Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-11-03 / 44. szám
157. november 3. 'Irakad Földműves з Egy elmaradt bankett Motoros a Néván A történelmi múzeum homlokzata — Figyeljetek ide. A tengerész mindig közel van a halálhoz. Ez az állandó közelség végül elűzi a halálfélelmet. A víziember nehezen szokja meg a szárazföldet, de ha már megszokta, akkor már a ménkű se veri agyon. És hirtelen egy csinos útitársnőmhöz fordul: — Hát mondja meg őszintén, de ne hízelegjen, látszik rajtam a hetven év? A kislány elpirul, zavarban van. A kapitány hangosan kacag, de nevet mindenki a hajón, még Krutov ezredes markáns arca is mosolyra derül. LIPATOV elvtárs beszélget az újságírókkal tótól, jóval a forradalom kezdete előtt az ideiglenes kormány elvezényelte. Az Auróra javítás alatt volt, s így neki jutott a nagy feladat. Ogner tűzmester adta le a lövést, mely jelt adott a Téli Palota elleni támadásra. És megindult a roham az Ideiglenes Kormány utolsó fellegvára ellen. Az Auróra neve pedig ezen a napon bekerült a világtörténelembe. Egyszerre hárman is felvetik a kérdést: van-e a hajón valaki a régi tengerészek közül. — Már hogyne volna, éppen itt jön — válaszol az ezredes és már fel is tűnik a parancsnoki hídon Lipatov kapitány robosztus alakja. Jó középkorú 55 — 60 évesnek látszik, apró szeme, szélesen sugárzó arca egyszerre vidámsággal tölti meg a fedélzetet. Csak úgy záporoznak rá a kérdések. De a vén tengerész állja a rohamot. Elmondja, hogy a 750 főnyi legénység-KRUTOV ezredes, az Auróra-múzeum igazgatója bői csak negyvenketten voltak kommunisták. De a feladat szépsége egyesítette az egész legénységet. Ismerték Lenint és hittek benne. Hiszen ők is ott voltak a Finn pályaudvaron, mikor Lenin megérkezett, hogy a forradalom élére álljon. Elmeséli, hogy merre járt a világban. Látta Dél-Amerika, Európa, Ausztrália, Afrika és Ázsia kikötőit, megcsodálta az ólasz és francia tengerpart szépséges örök tavaszát és Norvégia hófedte bérceit. ■ ff 6 • S'^ t -ráöntötték volna. Tudós történész és sok csatát látott kemény katona, az arcát, mintha acélba metszették volna. Tisztában van azzal, hogy ő itt a nagy forradalmi hagyomány őrzője, ezt a tisztét nemes méltósággal, de közvetlen szívélyességgel viseli. Elmondja, hogy a forradalom idején az Auróra volt az egyedüli hadihajó a leningrádi kikötőben. A többi hajókat félve a tengerészek elszánt hangula— Csehszlovákiában járt-e kapi-: tány elvtárs? — Már hogy járhattam volna, hiszen nektek nincs tengeretek? — és huncutul mosolyog. — No, de azért a háború után oda is eljutottam. A sors iróniája azonban, hogy szintén vízügyben. Már ez a tengerész sorsa. Ugyanis Karlové Varyban ittam szorgalmasan a melegvizet. Igaz, hogy nem bántam meg, mert használt. Mikor az egészsége után érdeklődünk, elkomolyodik, de vonásai alatt továbbra is ott bujkál a huncut mosoly. A kapitány hirtelen a fejéhez kap és eltűnik. Egy félperc múlva egy papírdarabkát lobogtatva újra megjelenik. Olvassátok el. Ezt egy csehszlovák hölgytől kaptam, de én nem tudom elolvasni ezeket a fránya latin betűket. A papíron ez a mondat áll: „Ja Vás milujem“ (én szeretem magát). Mikor megmagyarázzuk az értelmét, tetetett szomorúsággal jegyzi meg: - Látjátok, ilyen az én szerencsém. Két év óta őrzöm ezt a szerelmes levelet és csak most tudtam meg, hogy valaki engem Csehszlovákiában szeret. Még a címet sem tudom, hogy legalább viszonozhatnám ezt a vallomást. — Persze újra kitör a nevetés, alig bírunk elválni, ettől a vidám öreg harcostól. De az idő sürget és búcsúzni kell. Kézfogás közben még egy utolsó kérdést. — Nem kíván-e valamit üzenni olvasóinknak ? ; Már hogyne akarnék. Hogy mit? Amit a testvér üzen a testvérnek. Sok szerencsét és még több egészséget. Mert az nagyon fontos, ha az ember dolgozni akar. És nektek van elég munkátok. Ehhez pedig Lipatov kapitány döntő nagy sikereket kíván, minden csehszlovákiai dolgozónak. — S már húzza is elő töltőtollát, hogy üzenetét aláírásával megerősítse. PETRI ENDRE ÚTIRAJZAI 1944. év elején, mikor Leningrad (lszabadult a fasiszta ostrom alól és villámháborús hadigépezet villámyorsan menekült a szovjet hadsereg sapásai elől, a Wehrmacht főhadizáilása is a felszabadító szovjet hadereg kezébe került. Találtatott itt gy érdekes lelet, mely mindennél lesebben rávilágított a fasiszta veérek dölyfös önteltségére. Néhányzáz aranybetűs meghívó volt ez az rdekes zsákmány. A meghívó ünnelélyesen meginvitálta a német hadereg legfőbb személyiségeit egy lyőzelmi bankettre, melynek a leninirádi Astória-szállóban kellett volna ezajlania; természetesen Leningrad tleste után. Mondanom sem kell, hogy a bantett technikai okokból (a szovjet Hadsereg technikai és erkölcsi fölényét értem ez alatt) elmaradt. Most 13 év után az Astória fényárban úszó éttermében gazdagon terített vacsozépkor, akkor Leningrád a kezdődő újkor és későbbi formálásába belenyúlt forradalmi erőként a legújabb a szocialista korszak virradata is. Péter, a nagy alkotó szellemét érezzük a régi paloták köveiből, de A TÉLI PALOTA ra mellett meg is lehet érteni, hogy a fasiszta diktátor miért éppen az Astoriát választotta ki a győzelmi ünnepély színteréül. Ez a szálló ugyanis Leningrád egyik legkorszerűbb vendéglátó üzeme és ami nem kevésbé fontos, konyhája és borai a legkényesebb ínyenc igényeit is kielégítik. Mi, a baráti országból jött látogatók nem kis megelégedéssel állapítottuk meg, hogy nekünk, akik nem tankokkal és stukákkal, hanem testvéri szeretettel jöttünk Lenin váro-Az Auróra-emléktábla a történelmi múzeum előtt sába, sikerült megkóstolnunk az Astoria közismerten kiváló főztjét. Nekem, bocsánat a banális hasonlatért, — egy régi sláger jutott az eszembe: „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem“. Egy márványból épült város Leningrád, a régi Pityer az egyetlen város a Szovjetunióban, mely az első alaptól kezdve tiszta kőből épült, vörösesbarna karéliai márványból. Nagy Péter cár, a nagy építő, 250 évvel ezelőtt alapította a Finn öbölnél, közel a tengerhez, melynek meghódítása egyik legfőbb és megvalósult vágya volt. A város további fejlődése folyamán megőrizte az olasz építészek és orosz tanítványai barokk és neoklasszikus elgondolásait. Ennek köszönhető, hogy a város atmoszférája sokban különbözik Moszkváétól. Ezt az atmoszférát a díszes paloták barokk ablaksorai, a virágdíszben pompázó parkok, a bazilikás kupolák és a várost keresztül-kasul behálózó Néva-csatornák apró hidjai árasztják magukból. Ha a történelem látcsövén keresztül nézzük a két várost, azt mondhatnánk, hogyha Moszkva a kóugyanakkor lehetetlen nem Leninre gondolni, ha a Téli Palota oszlopos bejáratát vagy a Szmolnij parkra néző ablakait figyeljük. Hisz ebben a városban élt, harcolt, gondolkodott és döntött az új szocialista korszak kezdetének történelmi lépéseiről Lenin. Itt minden talpalatnyi hely a nagy harcosokra, az 1917-es februári és októberi napokra emlékeztet. A múlt nagy haladó ébresztői, köztük Lenin testvérbátyja Alekszander, Gorkij és Csernisevszkij a Péter Pál erőd kazamatáiban raboskodtak, a 122 méter magas aranyozott tornyú katedrális árnyékában, melynek hajójában 10 tonnás súlyú féldrágakőből faragott sírkövek alatt a cárok és cárnők pihennek. Mintha egy óriási történelemkönyvet lapozgatna az ember, mikor Leningrád utcáit rója. Az Iszakovszkij katedrális, melynek kupoláját most borítják be aranylemezekkel, 42 000 cölöpön épült, hogy megállja helyét az iszapos talajon. A nagy orosz írók regényeiből ismert Nyevszkij sugárút 40 méter széles, 4,5 kilométer hosszú. Itt a fényes paloták és üzletsorok között robogta díszes fogataikkal a cári arisztokrácia gondtalan élvhajhász főurai. A Téli Palota fehér márvány lépcsőházában és tágas ragyogó termeiben suhogtak a főúri dámák báli toalettjei. A másik történelem, a szocialista korszak levegőjét érezzük, a víborgi negyed köveit járva, ahol a forradalom bátor katonái éltek és szervezkedtek, a volt Putyilov, a mai Kirovgyár kapuja előtt, ahol a párt legöntudatosabb harcosai tanították és nevelték a proletárokat megvívni a harcot az új rendért. A paloták és parkok végtelen sorával övezett Néva-parton a történelmi múzeum előtt A Téli Palota kapuja egy pillanatra mindenki megáll, hogy elolvassa a fehér márványtábla szövegét, mely kőbe örökíti a nagy történelmi eseményt: „1917 október 25-én erről a helyről hangzott el az Auróra Téli Palotára irányzott ágyúinak dörgése, mely az új korszak a Nagy Szocialista Forradalom korszakának hajnalát hirdette“. De erről majd később. Előbb még el kell mondani valamit Leningrádról, ami természetadta jellegzetesség, s így minden történelmi változást átvészel. Június végén és július első napjaiban a nap természetes időbeosztása a nappalok és éjszakák rendszeres váltakozása illuzorissá válik. Megzavarják ezt a rendet a leningrádi fehér éjszakák. Ez egyszerű példával élve annyit jelent, hogy éjjel két órakor még jószemü ember újságot olvashat a Néva-part kőpadjain, majd egy negyedórás alig észlelhető halvány szürkület áll be, aztán újra felvirrad a szépséges „pityeri“ hajnal, hogy ezüstös fénnyel hintse be a Péter Pál erőd, az Izakovszkij katedrális és az Admiralitás aranyos tornyait. Ezüstösen kékes ez az éjjeli világítás, mint a meseillusztrációkon és az emberek, különösen a fiatalok, vígan fürdenek az éjszaka mesés fényében. A leningrádi fiatalok Ők a fehér éjszakák vidám népe. Csoportosan, egymásbakarolva, lányok és fiúk vegyesen fel-le sétálnak a Néva-parton. A folyón karcsú motorcsónakok siklanak, a parton pedig mindenütt ének és kacaj. Néhány csoport megúnja az édesbús népdalok éneklését és körtáncba kezd. A kör közepén egy pár ropja a kazacskát. Ilyen víg és gondtalan a leningrádi ifjúság ha szórakozik, de komoly és céltudatos a munkában és a tanulásban. Láttam őket a hajnali parkban könyveik fölé hajolva, a munkapad mellett figyelmesen nézni és irányítani a gép munkáját és az Auróra iskolahajón, amint pontos ki-Az Auróra ágyúja, mely füzével jelt adott a Téli Palota elleni ostromra mért mozdulatokkal végzik a gyakorlatot. De olvastam és hallottam azt is, hogy a leningrádi fiatalok mindenütt ott vannak és az élen haladnak a kommunizmus nagy építkezésein, a vízierőműveken és a szűzföldek feltörésénél. Igen, Leningrád ifjúsága méltó a lenini ifjúság dicső nevére. Az Auróra ágyúja Ott horgonyoz, ahol a Nyevka-folyó ölelkezik idősebb nővérével a Névával, szemben a tengerészeti főiskolával. A hajóhídnál fiatal tengerészkatona áll őrt. készségesen jelenti parancsnokának a látogatókat és a parancsnok késedelem nélkül siet elénk, keményen kezet szorít velünk és érdeklődik nemzetiségünk felől. Mosolyogva bólint, mikor megtudja, hogy Csehszlovákiából jöttünk. Lekalauzol minket a hajó belsejébe, s megmutatja a hajómúzeum emléktárgyait. A múzeum az Auróra cirkáló történelmi emlékeit őrzi. Egyik üvegszekrényben az emléktárgyak kaptak helyet, melyeket a látogatók ajándékoztak a múzeumnak. Itt látjuk Gottwald és Zápotocký elvtársak ólomkristály plakettjeit és sok más érdekes ajándéktárgyat. Krutov ezredes röviden elmondja a hajó történetét. Zömök, szélesvállú ember, a tengerésztiszti egyenruhát mintha
