Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

6

Jr alt-ad

Földműves

1957. december &

MÄSNAP A JEGYZŐIRODÁBAN, mint a falu kisbírója, tanúja voltam annak az összecsapásnak, amely a gróf és a falu küldöttsége között lezajlott. Ha valaha örültem annak, hogy én helyettesíthetem apámat a kisbírói teendőkben, akkor ez a nap volt az, mert ekkor nem mindennapi látványnak lehettem tanúja. A jegyző igen meglepődött, amikor a reggeli órákban a nyolctagú küldöttség meglátogatta. Eleinte udvariaskodott és úgy mozgott a küldöttség előtt, mintha görbe hátát rejtegetné, de nekem az volt az érzésem, hogy a veréstől fél. Volt is oka félni.

Amikor a küldöttség előadta, hogy mi járatban van, a jegyző csillapítgatva a kedélyeket arra kérte a küldöttséget, adják csak oda a dekrétumot és menjenek nyugodtan haza, ő majd átírja és megbeszéli a gróffal a földosztást.

Legnagyobb meglepetésemre apám szólalt meg, s felháborodottan utasította vissza a jegyző azon javaslatát, hogy átírja a dekrétumot, majd Szabó János a maga harcias módján ugyancsak kifogásolta, hogy a falu ügyében a jegyző beszéljen a gróffal.

Nagy napokra emlékezünk

van szó. Helyesebb lesz, ha leülünk és elbeszélgetünk.

Senki sem mozdult s a levegőben szinte érződött, hogy gyanúval fogadják a gróf udvariasságát. Nekem is gyanús volt, mert a gróf eddig nemcsak nem ült le a parasztokkal tárgyalni, de egyáltalán beszélni sem szeretett velük, mindig az intézőt küldte, ha valamit akart a béresektől vagy az aratóktól.

A gróf, hogy port hintsen a szemekbe, a következő szavakkal fordult Hrapkához, a küldöttség legnyugodtabb tagjához:

— Nem tagadom — mondta kényszeredett mosollyal — jól tudnak fogalmazni. Maga írta, Игарка?

A szóváltásba Szabó János avatkozott. Ingerülten válaszolt Игарка helyett.

— Mindegy az, ki írta, az a fontos,

Szécsénke látképe

— Mi hivassuk ide a gróf urat — jelentette ki határozottan.

— A méltóságos gróf urat gondolják - jegyezte meg a jegyző félénkén.

— Csak semmi méltóságos — válaszolt Jámbor Imre — a méltóságok temetésén ott voltam Oroszországban.

A jegyző belesápadt. Látta, hogy ezúttal sem a hízelgés, sem a furfang nem használ, s ha nem akarja, hogy a nép súlyos ökle alatt görbe háta még jobban meggörnyedjen, akkor jobb lesz értesíteni a grófot a váratlan eseményről. Menesztette is mindjárt csinos feleségét Somsich grófért.

NÉHÄNY PERC MÚLVA megjelent a gróf. Ezt a magas, erős, előkelőén öltöz "tt embert még soha nem láttam ilyen komornak, gondterheltnek. Sötét tekintetével végigmérte a küldöttséget, mintha keresne, kutatna valakit, mintha Szabó Jánost, Jámbor Imrét, az apámat, meg a többieket sohasem látta volna életében. S ez érthető is, mert ezek az emberek másként álltak előtte, nem hajlongva, mint máskor, kalapjukat sem tartották a hónuk alatt, nem görnyedtek, hanem egyenes tartással, szemrebbenés nélkül állták a szúrós tekintetet. Megfigyeltem, hegy a katonaruhás Игарка István, aki máskor mindig haptákba vágta magát a gróf előtt, most ug- an.azt tette, mint a. többiek.

A KÍNOS CSENDET a megállapodás értelmében Игарка szakította félbe. Komor méltósággal bontotta szét a kezében levő dekrétumot és néhányat k'Jhécselve, mint aki hangját kösz rb.li, harsány hangon kezdte olvasni a dekrétumot. Gonddal ejtett ki minden szót, s amikor a dekrétumot kimondta, pihenőt tartott, mintha időt adna a grófnak, hogy megeméssze a szó súlyát, jelentőségét. A gróf valóban emésztett olyannyira, hogy színeket váltott, s a görbehátú jegyző alattomos tekintetében is vibrált a rémület.

Игарка azonban zavartalanul olvasott tovább, ő nem figyelte a hatást, inkább arra ügyelt, hogy tisztán, érthetően ejtse ki a dekrétum követeléseit. Ügy beszélt, mintha szavalna, mintha otthon begyakorolta volna a dekrétum szövegét. Amikor befejezte, nyugodtan körülnézett, mint aki most várja a hatást.

A jegyzőirodában egy pillanatra mély lett a csend. A gróf arca lassan visszanyerte eredeti színét. Tekintete nyugodtá vált, nem lehetett tudni mit gondol, mit érez. A jegyző sunyi szeme a grófon pihent és látszott rajta, hogy a gróftól teszi függővé viselkedését. Szinte leste minden mozdulatát, hogy teljesíthesse parancsát. A küldöttség tagjai izegni-mozogni kezdtek, majd kirobbantak a feszült várakozástól.

A CSENDET a gróf szakította meg, s jelenlevők meglepetésére nyugodtan, udvariasan mondta a küldöttségnek.

' — Emberek, igen komoly kérdésről

ami benne van. Választ szeretnénk rá kapni.

A JEGYZŐ A SZÁJÁT HARAPDÄLTA tehetetlenségében, s minduntalan székkel kínálta a küldöttséget.

• — Nézzék, emberek! — kezdte újra a gróf. — Jól tudom én, honnan fúj a szél, hisz maga az a sző, hogy dekrétum mindent elárul. Hagyták magukat félrevezetni azoktól, akik Oroszországból jöttek. Maguk azt hiszik, itt is ugyanazt csinálhatják majd, amit az orosz parasztok csináltak. Kérdezzék csak meg Mitset, mennyi vér folyt ott minden: talpalatnyi földért és mennyi vér folyik még mindig — mutatott ápolt kezével Mits Ferencre, aki a megdöbbenéstől, hogy a gróf hozzá beszél, egyenesen megbénult. A gróf sikerét látva hévvel folytatta:

— Nem kell prófétának lennem, hogy megjósoljam — mindaz, ami most Oroszországban lezajlik, nem egyéb véres pünkösdi királyságnál. A világ nem fogja tűrni a bolsevikok barbárságát, hogy becsületes földbirtokosokat és nemes embereket kifosszanak, legyilkoljanak. Ha újságot olvasnának, tudhatnák, hogy Anglia, Franciaország, Amerika máris segítséget küld az orosz népnek.

Jámbor Imréből szinte kirobbant a szó, arca a felháborodástól vörös volt, mint a pipacs.

— Ezt aztán nekünk ne mondja, hogy a franciák az orosz népnek akarnak segíteni. Rágalom, hazugság! Én ott voltam, én csak tudom, hogy kinek akarnak segíteni. És ha a gróf úr azt hiszi, hogy Oroszországban a forradalom pünkösdi királyság, akkor nagyon téved.

A JEGYZŐ BAJT SZIMATOLT. Úgy látszik görbe háta olyan volt, mint a hőmérő. Hisz az a hát egyszer már megérezte a nép öklét, azért próbálta most csitítgatni a küldöttség tagjait. De szavaira Szabó János erélyesen szólt közbe:

— Ugyan mit beszél annyit összevissza, mi nagyon jól tudjuk, attól görbült meg a háta, hogy a „nép barátja". Mi választ akarunk, érti ? ...

— Választ — ismételte Somsich gróf és tűnődve hozzátette — a dekrétumra. Hiszen éppen azt akarom. Nem mondhatom, hogy örömömre szolgál, mégis közölhetem magukkal, hogy nálunk, Csehszlovákiában, lesz földosztás, de minden zavargás és vérontás nélkül. Egyebet nem tanácsolhatok, mint várjanak, legyenek türelemmel, amíg a földosztást a gyakorlatban megvalósítják.

— Ugyan gróf úr, arra várhatunk ítélet napjáig — mondta Szabó János és egy lépéssel közelebb ment a gróf elé.

— Vártunk mi már eleget — toldotta meg Turharszki János.

A GRÓF tétován, tanácstalanul állt a küldöttség előtt. Mintha kifogyott volna az érvekből meg az udvariasságból, ami amúgyis hazugság volt.

írta: MAJOR SÄNDOR

Hiszen igen jól ismerte mindenki a gróf úr igazi arcát. Nem hittem én egyetlen szavát sem és láttam, hogy a felnőttek sem hiszik.

A jegyző lépett közbe, s minden átmenet nélkül a legelőről kezdett beszélni. Azt mondta, az a nézete, hogy a legelökérdést sokkal eredményesebben lehetne megoldani. Helyes volna, ha erről beszélnének, s izgalmában újra székkel kínálta a küldöttséget.

A gróf a kapóra jött segítség nyomán szinte megelevenedett, s ő is a legelőről kezdett beszélni. Ez egy kissé megnyugtatta a kedélyeket, amit abból is láthattam, hogy a küldöttség tagjai lassan letelepedtek, s a gróf új erőre kapva szintén helyet foglalt az asztalfőn.

JÄMBOR IMRE készülődött a szóra, de Szabó János megelőzte. Ennek nagyon örültem, mert ha Szabó mondott valamit, azt úgy megértettem, mintha egyenesen nekem mondta volna. A Kajor-rétről beszélt, s én már magam előtt láttam, amint állataink a kövér fűvön legelnek. Kijelentette — írásba kell foglalni, hogy a legelő örök használati joga minden bér nélkül a falu népének tulajdonába megy át.

A gróf engedékenyen bólintott, nagyon megértőnek mutatkozott. De amikor Jámbor és Szabó követelték, hogy azonnal fogalmazzák meg az írást, a jegyző közbeavatkozva azt válaszolta, ez nem egyszerű dolog, mert az ilyen írás a törvény erejével bír és ezt ügyvéddel kell megbeszélni.

— Helyes — mondta a gróf.

Nekem úgy tűnt, mintha a gróf

alig észrevehetően elmosolyodott volna. A csalódás és a keserűség egyre nőtt bennem. Fájt és nagyon sértett, hogy a küldöttség tagjai egyetlen szót sem ejtettek a földosztásról. Nem értettem, hogy amiről tegnap még oly hevesen vitatkoztak, most hallgatnak, mintha megfeledkeztek volna róla. Legszívesebben odasúgtam volna, hogy ne bajlódjanak azzal a legelővel. De hát nem mertem, mert mi voltam én, az egyszerű dobos, aki csak apámat helyettesítettem. A csalódás miatt könnyek fojtogattak mert én már jóelőre kigondoltam, hogyha a dekrétum megadja nekünk a földet, akkor azt én teszem közhírré a falu népének.

SAJNOS, EZT NEM TEHETTEM, mert a gróf úr, meg az akkori demokrácia megakadályozott ebben. De Szabó Györgyöt, aki eddig mélyen elgondolkozva hallgatott, nem akadályozta meg. Ő már torkig volt az ígéretekkel. Oroszországból jött és jól tudta, hogy ezek az ígérgetések csak a nép félrevezetését szolgálják. S a jegyzőnek arra a szavára, hogy ügyvéd kell a legelőhöz, dühbe jött, s magából kikelve torkaszakadtából ordított. A hallgatag Szabóból fergetegként tört fel a káromkodás. Remegett a jegyző, belesápadt a gróf, mintha megérezték volna valamit abból a viharból, ami Oroszországban lezajlott. Szabó dühösen vágta a jegyző felé.

— Maga hazudik! Mi nagyon jól tudjuk milyen legelőt adhat nekünk az ügyvéd, ismerjük a végrehajtásokból. És nehogy azt higyje, hogy azon a legelőn mi akarunk legelni. Eszébe ne jusson bennüket félrevezetni, ezt jegyezze jól meg magának, mert tudunk mi másképpen is tárgyalni.

SZABÖ KITÖRÉSE nemcsak az urakra hanem a küldöttség tagjaira is hatott. A küldöttség tagjai csaknem egyszerre álltak fel, mintha valami nagyon fontosra készülődnének. Minden mozdulatukon valami nagynagy elszántság érződött. A jegyző beleremegett. Látta, hogy szép szavakkal már nem hozhatja rendbe a legelő ügyet. A gróf is tétován hátrált pár lépést Sápadt arcán félelem és szégyen tükröződött. Magában bizonyosan átkozta a jegyzőt az ügyvéd említése miatt. Tudta, hogy tovább nem kerülgetheti a forró kását, mert felborul körülötte a nehezen megszerzett rend és fegyelem. Egyik kezével szorosan markolta az asztal lapját. És ekkor a küldöttség legnagyobb meglepetésére nem Szabó Györgynek válaszolt, hanem haraggal fordult a jegyző felé.- Ugyan kérem, mit beszél itt ügyvédről. Tudhatná, hogy a birtok az enyém és a legelőt annak adom, akinek akarom.

A rendreutasító hang hallatára a jegyző szinte összezsugorodott. Az emberek szemében jóformán csak a görbe háta maradt, de szánalmat senki nem érzett iránta, sőt a küldöttek szemében a káröröm csillogott. Én meg örültem, hogy megkapjuk a legelőt.

A gróf, hogy teljesen leszerelje a küldötteket, barátságosan szólt hozzájuk.

— Nézzék, emberek, a legelőt magkapják. De azért jó lenne, ha erről a kérdésről még beszélgetnénk. Leghelyesebb lenne, ha néhányan meglátogatnának valamelyik napon és elbeszélgetnénk a falu dolgairól. S hogy ne a jelenlevőbe válasszanak, ő mindjárt névszerint ki is jelölte, kikkel óhajt beszélni.

A KÜLDÖTTSÉG TAGJAI elhagytak a jegyzőirodát. Csendben ballagtunk, lehangoltan, szomorúan. Nekem is sírhatnékom volt. Nem értettem, hogy ez emberek, akik lelkesen összefogva jöttek ide, most némán szétszóródnak, mintha eltévedtek volna. Ügy látszik Szabó János is észrevette ezt, mert hangosan megjegyezte. — Ügy megyünk, mintha temetésről jönnénk.

— Hát bizony, el is temettük a földosztást' — válaszolta Szabó György.

— Ugyan miért — mondta apám — hisz a gróf meghívott magához. Ott újra szóvá teheted,

— Meghívott? — szólt közbe Szabó János —' de azt nem vetted észre, hogy bennünket, akik nem voltunk Oroszországban, nem hívott meg?

A küldöttség tagjai megálltak. Mintha földbe gyökeredzett volna a lábuk. És Szabó Jánosnak igaza volt, a gróf csak azokkal óhajtott tárgyalni, akik Oroszországból jöttek haza. Lassan világosság gyűlt az agyakban. Szabó János szólalt meg újra.

— Le akarja őket kenyerezni, ez kézenfekvő. Ők a legveszélyesebbek számára, ők tudják, hogyan kell a földosztásért harcolni.

— Már pedig engem nem fognak lekenyerezni, annyi pénze nincs a méltóságos grófnak — mondta megvetéssel Jámbor Imre.

— Engem sem - tette hozzá kurtán Szabó György.

VÁRTÁM, HOGY MITS FERENC is valami megnyugtatót mond, hisz ő is hadifogoly volt és eddig sokat beszélt a földosztásról. De most hallgatott. Ez úgy szúrt mint a tüske és a lekenyerezés, amiről Szabó János beszélt, ott motoszkált az agyakban.

Mint mindig, most is Szabó János törte meg a lelkekre nehezedő csendet. Ujjával hirtelen a homlokára bökött, erre valamennyien felcsigázott érdeklődéssel fordultak felé. Egy kicsit még várt, mintha alaposan megfontolná bölcs mondanivalóját. Aztán a rájellemző elpusztíthatatlan jókedvvel így szólt.

— Emberek! Nincs semmi okunk a búsulásra. Nagy fába vágtuk ugyan a fejszénket, ezt nem szabad elfelejbocsátkozni, csak azt mondhatom, amit hallottam; s amit röpiratban olvastam. Igaz amit a gróf mondott, a kormány valóban ígéri a földosztást. Én abban nem hiszek. Én a Vörös Hadseregben hiszek. Ha az legalább egy napra ide látogatna, akkor megtörténne a földosztás. Akkor — és itt Szabó János fölemelte hangját — megtanítanánk az urakat kesztyűbe dudálni.

Ebben a pillanatban legszívesebben össze-vissza csókoltam volna Szabó Jánost. Szépen beszélt és láttam, hogy a küldöttség tagjai úgy isszák szavait, mint szomjas ember a forrás friss vizét. Beszédéből mindenki megérthette, úgy kell harcolni a földért, ahogy az orosz parasztok harcoltak.

MIELŐTT ELOSZLOTT a társaság, hosszan, keményen szorítottak egymással kezet. A kemény kézszorításban benne volt az ígéret, hogy harcolni fognak.

Ha visszagondolok azokra az évekre, mindig szeretettel emlékszem Szabó Jánosra, aki úgy hintette a hitet, a bizalmat az orosz forradalom s a szocializmus iránt, mint földműves a magot a termő televénybe. Még most is sokszor látom magam előtt, amint mutatóujjával a homlokára bök és beszél meggyőződéssel, szenvedéllyel, mintha szavaiban Szécsénke parasztjainak adna hangot. Számomra ünnepet jelentett, ha Szabó János megjelent családunk körében.

Az idők távlatából ha visszatekintek, csak most látom, hogy az a harc, amely a Nagy októberi Szocialista Forradalom hatása alatt alakult ki a falu népében Somsich gróf, a falu kizsákmányolója ellen, — csak ösztönös volt. A Nagy Október tapasztalatai a későbbi évek folyamán azonban tudatos osztályharccá érlelődtek. Falunkban 1925-ben alakult meg a pártszervezet, az az erő, amely egységbe tömörítette a kizsákmányolás ellen harcolókat.

AZ A DEMOKRACIA, amelyre a földosztással kapcsolatban a gróf hivatkozott, a grófok, a nagybirtokosok, a kapitalisták demokráciája volt. A földosztás úgy ment végbe, ahogy Szabó János ösztönösen megérezte. Földet nem kaptunk, s az a demokrácia arra bátorította a grófot, hogy a legelő használati jogát is. visszaszerezze. A pap is megindította a harcot, hogy újra bevezesse a párbért. A hivatalok őket támogatták.

Hogy ilyen körülmények között a falu népe mégis sok mindent kiharcolt, annak mélyebbre nyúló gyökerei vannak. A harc közben a párt megtanította az embereket arra, hogy szétszórtan nem lehet az urak ellen harcolni. S a párt nevelt, tanított, a városból, az üzemekből a legjobb kommunistákat küldte hozzánk, hogy elkerüljük a buktatót. így forrt szilárd

A szécsénkei EFSZ telepének egy része

teni..., de azt sem, hogy nem vagyunk egyedül. Mert nehogy azt higyjétek, hogy csak mi követeljük a földosztást. így van ez Nyéken, Kelenyén és az egész országban, mert a falu népe mindenütt a föld után vágyik, mindenütt követelik a földosztást. Az orosz forradalom az ő számukra épp olyan példás, mint a mienkre. Nincs tehát semmi veszély.

AZTÄN HIRTELEN ELHALLGATOTT, pedig senki nem szakította félbe. Gondolkodott. Láttuk, hogy még beszélni akar.

— A legelő már biztos meglesz — folytatta. — De nehogy azt higyjétek, hogy a gróf úr ezt jószívűségből adja. Nem! Kénytelen adni, mert ő is jól tudja, mi játszódik le körülöttünk. Most az a fontos, hogy a legelőt írásban is megkapjuk. Az írásban benne legyen az örök használati jog. Ez nagyon fontos — intett mutatóujjával az Oroszországból hazajöttek felé. — Rajtatok most sok minden múlik. Mi bízunk bennetek. Ügyünk eddig jól áll, hisz a papi járandóság terhétől is megszabadultunk. A földosztás még bizonytalan. Nem akarok jóslásokba

egységbe, így valósult jneg a mi falunkban is a munkás-paraszt szövetség. Ezért tudtuk elérni, hogy 1936- ban kommunista bírót választottunk a község élére.

FALUNKBAN tehát élt a párt és harcra buzdított a legsúlyosabb elnyomás idején is. Azért tudta falunk népe olyan töretlen hittel fogadni a felszabadító szovjet katonákat, akik aztán Szabó János jóslása szerint valóban megajándékoztak bennünket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vívmányaival, s így végeszakadt annak az évszázados harcnak, amit a paraszt az ősi jussért, a földért és a szebb életért vívott. Pártunk vezetésével pedig egyre teljesebbé válnak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vívmányai és falvaink népe diadallal menetel az egyre magasabb csúcsok felé, melyet a negyven évvel ezelőtt lezajlott Október fénye egyre tündöklőbben bevilágít.