Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-10-21 / 42. szám

1956. október 21. \fralŕ-ad Földműves т Sokat segít a répakombájn A boldogfai EFSZ kertészete túlteljesítette tervét ötvenkéthektáros cukorrépatábla vé­génél állunk a vágsellyei határban. A répakombájn munkáját figyeljük, mely ekéit a mélyre engedi, a répát levelé­nél fogva kiemeli, gyorsan telik a tar­tály, pár másodperc alatt kidob egy szemünk előtt dolgozó SKEM-3 kom­bájntól, de tökéletesebb. A vágó- és gyűjtöszerkezet ötletes kivitelezése technikusaink és újítóink mesteri al­kotása. A kombájn egyszerre 4 sort fog munkáb^. Két sort fejel, két sort * zető szeme előtt öt kislámpa van el­helyezve. Ugyanígy van a kombájnos kezeügyében szépen sorjában négy gomb. Ha a kombájn nem megy a kí­vánt helyen, a rajta ülő vezető meg­nyomja a bal, vagy jobbfelőli gombot, amellyel a traktorost a helyes irány­ban jobbra, vagy balra irányítja. Ab­ban az esetben ha a kombájn elrom­lik, a középső piros lámpa — amely egyébként mindig ég — elalszik, s így a traktoros ezt azonnal észreveszi és a gépet leállíthatja. A kombájn munkateljesítménye 10 óra alatt 2 hektár. Próbaképpen már tavaly és ez évben is dolgozik, azon­ban tömeggyártására csak a jövő év­ben kerül a sor. Ha ez a kombájn pár év múlva megjelenik a földeken, min­den bizonnyal még jobban megszere­tik a gép munkáját a szövetkezetesek. S. G. Peták József tratkoros, Nlitlik Vince kombájnos és Cserhák János segéd­munkás a vágsellyei EFSZ cukorrépáját szedik rakást; lehet karajozni. Mintha ál­modná az ember, dübörög a gép, sza­porodnak a rakások. Szövetkezeti ta­gok jönnek érdeklődni, mikor szedi a kombájn az ő parcellájukat. Kapocs­­kát, ásót senki sem hoz, csak egy nagy kést vagy élesített sarlót szorongat­nak kezükben. A görnyesztő hátzsib­­basztó munkát a gép végzi, s ennek ellenére mégis eltérőek a vélemények. — Jobban is dolgozhatna ez a gép — jegyzi meg Szedlák Elek a kertészeti csoport vezetője. Kamenický Gyula kombájnos apróra elmagyarázza mi az oka, hogy a kom­bájn nem végez tökéletes munkát. — A késeket leszereltük, mert a gép a fejelést nem tudta rendesen el­végezni. Ugyanis míg a nagyobb ma­gasabb levelű répát rendesen lefejelte, addig az alacsonyabb kisebb növésű tertyedt levelüket teljesen elhagyta, vagy derékon elvágta. Azonban annak ellenére, hogy ezt a munkát nem vég­zi, sokat segít különösen, ha jó kezek­ben van a gép. — Gutái József nagy port csapott mikor a kombájnról volt szó — mond» ja mosolyogva Peták József traktoros. — „Az én parcellámhoz ne nyúljon a kombájn — hagyják ki” — hangosko­dott Gútai József. Azonban mikor sor­ra került parcellája, s látta a gép munkáját, azon rimánkodott, hogy ne hagyják ki a parcelláját. Öröm nézni, a szövetkezet tagjai, hogy kísérik, figyelik, segítőtársukat a répakombájnt. Ez a hűség, a géphez való ragaszkodás akaratlanul is eszem­be juttatja a brnói gépipari kiállítást, ahol a Zetor vontatású SKR-2 új min­tájú répakombájn szinte lenyűgözte a nézőközönséget. Sokkal egyszerűbb a szed. A vágóberendezés, amely a feje­lést végzi, a föld színén halad. A sza­bályozható szerkezet tetszés szerint kisebb vagy nagyobb darabokat vág le (levéllel együtt) a földben ülő répából. A répafej a sűrű lánccal felszerelt ele­vátor segítségével a gyűjtőkosárba jut, s ezután rakásokba kerül. A lefejelt répát a teknőszerű eke­berendezés kiemeli, amely az állan­dóan forgó sodronyokon keresztül a földtől megtisztítva jut el a gyűjtő­kosárba. A gép a fejelést 90, a szedést pedig 100 százalékra elvégzi. Kezelé­séhez két ember szükséges. Egyik a traktort, másik a kombájnt irányítja. Munkájukat megkönnyíti az, hogy bár hangtalanul, mégis érintkezhetnek egymással. Ugyanis a traktoron, a ve-A brnoi kiállításon százezrek szívét gyönyörködtette az SKR-2 répakombájn Zsitnyak Ilonka a növénytermelésben dolgozik. Eddig 300 munkaegységet dolgozott le. Öröme leírhatatlan, mert szombaton lesz a lakodalma. A zselízi gépállomás segítsége a szövetkezeteknek A zselízi gép- és traktorállomás ve­zetősége sokat foglalkozott és foglal­kozik az egyes szövetkezetek politikai és gazdasági menetével. Ennek ered­ményeképpen — hogy a gyengébb szövetkezeteinket megerősítsük — a járási nemzeti bizottsággal karöltve szükségesnek láttunk beosztani szer­vezőket, a gépállomás részéről pedig a legjobb agronómusokat küldtük a szövetkezetekbe. Figyelembe vettük azt is, hogy a brigád élén párttag áll­jon. Ennek már meg is van a látszata. Például itt van a garamsallói szövet­kezet, amely napról napra erősödik és minden előfeltétel megvan arra, hogy ezt az évet osztalékkal zárja, ami ez ideig még egyszer sem történt meg. Ugyanígy áll a helyzet a nagysallói EFSZ-ben is. Ez járásunk egyik leg­nagyobb szövetkezete. Az elmúlt évek során igen nagy gondokkal küzdött, de ebben az esztendőben sokkal több osztalék jut a tagságnak mint az előző években. A nagysallói szövetkezetét fellendítette az, hogy az összes mun­kákat gépekkel végzik. Például 946 hektár gabonából 945 hektárt kombájn aratott le, ami a munkaegység érté­kének emelkedéséhez vezetett. Az őszi munkákat is gépekkel végzik. A cukor­répát, kukoricát kombájn segítségével takarították be. Még szeretném megemlíteni, hogy járásunkban négy EFSZ alakult. Ezek közül kitűnik Veszele. Míg egyénileg gazdálkodtak sosem volt annyi gabo­nájuk, hogy az állammal szembeni kö­telezettségüket teljesíteni tudták vol­na, sőt nagyon szerényen éltek. Amióta közösen dolgoznak nemcsak a terve­zett, de terven felül is teljesítik be­adásukat t 'r-"*szetes a szövetkezet tagjai is j bban élnek. Ebben a szö­vetkezetben a garamgyörgyi brigád végez kifogástalan jó munkát. Köztudomású, hogy gépállomásunk a köbölkúti gépállomással áll szociális versenyben. Ezt a versenyt a harmadik negyedévben mi nyertük meg, mivel tervünket 116 százalékra teljesítettük. Azonban nem ülünk babérainkon. A megkapott versenyzászló még jobb munkára kötelez bennünket. Október 10-ig a vetési tervünket 60 százalékra, az egész őszi munkákat pedig 20,9 százalékra teljesítettük. Legjobb bri­gádunk a kissárói, mely az őszi tervét 48,5 százalékra teljesítette. Hogy az őszi munkákat határidő előtt elvégez­zük, 54 traktor két váltásban dolgozik, s ezek közül 53 lánctalpas. A gépállo­más vezetősége a lánctalpas gépeken dolgozó traktorosokat — hogy mun­kájukat fennakadás nélkül végezhessék — meleg ruhával látta el. Ezenkívül azt is meg kell említe­nünk, hogy a gépállomásunk legjobb gépjavítói Bújna Ferenc és Kovácsik János elvtársak, akik sok esetben al­katrészhiány ellenére is odaadással végzik munkájukat. Ezt elmondhatjuk a mozgóműhely javítóról is. Simundel Sándor és Szá­­nya Gyula elvtársak, ha kell éjjel nap­pal dolgoznak. Előttük az a fontos, hogy körzetükbe minden gép munka­képes legyen. Gépállomásunk dolgozói tudatában vannak annak, hogy munkájuktól függ az őszi munkák mielőbbi befejezése és vele együtt a szövetkezetek felvirág­zása. KOLCSÄR ANNA, GTÄ, Zselíz Bőven lesz siló a pálóci szövetkezetben Röviden szeretnék hozzászólni a Szabad Földműves 39. számában meg­jelent „Hogyan biztosítsunk bő takarmányalapot?” című cikkhez. Pártunk országos konferenciájának irányelvei különös súlyt helyeznek állattenyésztésre, melyet 1960-ig 47 százalékkal kell emelnünk. Ezt min­denekelőtt az állatállomány és az állatok hasznosságának emelésével érhet­jük el. Ehhez azonban elegendő fehérjedús szálastakarmányra van szüksé­günk. Ebben az időszakban nagy lehetőségünk nyílik arra, hogy a takarmány­tartalékot jelentősen bővítsük a téli időszakra. A répafej, répaszelet, kuko­ricaszár és egyéb kertészeti hulladék kiválóan alkalmas a silózásra. A krump­liszárból ugyancsak jó silótaramányt készíthetünk. A téli időszakra minden számos állati számára legalább 60 mázsa silóra van szükség. A fiatal állatok számára legalább 30 mázsát biztosítsunk. A leg­több silőanyagot a kukoricaszár adja. Ezt azonban időben, azonnal a kukorica letörése után kell silózni, amíg a szárban megvan az értékes tápanyag. He­lyesen cselekszenek a pálóci szövetkezet tagjai, akik már szeptember végén 350 köbméter silót készítettek kukoricaszárból. A felaprózott kukoricaszárat hígított melasszal öntözik, amely így különös zamatot nyer, az állatok szíve­sen eszik, jól tejelnek tőle. i K. F. A boldogfai EFSZ-nek a szenei já­rásban jó hírneve van. A tagság már szinte természetesnek tartja, hogy a járás által adományozott vándorzászló ez évben is Boldogfa község dísze. Kié a fő érdem, hogy a járás EFSZ-ei között az élen járnak? Erre a kérdés­re nehéz volna válaszolni. Ha a tagok­nál érdeklődünk, mindenki más cso­portnak tulajdonítja a dicsőséget. Ez azonban így is van. A jól szervezett munka az egész szövetkezeti család szorgalma, a közös tulajdon megbe­csülése járul hozzá a kitűnő eredmé­nyekhez. Egy két példát mégis érde­mes megemlíteni. legben 12 korona, 4 kg gabona, 0,5 kg burgonya és pár deka lencse. A lányok szeptemberben 50—60 munkaegységet dolgoztak le, amiért csak pénzben elő­legként 600—700 koronát kaptak. A szövetkezetnek minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy év végén kifizet­hesse a munkaegységek értékének második felét is. A harmadik és ne­gyedik negyedévi tervet 124.000 koro­nával túlszárnyalták. A kertészetben különösen gazdag és szép termést adott a paprika, karfiol, káposzta és karalábé. Jól dolgoztak az asszonyok, de szép jutalomban is ré­szesültek. Huszár Valéria, Szabó Irma, Szabó Rózsi, Mészáros Lujza, Takács Teréz és Szabó Vincéné zöldségcsalam ádét készítenek a szövetkezetnek A szövetkezet kertészete szaksze­rűen fel van szerelve. Jól működő ön­tözőberendezés, melegágyak, raktár­­épület. A kertészetben kizárólag lá­nyok és asszonyok dolgoznak, Blaho Vendel elvtárs vezetése és irányítása mellett. Blaho elvtárs hozzáértő, csendes és szorgalmas ember, szereti munkakö­rét. Szorgalmasak a lányok és az asz­­szonyok is. így közös erővel e hó 11- én örömmel jelentették elnöküknek Gaál elvtársnak az egész évi terv tel­jesítését, ami 318.000 koronát tesz ki. Az év végéig várható termelési többlet további 90.000 korona. Érdemes a lányok keresetéről is be­szélni. Egy munkaegység értéke elő-Az istállóknál és ólaknál hasonló a helyzet. A fejők és tehéngondozók az elmúlt hónapban 77,5 munkaegységet dolgoztak le. Ez 930 korona előleget jelent, ehhez még hozzájön a termé­szetbeni járandóság. Szabó Ferenc aki a borjúknál napi 70 dekás súly­­gyarapodást ért el, 84 munkaegységet szerzett, amiért 1017 korona előleget vett fel. Ifj. Szabó Géza az anyaserté­sek és malacok gondozója, 85 munka­egységet, illetve 1020 korone előleget kapott. Az itt felsorolt adatokból láthatjuk, hogy becsületes munkával szép ered­mények születnek. GOMBOS ZOLTÄN tanító, Szene. A nagyleli állami gazdaságban Annyira fejlődik a világ, hogy ma már a gépek is a könnyebb végét „vá­lasztják” a munkának. Ezt el sem hinné az ember, ha például nem a saját sze­mével győződne meg róla a nagyleli állami gazdaságban. A két gőzmasina leáll a dűlő két szélére, aztán mintha csak erejüket akarnák kipróbálni, egy­mástól huzgálnak el egy hosszú drót­kötelet, amelyen egy nagy ötös eke van. De úgy látszik, nagyon egyforma erőben van a két gép, mert hol az egyiknek, hol a másiknak sikerül ma­gához húzni az ekét. És amikor az egyik géphez odaér az ötös eke, akkor a két gép két-három lépéssel kényel­mesen odébbáll és kezdődik minden elölről. Míg így huzavonáskodnak a nagy ötös eke olyan kövér rögöket szaggat a száraz talajon, hogy Farkas Jenő a DT 54-es, Zakal István pedig Super 35-ös traktor után akasztott tárcsával és boronával alig győzik elsimítani a nagy rögöket, hogy mire Farkas Lajos Skoda 35-ös ‘traktorával ideér a vető­­agregáttal, akkorra már sima legyen a talaj. A DT nagymorogva éppen most for­dul be a dűlő végén, Farkas Jenő a portól alig felismerhetően száll ki a gép nyergéből, barátságosan kezet szorít az ott* várakozó Erős Jóskával, körül­nézegeti a gépet, ad egy-két tanácsot, aztán átadja Jóskának a kormányt. A Superon pedig alig pár perce Kovács Pista váltotta Zakal traktorost. így megy ez éjjel nappal, szünet nékül. Igyekeznek, hogy teljesíthessék valla­tásukat. Azt fogadták, hogy az eredeti­leg október 25-re tervezett vetési ha­táridőt 8 nappal lerövidítik, azaz min­den vetésre szánt magot már október 17-re a földbe tesznek. Az október 12-ig elért eredmények arra engednek következtetni, hogy még a megcsonkított határidőből is lefarag­nak valamit, mert akkora már a föld­ben volt az összes rozs, a keverékta­karmányok, s csupán a tervezett 204 hektár búzából van még 39 hektár, de ennek is nagyrésze már előkészítve várja a vetést. Emellett nagyon jól haladnak a föl­dek előkészítésével is a tavaszi vete­­mények alá. A jövő évben vetésre ke­rülő 75 hektár cukorrépaföldet már letrágyázták és a többi földek mélyszán. tását is szorgalmazzák. A betakarítási munkálatok hol las­súbb, hol gyorsabb ütemben szintén folynak. Pekár Pál részlegvezető öröm­mel dicsekszik, hogy a zöldségesben a fagyok beállta előtt sikerült betaka­rítani mindent. Úgyszintén a dohányt is, amelyből 14 mázsás hektárhozamot értek el. A kukoricatöréssel is igyekeznek, hogy répafejjel és szelettel minden szár a silógödörbe kerüljön, mert arra szükség is van, ha továbbra is meg­akarják tartani a hízómarháknál eddig elért 1,60 kg-os napi súlygyarapodást és vissza akarják állítani az elmúlt időben elért fejési átlagot, amely a gyenge legelő és a gyenge takarmá­nyozás miatt 6,5 literre csökkent. Télen legalább 9 litert akarnak fejni. Szak­szerű takarmányozással és jó gondo­zással ez lehetséges. Ezt bizonyítja Víg Péter állatgondozó példája, aki a gond­jaira bízott 13 tehéntől most is 10 literes átlagot ér el. Kukoricájuk 55 hektár, ebből októ­ber 12-ig 24 hektárt letörtek, s a mé­rések alapján 56 mázsás átlagos hozam mutatkozik. A burgonya már prizmák­ban van, s abból a tervezett 144 mázsa helyett 156 mázsa termett hektáron­ként. A cukorrépa betakarításával nem áll­nak olyan jól mint egyébbel, mert október 12-ig csak 8 hektárról szállí­tották el a cukorrépát és 17 hektáron van kiásva. Pedig az egész tábla 76 hektárt tesz ki. Itt bizony fokozni kell az ütemet, ha a többi jó eredmény mellett ezen a szakaszon sem akarnak szégyent vallani. HARASZTI GYULA ★ ★ 110 mázsa átlagtermés burgonyából A párkányi járás szövetkezetei a bur­gonyabetakarítás terén csaknem az első helyre kerültek. A 222 hektár vetés­­területből eddig több mint 209 hek­táron szedték fel a burgonyát, s ha ezen fontos élelmiszerből átlagon aluli is volt a hozam, a szőgyéniek megmu­tatták, hogy gondos tárgyázással, az agrotechnikai határidők pontos betar­tásával lehet jő eredményt elérni. A nagy szárazság ellenére is 110 mázsás átlagtermést értek el. ★ A malackai járás teljesítette a burgonyafelvásárlási tervét Október 12-én az esti órákban telje­sítette a malackai járás, mint a brati­­slavai kerület második járása, a bur­gonyabetakarítás tervét. A szép ered­ményben mindenekelőtt a járás EFSZ- ei és az állami gazdaságok osztoznak, a melyek magasan túltejesítették be­adási kötelezettségeiket.

Next

/
Thumbnails
Contents