Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-28 / 17. szám
6 yfratnad Földműves 1957. április 28. Dunamenti hétköznapok Jobbrá-balra dőlt betűk egymásbakapaskodva hevernek Hölgye József szerkesztőségünkbe küldött levelében. Amikor kezembe vettem fi levelet, mindjárt szembetűnt: a fő súlyt nem a formára, hanem a mondanivalóra helyezte a levél írója. Egyszerű, jó magyar parasztos szavakkal vetette papírra mondanivalóját. A levél így kezdődik: „Csalódások és mindennapi gondok ..." Őszintén mondom „szöget ütött" a fejembe ez a mondat. Arra gondoltam: a csalódás nem éppen kívánatos vendég — és igen fájó! Különösen, ha abban csalódik az ember, akiben, vagy amiben legjobban bízott! ... De mielőtt továbbmennénk, ismerkedjünk meg a faluval és Hölgye Józsi bácsival, a levél írójával. S z a p Dunamenti kisfalu. Aki először járja utcáját, úgy érzi: ez az ország legromantikusabb helye, s itt az emberek tejben vajban fürödnek. Mert ha körültekintesz, valóban szemet gyönyörködtető a táj. A fehérre meszelt házak előtt szőlőlugasok nyújtózkodnak, a kerti gyümölcsösöket virágdíszbe öltöztették az éltető nap sugarai — s mindezt még kellemesebbé, még vonzóbbá teszi a rezgőnyérfa suttogása és a rigó fütyürészése.. .* Amikor azonban szót váltasz a járókelőkkel, a közös célért harcoló emberekkel, szinte lavinaként zúdulnak feléd az ellentmondások. — Nem mind arany, ami fénylik — mondja Miklós Géza, a szövetkezet agronómusa. — Az idegennek'fogalma sincs arról, hogy , milyen kemény harcot vív itt az ember a természettel. Van olyan esztendő, amikor háromszor is vetünk és egyszer sem aratunk. Hömpölygő Duna vize! Mikor súgják már hullámaid a parasztok fülébe: ne féljetek tőlem?! Jóakaratú, becsületes emberek a szapi földművesek. És egyben mint hí-’ rés halászok is ismeretesek a környéken. Jobban mondva: csak voltak híresek! Mert amióta Szapra is „betette a lábát” a szövetkezeti gondolat, „nyugdíjba” helyezték a hálókat. Hogy miért? Hölgye József azzal érvel, hogy: — Most nincs idő sportóni, — dógozni köll! Nem akarok a halászok belügyeibe avatkozni, de azt hiszem, a halászat nem „sportág”, hanem jó pénzforrás?! — Ezt mi is tudjuk - felelte Józsi bá‘, csakhát... szóval nem futja az erőnkből. — No meg úgysem hagynák jóvá a fentiek! Legalább is úgy gondolom, hogy nem. Mert már nem egyszer mondtuk, hogy így, meg amúgy jobb volna és kutyába se vették szavunkat! Pedig én amondó vagyok, hogy tülünk aligha ismeri valaki jobban határunkat ... Hölgye Józsi bácsi utóbbi szavai arra engednek következtetni, hogy a szapi szövetkezetben szűk keretek közé van szorítva az alkotó kezdeményezés. Már pedig az alo’ról jövő jóindulatú javaslat mindenkor hasznosabb, mint a távoli — sok esetben hozzá nem értő — adminisztrációs „irányítás”. Ezt a mindennapi élet számtalan példája bizonyítja ! Éš hogy ebben az esetben is tiszta képet nyerjünk, kopogtassunk be a szövetkezet irodájába. \« Beszélő számok Ambrus József, a szövetkezet könyvelője papírjai fölé hajolva oszt, szoroz, kivon és összead. Azt szeretné tudni: miből, mennyit és hogyan teljesítette a szövetkezet első negyedévi beadását. De mint mondja: igen görbe a tükör! És jelenleg nincs is kilátás az egyenlítésre. Különösen a tej, tojás és a sertéshúsbeadással állnak rosszul. — Csúnya háttere van ám a mi szövetkezetünknek — mondja a könyvelő. — Mert hogy őszinte legyek, lyukaskezüek voltak az elődeink, így még ma is gyászoljuk a könnyelműséget, a nemtörődömséget. Lassan azonban behe-’ gednének a sebek, csak ne mostoha gyerekként kezelnének bennünket a felsőbb szervek! Egy árnyalattal már világosabb a kép. Csiszoljuk tehát még fényesebbre. S ehhez elegendő, ha bepillantunk a szövetkezet múlt évi tervébe. A gépi munkálatokért például 55 000 korona kiadást tervezett az EFSZ. És ahogy év végén összeadták a gépállomás által benyújtott fizetési számlákat, egyszerannyira, vagyis 104 955,63 koronára rúgott a kiadás. Az emberben akarata ellenére is felvetődik a kérdés: hol van a hiba? Hiszen közel háromezerrel túllépte a szövekezet a tervezeti munkaegységeket is! És amint tovább böngésszük a számokat, egyszer csak választ kapunk a kérdésre. Ami nem más mint: a dunamenti földek összetétele, a talaj szerkezete — a gyakori talajvíz és áradás következtében — különbözik a Dunától távol eső földektől, így több gépi és kézi erőt vesz igénybe a megmunkálása. Ebből kifolyólag aztán egyáltalán nem gazdaságos az olyan növények termesztése a dunamenti földeken, melyek a helyi viszonyok következtében megközelítőleg sem fizetnek a befektetett munkálatokért. Szívből fakadó szavak A múlt év tavaszán (már ki tudja hányadszor!) azzal a kéréssel fordult az említett szövetkezet vezetősége a Nagymegyeri Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályához, hogy a tervezésnél vegyék figyelembe a helyi viszonyokat. így például a szapi szövetkezetnek bővítsék a kertészetét, a búza, kukorica, cukorrépa vetésterületét, ugyanakkor csökkentsék az ár-’ páét. A javaslatra Vörös elvtárs, a JNB mezőgazdasági osztályának vezetője azt a megjegyzést tette: már megint sírnak a szapiak ... Ezzel aztán ,',elintézettnek” is minősítették a szapiak javaslatát. Maradt tehát a régi: a csalódás, a gond. Gond, mert termelni és élni akartak. Csalódás pedig, mert a nép fiaihoz szóltak: akikben bíztak és akiknek az a kötelességük, hogy becsületesen intézzék a dolgozók ügyes-bajos dolgait. És még mindig nem jutottunk el odáig! Múltak a napok, a hetek, míg egy szép napon „váratlanul" vendég érkezett Szapra. Mégpedig Tánczos elvtárs, a járási agronómus. A szövetkezet tagjai éppen vetéshez készültek. Tánczos elvtárs is velük tartott. Amikor a helyszínre értek, a szövetkezet tagjai úgy látták, itt az ideje, hogy kipakoljanak az eddig takartakkal. — No, de már most győződjék meg až agronómus elvtárs, hogy ez a föld nem termi meg az árpát — mondották szinte kórusban. Az agronómus cipőjével belerúgott egy közelében levő rögbe, s azt mondotta: — Maguk tévednek, maguk ehhez nem értenek . .. Rakják csak le a vetőmagot, meg a műtrágyát és lássunk hozzá a vetéshez. Már az illem is azt parancsolja: hallgass az okosabb szavára. Munkához láttak tehát. Vetés előtt négyszer boronálták és tárcsázták az árpa vetőágyát, s amikor úgy gondolta Tánczos elvtárs járási agronómus, hogy elege van a földnek, azt a megjegyzést tette: „Noha most nem lesz árpa, akkor soha.’’ Л látszat ismét csalt Nem egy esetben találkozunk azzal a megjegyzéssel —• helyesebben: kifogással —, hogy tavaly az egyes termények alacsony hektárhozamának a kedvezőtlen időjárás volt az oka. A szapiak ezt megcáfolják — mert bizony a múlt év reájuk igen kedvező volt. Mégpedig azért, hogy nem jelentkezett gyakori vendégük: a talajvíz, és a Duna is „megemberelte” magát. így cukorrépából a tervezett 256 mázsa helyett 315 mázsát, kukoricából a tervezett 26 mázsa helyett 32 mázsát takarítottak be egy--egy hektárról. Az alig 2 hektár kertészet pedig a tervezett 57 ezer korona helyett 70 914,53 koronát jövedelmezett. Ne gondoljuk azonban, hogy a szép eredményeket a véletlen szülte. Elsősorban is a jó munka ereménye a gazdag termés. Mert a talaj jó elökészitésén kívül mind a kukoricát, mind a cukorrépát kétszer sarabolták és kétszer kapálták. A kertészetben pedig Hölgye József és csoportja érdeme a közel 20 ezer korona többlet. Az elmondottakból tehát kitűnik, hogy szorgalmas emberek a szapi szövetkezet tagjai. És a dunamenti föld sem mostoha. Szinte „kétkézzel” osztja a megérdemelt „áldást” gazdáinak. És mégis valahol hiba van! Mert a szövetkezet ötéves fennállása után sem tudja a tagok életsznívonalának emelkedését biztosítani. A múlt évben például a 8 korona előlegen kívül — egy-egy ledolgozott munkaegységre — csak 60 fillér évvégi osztalékot kaptak a tagok. Ez igen kevés. És hová gurult a többi korona? Nyissuk csak fel ismét a „nagykönyvet” — hisz az olyan mindentudó ... Pénzügyi terv 1956-ra: Tervezett bevétel . 970 391,24 Kés elértek................... 957 662,55 Kés-t, tervezett kiadás . . 228 251,50 Kés kifizettek .... 466 327,53 Kés-t. A különbség tehát óriási és elszomorító. Különösen ha tudjuk, hogy 12 641,50 koronáért vetőmagot és 100 784,92 koronáért takarmányt és alomszalmát vásárolt a szövetkezet. S mindez félremagyarázhatatlanul a helyi viszonyok figyelmen kívül hagyásából és a rossz tervezésből eredt. Hiába boronálták és tárcsázták négyszer az árpa vetoágyát, hiába szórták el a sok műtrágyát, hiába volt Tánczos elvtárs járási agronómus szaktudása, az árpa alig adott 10—12 mázsát hektáronként! Itt van tehát a hiba gyökere! Fény és árny Röviden összefoglalva így jellemezhetnénk az eddig elmondottakat. Célunk mindenesetre a hibák orvoslása. És erre adva van minden lehetőség — csak akarni kell! Mert ha Csicsai Károlyné és Halász Józsefné fejőnők, valamint Csicsai Ferenc, Macska István, Tóth Lajos állatgondozók becsületesen megállják helyüket a jelenleg alacsony fizetésért (100 liter kifejt tej után 1,70 munkaegységet kapnak és csak 2—3 liter a napi tejátlag) úgy egész biztos nagyobb lendülettel dolgoznak majd, ha munkájuk után megkapják a megérdemelt jutalmat. Most pedig nézzük meg: mi legyen a kivezető út? Ha körültekintünk az EFSZ istállóiban, azt látjuk, hogy mind a tehénistállókban, mind a sertésólakban tervezetten felüli az állomány. A takarmányozás azonban igen gyönge. A te-henek szalmát, a sertések pedig őrölt kukoricacsutkát esznek. így aztán nem csoda, ha Halász Józsefné 10 tehene összesen csak 9 liter tejet ad naponta, vagy ha Patasi László sertésgondozó csak napi 10 dekás súlygyarapodással „dicsekszik”. Nagy hiba ez, melyért nem kis mértékben terheli a felelősség a Nagymegyeri Járási Nemzeti Bizottságot! Mertha — mint Bartalos Géza, a szövetkezet elnöke mondotta — kevesebb árpa és több kukorica, répavetést tervezne a járás a szövetkezetnek, akkor jutna is, meg maradna is. Ebben az évben ugyan már észrevehető némi javulás, mert a járás nem Szabja meg a vetésterületet, csak a beadást. A szapiak azonban nem elégednek meg ilyen intézkedéssel. És amikor szót emeltek ellene, akkor azt a feleletet kapták: — „Nem az a fontos. hogy elvessék és megtermeljék, ami kivan írva, hanem — hogy beadják!” Ma, amikor a termelés hatékonyságának növeléséért folyik a harc, érdemes elgondolkodni a szapiak azon javaslatán, hogy mind a termelés, mind a beadás a helyi viszonyok figyelembevételével történjék. Mert azt hiszem — és ezzel bárki is egyetérthet —, hogy a szapi EFSZ 45 darab 60—70 kilós sertése, amelyek a takarmányhiány miatt csak augusztus—szeptemberben kerülhetnek hizlalásra, egyetlen korona jövedelmet sem hoz a szövetkezetnek. Számítsuk csak ki, mennyi munkaegységet merít ki szeptemberig Sebó és Patasi sertésgondozó és csak azért, hogy fenntartsák az életet — ha fenn! — a már most hizlalásra alkalmas sertésekben!? Éppen ideje tehát a gyors intézkedésnek. A járási nemzeti bizottság illetékes szervei semmi esetre sem tűrhetik tovább, hogy az említett szövetkezet szántóterületének csak a 6 százalékát képezze az évelő takarmányféle. Annál is inkább nem, mivel az EFSZ-ek III. országos kongresszusának határozata szövetkezeteink feladatául tűzi ki, hogy: „Rendkívüli figyelmet kell fordítani a saját takarmányalap biztosítására, a rétek hozamának növelésével, évelő takarmányok termesztésével.” A határozat ezen pontja nagymértékben vonatkozik a szapi szövetkezetre is. Nekik ugyanis eddig nem állt módjukban bővíteni az évelő takarmányfélék területét, mivel szántóterületük azon részét, ahol jól díszlene a vöröshere, lucerna, elfoglalta a kötelező árpa vetésterülete. Ha azonban figyelembe veszi a járási nemzeti bizottság a szapiak javaslatát, akkor minden bizonnyal megoldódik az igen fontos kérdés: a takarmányalap biztosítása. Nem elvetendő az említett szövetkezet tagjainak azon kezdeményezése sem, hogy a Duna közvetlen közelében fekvő földek füvesítésével bővíteni akarják a takarmányalapot, hogy rátérhessenek az állattenyésztő? hasznosságának növelésére — később pedig az állattenyésztés fejlesztésére, a helyi viszonyokhoz mérten. Ez a javaslat és a szövetkezet tagjainak szorgalma, vasakarata a közös gazdálkodásba vetett bizalomról, a szövetkezeti gondolat tiszteletbentartásá-’ ról tanúskodik. Egyetlen szövetkezeti tag sem kételkedik abban, hogy csakis nagyüzemi gazdálkodás az egyedüli helyes út a jobb élet elérésére, de tudják azt is, hogy ezen gazdálkodás keretén belül is okvetlen figyelembe kell venni a különféle termelési szempon-Szövetkezeti tagok! Bátran és erélyesen valósítsátok meg az EFSZ-ek III. kongresszusának határozatait! Munkátok szolgáljon szemléltető példaképül valamennyi kis- és középparaszt számára! Nyerjétek meg őket a nagy szövetkezeti család számára! (Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Nemzeti ĹJfl Front Központi Bizottságának május elsejei jelszavaiból.) Pillanatképek két szövetkezet életéből A járási szövetkezeti konferencia beszámolójából jegyeztem meg, hogy a növénytermelés 1956-ban tervezett jövedelméből bizony lassabban gyűltek a koronák, mint az állattenyésztésből. Ezt részben annak a rovására írhatjuk, hogy a talaj előkészítésénél és a növényápolási munkáknál nem minden szövetkezetben tartották be az előírt követelményeket. Különösen az ipari növények értékelésénél volt ez észlelhető. Л cukorrépánál például a menynyiség körül volt a baj, a dohánynál viszont a gyenge minőség miatt maradt el a tervezett jövedelem. Pedig ez a két „pénzelő” növény fajta emeli csak igazán a pénzbevételt, de csak úgy, ha gondosan ápoljuk. Az ebedi EFSZ-ben a dohánynál 12,5 mázsa hektárhozamot értek el, de az 1 kg termény értékesítése átlagosan csak 8 koronát jövedelmezett. Pedig Verbók László csoportvezető körültekintéssel szervezte a csoport munkáját, és mégis hiányzott valami, mégpedig a termelés mozgatóereje: a pótjutalmazás. Tanultak a múlt év hibáiból az ebedi EFSZ tagjai, így ez évben már sokkal alaposabban felkészültek a dohány termesztésére. Alaposan megtárgyalták a pótjutalmazás kérdését, hogy annak bevezetése után a 10 hektáros dohánytábla megadja a tervezett 130 ezer koronát — sőt még többet is. A csoport tagjai nem egyszer mondják, hogy a minőség kérdése nagyon fontos, hiszen csak az I—II. osztályba sorolható dohányért kap a szövetkezet magasabb árat, a szerződött mennyiségen felül. A terven felül termelt dohány értékesítésének 25 százaléka ezek szerint a csoport pótjutalmazását képezik. Hogy a pótjutalmazással necsak papíron, hanem a valóságban is számoljanak, ezért verseny indult a csoport tagjai között. A sikert tovább kell fokozni A köhídgyarmati EFSZ-ben — a múlt években — nagy gondot okozott az állattenyésztésnél az állatok elhelyezése. A sertések körül ugyan még 1956. nyara sem hozott javulást, pedig új sertésólakat építettek. Továbbra is nagy volt az elhullás és egyáltalán nem volt gazdaságos a takarmányfélék felhasználása sem. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy jónéhány állatot néha éven túl is kellett etetni a drága takarmánnyal. Ilyen példák — habár csekély számmal, — még ma is akadnak az említett szövetkezet sertésállományában. Pedig a helyzet már lényeges javulást mutat. A szövetkezet vezetősége ugyanis a múlt év decemberében megtalálta a sertésekhez értő és odaadó gondozónőt: Szajkóné személyében. A sertésólakban most rend és tisztaság látható és az anyák alatt sehol sem látunk hétnél kevesebb malacot. Az előbbi gondozó egy kocától két malacnál többet sohasem választott el. Ugyanazok a kocák közül egyesek most új kezek alatt 17 malacot is ellenek. Ez bizony lényeges különbség, ami agt bizonyítja, hogy nem mindig az állatnál van a hiba, hanem a vele való bánásmódban: a gondozásban. A termelőmunka tehát már jó ke■zekben van az ebedi szövetkezetben. A múltból azonban még megmaradt egy hiányosság, ami nem más, mint a hasznosság szerinti jutalmazás. Eddig a szövetkezet fizetett rá, hogy a jutalmazás nem a súlygyarapodás után történt, most azonban már mind a szövetkezet, mind az állatgondozó károsodik. Meg kell tehát jól fonto'm a szövetkezet vezetőségének a dolgot és egy kis utánjárással sürgősen be kell szerezni a méréshez szükséges mázsát, hogy a termelés állandó fokozása következtében a jó munka után a gondozók meg is kapják a megérdemelt jutalmat. Gábris József, Párkány ★ ★ ★ A bratislavai rádió fontosabb műsorszáma Hétfő: 11.00: Asszonyok félórája. 13.30: Hangszerszólók. 15.00: Szovjet mesterek zenei apróságai. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.50: Földműveseinknek. Kedd: 10.25: Szlovák balettmüvek. 13.30: A moszkvai Nagy Színház műsorából. 17.30: Haladó dalok. 18.00: Tudományos és technikai újdonságok. 22.50: Május elsejei dalok. Szerda: Május elsejei üdvözlet. 8.00: Közvetítés a május elsejei felvonulásról. 16.50: Kedvelt dallamok. 18.00: Vidám dalok. 23.00: Szlovák operettrészletek. Csütörtök: 13.30: Operany’itányok. 15.00: Kórusművek. 16.10: Tarka zenei műsor. 19.50: Földműveseinknek. 22.5: Tarka zenei műsor. Péntek: 13.00: Szlovák kórus jelenetek. 15.30: Kultúrszemle. 16.10: Cseh és morva iparos énekek. 17.30: Zenei újdonságok. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.50: Külpolitikai beszámoló. Szombat: 12.45: Vidám hétvégi műsor. .15.45: Asszonyoknak. 19.30: Lehár Ferenc: Cigányszerelem. 22.15: Szombatról vasárnapra. Vasárnap: 6.00: Vasárnapi muzsika. 8.30: Klasszikusok hagyatékából. 10.05: Vasárnapi operahangverseny. 12.05: Keringők. 14.00: A dallamok szárnyán. 16.30: Kívánsághangverseiy. 18.00: Anti hallgatóinkat érdekli. 18.10: Mindenkinek valamit. 20.30: Kedvelt dallamok. tokát. Elhatározták például, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítanak a szárnyasállatok tenyésztésére. Jelenleg 110 tojós lúdja van az EFSZ-nek, de a jövő évet már 300-zal akarják kezdeni. Bővíteni akarják a tyúkállományukat és kacsafarmot akarnak létesíteni. Ezenkívül tervbevették, hogy rátérnek a fajállattenyésztésre, mégpedig saját nevelésükből. A pótjutalmazás bevezetésével pedig fokozni akarják az állatok hasznosságát. Több tejet, húst akarnak adni a közellátásnak, hogy több korona kerüljön a szövetkezeti kasszába: gazdagabbak, jobbmódúak legyenek. Az állattenyésztés fokozást céljából még ez évben felépítenek a növendékállatok részére egy korszerű istállót, a sertések részére pedig egy hizlaldát. Utószó Szép tervek, nemes elhatározások. A megvalósítása azonban nem csupán a szövetkezet tagjaitól függ. A helyi és a járási nemzeti bizottság nagyarányú segítsége mellett okvetlen fontos az Armentesítö Társulat támogatása is. Sokat, nagvon sokat segítene a szövetkezetnek az a 200 méter hosszúságú árok kiásása —, amely levezetné a talajvizet a dunamenti földekről. Az árok kiásához a kézi munkaerőt haj-’ landó a szövetkezet biztosítani, ha az Armentesítö Társulat igazgatóságában van annyi jóindulat, hogy a Ncmesócsa közelében veszteglő árokásógépet az említett szövetkezet rendelkezésére bocsátja. Ezzel az intézkedéssel nemcsakhogy teljesítenék a szapiak évek óta húzódó kérését, hanem nagyban hozzájárulnának a hektárhozamok növeléséhez is. Ez pedig mindnyájunk érdeke! Végezetül pedig hadd idézzem Hölgye József hozzánk küldött levelének utolsó sorait: „A mi szerszámunk a kapa, meg a kasza, mellyel építeni akarjuk jobb jövőnket, a szocializmust. Csak arra kérjük az illetékes szerveket, segítsenek ebben a munkánkban.” ZATYKÖ JÓZSEF
