Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-03 / 5. szám

1957. február 3. sľralHtd Földműves ľ Kétféle A SZŰK UTCÁK KANYARAIBĎL méltóságteljesen tűnik elő a jólismert Škoda-autóbusz a hozzákapcsolt pót­kocsival. Pontosan a megállót jelző táblánál fékez a sofőr, s a motor ber­regése lassan lehalkul. Késő délután van. A környező vidék felvaiból a hajógyárba bejáró munká­sok várják, hogy az autóbusz önmű­ködő ajtaja kinyíljon... A felszállás­nál nem is volna nagyobb zavar, ha a vidéki bátyus asszonyok nem tolakod­nának. Mert tudott dolog, aki napon­ként utazik, annak nincs „utazási lá­za“. A bátyus asszonyok kétségbeejtő tolakodása nagyon találó és humoros me9je9yzéseket vált ki a nyugodtan váró férfiak köréből. Ez annál is inkább mulatságos, mert itt mindenki ismeri egymást — így a néniket is. Én is csak alkalmi utas vagyok és megadással várom, hogy talán még utolsónak felférek. Közben nézelődöm. A figyelmem önkéntelenül is egy idő­sebb, 50—60 év közötti férfi vonja ma­gára, aki imbolygó léptekkel és réve­­teg tekintettel igyekszik az egyensúlyt megtartani. A fiatalabbak felsegítik és .lóformán kézről-kézre adva behelye­zik a busz hátuljába, ahol még ülő­helyet is átengednek a rézsére. A zse­béből pálinkás üveg kandikál ki. Többen jelentőségteljesen összepis­­lantanak: — No, az Öreg megint vigasztalódott. — Fognak majd otthon neki „örül­ni", a múltkor is ... — Pedig de kár érte. Mert ilyen szakmunkás nincs ... — Ezért nem megy semmire a csa­lád ... Pedig de sok helye volna kere­setének. Ezért nem lesz háza sohase!... — Mit törődtök ti a más dolgával! Ö tudja, hogy mit csinál — mondja egy tekintélyt parancsoló, szigorú arcú, nem éppen erkölcs-csősznek kinéző, barna, hórihorgas férfi. u vég’ autóbu&zto* FESZTY ISTVÁN EZEK A MONDATFOSZLÄNYOK jut­nak el a fülembe a motorzúgás és egyéb hangzavar közepette, amikor az utolsó pillanatban érkezik még egy utas. — Jaj, jaj, vigyázat! Adjatok egy kis helyet, mert már nem bírom tartani ezeket a nehéz üvegtáblákat! Körülbelül 30 éves ez a fiatalember. Készségesen segít neki mindenki, hogy az üvegnek jó helye legyen, össze ne törjék ... Az úton megtudom, hogy ő is a hajó­gyárban dolgozik. Ma volt a fizetés, azért vette meg mindjárt az ablaküve­get. . . . Három évvel ezelőtt kezdett a családi ház építésébe. Havi fizetését úgy osztotta be, hogy a felét mindig a házépítésre tette félre. Kitartó, cél­tudatos munkával ma ott tart, hogy „már csak éz az ablaküveg kell, és bele lehet költözködni”! Ezt oly boldog arckifejezéssel mon­dotta, mint egy apa, amikor bejelenti, hogy fia született! Igen, az alkotó, termelő munka tudatában, szerény ön­érzettel mondotta: — így változtattam át a verejtéket, az izzadságot rövid három év alatt csa­ládi otthonná. CSALÁDI OTTHON!... Elgondolkoz­tam. Egyszerű két szó! De mi minden összpontosul e két szóban? Az otthon szeretetének a burkában van elrejtve a hazaszeretetnek a magva. Hogyan alakulhat ki az otthon sze­­retete? Tisztaság, rend, csinosság, apró kényelmi igények kielégítésére való alkalmatosságok: mindezeknek a megszokása, megkedvelése és a hozzá­juk való ragaszkodás. így alakul ki az otthon-szeretet, mely viszont a családi élet megszokásához vezet. A családi élet pedig az egyén legközvetlenebb ellenőrző szerve. Aki a családi élet bensöségeibe mélyed, az ritkán kerül az erkölcsi posvány útjára. A züllés útjára tévedt férfiakat gyötrő és ártó gondolatok kísérik. A rendes családi életet élőket nem; mindehhez azonban a családi élet tűzhelyének vonzóerejű­nek kell lenni. A vonzóerő a saját léte­sítmény tudata. Ilyen kellemes ottho­nokból kerülnek ki a jövő társadalom hasznos, kiegyensúlyozott, nyugodt és megbízható elemei. Boldog jövőt építő, józan munkások­ra van szüksége a hazának. Ilyen az én fiatal, ablaküveget cipelő utitársam is! ...Most már fokozottabban érde­kelt az autóbusz másik, 27 évyel idő­sebb utasa, aki szintén nagyon jól ke­res. Nagy vonalakban, röviden megtud­tam, hogy 57 éves, kitüntetett szak­munkás. Két világháború szántott át az életén, egypár csalódás is érte. NEDVES, HIDEG LAKÁSBAN lakik, a családi tűzhelye — boldogtalanság tanyája. Semmi nem köti az otthon­hoz. Legfőbb vágya, hogy öregségére kicsi kertje legyen pár gyümölcsfával. Nem sikerült. Ezeket tudtam meg mun­katársaitól. Az egyik utólag még meg­jegyezte: — Itt iflár nincs segítség, mert a 40 százalék feliratú üveg vette át a pa­rancsnokságot! — Sőt, éppen ezeken az elesetteken, rossz útra tévelyedetteken kell segí­teni! — mondotta válaszként a má­sik. — De mivel? Hogyan? * * * Ablaküveg! Szeszesüveg! Kétféle üveg az autóbuszon. Mindkét üveg át­látszó, tisztán látjuk rajtuk keresztül a borús felhőket és a napfény ragyo­gását! Komárom, 1956. december. Háziasszonyoknak kor, 25 deka daraliszt, 5 dkg mandula, 10 deka befőtt tök, meghintésre egy csomag vaniliáscukor. ✓ Farsangi x- '. T ' FARSANGIFÄNK: Langyos tejjel, 5—& dkg liszttel, élesztővél és kis cu­korral j kovászt készítünk és 15—20 percig kelni hagyjuk. A tojássárgáját cukorral , kikeverjük, összeyegyjtjük. liszttžľ, a megkell kovásszal’ és vajjal, az egészét fakanállal jól kikeverjük és kelhi hagyjuk. Kelés után kinyújtjuk deszkán, megfelelő nagyságúra kiszag­gatjuk. A zsírt mély edénybe tesszük és megforrósítjuk. A fánkot mielőtt a zsírba tesszük, hüvelykujjunkkal kissé benyomjuk és a benyomott oldalával lefelé a zsírba tesszük, fedő alatt süt­jük. Ha az alsó része szép piros, meg­forgatjuk, de már nem takarjuk be. Sütés után rácsra tesszük, hogy a zsír leperegjen. Hígított barackízzel és va­­niliáscukorral tálaljuk. Hozzávalók: 30 dkg daraliszt, 3 db tojás, 2 dkg élesztő, 5 dkg cukor, 4 dkg vaj, 2 dl tej, kis só, 1 kávéskanál rum, 3 dkg zsír a kisütésre és 15 dkg barackíz. FORGÄCSFÄNK: A lisztet elmorzsol­juk vajjal, hozzáadjuk a tojássárgáját, féldeka élesztőt, kevés tejben felold­va kevés sót, kávéskanál porcukrot, evőkanál tejfelt és egy kevés rumot. receptek Összegyúrjuk, cipóba formáljuk és fél­óráig hideg helyen pihentetjük. Ki­nyújtjuk 3—4 mm vastagságra,^ cifra metélővei tenyérnyi darabokra osztjuk, fiz. egyes darabokat ujjnyi szélesen el­vagdossuk a ciframetélövel. Lábasban zsírt forrósítunk, .a tésztát belerakjuk, (egyszerre nem sokat) és fedő alatt szép barnára sütjük. Szitára kiszedjük és vaníliás cukorral meghintve tálal­juk. Jó gyümölcsízt adunk hozzá kü­lön mártásos csészében. Hozzávalók: 25 dkg daraliszt, 3 dkg vaj, 5—7 dkg vaniliáscukor, fél dl tejfel, 2 tojássárgája, fél dkg élesztő, kevés só, evőkanál rum, 20 dkg zsír a sütésre, 10 dkg gyümölcsíz. PÜSPÖK-KENYÉR: Öt darab tojás­­sárgáját 25 dkg porcukorral habosra verünk, adunk bele 25 dkg daralisztet, 5 deka metéltre vágott mandulát, 3 dkg mazsolát, 10 deka befőtt tököt és 5 tojás fehérjének a kemény habját kikent és lisztezett hosszú formába tesszük és lassú tűznél sütjük. Kihűlve vékony szeletekre vágjuk, tálra rakjuk és vaníliás cukorral meghintjük. Hozzávalók: 5 tojás, 25 deka porcu-FORRALT-BOR: MéSfél liter borba 20 deka cukrot teszünk, adunk hozzá szegfűszeget, reszeletlen citromhéjat, 3 cső fahéjat, ezeket forraljuk, átszűr­jük és forrón tálaljuk. Hozzávalók: Másfél liter bor, 10 szem szegfűszeg, 3 cső fahéj, 1 drb citrom­nak a reszeletlen héja és 25 deka cukor: TOJÄSKONYAK: 25 deka porcukrot .4, tojássárgájával háromnegyedóráig habosra keverünk, azután feleresztjük 5 deci nyerstejjel, 2 deci tiszta szesz­szel. Az üvegben jól felrázzuk, sokáig eltartható. Hozzávalók: 25 dkg cukor, 1 cso­mag vaniliáscukor, 4 tojás sárgája, 5 deci nyerstej és 2 deci szesz. ★ ★ ★ Rejtvény fejtők! A 3. számban közölt rejtvény helyes megfejtése: Országunk egy szép nagy kert, ker­tész benne minden ember. Hat. Prahai. Könyvet nyertek: 1. Bogyó János, Mohi (verebélyi já­rás). 2. Budai József, Bússá (kékkői járás), 3. Hledík Viktor, Vágsellye, 557. hsz. 4. Drozdík István, Farnad, magy. nemzeti iskola. Ezüstöngyújtó Eqy zimankót, téli délutánon kisétál­tam a menyasszonyommal a Dunához; ... azaz, csak sétáltam volna ... Ütköz­­ben rá akartam gyújtani, de bizony az ajándékul kapott ezüstöngyújtóm — amely oly sokszor etetett már a mé­reggel — megmakacsolta magát. Azt gondoltam, hogy a menyasszonyom előtt csak nem hoz szégyenbe — de nem így cselekedett. Szétszedtem, ösz­­szeraktam ... újból szétszedtem, me­gint összeraktam ... Ezt a munkafo­lyamatot újra, meg újra megismétel­tem. A csavarok kiestek kékre-zöldre fagyott ujjaim közül... A sok kattint gátastól még a bőr is lekopott a hü­velykujjamról ... — Menjünk hazai — ripakodott rám a menyasszonyom. — Éppen elég volt ebből a keserves sétából'. De én nem engedtem a huszonegy­ből. Be akartam bizonyítani, hogy jó kis ezüstöngyújlócskám van. Ugye néha milyen optimista az ember? ... Az egyre nyugtalankodó párom­nak véletlenül azt találtam mondani, hogy most egy szippantás cigaretta többet jelent nálánál. Lett is hőddel - hadd: akkorát lecsördített, hogy még most is zsiborog az arcom, ha rágon­dolok. ... Az öngyújtó meg az egyen­­súlyelvesztéstól beleesett a hóba .., Talán majd tavaszkor megtalálom... Sok-sok bosszúságot okozott nekem ez a tüzszerszám, de azért mégis saj­nálom, habár menyasszonyom előtt nem sikerült vele elismerést szerez­nem. Szinte irigylem Hantelkát és Zig­­mundot, — a két nagyhírű cseh világ­járót, — akik egyszerű piákból készült öngyújtóval mentették meg életüket, amikor Afrikában jártak. Ugyanis t. i. foglyulejtették őket egy vadtörzs tag­jai... Már-már csaknem megölték őket, amikor Hanzelka elővette az ön­gyújtót és meggyújtotta-... A vad­emberek térdreestek, a törzsfáitok meg azonnal elrendelte szabadonbocsá­­tásukat. Žigmund, erre intett nyugodtsággal megkérdezte a főnöktől, hogy miért engedték őket szabadon, talán még soha nem láttak öngyújtót? — Láttunk, láttunk, nem is egyet, — válaszolta a nagy vezér — de még olyant, amely egy kattintásra gyújt — NEM! OROS ZOLTÁN ★ ★ ★ — Kérem, kölcsönözze nekünk mára az istállót. Ma kultúrműsort adnánk, de az egész együttes nem fér be a terembe. (Rajzolta: Vavro, Roháč) KÉT SZUSZOGÓ MÉSZÁROSLEGÉNY Két kiszolgált katona ül a kocsmában. Élményeikről beszélgetnek. Egyik nagyobbat lódít, mint a másik. — Ez semmi — szól közbe egy öreg, aki a szomszéd asztalnál ül, s megjárta mind a két világháborút. — Egyszer, amikor barakkban alud­tam, velünk aludt két mészároslegény is. Ezek úgy hortyogtak, hogy az egyik hortyogásával kinyitotta a barakk ajtaját, a másik meg a szuszogá­­sával becsukta. Úgy, hogy az ajtó egész éjszaka nyitódott, csukódott, pedig odakünn még a szél se rezdüit. Erre a két katona elszégyelte magát — és hazament. Cs G., Szádudvarnok ★ ★ ★ Bíráló levél érkezett szerkesztőségünkbe Vágfarkasdról. írója — nagyon he­lyesen — a Művelődésháza ügyében emelt szót. A hétezer lelket számláló község lakói joggal elvárják, hogy á HNB hagyjon fel végre a kultúra ügyének mostoha kezelésvel! DREXLER BÉLA: Sizúfyaá&ci Az egész táj úgy fest, mintha isten jókedvében fehér lepellel takarta volna be. De mintha megbánta volna tettét, estére kelve kavargó szilánkokká bor­zolja a békésen nyugvó hótömeget. Olyan elviselhetetlen ez a hideg szél, hogy majd belefagy az emberbe a lélek. Az a kis kunyhó ott a kastély közel­ségében szinte nyög a szélviharral ví­vott harcában. Néha-néha meginog rajta a zsupfedél, ahogy a szél bele­kap, de mintha belülről láthatatlan szálak tartanák, — mozdíthatatlan. Bent, az ütött-kopott szobában há­rom gyermek egyenletes lélegzetvétele hallatszik, s ezenkívül csupa némaság. Csak a súlyos beteg feleség időnkénti halk nyögése töri meg ezt a csendet. Nem is nyögés ez már, csupán a lét utolsó foszlányai, melyek még vendég­ként vissza-visszatérnek. De milyen részvétlenek ezek a nyögések, a roz­zant, kopott bútorzat között. — Csak a falióra ingája végzi szabálytalanul szolgálatát, mintha egy örömtelen élet sivárságának minden múlandósága ben­ne rezegne. János, az öreg kocsis, magábaroskad­­va ül Mária betegágyánál. Gondterhes feje bánatosan csüng. Egyszer csak úgy rémlik, mintha valaki kívülről megkopogtatta volna az ablakot. Ijed­ten odatekint, — de néma csend. — Eh, ez csak a szél, — rebegte — és tovább figyelte asszonya kínlódását. Egyszeresek éjfél után a pitvarban do­bogást hallott. Mintha valaki a lábáról a havat rázná le. Üjra felfigyelt. Halk kocogás zavarta meg az egyhangúsá­got. Óvatosan felemelkedett, hogy megnézze, vajon ki jöhet ily cudar időben egy szegényemberhez? Mire az ajtóhoz ért volna, addigra már be is lépett István, a gróf fiatal inasa. — János bácsi — szólt halkan az inas — a méltóságos gróf úr akar ma­gával sürgősen beszélni. János at első pillanatban nem tu­dott szóhoz jutni, hiszen ez a parancs úgy jött, mint derült égből a villám­­csapás. — István fiam, miért hívat a méltó­ságos gróf úr? — Nem tudom én, János bácsi... csupán annyit tudok, hogy nagyon jó kedve van. Nagy társaság van nála. János egész testében megremegett, most már tisztában volt, miért hívatja gazdája. Feje szédülni, kezdett, előtte látta a szerencsétlen, kínjában fetren­­gő asszonyát. Tehetetlennek érezte magát. Most hagyja itt magára ezt az asszonyt? — kínlódott a gondolattal. Nem, nem lehet!... — István fiam, — szól akadozva és fuldokló hangon — jelentsd a méltó­ságos úrnak, hogy nem hagyhatom magára a halála óráján levő asszonyt és ezt a három gyámoltalan árvát. — És szinte be sem fejezte mondókáját, gondjaiba merülve leült az ágy melleti zsámolyra. * Rövid idő múlva újra az inas éb­resztette fel lelki gyötrődéséből. Arcá­ra a félelem jelei rajzolódtak. — A méltóságos úr követeli, hogy azonnal jöjjön, különben holnap csa­ládostul kidobatja az utcára. — Majd mint aki teljes súlyával átérzi János bácsi nehéz helyzetét, könyörgésre fogja a szót. Szolgasors! — vonaglott Jánosban fájdalmasan végig a gondolat. Az ajka azonban néma maradt, csupán egy kettétört sóhajtás és mély ráncoktól árkolódott arca árulta el, hogy leszá­molt magában. Ahogy a kastély felé tartott, már távolról hallotta a duhajkodást. Az ablakok fényárban úsztak. Jánost az inas a gróf úr fogadószobájába vezette, ahol már türelmetlenül várta a gaz­dája. A gróf, mikor meglátta a hajlott­hátú, remegő öregembert, hirtelen fel­ugrott a széles borszékből: — Te gazember! — üvöltötte el ma­gát, s ütésre emelte kezét. — Ezért tűrtelek éveken át benneteket a nyo­morult fajzatoddal, hogy így viselkedj? Azonnal fogd be a legjobb lovaimat a szánkóba, mert különben szélnek eresztelek benneteket. János idegesen forgatta zsíros ka­lapját ujjai között. Gondolkodott, ér­­demes-e szólni. Majd szótlanul távo­zott ... * Az idő javulófélben volt, a hó nyi­korgóit lába alatt, amikor Erdődy gróf kastélyától hazafelé ballagott. Ügy vonszolta magát, mintha ezt is csak szükségből tenné. Agyában egyik gon­dolat a másikra szökkent, hogy ott tébolyult táncot járjon. S ahogy az égre tekintett, úgy tűnt, mintha a csil­lagok is fényesebben ragyognának, mint máskor. Borzadás futott végig a hátán, ami­kor benyitott a jéghideg szobába. Óva­tosan tette, nehogy a dühöngő kórral küszködő feleségét ezzel is zavarja. — Felesleges volt. Az utolsót pislogó mé­cses mellett még megláthatta felesége megüvegesedett szemeit, márvánnyá meredt arcát, amelyet az utolsó fájdal­mak beárnyékoltak. S csonttá meredt ujjai között egy elmosódott régi fény­képet: menyasszonykorából. Mire a valóságra ébredt, csak arra maradt ideje és ereje, hogy levegye süvegét, s odarogyjon a halott ágya mellé. TUDJA-E?... ... hogy a felszínen a napsugárnak 60 százaléka hösugár, 39 százaléka fénysugár és 1 százaléka ibolyántúli sugár; ... hogy a lakószoba levegője köb­méterenként 14 ezer -baktériumot, a kertiföld 1 grammja a felszínen fél­milliót és a piaci tej köbcentiméteren­ként 2 millió baktériumot tartalmaz; ... hogy a nálunk élő madarak közül a keresztcsőrű még a legnagyobb hi­degben is költ; ... hogy a vadludak kb. 70 kilomé­teres óránkénti sebességgel húznak; ... hogy a ragadozók a zsákmányra vetődő mélyrepüléskor 200 kilomé­teres sebességet is elérhetnek; ... hogy a kolibri nyelve csőszerű tölcsért alkot és segítségével szívja ki a virágokból a nektárt; ... hogy rágcsáló emlőseink metsző­fogai állandóan növekszenek; ... hogy a kérődző emlősöknek kb. 50 ízszemölcsük van, míg az embernek csak tizenkettő; ... hogy a burgonyát XV. Lajos tet­te népszerűvé a XVIII. században; ... hogy Walter Raleight volt az első Európában, aki dohányzott 1584-ben!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents