Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-06-23 / 25. szám
2 JzaUad Földműves 1957. június 23. „Az úr a pokolban is úr" EZ A MONDÄS évtizedeken keresztül húzódott végig mint egy megfellebbezhetetlen — a felső tíz-' és százezer számára költött — „Igazság”. Egy másik szerényebb, a nép száján kialakult mondás, hogy az ember értékét a munkája szabja meg, hogy mennyi holnapot építő munkát végzett, nem érdekelte az urakat. Pedig az már régen kialakult. De főleg a virtuskodó magyar urak azt tartották, hogy hát a pór az azért született, hogy verejtékével öntözze a rögöt, a nemes meg azért, hogy eldorbézolja más munkája gyümölcsét. Nem nagyon vették észre Petőfi gúnyát sem, amikor azt mondta a nemesről, hogy van élete, mert henyél. Ők ezt természetesnek tartották. A címünkben írt — az urak által kisütött — közmondáson az utóbbi időben valahogy sok csorba esett, de azért az úr nem azért úr, hogy ne spekuláljon és bizo.,y sokakra még mindig ráillik az írt közmondás. Mert a volt úr, hacsak lehet, kerüli a munkát. E sorok írását is egy hihetetlen eset késztette. Történt pedig, hogy Grőne Jenő, dacsókeszi lakos, egy szép napon öszszepakolt és otthagyta a faluját. Jött a hír, hogy Nyitrára ment, mégpedig igen fontos helyre. Otthagyta az általa annyira „szeretett” földet. Mindjárt felvetődött a kérdés, mi lehet ennek az oka, hogy Grőne Jenő Nyitrára ment. Nyitrán, a városházán hamarosan előkerül a személyi lap. Grőne Jenő, a nyitrai kerületi - zöldségfelvásárlőüzem raktárosa. Hát ez nem rossz állás. Az igazgatóságon kicsit meglepődnek. — Foglalkoztunk már az üggyel, de... — Mérlegelni kell a dolgot. A káder-iratcsomó egy kissé nehezen nyílik, kevés az újságíró igazolvány, de az útiparancs végre megteszi hatását és beletekinthetünk. GRÖNE JENŐ úgy adta be jelentkezését, hogy 16 hektáros földműves. Tehát lóvá tett mindenkit. Arról mélyen hallgatott, hogy 1200 holdon gazdálkodott, 6—7 cselédje, 2 gulyása és 12 aratója volt. A felszabadulás után 50 hektár saját földje maradt, aminek egy részét később elkobozták, mert nem dolgozta. A 16 hektárt csak később hagyták meg neki, amikor a szövetkezet megalakult. Így lett tehát a volt földesúrból középparaszt. — Igen tarka dolgok — elmélkedik az újságíró. Cselédek, gulyások, aratók gazdája a végén „átfejlődik” középparaszttá. Amikor kitört a második világhá-' ború, természetesen a cselédeit küldte a harctérre, ő meg kente a hivatalokat, addig, amíg mások védték a vagyonát. A felszabadulás után a demokrata párt tagja. A földreform idején még nagy szerepet játszik és a földosztásban főieg a demokratákat helyezi előnybe. Amikor látta, hogy a munkásosztály győzni fog, két héttel a februári események előtt, belépett a pártba. A falu lakóinak joggal esett le az álla, amikor Gröne egyszer kijelentette, hogy a kommunista párt tagja. Sőt mi több, amint jelentkezésében írja. ő alakította a pártszervezetet. — Nagyon furcsa eset. Hogyan került a pártba, arról a dacsókeszi falusi pártszervezet tagjai sem tudnak, talán a kékkői járási pártbizottság válaszolhatna. — Személyi bosszúból később kizárták a pártból — jegyzi meg „szerényen” Grőne úr. — Személyi okokból? Van azért a kettő között egy kis különbség. Grőne Jenő életében mindig mások munkájából élt. kizsákmányoló volt. A párt viszont a kizsákmányolók ellen harcol. A két dolog talán összeegyeztethető? Hát igazságos dolog volna, ha Grőne Jenő meg a cselédei, akik izzadságukkal keresték számára a kenyeret, egy pártban volnának ? — Grőnének vannak bizonyos hibái — szól Fraňo, a káderes. — De érdemei is, mert a beadást... — kezdi védeni. A beadást teljesítette. — ő? — Nem. A FALU NÉPE dolgozta a földjét, azok teljesítették a beadást. Amit Gröne úr dolgozott, abból bizony nagyon keveset látott volna a dolgozó nép. Tehát nem ő! Itt jutunk a dolog nyitjára. Miért hagyta ott a falut. Megalakult a szövetkezet és egyre kevesebben mentek már hozzá dolgozni. Ő pedig már úr létére csak nem fog dolgozni, ha nem muszáj. Dehát minek is dolgozni? Ha Nyitrán raktáros lehet és újra embereknek parancsolhat. Mert hisz ehhez volt ö szokva. Itt látszik meg a mi nagy proletár igazságunk, hogy a föld azé legyen, aki megmúveli. Mert amint látjuk, Gröne úr is csak addig „szerette” földjét, amíg mások dolgozták, és ő féltéglával verhette mellét, hogy mennyit termel. Hogy került éppen Nyitrára? — Skraba János, a kékkői felvásárlóüzem volt igazgatója, aki szintén idekerült, ajánlotta, — vallja be a káderes. Nem akadt raktáros a nyitrai kerületben? — Akkor nem volt ilyen alkalmas. Hát ez igen furcsa, hogy Nyitrán és a nyitrai kerületben ne akadt volna egy raktáros. Jó hogy Dél-Amerikából nem hozattak egy kávéültetvé-' nyest, vagy egy cowboyt szekírozó farmert. Csodálatos, hogy éppen a besztercebányai kerületből egy földesurat kellett kiválasztani. A földesúr legjobban megfelel raktárosnak? Azelőtt is úr volt, legyen most is úr? A dacsókeszi volt cselédek pedig csak dolgozzák tovább a földjét. Helyes ez így, káderes elvtárs ? VAGY TÁMOGATJUK továbbra is az idézett közmondást? Az úr legyen továbbra is csak úr? Olyan úr, aki valamikor meg is verte a cselédjét, újra embereknek parancsoljon? Tudják mi az — embert ütni? Még az állat is visszanéz, ha megütik, és hogy fájhat ez egy elesett embernek, aki fél. ha kidobják a munkájából és néha kénytelen meghajtani a fejét, hogy kenyere legyen a családjának. Nem volna talán helyes, ha Grőne úr is enne egyszer olyan kenyeret, amibe benne volna a saját verejtékének is az íze? Jobban becsülné a kenyeret, s talán egyszer az embereket is. A proletariátus nem bosszúálló. Az urak agyonlőtték a munkást, ha kenyeret kért. Mi ettől sokkal kevesebbet kívánunk. Van egy mondásunk, ami a múltban úgy hangzott, hogy „legyen kérges annak is a tenyere, aki miatt a múltban nem volt a népnek kenyere. Talán nem ártana, ha Grőne úr kezén is képződne már egyszer a munkától hólyag. Vagy tartsunk továbbra is napernyőt föléje? BÁLLÁ JÓZSEF. BŰNTETT a vöröskői sziklák tövében Ember, ki belépsz, átléped ezen épület küszöbét, első pillanatra önkéntelenül is meghökkensz egy pillanatra. Embereket látsz itt, akik élnek máról holnapra, céltalanul. Ha az arcokat tanulmányozod, látod, sokan úgy érzik, fölöslegesek. Egy-egy ránc, mindmind egy élettöredék, egy-egy befejezett elbeszélés. Innen már nincs kiút, a gyógyíthatatlan betegek szanatóriuma ez. A fény nélküli szemek nézése a lemondást 5 tükrözik vissza. Különböző végletekben élnek itt az emberek. A kezelőszemélyzet, az orvosok, mindent megtesznek, mozi-előadásokat tartanak, hogy 5, az embereket kivonják a levert* ségböl, de a tudat, hogy egy ember gyógyíthatatlan, örökké komorrá teszi a lelket. Vannak olyanok, akik egykedvüek, máskor vidámak. Másik örökké komor. A harmadik hol víg, aztán ki tudja, mi jut az eszébe, sír. Pedig legtöbbje csak testi beteg, nyomorék, vagy bénult, de a testi tehetetlenség olykor-olykor kihat a telkekre is. Csodálatosan kialakult ezeknek az embereknek — az egymásrautaltság következtében — a segílötulajdonságuk. Az egyik bicegő lábú beteg épp egy vak asszonyt vezetget nagy figyelemmel. Mások társukat viszik hordágyon a szabadba. Gondosan helyezik egy terebélyes fa alá. Egypáran kézzelhajtott kerékpárral szórakoznak, ez az intézet mindennapos élete. Némelyik azért még mindig bízik, hogy újra egészséges lehet, de azért sokan tudják, — bár titkon remélnek —, hogy gyógyíthatatlanok. Sokan, talán egész vagyonukat, többévi keresetüket adnák, ha újra megfoghatnák az eke szarvát, vagy a gyalupad mellé állhatnának. De a sors ideláncolta őket, azokat, akik valamikor szintén örültek az életnek, a mindennapi teremtő munkának. Szörnyű sors. Némelyek arcán az arra haladó egészségesek láttán végiggördül egy-egy könnycsepp. Az orvosok szorgalmasan dolgoznak, amint beszélik, mindent megtesznek, hogy meghosszabbítsák az életet. Mert hisz itt csakis arról van szó, hogy az elesettek minél tovább lássák az éltető nap sugarait. A látogatókban önkéntelenül is felvetődik a kérdés: miért kell ennek így lenni, milyen kár ezekért az emberekért? Itt, ebben az intézetben mindennapos harc folyik az életért, az élet meghosszabbításáért, de a környékbeli bércek a Felsö-Garammente, a vörösköi sziklák, mintha gúnyosan szólnának: Miért küzdesz ember? Az ablakon keresztül idelátszik a pohorelai torony. Huszonöt évvel ezelőtt csendörsortüz dördült. Egészséges emberek testét járta át a golyó. Az emberben önkéntelenül is fel jajául az embertelenség. Egyik oldalon harc folyik az életért, a másik oldalon az embertelen emberek pusztítják az életkedvvel teli embereket. Huszonöt évvel ezelőtt háromezer munkás sztrájkolt a nagtjobb darab kenyérért, a vörösköi vasúton. Talán előre is azért nevezték el Vöröskőnek, hogy valamikor majd munkásvér festi be szikláit. Huszonöt évvel ezelőtt csendörgolyótól találva halt meg Ján Chlapovié. Huszonöt évvel ezelőtt harminc csendőr puskájából dördült a sortűz. Az embereknek nem volt más bűnük, mint emberséges sorsot akartak. Becsapták őket a vállalkozók, nem akartak béremelést adni. A szóért, a követelésért ólmot kaptak. Ján Chlapovié vére nem hullott hiába. A Pohorelská Masa-i grófi kastélyban ma betegeket gondoznak. Š ha ma itt járunk a kapitalizmus szörnyű bűne, bestialitása megkétszereződve tárul a látogató elé, amikor az itt gondozott embereket nézi, akik életének meghosszabbításáért mindennapos harc folyik. Ök pedig 25 évvel ezelőtt kioltották egy olyan ember életét, aki élni, örülni akart, s dolgozni az emberiségért. —b Szerkesztői üzenetek Levelezőinknek, tudósítóinknak. Az utóbbi időben nagyon sok levél érkezik tudósítóinktól közvetlenül az egyes rovatvezető szerkesztők nevére. Ez bizonyára annak következménye, hogy a szerkesztők az általuk megválaszolt leveleken nevüket feltűntetik. Szerintünk azért szükséges a névaláírás, hogy ezáltal tudósítóink megtudják, ki foglalkozott az ő levelükkel és a szerkesztő felelőssége is fokozottabb a levél megválaszolásánál. Ez a tény azonban ne vezesse külső munkatársainkat, levelezőinket, tudósítóinkat arra, hogy levelüket közvetlenül az egyes szerkesztők kezeihez címezzék. Megtörtént már ugyanis, hogy az illető szerkesztő hosszabb ideig volt távol a szerkesztőségből és a nevére címzett levelek felbontatlanul hevertek asztalán. Sok esetben így a beküldött tudósítások és cikkek időszerűségüket vesztették, amiről sajnos sem a szerkesztő, se a szerkesztőség nem tehet. Ezért kérjük külső munkatársainkat, hogy a jövőben leveleiket a szerkesztőségre címezzék és a borítékra ne írják rá a szerkesztő nevét. Azonban nagyon fogunk örülni annak, ha a levelük elején feltüntetik, hogy tudósításukat, cikküket melyik szerkesztőnek küldik, így meggyorsítják a levelek eljutását az illetékes kezeihez és elkerülik annak lehetőségét, hogy leveliik esetleg idő-szerűségét veszti és közlésre alkalmatlanná válik. M. A. — Marcelova. — Az előfizetők ügyében hozzánk küldött lapját megkaptuk. Sajnos nem írta meg benne, hol rendelték meg a Szabad Földművest, hová és mikor fizették be az előfűtési díjat, kitől kapták az értesítést, hogy a lapot küldeni fogják. Nagyon kérjük, adjon nekünk bővebb felvilágosítást e kérdésekre. Tájékoztatásképpen közöljük, hogy a Szabad Földművesre előfizetni csakis a helybeli postahivatalon (esetleg a postai kézbesítő útján is) lehet. Ugyanitt kell az előfizetési díjat is kiegyenliteni. Másmódon a lapot megrendelni nem lehet. Levelét várjuk. I Népünk szeretettel emlékszik Dimitrov és Kolárov elvtársra Bratislava dolgozó népe emlékestet tartott Juraj Dimitrov 75. és Vaszilá Kolárov 80. születésnapjának alkalmából. A Hviezdoslav színházban Štefan Sebesta, a Megbízottak testületének elnöke tartott ünnepi beszédet. Az ülésen jelen volt még František Kubáé, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Dénes Ferenc, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke és más közéleti tényezők. Az ülésen méltatták mindkét forradalmi harcos tevékenységét. Juraj Dimitrov szilárd harcosa volt a kommunizmus nagy eszméjének, Marx és Lenin hű tanítványa. 1923-ban Dimitrov Kolárov- * val együtt a fasisztaellenes felkelés vezérkarában forradalmi bátorságról tesz tanúságot. A felkelésben és illegális munkában való részvételéért távollétében kétszer is halálra ítélték. Amikor Hitler uralomra jutott, Berlinben elfogták és Lipcsében megszervezték a nagy pert. A perben a vádlottból vádló lett. Leleplezte a fasizmust, a perből győztesen került ki. A második világháború idején az ő kezdeményezésére alakult meg a Bolgár Hazafias Front és 1944. szeptember 9-én győzött a népfelkelés. Huszonkét évi emigráció után visszatért hazájába, 1949. június 2-án súlyos betegség után meghalt. Vaszili Kolárov, a Bolgár Kommunista Párt megalakítója 1921-ben a III. Internacionálé intézőbizottsága titkára, egy évvel később pedig főtitkára. 1944. szeptember után viszszatér hazájába, mint a nagy nemzetgyűlés elnöke, a köztársaság ideiglenes elnöke. Képzett közgazdász, újságíró, irodalmár volt. George Dimitrov és Vaszili Kolárov elvtársak a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakjai, mindannyiunk példaképe. Jóváhagyták a jövő évi mezőgazdasági termelési és begyűjtési tervet A kormány június 12-én ülésezett, ahol többek között jóváhagyta az 1958. évi mezőgazdasági termelési és begyűjtési tervet. A terv a népgazdaságnak abból a követelményéből indult ki, hogy meg kell gyorsítani a mezőgazdasági termelés fejlődését, mert ez a lakosság életszínvonala szüntelen emelésének egyik főfeltétele. Az 1957-es évi tervvei szemben 1958-ban a mezőgazdasági termelés 4,7 százalékos növekedésére számítunk, ebből a növénytermesztés 5,1 és az állattenyésztési termelés 4,5 százalékos emelkedésére. A növénytermesztés fő feladata 1958- ban elsősorban növelni a nedvdús és magvas takarmányfélék termelését, mely az állattenyésztési termelés tervteljesítésének és túlszárnyalásának előfeltétele. Egyben csökkenteni kell a termelési költségeket. Főleg a réteken és legelőkön és a szántóföldeken termelt takarmányfélékben levő lemaradást kell behozni. A kenyér- és takarmánygabona termelésében — melyet valamennyi növény közül a legnagyobb fokban gépesítettek — a terv egyrésze a vetési területek kibővítésére, másrészt a hektárhozamok növelésére számít. Az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell vetni köztes takarmanyféléket. Népgazdaságunknak az a sürgős követelménye, hogy a cukorrépatermelést 1958-ban legalább 3 százalékkal növelik az 1957-es tervvel szemben. Az állatállomány fejlesztéséhez elsősorban szükséges a növendékállatok és az üszők nevelése. A terv megteremti a feltételeket ahhoz, hogy gyorsan növekedjék a tehénállomány a cseh országrészeken és Dél-Szlovákiában. Gyorsított ütemben kell növelni a tehénállományt a nagyvárosok és ipari központok környékén. Az évi tejhozamnak 1958-ban átlagosan tehenenként el kell érni az 1940 litert. Száz tehenenként évenként 77,5 borjút kell elválasztani. A vágóállatok súlyának pedig el kell érnie a 400 kg-t. Az 1957-es tervvel szemben a gabonabegyüjtés összterjedeime 3,4 százalékkal, az olajos növényeké 5,9, a lené 5, a komlóé 6,6, a vágómarha 1,8, a vágósertésé 2,9, a tehén 4,3, a tojásé 4 százalékkal növekszik. A termelési és begyűjtési feladatot minden mezőgazdasági üzemmel augusztus 5-ig megtárgyalják. A nemzeti bizottságok sürgős feladata ezen tervek kidolgozása. VÁLASZOLNAK A VERSENYFELHÍVÁSRA Naponta gyarapodó élet GYAKRAN EMLEGETTÜK a választások előtt, hogy most vizsgáznak nemzeti bizottságaink. Azóta már kiállítottuk a bizonyítványt, amely érettségükről, felelösségtudásukról ad számot. És ha itt-ott gyengébb is az osztályzat, ez csak figyelmeztető, hogy hol szükséges az erősítés. Mondhatnánk, azóta már új „évfolyamot” kezdtek. S minden jel arra mutat, hogy Csallóközaranyoson is jobb „minősítést” akarnak elérni, mint az elmúlt években. Pedig nem egy kimagasló eredmény tanúskodik — különösen a faluszépítés terén — a nemzeti bizottság jó munkájáról. Kockás Mihály HNB titkárnak szinte dagad a keble, amikor ezekről az eredményekről beszél. Hát amikor az új feladatok felsorolását kezdi. Mert az újonnan választott nemzeti bizottság első feladata volt, hogy megtárgyalta a Tábor—Tŕebič-Liptôszentmiklósi járás nemzeti bizottságainak felhívását. Sőt nemcsak hogy megtárgyalták, hanem máris munkába kezdtek. Azok a tervek, amelyek a választások előtti beszélgetéseken fogamzottak meg, naponta válnak valósággá. Hisz azóta már kiásták az épülő új kultúrház alapját, sőt a szükséges kavics és a két vagon cementen kívül már 10 000 darab tégla is az építke-' zés megkezdését várja. VALÓBAN MI SEM fontosabb most ebben a jó szövetkezettel rendelkező faluban, mint a kultúrház felépítése. Mert ‘ sajnos ez ideig csak egy kis helyiség áll rendelkezésükre, ahol viszont semmilyen felszerelés nincs. Szomorúan nyilatkozik erről a kultúrotthon igazgatója és bizony nem ártana, ha addig is amíg a kultúrház elkészül, gondoskodna a nemzeti bizottság a kulturális igények kielégítésének valamilyen módjáról. A kultúrház felépítésén kívül, amely mintegy másfélmillió korona összeget tesz ki, a temető bekerítése és az iskola építése, valamint az utak javítása van még programon. Ugyanakkor pedig fokozni kívánják a szövetkezeti gazdálkodás bevételét azáltal, hogy az elkövetkezendő három évben a növénytermelés szakaszán 40 százalék, az állattenyésztésben pedig 50 százalékkal emelik eddigi eredményeiket. ÉS AHOGY A FALUNAK ezt a naponta fejlődő életét nézzük, egyre gyarapodó új házaival, jómódú életével, úgy tűnik, hogy egyre közeledünk ahhoz, hogy ugrásszerűen növekedjék a Kockás Zsigmondhoz és Csóka Zsigmondhoz hasonlók száma, akik az elmúlt évi elszámoláskor több mint 15 000 koronát vittek haza családjuk legynagyobb örömére. •zsoH
