Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-28 / 17. szám
1957. április 28. Jtelritif Földműves з Éljen Május 1. — az egész világ dolgozóinak ünnepe! ö .чй ^4 >ДЙ ^4= 7*зОИ' ■й ^a<4 '"T/ŕ-X ^A\‘ \ HEGEDŰS GÉZA. *9 ty -7 ty к *i> к у ty % к ti ty к ty (.у L? ty к И ty š В ty к у ty к Ö ty к Ö ty ty У ty к Ц ty к б ty к б v к Ц ty 15' к б ty к б ty р i) ty к 4 к б ty Р б ty к ty б ty ŕ-г 'J? *5 /V £> 1Ыиес-ищ1е1с Piros reménnyel, piros lobogókkal köszönt a május. Kipattan a rügy, Kinyílt a bimbó, felharsant az ének, testvér-menetben vonulnak a népek, százféle szóban egy a cél. az ügy. Kinyílt a bimbó, kipattant a rügy, tavasz rohan földön-vízen keresztül, a kikelet kikelt az embereknek, öreg földünknek sfirkai remegnek, a szív s az ész kifzös dalra rezdül. Tavasz rohan földön-vízen keresztül, a múllak árnya megriadva rezdül, a tőke rabja egy ütemre lépdel a felszabadult sok testvéri néppel, és milliárd szem-szív és ész szerint — szilárd reménnyel Moszkvára tekint. Az új világ ez már: — a Béke-tábor. Testvéred ő: a kínai, ki távol rizsföldeken tengette életét, a rendülő tenger hajóslegénye, rab városok jó útra lelt szegénye, a messze földek lovas pásztora, a milliárd, kit nem láttál soha, s nem is hallottad soha még nevét. Л rágalom többé nem tépi szét az annyiszor egymásra ingerelt szomszédokat. Már együtt szól az ének. Nem ellensége soha a népnek, s a hazugságok korszaka letelt. Ki egyért harcolt, egyért énekelt, együtt nézett a népek csillagára, azt nem vakítja arany csillogása, és tudja, mi a boldogságnak ára, vigyáz egymásra és vigyáz magára, mert szolga többé nem lesz soha már. A Béke-tábor sokbástyájú vár, a békevédő ökle kőkemény, a béke népét hősi dalra bírja a májusnak hajnalfényű pírja, a piros zászló és piros remény. Csak rettegjen a пет-kért jövevény, a rabtartó, a tegnap álmodója!. .. A testvérnépek fegyvere megóvja az emberiséget. Öklünk erején a gyújtogató vágyak összetörnek. Reménye, vágya vagyunk mi a földnek, ki felénk néz — a jövendőbe lát: szavunkkal népek vágyait feleljük, s ha jön a május, magasra emeljük a testvérnépek piros zászlaját. Régi harcos május elsejékről „Munkás, 1930. május 8." ÉRSEKÚJVÁRON is megszállták a csendőrök a városba vezető utakat. A környékbeli falvak csendőrei utasítást kaptak, hogy senkit se engedjenek be. A burzsoázia fél a városi és falusi dolgozók harcos egyesülésétől és azt mindenáron meg akarták akadályozni. A május élsejei menetben mégis ötszáz dolgozó vonult fel, a népgyűlésen pedig több mint ezren vettek részt. A rendkívüli harcias hangulatú gyűlésen Richter elvtárs beszélt. IPOLYSÁG. Mint általában a csendőrök itt is meg akarták akadályozni a felvonulást, mégis háromszázötvenen tüntettek, amikor Školník elvtárs Radotinról kezdett beszélni, a hatósági kiküldött feloszlatta a gyűlést és az előadót letartóztatták. KIRÄLYHELMEC. A betiltás ellenére háromszázötven dolgozó harciasán tüntetett. 1931. május 1-ről a következő híreket közölte a Munkás. GUTA. Négyezer kisgazda és munkás tüntetett Gután, a szlovákiai tüntetések egyik leghatalmasabbja volt. Munkások, parasztok együtt tüntettek, Szímőről háromszázan jöttek zárt sorokban vörös zászlók alatt. A gutái felvonulás több mint három óra hosszáig tartott, az élen 100 vörös kerékpáros és ezer vörös blúzos nő haladt. A népgyúľésen Tánczos elvtárs elnökölt és Weiss elvtárs beszélt. A csendórség csak már akkor mert beleavatkozni, amikor a nagy tömeg már szétoszlott és csak kisebb csoport maradt a helyszínen. Ekkor számosán megsebesültek. 1952. május 8. Május elsején a kommunista lobogók alatt Szlovákiában több mint százezer ember tüntetett. 1933. május 1. Éhség, fasizmus, háború ellen! — szólítja harcba a Munkás a dolgozó népet. Kassán a felvonuláson ezerkétszázan, a gyűlésen több mint nyolcezren vettek részt, Steiner blvtárs beszélt a hitlerizmusról, a háború és a fasizmus veszélyéről. 1936. május 1. A Munkás a kővetkező jelszót hozza: „Kovácsolódik a népfront, a háború és fasizmus ellen”. A következő számban rövid híreket hoz a május elsejei tüntetésekről. Léván ezernyolcszázan vettek részt a tüntetésen, Losoncon 2500 ember előtt beszélt Réti elvtárs. EMBERSORSOK...! 101D égbekiáltó kukorékolásra mint egy varázsütésre megelevenedett az eddig mozdulatlanságban dermedt Mária-major. A földhöz lapuló cselédházak ablakaiban egymásután gyűlt ki a fény, újra ébredt az elpihent élet. A kakasok versenykukorékolásába belevegyült a pusztai kutyák ugatása. Már majd minden ablak szórta gyér fényét a pirkadó hajnalba, csak egy maradt sötét, mert nemrég hányta be a szemét. Hataláék ablaka volt ez. A szobába bent honolt a lakókon kívül két úr. A reménytelenség és társa, az Ínség. Most duhajkodtak, uralkodtak kedvükre a szíveken, még a világossá-Hatala József lánya kisfiával got is sajnálták, lefogták az alvók sze mét. De nem ... mindenkivel még sem bírtak. Az anya virrasztón, dacolt mindennel és mindenkivel. Ébren tartotta az anyai szeretet, a rettegés és a kötelesség. Mellette egyenletesen lélegzett férje, lábuknál szuszogtak a nyerek, Józsi és Laci. Arcán a sötétben is végiggördültek a könnyek, aggódva nézte a kopott fabölcsöt, amely felöl szaggatott lélegzés hallatszott. Verejtékező homlokát a párnához szorította és nagyot sóhajtolt. A két urat talán ez ingerelte és az Ínség mindjárt munkába lépett. Józsi megmozdult, nyújtózkodott, kinyitotta a szemét és már is kornyikálni kezdett. — Mama, adjon kenyeret.., 'A szóra a többiek is felelevenedtek és kórusba kértek. A zajra 'felébredt az apa is. Korholni kezdte az asszonyt. — Miért nem keltettél időben? Az asszony hosszan végignézte: — Vártam még, vártam, hogy pihenj egy kicsit. Legalább te legyél ép, — suttogta és szeretettel nézett az urára. A gyerekek tovább követeltek, az asszony osztotta a vékony, átlátszó kenyérszeleteket. Nem csoda, hogy megéheztek, hiszen korán feküdtek, mint áltálában a cselédgyerekek, hogy ne érezzék az éhséget és korán kelnek, hogy az álommal becsapott gyomrot részben kielégítsék. Az. ember kedvetlenül öltözködött, majd reggeli nélkül távozott a munkába. Az asszony a magányban, élettársa nélkül még jobban elkeseredett. Gyakran a bölcső felé tekintgetett. Beteg a kicsi... Pedig olyan szép. Kis kócos fejecskéje és most a láztól piros arcocskája. Nem — nem bírja már tovább, hat gyereke meghalt. — Vizecskét kérek — nyíígösködötl a beteg gyerek. — Vizecskét — ismételgette. Az asszony gyorsan megitatta, aggódva -figyelte ahogy kortyolgatja, újra felrémlett benne a gondolat. — Nem, nem lehet. Ha van isten az égben, ezt nem veheti el tőle. Menynyit szenvedett míg kihordta ... míg megszületett. Csak van irgalom. Mindketten verejtékeztek. A gyerek arcán egyre szaporodtak a verejtékcseppek, a kicsi fejecske ide-oda járt. — Kisbabát akarok, kisbabát, olyat, mint a Bözsikéé. — Kisbabát — ismételgette. Az asszony csak nézte fájdalmasan A Bözsike babája kéne neki. De azok nem adják. Pénz meg nincs. De mégis: Van egy megoldás, a jegykendó, amit az ura vett, olyan szép volt az akkoriban, hogy a környék összes lánya megcsodálták. Azóta is úgy kímélte Az asszony lisszahököl. — Csak nem igaz, talán tréfál a tisztelendő. Sok pénze van a bankban. Csak elsejéig kérem. — Nem adok — mondja fagyosan t pap. — Hiszen akkor szétkölcsönözhetném az egész vagyonomat. A: asszony lábúhoz akar roskadni, de a hallatlan embertelenség mintegy rúgó, fellöki és kirohan az éjszakába. Magábaroskadva ér haza. Az ember nem kérdez semmit. Látja az arcán, elöte tudta. Az asszony botorkál, révetegen körülnéz, aztán megáll a szentvíztartó előtt: — Nincs isten, sem emberi — kiáltja, fogja a szentelt víztartót és úgy földhözvágja, hogy ezer darabra törik. Aztán végignyúlik a kopott priccsen és hangosan zokog. Kilenc gyermek közül három halva született, három később halt meg. Csak három maradt életben. * 10 47 Hatala Mihály a legfiatalabb, 'rsj/ ■ д sorrendben nem d volna a legfiatalabb, dehát az is meghalt, így hát az éló négy testvér közül, mégis ő a lefiatalabb. Kemény, cserzett arcú ember. Része a szolgasors volt. Feleségével együtt a tanyai kulákoknúl szolgáltak. Csak annyiuk volt, amit megettek. A sors és Józsi bátya beszélgetései nyomán ö is bekapcsolódott a mozgalomba, akkoriban úgy hívták, hogy tarisznyás. Laci bátyjával hordták az újságot, a „Munkást" a majori cselédeknek. Most boldogan ül családjával. Szép fia, lánya, térdén lovagolnak, szeretik apjukat, aki mindig mesél nekik. Sokat átélt, emlékszik, amikor Józsi bátyját becsukták, meg arra is, amikor Laci bátyját megverték a csendőrök egy május elsejei tüntetésnél. Emlékszik 1924-re, amikor Poszpis elvtársék szervezték a május elsejét, amikor a nagy tömeg Sopornyáról, Kövecsesről, Tornácról, Szelőcéről, Mocsonokról és a többi falukból — kivétel nélkül, hogy szlovákok vagy magyarok, — a vágsellyei főtéren a falhoz szorította a csendőröket és Široký elvtárs szabadon mondotta: „Készüljetek, földmunkások a harcra, mert újra le akarják szállítani a béreteket." ... Tíz nap múlva kiütött a sztrájk és megakadályozták a bércsökkentést. Dolgos kezével megsímogatja gyerekeit és csak annyit mond nekik: — Sokat szenvedett Józsi bácsitok, sokat szenvedett a mi családunk ... * Ma Tornácra alig lehet ráismerni. Hatala Mihálynak még kicsik a fiai. de már mindkettő részére plafonos, padlás ház készüli, hogy ne legyen gondjuk majd ha párjukat megtalálják. Hajala Józsi lánya zenetanár felesége. ty ty 6 ty Hatala Mihály felesége gyerekeivel Sokszor lebukott a vágsellyei utcákon a vörös zászló, de mindig új emberek emelték fel és vitték. Poszpis elvtársat revolverrel verték fejbe, Pitik elvtársról majd a ruhát tépték le a pribékek, de a zászlót újra kibontották ... — Ki kellett bontani a zászlót, nem hagyhattuk, hogy a porban heverjen — mondotta Zelenka elvtárs este a választási gyűlésen, aki annak idején fejbeütötte a csendőrt egy téglával, amikor Pitik kezéből lebukott a zászló. Be is csukták érte, de új emberek álltak a helyébe, és vitték a zászlót a Hatalák, a Poszpisek és a többiek, hogy megérjük a mát. BÁLLÁ JÓZSEF összehajtogatta a ládába, mint egy ereklyét, szerelmük zálogát. — Nem, mégsem lehet megfosztani iíf az emlékétől, amikor még boldogok joltak. Fiatalon, örömmel indultak az életnek. Elövette a kendöt, görcsösen magához szorította. — Kisbabát akarok, kisbabát akarok, — repeste újra a gyerek. Az asszony újra a kendőt nézte, megsímogatta, majd hirtelen elhatározással magára kapta a nagykendöjét és kirohant a pirkadó hajnalba. A gyerekét még sem foszthatja meg az érül möl, talán lehet, hogy meg is gyógyul. Fölverte a boltost és megvette 3 babát. Lélekszakadva rohant vissza. — Itt a baba, itt a baba — és átnyújtotta a szenvedő csöppségnek, aki az arcocskájához szorította és boldog mosoly terült el az arcán. Nagy kerek szemekkel nézte a babát. Aztán szépen elcsendesedett. — Szépen elaludt, jó hogy megvettem neki a babát, — helyeselt magában az asszony ... — De uram Jézus, — hiszen ennek nyitva van a szeme — gyorsan megragadta kezét, amely már hideg volt. Eszelősen felsikoltott és végigzuhant a szoba földjén. * IQ О"7 Ketten ülnek a szobában. ■ Hatala József és a felesége. A két „úr" a régi házból is követte őket, a reménytelenség és az ínség. Az ember koravén, alacsony barna barázdált arccal. Minden ránc egy-egy történet, egy-egy megpróbáltatás. A 14 Hatala-testvérból csak négyen maradtak meg, ö a legöregebb. Neki jutott legtöbb szenvedés és harc. 1915 október 22-én megsebesült a fronton. 1917- ben átszökik az oroszokhoz. A fogolytáborban sokat beszélgetnek és amikor Lenin hívja a szegényeket az urak ellen, ö is beáll a Vörös Hadseregbe és 22 hónapig harcol. Ogyessza, Kiev, Proszkurov és a többi városok az útjai. Nem bíztatják soha rohamra, maga megy a testvéreiért, a többi szenvedőkért: 1919-ben tér haza, amikor már itthon leverik a magyar proletárforradalmat. Sokáig nem tud munkába állni, elviszik, bebörtönzik. 1922-ben a kommunista párt tagja. Nemsokára belépése után sztrájkot szervez. Becsukják. Megmozdulnak az egész vágsellyei járás földmunkásai. Az urak és bérencei kapitulálnak, kiengedik. De a munkából elbocsátják. Tornácra költözik. Itt lakik egy hideg, nyirkos földes szobában, kevés keresettel. Sokáig hosszan hallgatnak. Nagy a baj. A két kárörvendő úr megint tombol, két gyerek a kórházban, egyik holtan fekszik Érsekújváron. A két úr mindenütt követi őket, ezeknek a „jóvoltából“ kerültek össze. Feleségét a púchovi járásból elűzte az ínség és a reménytelenség. Itt dolgozott a gazdaságban, megismerkedtek, kezdték az életet. A csend tovább honol. Csak az asszony arcán gördül végig olykor egy-egy könnycsepp. Az ember lélektelenül motyogja maga elé: — Hej, de nagy a nyomorúság, de nagy a nyomorúság! Az asszony feléje fordítja arcát: ■ — Te, én elmegyek llanzlikhoz, at paphoz. Kérek pénzt a temetésre. A férfi nem válaszol, egykedvűen néz maga elé. Az asszony szedelözködik, majd lassan csukja az ajtót. Megy végig a koromsötét utcán. Hatszáz koronába kerül a temetés, háromszázat elengednek, ezt kell valahogy előkeríteni. Néha tétovázva lép. — Hátha hiába megy, nem ad a pap, — gondolja magában. — Nem, az nem lehet, a múltkor is olyan szépen beszélt a felebaráti szeretetról, az irgalmas szamaritánusról, jó ember — bíztatja magát. — Sok pénze van. Azt a keveset meg sem érzi, — szövi a gondolatot tovább. — De tán mégsem! — ágál benne a gondolat. Halkan kopog, olyan szerényen, hogy szinte szeretne láthat at lannná válni, kellemetlen kérni a szegénynek. — Ki az? — szól a pap és álmosan kinyitja az ajtót. — Hataláné — rebegi félénken. — Mit akar? Az asszony alázatosan néz rá, előre megerednek könnyei. — Meghalt a fiam, tisztelendő úr, pénz kellene, háromszáz korona a temetéshez. A pap arca elkomorodik. — Pénz nincs, hívem, de írok egy levelet, hogy ingyen harangozzanak. ty ty ty ty ö ty ty ty ty 6 ty ty ty ty У V ty 6 ty :т$агш í’ Й
