Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-12-08 / 49. szám
t997. december 8. JraUtrd Földműves ERŐ w MÉLTÓSÁG „Ez a régi, ősrégi jobbágyrendszer. A koldusparaszt, aki koldus marad és léiig éhenhal még a legjobb esztendőben is gyenge, kiéhezett lovával, ócska, nyomorúságos koldusfelszerelésével elmegy robotba a földesúrhoz, az „urasághoz“, azért, mert nem tehet mást.“ Lenin (1913) .. .megteremtettük a szükséges előfeltételeket annak a feladatnak a konkrét megoldására, hogy utolérjük az Egyesült Államokat a tej- és hústermelés tekintetében. Hruscsov (1957) Csak a szocializmus országában, a Szovjetunióban válhatott valósággá négy évtized alatt ilyen mérhetetlen haladás. Egyszerű dolgozók mindennapi fáradhatatlan munkája építette idáig és viszi tovább a most kitűzött új cél felé. V. Saposnyikovának, a Lityeratumaja Gazetában megjelent riportja nyomán bemutatunk egyet a sokmillió parasztasszony közül, akik részt vettek ebben az óriási építésben és életükkel bizonyítják: a legegyszerűbb munka is szolgálhatja az egész nép javát és ehhez mért a megbecsülés és elismerés is, ami kijár érte a szocialista rendszerben a valaha legnyomorultabb páriának, a parasztasszonynak. A SAPADT ÉGBOLTON még halvány-aranyosan rezgett a holdfény, amikor Tarabarovával, a Szmolenszk tartományi Komintern szovhoz fejőnőjével kiléptünk az utcára. A csillagok lassanként kihunytak, visszahúzódtak a keleten felizzó napkelte elől. Az istálló előtt Tarabarova megállt, válla fázósan rándult össze, száját ütögetve aprókat ásított, míg bevárta a mögöttük jövő asszonyt, Olga Szumutyenkova brigádost. Bementünk az istálló épületébe. Szumutyenkova leült íróasztala mellé, Tarabarova pedig gyors szemlét tartott állatai felett. Ezután kis vesszőseprővel kitakarította a jászlakat és kisebb-nagyobb halmokban szétrakta az előző este előkészített szénát. Az istállót betöltötte a fejőnők hangja: tréfálkoztak egymással, rárászóltak az állatokra. A szénaillat, a tehénbőgés a tavaszi rét hangulatát idézte. Messziről figyeltem Tarabarova szép, ügyes mozdulatait, ahogyan feltette és levette a villanyfejőkészülékeket, simogatta az állatok füstbarna hátát. A fal mögött búgott a motor, egyenletesen szuszogott, a légszivatytyú. Szumutyenkova brigádos követte tekintetemet: — Szívesebben lennék én is fejőnő. Több a munka látszatja, jobban meg is becsülik. Valamikor én is az voltam, de aztán beválasztottak a Legfelső Szovjetbe, kineveztek brigádosnak. Nem nyugszom, míg vissza nem engednek. Akkor aztán felveszem a versenyt Tarabarovával is. — Mi a titka Tarabarova elsőbbségének? — kérdeztem. — Ismeri az állatot. Ésszel takarmányoz. Némely tehén akármennyit eszik, nem ad le több tejet. Tarabarova pedig ismeri a természetüket, a szeszélyeiket. Szereti a munkáját. MIKOR LEMÉRTÉK A TEJET és az asszonyok izgatottan várták az eredményt, Tarabarova továbbra is nyugodt és tartózkodó maradt és csak amikor a brigádos odakiáltott neki: — Nézd csak utolérnek! — nézte meg a feljegyzett számokat és szólalt meg halkan: — Nos, helyet csinálunk nekik, hisz úgy igyekszenek a fiatalok. És tovább tisztogatta, etette teheneit, hordta be a silótakarménnyal teli kpsarakat. Mikor kijöttünk, a nap már mindent beragyogott. Az asszony argkifejezése megváltozott. Tegnap este szürkének, bizalmatlan-tartózkodónak tűnő szeme’ most világoskék, kedveskedélyesen nyílt tekintetű volt. Szája körül a mély redök kisimultak, az imént még feszült, szigorú arca nyugodt elégedettséget fejezett ki. OTTHON APRÖFÄT HOZOTT BE és begyújtott a tűzhelybe, majd felseperte a még testetlen padlót. Ezután tarka kartonruhájának ujjat felgyürve a főzéssel kezdett foglalkozni. Keze és alsó karja élesen elütött felső karjának fehér bőrétől. Csak ennek a kéznek a láttán lehetett igazán megérteni, mennyit dolgozott ez az asszony életében. Később asztalhoz ültünk. Tarabarova apróvirágos porcelán edénybe tálalta ki a levest. — Az edényt is jutalomként kapta, Natalja Jevdokimovna ? — Mindent, amit itt lát ajándékba kaptam. A lakást, az asztalt, a fiókos szekrényt, az órát, a patefont, a paplant, a varrógépet... Csak a faliórát hoztam át a régi lakásomból. Nagyon hozzászoktam... A háború alatt, amikor a szovhoz állatait a hátországba hajtottam, mindenemet itthagytam. Azután se igen szereztem be semmit. Nem volt nekem időm azzal foglalkozni. Sokat dolgoztam, a szovhozt kellett talpraállítani, a lakásom se volt jó, nem volt érdemes berendezni. Most már, látja, itt az ideje élni, de kicsit elmúltak az évek ... a fiam nemsokára leszolgálja a katonaidejét - válaszolta Tarabarova és elgondolkozott. — Nagyon gyorsan telt el az élet — sóhajtott fel'. - Kilencéves koromban anyátlan lettem, apámtól elmentem pesztrának. Alig nőttem meg egy kicsit, beálltam egy gazdához cselédnek. Gyengécske, félénk voltam, mégis odatett szántani. Erős, jóltartott lovai voltak, hogy tudtam volna én azokat megfékezni... hánytákvetették magukat, futottak, én meg sírva utánuk, de csak szántottamvetettem. Mikor jött a cséplés, nekem is kezembe nyomták a hadarót. Mennyi erőt kiszívott belőlem ... тшж N. P. Zagorszkij: Nincstelenek Magas, szép homlokát át meg átszelik a barázdák. Gondolatai a meszszi múltba, ifjúsága éveibe vitték és nem volt semmi öröm abban a mások jómódját szolgáló ifjúságban. — És hogy volt tovább? Hogy fordult a sorsa? , — Tovább? — riadt fel. — Mikor nálunk is szovhoz lett. beálltam fejőnőnek, egy híján harminc éve dolgozom itt. A fiamat felneveltem, egyedül. Most már menyet várok ide a házunkba. Látta a fiamat? Odamegyünk a falon függő berámázot képekhez, rajtuk Tarabarova minden hozzátartozója. Középen őmaga látható, amint Szocsiban a tengeri fürdőn egyenesen és komolyan, símán hátrafésült hajjal áll egy datolyapálma alatt. A fiú arcvonásai mások, de kifejezésben egészen anyjára üt, csakhogy anyja arcán már ott van a hosszú évek becsületes munkájával szerzett méltóság és erő, amely átsegítette élete nehézségein, a háború nélkülözésein. ELOLVASTAM ELISMERŐ okiratait. A Komintern szovhoz legjobb fejőnőjének munkáját dicsérték. — Hogy miért nem függesztem ki őket? Nincs ahhoz elég hely a falon — feleli nevetve kérdésemre. — Látja, a kitüntetéseket se tudom már hova rakni. Kitüntetései valóban elfedik kosztümkabátjának egész elejét. Az okiratok között megtaláltam azt a meghívót, amely tulajdonképpen arra indított, hogy idejöjjek. Arról volt benne szó, hogy Tarabarova életében egy millió liter tejet fejt ki. Valaki számokat jegyzett fel a meghívóra: „Egy millió liter annyi, mint negyven vasúti tartálykocsi tej, vagy negyvenhatezer kiló vaj, vagy százhúszezer kiló sajt. Egy millió literből el lehet látni egy körülbelül 8000 lakosú várost négy és fél hónapon át úgy, hogy minden emberre jusson napi egy liter tej". Tavasz elején rendezték a rajon! kultúrházban Tarabarova tiszteletére az ünnepélyt, amelyre a meghívó szólt. Az asszony most mint élete néhány legboldogabb órájának emlékét őrzi. De közben ütött a falióra és Natalja Jevdokimovna Tarabarova újra munkába indult. KÖNYVESPOLC EGRI VIKTOR: ÖT SZÍNDARAB 442 oldal, ára kötve 35,45 Kčs. Ebben a kötetben a csehszlovákiai magyar irodalom egyik képviselőjének öt színmüve jelent meg. A könyv a következő színdarabokat tartalmazza: „A Gedeon-ház“, „Élni kell“, „Közös út“, „Házasság“ és „Ének a romok felett“. THOMAS MANN: LOTTE WEIMARBAN 328 oldal, egészvászonkötés, ára tagok számára 14,25 Kčs. — Az MKBK 30.. tagilletmény könyve. Egy nagy író 'és nagy pszichológus A Magyar Területi Színház decemberi műsorterve December 8: December 12: December 14: December 15: December 15: December 18: December 18: December 19: December 26: Zselíz (19,30) - A kalandor grófnő. Komárom (19,30) — A furfangos diák. Párkány (19,30) — Viharos alkonyat. Bős (15,00) - Csodálatos erszény. Bős (19,30) - A furfangos diák. Szőgyén (15,00) — Csodálatos erszény. Szőgyén (19,30) — Ének a romok felett. Komárom (19,30) — Fel honfiak (költői est) Komárom (19,30) 1—1 A néma levente. káprázatos elemzése a Géniuszról, az egyetemes tehetségű weimári költőfejedelemről. Kétségtelen leleplezés is ez a csodálatos mű, amelynek elolvasása során emberi rokonszenvünket, együttérzésünket az egyszerű lelkek, s Goethe halálosan csábító fénykörében. vergődő „áldozatok“ vívják ki és mindenekelőtt Lotte, aki maga is „áldozat“, de mindvégig bölcs derűvel, okos, olykor fölényes kritikával nézi barátját. A „leleplezés“ mellett azonban ott van a felmentés s a felmagasztalás, mint a műből kicsendülő záróakkord, amely egyben Lotte — és az olvasó — kiengesztelése: a láng és az áldozat metamorfózisa. JÓKAI MÖR: MIRE MEGVÉNÜLÜNK 416 oldal, egészvászonkötés, ára kötve 23,50 Kčs. Jókai ebben a szokatlan hangulatú művében egy tragikus sorsú család történetét mondja el. Érdeklődéssel és csodálattal kísérjük a fiatal Áronfyak szomorú sorsát, akiknek életében domináló végzetszerűség mármár ámulatba ejti az olvasót. A szomorkás alaphangú regény legszebb, legmegkapóbb fejezetei a csodálatos stílus-virtuozitással megírt Dezső naplója, melyben Jókai személyes emlékeit i$ feleleveníti. A kötetet Szántó Piroska művészi illusztrációi díszítik. WERFEL FRANZ: A MUSZA DAG NEGYVEN NAPJA 760 oldal, ára kötve 41,— Kčs. A két háború közötti regényirodalom egyik — méltán — legnagyobb sikerű műve volt ez a könyv. A törökök által elűzött örmények elsáncolják magukat a hegyen, s negyven napig — megmenekülésükig — hősi bátorsággal védekeznek. Hősi eposz ez a mű, mert az örmény falu sorsában a hatalomtól legázolt minden kis nép sorsát megmutatja. A regényt mély, érzelgés mentes humanizmus hatja át. JÓZSEF ATTILA: Mondd, mit érlel... Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél: kinek bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél; ültetne krumplit harmadába s nincs szabad föld egy kapa se, s csomókba hull a hajaszála s nem veszi észre maga se? Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek öt holdja terem: lompos tyúkja kárál a torsra a gondjai fészke a verem: s igája nem zörög, sem ökre nem bőg elnyújtva — nincs neki — s mélyéről párolog a bögre, ha kis családját eteti? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki maga él, maga keres; levesének nincs sava-borsa, hitelt nem ád a fűszeres; egy tört széke van, hogy begyújtson repedt kályháján macska ül, ritmust lóbál az ajtókulcson, néz, néz, s lefekszik egyedül? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki családjáért dolgozik; veszekszenek, kié a torzsa, és csak a nagy lány néz mozit; a nő mindig mos — lucsok holtja szájíze mint a főzelék, s a szigor a lámpát ha eloltja, csend fülel, motoz a setét? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki a gyár körül őgyeleg; helyén a kapszlit nő kapdossa s elfakult fejű kisgyerek; s a palánkon hiába néz át, hiába cipel kosarat, szatyrot, — ha elalszik, fölrázzák s lebukik, hogyha fosztogat? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki sót mér, krumplit, kenyeret, hozómra, újságpapirosba s nem söpri le a mérleget; s ritkás fény közt morogva rámol — az adó hosszú, nagy a bér — s mi haszna sincs, hiába számol többet a petróleumért? S mondd, mit érlel annak a sorsa, ki költő s fél és így dalol: felesége a padlót mossa s ő másolás után lohol; neve, ha van, csak árúvédjegy, mint akármely mosóporé, s élete, ha van élte még egy, a proletár utókoré?! József Attila emlékezete KÉT ÉVE ADÓZTUNK születése 50. évfordulójának, s a mostani december 3-i dátum ugyancsak az ő emlékét idézte. Mennyire köztünk lehetne most is, ha azon a végzetes napon a kapitalizmus nyújtotta rend nem zavarja örvénylő, tragikus életét a halálba. S aki életében apátlan-anyátlan árvaként az elnyomottak és szegények millióit vallotta családjának, ma a nagy család tiszteletét és szeretetét kapja a halhatatlan művekért, a harcos életért, ötvenkét esztendős volna most, de az évszám csak az élőknek lehet időmérték, a nemzet nagy halottai csak a halhatatlanságot ismerik, a íelparcellázhatatlan, végtelen jövőt. A munkásosztály nagy magyar kölmint a külvárosi ház lakóinak' közös sztrájkjában megérezhette az igaz emberi tisztaságot, a proletárhümanizmust, az áldozatkész kitartást; s noha még gyermek volt, már az 1919-es proletárdiktatúrában is világossá lett számára, hogy „ma harc az igazoknak rendje.“ Felismerte, hogy mit jelent osztálya nagysága, ereje, összefogásának hatalma. A város pereméről a világba nézett — ismerte, nagyságában átérezte a nemzetközi proletáriátus harcát. A fasizmus elleni küzdelem csatakiáltásaitól a feldübörgő testvéri tankok üdvözléséig futott a nagy költő erejéből, szegényeket dédelgető meleg szívéből, ragyogó intellektusából. Tragédiája mindannyiunkat nagy szomorúsággal tölt eh Hogy mit vitt el magával, nem tudhatjuk, de amit örökül hagyott ránk, felipérhetetlen: Petőfi, Ady mellett irodalmunk legszebb életművét JÓZSEF ATTILA EGYNEK ÉREZTE magát az európai haladó és proletárköltészettel; kereste minden népnél *„a fényt, amelytől világiig agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk“. Költészete, példája pártosságra, helytállásra, az emberbep való végtelen bizalomra tanít; arra, hogy igazi nagy költészet csak szilárd eszmei igényből születik, arra, hogy a nagy embert s a nagy költőt semilyen csalódás, semilyen egyéni bántás nem ingathatja meg osztályához, népéhez, pártjához való ragaszkodásában s hűségében. Erre tanít a mi korunkban is, amelyet így látott meg előre: „A rengő lomb virágban ég és készül a gyümölcsre, a nyílt utcára lép a nép, hogy végzetét betöltse, iramlanak a bogarak, friss jelszavak röpülnek, s az aranybavont ég alatt — mert beköszönt az ünnep, — a szabadság sétára megy, kit könny és vér teremtett. Kezénél fogva vezeti szép gyermekét, a rendet“. EMLÉKE ELŐTT' nincs méltóbb hódolat, szenvedéseiért nincs szebb engesztelés, mint az a naponkénti tett, mellyel a szabadság kékló égboltja alatt a felszabadult népekkel együtt valósítjuk meg az ő meg nem élt, de soha fel nem adott álmát „a megszerkesztett szép, szilárd jövőről“. S a vállalt úton töretlenül megyünk tovább. Megvalósulóban a rend, amelyet a költő hívott, sürgetett. Épül a szabadság és a béke rendje: a népek testvérisége és a szocializmus világa. SIMON ISTVÁN tője a szocializmus eszméjének hirdetője József Attila. Verseiből nemcsak a város peremek füstmarta, elhagyatott képe bontakozik ki, osztályában felismerte a jövőt formáló erőt is. Nemcsak énekese, harcosa lett az elnyomás elleni nagy csatának. Megérezte, meglátta a nagy lehetőséget, amely a munkás szívekben és dolgos karokban a holnap szabad életét hordozza. „Papok, katonák, polgárok után — így lettünk végre mi hű — meghallói a törvényeknek" — hirdette a felismert igazságok fényénél. A szabadságot, a kommunista párt harcában, a munkásosztály győzelmében látta, s rajta keresztül egész népe boldogulását is. Nem a kívülről jött vendég szemével látta a proletár-élet mindennapjait: tudta: „a töke szennyébe gázolunk ...“, tudta, meny. nyi kínt, bánatot, torzulást, sebet okoz a lelkekben az az élet. De ez a nehéz gyermekkor valami mást is adott neki: a közösséghez való tartozás nagy érzését, amelyet nem felejtett el soha. Anyja kemény kitartásában, emberfeletti küszködésében éppúgy. József Attilához Az itt élőknek, látod, még lehet évekre szaggatni az életet, felparcellázni gazdátlan időt, s tűnődni kerek évszámok előtt. A nagy halottak már csak végtelent ismernek és határtalan teret: a Mindenséget! Fekszenek hanyatt, gyaluforgáccsal a fejük alatt. S bennünk kik élünk, mégis búg egész életük — harc, öröm és szenvedés. így jársz köztünk izgató, karcsú árny, ki úgy vágytál egy meleg öl után. a Mama után, s végül mégse ő — ringat, nem is a vágyott temető. Nem mondom, hogy ki. Látom, jól tudod, Mosolyra mozdul hetyke bajuszod.
