Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-10 / 10. szám

1957. március 10. \f7akad Földműves 7 Keresztrejtvény Vízszintes: 1. Ha ez leválik a labda­rúgóknál, csak a kórház segít. 4. Egy betű hozzáadásával: díszmadár. 7. Ájul keverve, ékezethiány. 8. Táncot járni, vég nélkül. 9. Pléh. 11. Magyar karika­turista névjegye, ék. felesi. 12. Egy, angolul. 13. Becézett női név. 15. Rá­dió irány- és távolságmérö. 17. Duip betűi. 19. Kseft. 21. Számjegy, névelő­vel. 24. RÄO. 25. Becézett férfinév. 26. Hajdan ilyen szekér is volt. 27. Igaz­ságszolgáltatás embere teszi. 28. Ne­mesíti. 29. A csecsemő természetes 1 t 3 H 4 5“ 6 В 7 m i 4 9 « 11 m 12 15 14 m 15 i# 0 17 14 в 19 iű В 11 a 23 ír m 2b m Itt Ш Í7 No m 24 Ш 29 id 30 tápanyagraktára. 30. ... ház, egykor vasútállomás. Függőleges: 1. Szégyenkezik. 2. Fés­űk, szétnyílik. 3. Voltaire egyik re­mekművének címe. 4. őshonos Albá­­ron. 5. Község az érsekújvári járásban. 6. Kevés kivétellel, kellemetlen érzést vált ki. 10. Majdnem havi. 14. így ne­vezték valaha a kenyérzsákot. 16. A világ legnagyobb műtrágya-nyers­­anyaglelőhelye a Szovjetunióban. 18. Nélkülük nincs személyforgalom. 19. Rése. 20. Nagyon siet. 22. Rendkívül nagy szellemi képességű egyéniségre mondják. 23. Vissza: nyír, ék. felesi. OKI:) Beküldendő: a vízsz. 11, 15, 26 és a függ. 3, 16, 22, megfejtése március 16-ig. Rejtvény tej tök ! Az 1957. február 24-i számban kö­zölt keresztrejtvény helyes megfejtése: A járási EFSZ-koníerenciák sikere: a szövetkezetek megszilárdítása és új szövetkezetek alakítása. KÖNYVET NYERTEK: 1. Hamerlík Józsefné, Hegysúr. 2. Kín Katalin, Szentmihályfa. 3. Balia Károly, Nagycsalómia. 4. Jenigár Pál, Csécs. 5. Tóth Mihály, Kéménd. A bratislavai rádió fontosabb műsorszáma Hétfő: 11.00: Asszonyok műsora. 17.30: Népi zeneoktatás. 19.50: Föld­műveseinknek. 23.20: Kamaramüvek. Kedd: 10.25: Szlovák ' balettművek. 12.45: Szlovák szórakoztató zene. 17.301 Dalol a világ. 19.50: Külpolitikai kom­mentár. 21.00: Szimfonikus hangver­seny. 22.50: Operettek. Szerda: 13.30: Hangszerszólók. 16.10: Híres énekesek műsorából. 17.30: Ifjú művészek a mikrofon előtt. 18.15: Kívánsághangverseny. 20.40: A rádió népi egyeteme. 21.00: Bécsi operettek. 22.50: Régi udvari zene. Csütörtök: 13.30: Cseh operanyitá­nyok. 15.00: Népdalok. 16.10: Tarka zenei műsor. 16.50: Nagy mesterek apróságaiból. 17.30: A baráti nemzetek tánczenéje. 21.00: Verdi: Traviata. 22.15: Tarka zenei műsor. 23.20: Orgo­na hangverseny. A Könyv Hónapja keretében hétről hétre szaporodik a könyvkiállítások száma. Falvaink dolgozói körében nemcsak a szépirodalmi, de a szak­könyvek is nagy érdeklődésnek örvendenek. Péntek: 11.00: A rádió népi egyete­me. 13.30: Operanyitányok. 15.30: Kul­­túrszemle. 16.30: Technika és tudo­mány. 17.15: Népi orosz nyelvtanfo­lyam. 22.40: Dallamok szárnyán. Szombat: 11.20: Jó hangulatban. 12.45: Vígan fejezzük be a hetet. 15.10: Paula Robenson énekei. 16.10: Szabad kérem? 19.30: Kedvelt operám. 23.20: Jó hangulatban. Vasárnap: 7.00: Vidám reggel. 8.30: Klasszikusaink üzenete. 10.05: Vasár­napi operahangverseny. 12.30: A hét nemzetközi eseményei. 14.00: Félóra operettműsor. 14.30: Földműveseink­nek. 16.30: Kívánsághangverseny. 18.00: Ami hallgatóinkat érdekli. 21.00: Mindenkinek valamit. 22.40: Szimfoni­kus hangverseny, régi szerzők művei-" bői. Sokan nem tudják... ... hogy az ökölvívónak a mérkőzés előtt nem szabad magát bekennie sem­miféle zsiradékot tartalmazó anyag­gal, mert a zsíros felületű testen az ellenfél ütése elcsúszhat, tehát az ütőerő nem érvényesül, ... hogy tornában a kötelező gya­korlatok bemutatása során a pontozó­­bírák csak a gyakorlat kivitelezését veszik figyelembe. A szabadon válasz­tott gyakorlatok értékelésekor a ki­vitelezésen kívül döntő módon számit a gyakorlat anyagerőssége, a gyakor­­latelemek összekapcsolásának módja, ... hogy a sakksport történetében egyszer sikerült világbajnoknak visz­­szaszereznie elvesztett címét: Aljechin előbb vereséget szenvedett a világ­­bajnoki párosmérkőzésen a holland Euwétől. majd a következő évben visszavágott. A Magyar Területi Ssínház vendégszereplése Szlovákia fővárosában RITKA VENDÉGEKET üdvözölhettek az elmúlt napokban Szlovákia főváro­sának dolgozói: a Magyar Területi Színház együttesét. A nagyfokú elő­zetes érdeklődés (A néma leventére órák alatt szétkapkodták a jegyeket) azt bizonyítja, hogy a pozsonyi dol­gozók nagyfokú érdeklődéssel várják a színvonalas magyar drámák bemu­tatását, és hogy igen kevés az az évi egy-két vendégszereplés, amelyet eddig láthatott a hálás pozsonyi közönség a MATESZ és a Faluszínház színész­gárdájától. Ideje volna már, hogy a színházak vezetői és az illetékes szer­vek között olyan megállapodás tör­ténjen, amely lehetővé teszi az itteni dolgozók számára, hogy a színvonalas magyar színjátszásban rendszeresen gyönyörködhessenek. A február 19-én bemutatott A néma levente a magyar drámairodalom egyik kiemelkedő alkotása, méltán előzte meg a bemutatót olyan nagy érdek­lődés. A darab témájának ötlete, a némaságot fogadó vitéz, ismert a vi­lágirodalomban. Heltai ezt úgyszólván kölcsön vette, de eredeti módon, igazi magyar nyelvművészettel versekben dolgozta fel. A KOMAROMI SZÍNÉSZEKNEK azon­ban nem mindig sikerült a dráma által megkövetelt légkört éreztetniük. A szerző vígjátékát a hatás állandó fo­kozására építette fel, amelynek végső csattanójában, megoldásában is ellen­­állhatatatlanul magával kell ragadni a nézőt, mintegy betetőzve, megszo­rozva az érdekes, kalandos történet feszültségét. A színészek játéka azon-­­ban itt kissé ellaposodik, mint a da­rab néhány más részletében is. Igaz, hogy rendkívül nehéz feladat előtt állottak, mert a hóhér-ruhában belé­pő férfi hangjáról mindenki ráismer Agárdira — érzik ez az Agárdit ala­kító színész játékán is, — így az elő­adás feszültsége, a szerző elgondolá­sával ellentétben csökken. A főszerepet játszó Cséfalvay Kató és Tóth László teljesítménye ugyán nem gyöngébb a komáromi színészek átlagánál, de ezeknek a szerepeknek csak a legkiválóbb színészek tudnak igazán megfelelni, mert Zilia és Agárdi Péter annyira a színmű középpontjá­ban áll, hogy alakításuk rendkívüli teljesítményt igényel. A kisebb sze­repek közül külön színt, élénkséget adott a játéknak Lörincz Margit, Zilia barátnőjének alakításában. Figyelembe véve azonban azokat a körülménye­ket, ahogy műkedvelőkből színészek­ké váltak, megállapíthatjuk, hogy ez­zel a darabbal megérdemelt sikert arattak Szlovákia fővárosában is. A NÉMA LEVENTE sokkal egyön­tetűbb, művészi szempontból jobban megoldott vígjáték, mint a másnap bemutatott Ketten a veremben. En­nek szerzője, Miloslav Stehlík, egy valóban megtörtént eset alapján áb­rázolja két cseh szélhámos kalandját, akik megszöknék a börtönből és Dougyera nagygazdával elhitetik, hogy Nyugatról jö.tt terroristák. A hátsó kamrában elrejtett két „felszabadító­val” azután igen- sok mulatságos do­log történik. A végén leleplezik őket, de itt belekeveredik a darabba egy igazi nyugati terrorista is, aki a Nem­zetbiztonsági Testület tagjára lövöl­dözve megöli a közbefutó bájos, jó-­­szívű Anyicskát, Dougyeráék szolgá­lósorban tartott neveltlányát. AMIKOR A SZERZŐ csak a darab két főhősét, a jómadarakat szerepel­teti, nagyszerű, csehes sajátságú hely­zetkomikumoknak lehetünk tanúi. Mindketten valóban vígjátékba illő, eleven alakok. A mellettük szereplő személyek jellemrajza azonban nagyon is sematikus. A néző kénytelen rá­jönni, hogy a szerző nem tudja iga­zán a valóságot érzékeltetni. Drámai lehetetlenség a színmű befejezése: a bohózatszerű vígjáték’ tragikus jele­nettel végződik. Ezt a nagy ellentmondást látja a színház vezetősége is. Ezért igyekszik a színlapon megmagyarázni „a szokat­na fordulatot azzal, hogy az „életben is sokszor egybefolynak a nevetés és a sírás fakasztotta könnyek”. A VÍGJÁTÉKBAN azonban ez nem ilyen egyszerű, s feltétlenül rossz, visszatetsző hatást vált ki a nézőből. Egészben véve a Ketten a veremben című műben a két szélhámos élveze­tes kalandját elmélyültebb írói esz­közökkel, az igazi vígjáték szellemé­ben kellett volna ábrázolni. Ennek ellenére megfelelő volt Siposs Jenő szereplése és Lelkes Magdáé, vala­mint Riszdorfer Lászlóé is, de az olyan tehetséges színésznő, mint Ud­­vardi Anna, akitől Csapek drámájában az anya megrázó alakítását láttuk, bizony furcsán hatott a nem hozzá­illő szerepben. A komáromi színészek vendégsze­replésével kapcsolatban táján túlzás is egy rövid cikkben ilyen részletesen emlegetni a hiányosságokat, hiszen fellépésükből látható, hogy a néhány évvel ezelőtt alakult együttes komoly erőfeszítéseket tesz az igazi művészi színvonal elérésére. Ebben a dicséret­re méltó törekvésükben sok sikert kívánunk nekik, s befejezésül csak azt a kívánságunkat ismételhetjük, hogy minél többször látogassanak Szlovákia fővárosába, hogy az ottani magyar dolgozókat is szórakoztassák színvonalas darabjaikkal. CSANDA SÁNDOR Bölcs válasz — János, én egyre jobban kezdek meggyőződni arról, hogy te nem sze­relemből vettél el engem. — Nem csodálom, hogy ilyesmi jut az eszedbe, hiszen folyton, a tükörben nézegeted magad. * Kiss és Nagy kártyázni akarnak, de egyiknek sincs pénze. Megállapodnak, hogy pofonban fognak játszani. Alig kezd Kiss osztani, Nagy feláll és egy szörnyű pofont ad neki. — Mi volt az? — ordít Kiss. — Tudod, — magyarázza Nagy — én mindig előre be szoktam tenni a tétet... Aranyos hölgyek — Különös nő ez az Olga, ugye? — Igen. Harminckét esztendőre volt szüksége, hogy huszonhárom legyen. A hű férj — Az én férjem hű hozzám. Es­küdni mernék,, hogy nem néz más nőre. — Talán azért, mert azt hiszi, hogy más is olyan, mint te vagy ... * Az idegenvezető magyaráz: — íme, ez a kis patak eltűnik a város kellős közepén, és csak a vá­rosvégi ' kocsmánál bukkan fel újra. Egy hang a tömegből: — Akár a férjem ... (rs.) * — Mi a. foglalkozása? — Szabó. — Önálló? — Nem, nős vagyok. Nem esett kétségbe A zsémbes feleség elment hazulról. Hogy a távollevő férje tudja hol van, kiírta až ajtóra: „A temetöhen va­gyok”! A férj hazajött, elolvasta a cédulát és aláírta: „Nyugodj békében"! — azzal félrecsapta kalapját és vissza­ment a kocsmába. A leleményes beteg Doktor: — Pontos diagnózist nem tudok csinálni, de azt hiszem, hogy mindez az ’ alkoholtól varr.*' Beteg: — Rendben van, doktor úr, akkor majd eljövök, amikor józan­nak tetszik lenni. * Modern pedagógia Bömböl a kisgyerek az ebédnél: — Nem akarok spenótot... Nem kell spenót. — De meg kell enned... idegeske­dik a mamája, mire a papa közbelép: — Hagyd meg a gyermek szabad akaratnyilvánítását. A modern peda­gógia törődik a gyermek helyes ítélő- és választókészségével. — Rendben van... Akkor beszélj vele te. — Na, gyere csak, kisfiam — kezdi a modern pedagógus — válassz, mit akarsz? Spenótot vagy nyaklevest? IVAN GORJELOV: Egy furcsa öregasszony A női lövészkor már a harmadik leckénél tartott. Táborba ér­kezésünk napján szerveztük meg a kört a szomszéd kolhozban. Kilencen voltunk: Ignat Grecska törzsőrmester, hét le^ny a konyhakerti brigádból és jómagam. Annyira összebarátkoztunk, hogy énekszóval mentünk a gyakorló­­helyre és észre se vettük — máris megtettük az öt-hat kilométeres útat. A köves hegyi ösvény szép kis völgykatlanba vitt minket. Bájosan szegték be a kökény- és galagonya­bokrok; olyan kellemes pipacsos, bog­­lárkás, mályvás, tarkálló völgyecskét sehol másutt nem talál az ember, mint ezen a gyönyörű Kubán-vidéken. A céltáblát embermagasságú szikla­fal tövében állítottuk fel. Egyik leány a bokor alá hasalt, aülzott, lőtt. De csak a boglárkák aranyos fejecskéje hullt le. A leány magasabbra tette a céltáblát, hogy a virágnak ne ártson. Ügyesek voltak a lányok. Majdnem minden golyójuk a célba talált. Csak a bogárszemű Tánya hibázott. Grecska elégedetlenül legyintett: — Ügy beletalálsz a levegőbe, mint egy kopejkásba! A lányok nevettek, Tánya izgatott volt. Gesztenyeszín hajjal keretezett kerek arcocskája megkeményedett, fürge szeme elsötétült. Emlékszem, éppen amikor ismét el­sütötte a puskát — egy öregasszony jelent meg a sziklán, a céltábla fölött, mintha a földből pattant volna ki. Bar­na arca elől félrehajlította a tüskés ágakat és gyorsan közeledett. — Lövöldöztök, csibéim? Jónapot kívánok! — szólalt meg és meghajtot­ta magát. — Jó egészséget, nagyanyó! — vi­szonozta a köszöntést Grecska dörgő hangon. — De jó lesz, ha vigyáz. Mi itt lövöldözünk ... — Sebaj, fiam; már hatvanöt év óta taposom a földet. — Még hatvanötig éljen, anyóka. Majd találunk magának tüzes vőle­gényt. Hova valósi? Az „Üj puszta” kolhozba ? — A kamüsani „Iljics tanítása” kol­hozba, ott a dombon túl van a barom­­fifarmunk ... voltak arra ? Ц az öregasszony még folytatta ^ szaporán. Köréje gyűltünk és kíváncsian nézegettük vadonatúj len­vászon szarafánját, kakasos hímzésű fehér ingujját, tarka fejkendőjét. — Jól kicsípte magát, mamuska, mintha találkára készülne — mondta tréfásan Grecska. — Bizony, találkára. Hozzátok siet­tem. Tegnap rozsét szedtem, láttalak benneteket... mire a rozsét elvittem, már elmentetek ... Húzok a fiatalok­hoz, kedves gavallér. Az öregasszony elkérte Tánya pus­káját, ide-oda forgatta öreg, de erős kezében, célozni próbált. — A szemem még jó — mondta és Grecskához fordulva folytatta. — Ta­níts meg lőni, vitéz. Grecska felnevetett: — Mi a fene... — bugyborékolt a hangja. De menten nekilátott, hogy az anyőnak megmutassa a szabályos cél­zást. Praszkovja Danilovna — így hívták vendégünket — aztán részt vett há­rom gyakorlaton. Mindig szép szara­­fánban jött, ingvállán a kakasos hím­zéssel. A harmadikon tízszer egymás­után célbatalált. Utána odament Grecskához. — Szívből köszönöm, édes fiam — most már feltétlenül lepuffantom az ördögöt. A kolhoz vezetőségi ülésén csúfoltak — most megmutatom a semmirekelőknek, s tudom, elmegy majd a kedvük, hogy öregeket gúnyol­janak. Azt a hetyke gazfickót egy pat­ronnal lepuffantom. Viszontlátásra gyerekek. Draszkovja Danilova illedelmesen -*■ meghajtotta magát és sietve eltűnt a bokrok sűrűjében. Grecska megtorpant. Vállatvont, za­vartan nézett rá, hogy most mit te­gyen? Minket ellenállhatatlan nevetés fogott el. Grecska felkapta a fejét és lerohant az ösvényen: — Kit puffant le, mamuska? Kit? — kiáltotta. Tíz perc múlva visszatért, ziláltan, nyitott gallérral, arcán jó nagy karco­lással. — Nem értem útol, hogy a fene egye meg! Annyi ösvény tekereg erre. És mindenütt cserjék, akár a fal. No, fogaskérdést adott fel ez az öregasz­­szony. Mit csináljunk? Csak nem vér­bosszúra készül? — Ugyan, biztosan tréfált... — próbáltuk csillapítani. Grecska néhány napig még nyugta­lankodott. Mindig visszatért az esetre: — Ki ismeri? Ki tudja, miben töri a fejét? Még lepuffant valakit, én nem felelek érte. Egy hónap múlva megfeledkeztünk az öregasszonyról. Utolsó gyakorlaton voltunk a kis völgykatlanban, a szikla­falnál. Jól ment. Három lány meste­rien, a többi egészen jól lőtt és Grecs­ka — mint mondani szokták — a he­tedik mennyországban érezte magát. Éppen hazakészültünk, amikor a meredély tetején megzördültek a bok­rok és Praszkovja Danilovna az ő len­vászon szarfánjában, kakasos ingvállá­­ban a tisztásra lépett. Szépen meghaj­totta magát előttünk és így szólt: — Tessék, itt a gézengúz! Elhoztam, hogy megmutassam nektek, gyerekek. Hű, micsoda rabló! Ügy odaszokott a farmra, mintha hazajárna. És mindig ugyanabban az időben jött — ponto­san, mint az óra. Ügy lebegett a leve-' gőben, mintha szálon függene. Holt ölyvet lökött a fűbe. A szép és nagy, dús tollazatú madár hátára esett, összehúzott karmos sárga lába felfelé meredt. — Édes fiam, bizony hasznos volt a te tudományod — fordult az öreg­asszony Grecskához. — Mennyi csibé­met, kis kacsámat rabolta el ez a zsi­­vány! Kértem a csőszünket, lessen a huncútra! De a mi Szilantijunk resz­ket, ha meg kell nyomni a ravaszt. Azt mondja: „A háborúban a had táp­nál szolgáltam, lószerszámot varrtam a tüzéreknek ...” Az anyó vidáman nevetett, szinte megfiatalodott, felélénkült diadalörö­mében szellemesen vágott rá Grecska mondásaira, tréfásan korholta a lányo­kat, hogy eddig még egyikük sem hó­dította meg „ennek a sasnak” a szívét. Azután meghívott bennünket egy rán­tottára. Д köves ágyában morajlő hegyi patak túlsó partjára nyúló vé­kony fűzfatörzsön mentünk át. Sú­lyunk alatt a fatörzs egészen a víz színéig hajlott. Grecska vitte az öly­vet. Amint a cserjést elhagytuk, meg­pillantottuk a széles drótkerítéssel körülvett baromfigazdaságot. Távolabb fehér tyúkok kapirgáltak. Olyan sok baromfi volt, hogy messziről úgy lát­szott, mintha havas lenne a fű. — Jól lepipáltam a vezetőinket, meg a csúfolódókat — mondta Praszkovja Danilovna. Az udvaron az ismerős hang halla­tára a fehér tyúkok, hosszú lábú ka­kasok az anyó köré sereglettek, elébe futottak. Szivárványos gyöngyszemük rémülten sandított az ölyvre. Óriás kékesszürke ludak, tűzvö­­” rös pulykák méltóságteljesen nyújtogatták nyakukat a kerítés mel­lett. Ügy látszott ők is büszkék gondos gazd asszonyukra. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents