Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-17 / 11. szám
4 SZAKMELLÉKLET 1957. március 17 ^"ERTÉSZET'***ш®' A hagymamag termesztése Irta: A. PULKRÄBKOVÄ mérnök Ha hagymamagot akarunk termeszteni, tudatosítanunk kell, hogy a sikeres munka legfontosabb előfeltétele a jól érett, egészséges és közepes nagyságú maghozó, amelyet vagy kétéves, vagy pedig — a délibb körzetekben — egyéves módszerrel termesztünk. Tudjuk, hogy a hagyma idegen beporzású növény, tehát az anyanövény kiültetése alkalmával föltétlenül be kell tartanunk a különböző fajták termesztési területe közötti szigetelő távolságot. Ez a szigetelő távolság 1000 m-nél kisebb ne legyen, sőt nyitott terepeken akár 2000 m-es is lehet. Azt a területet, ahova a hagymát ültetni akarjuk, kifogástalanul készítsük elő, tehát idejében hajtsuk végre a mélyszántást és műtrágyázzunk. A műtrágyák ha-onkénti adagja: 5—6 mázsa szuperfoszfát, 4—5 mázsa kálisó és tavasszal 2—3 mázsa mészsalétrom. A téli ültetés felel meg leginkább; délibb terepeken november elején, északon pedig valamivel korábban ültessünk. Az ültetés időpontjáról még annyit, hogy a hagymának legyen ideje a jó begyökerezésre, de hajtani ne kezdjen. Az ültetési mélység körülbelül 7 cm. Ültetés előtt a hagymát alaposan átválogatjuk, amikor kiselejtezzük a beteg és hibás példányokat. Ha a téli ültetésre nem futotta az időből, tavasszal, márciusban vagy áprilisban is ültethetünk, mégpedig mintegy 5 cm mélyen. A tőtávolság 20 cm, a sortávolság 50—60 cm, ha pedig fészkesen ültetünk, 20X20 cm-es kötéstávolság mellett döntünk. Tavasszal, ha a hagyma már kihajtott, ha-onként 1—2 mázsa ammoniumnitrátot, majd később ugyancsak ha-onként 2:1 arányban körülbelül 4 mázsa szuperfoszfátot és káliumot adagoljunk. A további növényápolási munka kapálásból, majd száraz időben öntözésből tevődik össze. Mindig akkor kapáljunk, ha a talajfelület kicserepesedik, míg az öntözés főleg a magvak tejesedése idején fontos. Nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk a maghozók karózásának. A hagyma gyökérrendszere sekélyen helyezkedik el, tehát a növényzet igen könnyen megdűlhet, főképp a széltől nem védett, nyitott terepeken. A lehajlott vagy a földre dűlt virágzat hozzáférhetetlen a méhek számára és így beporozatlan marad. Ha pedig a már beporzóit növény eltörik, a földön rothadásnak indul. Azt is említsük meg, hogy a virágok nem egyszerre nyílnak, s a virágzás nagyon elhúzódik. De nem érnek be egy időben a magvak sem. Jóllehet a hagyma idegen beporzású növény, de azért saját virágporával is porozódhat. A hagyma virágpora nehéz, a szél nem hordja szét, s a beporzást a rovarok, mindenekelőtt a méhek végzik. Ha beporzás idején süt a nap, a növények többsége beporozódik és a magtokban hat mag fejlődik ki. Esős időben a kifejlődött magvak száma kevés, mivel a méhek nem tudják felkeresni a nővirágokat, úgyhogy a virágok túlnyomórészt beporozatlanul virágzanak el és alacsony lesz a maghozom. A beporzás idejének körülményeitől nemcsak a magvak mennyisége, hanem a minősége is függ. A méhek által végzett beporzás sokkal előnyösebb, hiszen a micsurini biológia és a saját tapasztalatok arra tanítanak bennünket, hogy az idegen beporzás által megtermékenyült virágokból életképesebb magvak származnak. Fészkes ültetés esetén minden fészket karózzunk. Ha sorban ültetünk, kétoldalt zsineget húzunk, lehetőleg különböző magasságokban, hogy korlátozzuk a maghozók hajladozását. Miután a magvak nem érnek be egyszerre, a betakarítást akkor kezdjük, amikor a virágfej sárgás és a magtokok némelyike már kinyílt. Az érett virágfejeket vágjuk le és utóérés céljából rakjuk levegős helyre. Vigyázzunk, nehogy a lerakott virágfejek befülledjenek, mert ennek következményeként hanyatlik a magvak csíraképessége. Tehát inkább vékonyan rétegezzük a virágfejeket és azokat gyakran forgassuk meg. A száraz virágfejeket cséplőgépen kicsépeljük, majd megtisztítjuk, s ha nincs tisztítógépünk, a magvakat mossuk át. Mosás közben a magvak az edény aljára kerülnek, a szenny pedig a felszínen marad. A mosott magvakat ritkaszövésű vászonra (molinóra) vékonyan felrétegezzük és jól szellőztethető helyiségben, 30 fokos hőmérséklet mellett száradni hagyjuk. A szárítással mielőbb végezzünk, mert a magvak kicsírázhatnak vagy penészedhetnek. A kiszárított magvak nedvességtartalma nem haladhatja túl a 13 százalékot. A gyomok ellen sarabolással védekezzünk Ne kicsinyeljük le a gyomokat, amelyek a különböző betegségek és kártevők terjedésének okozói. A talaj tisztaságának egyik biztosítéka, ha a hagymát jól trágyázott, gondosan és agrotechnikai határidőkben ápolt kapások után illesztjük a vetésforgóba. Nagy károkat okoznak a vírusbetegségek, de a gombabetegségek is; főként a peronoszpóra ellen kell védekeznünk. A bajt gyomtalanítással és azzal előzhetjük meg, ha a réztartalmú készítményekkel permetezünk (1 %-os bordóilé vagy 0,5 %-os Cupro). Ezeket a készítményeket olyan anyagokkal keverjük, amelyek biztosítják, hogy a készítmény a hagyma virágszárára és leveleire tapad. Amint tudjuk, a hagyma leveleit viasszos réteg vonja be, amelyről a permetlé gyorsan lepereg. Az a leghelyesebb, ha ködösítő permetezővel dolgozunk. A permetezést ismételjük meg, főképp nyirkos időben és nagyobb esők után, amikor a víz a védelmet nyújtó készítményt a növényzetről lemoshatja. Vitázunk .... Tegyük jövedelmezőbbé tejgazdaságunkat Sok szövetkezetben csak a tehenek létszámának növelésére törekednek és megfeledkeznek arról, hogy kevés jó tehén több tejet ad, mint sok rossz. A terjtermelés jövedelmezőségét a tehenek tejelő képessége dönti el és nem azok száma. Naponta 100 liter tejet 10 literes átlagos tejhozammal 10 tehéntől elérhetünk, öt literes tejhozamnál pedig 20 tehénre van szükségünk. Több tehénnek a tartása nagyobb istállót, több gondozást és több takarmányt követel. A fenntartó takarmány mennyisége lényegében egyforma, a jó vagy rossz tejelő tehénnél. Csupán a rosszul tejelő tehén fenntartó takarmánya költségéből több jut egy liter tejre. így joggal mondhatjuk, hogy a rossz fejőstehén teje méregdrága. Takarmányozzuk teheneinket tejelőképességük szerint A bő tejelő tehenek e jó tulajdonságait ne hagyjuk parlagon heverni, hanem igyekezzünk jó tulajdonságaikat jó takarmányozással még hasznosabbá tenni. Ennek első feltétele a tejelő képesség szerinti egyedi takarmányozás. Minden tehénnek fenntartó termelő takarmányra van szüksége. A fenntartó takarmányadag megállapításánál tekintetbe kell venni a tehén súlyát, ami 1000 kg élősúlyra vonatkoztatva legalább 0,3 kg fehérjét és 2,5—3 kg keményítőértéket tegyen ki. Ez a fenntartó takarmány a tehén életbentartásához szükséges és ezen felül termelőtakarmányt kell kapnia. A termelő takarmányt kimondottan a tejhozam szerint állapítjuk meg, vagyis minden liter tej termelékenységéhez 40—50 gram emészthető fehérjét és 200—250 gram keményítő értéket jutassunk egy tehénre. Á tejmennyiségen kívül tekintetbe kell venni a tej zsírtartalmát. Az említett tápanyagokon kívül főképpen télen pótoljuk az ásványi anyagokat, melyek közül nagyon fontos a mész, foszforsav és a só. Tejképződésnél fontos szerepe van a víznek is, ami a téli időszakban tehenenként 50— 60 liter között ingadozik. Nyáron természetesen sok esetben még több. Az itatást, hogy mikor végezzük, erre szabályt ne állítsunk fel, mert ahol önitató van felszerelve, azt látjuk, hogy a tehenek a nap minden időszakában isznak. Ne feledkezzünk. meg a vemhes tehenek előetetéséről sem, ami ellés előtt két, esetleg három hónappal alkalmazunk. Ez szintén nagyban hozzájárul a tejhozam emelkedéséhez. Ha jó fejősteheneket akarunk nevelni, a kiválogatás útján az öröklött jó tulajdonságok mellett a tökéletes borjúnevelés is elengedhetetlen követelmény. Ezt pedig az ellés után mindjárt megkezdjük. A megellett tehén tőgyét mossuk meg jól és minden csecsből fejjünk ki egy keveset külön edénybe, amit megsemmisítünk. Erre azért van szükség, mert a régen nem fejt tehéncsecs csatornáján káros élősdiek leselkednek az alkalomra, hogy bejussanak a fiatal állat belső részébe. Ugyanakkor fontos az is, hogy az újszüllött borjú a fröccstejből igyon, mert ennek hashajtó hatása van. Ez megszabadítja az állatot, az ún. bélszuroktól. A fiatal borjút nevelhetjük természetes, vagy mesterséges módon. A természetes egyszerű és kevesebb munkaerőt vesz igénybe, míg a mestesrségesnél ellenőrizhetjük a tehén tejhozamát, ugyancsak a borjúnak fejadagját is. Az így nevelt borjakat mérjük hetenként egyszer és számítsunk minden 7 kg élősúlyra naponta 1 liter kifejt tejet, amit higénikus edénybe öntünk és tőgymeleg állapotban juttatjuk a borjaknak. A negyedik hét után fokozatosan áttérhetünk a fölözött tej itatására. A lefölözött zsiradékot pótoljuk állati eredetű halolajokkal. Ha nem műszoptatást alkalmázunk, hanem itatást, ügyeljünk arra, hogy a borjú túl mohón ne igya a tejet, mert ez esetben az oltógyomorból a tej átömlik a még fejletlen bendőbe, ahol romlásnak indul. Ez idézi elő sok esetben a bűzös hasmenést, Mindezek alkalmazása mellett még nélkülözhetetlennek tartjuk a Stejman-bódét, amiben a borjak megedződnek. Ennek következtében ellenállóbbak lesznek a betegségekkel szemben. A kifejt tej kezelésénél fontos, hogy a tehénistálló jól szellőzött, tiszta levegőjű legyen, különösen a fejés idején. A tisztogatást naponta különös gonddal végezzük, ügyelve arra, hogy a fejéssel egyidőben ne történjen, mert a keletkezett por sok csírát tartalmaz, ami megrontja a tej minőségét és tartósságát, Fejés előtt mossuk le a tőgyet langyos vízzel és töröljük szárazra. A fejő szárazon és ne teljjel nedvesített kézzel fejjen, használjon tiszta kötényt, avagy köppenyt. Fejjük ki teljesen a tőgyet, különben amennyi te; visszamarad a tőgyben, olyan arányban csökken a tejtermelés. Tartsuk még szem előtt azt is, hogy a legutoljára kifejt tej a legzsírosabb. Fontos a fejésidőnek pontos betartása és hogy pihenő időben az állatokat ne zavarjuk. Termeljünk minél több és jobb minőségű takarmányt, ezek fehérjében gazdag lucerna és lóherefélék és nagy tömeget adó silőzásra alkalmas takarmányféleség legyen. Ezek a növények nagyban hozzájárulnak a magasabb tejhozam eléréséhez. Szervezzük át tehenészetünket úgy, hogy a jó fejőstehenek tejet, a rossz fejősek avagy erre alkalmasak húst adjanak. Ezáltal mind a tej, mind a hústermelés fokozásához nagyban hozzájárulunk. Barabits Sándor, Deregnyő. Hogyan adjuk a malacokat dajkaságba? Gyakran előforduló baj a különböző okokra visszavezethető szoptatási zavar. A tünet mindenütt egyforma: a koca nem akarja szoptatni a malacokat. A legtöbb bonyodalom az előhasi kocákkal szokott előfordulni. Az egyiknek nincs elég teje, hiába gyötrik a malacok, szinte látható, hogy nem laknak jól. Ilyenkor változtassuk meg a koca takarmányát és ezáltal próbáljuk tejre hozni. Több répafélét, korpát, kivonatolt darát, lenmaglisztet, sőt még sárgarépát is illesszünk az adagba. Ha van, a fölözött tej is kitűnő szolgálatot tesz. Tehát az ilyen kocát tejelő takarmánnyal etetjük. A másik fiatal kocánál viszont ott a hiba, hogy a megszületett malacok már szopni szeretnének, de a tejkiválasztás még nem indult meg. Mit tegyünk ilyenkor? Gyöngéden, finoman masszírozzuk meg a csecsbimbókat, s a kocának sok ivóst adjunk. A fölözött tej ilyenkor is a legjobb. Ettől a koca rendszerint hamarosan tejre jön. A gyümölcsfák tavaszi ültetése A fák őszi ültetésének előnyeiről már sokat olvastunk. Előfordul azonban,, hogy a tavaszi ültetés elkerülhetetlen. Ez esetben a tavaszi ültetés hátrányait igyekezzünk elkerülni, vagy enyhíteni. Tavasszal a szél szárít, a meleg fo770. ooo GYÜMÖLCS EA. J CőEMETET -fTl'B; ÜI,TETftNX КГ kozódik, a fa nincs begyökeresedve, nehezen fejlődik, esetleg ki is száradhat. Nyessük rövidre a koronavesszőket, mert a legtöbb nedvességet ezek veszítik. Fiatal magcsemetéket, sövénynek ültetett csemetéket legjobb a föld fölött egy-két ujjnyira vágni, hogy minél kevesebb nedvességpárologtató rész maradjon rajta. A gyümölcsfaoltványok törzsét 6 százalékos mésztejjel be is meszelhetjük, ami a párolgás ellen is véd. A vastagabb gyökerek végeiből egy ujjnyit levágunk, azaz a sebeket felfrissítjük, mert így a gyökér fejlődését segítjük. Ajánlatos a gyökereket ültetés előtt marhatrágyás pépbe mártani. A pép sűrű legyen, hogy a gyökeret jól befogja. Ez fontos feladatot teljesít, mert általa a földrészecskék légmentesen és szorosan a gyökerekhez tapadnak. A tavaszi ültetés legnagyobb hátránya éppen az, hogy a frissen hantolt föld és a gyökerek közt nincs meg a szoros kapcsolat. A föld lassan süpped, lassan tömörül, ami az eredést rendkívül hátráltatja. A fának minden óra veszteség. Ha nem sietünk a gyökérképződést előkészíteni, már késő is lehet, és a fa szomjan pusztul. A gyökerek bemártásán kívül a tavaszi ültetés legtökéletesebb módja: az iszapolás. A már beültetett oltvány gyökere körül körben gátat húzunk és egymásután két veder vizet öntünk rá. Ez a hirtelen „áradás” a földet magával rántja a gyökerek közé, azaz jól beiszapotja. Az öntözés után már nem szabad megtaposni a földet, mert megkeményedik (tégla lesz belőle). Ehelyett a fácskát földdel felhúzzuk. Többen szóvátették, hogy amíg régebben a karózást előírták, most hallgatunk róla. Ennek az az oka, hogy egészséges és I. osztályú oltvány esetében fölöslegesnek tartjuk. Ma már magastörzsű fát kivételesen ültetünk. Az ilyeneket és azokat, amelyeket útak mellé, jószágjárásra ültetünk, karózni kell. Minél alacsonyabb a fa, annál inkább megáll a saját lábán. Ahol szeles a vidék, ott a szélnek kissé megdőlve ültessük a fát. Palkó Mihály, faiskolai kertész, B é 1 у Rossz tejelő az elhízott koca is, de a lezsarolt, sovány és gyengén táplált kocától sem várhatunk bő tejelékenységet. Sokszor megesik, hogy a koca tejbő, szinte duzzadnak a csecsbimbói, de a malacokat nem engedi magához. Ezen ne csodálkozzunk, hiszen nem kis fájdalom. ha a megdagadt csecsbimbót a malac a szájába veszi. Hát ha még a malac hegyes fogait is elfelejtettük lecsípni. Ilyen esetben a kocát vakargatással szépen lefektetjük és lassan, óvatosan fejjük Mihelyt a duzzanat lappad és a malacok hegyes fogait lecsíptük, a szoptatásnak nincs akadálya. Tőgygyulladás esetén hidegvizes, esetleg ólomecetes borogatással mérsékeljük vagy szüntetjük meg a gyulladást. Akad olyan koca is, amelyet semmilyen takarmány* sem hoz tejre. A csecsbimbók leromlanak, sőt gyakran le is száradnak. Ilyenkor nincs más megoldás: a kocát ki kell selejteznünk. De mi történjék az anyátlanul maradt malacokkal? Dajkaságba adjuk őket. Igen ám, de miként magyarázzuk meg az új anyának, amely ugyanazon a napon vagy legföljebb egy-két napos eltéréssel ellett, hogy mivel neki amúgy is kevesebb a malaca, örüljön, ha a másikét nevelheti. Szerencsére nem kell az embernek egyetemi tanárnak lennie ahhoz, hogjj túljárjon a koca eszén. Azt mindenesetre tudnunk kell, hogy a koca nem tartja számon a malacokat, hanem azokat a szagukról ismeri meg. Kieresztjük tehát a kocát etetésre, vagy egy kis sétára, s közben annyi malacot hozunk be, amennyit dajkaságba el tud vállalni. Miután a szag a fontos, a dajkakoca alomszalmájával egyenként megdörzsöljük a dajkaságba adott malacokat. A visszatérő kocát így aztán semmi sem zavarja abban, hogy megszaporodott családjának örüljön. Egyébként a dajkaságot nemcsak akkor alkalmazzuk, amikor az anya betegsége miatt erre szükség mutatkozik. Sokszor megtörténik, hogy ugyanazon a napon több koca is ellik, s az egyiknek sok, a másiknak meg kevesebb a malaca. Ilyenkor az előbb leírt módszerrel az alomalját megosztjuk. Ha az újszülöttek a törzsállományból származnak, előzőleg jelöljük meg a malacokat, hogy mindig tudjuk, melyiknek melyik koca az anyja. a„Szabad földm űvest ! SZABAD FÖLDMŰVES — a Földművelésügyi és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal hetilapja — Szerkesztőség Bratislava. Križkuvá 7. — Telefon: 245 46 — Főszerkesztő Major Sándor. — Kiadja a Földművelésügyi és Erdőgazdasági M. H. kiadóhivatala. — Nyomja Pplygrafické závody, závod 2, n. p.. Bratislava, ul. Februárového vi tazstva 6/d. — Évi előfizetés Kčs 20.80, félévre Kčs 10.40 — Terjeszti a Posta hlrlapszolgálata. A-81095
