Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-06-02 / 22. szám
Sí!«* <*»>a.a n»», Maty n* Ivm- A да . flu*b* uГу» Haaun* vínu i ktrtjŕa«* S»a <tr*«a vír*«». : tH » <Jy«T»«fcnS4» i? г Ужи a L»«»«* a tlttr*. S akik «Hŕk*í «»«tntk! íl I» mtenatvk! \fzab~ad Földműves 1987. június GYEIRHEIKEIK NEVENÄPJÄ VAN EGY NAP AZ ESZTENDŐBEN, amikor a földkerekség összes gyermekét felköszöntjük, egyszerűen azért, mert gyermek, Az esztendő egy napja az Ő nevüket viseli. Mint a névnapok hagyományai előírják, ilyenkor örülünk az ünnepettnek A kis íródeák Ту olt egyszer egy kislány, Anni' kának hívták. Özvegy édesanyjával éldegélt. Nagyon szegények voltak, többet koplaltak, mint ettek. Egyszer Annika elment az erdőbe szamócát szedni. Amint megy, keresi a szamócát, egyszer csak rákiált valaki: mit keresel te az én erdőmbe? Ijedten körülnéz és egy parányi emberkét lát maga mellett hosszú, szakállal, hegyes süveggel, olyan volt, mint amilyennek a törpéket képzelte. Annika elmondta neki, hogy szegények, nincs mit enniök és most az édesanyja beteg, tehát kéri, ne haragudjon rá. Megsajnálta a törpe és így szólt: — Tudod mit? Állj be hozzám szolgálónak. Tudsz-e szépen írni? — kérdezte a törpe. — Tudok bizony, nekem van a legszebb írásom az egész osztályban — mondta Annika. — Akkor jól van, — felelte a törpe és egy nagy fához vezette Annit, amely széles volt és egy ajtó volt rajta. A törpe egy nagy terembe vezette Annikát, amely tele volt arannyal. — Látod! — mondta a törpe — ebből az aranyból te is kapsz, ha jól viseled magad. Én vagyok az erdő történetírója. Feljegyzek mindent, ami a tündérekkel, madarakkal és erdei állatokkal történik. Csakhogy én papírra írni nem tudok. A tündérkirálynő pedig azt akarja, hogy az emberek is olvashassák. Azért most te leszel az én íródeákom, s lemásolod azokat a történeteket, amelyeket falevelekre írtam. De figyelmeztetlek, semmihez ne nyúlj, különösen ahhoz a fekete könyvhöz, ami a polcon van. A törpe elment, Anni a polcra nézett, ahol vastag, porlepte könyvet látott. Dehogy nyúlok ahhoz — gondolta, és munkához fogott. Egyszer csak egy madár repül elé az asztalra. Csodák csodája, megszólal. — Szépek ugye ezek a mesék? Hát még amik a nagykönyvben vannak! — mondta és egyszerre csak eltűnt. Amint Anni felnéz, egy kicsi tündér áll előtte később és szelíden azt mondja: — A kötényem tele van arannyal, mind neked adom, ha idehozod azt a könyvet. — Déjiogy adom, a törpe bácsi megtiltotta, — válaszolt Anni. Ahogy a tündér eltűnt, egy farkas rontott a szobába. — Ide azt a könyvet, különben szétmarcangollak — ordította. Annika nagyon megijedt és reszketve mondta: — Ha meghalok is, de a könyvet nem adom oda, és hozzá sem nyúlok. A farkas eltűnt és megjelent az öreg törpe. Jóságosán mosolygott. — Derék kislány vagy Annika, kiálltad a próbát, nem is fogod megbánni. Ezután nem zavarta őt senki az írásban, és le is irta azt a sok mesét, amit ti is olvashattok mesekönyveitekben, gyerekek. És meg is jutalmazta őt a törpe úgy, hogy többé nem kellett sem néki, sem édesanyjának éheznie. V. I. Harc a tudományért Szívvel-lélekkel tanul kedvelt virágai között Major Bözsike, negyedik -osztályos tanuló Ipolyságon. Bözsike értékes polgára szeretne lenni hazánknak. Titoktartás mellett azt is elárulta, hogy tanítónő lesz. JO/.SEF ATTILA: ALTATÓ GELLÉR1 ANDOR ENDRE: JANKÓ Jankónak elment az édesanyja. Nyilván a.: gondolta, hogy majd vigyáz rá a kályhában égő tűz. És mintha valami csillag is benézett volna az ablakon. Egy kisfiú rendkívül össze tud barátkozni egy ilyen ragyogó csillogással. Ha azt mondja neki Jankó, hogy: bácsi, vagy kérem szépen néni, a csillag nagyobb lángot vet az égen s azt mondja, vigyázunk kérem önre, János! Már az is nagy baj, hogy a mama nem gondolt arra, mit tesz, ha valakit Jankónak keresztelnek el. A Jankó tudvalevőleg csak akkora a mesében, mint a borsszem, mint a csiga könnye, vagy egy pötty a katicabogár hátán. Más az, ha valaki Lajos, vagy Ferdinánd! Segítségére lehetne a gyereknek až olyan matróz, akinek zománcból van a kalapja és ólmot visel a csizmájában. Ezt, ha a fejére állítja az ember, viszszabillen a talpára. A bátorság, a nagy bátorság jele ez kérem! Lehetne mozdony is a szobában, mozdony, amint élénk ezüstszínű sínen futkos s hátul szikrázik a piros lámpása és az utasai apró bádogarcukkal megnyugtathatnák a szívet. Viszont ez egy szegény gyerek szobája! Két-há-1 rom marok szén lobog a kályhában és csak a szú nyekken olykor. És miért ment el a mama olyan nyugtalanul? A kisfiúnak agyongombolja a kabátját, vattával dugja be a fülét, orráig húzza a sapkáját az ilyen szeles időben, mig ő maga félig felvett, nyitott kabátban rohant el. S a papa, aki a mama szerint „elutazott”, megjön-e máma? Miért utaznak el este a papák és miért nincsenek otthon a mamák, rpikor a gyereküket Jankónak hívják, aki az asztal lábánál kuporog s egészen megvan semmisülve. Később, ha megnőtt, majd gyufája lesz, eléri a lámpát, meggyújtja, vizet iszik, leveti a kabátját, felnyitja a könyvét és örül a csendnek. Míg mostan? Bizony egyetlen cserép virág is jó lenne mostan! Simogatni tudná a szárát, letörné valamelyik levelét és kíváncsian figyelné, mikor érzi jobban az illatát, ha lehunyja a szemét, vagy ha nyitva tartja. A gomb is nagy segítség az ilyen Jankónak, különösen, ha társa is van: A tanítványait majd arra tanltja meg legelőször, hogy a szülőket legnagyobb öröm akkor éri.- ha gyermekük jó bizonyítvánnyal megy haza az iskolából. Bözsikének félévben még két kettese volt, de év végére színjeles bizonyítvánnyal szeretné meglepni anyukáját, apukáját, testvérét és kedvenc virágait. Azt mondja, hogy eddigi jó bizonyítványa is közös munkájuk gyümölcse. Cs. TUDJA-E?... csak meg kell nyomni az egyiket és átugorja a másikat és elgurul és meg lehet keresni. Legjobb lesz, ha sírok, gondolja hirtelen Jankó. Vékonyan kezdi, de ettől még hallja a szú kaparását és a sötétség mély zümmögését. Majd a padlóhoz ütöm a kezem, és ekkor úgy bömbölök, hogy összeszalad az egész ház. S csakugyan lent az udvaron a viceházmester abbahagyja a söprést és azt mondja, csak úgy magának; fúj, de csúnyán bömböl valamelyik! Valamelyik! Lehet a szeplős Gyuri, vagy a csecsemő Éva. Aztán: én avatkozzam bele a rívásba, inkább elsöprőm a szememet, van még nekem dolgom a mosókonyhában is. Viszont itt vannak az idegen mamák, azok talán • tehetnének valamit a mi Jankónkért. Tessék, inkább összebújnak: „Lássa Machukáné, ilyen asszony ez, nekem is kikapós az uram, de a gyerekemet, az én Macámat nem hagyom egyedül a lakásban.” Ezalatt Jankó mást gondol: minek fárasszam ki annyira a hangomat, majd sírok akkor, ha hazajön a mamám, hogy megijesszem. S miután amúgyis jól telekiabálta a szobát, már nem olyan félelmetes mint azelőtt. A kályhában még lobog a tűz, megkéri, hogy vigyázzon rá. Oda is vonul és azt mondja neki: „Kéjem szépen” ... aztán lefekszik a fénye.alá, mint a szerecsenek az őserdőben. De közben nagyon besötétedik. És a szekrény is nagyon fekete lesz. És az egyik szék is és egy fehér fogas is látszik a sarokból. Amire Jankó megszólal' „Én már egész nagy fiú vagyok...” És ezt addig mondogatja magának, amíg mély álomba nem merül. ... hogy az ökölvívásban a mérkőzésvezető megintést alkalmazhat akkor is, ha előzőleg nem figyelmeztette a szabálytalanságot elkövető öklözőt. Erre akkor kerül többnyire sor, ha a szabálytalanság súlyos vagy szándékos. Előfordulhat olyan eset is. amikor a vezetöbíró megintés nélkül is leléptethet valakit, ... hogy ökölvívó-mérkőzésen döntetlen eredmény csak akkor születhet, ha a pontozó-bírák száma páros, ... hogy a paradicsompalántát až előre levert karó mellé helyesebb ültetni ? Lehunyja kék szemét az ég, lehúnyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét — aludj el szépen, kis Balázs. Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, a darázs, vele alszik a zümmögés — aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, s mig szemedre a robogás, álmában csönget egy picit — aludj el szépen, kis Balázs. Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás, máma már nemi hasad tovább -< aludj el szépen, kis Balázs. Szundít a labda, meg a sip, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik — aludj el szépen, kis Balázs.. A távolságot, mint üveggolyót, megkapod, óriás leszel, csak húnyd le kis szemed aludj el szépen, kis Balázs. 1938 Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod elalszik anyuka — aludj el szépen, kis Balázs. Az elmúlt 12 év alatt nagymértékben megnöv.ekedett az óvodáink száma. Persze, ennek örülnek is a mamák, hisz nyugodtan dolgozhatnak akár a munkapadoknál, akár pedig kint a határban. Á napközi otthonok kitűnő konyhával is rendelkeznek, melynek mindenekelőtt az az előnye, hogy olcsón és jól főznek. ízlik is a falat a gyerekeknek. A kis kapitány Lám, teknöböl „tengerjárót" Eszkábált a kis Iván, Kivitte a patakhoz, ott Ví-zreszállt és így kiált: Én vagyok a kapitány! Irány: a nagy Óceán! Ám a teknőt a víz sodra Elkapta, felborította. Iván a bajt meg nem ússza, Ha egy halász lei nem’ húzza. No, te híres kapitány? Kellett neked óceán ? Iván kedvét nem veszi el A balsiker, És a partra másnap ócska Hordót cipel. Aztán ismét vízre száll, ■■ S harsány hangon kiabál: Hurrá! Irány — Megintcsak az óceán! Ejnye, milyen nyakas az a kapitány! Az élet virágai A Trencséni utca már régen kivetkőzött a külvárosra jellemző kopott környezetből. Terek, parkok, növekedő lombos fák a főváros eleven vérkeringésébe kapcsolják. Mindezzel együtt növekedik az ember is, aki a maga számára formálja környezetét, hogy jól érezze magát abban. De addig, amíg az ember alkotó lesz, kőfaragó, tanító, cserepezó és sokezer más, addig nőni kell, növekedni egészségben és erőben. Ennek a bölcsője a Trencsén utcai magyar óvoda is. Harminckilenc egészséges gyermek gyűjtögeti itt egy hasznos életre az első barátságot. Játékos kedvet. Most még homokból, de évek múlva vasból és betonból építgetik az utakat, palotákat, magát az életet. Mesevárak. Mindennap újra kezdik az alig 20 méter hosszú és 10 méter széles játszótéren, hogy utánozzák, amit a szomszédos utcákban az építődaruk tesznek. Ambrus Józsefné, az óvoda igazgatónője, megnyerő mosolyával bizalmat kelt a kicsinyek szívében, s játék köz-Ha pedig jönnek a szomszédok, a szlovák óvoda apró lakói, olyan sürgés-forgás kezdődik, hogy az evés ideje is nehezen szólítja őket él a közös „munkától“. Az élet virágai ők ... Igen. Mi is valljuk Gorkijjal, mert az élet is ezt teszi, igazolva a nagy humanistát. Amilyen a kertész, olyan a virág, s a gyümölcs. Virágoztassuk őket úgy, ben hozzászaladnak a kicsinyek apró panaszaikkal, gondjaikkal, hogy enyhülést keressenek nála. Az imént a kis szöszkehajú Magdus emelte felé könnyes bogár-szemét, hogy a göndörhajú Péter elgázolta autójával a homokkalácsát. Ambrusáé úgy hárítja el „a bajt“, hogy segít Magdusnak egy új kalácsot „sütni". Ugyanolyan kimeríthetetlen a „bajok" sokasága, mint Ambrus Józsefné türelme és szeretete a pöttömök iránt. A gyermeki szomorúság megnyugvást talál, s újra virágzik a jókedv ... Apró lapátok, vödrök cserélnek gazdát, mikor melyiknek van hozzá ked- hogy az élet, a jövendő számára érett ve, hogy a következő percben már a gyümölcsök legyenek, hinta hátán tolongjanak. SOLC GITTA és iparkodunk, hogy neki is örömet szerezzünk. De mert gyermekről van szó, hát fagylalttal, édességgel no, meg mesével stb. kedveskedünk. És ha többet nem is értenek mindebből, azt mindenesetre megértik, és az a fontos, hogy ezt érezzék, — hogy szeretjük őket. Nekünk, felnőtteknek pedig elég öröm, hogy ők örülnek. A nemzetközi gyermeknapon tehát őket, a legkisebbeket köszöntjiik s kívánjuk nekik, hogy erőben, egészségben és értelemben gvaravodianak.
