Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-10 / 6. szám

1957. február M. '/т a О-ad Földműves ľ Keresztrejtvény S3 Marie Majerová 75 éves Vízszintes: 3. Ruhamüvész. 2. Egyip­tomi napisten. 5. Vét két vége. 7. Vi­lághírű szovjet népi táncegyüttes. 9. Rosszá tesz. 10. Testünk nélkülözhe­tetlen tápanyaga. 12. Könnyelmű, ha­nyag. 13. Signum. 15. Női név, híres pesti vívónő is. 17. Görög betű, avagy becézett nagynéni. 18. Nem jutott el az ígéret-földjére. 20. Olasz folyó. 22. Argentin autók nemzetközi jelzése. 23. MTO. 25. Kevert lla. 27. Címzés­rövidítés. 28. Nemzetközi. 29. A jószívű teszi. 50. Latin istennő. 31. Visszafelé: bizonyos kézimunkát végez. 32. Hol­nap tegnap lesz. 33. Híres francia erőd volt. 35. Nem élhet víz nélkül. 37. Üveg zárói. 39. Szarvasfajta. 40. Bib­liai alak. 42. Halfajta. 43. Piros, né­metül. 45. Drágakő. 47. Azonos átírás. 50. Naprendszerünk hetedik bolygója. 51. A csecsemőgondozó. Függőleges: 1. Tejtermék. 2. Világ­politikai bonyodalom színhelye. 3. Vé­delmezi. 4. Sík vidék. 6. Bírja a siva­tagot. 7. Keleti vallás hívei. 8. Ütés következménye valamelyik testrészün­kön. 9. Szép ha virágos. 11. RNR. 12. Dísznövény, de mitológiai alak is. 13. .Kifagástalan. 14. Igekötö. 16. Szürkés kristályos elem, fontos ötvöző fém. 17. A földtörténeti középkor első kor­szaka. 18. ... Lisa világhírű festmény a párizsi Louvreban. 19. Bibliai hegy. 21. Pestmegye egyik nagyközségébe való. 24. Kocsioszlop a határban. 26. Pozitív töltésű elektróda. 34. Hőlecsa­pódás a talaj mentén. 35. Feltételes kötőszó. 36. Paripa. 38. A futballjá­­ték célja. 40. Trópusi betegség. 41. Illatos, de nincs tövis nélkül. 44. Utó keverve. 46. Visszafelé: romlott tojás. 48. Ida keverve. 49. Vissza: zenei ket­tős, két szólam párbeszéde. (M. J.) Beküldendő: vízszintes 7, 28, 50 — függőleges: 2, 7, 8, 12, 16. Beküldési határidő: 1957. február 16. ★ Rej tvényfej tők! A 4-es számban köbölt keresztrejt­vény helyes megfejtése: Atomkorszak. Halovány csillag. Mereskovszkij. Tu­dományszomjas. Árverezés. Az igazság. KÖNYVET NYERTEK: 1. Szabó Dávid, Pózba. 2. Spondring Agnes, Malinovo. 3. Fábián Zoltán, Nagykövesd. 4. Csanda Mária, Kisújfalu. 5. Bende Béla, Horná Kráľova. 6. Ko­­renyák István, Rapp. 7. Mies Károly, Ipolyság. 8. Sooky János, Ögelle. 9. Etelközi László, Buzica. 10. Csékány Béla, Kalonda. 11. Kisantal Kálmán, Gemerček. 12. Németh Tibor, Alsőszeli. Eseménynaptár * Február 2-án múlt ötvenedik év­fordulója a nagy orosz kémikus, Men­­gyelejev halálának. * 1849 február 2-án született a szlo­vák nép nagy költője: Pavol Országh- Hviezdoslav. * Tizenegy évvel ezelőtt, február 3- án nyitották meg Pozsonyban a szov­jet hadsereg által felépített új hidat. ■ 1922 február 2-án a bányászok ez­rei sztrájkoltak a bányák kisajátításá­ért és a bérek emeléséért. * K. J. Vorosilov, a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB-ának tagja 1881 február 4-én született. * Tizenöt évvel ezelőtt, 1942 február 5-én szervezték meg Buzulukban az első csehszlovák egységeket. * Jablonec, Frýdland, Liberec textil­gyárainak munkásai 1907 február 5-én a bércsökkentés miatt sztrájkba lép­tek. Sztrájkharcuk végülis április 29- én győztesen befejeződött. * 1812 február 7-én született Char­les Dickens angol író. ■ 1828 február 8-án született Jules Verne francia író. ■ A polgárháborúk hőse, V. I. Csa­­pajev 1887 február 9-én született. * Február 10-én ünnepli fennállásá­nak 20. évfordulóját a nemrégen ha­zánkban járt Mojszejev-együttes. * 1932 február 10-én az első Cseh­szlovák Köztársaság munkanélküliéi országszerte viharos tüntetéseket szer­veztek. ■ Száztíz évvel ezelőtt, 1847 február 11-én született T. A. Edison, amerikai feltaláló. * Szlovákiában tavaly 45-teI több új iskola épült mint 1945-ben. Az ifjúság 81 új, korszerű iskolaépületet kapott. A felszabadulás óta az elmúlt tanév végéig összesen 478 új iskola épült Szlovákiában. * Kínában a nemzeti kisebbségek lakta területen 104 filmszínház épült, 10 nyelven adnak ki folyóiratokat, 35 olyan filmet készítettek, amelyek a nemzeti kisebbségek életét mutatják be és 130 filmet szinkronizáltak az illető nemzetiségek nyelvére. ★ ★ ★ Perzsa bölcsességek Sokszor nagyon hasznos az öreg tanácsa. Mert a reszkető szájak nem fecsegnek, csak okosságot mondanak. * Tulajdon házikód jó, még ha kicsi is, mert mindenki úr a saját házikó­jában. Két kecske, ami a tiéd, nagyobb boldogság, mintha rászorulsz mások kegyeire. ★ Csak a bolond virraszt éjszaka. Ki is járad, amire eljön a reggel. * Elpusztul valamennyi jószágod, meg­halnak a barátaid és te is elköltözöl az élők sorából. De van valami, ami nem pusztul el: az ítélet afölött, aki meghal. Marie Majerová a kiváló cseh író és újságíró február 1-én ünnepelte születésének 75. évfordulóját. M. Ma­jerová azok közé tartozik, akiknek alkotása a munkások életét és a mun­kásmozgalom fejlődését tükrözi. Az irodalmi életben az 1907-ben kiadott elbeszélésgyüjteményével tűnt fel, amelyben már megmutatkozik a burzsoátársadalom félelmetes, nagy kritikusának hangja. írói tehetsége teljes mértékben csak az első Cseh­szlovák Köztársaság idején fejlődött ki, amikor minden művét a kommu­nista párt és a munkásmozgalom küz­delmeinek közvetlen hatása alatt írta. Mint újságíró főképp a Rudé právo számára dolgozott. Sokat utazott Euró­pában, Amerikában és kétszer volt a Szovjetunióban is. A felszabadulás után elnyerte a legnagyobb irodalmi kitün­tetést, nemzeti művész lett. Majerová számos prózai műve, mint a Szüzesség, Vörös virág, A köztársa­ság tere, a Legszebb világ stb. után 1936-ban írta meg élete fő művét, a Szirénát, melyben bemutatja Kladno vidéke gazdasági és szociális fejlődé­sének hiteles képét. Ez a nemzedék­regény egy család négy nemzedékén keresztül mutatja be a szociális kér­dést. A Sziréna folytatása a Bányászballa­da című regény (1938). Majerovának a felszabadulás után írt elbeszéléseit A villám útja (1951) című könyve tar­talmazza. Az Írónő születésének 75. évfordu­lóján még hosszú, gyümölcsöző mun­kássággal teli életet kívánunk. Csir ide, Cstr ide, csűr oda, Kuckó városában élt egyszer egy gyönyörűséges baba. Mindene ép volt, mindene szép volt, mégis szomorú volt. Ha feküdt, le­­húnyta a szemét, ha felült, kinyitotta. Éppen csak nevetni nem nevetett soha. Kuckó városának ö volt a király­­kisasszonya. Három szolga leste parancsát a szép­séges babának. Egyik volt az üvegszemü. óz, másik a gesztenyefejű bohóc, s harmadik egy félkarú ólomhuszár. Mind nagyon szerették a király­­kisasszonyt. Vele búsultak, vele vir­rasztónak. Már-már leragadt a sze­mük az álmosságtól, de aludni mégse mertek. Egyre csak azt várták, mikor kacag fel az úrnőjük. De azt sehogy se tudták megne- • vettetni. Pedig mi mindent megpróbáltak! Az öz úgy kacsingatott, mintha gyé­mántszeme volna. A bohóc úgy emelte fejét, mintha aranyalma volna. Az ólomhuszár úgy fogta a kardot, mint­ha két karja volna. De a királykisasszony még csak el sem mosolyodon. Ha feküdt, lehunyta a szemét, ha felült, kinyitotta. Ennyi volt az egész. A népművelés elsőrendű helyet foglaljon el falvainkon A Szlovák Nemzeti Tanács kulturá­lis és népművelési bizottsága szerdán, január 30-án a mezőgazdasági bizott­sággal együtt tartotta meg ülését. A tárgyalások napirendjén volt Er­nest Sýkorának, az iskola- és kultu­rális ügyek megbízottjának beszámo­lója a népművelési munka helyzetéről íalvamkon a mezőgazdaságnak nyúj­tott segítség szempontjából. A beszá­molóban szó volt arról, hogy a nevelő, oktató és kulturális népművelési mun­kának, az EFSZ-ek III. országos kong­resszusának és a nemzeti bizottságok­ba való választások előkészítésének időszakában az eddigi szövetkezetek megszilárdítása, a taglétszám kibőví-GYERMEKEKNEK: lésére es az új szövetkezetek meg­alakításához szüséges feltételek meg­teremtésére kell irányulnia. A két bizottság tárgyalásain Alexan­der Urban, a mező- és erdőgazdasági megbízott első helyettese szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy falvainkon a kul­turális népművelési munka elválaszt­hatatlan része a mezőgazdasági ter­melés fejlesztésére irányuló politikai és szervezési igyekezetnek. A falvakon folytatót kulturális nép­művelési munka elemzéséből kiindulva az SZNT kulturális és népművelési bizottsága, valamint a mezőgazdasági bizottság számos határozatot hozott, amelynek realizálása biztosítja falvain­kon a népművelési munka megjavítását. csűr oda A nagy szomorúságtól még beszélni is elfelejtet a három hűséges szolga. Egy nap aztán történt valami, — maguk se tudták, mi., Nagy dörömbölést hallottak. Valaki megdöngette Kuckó város kapuját. S mire felocsúdtak, már nyílt is a kapu és belépett rajta egy szépséges leányka! Hajszálra olyan volt, mint a királykisasszony, csak sokkal, sok­kal nagyobb. Éppen hogy csak befért a kicsike Kuckóba. 4ztán ásított egy hatalmasat — és odafeküdt közéjük. A királykisasszony maga mellé vet­te, az özet, a bohócot meg az ólom­huszárt párnájára tetté — és így szólt: — Csir ide, csűr oda, eljöttem aludni Kuckó városába! Azzal fogott egy nagy dunyhát és mindannyiukat betakarta. Betakarta, elaltatta, és hogy mit álmodtak — nekem is megsúgta ... Öz álmodta — szeme gyémánt. Bohóc álmodta — feje aranyalma. A kicsi ólomhuszár — karját visz­­szakapta. • i' a királykisasszony! — úgy mosoly­gott álmában, mint egy igazi, éló baba. MÉSZÖLY MIKLÓS MÓRICZ ZSIGMOND: A (üütyöi IcufiÁ Т/ an nekem egy kis keresztfiam, ' aki rám maradt örökségben, mert apja-anyja meghalt. Boldogta­lan életek gyümölcse. (Ó, azok a há­zassági balesetek! ...) Nagyon édes kis kölyök, túl kicsi még ahhoz, hogy fel tudja fogni, milyen csapás az árvaság, s a vére pezseg, az eszecskéje nagy­szerűen működik, az élet tombol benne. Beadtam egy nevelőintézetbe Pest környékén, s mindjárt az első félév­ben tiszta-egyes bizonyítványt kapott: Ott lakik az internátusbán és nagyon meg voltam nyugodva a sorsa felöl. De mi történik? Egyszeresük, hús­úéira intöt kapok. Nagyon meghökkentem, s mindjárt kiutaztam hozzá. Először is az internátusba mentem. Kérdeztem a felügyelőt, milyen a gye­rek, nem. tanul? „De tanul az." És mégse tudja a leckét? „De tudja!“ Akkor erkijlcsi tekintetben van ellene kifogás? „Nincs, nagyon kedves gye­rek, mindenki szereti." Nem értettem. Ha az internátusbán jól viseli magát, mit csinál az isko­lában? Megyek oda, keresem a ta­nárt: Kérem, tanár úr, miért kapott intöt az én kis keresztfiam? A tanar rámnéz, s azt mondja fel­indulva: — Ja, a fúttyös? ... Nekem nincs más fegyelmi eszközöm, azért küldtem intöt a szülőknek — Miért mondja füttyösnek, tanár úr? — kérdem kissé ingerülten, mert rögtön ráragad az emberre az idulat; mert az indulat valami olyan lélek­­hullám, „halálsugár“, ami kilövell az emberi szívből és fölgyújtja minden­kinek az érzéseit, akit csak elér ... Nem szeretem, hogy az én kis gyer­mekemet, a kis árvát, gúnynévvel em­líti a tanárja. TZ~ iderült, hogy egy iskolai óra ■L*- végén, mikor csengettek, az én kis fiam nagyot füttyentett. Örömé­ben, hogy megszabadult. És a tanár rossz néven vette. — De az istenért, az internátus­bán, ahol az egész éjszakát s a nap túlnyomó részét tölti, meg vannak vele elégedve, hát egy füttyért így meg kell fegyelmezni az iskolában egy hatéves gyereket? — Kérem, én nem vagyok köny­­nyelmü ember, — mondta a tanár magából kikelve, s hangja harsogott, mint egy bakakápláré, — reméltem, hogy korát tekintve, még nem lehet nagyon elromolva az erkölcsisége és két hétig rajta tartottam a szemem! Elhatároztam, hogy rendes embert faragok belőle. S két hét múlva ott tartottam, hogy makacsabb volt, mint az első percben ... Sírt... ömlött a szeméből a könny... s mikor azt mondtam neki, hogy ezért ne sírj, hanem köszönd meg: akkor dacosan felelte: „nem sírok“. Akkor küldtem, csak ezek után, az intöt. JVjéztem a tanárt. S visszaemlé­­’ keztem saját gyermekkoromra. Rettenetes az, hogy egy tanár egész energiájánál ráveti magát a diákra, s hogy nincs olyan jeles diák, akit ö abban a percben be ne szekundáztas­­son, amikor akar. Velem is állott szem­ben a latintanárom, s az orra egy cen­timéterre volt az enyémtől és nagy, barna szemét belemeresztette a sze­membe és dohányfüstös lehelletétől majdnem elszédültem: miért tette ezt? Nem készültem. És ó be akarta bizo­nyítani, hogy nem készültem. És ahe­lyett, hogy egy pillanat alatt konsta­tálta volna és férfiúi fölénnyel tovább - ereszt: olyan sokáig kínzott, míg az egész osztály előtt nem igazolta, hogy nem érdemiem a jelest, még a jót sem, még az elégségest sem. Semmit sem érdemiek. Mivel azonbari as iskolában hírnevem és tekintélyem van s ö kény­telen megadni a jót, sót a jelest is, mert a napi feladattól eltekintve, álta­lános latintudásom messze fölötte van az osztályén: legalább ezt a bosszút vette rajtam, hogy megtépázza a fje - csületem. Párbaj volt. És én ezt a kemény kis tanárt néz­ve, megrémültem a kis keresztfiam sorsáért: meddig fogja bírni egy hat­éves gyermek azt a harcot a felnőttel? — Köszönöm tanár úr, a felvilágo­sítást, de kijelentem önnek, hogy ha egy hatéves gyermekben van annyi lel­­kierö, annyi férfiasság, hogy egy ta­nárnak két heti „ellenőrzés“ után is még ki tudja jelenteni, mikor sír, hogy „nem sírok!“, akkor ebben a gyermek­ben valami nemes anyag van. Jó, hogy figyelmeztet rá, mindent el fogok kö­vetni, hogy el ne tűnjön belőle ez az érc és acélosság. A tanár kemény komolysággal nézett rám és én azt gondoltam: nem volna szabad olyan embernek tanári pályára menni, aki nem tud mosolyogni. A gyereket kivettem az intézetből és egy másik városban, egy más inter­nátusbán helyeztem el. Az elrontott becsületet az életben is nehéz kirepa­­rálni, de az iskolában lehetetlen. A gyerek mint tapasztalatlan, gya­korlatlan vívó áll szemben a tanárral, s minden egyes feleletnél assaut-kra megy a verseny. Két hét múlva már elmentem kér­dezősködni, hogy viseli magát. Az igazgató kedves, nyájas úr. ■t*- Mikor megtudta, ki után ér­deklődöm, felcsillogott az arca: — A kisfiú? Az egy nagyon eredeti, kedves gyerek. Mikor legelőször be­mentem az osztályba, felugrott a he­lyéről, hozzám szaladt és megölelt, megcsókolt. Kérdeztem, ki ez a köz­vetlen gyermek? A tanító néni elme­sélte, hogy öt is meglepte azzal, hogy a nyakába ugrott s megcsókolta. Per­sze, a kisfiúk inkább morcosok, s fé­lénkek, és örülnek ha mozdulatlan ül­nek a padban. Nekünk kell őket ma­gunkhoz szoktatni. Szeretettel néztem az igazgatót, igen, ezt a hangot vágytam hallani egy pe­dagógustól. — Be-behívattam az irodába egyért­­másért, apróságokért, krétát, spongyát küldtem le vele, s mindig nagyokat köszönt: „Alászolgája...“ Egyszer csak azt mondja: „Igazgató bácsi, de maga jó magyar ember, látom." „Miből látod, kisfiam?" „Hát olyan magyar virágos bútorok vannak a szobájában." Nevettünk. Az igazgatóból valami kellemes jóakarat áradt. Én, sajnos, egész iskolai pályámon nem taláücoz­­tam ezzel a meleg, jó vonzással. Ha végiggondolok a sok iskolán, ahol jár­tam, mindenütt csak kemény, leckéz­tető s megleckéztetö szemeket látok. Összehúzott szemöldökök; zsebből elő­vett félelmes noteszek; felelés közben rosszakarattal hallgató tanári szájak; mindig a fáradt, kedvetlen, szórakozott ellenfél a „tanár úr", aki tiszteletet kíván és elvárja, hogy messziről levett kalappal köszönjön az ember. Azt mondja az igazgató: — Mindig úgy köszön a gyerek, hogy: Alászolgája! Azt mondom neki: „Nézd csak, kisfiam, nem hallottad te azt, hogy itt mindenki úgy köszön nekem, hogy: kézit csókolom?“ „De igen!“ „Hát akkor te miért nem köszöntél úgy?" Azt'mondja, komolyan, bátran: „Igazgató bácsi, én tudom, hogy így köszönnek, de én ezután se fogok így köszönni." „Miért?“ „Azért, mert a nőnek úgy köszönünk ugye, hogy, „ke­zét csókolom". De mi férfiak csak nem fogunk egymásnak így köszönni?“... Д7aggot nevetett az igazgató is, én t- ’ is. De az én szememben egy kis könnycsepp melegsége volt. S talán más ember lett volna belőlem, ha én is találkoztam volna valaha, a gyermeki szív fogékonysága idején, egy ilyen me­leg, megértő lélekkel... De én ször­nyűségesen nehéz harcon mentem át az életben: iszonyodva gondolok rá, hacsak egy napra is vissza kellene menni a diákkorba. Hát persze, csakhogy én nem voltam ilyen szeretetreméltó kisgyerek, bár valamilyen én is voltam ... Milyen is voltam?... Nem voltam füttyös kis­­fiú, én egy megijesztett kisgyerek vol­tam: a régi pedagógia áldozata, aki dacosan és csökönyösen lépett ki az életbe és vad ellenszegüléssel fogadta a sors szigorúságát, mint egy tanári igazságtalan kalkulust... És valóban, ma sem tudok megharcolni a célért, csak szenvedni és kivárni az igazságot,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents