Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-26 / 21. szám

A központi választási bizottság nyilatkozata a választások lefolyásáról Rudolf Barák belügyminiszter, a központi választási bizottság el­nöke nyilatkozatot adott a ČTK tudósítójának, melyben a nemzeti bizottsági választások lefolyásáról ezt mondotta: Hazánkban nem volt olyan asszony, A békére, a jövőre szavazott a 81 éve* anya, aki ne szavazott volna gyermeke Machovičová Terézia is. boldogabb jövőjére Méltóan ünnepeltek A közvéleményt a sajtó, rádió és televízió segítségével gyorsan és sok­oldalúan tájékoztattuk a választások örvendetes lefolyásáról. Mit lehet még hozzáfűzni ezekhez a jelentésekhez? Mi jellemzi a központi választási bi­zottság véleménye szerint a nemzeti bizottsági választások lefolyását? Mindenekelőtt az a komolyság és a nagyfokú állampolgári felelősségérzet, mellyel a választók az urnához járul­tak. A vak is láthatta a választás nagyfokú demokratikus voltát és leg­teljesebb szabadságát. Ha a nyugati laptudósítók között akadnak még „va­kok”, úgy ez nem a mi bűnünk, ha­nem inkább munkaadóik érdeme. A mostani választásra jellemző volt Ragyogó, napsütéses reggelre éb­redt május 19-én Érsekújvár. A lágy tavaszi fuvallat meglobogtatta a zász­lókat és vidáman röpítette a zene hangjait, az ünneplőbe öltözött utcá­kon. Már kora reggel megindult az áradat a szavazóhelyiségek felé. Nyolc óra után még jobban megteltek az utcák, sokan családostul, apák és anyák gyermekeikkel együtt indultak el, hogy leadják szavazatukat jelölt­jeikre. A gyermekek vidámak, örülnek a reggeli napsütésnek, a felnőttek arca komoly és megfontolt. Látszik, hogy nagy fontosságot tulajdonítanak a zsebekben meglapuló választási iga­zolványnak és annak a pillanatnak, mikor tetté válik a megtisztelő állam­­polgári feladat. Vonul a nép az utcákon és nem kerülik el a tekintetet a hatalmas kor-Meghalt Paszternák Miklós Folyó hó 16-án tragikus hir­telenséggel, szerkesztői mun­kája közben elhúnyt Paszternák Miklós elvtárs, az Üj Szó mun­katársa, a csehszlovákiai újság­írók magyar csoportjának ve­zetőségi tagja. Paszternák elvtárs közked­velt tagja volt a pozsonyi újság­író csoportnak. Temetésén, amelyet f. hó 20-án tartottak — az SZLKP KB nevében Dénes Ferenc elvtárs, az Üj Szó fő­­szerkesztője, a KB tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnö­­ke mondott búcsúztatót. a választók tömeges részvétele, ami népünk nagyfokú politikai érettségét és öntudatát bizonyítja. Végül — és ez népünknek a válasz­tásokkal kapcsolatos felelősségteljes, államépítő viszonyával függ össze — a választásokat az jellemezte, hogy a választók nagy többsége manifesztá­­ciós formában fejezte ki egyetértését a Nemzeti Front által javasolt jelöl­tekkel. Ebben annak megerősítését látjuk, hogy helyes volt a jelöltek széleskörű előzetes bemutatása. A vá­lasztók nyíltan és spontán sorakoztak föl jelöltjeik mögött. A választások lefolyása bebizonyí­totta, hogy helyes volt a Nemzeti Front által kitűzött jelszó: „Egysége­sen a szocializmusért, a békéért foly­szerü lakóházak, az új, még zsenge növényzetű parkok, a takaros virág­ágyak. Mindezek az előző választási időszakban születtek. Sokan maguk elé idézik a közelmúltat, a nagy vi­lágégést, amelyben szlovákiai városok közül Érsekújvár szenvedett a leg­többet. Ma már a romok teljesen el­tűntek és helyüket nagyrészt sok száz új lakással bíró korszerű házak fog­lalták el. Épül a szigeti Sportkombinát 30 ezer nézőt befogadó stadionnal, nagykiterjedésű parkkal és játékte­rekkel. Vonul a nép a szavazóhelyiségek felé, hogy leadja szavazatát azokra, akik felemelték, megszépítették ezt a sokat szenvedett romjaiból újjászülető kis-alföldi várost. (P) tatott harcban, egységesen a nemzeti bizottsági választásokba!” Habozás nélkül kijelenthetem, hogy a választás népünk szilárd erkölcsi­politikai egységének manifesztációja volt. Népünk tudatában van szociális vívmányainak, ismeri feladatait a vi­lágbókéért folytatott harcban. Szilár­dan meg vagyunk győződve arról, hogy a választók teljes többsége a Nemzeti Front jelöltjeire adta szava­zatát és ezzel hitet tett a CSKP és a Nemzeti Front kormányának politikája mellett, hitet tett a Szovjetunió ve­zette szocialista tábor politikája mel­lett. Ezt az alkalmat felhasználva a köz­ponti választási bizottság nevében kö­szönöm a különféle fokú választási bizottságok tagjainak, az agitációs központok dolgozóinak és a választók­nak mindazt, amit a nemzeti bizottsági választások méltó és örvendetes lefo­lyása érdekében tettek. Az első szavazók között tette szavazó­lapját az úmába Magát József, a vi­­csapapáti EFSZ kitüntetett elnöke. Május 19-én reggel különösen jó érzéssel ébredtek a sajószárnyai pol­gárok. Hiszen ez a nap ünnep volt mindnyájuknak. A legjobbak közül választották ki a képviselőiket. A vá­lasztók közül a fiatalok először léptek a szavazó úrnához. Különös kíváncsi­ság és az öröm pírja látszott arcukon. A kultúrotthon udvara ünnepi köntöst öltött. Az ünnepi hangulatból a zene MAGYARBÉLEN már reggel 6 óra­kor a község fúvószenekara zenés éb­resztővel üdvözölte a választókat. Hét órakor megkezdődtek a szavazások. Elsőként a falu legöregebb házaspára, a 85 éves Galambocky János és fele­sége érkezett a választóhelyiségbe. Utána egymásután érkeztek a falu lakosai, hogy hitet tegyenek a szocia­lizmus győzelme mellett. Déli 12 órakor Dolán Gyula, a helyi nemzeti bizottság titkára jelentette, hogy 1139 szavazóból nyolcszázan már leszavaztak. Délután 5 órakor már csak két sza­vazó hiányzott. Ekkor heves zivatar sem hiányzott, szólt reggeltől estig. Este a helyi CSEMADOK színjátszói a Kaviár című vígjátékot mutatták be, amelyen mintegy 250 néző vett részt. Ezzel tetőzték be a szavazás napját, ünnepelték meg a szavazás sikeres eredményét, mert hisz a választók száz százalékra a Nemzeti Front je­löltjeire adták szavazatukat. N. J. keletkezett és záporesőben érkezett meg az utolsó előtti szavazó. — Még egy szavazó hiányzik a száz százalék­hoz — állapították meg a választó­bizottság tagjai. Később kiderült, hogy egy vasútasról van szó, aki hosszabb szolgálati útra indult. A magyarbéli választások tehát — egy kivételével — a választók teljes részvételével végződtek. DUNAÜJFALU dolgozói a falu szé­lén fekvő elemi iskola udvarán gyü­lekeztek. Reggel kevéssel 7 óra után teherautón megérkeztek a vasúti te­lep lakói is, akik körülbelül két kilo­méterre laknak a falutól. Innen a me­net zenekíséretével a szavazó helyi­ségbe indult. A szavazóbizottság Detári Józsefnét például, — aki fekvő beteg és a falu­tól két kilométerre lakik — lakásában kereste fel. A dunaújfalui földműve­sek teljes létszámban résztvettek a választáson. DUNASÁPON szintén már a kora reggeli órákban megkezdődött a sza­vazás. A község 476 szavazója közül kivétel nélkül valamennyien megjelen­tek a szavazóhelyiségben. Délután 14,30 órakor Lukovics Mihály a vá­lasztási bizottság titkára jelentette, hogy az utolsó szavazó is leadta sza­vazatát. A kerületi nemzeti bizottságok versenye Prága főváros Központi Nemzeti Bizottsága és a Hradec královi Kerü­leti Nemzeti Bizottság között versenyt hirdettek a Nagy Októberi Forrada­lom 40. évfordulója tiszteletére a la­kosságnak nyújtott szolgálatok meg­javításáért és kiterjesztéséért s a he­lyi forrásokból való termelés fejlesz­téséért. A verseny a Tábor—Tfebič— Ľípt. Mikuláš mozgalom ösztönzésére indult meg, amelyben a járási nemzeti bizottságok versenyeznek az elsőbb­ségért. A tábori—tŕebiči—lipt. mikulási já­rások felhívása visszhangra talált a lévai járásban is. Léva városának közszolgálatokat nyújtó üzemei 465 ezer korona értékű új berendezésekét és építéseket végeznek, hogy jobban kielégíthessék a lakosság igényeit. A járási építészeti vállalat megszervezi a javítók és lakáskarbantartók komp­lex munkacsoportját a járás minden községében, úgy hogy a lakosságnak nyújtott szolgálatok 1 millió koron* értékkel növekszenek. Mit mondtak a szavazólapok ? A teremben olyan nagy, ünnepélyes a csend, hogy még a légy zümmögését is meg lehet hallani. Minden szem a varázsos szavazó urna felé fordul. Vár perc, és megtörik a csend. Már is előttünk a sokszínű szavazócédula. A varázsos urna gyomrából egyre több és több lap kerül elő. Az emberek ar­cát áthatja a komolyság, a felelősség­­érzet. Hisz most dől el a falu népé­nek jövője. Mert bizony sokszor sza­vazott már a múltban is Ipolyvisk népe. A lapok egyre sokasodnak. Árgus szemekkel figyelünk minden lapot, va­jon át van-e húzva? De nem találunk még egy karcolást sem. Csak az új­major állami gazdaságról van két mí­nusz. De a falu szövetkezeti tagjai és a magángazdák is, az összes lakók egységesek. Egy emberként választot­ták meg a helyi nemzeti bizottság, a járási és kerületi nemzeti bizottság képviselőit. Az embert lenyűgözi, milyen egysé­ges a nép. Eelvonulnak szemünk előtt az egyes lapok gazdái. Reggel muzsi­kaszóval jött a menet, az ünneplő tö­meg, elől jöttek virágcsokrokkal a pio­nírok. A szavazóhelytség előtt Ondrej­­ka Mili verssel fogadta őket. Jöttek Qz emberek azon az utcán, ahol a har­mincas években éhségtüntetésre vo­nultak fel. Látjuk Sebestyén Gyuri bácsit, a legidősebb EFSZ-tagot, aki már nyugdíjas, de még mindig szíve­sen dolgozik a szövetkezetben, amint nyíltan, mosolyogva tette a szavazó­céduláját az urnába. Vagy Karcai Gyula zenészt, aki átrenoválta az ed­digi szegényes házacskáját és ma ott­hona olyan, hogy bizony bármely gaz­da megirigyelhette volna azelőtt. Min­den lap egy-egy képet idéz. Vadker­­tiné két kislányával jött szavazni. Az idős nénikék is majdnem mind uno­kájukkal jöttek. El-elnéztük az idős bácsikat és néniket, sokan már nehe­zen járnak, mégis eljöttek szavazni. (b) Az év eleje óta 954 dolgozó ment bányamunkára A szlovákiai nemzeti bizottságok munkaerőszakosztályai az év elejétől május 20-ig 954 dolgozót nyertek meg a szénbányákban való munkára. Az állami toborzási tervben előírt határidős feladatokat 80,7 %-ra telje­sítették A tervteljesítésben hátra­maradnak főleg a žilinai, a prešovi és Banská Bystricai kerületek. Köszöntj ük az ifjúság II. országos szavalóversenyét, melyet az Iskola és Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatala 1957. május 29-én rendez Komáromban. Ebből az alkalomból üdvözöljük a verseny részvevőit és sok sikert kívánunk nekik. A versenyről lapunk későbbi számában tájékoztatjuk olvasóinkat. • • Öregek, fiatalok egységesen A napocska utat tör a fák lomb­­sátrán át, és kacagva üdvözli, a ter­mészet énekeseit, amelyek hangver­senyt rendeztek e gyönyörű májusi nap tiszteletére A természet zenéjé­be váratlanul belekap a fúvószenekar pattogó indulója. A választás napján zenés ébresztő köszönti a nádszegi dolgozókat. Az ébresztőre sok helyen már nincs szük­ség. Az emberek korábban keltek, hogy reggeli munkájukat, végezve, szavazni mehessenek. A zene, a szép májusi reggel magával ragad öreget, fiatalt. A falu népe derült mosollyal gyülekezik a nemzeti bizottság épü­lete előtt. Hét óra előtt pár perccel felsorakozik a tömeg és a zeneszó ütemére megindul a választóhelyiség jelé. Virágcsokrokkal övezett díszkapu á4 a magyar nemzeti iskola bejárata előtt. „Üdvözöljük a választókat!" — olvasható a virágokkal bevont táblán, amely felett, mint hallgatag őr, vörös lobogó díszeleg. Hét órakor megnyílnak a szavazó­­helyiségek, megindul a szavazás. Az emberek otthonosan érzik magukat a szépen feldíszített termekben. Nem sietnek, most nem sürgős a dolguk. Szívesen elnézelödnek, s hallgatják a zenét, mosoly játszik arcukon. A mo­soly, a jó érzés csak fokozódik, ami­kor a szavazólapokat kezükbe veszik, amelyeken jelöltjeik neve szerepel. Nyugodt, tiszta lelkiismerettel lépnek az úrnőkhöz, hogy szavazatukat le­adják azokra, akikbe bizalmukat he­lyezték. Öszhajú öregember bot segítségé­vel totyog a helyiségbe. Bár nehezére esik, mégis eljött Melicher bátyó sza­vazni. Ó a falu legöregebb embere. Megpróbálta az életet. Nyolc és fél évtized van a háta mögött Pipáját zsebre dugja, s kéri a szavazócédu­láit. Kezébe veszi, megnézi. Az ő je­löltje neve díszeleg rajta. Keze már remeg, s lassú mozdulattal adja le szavazatát. Mosolygós arcú, vidám fiatalok lép­nek a terembe. Köztük Kürti Marika a legfiatalabb. Nemrég múlt IS éves. Sugárzik a szépségtől, erő árad tes­téből. Előtte az élet, övé a jövő. Tün­tetőén boldog érzéssel szavaz a nép jelöltjeire. S. G. Újvári séta május 19-én A választás népünk megbonthatatlan egységéről tanúskodott ... rí mi ľiii.....i....n.i„.i.. H шиш „и „ши,,S, «SÍI, Ä..................................................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents