Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-13 / 2. szám
1957. január 13. t Földműves SZAKMELLÉKLET 3 ž ál VADÁSZATI SZEME A SZLOVÁKIÁI vadAszvédegyesületek országos szövetségének HIVATALOS MELLÉKLETE Az apróvadak gondozása i. Az óévvel elmúlt a vadászidény is. Kevés a vaddisznó. A szárnyas ragadozók • és kóbor macskák nem nagyon csábítják a puskásokat. A fegyvert rozsda marja a szögön, Hektor a tűzhely alatt álmodik az elmúlt körvadászatokról, míg gazdája tollfosztás, vagy víg poharazgatás közben mesél élményeiről. Az elejtett nyulak száma időnként növekszik, fantasztikus magasságra emelkedik, s a boldog visszaemlékezés ködében a puskás megfeledkezik arról, hogy aki aratni akar, annak vetnie is kell. A vadász legfőbb vetési ideje január-február hónap. Ekkor dolgozik igazán. — Eh — legyintenek a fiatalok, — a költő is azt mondja: „Terem az ige koros ember nyelvén", — nem kell az öregebbekre hallgatni, mindig okvetetlenkednek és csak a mulatságot rontják. Pedig nincs igazuk. A vadat gondozni kell. Első feladatunk télen a vad etetése. Kezdjük a nyulon. A nyúlállomány fenntartásának és növelésének egyik legfontosabb tényezője az etetés, különösen szigorú télen, ha tartós vastag a hó, vagy a felső réteg megfagy, ez által a nyúl nem tud hozzájutni a hó alatt fekvő táplálékhoz. Ilyenkor ha nem is pusztul el, legyehgül és tavasszal könnyebben esik áldozatául valami betegségnek vagy ragadozónak. Az idei tél eddig kedvezett a vadnak., De a közmondás azt tartja: „A farkas nem eszi meg a telet”. Jöhet még egy havas kemény február vagy március. Ez már az első fiadzást is tönkretenné. Fontos, hogy az öreg nyulakat jól teleltessük. Síkságokon, különösen a Csallóközben sok a bokros „lapos”. Itt nem kell mesterséges cáenderesekrő! gondoskodnunk, elég ha a lapost kissé átalakítjuk. Az etetőhelyeket ezeken választjuk, egymástól körülbelül egy kilométer távolságban, olyan helyeken, ahol azokat könnyen ellenőrizhetjük esetleg távcsővel is. Bokroktól védett helyen körülbelül 6—8 négyzetméternyi területről ellapátoljuk a havat, s itt készítjük az etetőt. Ennek több módja van. Jómagam a legegyszerűbbet használtam, mely bevált. Egy méter hosszú 3—4 cm átmérőjű szőlőkarót félig leverjük a földbe. Erre keresztben lécet szegezünk. A léc két végére akasztjuk a takarmányt,, úgy hogy ne érje. a földet, de a nyúl kényelmesen legelhesse. Takarmányul herét, bükkönyt, mohart vagy zabszalmát adunk, s néhány tarlórépát, takarmányrépát, vagy sárgarépát is elszórunk. A széna nem ajánlatos, mert különösen nedves állapotban megcsomósodik az állat gyomrában, s az elhull tőle. A mennyiséget a nyúlállomány szerint szabjuk meg. Ajánlatos a takarmányt 2—3 naponként felfrissíteni, amikor már látjuk, hogyan kaptak rá a nyulak. Fontos, hogy az etetőhely környékén 80—100 m körzetben is szórjunk takarmányt, hogy a nyulakat az etetőhelyhez vezethessük. A fogolyetetőket is az ilyen csenderesekben, laposokon, bokrok védelme alat* kell létesíteni. Itt az a fontos, hogy nagyobb és főleg sűrűbb bokrokban szórjuk el a takarmányt, természetesen a hó ellapátolása után. Ha a bokor nem volna elég sűrű, úgy akác- vagy kökénygallyakat helyezünk el, mégoedig olyan alacsonyan, hogy a fogolynál magasabb madár ne férhessen be. A szárnyas ragadozók miatt az etetőt felülről is be kell gallyazni. A foglyok számára ocsút, esetleg kölest szórunk, továbbá káposztafejet vagy torzsát, esetleg salátát vagy sárgarépát. Az ocsút homokkal kell keverni. mert enélkül a fogoly nem emészti meg a táplálékot. Ezt az 1947-i kemény télen tapasztaltam, amikor jó takarmányozás mellett foglyaink nagy része elhullott. A mennyiség itt is az etetett foglyok számától függ. Az elv, hogy inkább kevesebbet, de gyakrabban, — itt is áll. A rászoktatás céljából az etetőhely környékére is szórunk takarmányt. A gyakori ellenőrzés itt még fontosabb, mint a nyúletetőknél, különösen a varjak miatt. A varjú a legszer/»fülesebb madarunk. Nem kell az etetőhöz csalogatni, megtalálja egyedül. Ha pedig odaférkőzik, elzavarja a foglyokat, s azok szegények 20—30 lépésnyi távolságból nézhetik milyen mohón lakmároznak a hívatlan vendégek az ő ebédjükből. Jó szolgálatot tesz a varjak ellen a fogolyetetö közelében eldobott vasdarab, törött patkó. A varjú óvatos, csapdát sejt s elkerüli a helyet. Persze csak akkor, ha másutt még talál valami táplálékot, mert az éhség legyőzi a félelmet, megbénítja az óvatosságot. Az említett 1947-es télen a patkó csak egy-kétóráig tartotta távol a varjakat. Ilyenkor egy-egy lövéssel kell őket figyelmeztetni, hogy nem övék a takarmány. Az etetőheiyek azonban nemcsak' a nyulakat és foglyokat gyűjtik. Meglepő gyorsasággal megtalálják ezeket a tőrözők, továbbá a szárnyas és négylábú ragadozók. Nem hisszük, hogy a tőrözőket a pecsenye csábítgatná. A sovány nyúl és fogoly nagyon száraz falat. Inkább a virtus játszik itt szerepet. Ezért kell gyakran vizsgálnunk az etetőhelyeket. A szárnyasragadozók közül különösen a héjják, a négylábúak közül a kóbor macskák látogatják előszeretettel az etetőket. Idővel úgy odaszoknak, hogy a hívatlan vendégeket csak söréttel lehet elriasztani. Az etetés gondját többnyire a vadászgazda nyakába varrják a tagok, de az etetők ellenőrzését magúk' is vállalhatják. Szép időben pihenés a séta az etetőhelyhez, de rossz időben sem olyan nagy megerőltetés. —M. L.— (Folytatjuk) Finn-Karélia lakóinak nagy segítséget nyújtanak a rénszarvasok A lelőtt bak és a fényképező vadász Szép erős hatos bakocskát lőtt Sanyi barátom. A bakocska odarogyott egy málnabokor tövébe és éppen úgy letette a fejét egy korhadt fatönkre, mintha maga a fényképész illegette volna oda. No, most csinálhatsz egy gyönyörű felvételt — gondolta magában Sanyi, a szerencsés vadász. Hamar előkapta a kis gépet és munkához kezdett. Allítgatta a gépét, de közben eszébe jutott, hogy a bakocska derekára illene odafektetni a puskát. Hisz az lőtte meg. A puska odakerült a bak hátára. Ezután már csak egy kicsit hátrálgatva meg kellett állapítani a helyes távolságot. A távolság meglett ... de a bakocska eltűnt. Egyszerűen felugrott és otthagyta a vadászt, de még a puskát is. A lelőtt szarvas másképp csinálta Az elmúlt idényben a keleti végeken jelentették, hogy elesett egy gyönyörű tizenkettes bika. Háromnapos keresés után az egyik vadász megtalálta. A szerencsés Nimród nagy örömében szintén elővette a fényképezőgépet, hogy megörökítse a szép látványt. Persze neki is mindjárt a puska jutott eszébe. Azt is oda kell tenni. Ezért aztán szépen a szarvas agancsai közé támasztotta. Jól beállította a gépet, megmérte a távolságot és kattintott. Ügy éreze, hogy a felvétel sikerült. A szarvas azonban megmozdult. Egyet ugrott és eltűnt. Mivel a puska szíjjá beleakadt az agancsba, azt is magával vitte. Odalett az öröm, a szarvas, meg a puska is. A szerencsés fogtechnikus Egy vén huncut fogtechnikus nagyon szeretett vadkanra járni. Szerinte ez a legkedvesebb vad, mert nagyon gyors. Vaióságos élvezet a rohanó kant kapásból leteríteni. Késő ősszel jelentést kapott, hogy egy nagy kan jár a mezőre. Dézsmálja a lábon maradt kukoricát. Ki állt hát az erdő szélére egy kefesűrű bozót elé, hogy az erdőből a vad meg ne lássa. Türelmesen várt. Egyszer csak amint néz, nézeget, észreveszi, hogy a közeli sűrűben valami fekete tömeg mozog. Nem mert odalőni. Nem tudta, hogy mi lehet az. Amint tovább nézdegél, tűnődik; egy nagy fújás, trüszkölés . és a nagykan nekifordul. Rohan egyenesen rá. Nem volt messzebb 15 lépésnél. Mire a puskát vállhoz kapta és elsütötte, már csak öt lépésre volt. Ott rogyott össze a lába előtt. Ijedtségében a vadász még egy breneckét is belelőtt a drillingből, azután pedig törvény ide, törvény oda, még egy postával is biztosította saját bőrét. A kanocska — amikor azután mázsára tették — csekély 300 kg-ot nyomott. Több mint 60 farkast tettek ártalmatlanná• Mivel beálltak a nagyobb fagyok és vastag hó takarja a tájat, Kelet- Szlovákiában főképpen a határ mentén, állandóan megjelennek a farkasok. Nagy károkat okoznak a vadállományban és a háziállatokban is. A vadászok minden alkalmat kihasználnak, hogy minél több farkast megsemmisítsenek. Itt-ott sikerült néhányat lelőni ezekből a veszedelmes ragadozókból, de hogy egyszerre többet elejtsenek, erre különleges módszer, vadászötlet szükséges. Bán József erdész a nagymihályi kerületben egyszerre öt farkast tett ártalmatlanná. Ezek még fiatalok voltak. Egyet közülük agyonlőtt és a négyet sikerült élve megfognia. A Vadász-Szövetség kimutatása szerint az utolsó három évben Szlovákia területén több mint 60 farkast tettek ártalmatlanná. * J < 4500 élő nyulat szállítottunk külföldre Évről évre sikeresebb a mezei nyulak fogasa Szlovákia területén. Bratislava és Nyitra kerületben a múlt év decemberében hálóval 6500 nyulat fogtak meg, ami háromezerrel több, mint amennyit a múlt évben fogtak. Az élő nyulakat hazai telepítésre is felhasználjuk, de nagyrészét értékes valutáért külföldre szállítjuk. Csupán decemberben 4500 nyulat szállítottunk Franciaországba és a Német Demokratikus Köztársaságba. Gyökérsarjról neveljünk besztercei szilvafát A kertészek gyümölcsfacsemetéi a dió kivételével mind oltottak. Oltás által a legtöbb gyümölcsfa nemesebbé válik, még a dió iš. Á dió oltása nálunk nem terjedt el eléggé, mert kevés fogamzik meg belőlük a többi gyümölcsfajtához viszonyítva-, A besztercei szilfavát viszont oltják, minden ok nélkül. De mielőtt rátérnék a dolog lényegére, meg kell említenem, hogy nálunk kétféle besztercei szilva terjedt el. Az egyik, amelyből több van, úgyszólván vadon nő. Sarjról szaporodik, néha magról is. Gyümölcse nagyon jó ízű, magjától könnyen elválik. A másik besztercei szilva nagyobb. Ringló nagyságú. Gyümölcse tetszetős, de nem olyan ízletes, mint, a közönséges besztercei szilvafáé. Inkább befőzésre alkalmas, míg az előbbiből készül a legjobb lekvár valamennyi szilvafélék közül. A nemes besztercei szilvafa oltása indokolt, mert magról vagy gyökérsarjról szaporítva silány termést hoz és teljesen eltér az eredeti fajtól. A nagy gyümölcsű nemes besztercei szilva belterjes termesztése nem ajánlatos, illetve a közönséges besztercei szilvát nem pótolja. Amihez az ember könnyen hozzáfér, nem értékeli anyira, mint azt, amiért sokat kell küzdenie. Magam is így voltam ezzel. Nagyapám szorgalmasan üitetgette a gyümölcsfacsemetéket, de mivel oltani nem a legjobban tudott, hát mindig csak közönséges besztercei szilvafát és diófát ültetett. Mivel hamar megtanultam az oltás minden csínját-bínját, nem tűrtem meg a kertünkben egyetlen fát sem, amely nem volt beoltva. Nagyapám halála után még a termő besztercei fákat is beoltottam. Nem vágtam le az egész koronát, csak a vékonyabb ágakat. Ezek az oltványok a következő évben termést is hoztak. Nagy meglepetésemre kisebbet, későbbérőt és nem oly ízletesét, mint a be nem oltott ágak. Azt hittem, hogy csak az első termés kicsi, mert a többi ág elveszi a táplálék nagy részét. Kísérletképpen egy fának minden ágát beoltottam, és lassan termővé váltak a gyökérsarjról nevelt és oltással nemesített fák is. Akárhogy is kísérleteztem, mindig kisebb termést kaptam az oltott szilvafáktól, kevesebb volt a gyümölcs cukortartalma és nem vált el oly jól a magjától, mint a többi. Az oltott fának mé'g ä levele is kisebbre nőtt és egy árnyalattal világosabb lett. Néhány fa közülük el is pusztult, de csak az .oltásig. A törzs újból kihajtott és a fa ismét szép gyümölcsöt termett. A besztercei fák gyökereiről évente rengeteg sarj nő. különösen ha a talajt jól műveljük. A gyökérsarjról végzett szaporítás nem okoz különös gondot. A fiatal csemeték rohamosan nőnek; háromszoros gyorsasággal, mint azok, amelyek magról keltek. Ha az oldalhajtásokat idejében lemetszszük, illetve lecsipkedjük (mert zölden is eltávolíthatjuk a felesleges hajtásokat), szép törzs fejlődik és a korona rendszerint minden beavatkozás nélkül jól kialakul. A besztercei szilvafa sűrűbb koronát kíván, mint a többi szilvaféle. Ha nagyon kiritkítjuk, kevesebb és silányabb termést hoz. A gyökér sarjról nevelt csemetének van viszont egy hátránya, hogy kevés a hajszálgyökere. A csemete sokszor csak az anyafa gyökerén él. Csak akkor hajt oldalgyökereket, amikor már termővé válik. A fa ilyen korban is kiültethető, de a kevés éš rosszul nőtt gyökér nem bírja megrögzíteni a földben. A karó megakadályozza ugyan a kidűléstől. de a hajszálgyökerek felszakadoznak valahányszor erősen fúj a szél. Ha a csemete ott marad, ahol- kinőtt, nincs vele különösebb gond. Begyökerezik a földbe és idővel megszűnik a két fa közötti kapcsolat. Az összekötő gyökér az anyafa mellett nem vastagodik tovább, hanem néhány év múlva leválik, mert rajta a tápanyag csak a fiatal fába megy. A kiültetésre szánt csemete összekötő gyökerét egy-két évvel a kiültetés előtt elvágom, mégpedig körülbelül 40—50 cm-re a fiatal fa törzsétől. A másik oldalon nem bántom. De ha nagyon vastag, a következő évben azt is elvágom hasonló távolságban. Ugyanabban az évben mind a két oldalon nem szabad elvágni a gyökeret, mert a fát kidönti a szél vagy elegendő hajszálgyökér hiányában elszárad, mivel nem képes kellő táplálékot felvenni. A két-három centiméter átmérőjű főgyökeret csak az egyik oldalon vágom el. Ilyen gyökérrel a fiatal szilvafa átültethető. Sőt nagyon jó, ha sértetlenül 1—1,5 méter hosszúságban kiássuk és úgy ültetjük el. A gyökeret nemcsak egyszerűen vágom át, hanem 4—5 cm-es léket kivágok belőle. A megcsonkított részen új gyökereknek kell nőniük, és ahhoz szükséges a hely. Ha csak késsel vágom el a gyökeret, az összeforr. Ha pedig szeles az idő, a két vágási felület dörzsöli egymást, ennek következtében romlásnak indul, s nem növeszt hajszálgyökeret. Gyökérsarjról érdemes nevelni a kisebbfajta besztercei szilvafát, de csak akkor válik igazán hasznossá, ha legalább úgy gondozzuk, mint az oltványokat. Csurilla József A gyümölcsfák fiszfogafása Á jövedelmező gyümölcstermelés alapja a gyümölcsfák rendszeres .ápolása. A nem gondozott fa silányabb termést hoz, csenevésszé válik és korán elpusztul. De nemcsak magának árt a fertőzés, hanem más egészséges fáknak is. A betegségek és a kértevők elleni védekezés nagy részét a fák nyugalmi idejében kell elvégezni. Tisztogatás nélkül a vegyszerek nem eléggé hatásosak. Ahol ősz végén a koronaritkítást és a fák törzsének tisztogatását nem végezték el, most kell elvégezni, de olyankor, amikor nincsenek nagy fagyok. A téli tisztogatás is jobb, mint ha tavaszkor végezzük. Koronaritkításkor kivágunk minden olyan vesszőt, ágat és gallyat, amelyek egymást keresztezik. Ezáltal több napfény jut a koronához, s benne nem szaporodnak annyira a gombák, rovarok, és a gyümölcs jobban érik. Az elszáradt gallyakat éles késsel (kacorral) kell kivágni, ugyanúgy a beteg ágakat is.. A sebet viasszal vagy fasebkátránnyal kenjük be. Az ilyen részeket, ha nem szigeteljük, a seb megrepedezik, az eső miatt korhadni kezd és a gombák elmálasztják a fa szövetét. Lassan a fában odú keletkezik. Az odvas fákat is gondozni kell, mert ellenkező , esetben az üreg nagyobbodik, majd a fa elpusztul. A fa odvának minden elhalt szövetét faragjuk 'ki egészen az elevenig. Az odú falát az említett sebkezelő szerekkel bekenjük és cementből vagy gipszből készült keverékkel betömjük. Vastag ágaknak előbb a föld fel# néző részét vágjuk le, hogy a zuhanáskor be ne hasítsa a fa héját. Az elhalt fakérget kéregkaparóval szedjük le a törzsről. Utána a törzset és az erősebb ágakat drótkefével megkeféljük, hogy elhalt szövetrészek, pajzstetvek, mohák, zuzmók ne maradjanak a fán. De .nemcsak a törzset, de az ágakat is megtisztítjuk, vigyázva, hogy a rügyeket meg ne sértsük. Az ágak hónalját gondosan átvizsgáljuk, mert ott húzódik meg a legtöbb kártevő. A fáról csak a felvált kérget kaparjuk le, nehogy megsértsük az eleven részt. Nagy óvatosságot kíván a fiatal fák tisztogatása. Ezeket nem drótkefével, hanem gyökérkefével kell meotisztítani. A le nem hullott leveleket, amelyek tele vannak hernyópetékkel, továbbá a gyapjas pille taplóra emlékeztető tojáscsomöit és az aszott gyümölcsöt le kell szedni, de távolítsuk el a fagyöngyöt, taplót és gombokat is. A fáról lekerült hulladékot elégetjük. BOCZÄN SÁNDOR, Nagyráska Gondoskodjunk hízósertéseink ásványi anyagszükségletéről Sertéseink ásványianyag (mészsó, foszforsavsó, konyhasó és vas) szükségletéről állandóan gondoskodnunk kell, mert elhanyagolása akadályozza a fejlődést, és így állataink jobban ki vannak (éve a betegségeknek. A gabonadarán, hüvelyesmagvakon, malomipari melléktermékeken, fölözött tejen, valamint gyökér- és gumóstakarmányokon tartott sertések mészhiányban szenvednek. Az ilyen takarmányokkal való etetéskor gondoskodni kell a sertések mészsó szükségletéről. Erre a célra nagyon alkalmas a csontliszt és a csontdara. A gyakorlatban úgy gondoskodunk sertéseink mészszükségletéről, hogy 100 kg-on alúli hízósertések abraktakarmányába 2 százalék, a 100 kg-on felülieknek 1,5 százalék szénvasmeszet keverünk. A napi konyhasó-adagok pótlását 100 kg élősúlyra számítva 4—8 gramm marhasóval kielégíthetjük, sertéseink vasszükségletét vörösagyag nyälásával, továbbá ivóvizükbe literenként 1—2 gramm vasgálic feloldásával, vagypedig az abraktakarmány megnedvesítésére használt vízbe ugyanolyan mennyiségű vasgálic feloldásával elégíthetjük ki. I. B.
