Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-17 / 7. szám

6 \fzalrad Földműves 1957. február ľ VITA: Baráti viszonyt a szülő és a tanító között Contra Szádalmási? Nem, nem contra! Egyetértünk az Űj Ifjúság 52. számában, „Közöm­bösség — ifjú szívünk rákfenéje" című cikkben, Szádalmási István által fel­vetett nézettel. S éppen amikor a szülő és a tanító közti baráti viszony megteremtéséről esik sző, nem árt kissé ennél az esetnél elidőzni. Véleményünk szerint is gyakran találkozhatunk az ország bármelyik részén, mind a gyalupadnál, mind az ekeszarvánál, vagy akár az egyetemi előadáson olyan fiatalemberrel, aki, mint mondják: se hús, se hal, és amolyan „mi közöm ehhez a betyár világhoz...?” filozófiával éli napjait. Közömbösség. Ez a probléma a nevelést illetően elég figyelemreméltó, s kár lenne, ha nem fejtegetnénk; nyíltan és őszintén beszélnünk kell róla, hiszen — s ezt talán említenünk sem kell — ha­zánknak értelmes, aktív, életkedvteli, minden tettükben józan és feladatu­kat mesterien értő emberekre van szüksége. A jó orvos nem mindig magának a kórnak szenteli a figyelmet, hanem annak okozóját, kiváltóját igyekszik mielőbb felismerni, lokalizálni. Ne­künk is ez a feladatunk. S e nem ritka kór legfőbb és elég elhallgatott okozója szerintünk ez: Emlékezünk. Alig néhány éve hagy­tuk el a gimnázium padjait. Hogyan is volt? Szinte összehasonlíthatatla­nul jobb életkörülmények között diákoskodtunk, mint ahogy valamikor tanultak, ösztöndíjat kaptunk, ellá­tásunkról, elszállásolásunkról példá­san gondoskodott az állam. Mégis, az életbelépés után egy kicsit úgy éreztük magunkat, mint az az ember, aki a boltos széles mo­solya és nagy „kezét csókolom”-ja után kilépve az utcára veszi csak észre, hogy néhány koronával be­csapták. Valóban, minket is becsaptak vol­na? Most, évek múltával, minden­napunk adja a választ: — igen! Hazánkban, a szocializmus építése közben egyre inkább támaszkodtunk az ifjúságra, ami helyes is volt. A baj azonban ott kezdődött, amikor az ifjúság feladatokkal • való megbízása olyasfajta - „ifjúsági kultuszba” csa­pott át, ami iskoláinkban mindenek­előtt abban nyilvánult meg, hogy ahe­­lyet, hogy megmondták volna nekünk az életben ránkváró nem is könnyű feladatokat, — se vége, se hossza nem volt a „tietek a világ!, minden a fiatalságé!“ stb., stb. szólamok­nak. Csupa virág, csupa rózsa. Mi meg hittük is. Egyáltalán nem mond­hatnánk, hogy mindez egy cseppet is segítette volna munkánkat, — a ta­nulást. Mindez az életben bosszulta meg magát. Amikor az első életpofon ért bennünket, kezdtünk ráébredni: az élet korántsem olyan könnyű, mint ahogy gondoltuk, az iskolában szőtt rózsaszínű álomból vajmi kevés ajánl­kozik önként, bizony-bizony nem ele­gendő csupán fiatalnak lenni, hanem keményen meg kell dolgozni, ha meg­becsülést és érvényesülést akarunk elérni! Es ezt az iskolában nem rágták eléggé a fülünkbe. Helyes és szükséges az iskolában és az ifjú nemzedék nevelésének minden vonalán rámutatni arra a vi­tathatatlan igazságra, hogy fiatalsá­gunkra nagy és szép feladatok vár­nak, de szerintünk, holnapi munká­jukról, a való életről minden kerte­lés és szépítgetés nélkül kell beszélni, hogy a fiatalság helyes, a valóságnak teljes megfelelő képet kapjon az élet hétköznapjairól és vasárnapjairól, tö­viseiről és rózsáiról. Nem öntelt, elbizakodott és később kiábrándult, közömbös fiatalokra van szükségünk, hanem olyanokra, akik tettük tudatá­ban nagy szerepet tudnak és akarnak vállalni az élet minden vonalán. És a szülők, valamint a tanítók közti viszonyban a nevelésnek erről a fon­tos problémájáról sem szabad megfe­ledkezni. KOMLÖSI-KARDOS Az ólnitudók felelősségével Az újságolvasó közönség előtt Nagy­­megyer neve már közismert. Arról azonban kevesebben tudnak, hogy ez a csallóközi nagyközség a környék lakossága előtt néhány évvel ezelőtt még nyakig érő sarával, nyáron pedig a por mérhetetlen tömegével „tündö­költ”. Mindez lassan a múltté. Az új JNB épülete és a járási népművelődési otthon után ma már aszfalt út fogadja a lassan várossá fejlődő járási székhely látogatóit, ahol egyre gyakoribbá vál­nak a kulturális rendezvények, s szinte hetenként megszokott jelenség, hogy gyalog, kerékpáron vagy más közle­kedési eszközökkel közelítik meg az érdeklődők tömegei. Érthető is ez, hisz a JKO színpadán a legjobb együtte­sek szerepelnek, köztük nem ritka vendég a Magyar Területi Színház sem. Ezek az eredmények ma már min­denkit megelégedéssel töltenek el. Van valami azonban, ami nem éppen so­rolható a természetes jelenségek közé: s ez a helyi csoportok fellépésének hiánya. Igaz ugyan, hogy ma már egy 80-tagú énekkarral dicsekedhetnek, amely a losonci országos szemlén is sikerrel szerepelt, azonban mellettük nem találkozunk a színjátszók vagy a tánccsoport fellépésével. Mi ennek az oka? Erre próbált feleletet kapni a január közepén megtartott CSEMADOK évzáró gyűlés tagsága is. Sajnos, csak pró­bált, mivel a beszámoló elég szűk­markú volt az indokolásban, s a hoz­zászólások nagyrésze csak önmaguk­ban visszatérő „általános” megállapí­tások voltak a helyzet őszinte elem­zése helyett. Vagy talán nem akartak ünneprontők lenni? Alig hisszük. Ko­vács Ferenc és Németh Imre felszó­lalásából azonban mintha arra lehetne következtetni, hogy a szervezés körül nincs egészen minden rendben nem­csak a CSEMADOK-ban, de a járási kultúrotthon körül sem. És miért nem volt ehhez véleménye a kultúrotthon igazgatójának? Hisz az együttműködés kérdése a CSEMADOK évzárógyűlés tagsága számára sem mellékes. Talán ez lett volna a leg­alkalmasabb fórum, hogy említést te­gyen azokról a fiatalokról, akik a já­rási nemzeti bizottságon vagy a fel­­vásárlási üzemben dolgoznak, s vona­kodnak a kultúrmunkától. Nem ártott volna, ha erről is szó esik. Annál is inkább, mivel példamutatásban nincs hiány, őszbevegyült családapák, szö­vetkezeti tagok mellett a különféle közüzemek egyszerű munkásam és hivatalnokain időz el a szem az ének­kar láttán. Megható az az odaadás, ahogy figyelmük a karnagyra feszül. Mi az, ami mégis távoltart még jócs­kán embereket? Érdemes ennél a kérdésnél elidőzni. S nem árt kissé emberileg közelíteni hozzá. — A becsülettel elvégzett munka lehet jó, de csiszolni lehet rajta! — hangzanak Varga Dezső elvtárs ajká­ról ezek a szavak. S tegyük hozzá, ha a mulasztások kiküszöbölésében — az élnitudók felelősségével — olyan cselékvókészséget tanúsítanak, mint a már eddig megkezdett mun­kában, ez nemcsak hírnevüket öreg­bíti, de egyben feltétele is a hozott határozatok és célkitűzések valóra­­váltásának. Ehhez csak sok sikert kívánhatunk. (-fónod) Árva fiú Nyugtalan napja, éjszakája percet sem lehet egyedül. Barátot keres, hív, szólítgat — egy gondolattól menekül. Alig elvégzi egyik dolgát, már rohan, és újat keres: — Csak tenni és nem gondolkodni, mert a gondolat megsebez... De csak megáll, s áll mozdulatlan, szeme a kék űrbe mered — Apja emléke leng előtte, mint sötét árny a hó felett. PETRIK JÓZSEF Nyílt levél a Néma Leventéhez Ismerjük meg szép hazánkat tKcaindutt а ШсиЖш. az új pőstyéni hídon “ * " lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllinilllllllllllllllllllllllllllllllllll A pőstyéni állomás felirata felett neonfény csillog: a mankótörö. A be­teg a lábán töri kétdarabra a mankót. \ védjegy miatt valaha Trencséntep­­lic és Pöstyén között per folyt, mert a teplici reklám egy olyan beteget ábrázolt, aki el­hajította magától a mankót. Akkori­ban nem az volt a fontos, hogy Pös­­tyénben és Tepli­­cen minél több ember gyógyítsa a reumáját, hanem hogy a kapitalista érdekeltségek a fürdőn minél töb- i bet keressenek. Hisz ebben az idő­ben különféle elő­kelőségek látogat­ták a fürdőhelyet. Köztük az indiai maharadzsák is, akik egész emeletet béreltek a Thermiában, és akiknek külön repülőgép hozta azokat az Ínyenc falatokat, amelyeket a híres pőstyéni konyha nem tudott elké­szíteni. Ma a mankótörő a pőstyéni állo­máson már nemcsak védjegy. Ez a neonfény hívójel: gyertek ide, dolgo­zók, Pöstyén csodálatos vize min­denkit ingyen meggyógyít. Kassáról jövet szakítottam meg az utamat, s szálltam le Pöstyénben. Fázós téli hajnal volt. Míg átballag­tam a szendergő városon, megfogant bennem a gondolat, hogy a sok nyári riporttal ellentétben téli riportot írok. Megpihentem tehát a havas park egyik kis padján és elgondolkoztam. А XII. században már ismerték Pöstyént, mint a banai vár tartozé­kát. Híres vize már akkor is ismert volt, csakhogy még a század íródeák­jai a forrásokat a Vág balpartján em­lítették. Bél Mátyás 1742-ben azt álla­pította meg a forrásokról, hogy már a Vág jobbpartján találhatók. Egyszerű a magyarázat. A Vág köz­ben medret változtatott. A források egyrésze ma is a Vág fenekéről bu­zog. Az emberek akkor még a sza­bad ég alatt fürödtek. Így történhe­tett meg egyszer például, hogy törö­kök megtámadták a pőstyéni fürdő­­zöket, s a tehetetleneket megölték, az egészségeseket, főként asszonyo­kat magukkal vitték. A mai modem fürdő építkezése a szigeten а XVIII. században indult meg. , De Pöstyéiinek kulturális jelentősé­ge is van. Nevezetes többek között a pőstyéni csipke; magyar szempont­ból pedig Gvadányi „Pőstyéni fere­­dés“ című műve kívánkozik említés­re. Amikor a fürdő a kultúrvonatko­­zásokról kiállítást rendezett, ott lát­tam Jászai Mari levelét a pőstyéni vízről, Beregi Oszkár emlékezését a pőstyéni szép napokról, valamint Kó­bor Tamás, Szép Ernő és Kosztolányi Dezső pőstyéni visszaemlékezésein kí­vül Kiss Józsefnek eddig ismeretlen versét is. És ahogy ma elnézem a téli Pös­tyént, szemembe tűnik mostani szen­Tisztelt Levente! Ön а XIII. század közepén Olaszországba utazott, ahol megismerkedett egy Zília nevű gazdag asszonnyal. Fent nevezett hölgy szép­sége és bájai megrendítő hatással vol­tak Önre, melyet férfiasán igyekezett is kinyilvánítani, ám a hölgy szépségéhez csupán erényessége és hajlíthatatlan­sága volt hasonlítható. Legyünk tár­gyilagosak Levente, Ön kudarcot val­lott. Mit tesz ugyebár ilyenkor egy had­vezér? Cselhez folyamodik, természe­tesen! Ön is ezt tette. Régi olasz szo­kásra . hivatkozva távozáskor ZIliától egy csókot kért emlékül. Kíváncsi va­gyok Levente, ha tudja, hogy ezzel a csókkal a saját megkárosításához, il­letve saját némaságához egyengeti az útat, szinten annyira áhítozott volna-e rá? Na mindegy. A csókot megkapta, annak a figyelemreméltó kérésnek a kíséretében, hogy érte cserében három évig néma legyen. Kellett ez magának Levente? Elismerem, hogy férfi a tal­pán, tudta mi a kötelessége. Azonnal megnémult. Látja kérem, ilyen a női logika! E nem, mely ugye általánosan ismert bő­beszédűségéről és hosszabb hallgatási való képtelenségéről, és erre egyik kép viselője ilyen fantasztikus kívánalma kát támaszt önnel szemben. Ha az err bér nem tudná, hogy romantika is va a világon, ez az elhamarkodott kíván ság aligha lenne megbocsátható. Szerencsére Ön nemcsak talpig em bér, de valódi hős is. Bátor mint eg oroszlán és kitartó a végtelenségii ön nem sokat habozott, hanem fogt magát és úgy hallgatott másfél évýi mint egy csuka, még egy árva söh; sem hagyta el összezárt ajkait. És ami kor Zília minden büszkesége és $nér zete megtört az ön makacs szótíansé gának bástyáján, amikor a lábai e' borult és alázatosan könyörgött szí relméért, Ön úgy vonult be hölgye sz vébe, ahogy az egy nagy hadvezérhi illik. Minden elismeréseim az öné Levenfi ez jó és férfimunka volt. Láttam má önt színpadon, de ígérem, még a rádi vasárnapi délutáni 13,30 órakor kezdő dő magyar adásában is meghallgaton őszinte bámuló ja és híve; DUBA GYŰL; ★ ★ ★ Csudakarikás i Hol volt, hol nem volt — indul szokásosan a mese, s mintha gyer­mekéveink peregnének le előttünk, úgy ülünk megbabonázva Benedek Elek mesevarázsától. A mesék szokott vonása, a jó és a gonosz egymás elleni harca elevenedik meg előttünk a Csudakarikás láttán. Mégis, közel háromévtized távlatából az ember valami különöset vél felfe­dezni. Mintha mulasztást éreznénk sa­ját magunkkal szemben. Méltánytalan­ságot, mely elkésett belengni korai ifjúságunkat, s csak most, kissé meg­késve jön keresésünkre, hogy a mese szárnyán szállva újra gyermekké te­gyen. És itt nincs ellenvetés, hiába minden vonakodás, fanyarnak erősza­kolt közöny, múlt szülte vigasztalan­ság; valami mágikus erő kézenfog bennünket és máris ott állunk Juliska és János pártján, akik minden ármány­kodás ellenéire végül is egymáséi lesz­nek. S míg idáig jutnak, mennyi küzde­lem, mennyi cselvetés szegélyezi útju­kat. — Amolyan parasztkirályság ala­muszi királyának ördöggel cimboráié királynője minden rossznak, az okozó­ja, akiknek mostoha lánya elvesztése boszorkányoskodásának célpontja. É ahogy János, az igazságért harcol pásztorfiú emberfeletti erővel végre hajtja a királylány elnyerése feltété léül állított három próbát, ugyanolya furfanggal szabadítja meg a végve szélyben segítséget adó karikásosto rával — s a királynő önkezével - Juliska szívét Lucifer hatalmától. lg hull aztán porba a gálád királynő min den szépsége, s az „ezerkarú” — nép segítségével János a királyi polci magasodik, hogy benne aztán oltal mazót leljen minden rászoruló. Eddig a mese. S tényként hadd sző gezzük le az előadás részvevőinek az a meggyőződését, hogy dicsérend tett volt ennek a mesejátéknak a fel újítása a Munkaérdemrenddel kitün tetett Faluszínház magyar színjátszó együttese részéről; gondoskodva a leg kisebbek szórakoztatásáról, mellyel e: ideig bizony keveset törődtünk. S végül megbecsüléssel hódoljunl Kovács Ottó rendező, valamint a sze­replők, köztük Bugár Gáspár, M. Hor­váth Ilona és a fiatal Szalay Rózsik; előtt, akik mindent elkövettek a sike­res tolmácsolás teljességéért. (-petőcz ★ ★ ★ Tanulj, hogy boldogulj ! Aki nem tanul, az lemarad — szok­ták mondani. Ez teljes egészében igaz. Ezért nemzetgazdaságunk min­den szakaszán nagy súlyt kell he­lyezni a továbbfejlődésre, és ebből nem maradhatnak ki az egységes földművesszövetkezetek tagjai sem. Ezért a jelen időben nagy gondot kell fordítani a szövetkezeti munkaiskolák kiszélesítésére és azok színvonalának emelésére. A kassai járásban ez ideig 18 mun­kaiskola létesült — melyben 5 agro­technikai és 3 különböző kör műkö­dik. A hallgatók száma meghaladja a hatszázat. A három különböző kör­ben a hallgatók egyrésze szőlőterme­lést, a másik része a méhészetet, é: a harmadik rész pedig a helyes állat­­tenyésztést sajátítja el. Legjobb munkaiskola Kassaújfalur működik— ahol január 20-ig a IC tervezett előadásból tizenöt lett meg­tartva. A hallgatók rendszereser részt vesznek minden előadáson. Éí ez abból ered, hogy a szövetkezel vezetősége gondosan szervezi a szö­vetkezeti munkaiskolát és az elő­adók is komolyan végzik munkájukat l. S zációja, az újjáépített híd, melyet nemrég adtak át a forgalomnak. Gon­dolatban a régi hidat idézem, melyet egy barbár tett a levegőbe röpített. És most ahogy ezt a hidat látom, még szebbnek tűnik, mint a régi. Ott áll a mankótörő szobra is. A híd mögött, a szigeten, a Ther­­mia mosolyog felénk. Bezzeg elcso­dálkoznának a maharadzsák, ha meg­látnánk, hogy a volt lakosztályukból egyszerű parasztemberek lépnek ki. Á Pro Patria előtt a kocsiban egy kellenek még, meg a rehabilitáció; torna. Egyszerű munkás. Vajon m: lett volna kínzó betegségével a ka­pitalizmus idején? A fasor, mely a híres nyári strand az Éva felé vezet, lombtalan. Az utat szűz hő fedi. A többi fürdőben azon­ban teljes iramban folyik az élet. Azok a fürdők is készülnek a ta­vaszra és a nyárra, ahol ma méq lát­szólag minden a téli álmát alussza. S ahogy elnézem ezt a tájat, csak arról számolhatok be, hogy itt min­fiatalembert szállítanak. Nem tud den épül, szépül, hogy a nyári nap­­talpraállni, kínozza a reuma, de hol- fényben még több öröm és kényelem dogan újságolja, hogy már javul ai fogadja dolgozóinkat, állapota, csak a rendszeres fürdők MÄRT ONVÖLGYI LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents