Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-07-29 / 30. szám
б Földműves 1956. július 29-Jól jövedelmezett a zöldtakarmány A nagykaposi határ hangos az aratqgépek zúgásától. Kombájnok, önkötözök aratják az aranysárga termést, A gépek mellett a szövetkezeti tag-ok is kiveszik a részüket az aratásból, mert sok helyen kézi kaszával kell vágni a ledőlt terményt. A sürgős munka mellett azonban nem feledkeznek meg egy másik fontos tennivalóról, a silőzásról sem. Azt tartják, hogy a jövő évi eredmények alapjait most kell megteremteni. Erre hívta fel figyelmüket az idei eredmény. A múlt évben ugyanis 800 köbméter jó minőségű silót készítettek, amely kedvezően befolyásolta az idei pénzügyi terv alakulását. A múlt évben ugyan nem sok tarlókeveréket vetettek, de a silózásra felhasználták az őszi keverékeket a kukoricaszárat, a répafejet és szeletet is. Mindez olcsó takarmányanyag volt, a gondos etetés mellett azonban gazdagon fizetett, mert a 8 literes tejátlagot egészen a kihajtásig meg tudták tartani, sőt ha lassan is, de állandóan emelték azt. Meg kell jegyezni, hogy azelőtt a szövetkezet tejátlaga ritkán haladta meg a 3 litert. Természetes, a mostani eredmények eléréséhez hozzájárult az is, hogy az új vezetőségválasztás, vagyis február óta bevezették az érdem szerinti jutalmazást. De a tejátlag ilyen arányú emelkedését, mégis csak a siló teremtette meg. Ezt állítja Albert Sándor zootechnikus is és hangsúlyozza, hogy ma már egyetlen tag sincs a szövetkezetben, aki el ne ismerné a silótakarmányozás jelentőségét. Ez nem is csoda, mert a tejtermelés terén mutatkozó eredmények mindennél világosabban bizonyítanak. A szövetkezet az idei 75 000 liter kötelező tejbeszolgáltatását még júniusban teljesítette, és a tejből számított félévi pénzügyi tervet 20 százalékkal túllépték, ami azt jelenti, hogy a silótakarmányozás szép jövedelmet biztosított a szövetkezetnek. A második félévben pedig még szebb eredmény várható, mert most már minden tejet szabad áron adhatnak el. A nagykaposiak tehát felismerték, hogy jól jövedelmez a silótakarmány. Éppen ezért az idén jóval több tarlókeveréket vetettek és eddig már két, egyenként 300 köbméteres, háromrekeszes silógödörrel bővítették az eddigi 800 köbméter ürtaltalmú silókutakat. Nem félnek, hogy ezek üresen maradnak, mert ahogy Bodnár agronómus eldicsekszik, már szépen zöldül a tarlókeverékük, a cukorrépájuk pedig legszebb a járásban, s ezért méltán számíthatnak, hogy lesz mit silózni a kukoricaszár közé. Eddig ugyan még csak 200 köbmétert silóztají. de a tervük 1800 köbméter. Szükségük is 1 van erre, mert a jelenlegi 8,5 literes tejátlagnál nem akarnak megállni. H. Gy. Érdemes tarlókeveréket vetni A zöld futószalagba illesztett tarlókeverékek főképp szeptember második felétől takarmányozhatók. Ezek kiegészíthetik a legelőt, de jó zöld anyagot nyújtanak a silózáshoz is. A tarlókeverékek jó hozamának előfeltétele az, hogy céltudatosan bánjunk a talajnedvességgel. Ha az alapkultúra letakarítása után késünk a szántással, vetéssel, a föld gyorsan szárad és így a tarlókeverék hozama kevésbé bíztató, mert legtöbb esetben épp a kelés idején szenved a talaj vízhiányban. Ha azonban a fővetemények letakarítása után 48 órán belül végrehajtjuk a 12—18 cm mélységű szántást és a többi szükséges talajelőkészítö munkát, akkor bizonyosan jó lesz az eredmény is. Nagyon fontos, hogy megfelelő trágyázással biztosítsuk a növény fejlődéséhez szükséges tápanyagokat. Erre a célra nagyon alkalmas _ a trágyalével való öntözés, amely után azonnal nehéz boronát kell vinni a talajra, hogy megakadályozzuk a becserepedést és a nitrogénveszteségeket. A trágyalés öntözéssel egyidejűleg hektáronként 100—150 kg szuperfoszfátot szórjunk a földre. Ha kizárólag műtrágyával javítjuk a talajt, akkor a hektáronkénti adagok a következők: 100 kg 40 százalékos kálisó, 100 kg 'szuperfoszfát és 150 kg nitrogénes trágya. Az utóbbiból 75 kg kénsavas ammóniumot vetés előtt dolgozunk el a talajba, a másik felével fejtrágyázást végzünk. A vetőmagmennyiséget 30 százalékkal nagyobbra szabjuk, mert számíthatunk arra, hogy a nyári vetésből nem minden mag kel ki. A vetés után nagyon fontos a hengerelés. Tarlókeverékként a következő növényeket vethetjük: Burgonyatermesztési körzetekben hektáronként: (4 kg tarlórépa), (25 kg angolperje és 60 kg vetési bükköny), (12 kg napraforgó és 40 kg lóbab), (12 kg napraforgó és 40 kg borsó). Kukoricatermesztési körzetekben hektáronként: (15 kg köles, 20 kg zöldmuhar), (15 kg köles magában), (15 kg napraforgó, 50 kg lóbab és 50 kg homoki borsó.) Ezek a leverékek silózásra is alkalmasak és ha jó talajelőkészítő munkát végeztünk és vetés után is jól gondozzuk, októberben hektáronként 200—220 mázsa zöldanyagot takaríthatunk be. Illés Bertalan A répamag betakarítása A szlovákiai répamagtermesztés jelentőségét az a körülmény adja meg, hogy éghajlati viszonyaink különös értéket biztosítanak a nálunk termesztett magnak. Éghajlatunk ugyanis eléggé meleg és száraz ahhoz, hogy a répamag tökéletesen beérjen és természetes úton megszáradjon, viszont nem olyan forró, hogy a magház túlságosan keményre érjen. Ezért a szlovákiai mag csíraképessége és a csírázás ereje nagyon magas. A jó kiszáradás az északabbra fekvő területekkel szemben biztosít nagy előnyt, viszont a déli területeken a magház keménysége a mi répamagunkéval szemben hátrányosabb. Indokolt tehát, hogy ezt az értékes magot minél szakszerűbben arassuk, részint azért, hogy a természetadta jó tulajdonságaiban kárt ne szenvedjen, de részint pedig azért, hogy mennyiségi veszteség se érje. Tudvalevő ugyanis, hogy a nem szakszerűen és elkésve aratott répamag nagyon Az aratást akkor kezdjük meg, ha a fejlett gomolyok magvai az ágak közepetáján lisztesek pereg. A pergési veszteségek az aratással kezdődnek és folytatódnak, a kévék kötözésénél, a kúpok felállításánál és a befuvarozásnál. Ezek a veszteségek elkerülhetők, ha _ a répamag aratását-idejében kezdjük. Az érő maghozó növény elveszti leveleit, fénylő, zöld színét, ellankad és kissé sárgásabb zöld lesz a színe. Ilyenkor naponta figyelni kell a táblát és amint a növényen levő alsógomolyok mélyedéseiben is megjelennek A magrépát sarlóval vágjuk az első barnásszínü foltok, felvágjuk a növény maghordó ágának közepén ülő gomolyok valamelyikét és kiszedünk belőle egy-egy magocsRát. A magocekát zsebkéssel a körmünkre kenjük. Ha a mag már nem tejtartalmú, hanem lisztesen elkenhető és ha az ágon levő magok kétharmada már ilyen érett, akkor azonnal hozzá kell fogni az aratáshoz. Nem szabad megijedni attól, hogy a maghordó ágak csúcsán még teljesen zöld magvak vannak. Ezek kifejlődésére és beéredésére várni nem lehet. Aprók maradnak és így értéktelenek, és beérésükig leperegne minden értékes alsó, jól fejlett és érett gomoly. Még a teljesen egyenletesen fejlett táblákban sem érik be minden tő egyszerre. Az aratást megkezdjük, amint a tővek 50—60 százaléka mutatja a fent leírt érettségi fokot. A még nem elég érettnek látó töveket érni _ hagyjuk, gondosan ügyelve, hogy az ágak széjjelválasztásánál minden törést elkerüljünk. Az így állva maradt tővek aratására néhány nap múlva kerül sor és azokból is nyugodtan hagyhatjuk állva harmadik leszedésre az éretleneket. További néhány nap múlva azok is megérnek. Sarlóval aratjuk és alacsony tarlót hagyunk. A kévék kötözésére rendszerint azt a zsineget használjuk fel, amelyet a cséplésnél a kéveoldozók összegyűjtöttek. A kéve ne legyen 40 cm átmérőjűnél nagyobb, a zsineget csak nagyon gyengén húzzuk össze, a még meglehetősen zöld és levelet maghozó jó kiszáradása érdekében.^A kévéket kúpokba állítjuk, hogy kiszáradjanak. Fontos, hogy a kúpokat jól átjárhassa a nap, a levegő, hogy meg ne penészedjenek. Hordáskor ponyvát terítünk, a szekér és kupacok közé arra döntjük a kupacokat és onnan adogatjuk a ponyvával bélelt szekérre. A földben maradt répagyökér még takarmánynak is felhasználható. Etethetjük frissen is, amíg a gyökerek ki nem száradnak, de éppen a kiszáradás elkerülése miatt legjobb minél előbb kiásni az egész tarlót. A kiásás Egy-egy kúpba 8—12 kis kévét rakjunk után azonnal le kell fejelni a gyökereket. A lefejelt töveket minél gyorsabban feldaráljuk és 40—50 százalékos szalmaszecskával besilózzuk. Ilymódon sok és értékes takarmányt nyerhetünk-. Kürti Mihály Gondosan ápoljuk a lucerna-veiőmagparcellákat A herefélék csoportjába tartozó takarmányok közül legértékesebb a lucerna. Nem Véletlen, hogy a földművesek már régen a takarmányok királyának nevezik. Ezt pedig főleg jó termőképességének és magas tápértékének köszönheti, s ennek követkertében a mezőgazdaság fejlődésének e szakaszában egyre inkább előtérbe kerül. A lucerna jelentős mértékben tudja pótolni a koncentrált, nagy fehérjetartalmú takarmányokat. Emellett az előnyök mellett meg kell említeni azt is, hogy a fiatal állapotban etetésre kerülő lucerna igen nagymértékben elősegíti az állatok fogamzóhajlamát. Bírálólag kell azonban rámutatni arra, hogy még az említett előnyök ellenére is nagy befolyással van a lucerna vetésterületének kibővítésére az igen komoly arányban mutatkozó vetőmaghiány. A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy ezen a téren a múltban jobb volt a helyzet. A háború előtti években terméstöbbletünk is volt lucernamagból. Hazánkban kitermelt herefélék magvait külföldre szállítottuk, különösen a lucernatermesztés szép múlttal rendelkező körzeteiből, mint például a tapolcsánvi és a nagyszombati járásból. Felvetődik előttünk az a kérdés, miben keressük annak az okát, hogy az utóbbi évek folyamán bizonyos hanyatlás mutatkozik a lucernamag termesztésében? Meg kell mondanunk nyíltan, hogy ez mindenekelőtt az egyes helyeken előforduló alacsony érdeklődés és a vetőmag - r rcellák helytelen kiválasztásának következménye. A magtermés csökkenését továbbfokozza az a körülmény, hogy a fejlődés időszakában nem fordítunk kellő figyelmet és nem óvjuk eléggé a betegségekkel és a kártevőkkel szemben. Az is nagy hiba, hogy az egyes termelők a hanyagságból bekövetkezett takarmányinség idején még a magszaporító parcellák termését is feletetik. Azzal érvelnek, hogy így akarják növelni az állatok hasznosságát. Az ilyen lucernából kitermelt tej nagyon drága. Az ilyen meggondolatlanságot rendszerint olyan felelősségtelen egyének teszik, akik nem látják világosan, milyen óriási anyagi károkat okoznak népgazdaságunknak. Különösen aratás idején fordul elő. hogy a takarmányozók a gazdaság közelében levő magparcellák termését is feletetik. Éppen azért ebben az időszakban úgy kell óvni a lucerna mag parcellákat, mint a gazdaság aranyfedezetét. Csak a vetőmagparcellák megkímélésén keresztül tudunk biztosítani elég vetőmagot a következő évekre és csakis ezen keresztül tudjuk kibővíteni a here- és lucernafélék vetésterületét. Ez pedig az állatok hasznosságának emelését eredményezi. A Szlovák Tudományos Akadémia Nagyszombatban működő takarmánynövényekkel kísérletező munkaközössége rámutatott arra, hogy a Szovjetunióban többnyire az első kaszálásból hagyják a magratermeszteit lucernát. Ezt pedig azért, mert a tudomány és a gyakorlat bebizonyította, hogy az első kaszálásból sokkal biztosabb a magtermés, mint a másodikból. Ezt igazolja a szenei állami gazdaság budmericei részlegének tapasztalata is. Ezen a részlegen részben az első, részben pedig a második kaszálásból biztosítják a lucernamagot. A múlt évben például az első kaszálásból nyert mag kétszer olyan termést adott, mint amit a második kaszálásból biztosítottak. Ezeket a tapasztalatokat a szeredi, dunaszerdahelyi, bajcsi, lévai, tornóci, zselízi és még több állami gazdaság érvényesíti még ebben az évben. A lucernamag terméshozamának emelését nagyban elősegíthetik a méhek. Ez már azért is könnyen megvalósítható, mert ma már csaknem minden állami gazdaságnak van méhészete. Ez idén például a bratislavai állami gazdaság oroszvári részlegén 34 hektár magratermesztett lucernára vittek méheket. Az első kaszálás után 150 kg szuperfoszfátot szórtak minden hektárra és az egész táblát megboronálták. Mivel ez a terület igen közel van a farmhoz, a gazdaság 80 pulykája napokon és heteken keresztül ott talált táplálékot. A növényzetben nem tettek kárt, sőt ellenkezőleg, mert összeszedték a kártékony rovarokat és mozgásukkal elősegítették a virágzásban levő lucerna beporzását. Meg kell említeni azonban, hogy a lucernát nem porozták HCH vegyszerekkel, Csak az ilyen helyeken válik lehetővé a pulykák legeltetése. Bármilyen fontos munka is az aratás, még ebben az időszakban is kell gondozni és ápolni a magparcellákat. Ehhez azonban szükséges, hogy olyan módszereket és intézkedéseket hozzanak az egyes gazdaságok vezetői, amelyek felkeltik a. lucerna gondozásával megbízott dolgozók anyagi érdekeltségét. Csakis ezen az úton tudjuk biztosítani a feltételezett hektárhozamokat. Ez pedig igen fontos, hogy a következő években mezőgazdaságunk ne szenvedjen hiányt a lucerna- ‘és vöröshere-vetőmagban. J. Matejov A kukorica golyvás üszögje A kukorica golyvás üszögje gombabetegség, mely a kukoricanövény bármely részét elpusztíthatja, éspedig mind a virágzatot, mind a szárat, Ievélzetet, sőt a gyökeret is. A megtámadott részeken kis daganatok, golyvák keletkeznek, amelyek fokozatosan nagyobbodnak. Eleinte zöldszínűek, azután sárgák, végül pedig feketeszínűek. A daganatokat, golyvákat ezüstös színű hártya takarja. A daganatok nagymennyiségű spórát, betegcsírát tartalmaznak. Ezeket a hártya felrepedése után a szél széthordja és további növényekre juttatja. Az üszöggel fertőzött növény növekedése megakad, termést nem hoz. Védekezés. A vetőmag csávázása, a golyvás üszög előfordulását nem csökkenti, mivel a betegség csírái a földben tartózkodnak, a fertőzés az év folyamán bármikor bekövetkezhet. A védekezés fő elve tehát az, hogy az üszögös daganatokat, a golyvákat még a hártya felszakadása előtt elvágjuk, azonkívül a kukoricát helyesen ápoljuk, és betartsuk a megfelelő vetésforgókat. Egy veszedelmes szúnyog fajról Valószínű, hogy már sokan hallottak a malária (váltóláz) betegségről. Ez a betegség harmad, illetve negyednaponként ismétlődő vagy naponként fellépő hidegrázással és lázrohamokkal jelentkezik. Ezt a betegséget elsőízben 1880-ban egy Laveran nevű francia orvos fedezte fel. 1898- ban az olasz természetkutató Giovanni Battista Grassi bejelentette, hogy sikerült megállapítania, hogy a betegséget egy szúnyogfaj okozza, amelyet Anophelles (maláriás szúnyognak) nevezett el. Ez a szúnyogfaj abban különbözik a közönséges szúnyogtól, hogy szárnyát apró foltok borítják, s ha falra száll, teste a fal felületével hegyes Szöget képez (lásd az ábrát). A legutóbbi időben hazánk területén is nagyon elterjedt a maláriás szúnyog, s ezért nagy gondot kell fordítanunk a védekezésre. Az alábbi óvintézkedéseket ajánljuk: 1.) Ne dobjuk el az üres dobozokat, (konzerv stb.) mert ha esik az eső, a dobozokban összegyülemlilc a csapadék, s kitűnő „talajt“ nyújt a szúnyog fejlődéséhez. 2.) Lakóházak közelében lévő állóvizeket, pocsolyákat, árkokat szárítsuk ki. Közönséges szúnyog—Maláriás szúnyog 3. ) A nagyobb állóvizeket mozgásba kell hozni, vagy kis halacskákkal benépesíteni. 4. ) Nyári időszakban az ablakokat szúnyoghálóval lássuk el. 5. ) Az utcák árkait tartsuk rendbe, hogy az esővíz akadálytalanul lefut-, hasson. 6. ) Gyakran permetezzünk DDT vegyi preparátummal. Drexler Kélr,
