Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-13 / 2. szám
6 JzaU<id Földműves 1957. január IS. ЫшЛ fefye&b tai&dnaU LOSONCI RIPORT zép volt... — Sóhajnyi szó csak, de mégis mennyi mindent magában foglal. A legavatottabb tollal írt miibírálat sem képes versenyre kelni ezzel a summás megállapítással. Es hányszor rebegték el az ajkak, hányszor élt kimondhatatlanul is a nézők lelke mélyén, midőn tanúi voltak a losonci országos népművészeti versenynek, ahol Szlovákia kerületeinek legjobb CSEMADOK-csoportjai vettek részt. Nemcsak, hogy etrebcgték, de mindannyiszor árgus szemekkel ellenőrizték is, hogy a látottakban benne villódzik-e ez a sóhajba kínálkozó szépség. Sok szót, hasonlatot keresgélhetnék össze, ha szavakkal akarnám megfesteni az érzelem minden árnyalatát, mély áthatotta a szíveket ezen a találkozón, s ott puha ágyat talált. S ahogyan lüktet eleven életünknek ez a mozgó ritmusa, és egymás után festenek ki népi kultúránk legszebb virágai, örömünk annál bensőségesebbé válik, mert mindezt sajátunknak érezzük, melyek hazai földből sarjadtak ki. S a mü a munka közepette acélosodon, izmosodott, tudatosult, s most a közönséggel való kölcsönhatásban (akik egyúttal szereplők is) teljesedik be. Ez a beteljesedés nem zárja ki az áttörés és kísérletezés eddigi és további bátor munkáját. Sót elmondhatjuk, hogy ez a találkozó főleg erre épült, mert hisz ha gátat vetnénk a kísérletezésnek, akkor egyben gátat vetnénk a fejlődésnek is. Nos, ez a verseny arról tanúskodott, hogy kezdeményezésben, út-, és formakeresésben nincs hiány. Olyan kitűnő együttesekkel találkoztunk, mint a pozscnypüspöki, rimaszombati, tardoskeddi stb. csoportok, akik mindent elkövettek, hogy felmérhetetlen értékű kincset szolgáltató ősrégi és folytonosan gyarapodó népi műveltségünk területéről minél nagyobb részt Na var a Margit ölelhessenek fel. A szereplőkről, táncosokról jókedv, erő, életöröm sugárzik. Ez az erő, mely lelkesedést áraszt, s a nézőt — aki át tudja magát adni ennek a lendületnek — magukkal tudják ragadni még akkor is, ha az elemző bírálat hibát talál is az alkotásban. \sztatlan sikernek örvendett a pozsonypüspöki táncegyüttes, mely Sztriezsenyec Rudolf tűzetésével minden urabanizálódás „veszélye" ellenére komoly értékekkel képviseli magát a népművészetben, s „A regruta búcsúztató"-val megtalálta az utat a közönség szívéhez. Ritkán látni együttest, mely ilyen lelkesedéssel, csupa tűz lendületével annyira eleven erőként tudjon hatni, mint ez. Sikernek örvendett az általuk bemutatott Cigánytánc is, mely összhatásában, szertelenségében lenyűgözött, még ha a szakember giccset látott is benne. A rimaszombati helyi csoport táncegyüttese a Gömöri leánykérővel lépett színre. Náluk is, mint általában, jellemző volt a tánccsoportokra, a formakeresés ötlik szembe. A tánc cselekményessé tétele nem megy ugyan minden zökkenő nélkül, azonban az itt-ott tapasztalható kompozíciótörés alig rontja az összhatást. Pásztor Mária és Dobránszki elvtárs jó munkát végzett mind a gyűjtésben, mind a betanításban, s a további sikerekre minden előfeltétellel rendelkeznek. A rimaszombati lányok egyébként legalább olyan szépek, mint amilyen gazdag kifejezöképességgel rendelkeznek. Komáromi Edit és Mács József párostánca szerény díszítéssel ugyan, de hatásos volt. A tardoskeddiek egy népi játékot, a „Tardoskeddi fonó"-t mutatták be. Dicséret illeti őket mindenekelőtt a bátor kezdeményezésért, hogy saját hagyományaikra, szokásaikra építettek, mely mentes mindenféle idegen elem vegyítésétől. Az 59 éves Bözsinéne mellett jó sikerrel szerepeltek a fiatalok. Az odaadásnak és szeretetnek zi mennyi mozzanatát láthattuk a somorjai Leánykarikázóban, ahol a férfi szerepet cseh nemzetiségű katonák alakítják, s magyaros hévvel ropják a táncot. Ugyancsak elismeréssel kell szólni a garamszentgyörgyi Kukoricafosztásról, a tornaijai Székestáncról, valamint a losonciak és szinaiak fellépéséről. Merész, bátor mozgású volt a fülekpüspökiek Gyertyástánca. A Leánytánc gradációja jó volt, abban azonban, hogy bátorrá válhasson a mozgás, nagyban akadályozta őket a gyertya, így a belső átélést a külső mozzanatokra való igyekvés töltötte jórészt ki. Az új út keresése természetesen nem egy bukkanót rejt magában. A formák harmónikus egysége nem mindig és mindenütt a legtelj még nem az egysét viseli ugyan, de a jesedései már elör S talán nem árt, ha a táncművészettel foglalkozók Bartók Béla szavára is figyelmeznek: „ ... nem az a fontos, hogy milyen származású témát dolgozzunk fel, hanem az, hogy hogyan dolgozzuk fel azt". Valóban ebben a „hogyan"ban rejlik az egység, a formáló és kifejező erő megnyilatkozása is. Csak az a nép szabad, hol munka mellett dal fakad" — hangzott el kétszer is az énekkaroknak ez a jeltgeszerü bemutatkozása. A fennállásának 90. évfordulóját ünneplő rozsnyói énekkar Varga Ferenc vezetésével jó úton halad, s nemcsak megfelelő hangorgánummal rendelkezik, de ezt a jó kidolgozás is jellemzi. Mellette és az egerszegi énekkar mellett, mint újonc jól mutatkozott be a nagymegycri énekkar Kulcsár Rezső vezetésével. Ez utóbbi mindössze egyéves múltra tekinthet vissza, azonban a rövid idő ellenére is dicséretes fejlődés látható, s közel az idő, hogy fokozott munkával lekiizdhessék a szintkülönbségeket. A férfikar erősítése, s a női kar hanganyagának jobb kidolgozása nagymértékben elősegítheti ezt. Az egerszegiek fellépsét az ember szinte önfeledten szemléli. Megkapó volt az a fegyelmezettség, az az odaadás, ahogyan ez a munkásokból és parasztokból álló 65 tagú csoport Balkó István vezetésével fellépett, A jó hanganyag, a tiszta szókiejtés szinte fül mellé téveszti azt az egy-egy hangot, mely megbontja a szólamok tömör, harmónikus egységét. S ahogy az arcukat figyeljük, ott árkolódnak ugyan a múlt okozta mély ráncok, szemükben azonban elszántság tükröződik, mely a jövőbe vetett törhetetlen hitet hirdeti, melyhez mint építőkövet adják jelenüket. Jelenet a „Tardoskeddi fonó”-ból illő operaáriákat halottunk tőle. Navara Margit és Gáborek Zsuzsa kellemes éneklésmódjukkal hatottak a közönségre. Ugyancsak jó sikerrel szerepelt Cibulka József és Szűcs Sándor (mindketten Komáromból), Molnár Olga Szirénfalváról, Zsolcer Béla Kassáról és Csányi Katalin Tardgskeddről. Mindent egybevetve — a szavalókról lapunk későbbi számában szólunk —, megállapíthatjuk, hogy a népi kultúránk iránti tanúsított új elrévülés ígéretes, s magában rokonítja mindazt, ami ha késve is, de művészetbe szökik. Mivel „a kiművelt emberfők sokasága" előrehaladásunk záloga is, éppen ez a bizonyosság méginkább sajátunkká teszi, megerősíti abbéli hitünket, hogy minél több lesz a boldogság, nagyobb a bőség, erősebb jövőt építő társadalmunk, annál nagyobb lesz az öntudatos értelem és az emberiesség világa, melyben gátlás nélkül, s oly gazdagon bomlanak majd ki az embertelenség Szaharájából máig érő kultúrális kincseink, mint az a folyam, mely lejtőjére találva gazdagon zuhog alá, mint a zápor a szomjas tavaszi rögökre. FŐNÖD ZOLTÁN 0S A rimaszombati táncegyüttes tagjai A „Kubo“ Mátyócon Ojév napján a mátyóci ifjúság nagy meglepetésben részesítette a falu lakosait. Nagy sikerrel előadta Jozef Hollý „Kubo" című vígjátékát. A szereplők közül kitűntek: Vajner Mária és Bysztrai Mária, Bysztrai János. Jól játszottak még: Vályi Terézia, Jankovics Mária, Szalontai Klára, Busko Ágota, Filip Sándor, Jankovics János és a többiek. Dicséretre méltó munkát végzett Tóth Vince kisparaszt, a színmű betanítója. TÖTH ENDRE, Mátyóc VITA: Baráti viszonyt ■ ■ I ww w i #1 w I ■■ ■■ í í a szülő es tamto kozott Napjainkban sok szó esik a nevelés legkülönfélébb problémáiról, s ez a tény annak az őszinte igyekezetnek tulajdonítható, hogy társadalmunk, dolgozóink számára egyáltalán nem közömbös az új nemzedék nevelése. Szerencsés gondolat volt a Szabad Földműves részéről is egy olyan vita megindítása, amely nem kisebb problémával foglalkozik, mint a szülők és a tanítók viszonyával. Véleményem szerint, sajnos, igen kevés az olyan szülők száma, mint amilyennek vitahozzászólása alapján Feszty Istvánt elképzelem. Ez a derék apa és igen józan gondolkozású, elfogulatlan szülő ugyanis nagyon helyesen látja és bátran meg is vallja, hogy a nevelésben előforduló hibákért nem csupán és mindenkor a tanító a felelős. A tanítók nagy többsége nem is érthet egyet olyan véleménnyel, amely nevelésünk valamennyi vadhajtásáért a tanítóságot iparkodik felelőssé tenni. Merem ezt állítani különösen azóta hogy Mács József fiatal hazai írónk az Uj Szó hasábjain levelet intézett e tanítókhoz, melyben kizárólag a tanítókat vonja felelősségre egyes diákok vagy diákcsoportok neveletlen magatartása miatt. Nos — ne csináljunk titkot belőle — ezt a levelet bizony a tanítók jelentékeny része nem a legszívesebben fogadta, hiszen a levél éppen azokat marasztalta el, akik talán a levélben leírt visszásságokért t legkevésbé voltak felelősek. Annál jólesőbben vesszük tudomásul mi, pedagógusok, hogy „fehérhollóként” olyan szülő is akad, aki a sajtóban száll síkra a tanítóságért és kijelenti: „A köztisztelet polcára kel állítani azokat, akik hazájukat az alkotó-nevelő munka terén szolgálják” Az eddigiek alapján felmerülhet talán velem szemben az a gyanú, hogy i tanítóságot ért kritikát iparkodom letorkolni és csupán a tanítók dícsérge, tésével értek egyet. Ez a szándék távo . áll tőlem. Hiszen Feszty István idézet szavai sem a tanítók magasztalásá tartalmazzák, csupán egy olyan követelést fejeznek ki, amely helyén vált . és sajnos, — még időszerű. A szülők és tanítók közti őszinte baráti jóviszonyt sem lehet semmiképpen elképzelni a kölcsönös tisztelet, megbecsülés és bizalom nélkül. Hangsúlyozni kívánom a kölcsönösséget! Csakis a kölcsönöz bizalom és megbe■ csülés alapján számíthatunk kielégíti eredményekre gyermekeink nevelés* térén. A szülő részéről a tanító irán : megnyilvánuló bizalom fogalmát azon- i ban ne értsük félre. Helytelen lenni a tanítóba vetett határtalan bizalon : rügye, alatt a gyermek nevelését kizárólag a pedagógusra, az iskolára bízni : Hiszen nem mondok talán semmi újat ha megkockáztatom kijelenteni, hogi mi, pedagógusok, az iskolában mái csak annak a kertésznek a szerepé töltjük be, aki gyomlálgat, vadhajtásokat nyeseget, a gyengébb növén\ mellé karót állít abban a virágos kertben, melynek virágait, — hogy egy ki: humorral is éljünk — gyakran „mákvirágait” a szülők nevelték. A gyermek ideje nagyrészét iskoláskorban i: a szülői házban tölti és. elengedhetetlenül szüksége van a szülő gondos irányítására, a szülő mintaszerű példamutatására, a mindenkori helyes viselkedés és magatartás megtanulásán — a szülők segítségével. A tanítók az iskolában csak idejűi kis részét fordíthatják a tulajdonképpeni nevelésre. Nem szabad ugyani! elfelejteni, hogy az iskolában elsősorban oktatás, ta'nítás folyik, azaz olyar szaktudást megkövetelő folyamat, amisenki más — tehát a szülő sem — MURI UTÁN Nagyon jól mulatott mindenki Szilveszter éjjelén. Sokan akadtak olyanok, akik éjfél után is koccintgattak a szőlő levével telt pohárral s azt sem tudják, hogy s mint, mikor kerültek haza. Másnap az alábbiakat hallottam az utcán: — No, Ferkó — kérdezte Jancsi, — mikor értél haza? Jól elvoltál „ázva“, hallottam, hogy az utcán is hemperegtél. Mit szólt hozzá a feleséged? — Semmit! — válaszolta lehangoltam — Nyomban hozzáfogott a kiporoláshoz. — Hát te, hogy értél haza? — kérdezte viszonzásképpen Ferkó. — Pontosan az utolsó pillanatban. Ha egy percet késtem volna, lemaradok. — Hogyan maradtál volna le? ... — Abban a pillanatban, amikor lefeküdtem, az ágy már indult. N. J. AZ ELŐRELÁTÓ UTASOK BRATISLAVA — Mit iszunk, pajtás? — kérdi Gyuszi barátjától. A válasz megfontolt: — Valami jó erőset, hogy kibírjuk Zólyomig a fűtetlen vonatban ... LÉVA — Hallod-e, Gyuszi? Nemigen használt az a medicina ... Figyeld, hogy vacognak a fogaim! — szólt Feri reszkető hangon. — Ha akarod, elfuthatunk a büffébe, hiszen itt tízpercet állunk. Ismét bevették a lélekmelegítöt, sőt az útravalóra is gondoltak ... ZÓLYOM Didergő emberek, reszkető anyókák hagyják el a vonatot. Csupán az előrelátó utasok öntik nótába „megelégedésüket“: „Pénztárcámnak üres a belseje ... Mikor lesz elseje, még ?“ Z. J. nem végezhet, csak a tanító. Az illedelmes, udvarias, helyes viselkedést illetően pillanatnyilag az osztályfőnöki órákon, esetleg egyes tanítási órákon oktatja ki a tanító növendékeit. Mondjuk meg azonban őszintén: eredményes és elégséges-e egy-egy ilyen iskolai „kioktatás” az udvarias viselkedésről abban az esetben, ha a tanulók többsége otthon, a családi nevelés keretében az illedelmes magatartás legelemibb követelményeivel sem ismerkedik meg ? Ugye, kétségtelen, hogy erre csak nem-mel válaszolhatunk. Még kevésbé lesz eredményes a tanító nevelőmunkája abban az esetben, ha a tanulót odahaza már „félrenevelték”, azaz ha az iskolai és a szülői nevelésben a tanuló teljes ellentmondással találkozik. Egy példa: az iskolában arra figyelmeztetik a tanulót, hogy utazáskor adja át ülőhelyét az idősebbeknek, nőknek, betegeknek. A szülő viszont árra inti őt, hogy üljön csak nyugodtan a helyén, hiszen ugyanúgy megváltotta a jegyet, mint más. És így sorolhatnánk az ilyen ellentmondásokat, melyek előbb-utóbb megnýrgezik a szülő és a tanító közti jóviszonyt, félreértéseket, nézeteltéréseket szülnek. Ennek elkerülése érdekében feltétlenül szükséges tehát a családi/és iskolai nevelés harmonizálása. Ez pedig csak is úgy érhető el, ha a szülő nem tér ki a pedagógusokkal fenntartandó kapcsolat lehetőségei elől. A pedagógusokkal fenntartandó jóviszony elmélyítését nagyban támogathatja V a szülői értekezletek rendszeres látogatása. Természetesen hiba lenne azt hinni, hogy a szülő csak a szülői értekezlet alkalmával tehet látogatást az iskolában, csak ilyen alkalmakkor beszélhet az osztályfőnökkel és a tantestület többi tagjaival. Nem, a pedagógusok bármikor szívesen veszik, ha a szülök felkeresik őket, lehetőleg olyankor, amikor a munkahelyen ellátandó kötelességeik teljesítésében .nincsenek akadályozva, tehát reggel, a tanítás megkezdése előtt, délelőtt a tanítási órák közti szünetekben, vagy a tanítás befejezése után. Ilyenkór a szülő érdeklődhet -gyermeke- —tanulmányi eredményéről, viselkedéséről, s a nevelés terén felmerült problémák megoldásához kérheti a tanító tanácsát, — baráti eszmecserét folytathatnak. így aztán az is elkerülhető lesz, hogy az osztályzó értekezletek előtt a szülő indokolatlanul a tanítót hibáztatja gyermeke rossz osztályzata miatt. A fentiekből, azt hiszem, kitűnik, hogy a szülők és a tanítók közti rendszeres kapcsolat és a velejáró jóviszony feltétlenül kívánatos előfeltétele a nevelés eredményességének. Befejezésül legyen szabad megemlítenem még valamit, ami ugyan erre ritkábban észlelhető jelenség, de sajnos, mégis előfordul: a szülő és pedagógus közti jóviszony azon formája, mely a szülő részéről hízelgésekben, ajándékozgatásokban és különféle engedmények kiharcolásában, a pedagógus részéről pedig esetleges részrehajlásban, az ajándékok elfogadásában, elnéző osztályozásban és különféle engedmények nyújtásában nyilvánul meg. Nos, mi, szocialista pedagógusok, a leghatározottabban elítéljük az ilye1 protekciókra spekuláló „jóviszonyŕ szülő és pedagógus között. Az ilyesmit a kapitalizmus szennyes tartozékának tartjuk, s a kapitalizmust valamennyi tartozékával mélységesen elítéljük és r megvetjük. A szülő és pedagógus közti jóviszony a mi társadalmunkban legyen a szabad szocialista emberek közti őszinte, demokratikus jóviszony! SÄGI TÖTH TIBOR,
