Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-06-09 / 23. szám
y/zab-ad Földműves 1957. június 9 7á$ut*vi is s-züfddthüt cendczädhi A száját szór a nyitó ember azon veszi észre magát, hogy yarn is egy dologról akar beszélni, mert a mondanivalók szinte egymást taszigálva tolongnak benne, míg ki nem alakul a. kívánt sorrend. És ha a sorrendteremtés esetleg kompromisszumos, tesszük azért, mert a „sokféle“ mind összefügg egymással; lényegében a mondanivaló megannyi láncszeme. Csakis ennek tulajdonítható, hogy amikor nekiültem a nagymegyeri kultúrotthon tevékenységéről írni, hirtelen elébe tolakodott egy másik, a megértés és a felmérés szempontjából nagyon is megszívlelendő tény: az igazság és a valósághoz való hűség kérdése. Valami elemi, olthatatlan és részegitü szomjúsággal vágytam az Igazság után a minap, ahogy régi újságok közt tallózva, kezembe került a Fáklya 1955. decemberi száma. Mert élhet az ember Istennel vagy Isten nékül, miniszteri székben vagy börtönben, élhet korgó gyomra körül összehúzott nadrágszíjjal vagy mindennapi „villásreggelivel" bőséges asztalán; élhetünk ezerféleképpen: képtelenül vagy példaadóan, vagy a kettőt akarva akaratlanul minduntalan öszszevegyítve ... Épp csak igazság nélkül nem élhetünk'. Mert ami nem az igazságra épül, menthetetlenül megbukik. Valahogy ezek a gondolatok foglalkoztattak a „Nagymegyeri jelentés“-t olvasván. No meg az, hogy a cikkíró s ezen keresztül a nyilvánosság szándékos félrevezetéséből kinek származott valamelyes előnye is? Mert hogy nem volt még olyan népművelödési előadója a járásnak, akinek vezetésével valaha is lejegyeztek volna népszokásokat, az bizonyításra nem szorul. Való igaz az, hogy a kultúrotthon tulajdonában levő táncruhák színpompásak, de hogy azok sohse tartoztak a csilizközi népviselethez, azt Csilizradványtól Nórádig, Szoptál Kulcsodik és Medvéig mindenki igazolja. És a tárgyi tévedések, a felfújt „kaucsukkacsák" ott kísértenek a közölt tánccsoport képcsarnoka körül, és Fazekas Lajosnak az Ady-estéról adott nyilatkozatában is. Mert mi sem könynyebb, mint a tények őszinte bevallása és az elmarasztaló önvád helyett az Hűen és hasonló alapos alaptalanságok kö’tése. Nem akar ez holmi múlthánytorgatás, vagy szerecsenmosás lenni (hisz ezzel az alapszín csak élénkéből), de az eseményeknek szinte szerves láncszeme az arra az időszakra való emlékezés, amikor a ködösítő nagy szavak sokszor még részigazságként sem, — legfeljebb csak elképzelésként, — bírták ki a nyilvánosságot. S a valóságtól való ilyen elrugaszkodás a legfontosabbat, a mindennapi kitartó munka szükséges építőkockáit sikkasztotta el. Lehet, hogy disszonáns hangnak tűnik ez a mostani, azonban a nagymegyeriek legutóbb elért minden sikere ellenére is indokolt. Kevés olyan község van, melynek neve annyit szerepeljen az újságok hasábjain, mint az övék. De elképzelés és terv sem váltja sehol egymást olyan gyors egymásutánban, mint náluk. S olyan szép kultúrházzal és felszereléssel sem dicsekedhet mindenki. Érthető is, hogy a MATESZ-töl a legjobb sikert elért műkedvelőkig mindenki szívesen látogatja a községet. Az ilyen irányú élénkségben nincs is itt hiány. Sót hovatovább az önkezdeményezés és az öntevékenység szenved csorbát. Egyre kevesebbet hallani a Bújócska, Pettyes és Szabad szél néhány évvet ezelőtt történt bemutatója óta új kezdeményezésről. A színjátszócsoportok évek hosszú sora óta addig szervezték, hogy végül is minden működésen kívülre került, s ma már csak régi fényüket emlegethetik. (Igaz, hogy szerintük ez most is működik, dekát a terminológiát ismerni’ kell!) Már pedig egy ekkora községben nem ártana a színjátszócsoportok szervezéséi kissé szélesebbre nyújtani s nem csupán — szűkös körülmények közt — egy darab lejátszásra korlátozni. Hisz Nagymegyer nemcsak járási székhely, hanem vagy 30 község művelődésének székhelye is. S emellett kitűnő szereplőkkel rendelkeznek, s az olyan kiváló szakember, mint Németh Imre, nagy mértékben elősegíthetné színjátszásuk korábbi hírnevének öregbítését. Csupán arra volna szükség, hogy a CSÉMA DO К vagy a CSISZ szervezet, de a kultúrotthon vezetősége is szívén viselje nemcsak a csoport szervezésének, de naponkénti előrehaladásának, fejlődésének kérdését is. Talán azt mondanám e helyen, hogy nem a vezetés igényel támogatást, hanem az épület elemeit, az építésre kész köveket kell az arra alkalmasaknak — az ügy érdekében odaheiyezni. így aztán nemcsak arról lehet szó, hogy a három évvel ezelőtt, előadott Állami árúházat felújítsák, de ezt újabb feladatvállalások is növelhetik. S ehhez vezetők és vezetetlek odaadó, lelkiismeretes munkája szükséges, amely kizár minden formaságot, közömbösséget, vagy akár vonakodást. De kizár minden kényelmességet, vagy szűklátókörű szempontot is. Nagyjából egyező álláspontra juthatunk a tánccsoporttal is, talán annyi különbséggel, hogy az évek óta történő szervezésnek még annyi eredménye sincs, mint a színjátszóknál. Külön ki kell emelnem Pálffi Mórja, Boros Brigitta és Bognár Rozália érdemeit, akik éppen napjainkban fáradoznak a tánccsoport megszervezésén, hogy leendő tánctanítójuk Csiba Rozália munkakészsége nehogy — tagok hiányában — kimeríthetetlen legyen. Örvendetes a fejlődés a zenekarok terén. Amíg néhány évvel ezelőtt minőségben csak a Kovács Béla vezette népi zenekar kívánkozott említésre, azóta Araczky-tánczenekara mérjöldes léptekkel halad előre. Dicséretükre legyen mondva, hogy kerülik a rosszfajta selejtes nótákat, amely ellen félévszázada küzdenek a magyar muzsika „zengő tornyának" (Kodály nevezte így) építői. Talán nem ártana több magyar és hazai szerző írta zeneszóm beiktatása és a sajátos játékstílusa profiljának kialakítása a jóízlés és művészi színvonal további emelésével. Szánt szándékkal hagytam legutoljára az énekkart. Szinte világol és melegít a jóérzés, amikor 15 évtől 65 évig színpadon láthatom ezt a foglalkozásra vegyes, de akaratban, énekes megnyilvánulásában szívvel-lélekkel egy célért lelkesedő énekkart. Mert a fiatalok (különösen á lányok) lelkesedése mögött az idősebbek sem maradnak el. Tetszés szerint sorolhatnám a neveket: László Imre, Rákócza Ferdinánd, Nagy Albert, Morva Imre, Fábík Alajos, és a többiekét, akik próbáról próbára ott szoronganak a dobogón, hogy később a nyilvánosság előtt adhassák át szívből fakadó ajándékukat. Kubicsek Lajostól a nagymegyeriek krónikásától tudom meg, hogy a múlt év elején új életre hívott énekkar közel 67 éves fennállásra tekinthet vissza. (1890-ben alakították.) Azóta gyönyörű díszítéssel fedett krónikájában a legjobb énekkari vezetők: Bartal Mór, Tibor János, Tóth László, Hencz Fái, illetve Vízvári Dezső neve mellé 1952-es időjelzéssel Matus János neve került oda, majd 1956-tal Kulcsár Rezső, a kultúrotthon mostani igazgatója írta be nevét az énekkarnak most már tömjénfiisttöl és egyházi köntöstől mentes szabad élet keretei közt zajló történetébe. Ha messziről látod ezt az embert, forró lendülettől áradó előadásából azt hinnéd: színigazgató. Próbákról, színpadról, kuliszszákról, partitúrákról beszél. A szava lelkes, néhol meglepően egyéni ízű, érzékletes kifejezésekkel fogalmazza meg mondanivalóját. Rövid pár szó után azonnal elárulja, hogy nem zenész, csak amolyan sziikségfaragta „műkedvelő". Kulcsár Rezső alig egy éve, hogy a kultúrotthon igazyató állásával cserélte fel „az ifjú lelkek mérnökének" szerepét, de ezalatt az idő alatt a lehetőségek keretén belül — főleg a szervezés terén — talán nem túlzók, ha azt állítom, — hogy többet tett mint egynéhány elődje együttvéve. Mert míg nem egyszer olyan „javak" származtak, mint a közvagyonnak az a becsülete, amelyről a pincében található összetört reflektorok, kulisszák stb. tanúskodnod, addig ő a lelkekben életünk új várait építette fel — reméljük nem homokra! Száztagú énekkarát (mostani átszervezés után 60) nemcsak Csallóközben, de Magyarországon is ismerik, és különösen kitüntették magukat a választások előkészítésében, amikor három csoportra szakadva járták a járás falcait. És itt meg kell említenem a szólóénekeseket is, mint Szeder Irmát, Horváth Évát és Pecke Máriát, akik ma már közkedveltek a járásban, és mindenütt, ahol járnak. S amikor a kórus új világot építő lendületének eredményeiről szólunk, nem hagyhatjuk szó nélkül — és ez Április közepén Magyarorsz ágon járt az együttes. Képünk a Veszprémbe vezető út pihenője közben készült Kulcsár Reszünek is gondot okoz —, hogy vajon nem volna-e célszerűbb a mi gyakorlatunkban is a Kodály-Bartók irányzat meghonosítása a 900-as évek elejei beethoveni irányzattal szemben? (Kitűnő példa erre a győriek vendégszereplése! ) En n e к eldöntése rájuk tartozik. Mert az élet nem forma, nem szempontok dolga, hanem az embereké. Hiszen a községnek ezt a büszkeségét a nép tehetsége, műkedvelő kedve élteti, mint termöerőtöl zsongó jó talaj a mezei virágot. Arról azonban mégis gondolkodni kell, hogy a kultúrotthon az embernevelés műhelyévé váljon, ahonnan ne hiányozzék az egyes csoportok működése mellett, a különféle szakkörök munkája, előadások, Áprilisban viszonozták a győriek a vendégszereplést. Kiváló énekkaruk méltán kiérdemelte a nagymegyeriek csodálatát irodalmi esték, könyvviták stb. sem. És nem utolsó sorban nagyobb gondot kellene fordítani az iskolából nemrég kikerült fiatalok kultúrált emberré nevelésére, így az ifjúsági művelődési körök, gyermekrészlegek, vasárnapi mai inék rendezésére. És ez a munka, a népművelődés nehéz munkája csak kiváló szakemberek vezetésével lehet eredményes. A nagymegyeri KO ma már nem nélkülözi ezeket, sót ott van a kiterjedt tanítói kar, akik segítségadásra bármikor készen állnak. S ezekkel a megoldásra váró kérdésekkel foglalkozni nemcsak szükséges, de kötelesség is. Hisz a kulturális munka ma missziót jelent. Csak művelt férfiak és emberek tudják elörevinni az emberiséget, akik forró szívvel és tiszta aggyal számot vetnek a jelenségekkel s a tények valóságos világánál hozzák meg ítéletüket. Idejében kell mindenről beszélni, a Valóság talaján állva — ez az Idők nagy tanulsága. Ha ezt megszívleljük, bízni fognak bennünk, lesznek követőink, s hisznek szavunkban, ha jóreggelt kívánunk, amikor virrad! ZOLTÁN. m Kulcsár Rezső FONOD Mi, egyszerű emberek" Czére István Alacsonytermetű, bátortekintetű férfi lép a mikrofon elé. Mielőtt szavakra bontaná a munkafrontján és a titkári beszámoló alapján összegyűjtögetett „csokrot”. mellényzsebé" be nyúl és felilleszti kisegítő szemüvegét. — A CSEMADOK munkájáról és az előttünk álló feladatokról szeretnék egy-két szót szólni — „súgja” a mikrofon „fülébe”, Czére István Sárosfa küldötte a CSEMADOK országos közgyűlésén. Majd körültekintett a szépen feldíszített és zsúfolásig megtelt teremben és tovább gombolyította a beszéd fonalát: — Helyi csoportunk jó néhány évvel ezelőtt alakult meg. És évről évre jobban működik. Különösen a színjátszás terén értünk el sikereket. Ezt azonban ne úgy értsük, hogy többször felléptünk mint a szomszédos falvak színjátszó csoportjai, hanem, hogy fellépéseinkkel arattunk nagy sikert. Miért mondom ezt? Azért, mert mindig olyan darabot játszunk, amely nemcsak szórakoztat, hanem nevel is. És a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy kultűrmunkánk elősegítse az új ember formálását. Mert szerintem az a fontos, hogy mielőbb megszülessen a ma embere. Az olyan ember, aki bátran szembenéz a felbőszült farkassal is. Csodálkozóan fürkészem a szilárd jellemről mesélő ember arcát. De nemcsak én' teszem ezt, hanem a jelenlevők valamennyien. Az egyik mellettem ülő fiú meg is jegyezte: „Jó műhelyben faragták a bácsit!” S Czére bácsi mintha meghallotta volna a serdülő legény szavait, így folytatta mondanivalóját: — Mi, egyszerű emberek, akik oly sokat szenvedtünk, nélkülöztünk, nem engedjük, hogy a véreskezű fasiszták zavart keltsenek békés életünkben. Hiába szövik aljas terveiket, hiába gyártják halomszámra az öldöklő fegyvereket: mi, egyszerű emberek keresztül húzzuk számításukat. Czére bácsi szívből jövő és figyelmeztető szavai után szomszédom ajka is tágranyílt, s azt mondotta: — Ne féljen, öreg bácsi, mi, fiatalok sem hagyjuk lángra lobbantani a világot! Z. J. A „Csárdás gyermekei“- Szlovákiában Az induló nyári évad egyik kezdeti kultúreseménye volt a budapesti Rajkó-együttes szlovákiai körútja. A RajkóeQyüttes május második felében érkezett hazánkba és útjukat Szlovákiában Eperjestől Pozsonyig nagy siker kísérte. Az együttessel jött a budapesti rádióból jól ismert énekesnő, Máthé Jolán, akinek nagy sikere volt Moszkvában, és velük volt a Kínából nemrég hazatért tánckettős: Dennhoffer Rózsi Lajos. A Rajkó-együttes fellépésével kapcsolatban elmondhatjuk, hogy művészi élményt nyújtott. Ök valóban a magyar népdalok és népzene hivatott és művészi közvetítői. A műsort is Máthé Jolán és Molnár ennek megfelelően állították össze. Az együttes egész műsora magán viselte a komoly előkészület és a felelősségteljes munka jegyeit. Így is volt ez rendjén, hisz a Rajkó a KISZ keretében működő tíz művészcsoport egyike. Ezek után érthető az a siker, amit Szlovákiaszerte elértek. A nyitrai előadás után elbeszélgettünk az együttes vezetőjével, Szigeti Pál elvtárssal, valamint Máthé Jolánnal és a 9 éves cigányprímással, Varga Jenővel, s tőlük megtudtuk, hogy az együttes a Szocialista Kultúra Kitüntetés birtokosa, akik annak idején a varsói VIT--en is nagy sikerrel szerepeltek. Ugyanakkor csehszlovákiai kőrútjuk előtt meghívást kaptak a moszkvai VIT-re is. Az együttesnek jól esett az a forró szeretet, amelyben szlovákiai kőrútjuk során részesítették. Az együttes néhány tagja már tavaly is járt Szlovákiában. Ugyancsak ismerősként "jött Máthé Jolán is. Mindanynyian elragadtatással emlékeznek hazánk természeti szépségeiről és a fogadtatásról. Mártonvölgyi L. Az alábbiakban röviden beszámolunk levelezőink írásairól, mely az elmúlt napokban érkezett szerkesztőségünkbe. Demeter Sándor beszámol arról, hogy Nagygéres ifjúsága Heltai Néma leventéjével Leleszen járt. Nagy megelégedéssel ír a lelesziek vendéglátásáról, mely ösztönzőleg hatott a szereplők teljesítményére. Majd a továbbiakban összehasonlítást tesz egy későbbi vendégszereplés között, amely Bodrogszerdahelyen volt. Ez az előadás nemcsak, hogy minden „fogadtatást“ nélkülözött, de még a terem rendbehozataláról is nekik kellett gondoskodni. A rendezetlenségről írva megállapítja, hogy nemcsak a közönség elhelyezése körül adódtak nehézségek, de a folyosóról történő bekiabálásokkal is állandóan zavarták a darabot. De a java csak ezután következett, amikor a színjátszók teherautóra szállva indulni készültek. Ekkor derült ki ugyanis, hogy felelőtlen egyének az autót leszerelték, és a gumikat leengedték. Levele befejezéseként, mint „rossz szokást" említi Demeter elvtárs, a szerdahelyieknek ezt a ténykedését, amivel bizony nem ártana, ha a helyi nemzeti bizottság foglalkozna. Sólyom László losonci levelezőnk beszámol arról, hogy a losonci, füleki, ragyolci és a tornaijai közönségnek a múlt héten mutatkozott be a közismert pozsonyi együttes Ungvári Ferenc vezetésével. Nagy sikere volt, — írja a továbbiakban — Üjházy Nusinak és Csík Jánosnak, akiknek bizony nem egy énekszámukat meg kellett ismételni. Értékes sikerként könyveli el a két fiatal tehetséges balettáncosnönek, Kuthávv Violának és Matusek Olgának a fellépését is. Bokor József Egy ember, aki a helyén van Legutóbb a CSEMADOK közgyűlésen találkoztam vele. Újabb tervei vannak. Csoportját már országszerte ismerik. Most versenyre készülnek. S ahogy magába mélyedve. ajka a teendőket rögzíti, úgy érzem sok, igen sok ilyen pedagógus kellene. Sőt pedagóguscsalád. Mert hisz felesége és hároméves kislánya is aktív tagja a csoportnak. Amikor kezetrázunk, ebben a kézszorításban őszinte tisztelettel adózom ennek a fiatal pedagógusnak, aki önfeláldozó módon hordozza a gyermekeink nevelésének gondja mellett a felnőttek nevelésének nem kisebb gondját! Zsolt Legelőször Losoncon találkoztam vele. Egyszerű, napbarnította fia- 1 talember. Megcsodáltam, hogy menynyi szenvedéllyel adta át magát a táncnak. Azóta ha együttesét fellépni látom, újra csodálom azt az erőt. lelkesedést, amely róla és csoportja minden tagjáról árad. Fergeteges táncszámaik szinte magukkal ragadják a nézőt. Magyaros bajusza határozott külsőt kölcsönöz, s minden komolysága mellett az egyszerűség és szakmája iránti szeretet jellemzi. Sztrizsenyec Rudolfnak hívják. A pozsonypüspökí nyolcéves középiskola tanítója, s аг ottani tánccsoport vezetője. Csupa tűz 10tirJťiIe>ŕ0 c>1c>iir>n f>rň elvtárs, a CSEMADOK érsekújvári járási titkára 'örvendetes hírről számol be. Udvard község CSEMADOK tagsága Mikulka János, a szervezet elnökének vezetésével elhatározta, hogy fölszámolják a falujukban a kulturális téren uralkodó eddigi tétlenséget. Ugyanakkor határozatot hoztak arra is a CSEMADOK-gyülésen, melyet közvetlenül az országos közgyűlés után tartottak, hogy tánccsoportot és énekkart alakítanak, megkezdik a helyi hagyományok felgyüjtését is. Az udvardi CSEMADOK szervezetnek ez úton kívánunk Bokor elvtárssal együtt sok sikert, remélve azt, hogy elhatározásukat valóban tett követi. Hanhó József Vágsellyéről arról ír, hogy a minap a gyorsvonatban találkozott Dinga Ferenccel, aki a hetményi állami gazdaság dolgozója. Nagyon elcsodálkozott és egyben megörült annak, hogy Dinga Ferenc Karlovy Varyba utazott — nyaralni. Ez is egy ténye annak, hogy hazánk természeti szépségei és gyógyhelyei ma már a dolgozók tulajdonát képezi.
