján a nyugat-német ifjúság Frankfurt utcáin hatalmas tüntetést rendezett az Adenauer-kormány háborús politikája ellen. • Maláj. Kuala Lumpurban, a Maláji Államszövetség fővárosában ünnepélyes külsőségek között kikiáltották a Maláji Államszövetség függetlenségét. • Yemen londoni kirendeltsége nyilatkozatot tett közzé, amelyben rámutat, hogy „az angol repülőgépek minden romboló eszközzel tovább folytatják agressziós támadásaikat.“ • Az A1 Gumhuria című egyiptomi lap, Szavak és tettek címmel közli Anvár Szadat, az ismert egyiptomi politikus cikkét, amely elítéli az Egyesült Államok közép-keleti imperialista politikáját. • Mohammed el Haris, az ománi imám kairói képviselője azzal vádolta az angol haderőket, hogy a felkelés leverése során „csupán egyetlen faluban 300 embert mészároltak le“. Hirosimái professzor Itiro Moritaki, hirosimai egyetemi tanár, a japán atombomba-áldozatok egyesületének elnöke, az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásáért harcoló bizottság vezetőségének tagja nyugat-európai körutazása során Bonnban sajtóértekezletet tartott. „Utazásunk célja — mondotta -. hogy ismertessem az atombomba kísérletek azonnali eltiltásáért és az általános leszerelésért folyó harcunkat.“ Moritaki professzor a többi között beszélt a hirosimai atombomba rettenetes következményeiről. Nagy benyomást keltett az újságírók körében a japán professzornak az a megjegyzése, hogy maga is elvesztette félszemét a bombatámadás miatt. Végül a professzor tolmácsolta a hirosimai tanügyi intézetek tanárainak köszönetét az ismert „Göttingeni felhívást“ aláíró 18 nyugatnémet atomtudósnak, akik állástfoglaltak a Német Szövetségi Köztársaság atomfegyverrel való fejszerelése ellen. SZABAD FÖLDMŰVES “ a Földművelésügyi és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal hetilapja — Szerkesztőség: Bratislava, Krížková 7. — Telefon: 243-46 — Főszerkesztő Major Sándor. — Kiadja a Földművelésügyi és Erdőgazdasági M. H. kiadóhivatala. — Nyomja Polygrafické závody, závod 2, n. p., Bratislava, ul. Februárového viCazstva 6/d. — Évi előfizetés Kčs 20.80, félévre Kčs 10.40 — Terjeszti a Posta hirlapszolgálata. A-81342
