Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-13 / 2. szám
2 S Z A K M E L r, É К I. E T \fxalrnd Földműves 1957. január 13. Ä növendékmarhák telelieiése A növendék állat tartása, gondozása, takarmányozása, fejlődése egyes szakaszaiban döntően befolyásolja a szervezet kifejlődését, a várható termékenységet és az állat élettartamát. A növendékszarvasmarha fejlődését általában két szakaszra oszthatjuk. Az egyik szakasz az elválasztástól egyéves korig, a másik szakasz egyéves kortól a tenyészetbe vételig, vagyis bikáknál 16—18, üszőknél 18—22 hónapos korig tart. Különösen fontos a növendékek tartása, gondozása és takarmányozása a tej-táplálástól való elválasztástól egyéves korig. A növendékek felnevelése az elválasztástól egyéves korig 5—6 hónapon át a téli időszakra esik. Nagyon fontos tehát a növendékek megfelelő teleltetése, amelyre tervszerűen fel kell készülni, nehogy a tervszerűtlenség, a kapkodás a növendék helyes fejlődését akadályozza. Erőteljes szervezet kifejlődését, nagy termelékenységet, hosszú élettartamot, csak egészségesen, természetszerűen, edzetten felnevelt állattól várhatunk. Gondoskodjunk tehát a növendékek részére a téli időszakban is, egészséges, természetszerű, edző tartásról. Az elválasztásig is jól tartott, edzett, egészséges, erőteljes növendéket, mind zárt istállóban, mind színszerű szállásban is megfelelően teleltethetjük. A helyes felnevelés feltételei A zárt istállóban telelő növendékek istállója legyen tiszta, világos, száraz, levegője minél kevesebb párát tartalmazzon; jól és gyorsan lehessen szellőztetni, hőmérséklete ne legyen túl magas (max. 12—15 fok C). Legyen a növendékek alatt elegendő alomszalma. A növendékek télen is rendszeresen, lehetőleg naponta tartózkodjanak a szabadban, kifutóban. Az időjárástól függően a szabadban való tartózkodás 5—6 óráig is terjedhet. A növendékek napi, legalább 1—2 órás „levegőztetésétől" csak igen hideg, főképpen szeles, esős, havazásos napokon tekintsünk el. A növendékek helyes felneveléséhez szorosan hozzátartozik azok rendszeres jártatása a téli időszakban is. Ne feledjük, hogy a szabadban, kifutóban való tartás még nem jártatás. Télen is, tehát az időjárástól függően 1/2—2 órát rendszeren jártassuk a növendékeket. A jártatásnál mindig tartsuk szem előtt, hogy ne az állat, hanem a gondozó diktálja a járás ütemét. A jártatás ne csak kellemes séta, „bogarászás" legyen, hanem mérsékelten megerőltető, fárasztó járás is. Csak így tágul a tüdő, a mellkas, így erősödik a szív, így lesz élénkebb az anyagcsere, így lesznek rugalmasak, acélosabbak az izmok és csak így lehet megakadályozni a hibás lábállás, a rossz járás kialakuását. A növendékek színszerű téli szállásának legalább egyik oldala — lehetőleg a déli — nyitott, vagy félig nyitott legyen, előttük kifutóval, hogy az állatok teszésük szerint a szállásban, vagy a kifutóban tartózkodhassanak. A színszerű téli szállásban ne kössük le a növendékeket, — kivéve az etetés idejét — és állandóan bőséges, száraz alomról gondoskodjunk. Rendszeres jártatásukat az előbb elmondottak szerint hajtsuk végre. A megfelelő tartás mellett nem szabad elhanyagolni a növendékek helyes gondozását sem. A gondozás a téli időszakban talán még fontosabb, mint nyárojj. A helyes gondozáshoz tartozik elsősorban a testnek, a kültakarónak, bőrnek, szőrnek, lábvégnek a tisztántartása, ápolása. Télen az állat szőrözete hosszabb, sűrűbb, tehát a tisztántartás nehezebb, még több figyelmet és alaposabb munkát kíván. Nem szabad elhanyagolni télen sem a növendékek körmeinek rendszeres gondozását. Legalább negyedévenként feltétlenül „körtnözzük” a növendékeket, különösen akkor, ha a jártatás nem' köves úton történik. A test ápolásán kívül a gondozáshoz tartozik a „napirend” pontos betartása, vagyis az állatok körüli összes munkák — megfelelő időben való — rendszeres elvégzése. A legfontosabb tényező a megfelelő takarmányozás Az állatnevelés legfontosabb tényezője a helyes takarmányozás. Lehet a növendékállatok tartása és gondozása kifogástalan, ha takarmányozásuk nem megfelelő, igazán értékes tenyészállatot nagyon is nehezen állíthatunk elő. Különösen hangsúlyozni kell a növendékállatok helyes takarmányozását a téli időszakban. A legtöbb hiba ugyanis itt tapasztalható. Igen gyakran megfigyelhetünk olyan növendékeket, amelyek egészen megfelelő állapotban indultak a télnek, és a tél múltával csökött, fejletlen gyengeszervezetű egyedekké váltak, nyilván a hiányos takarmányozás következtében. Különösen döntően befolyásolja az állat egész további használhatóságát a hiányos takarmányozás az elválasztástól egyéves korig. Korántsem az az álláspont helyes, hogy túl kihasználva a fiatalkori energiát, túltáplált, agyonabrakolt (treibolt), kényes, túligényes, de kevésbé edzett és kevésbé szilárd szervezetű növendékeket produkáljunk. Ellenkezőleg: úgy kell takarmányoznunk őket, hogy fajtájuknak megfelelő időben tenyésztésbe vihessük őket, olyan egészséges szilárd szervezettel, amely hosszú időn keresztül képes a rendelkezésre álló, elsősorban tömegtakarmányok okszerű felhasználásával minél többet termelni, a rendszeres szaporodóképességet minél hosszabb ideig megtartani. Általában a téli időszakban az éven aluli növendékeket jobban kell takarmányozni, mint az éven felülieket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az éven felüli növendékeket rosszul is takarmányozhatjuk, hanem azt jelenti, hogy inkább az éven aluli növendékeknek adjuk a jobb minőségű, ízletesebb, könnyebben emészthető, nagyobb vitamintartalmú takarmányokat, elsősorban a legjobb minőségű szénát, és a legjobb nedvdús takarmányokat, a sárgarépát, takarmányrépát és nem utolsó sorban a jóminőségű szilázst. A növendékek téli takarmányában tehát feltétlenül szerepeljen a széna, minél jobb minőségben. Ha kevés a szénakészlet, az éven felüli növendékek kaphatnak széna helyett részben jó tavaszi szalmát vagy kukoricaszárat is. A széna, illetve a szálastakarmány mellett adjunk a növendékeknek nedvdús takarmányt, takarmányrépát és szilázst is, hozzászoktatás szerint jelentős mennyiségben. (5—20 kg-ig-) Megfelelő tartás, gondozás, elegendő szálas és abraktakarmány mellett a nedvdús takarmányok bőségesebb adagolásának nem lesz káros következménye. A növendék mér^kelten nagyobb hasa semmi hátrányt nem jelent, sőt éppen annak a jele, hogy az emésztőcsatornája jól kifejlődik, képes lesz arra, hogy amikor termelésre kerül a sor, a nagy termeléshez szükséges nagymennyiségű takarmányt is káros következmény nélkül, hosszú időn át jól tudja értékesíteni. Széna és nedvdús takarmányok mellett feltétlen szükséges a növendékekkel, különösen elválasztástól éves korig, abrakot is etetni. Abrak nélkül nem tudjuk a növendékek részére azt a tápanyagmennyiséget, elsősorban fehérjét biztosítani, amely a gyorsan fejlődő szervezet felépítéséhez szükséges. Az abrak napi mennyisége a kor és a szálastakarmányok minősége szerint 1—2 kg lehet. A növendékek abrakkeverékében feltétlen nagyobb mennyiségben legyen zabdara és kisebb mennyiségben jó minőségű olajpogácsa. A takarmányok általában kevés konyhasót tartalmaznak, ezért a növendékek sószükségletét 100 kg élősúlyra napi 6—10 g só adagolásával biztosítjuk. A szénsavas mész és foszforsav az állatok csontozatának felépítésénél játszik jelentős szerepet. Különösen fontos a növendékek mészígényének kielégítése. A takarmányok általában kevés meszet tartalmaznak, ezért a rendszeres mészpótlást, a takarmányok mésztartamához igazodva, nem szabad elmulasztani. Foszfort a takarmányok általában elegendő mennyiségben tartalmaznak, az esetleges hiányon főleg abrak, különösen korpa és olajpogácsa etetésével segíthetünk. A téli időszakban nagyon fontos a növendékállatok vitaminszükségletének a kielégítése. A legfontosabb A- és D- vitaminszükségletet jó minőségű széna, silótakarmányok különösen sárgarépa etetésével elégíthetjük ki. A tenyésztésre nevelt növendékbikáknak több abrakot és kevesebb nedvdús takarmányt adjunk és ezeket az éves kor után is ugyanolyan jól takarmányozzuk, mint előzőleg. A patkány (alvók íi uácoáók céme Egészségünk zavarait legtöbbször fertőző betegségek okozzák. A fertőző vagy ragályos betegségeket az állatvilág mikrobái, vírusai és élősködői okozzák. Ezek közül elsősorban a patkányok a legveszedelmesebb fertőző betegségek hordozói, és ha még hozzávesszük, milyen óriási anyagi károkat okoznak az épületekben élelmiszerekben, baromfiállományokban, akkor az egész ország területén meg kellene közös akarattal szervezni a patkányok elleni jrtőharcot. Vegyük csak közelebbről szemügyre a patkányokat és viszgáljuk meg származásukat, fajtájukat és kártékonyságukat. A patkányok két faja él nálunk: az első az úgynevezett „házi patkány", a másik a „vándorpatkány". Európában eredetileg a házi patkány volt honos. A kifejlett állat nagysága meghaladja a 25 cm-t, ebből a feje és törzse 16 cm. Színe a test felső részén barnásfekete, a hasi részen világosabb. A hosszú farkot pikkely fedi. A vándorpatkány sokkal nagyobb, termete nyúlánk, feje és törzse 24 cm hosszú, a farka maga 18 cm. Felül barnásszürke, oldalán a szín sárgásszürkébe mosódik, a hasoldalon, a végtagok belső részén és a lábakon fehéresbe megy át. • A vándorpatkány hihetetlenül szapora. Párosodás után 5—25 kölyköt dob; két hónap múlva újra párosodik és így évente 4—6 ízben fiadzik. Leginkább az istálló, árnyékszék, vágóhíd közelében és egyéb félreeesö helyeken tartózkodik, de főleg ott, ahol eleséget talál. Mindent felfal, ami csak megehető, a bomlásnak indult dögtől a legfinomabb ínyencfalatokig, sőt az élő állatokat, a fiatal baromfit is megtámadja. Megtörtént Párizsban, hogy a pecértelepen több ló hulláját falták fel egy éjjel alatt. A patkány vérlázítóan szemtelenné válik, ha érzi, hogy nem bír vele az ember. A^ általa okozott károk felmérhetetlenek. Hivatalos adatok alapján Angliában 15 millió fontra becsülték az egy évi kárt, Franciaországban 1000 millió frankra, az Egyesült Államokban pedig „csekély" 20Ó millió dollárra. Ez a néhány adat vüágosan bizonyítja, hogy milyen hatalmas károkat okoz ez az állat az államoknak és a dolgozó népnek. De a patkány még sokkal nagyobb veszedelmet is hordoz magában. Két tudós: Ketaso és Versin felfedezte, hogy a pestis a patkány elsődleges fertőző betegsége. Később Ogata megtalálta a bolhában a pestis bacillusát, amellyel sikerült mesterségesen megfertőznie a patkányt. Ezzel a megállapítással tudomásul vette az emberiség, hogy a patkány nemcsak kárt okoz, hanem a létét is veszélyezteti. A tudomány megállapította, hogy a patkány nemcsupán a pestist terjeszti, hanem a kolerát, tífuszt és sok más ragályos betegséget is. A patkányirtást különféle vegyszerekkel lehet végrehajtani, éspedig sztrichinnel, amely rendkívül erős méreg, s a gyakorlatban nem is alkalmazzák. A másik szer a báriumkarbonát, amelynek halálos adagja a patkányra 0,09—0,12 gramm. Liszttel báriumkarbonátos kenyeret készítenek és csalogató anyaggal bekenve helyezik el. A harmadik jól bevált patkányirtószer a „Thallius", amelynek anyaga: a tallium szénsavas sója, a talliumfoszfát. Ebből pépet készítünk, liszttel vegyítjük, azután mézzel, glicerinnel, sziruppal ízesítjük. A halálos adag a patkány élősúlyának 100 grammjaként 0,007 gramm. Tehát egy 500 gramm súlyú patkány elpusztítására már 0,02 gramm méreg elegendő. Vigyázat, ez az anyag emberre és állatra igen veszélyes. Hátránya, hogy ha az elhullott patkányt valamilyen háziállat megeszi, szintén elpusztul. Könnyen összeállítható patkánycsapdát készítettem, amellyel igen jó eredményeket értem el. Egy kisebb hordót felszereltem csapófedéllel. Ha erre a fedélre rálép a patkány, az megbillen és a patkány belepottyan a félig telt hordóba, ahonnan már nem tud kiszabadulni, mert a fedél önműködően ismét becsukódik. Meg kell említenem, hogy a fedélre csalétket kell helyezni. Rendkívül fontos, hogy a csalétket puszta kézzel soha ne fogjuk meg, mert a patkány azonnal megérzi a kéz szagát és nem nyúl az étekhez. Legjobb, ha a csalétket olyan ronggyal fogjuk meg, amelyet ember már régóta nem érintett. Az emberiség évszázadok óta küzdött a patkányok ellen, de csak kevés eredménnyel. A sikertelenségnek nem annyira a megfelelő írtóanyag hiánya az' oka, hanem inkább az, hogy elhanyagolták az óvatosságot és hiányzott a szervezett munka. Ha majd az irtóhadjáratot az együttműködés szabályai szerint szervezzük meg, akkor a siker nem maradhat el. DREXLER BÉLA Egy levél a sok közűi Örömmel vettem tudomásul, hogy aS zabad Földműves kibővíti méhészrovatát. Ha ez igaz, még jobban gyarapodik majd a lap olvasótábora. Valószínűleg még többen lesznek, akik a rovat segítségével kívánják tapasztalataikat kicserélni. Eddigi megfigyelésem a cikkekkel kapcsolatban, hogy azok írói között kevés azok száma, akik a nagyüzemű gazdaságokból írnának tapasztalati összefoglalókat vagy beszámolókat. A magam részéről szeretném a nagyüzemű méhészetek problémáit előtérbe hozni. Hosszabb cikkekben akarok egyes dolgokat megvitatni. Remélem a kezdeményezés arra fogja méhésztársaimat bírni, hogy ók is bekapcsolódnak a nyilvános tapasztalatcserébe és ezáltal a méhészet ügyét előbbre visszük. * * * Ezt a kezdeményezést örömmel fogadjuk. Szívesen adunk helyet a méhészrovatban minden méhész levelének, ha az segítséget nyújt a méhészkedéshez. Reméljük, hogy Csepy Andrást és a már ismert Racskó Jánost a többi nagyüzemi méhészek is követni fogják a levelezés terén. Csepy elvtárs első cikkét az alábbiakban közöljük: Több felelősséget méhészeteinkben Megállapított tény, hogy a jövő évi mézhozamot csak olyan méhész tudja kellőképpen biztosítani, aki az augusztusban és szeptemberben esedékes munkát megfelelően elvégezte. A méhésznek tisztában kell lennie a telelésre váró családok állapotával, a hordási viszonyokkal és az ezekkel kapcsolatos teendőkkel. Kizárólag így tud nyugodt lelkiismerette! szembenézni a telelés szeszélyeivel és a tavaszébredés izgalmas napjaival. Jó méhész csak az lehet, aki á melleket szereti, ismeri és szakszerűen kezeli; csak az ilyen méhész várhat hálát méheitől, amelyek szorgalmas munkával váltják valóra a méhész terveit. Ma már a szocialista államérdek megköveteli, hogy ne csak melltartók legyünk, hanem méhészek is. A méhészetek egyik legfontosabb tényezőjévé váltak mezőgazdaságunknak, iparunknak és közellátásunknak. A méhészkedés jelentőségét felismerték az állami gazdaságok, állami erdőgazdaságok és egységes földművesszövetkezeteink is, amelyek méhészfarmokat létesítenek körzeteikben. Ezek vezetését tanfolyamokat és szakiskolákat végzett méhészekre bízzák. Hogy pedig mennyire fontos, hogy a termelésnek ebben az ágában szakembert alkalmazzanak, példaképül felhozok egy méhészfarmot, ahol a gondozó nem végzett szaktanfolyamot. A méhészfarm a Kis-Duna mellett elterülő erdőgazdaság tulajdonába tartozik; 100 családdal, ameiyek B-mintájú zöldre festett rakodó kaptárakban vannak elhelyezve. A farm két tanyát alkotott 4 kilométeres távolságra egymástól éspedig 50—50 családdal. Elhelyezésük a felső tanyán sűrűn egymás mellett, egysoros vonalban az erdővágásban, folyóvíz közelében történt. Az alsó tanyán a családok távol a víztől szintén egymás mellett helyezkednek el, de itt már 6 méter mélységben három sorra tagolva. Az egyszerű kaptárak egymás melletti sűrű elhelyezésének hátránya vita tárgyát már nem képezheti. Az alsó tanyán a vályúitató minden órában leeresztette a vizet. A méhek vízhiányban szenvedtek. A fiasítás csekély volt, a víz közelében levőkkel szemben, amelyek terjedelme, ha nem is kitűnő, de jónak mondható. A családok fiasítása általában nem érte el az ez időben megkívánt terjedelmet. Ezt a tényt annak tulajdonítom, hogy a hordástalan augusztusban a serkentő etetés elmaradt. A családok népessége leszűkítéskor csak 4—5 keretre terjedt. Az anyák pedig túlnyomó részben már nem petéztek. Előttem áll tehát az a tény, amelynek a gondolatától is borsózik a méhész háta: öreg méhekkel indulni a Hársfákat ültettünk a Ismeretes, hogy a méhészetben csak akkor érhetünk el szép eredményeket, ha megfelelő méhlegelővel rendelkezünk. Az előrehaladott mezőgazdasági rendszer megköveteli, hogy a rétekről el kell távolítani az árnyékoló fákat, fűzfát, égerfát, stb. Ez a körülmény egyes vidékeken megnehezíti a méhek korai gyűjtését. A korai virágpor a tavaszi fejlődésben nagy szerepet játszik. A fenti körülmények késztessenek arra, hogy dombokra, déli oldalakra ültessünk korán virágzó fákat, cserjéket, például mogyorót, kecskefűzet, berkenyét. Ily módon pótolhatjuk a korai virágporban beálló veszteséget. Nagyobb gondot kell fordítanunk a későbben mézelő fákra is, például az télnek! Tudjuk, hogy három nemzedék kifejlődésére van szükség, hogy a főhordásra érett családot kapjunk. Az augusztusi serkentő etetés tehát azért fontos, hogy az anya minél több petét rakjon le. így tavasszal fiatal méhekkel indulhatunk. Március 20-tól, amikor ismét serkenthetünk, csak két nemzedéket kell felnevelni, hogy főhordásra a család érett állapotban legyen. Mindkét tanyán szeptember 8-án (az átvételkor) a mézkamrák még fenn voltak a fészken. A következő munkát kellett azonnal végrehajtanom: a röpnyílások szűkítését, a mézkamrák leszedését, a fészekrendezést és az etetés megkezdését. Munkám közben a következő megfigyeléseket tettem: a családok mézkészlete általában 10 dkgtól 1 kg-ig terjedt. Találtam azonban pár családot, amely népes volt és 6—8 kg méztartalékkal rendelkezett. Ennek oka nyilván a csendes rablásban rejlik, tekintettel a környező sűrűn egymás mellett fekvő kaptárak szélesre nyitott röpnyílására és az itteni családok 10—15 dekás mézkészletére. A mézterekben inkább csak kiépítetlen műlépes kereteket találtam, amelyek azt mutatják, hogy a kezelő nem az átfüggesztést, hanem a kényelmesebb fejelést alkalmazta. Voltak azonban a fészekben is kiépítetlen múlépek. Amikor az egyik kaptár mézterét levettem a fészekben csak üres lépeket és műlépeket találtam. Hova lett a család? A mézürben két kereten volt. A két fiókot egymástól elzáró viaszosvászon egyik sarkát 10 filléres nagyságban kirágták és azon, valamint az üres fészek elhagyott keretein keresztül közlekedtek. Nyilván a külső támadás elől vonultak vissza a kis nyíláson könnyen megvédhető mézűrbe. Gondozójukra hiába vártak, nem segített. Ezzel a pár tapasztalati példával akarom érzékeltetni méhésztársaimnak azt a felelősségét, amellyel különösen a nagyüzemű méhészetekben méheink iránt tartozunk. A méhek védik kaptáruk békéjét; önfeláldozóak. Hasson át bennünket is a kaptárak lakóinak példája és fáradságot, időt nem sajnálva, legyünk segítőtársaik. Ne rettenjünk vissza a legnagyobb felelősségvállalástól sem, ha arról van szó, hogy a családokat meg kell menteni a pusztulástól. \ ■ A telelést sikeresen befejeztem; igaz, hogy abban szerencsémre segített a szeptemberi és októberi meleg idő is. Most szinte lábbujjhegyen járok telelőhelyükön a kaptárak között, hogy meg ne zavarjam nyugalmukat. Néha hallgatómmal megelégedetten figyelem halk zsongásukat és örömmel gondolok a tavaszra, amikor ismét visszatér a pezsdülő élet és meleg napsugár ébreszti majd reggelenként a kaptárak szorglamas lakóit. Csepy András, Vásárút labdarúgópálya köré akác és kislevelü hárs szaporítására. Az előbbit magról is jól lehet szaporítani. Magját 24 óráig áztassuk meleg vízben, azután elültetjük. Szerintem nincs kellemesebb érzése a méhésznek, mint ha a közeljövőben láthatja munkájának szép eredményét. Példa erre községünk. A közelmúltban labdarúgópályát létesített. Mi méhészek összegyűltünk huszan-huszonöten és két csoportot szerveztünk. Az egyik a gödröket ásta a bekerített pálya belső szélein, a másik az erdőbe ment fiatal hársfákért. Két vasárnap közel 200 darab hársfát ültettünk el. Ezzel nemcsak közelebb hoztuk a méhlegelőt, de az illatos lombsátorral kellemesebbé tettük a labdarúgópálya környezetét is. Nagy Bertalan, Pelsőc.
