Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-09 / 23. szám

1957. június 9.

Földműves

3

Ekecsi pillanat

Шипкы/ш-еиу. segít&égávd 3.Z élre törtek

Lám, milyenek is az emberek? Először csökönyösek, tartózkodóak, idegenkednek mindentől ami új, ami szokatlan. Ehelyett a már megszokott, régi utat járják, mely tekervényes és telve van buktatókkal...

De ha már egyszer — még ha útjelző segítségével is — a helyes, nyílegyenes útra lelnek, maguk is eleven útjelzőkké válnak. Azon fáradoznak, hogy a tévelygőket megszabadítsák a hátgörbüléstöl, a sok felesleges fáradságtól.

Így történt ez Paláston is.

ttvenöt szeptemberében a palásti földművesek egy része eljutott odáig, hogy felismerte: régi módon nem kifizetődő a gazdálkodás. Huszonnyolcán voltak a merészek, a bátrak, akik letépték magukról az évszázados előítéletek nyűgjét, mely gúzsbakötötte őket. A nyűgöt elhányva, nagy-megkönnyebbüléssel és lendülettel, erős akarattal és bizakodással indultak neki az új útnak.

... Jóformán még egy hónap sem telt el az újszülött szövetkezet „világrajövetele“ .után, amikor megleptem őket. Bele voltak temetkezve a közös munka. A fél határt bebarangoltam, de az elnököt nem leltem sehol. Már napszálta után botlottam bele ... Beszélgetésünk végén meglepően merész kijelentést tett:

— Elsők szeretnénk lenni a járásban! — ezt csupa tűzzel, lelkesedéssel, a közösség erejébe vetett hittel mondotta. Szavai határozottan, ércesen csengtek, olyannyira, hogy azóta sem ült rá a feledés pora ...

S hol tartanak most?

Erre nagyon kíváncsi voltam. Nemrég „A haladó faluért“ című járási újság került a kezembe. Betűzgetés közben azt okoskodtam ki belőle — már min a száraz, statisztikaszerüen felépített cikkből, helyesebben kimutatásból, hogy az ipolysági járás szövetkezetei között folyó munkaverseny negyedévi értékelése alapján a palásti EFSZ kapta meg a járási versenyzászlót. A hír kellemesen meglepett. A verseny állásának áttekintése közben önkénytelenül is az idős, őszhajú Somogyvári elnök szavai jutottak eszembe: „Elsők szeretnénk lenni a járásban!“

Egészen fiatal szövetkezetről lévén szó, — hiszen még két év sem telt el a megalakulása óta — az elért fejlődés jó munkáról tanúskodik. Megkérdeztük tehát az ipolysági JNB mezőgazdasági szakosztályának dolgozóját, Hojéka elvtársat, — akihez a munkaverseny és általában a mezőgazdasági propaganda irányítása tartozik — mondja el röviden, milyen érdemeket vettek figyelembe a versenyzászló odaítélésekor.

— A palásti EFSZ-ben rendkívül jó a munkafegyelem, továbbá kifogástalan a munkaszervezés. Mind a vezetők, mind a tagok a gazdaságos termelésre törekszenek — dióhéjban így jellemezte Hojéka elvtárs a győztes szövetkezetét.

Mii köszönhetnek a munkaversenynek?

Sokat! Nagyon sokat! Elsősorban az elért sikereiket. A szövetkezet tagjai mindnyájan tudatában vannak, hogy nem babra rtjegy a játék. Keményen meg kell küzdeniök azért, hogy a szövetkezeti gazdálkodás jó hírnevét napról napra öregbítsék.

Ezt támasztja alá az is, hogy a sürgős növényápolási munkák jelentős részét, — mint például a cukorrépa egyelését, a kukorica sarabolását és ritkítását és a burgonya sarabolását — még a nagy esőzések előtt sikerült elvégezniük.

— Mindezt nagymértékben a szocialista munkaverseny segítette elő — mondotta Jozef Židuliak, a szövetkezet agronómusa. — Ugyanis a munkacsoporton belül egyénekre is felosztottuk a kapásnövényeket.

Igyekezetre serkentett az érdem szerinti jutalmazás, továbbá a pótjutalmazás. Például a múlt évben mintegy 95 mázsa kukoricát, 220 mázsa takarmányrépát és 120 mázsa burgonyát osztottak ki pótjutalomként a növénytermelő csoport tagjai között. Természetesen a szerzett munkaegységek arányában.

— Nagyon sok múlik azon — mondotta Zidulmk agronómus ottjártunkkor —, hogyan tudjuk a tagokat érdekeltté tenni a termelésben. Nálunk ez sikerült. De nem is vonakodnak tagjaink a munkától.

Módosították a normákat

A múlt évi tapasztalatok alapján sokat módosítottak a normákon. Lazították a túl keményre szabott normákat, viszont szilárdították a lazákat. Például tavaly 7 ár volt a répaegyelési norma. Ha ezt a tagak teljesítették, akkor 1.25 munkaegységet írtak be a munkaegység-nyilvántartó könyvecskéjükbe. Ha igazán lelkiismeretes, jóminöségü munkát végeztek, akkor csak a felét tudták teljesíteni. Most 5 ár volt a norma és másfél munkaegységet könyveltek el érte. De a normaszabályozásnál továbbra is a minőségi munkát helyezték előnybe. Ugyanis az idén már nemcsak az egyelést kellett a tagnak végeznie, hanem a meghagyott répa környékének megkapálása és gyomtalanítása is az ö feladata volt.

Szénagyújtés, petrencezés esetében viszont a 70 ár laza normának bizonyult, amelyet 1 hektárra emeltek.

Van két traktoruk is. A traktorosokat a múlt évben ún. „paušál“ szerint jutalmazták. így azután gyorsan szaporodtak a munkaegységek. Persze, a

traktorosok nem törték magukat a munkáért. Az idén már ők is normára dolgoznak. Most már? — szinte követelik a munkát.

Nagyon helyesen tették, amikor a megállapított normákról jegyzéket készítettek és azt lesokszorosították, majd kiosztották a tagoknak. Ezzel az egyszerű intézkedéssel elkerülik az esetleges nézeteltéréseket, s megkönynyítik a csoportvezető munkáját. Ugyanakkor minden tag munkavégeztével tudja, hogy mennyi pénz és természetbeni jutalom jár neki.

A jobb munkaszervezés, a normaszabályozás, az érdemszerinti jutalmazás alkalmazásának eredménye: április végén 1400 munkaegységet megtakarítottak, továbbá a tervezett bevételt

— ugyancsak április végéig — mintegy 30—35 ezer koronával túlteljesítették.

Követendő példaként szolgálhat a többi szövetkezetek számára az is, hogyan oldották meg a szállítóeszköz problémáját. Például a tagok minden ledolgozott 100 munkaegység után 8 óra időtartamra igénybevették a szövetkezet igaerejét, vagy 3 órára a szövetkezet traktorát. Ugyancsak minden 100 munkaegység után a tag egy kocsi fát kap. Ezt a fát a rét- és legelő tisztogatásánál és egyéb munkáknál termelik ki. Ez az egyszerű megoldás is a vezetőségnek a tagokról való gondoskodását tükrözi. Nem kell a tagoknak kilincselniök a faluban fuvarosért, mint ahogy egynémely helyen ez még fennáll.

*

Az eddig elért sikerek nem szédítik meg őket. Tovább tökéletesítik a szocialista munkaversenyt. A versenytárssal, az ipolynyéki EFSZ-szei gyakoribbá teszik a kölcsönös látogatásokat, a tapasztalatok kicserélését. Tovább haladnak a megkezdett úton, s az eddiginél még jobb munkát végeznek. Erre kötelezi őket a járási versenyzászló is, amelyen a járás legjobb szövetkezete szöveg díszleg.

Kovács István.

★ ★ ★

A rimaszombati járás

szövetkezetei közül — a múlt évben

— a simonovcei EFSZ bizonyult a legjobbnak a cukorrépatermelés terén. S mindezt a talaj jó előkészítése, a növény időben való ápolása tette lehetővé.

Az emlitett szövetkezet tagjai ebben az évben is élenjárók szeretnének lenni a cukorrépa termelő szövetkezetek közülit. Hogy tervük sikerüljön, azért a Rima-foiyó közvetlen közelében vetették a cukorrépát, hogy a növény jó és időben való ápolásán kívül öntözéssel is növeljék a cukorrépa hektárhozamát.

Sólyom László, Losonc

Dél van. Napsugaras, forró délidó. Az udvar porában heverő -kutya kilógatja nyelvét. A tyúkok is árnyékba húzódnak. De a szövetkezeti irodában jó hűvös van. Marasztaló hűvös.

Az ekecsi szövetkezet elnöke is kissé hűvösen fogad. De azért .csak leülök. Ü is letelepszik. Kérdések, feleletek keresztezik egymást. A szövetkezet kérdése körül csoportosul minden gondolat. A szövetkezet könyvelője is mellénk telepszik. Éleseszü, barátságos fiatalember.

Szavak, szavak hullanak a csendbe. Lukovics Béla elnök és Németh Károly könyvelő szavai nyomán a szövetkezet gondja-baja, sikere, sikertelensége körén к telepednek.

Eelenged az elnök bizalmatlansága is, ahogy mindjobban belemélyedünk a beszélgetésbe. S megvilágosodnak az ekecsi szövetkezet legégetőbb kérdései.

— A kezdet nem sikerült — mondja az elnök némi levertséggel a hangiában. — A vezetőség és a tagok között nem volt egyetértés. Lemaradtunk hát, mint az a futó, aki megbicsaklik a nekirugaszkodásnál. A kezdeti sikertelenség, mint vörös fonál húzódik végig az évek során.

Panasszal kezdődik a beszélgetés, de bizakodással végződik. Mert a szövetkezet görbéjének fejlődése immár felfelé mutat.

Igen. Leváltottak néhány embert. A vezetőség felfrissült. A tagokban megerősödött a bizalom. Különben szorgalmasak, törekvöek az ekecsiek, csak okosan kell irányítani őket.

Németh Károly szerint kedvezően fejlődik a szövetkezet gazdálkodása.

Meg is indokolja, miért.

Elsősorban hiánytalanul elvégezték a

tavaszi munkálatokat. Nagy szó ez Ekecsen, ahol 2192 hektáron gazdálkodnak. A kapásnövényeket most már egyénenként ápolják, ami fokozza a felelősséget és egyúttal serkentőleg hat a tagokra. A növénytermesztés mellett megerősítik az állattenyésztést. Tavaly 610-ról 800-ra emelték a szarvasmarhaállományt. Ezzel párhuzamosan fejlesztik a sertéstenyésztést. Örvendetes jele a fejlődésnek, hogy emelkedett a tejhozam, s ma már naponta 700 liter tejet adnak be terven felül.

Mi a legfontosabb ebben az esztendőben?

Az elnök és a könyvelő szerint a takarmányalap biztosítása. Az ekecsiek gondoltak erre, mert 217 hektár szántót kukoricával, 285 hektár földet pedig árpával vetettek be. A többit az időjárástól várják. Ezenfelül elegendő zöldtakarmányról is gondoskodtak.

A haszonállatok fejlődésbeli visszaesésének volt egy másik sarkalatos oka is. Huszonkét istállóban voltak szétszórva. Nem lehetett tehát ellenőrizni az etetők munkáját. Az új istállók felépültével nagyrészben megszűnt ez az áldatlan helyzet.

Mindezeket egybevetve megállapíthatjuk, hogy az ekecsi szövetkezet forrásban van, mint a jó must. Most és az elkövetkező évben hidalja át azokat az akadályokat, amelyeket az előző évek mélyítettek el. A lendület sodró, a tagok munkaerkölcse jó, s ami a legfontosabb: a vezetőség és a tagok között helyreállt a bizalom.

így látja Lukovics Béla az elnök, így látja Németh Károly, a könyvelő és így látják valamennyien, akik bíznak a szövetkezet jövőjében.

D. Gy.

Az ozsgyani EFSZ állattenyésztése a múlt évben is jól jövedelmezett. A szövetkezet tagjai azonban azt az elvet vallják, hogy: nincs az a jó, ami még jobb ne lehetne. Elhatározták tehát, hogy a bőséges takarmányalap biztosításával növelik az állatok hasznosságát. S hogy a határozatot tett követte, azt képünk is mutatja. Az őszi keverékekből jó minőségű silótakarmányt

készítenek.

Mint síma tó tükre a nyári éj csillagai, úgy vetíti eléd a bátorkeszi szövetkezet 3800 hektáros ' határa az elgáncsolhatatlun fejlődést, az örök megújhodást: végükkel a távolbavesző táblákon kalászát bontja a gabona, a gyomoktól megszabadult cukorrépa levelei kövér termést ígérőén terpeszkednek a barna humusz fölé, a kertészet csecsemőként ápolt növényei pedig szi/He ágaskodva magasodnak az éltető napfényhez, hogy dús gyümölcsöt érlelve mihamarabb boldogítsák az en: tért.

Egy ember — egy a sok közül — fe emelt fejjel áll a messzeségbe nyúló táblák közepén. Áll, távolt kutató tekintettel, hatvannégy év terhétől, — viharos évek küzdelmétől is egyenes tartással, meggörbíthetetlen életcéllal, akarattal. Áll s a távolba néz — c. messzemúlton keresztül a beláthatatlan jövőbe.

A még bölcsőjében ringat ódzó szövetkezeti kertészettől, hosszú, 3000 kilométer az út Európa—Ázsia határát a'kotó Uraiig. Gyalog szerrel, hónapokig tartó út, a gyorsvonat is napokig rohan odáig, a repülőgépnek is órák kellenek a nagy távolság megemésztéséhez, az emlékezés szárnyán robogó gondolat azonban pillanatok alatt járja be a messzeséget, fellebbenti az évtizedek takarta történelem függönyét, s a történelmi összefüggéseket kutató ember lelki szemei előtt szélesre tárul jövőnk horizontja.

Fut, vagy inkább száguld Szlama Ferenc agyában a gondolat, hogy bejárja a negyven eseménydús esztendőbe burkolódzó forradalmi évek berkeit. A részletek már elmosódnak az idők ködében, de az ember és a történelem formáló állomások színes mozaikként csillannak elő, hogy mérföldkő gyanánt jelezzék a megtett út töretlen vonalát, melyen 1914-ben mezítlábas béresgyerekként indul el a sorsa nyomán szívébe gyökeredző ösztönös úrgyülölettel...

1914—15 telén gránát, akna, s ágyúgolyó lángja perzselte a Kárpátok erdőinek védelmében meglapv.ló szalmás, meg nádas viskók ezreit, de a csontdermesztő telet, a lövedékek pergőtüze sem tudta felmelegíteni. S ahol a golyó nem pusztított, ott áldozatokat követelt a tél. Szlama Ferencet is elkerülte a szilánk meg a golyó, de a nagy orosz tél —, amely már Nepoleont is megállította haramia szándékában, — őt is elérte. Fagyott lábakkal kerül a kórházba, onnan az Uraiba.

A háború következő éveiben csak azt érezte, hogy fogoly, a cár foglya. Bányák, pályaudvarok, gyárak rakodómunkása. Meg azt, hogy az urak egyformán urak Bátorkeszin, vagy Jekaterinburgban. Itt az Ural hidegében forrósodott tudatossá engesztelhetetlen úrgyülölete, itt érte a készülődő forradalom viharának magával ragadó árja, s itt értette meg azt is, hogy német, orosz, magyar vagy a világ többi nemzetiségű munkásainak egy a sorsa. Hisz saját szemével látta, amint a cári tiszt puskatussal bíztatta munkára az éhségtől, fáradságtól kimerült orosz munkást, de még fényevesztetlenül él emlékezetében az az eset is, hogyan dobálták el a csákányt az orosz munkások, amikor a cári корок ezrek „tanulságául“ kiöntötték a munkát megtagadó német foglyok ebédjét. 4

A saját bőrükön érzett sorsközösség kovácsolta-acélossá egységüket, s 1917 novemberében a közös érdek felismerése adta Szlama Ferenc kezébe is a fegyvert. Ez a felismerés lette lehetővé, hogy lelkesült szívvel tudott odaállni a 14 ellenséges állam ellen küzdő vörös seregek közé.

Az ufai, cseljabinszki, szamarai dicső fegyvertények tanúskodnak róla, hogy a 190. nemzetközi zászlóalj tagjai érezték, tudták, hogy az uráli erdőkben s a szamarai pusztákon az orosz

munkások elnyomói felett aratott győzelem a berlini, prágai proletárok, meg a bátorkeszi földmunkások', parasztok győzelme is. Még akkor is, ha a német munkások forradalmát vérbefojtották, ha a Magyar Tanácsköztársaság teteme fölött egy ország elnyomott népe zokogott, az urak pedig gyözelemtort ültek. Még akkor is, mert az uráli hegyekben s a sztyeppéken aratott győzelem, a szovjet, meg a nemzetközi brigádok győzelme nyomán erősödött a szovjet állam.

Szlama Ferenc

Közép-Európában a felcsillanó remények után már újra igába görnyedt, újra könnyet ontott, vért izzadt a munkás, de a szovjet földön még folyt a harc. Folyt, hogy győzzön. A szovjet, német, csehszlovák, lengyel, meg a többi nemzetek Szlama Ferenceinek

harca nyomán győzzön az egész világon. Az erőt, a soknemzetiségű hadsereg egységét talán semmi nem mutatja meggyőzőbben, mint a szűkszavú ember rövid megjegyzése:

— Ha a fehér gárdistákat kergettük, mindig úgy éreztem, mintha a magyar urak nyakára szorítanám a kötelet.

Ez az egyetakarás fűtötte, ez szülte a sorozatos hősiességeket, 'melyek közben tisztjei felfigyelnek a harcokban edződő, egyre táguló értelmű fiatal forradalmárra. 1920 novemberében, sok nemzetiségű társaival együtt a bakai forradalmi katonaiskolára küldik, mert a szovjetektől — akik dicső győzelmeiket vérrel írták a történelem lapjaira —, senkisem tudhatta jobban, hogy a végső győzelemig még sok lengyel, német, magyar és más forradalmi vezetőre lesz szükség. Ezért tanították őket anyanyelvükön.

*

Szlama Ferenc 1922 márciusában búcsúzott el attól a földtől, ahgl a forradalmi évek eseményei felszántották, de egyben termékennyé is tették a lelkét, az úi, a forradalmi eszmék számára. Az Uraitól indult el, hogy Bátorkesziig hozza, meg továbbvigye az eszmét, mely az orosz nép harca nyomán, a forradalmi évek tanulságaként vert kitéphetetlen gyökeret lelkében. S ahogy az ufai, meg cseljabinszki harcokban, itthon is társakra talált. Hisz már élt a Párt s a harc folyt tovább.

Tűzben edződik az acél, s ahogy a forró kemencében a nyersvasról lehull a salak, úgy hullott le a harcban Szlama Ferenc forradalmárról is minden lelki nehezék, hogy egyenes gerincű, tiszta szívű kommunistává nőj jön.

Nézem a nemgörnyedö vállat, mely

orosz, tatár, német, francia és más nemzetek fiainak válla melleit feküdt a lövészárokban, hogy Bátorkeszitöl háromezer kilométerre harcoljon az elnyomottak jogaiért. Nézem azt a magas, szikár embert, aki a kertészetben csendesen figyeli a mérlegen az eladásra szánt céklarépa súlyát, nehogy veszteség érje a szövetkezetét. És nézem a kezét, amint leveszi a céklarépát a mérlegről, leböködi *óla a rátapadt földet, majd lesepri a mérleget és visszateszi újra a répát. Nézem a barázdált arcon ülő nyugodtságot, s az embert, aki leikével egészen hozzánött a szövetkezet 3800 hektáréhoz .

Abban az emberben azonban most is úgy hévül a forradalmár lelke, mint ott a harcban a nagy orosz pusztákon. Türelmetlensége föl-fölakad, ha a mára terelődik a szó. A Imromezernyolcszáz hektáron jobban mehetne a munka, ha több gonddal, nagyobb megértéssel fordulnának a szövetkezeti gazdálkodás felé. Ha jobb lenne a munkamegosztás, ha a kertészetet, állattenyésztést, növénytermelést, mint önálló gazdasági elszámolással működő és éppen ezen keresztül egymással versenyben álló termelési ágakat iobban kihasználnák a nagyobb eredmények elérésére, az ember életének boldogítására.

A fejlődésben megállást nem ismerő forradalmár véleménye ez, aki Bátorkeszitöl az Uraiig nőtt forradalmárrá, aki a végeláthatatlan orosz pusztákon tanult oly messzire nézni a jövőbe, s aki lélekben most is ott áll a Távol közelségében. Ez az ember nem tud és nem akar félúton megállni még ak kor sem, ha hatvannégy év nehezedik vállára. Nem akar megállni már azért sem, mert a hatvannégy év sem utolsó állomás az életében. Még a maga számára is termékeny éveket vár, amelyekben egy harcos és eseményekben gazdag életének tapasztalatai dúsan gyümölcsöznek.

SOLC GITA