Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-21 / 29. szám
2 yfxalHid Földműves 1957. július 2& csehszlovák-szovjet barátság megbonthatatlan és örök^ Ujjongó lelkesedéssel kísérte útjában hazánk népe a szovjet párt- és kormányküldöttséget, ahogyan átlépte határunkat a csernöi vasútállomáson. Mindenjelé lelkes tömegek tapsvihara, hurrája, éltetése kísérte őket. Kassa, Zsolna, Olomouc mind-mind elküldött egy csokrot a szerétéiből és a jó kívánságokból. Prágában százezres üjjongó tömeg fogadta a szovjet pártós kormányküldöttséget. A Vehcel-téren még a késő esti órákban is ünnepelt a nép. Július 10-én az arany Prága soha nem látotton manifesztált. „Büszkék vagyunk arra, hogy szövetségünk a Szovjetunióval népünk számára mindig drága volt és ma is az" — mondotta Antonín Zäpotocký a fogadáson. Ezt tükrözték vissza a lelkesen tüntető prágai dolgozók is. Július 12-én Bratislavában manifesztált több mint százezer ember. Július 13-án befejezte szlovákiai látogatását a küldöttség és Osztravára ment, ahol a lakosság ezrei gyűltek össze a falvakról és különösen a bányászok éltették a szovjet küldöttséget és főleg Hruscsov elvtársat, aki maga is vájár vált. Elhaladt a küldöttség a vítkovicei vasmüvek mellett, lééin utcáin Milos Sýkora hídján, aki a felszabadító harcok idején a szovjet emberekkel együtt áldozta életét felszabadulásunkért. A küldöttség egyrésze Bulganyin elvtárs vezetésével ugyanazon a napon Brnóba látogatott, útjukat mindenütt transzparensek és tüntető tömegek kisérték. Breclav utcáit a lakosság sűrű sorfala töltötte meg, kétszer is megállították a vendégeket, hogy beszélhessenek Bulganyin elvtárssal. Bulganyin elvtárs a Sverma-üzembe látogatott el, ahol az üzem újítói megmutatták legújabb műveiket, utána a Stadionba hajtattak, ahol tízezres tömegek hurrázása és éljenzése közben mondotta el beszédét. A párt- és kormányküldöttség látogatása hetedik napján újra két csoportra oszlott. Az élsó csoport N. Sz. Hruscsov elvtárs vezetésével a plzeni kerületbe, a második csoport pedig hétfőn N. A. Bulganyin vezetésével Mostra látogatott. Az üzemek dolgozói szívből jövő szeretettel köszöntötték mindenütt vendégeinket és az összes manifeszt ációkat összefoglalhatjuk mint egy nagy csokrot, melynek mondanivalója: népünk szereti a Szovjetuniót.' A szovjet párt- és kormányküldöttség a prágai vár előtt. A prágai Nemzeti Színházban a kedves vendégek tiszteletére bemutatták Smetana Eladott mennyaszszony c. darabját. Képünkön Bulganyin elvtárs az egyik főszereplővel. A szovjet küldöttség pozsonyi látogatása alkalmából koszorút helyezett el a Slavínon a szovjet hősök emlékművén N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde az osztravai manifesztáción Drága elvtársak! Engedjék meg, hogy a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége nevében megköszönjem önöknek az őszinte fogadtatást s azt a szívből fakadó szeretetet, amit népünk, országunk iránt nyilvánítanak. A tőkés országok ideküldték újságíróikat. Elkísérnek bennünket utunkon. Különféleképpen írnak. Úgy vélem, hogy sokan közülük úgy írnak, ahogy a dologhoz értenek. De éppen itt rejlik az igazság elvtársak, az a tény, hogy nem mindenki nézheti az eget és láthatja a napot olyannak, mint amilyen (nevetés, taps). Nos azonban hogyan magyarázhatják például azt a szívélyes fogadtatást, amelyben minden egyes városban részesültünk? Amikor az ember fényképünket nézi, azt látja, hogy semmi különöset sem mutat és nem kelthet semmilyen különös lelkesedést. (Derültség.) Egyszerű ember vagyok, olyan mint a világon sok millió. Es hol van tulajdonképpen e dolog nyitja, miben rejlik ez a vonzóerő? Egyszerűen abban, hogy a Szovjetunió képviselői vagyunk, ahol a munka uralkodik, ahol a munka győzött, ahol nincsenek privilégiumok, csupán egy előnyt ismerünk, amely hazánkban megmaradt és amit állandóan hangsúlyozunk: aki jobban dolgozik, azt a társadalom nagyobb megbecsülésben részesíti (taps, éljenzés). Szeretnék elmesélni önöknek egy esetet a múlt évről, amikor Nyikolaj Alexandrovics Bulganyinnal Angliában voltunk. Fiam nagyon kért, hogy vigyem magammal. Huszonegy éves, főiskolás. A szovjet rendszerben született és nevelkedett. Nem tudja, mi a gróf, mi a herceg, mi a hercegnő, mi a trónörökös, — ezek számára teljesen ismeretlen fogalmak. (Nevetés). Az egyik fogadáson valamelyik idősebb hölgy folyton beszélt a fiamhoz, nyilvánvalóan valamilyen respektust akart kelteni benne. Azt mondta: „Nézzen csak oda1. Ott az á hölgy igazi hercegnő“. Majd pedig fiam arcára nézett, s mivel semmi különös megindultságot nem látott, így folytatta: „De hisz ez igazi hercegnő!“ Persze megint semmi hatást nem látott. Mi az, hogy hercegnő? Ő már csak regényekben olvas erről, mint olyasmiről, ami már nem létezik. Ezek a fogalmak bennünket a távoli múltra emlékeztetnek, arra, hogy voltak nemesek, hercegek, grófok, sőt királyok is. És most új királyság született és mi szovjet emberek büszkék vagyunk arra, hogy elsőnek léptünk a birodalmába, — ez a munka királysága, ahol csak az nyer megbecsülést, aki dolgozik, és megvetést arat az, aki más munkájából él. (Taps). Az önök városa, kerületük nehézipari körzet. Örülök, hogy kartársakat, vájárokat találok itt. Apám vájár volt, és valamikor én is lent dolgoztam a tárnában. Szívből jövő érzések fűznek bennünket, a Szovjetunió bányászait, az orosz, ukrán, tatár bányászokat Csehszlovákia vájárjaival, a csehekkel, szlovákokkal és lengyelekkel, akik e bányákban dolgoznak. Kohászok, gyermekéveimet és fiatalságomat ott töltöttem, ahol fémeket olvasztottak és szenet bányásztak, a volt Juzovkában, a mai Sztálinban. Vajon délvidéki, uráli és szibériai kohászaink táplálhatnak-e más érzelmeket a csehszlovák kohászok iránt, mint a testvéri kapcsolat érzését? Milyen más kapcsolat lehet köztünk, mint az. hogy kölcsönösen kiegészítjük egymást, kölcsönösen segítjük egymást országaink gazdaságának fejlesztésében. És ha bekövetkeznék a súlyos pillanat és valakinek eszébe jutna, hogy megzavarja embereink — a Szovjetunió embereinek és csehszlovák, lengyel, bolgár, román, albán barátainknak és a szocialista táborba tartozó más országok polgárainak békés munkáját, akkor hát, kedves urak — ha így nevezhetjük az imperialista köröket — biztosak lehetnek abban, hogy egy emberként síkra széliünk egyik a másikért és visszaverjük ellenségeinket. Tudniok kell, meddig merészkedhetnek, és tovább nem. (Taps.) Az egyik prágai gyűlésen Eisenhower úrról, az Amerikai Egyesült Államok elnökéről beszéltem. Később azt olvastam, csodálkoztak, hogy Hruscsov oly elutasítóan beszélt arról a törekvésről, amelyet az Egyesült Államok az úgynevezett „tiszta hidrogénbomba“ gyártása érdekében fejt ki. Én ezt a törekvést egyszer rűen nem értem. Mi azt mondjuk, meg kell szüntetni a háborúkat, véget kell vetni az emberek irtásának. A hidrogénbomba eltiltását akarjuk. Le akarjuk szállítani a fegyveres erőket, s azután el akarjuk érni a teljes leszerelést. Ez a törekvés mindenkinek érthető. Mindenkinek, aki tud írni és olvasni, — sőt érthető az írástudatlanoknak is. Minden ember előtt érthető ez a törekvés. (Taps.) Azonban, drága elvtársak, ők most azt állítják, azon kell dolgozni, hogy létrejöjjön a „tiszta" bomba. Eisenhower úr azt mondja: Mi rossz van ebben a törekvésben ? Mi ugyanis nem akarjuk, hogy mérgezés keletkezzék a robbantás következtében, nem akarjuk megfertőzni a levegőt és így emberek halálát előidézni! De halljátok. Ha a tiszta hidrogénbomba alá kerülök, mit számít nekem, ho^>' Hruscsov elvtárs búcsúzik a pioníroktól. .tiszta“ vagy piszkos bomba robbanása ölt-e meg? (Derültség). Elvtársak! Mi — és önök-is — kapitalisták nélkül dolgozunk. Önök már 12 éve, mi már 40 éve. Mi úgyszólván ifjakként vettünk részt a forradalomban, és most látják, van aki megőszült, van aki megkopaszodott, néhány már mögöttünk van. De ha azt nézzük, mik voltunk, amikor átvettük a cár és a tőkések örökségét, és azt nézzük, mivé lettünk felszabadulásunk óta, akkor, elvtársak még a polgári nemzetgazdászok sem tagadhatják sikereinket, amelyeket munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk és a dolgozó értelmiség ért el. Mibe akarnak bennünket sodorni ? Ismét a kapitalizmusba? Mi hasznunk lenne ebből? Szabadság? Milyen szabadság? A meghalás, szabadsága! A tőkések nagyon ügyesek, nagyon jól tudják a dolgozó népet butítani. Azt mondják: Nézzétek, nálunk van szabadság! Szabadon választhattok, vagyis szavazhattok, benyújthatjátok jelölőlistáitokat, agitálhattok, beszélhettek, mindent tehettek. És mi a valóság, elvtársak? Nézzék csak: Amerikában két párt van. A köztársasági és a demokrata ‘párt. Egyszer az egyik van hatalmon, máskor a másik. Angliában konzervatívok és munkáspártiak vannak. Hogy melyikük áll közelebb a munkásosztályhoz, bizisten nem tuäom. (Derültség.) Tudom, hogy ha a munkáspártiak ezt hallják, Gaitskell és Phillips urak azt mondják nekem: „Mi az, Hruscsov?“ Találkoztam vele, s azt mondotta nekem: Én bányász vagyok, te is az vagy! Igen, mindketten bányászok vagyunk, de az egyik bányász maradt a bányászokkal, a másik viszont. bányász volt, most kezet emel a bányászokra. Éppen ebben van a különbség. (Taps.) Elvtársak, Nekünk a földön kell élnünk, amelyen szocialista és tőkés államok vannak. S háború nélkül kell élnünk. Ez van írva a XX. kongreszszus határozataiban. Mi szövegeztük ezt a határozatot és mi is valósítjuk meg. Egyesek nálunk e tanulságok revíziójának útjára léptek. Önök jól tudják, hogy nem reszketett a kezünk akkor sem, amikor azok ellen kellett emelnünk, akikkel évtizedeken át együtt dolgoztunk és harcoltunk. A politika nem tűr liberalizmust, logikusnak, következetesnek kell lennie. Ez az álláspontunk és harcolni fogunk mindenki ellen, aki el akarna bennünket téríteni a XX. kongresszus határozatainak teljesítésétől. A békés egymás mellett élést óhajtjuk. Harcolni akarunk és harcolni fogunk háború nélkül és ügyünk győzni fog, elvtársak! Győzni fogunk! Nagy örömmel töltött el, hogy az üzemekben, ahol jártam, a .csehek és szlovákok példás egyetértésben és jól dolgoznak. Most Szlovákiában jártunk. A barátság megszilárdításának kérdése a különböző nemzetiségi összetételű szocialista államon belül, elvtársak, nagy jelentőségű, önöknél a csehek és szlovákok. Nálunk, elvtársak, hány nemzet él? Ezég: a nemzetiségi politika, vagyis a lenini politika kérdése óriási jelentőségű! Ügy vélem, helyesen oldjuk meg e kérdéseket, és a jövőben is az alábbi lenini tanokhoz fogunk igazodni: megszilárdítjuk országainkat belül, nem szakadunk el a néptől, megismerjük a nép szükségleteit, s elsősorban arra törekszünk, hogy ne ismétlődjék meg az, ami Magyarországon történt. Ott a vezetőség elszakadt a néptől, s tudják, mi származott ebből. Kilencszázezer párttagjuk volt és mégis az ellenforradalmár naplopók kis csoportja egy időre magához ragadta a hatalmat Budapesten. Miért? A munkások lelőhették volna őket, mint a verebeket, ha a vezetőség nem szakadt volna el a tömegektől, ha a párt nem omlott volna össze, ha magyarán mondva, minden a helyén lett volna. Maguk voltak hibásak ebben. És az ellenség ezt felhasználta. Az ellenségre nem szabad haragudnunk; azért ellenség, hogy felhasználja hibáinkat. Mi vagyunk a hibásak, hogy e hibákat elkövettük és lehetővé tettük az ellenségnek, hogy felhasználja ellenünk. S nekünk ebből helyes tanulságot kell levonnunk, meg kell szilárdítanunk a szocialista országok közötti baráti kapcsolatokat. Még egyszer köszönöm önöknek a vendégszeretetet, a baráti érzések megnyilatkozásait. Megmondom a Szovjetunió munkásainak és kolhozparasztjainak, egész dolgozó népének, mily szeretetet és tiszteletet táplálnak önök népünk iránt, rendszerünk iránt. Ez, elvtársak, még jobban egybekapcsol bennünket. Sok sikert kívánok önöknek. A viszontlátásra! (Taps. „Éljen a Szovjetunió“ kiáltások.) % Baráti látogatás Július 17-én hazánkba érkezett Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke. A látogatás jelentős lépés a két szocializmust építő ország együttműködésének és barátságának megerősítése terén. A Vietnami Demokratikus Köztársaság lankadatlan küzdelmet folytat a genfi konferencia határozatának teljesítéséért, mely megújította a békét a sokat szenvedett ország földjén. Ezzel szemben Ngo Dinh Diem a délvietnami állam elnöke az amerikai imperialisták szolgálatúban minden módon igyekeszik a békét felborítani és megakadályozni Vietnam egyesítését. A két ország barátságának elmélyítése terén nagy jelentőségű volt a csehszlovák kormányküldöttség ez évi márciusi látogatása. Ez alkalommal a két állam képviselői nyilatkozatot írtak alá, mely többek közt kinyilvánítja, hogy Csehszlovákia teljes támogatásban részesíti a Vietnami Demokratikus Köztársaságot abban az igyekezetében, hogy a részvevő államok betartsák a genfi egyezményeket, mert ez megfelel á vietnami nép érdekelnek és megerősíti a békét Ázsiában és az egész világon.
