Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-12-23 / 51. szám

1956. december 23. •JraUad Földműves 13 VITA Baráti viszonyt a szülő és tanító között — Egy apa hozzászólása — Ez a nagyon hasznos vita késztetett arra, hogy mint szülő, hozzászóljak ehhez a nagyon kényes és igen komoly kérdéshez. Mózsi Ferenc vitaindító cikke hiva­tott szakértelemmel tárja fel ezen probléma legalapvetőbb tételeit. Erre vonatkozóan csak annyit jegyzek meg, hogy az öreg Goethe közismert mon­dása adja meg a legtalálóbban a vá­laszt, mely így szól: „Több jólnevelt gyermek lenne a világon, ha a szüleik jólneveltek volnának”. — Szólás­mondás: „apjára, anyjára ütött”. Ez nemcsak a külsőre, a testalkatra s arc­ra vonatkozik, hanem a belsőre is, mert a gyermek szülei vérét, termé­szetét örökli. Paksi László hozzászólásában gya­korlati tapasztalatok alapján háromféle szülotípust állapit meg. Ő, a második pedagógus is Goethei húrokat pendít meg. A szülők a természet jogán bírják a gyermeket. Tőlük kapja a gyermek a testét, az életét, ők ruház­zák, táplálják, ápolják. Ez a legerősebb jog a világon! A család a legrégibb, legősibb intézmény a földön. Már ak­kor is létezett, amikor országnak, ál­lamnak híre-hamva sem volt! Tehát ezen az ősi jggon érez elsőbbséget a szűklátókörű szülő, — a tanítóval, is­kolával, állammal szemben. Ez az egyik tipus, aki betegséget igazol „munka­végzés” helyett! A másik szülő-tipus, aki nem tudja a nevelés egész munkáját teljesíteni, részint nem ér rá, s a maga dolgát is az iskolára bízza. A tanító szerinte a szülők helyettese, mert azt a munkát is végzi, amelyet voltaképpen a szülők­nek kellene végezniök. Ez pedig lehe­tetlen kívánság! Sokszor hallottam: „A tanítónak kell a gyermekből embert faragni!” Arra a pedagógusnak nincs ideje és lehetősége, hogy 30—40 lét­számú osztályban olyan egyéni okta­tásban, vagy különösen nevelésben ré­szesítse az alapjában véve nem jó és fogékonyság terén inkább a rossz felé hajló gyermeket. Vannak szülők, akiknek szívügyük gyermekeik sorsa az iskolában is. E szülő-tipusnak százalék-arányszámát nem tudom, de úgy vélem, 50 száza­léknál több. Erre a pedagógusok ille­tékesek nyilatkozni. A harmadik pedagógus, S. Róbert Imre hozzászólása is világos, érthető bírálata az „Egy pikoló világos” példá­zatába foglalható össze, s felveti a ki dóst: „Hol a kivezető új? Hogyan lehet ezt megoldani?” * * * Tulajdonképpen most érkeztünk el a felvetett problémák lényegéhez. Idáig csak a tények és rideg valóság lett figyelmes szemmel, s csaknem egyöntetű állásfoglalással megállapít­va. Minden családnak legnagyobb kincse —a gyermek. S mennél több van belőle, ágnál nagyobb a kincs! De sokan nem ismerik fel ezt a kincset. (Ügy van­nak, mint a búrok Dél-Afrikában, mi­után már 3Ó0 éve laktak ott és nem is sejtették, mennyi rengeteg kincs he­ver körülöttük. Megesett, hogy kavics­nak használták a gyémántot házaik építésénél.) De térjünk vissza csak a vita címé­hez! Az is igaz, amit Mózsi Ferenc megjegyez, hogy ennek több címe is lehetne. Azonban maradjunk csak a megadott irányban. Hogyan alakulhat ki a baráti viszony? A közismert szülői értekezletek erre mindenesetre módot adnak. Ez az el­képzelés nagyon helyesen, éppen ezt a problémát van hivatva orvosolni. Igen ám, ezek a ritkán tartható ér­tekezletek nem nyújthatnak olyan al­kalmat, ahol e g y é ni 1 e g lehetne a felvetett kérdéseket eredményesen és gyakorlatilag megoldani. Nem is em­lítve a közönyösséget, ami abban nyil­vánul meg, hogy többnyire azok a szü­lők nem jelennek meg az értekezle­teken, akiknek gyermekük szempont­jából a legfontosabb volna a kapcsolat felvétele. (Volt alkalmam erről sze­mélyesen is meggyőződni, miután né9y gyermek atyja vagyok.) Tehát, ha a meghívott szülőknek ez a része nem jár az értekezletekre, akkor nem igen tételezhetjük fel, hogy más al­kalommal keresné az alkalmat az együttműködés, a baráti viszony meg­teremtésére. Igen, felkeresi — S. Ró­bert Imre szerint, — de csak a kriti­kus esetek alkalmával. Előfordul, hogy a szülő csak ekkor ismeri meg a ta­nítót. Felmerül tehát a kérdés, hogyan volna helyes? Ha a szülők külön-külön tennék tisz­teletüket a tanítói karnál? E téren is nehézségek vannak a napszaka meg­választásában. Tanítási idő alatt nem lehet, hol az egyik fél nem ér rá, hol a másik. Délután, estefelé a tanító ma­gánlakásán zavarjon a szülő? Ezt sem lehet! Utóvégre mindenki szereti a ma­gánéletét is élni, és az egésznapi fá­rasztó munka után a tanítónak is van családi köre és pihenni, írni, olvasni akar. Tehát a találkozást csakis a tanító által meghatározott helyen, napon és órában tudnám elképzelni! Csupa kérdőjel és kérdés. A gya­korlati ember szemüvegén nézve és át­hatva az ügy ideális elképzelésétől, — felmerül az a lehetőség, hogy a tanító, aki hivatottságot érezzen a vita tár­gya iránt — saját kezdeményezése alapján végez váratlan látogatásokat a tanulók szüleinél. Ez mindjárt helyzet- és környezet-tanulmány is, ami nagyon sok kérdésnek lehet magyarázata. Egy ilyen váratlan látogatás, (hangsúlyoz­nom kell váratlan látogatás), néha döntő befolyást gyakorolhatna az em­berpalánta egész jövőjére! (Ezt is ta­pasztalásból mondom. Egy tanító ba­rátomnak volt ez az egyéni módszere. Sok diákjának sorsát tudta így helyes irányba terelni, akik ma is hálás szív­vel gondolnak reá.) Természetesen, az ilyen kirándulá­sok a tánítók egyéniségétől függnek, akik a hivatalos munkaidőn túl is tud­nak szakítani egy-két órát a népne­velés magasztos céljára! A közjóiét első feltétele a jó neve­lés. Ebből az alapból adódik a felépít­mény erőssége. A jó nevelés olyan kincs, melyet a rozsda meg nem emészt és senki el nem veheti gyer­mekeinktől. Ez a legjobb örökség, me­lyet a szülő gyermekének hagyhat. A tanító panaszkodhat a gyermek engedetlenségére. De a szülő ezt jog­gal nem teheti, mert saját maga ala­kította gyermekét kiskorától! A dolog rendje, hogy á szülő parancsol — a gyermek engedelmeskedik! Fejtetőre állított nevelés, ahol ez fordítva van! De sajnos, sok esetben a szülő nem ért a parancsoláshoz. Sohasem lehet oktalan, vagy éppen lehetetlen dolgot a gyerektől kívánni. „Azon a földön, amelybe nem vetettél búzát, ne akarj búzát aratni!" Attól a gyermektől, akit nem tanítottunk engedelmességre, ne várjunk szófogadást! Az okos szülő ele­jét veszi annak, hogy gyermeke szó­­szegő legyen. Mivel? Szeretettel és példával! Szívesen engedelmeskedünk annak, akit szeretünk; viszont nagy megeről­tetésbe kerül, hogy hódoljunk annak az akarata előtt, kit szeretni nem tu­dunk! Nagyon igazat kell adnunk Antonio Rodriquez-nek, akinek kijelentése in­dította meg ezt a vitát. De miután tud­juk az okokat és olvastuk a nevelés ügyét szívükön viselő pedagógusok hozzászólásait, tehát azon kell elgon­dolkodni, miként lehetne segíteni! Vagy belenyugszunk a változhatatlanba? Nem! Mai fiatalságunkból kell jó szü­lőket nevelni! Ezen vitával kapcsolatban eszembe jutott a családi neveléssel összefüggő 2000 éves római történet, amely a szü­lői nevelés örök példaképe lehet. Időszámításunk előtti 187-ben élt Tiberius Sempronius Gracchus római államférfi, akinek feleségét Cornéliá­­nak hívták. Egy alkalommal előkelő római asz­­szonyok látogatták meg Cornéliát. Ahogy ez már asszonyoknál szokás, — dicsekedtek, hogy mennyi és milyen értékes ékszereik vannak. Némelyik egy egész vagyont cipelt magán ... Végezetül azt mondták Cornéliának, most már ő is mutassa meg kincseit, ékszereit ? — Ebben a pillanatban top­pant be Cornélia két fia. Az anya ma­gához intette a fiúkat és vendégei elé állította őket: — íme, ezek az ék­szereim, ezek az én drága kincseim — válaszolta Cornélia. % Férje nemsokára meghalt. Az asz­­szony egész további életét fiai nevelé­sére fordította; kiváló, nagyhírű embe­reket nevelt, akik a vagyontalan em­berek segítését tűzték ki célul. Nemsokára nagy megtiszteltetés ér­te Cornéliát; még életében szobrot ál­lítottak neki Róma piacán. A szobor talpazatán ez a rövid felirat állott: „A GRACCHUSOK ANYJA”. Mintha csak az egész világnak a tu­domására akarták volna hozni a ró­maiak: íme, ez az a híres Cornélia, ki fiait tartotta legnagyobb kincsének, s a világhírű két Gracchus-t nevelte ha­zája számára! * * * Az anyák számára megszívlelendő ez a kis történelmi példa! Tanítóink felelősségteljes hivatásuk tudatában elősegítik a tehetségek erő­teljes kibontakozását. Nagy gonddal кеП támogatni a szülőknek a tanító­kat, meg kell ragadniok a feléjük nyúj­tott segítő kezet és a köztisztelet pol­cára kell állítani azokat, akik hazáju­kat az alkotó nevelő munka terén szol­gálják! Feszty István, Izsa, Patkányos-major. Utóhang az olimpiáról: Viszontlátásra Rómában! A melbournei olimpia színhelyén, a Cricket Ground stadionban lezajlott záróünnepélyen Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság einöl« felhívta a világ sportoló ifjúságát, hogy a négy év múlva Rómában sorra­­kerülő XVII. olimpiára még nagyobb szorgalommal és buzgalommal készül­jön. Pedig ami az elért eredményeket és a versenyzők számát illeti, úgy az eddig megrendezett olimpiák közül a legeredményesebb és a legizgalmasabb á melbournei olimpia volt. Az összes versenyszámokban nem kevesebb, mint 58 olimpiai — és 18 világcsúcs szüle­­tett. A Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok — a két legkiemelkedőbb telje­sítményt elérő ország sportolói, — majdnem minden versenyszámban résztvettek és míg a Szovjetunió spor­tolóinak csak három versenyágban, a kerékpárban, a vitorlázásban és gyep­labdában nem sikerült érmet szerez­niük, addig az Egyesült Államok hat versenyszámban, éspedig a tornában, a vívásban, a kajakban, a gyeplabdá­ban, a labdarúgásban és a vívásban maradtak érem nélkül. Csehszlovákia az eddig lezajlott olimpiákon 21 olimpiai bajnokságot nyert. Érdekes, hogy az első csehszlo­vák versenyző, aki az olimpián érmet nyert .szintén diszkoszvető volt, még­pedig František Janda, aki a II. olim­pián, 1900-ban Párizsban második lett. (Az aranyérmet Bauer Rezső magyar diszkoszvető nyerte.) A melbournei olimpián Olga Fikotová, diszkoszvetőnö nyert aranyérmet. Magyarország sportolói vezetőhelyü­ket a vízipolóban és kardvívásban to­vábbra is megtartották. Az egyéni kardvívásban 1908 óta más mint ma­gyar kardvívó nem győzött, ezek közül Olga Fikotová, a női dlszkoszvetés olimpiai bajnoknője dr. Fuchs Jenő volt az egyetlen, aki a kardvívásban két egymásutáni olim­pián, az 1908-as és 1912-es éviben nyert aranyérmet. Gyeplabdában eddig minden olimpián India csapata győzött. A tornában mindkét utolsó olimpián, a helsinkin és a melbournein, a szovjet tornászok nagy fölényben voltak. Az egyéni tornaszámokban a legtöbb ér­met, éspedig négy aranyat és két ezüstöt Keleti Ágnes szerezte, ugyan­annyi aranyérmet szerzett Latyinová is, de csak egy ezüst és egy bronzér­met. Csukarin három arany, egy ezüst és egy bronzéremmel, Muratov három aranyéremmel tért haza. A többi ver­senyszámban három aranyérmet még a következő versenyzők szereztek: Cutberth (Ausztrália) és Morrow (Egyesült Államok) az atlétikában, Rose (Ausztrália) az úszásban. Az Egyesült Államok atlétáinak fölé­nye csakis a 100, 200, 400 és 800 mé­teres síkfutásban mutatkozott, míg a hosszabb távokon az előző években a finnek, majd évek során Zátopek, míg a melbournei olimpián a szovjet Kuc vette át a vezetést. Érdekes, hogy az Egyesült Államok versenyzői a rúdug­rásban és a 110 méteres gátfutásban eddigi összes olimpiákon győztek, a tá­volugrásban pedig csak egyetlen egy­szer maradtak alul. S. M. Az erős család meghódította a gyengét Néhány évvel ezelőtt gyakran gon­dolkoztam azon, mi lehet az oka, hogy most nehezen szaporodik a méh. Az­előtt pedig, amint az öregektől hal­lottam, még az erdők odvas fái is tele voltak méhhel. Éppen ezen csodálkoz­tam a legjobban, hogyan tudta magát a méh évezredekig fenntartani a va­donban annyi ellenség között. Rossz esztendőben — mert ha most van, ak­kor is volt — hogyan telelték be ma­gukat a méhek?... Ügy mint ez év­ben az enyémek közül kettő. A sok munkám miatt nem tudtam őket idejében betelelni. Nyár utóján, amikor a hordás már megszűnt, meg­vizsgáltam a méheimet. Két család egymás mellett nagyon feltűnt ne­kem. Mind két kaptárban 10—10 ke­ret volt. Csupán az volt a különbség, hogy az egyik család nyüzsgött a nép­től, a másikban pedig csak a harmad­része volt. Vagy két hét múlva újra megnéz­tem a méheket. A gyenge családban se méh, se méz nem volt. Néhány hullát találtam a fenékdeszkán, köztük az anyát is. A másik csMád pedig meg­telt mézzel és még jobban benépese­dett. Körülbelül kétszerannyi méz lett az erős család kereteiben, mint azelőtt a két család kereteiben együttvéve volt. Ebből arra következtetek, hogy az erős család megtámadta a gyengét. Az első összecsapásnál sikerült meg­ölni az anyát. A gyenge család, belát­va árvaságát, nem védte a vagyont, hanem csatlakozott a támadókhoz és közösen átcipelték. Hogy kétszeresen több méz került a családba, ezt szintén így magyarázom magamnak, az erős család nem elégedett meg a zsákmány­nyal, hanem rácsapott más családok­ra is és onnan lopott. Nálam nem pusztult el több, de csendes rablás le­hetett. Tudom, hogy az erős család jól áttelel, de mégis nagy kár érte, mert a két családból egy maradt. Az erdő­ben is ez történhetett, az erős család magához ragadta a gyengét. Néha kis veszteséggel, máskor pedig teljesen kipusztultak a kisebb családok, de a vagyonát átcipeltc az erős család. Ilyen kárral nem szoktak dicsekedni a méhészek, én is csak azért írom, hogy saját káromból ne csak én, de mások is tanuljanak. Ebben az ese­temben, ha több méz is gyűlt össze egy családban, mint azelőtt a kettő­ben volt. nagy kár. mert elveszett a jópetéző anya, ami egy családot jelen­tett. De nemcsak nálam, hanem más­nál is a jópetéző anyák kerülnek a rablás áldozatává, ha a beteleléssel el­késnek. A gyenge családok rendszerint a második és harmadik rajok, ezeknél pedig feltétlenül fiatal anya van. Ez­után inkább más munkát hagyok abba, de az etetést, - illetve a betelelést ide­jében elvégzem. Juhász Ferenc, Horváti Kis család a nagy lakásban Ha a család annyira legyengült, hogy lakásának felét sem foglalja el, kisebb kaptárba kell tenni. Ha a körülmények nem engedik meg, akkor a nagy lakást a család erejéhez mérten szűkítjük. A kijárót vegyük figyelembe. Ha a kap­tár teljes szélességében van, akkor a családot a kaptár balfelébe szoktam helyezni annyi kereten, amennyit a méhek lepnek el. Középső kijárónál á kaptár közepén rendezem el a család fészkét és mindkét oldalra deszka­vagy szalmapárnát teszek. Az üres he­lyet oly magasságban betömöm, hogy a tömést a fedő deszka leszorítsa. Feltétlenül meg kell állapítani, hogy mi okozta a család legyengülését. Ha anyahibából történt, az anyát kicse­réljük és a családot serkentjük. Az ilyen család fészkét fejlődés közben két keretenként bóvítem mindaddig, míg az egész lakást be nem töltik a méhek. Ha kívánatos a minnélelőbbi megerő­södés, más családtól fedett fiasításos keretet elveszek s azzal segítem a gyöngét. Méh nélkül adom be a fiasí­tásos lépet, mert ellenkező esetben az idegen méhek az anyát könnyen meg­ölhetik. A fiasításos keretet a fészek közepébe helyezem és azután békében hagyom a családot, nem zavarom, fö­lösleges kaptárbontogatással. Ha a család telelés előtt gyenge és a létszámcsökkenés elkerülése miatt nem akarjuk egyesíteni, akkor nem cukorral, hanem mézzel kell feletetni. A mézes lépet lefödelezem és úgy adom a családnak. Csak így kerülheti el a betegségeket a gyenge család bármi­lyen hosszú is a tél. A méhek a jó táp­lálékból sok táperöt nyernek. A cukor csak akkor jó, ha augusztusban fel­etettük, mert olyankor a méhek job­ban átalakítják cukormézzé. Meggyő­ződésem, hogy a nozémában szenvedő méhek a késői etetés következtében elpusztulnak. Zólyomi Lajos, Zselíz őrös: Pál Zoltán: ßjs méhészkönyv A könyv a kezdő méhész alapvető szakkönyve. Rövidesen összefoglalva is­merteti a méhek életét, munkáját, a tenyésztés, termelés fe’adatait, a mé­­hészekdés megkezdésétől a mézelsze­­désig. Azonkívül bemutatja a méhé­szet egyéb hasznát: a rajoztatást, anyanevelést, építtetést, viaszterme­lést. Leírja továbbá a vándorlást, te­lelt etést stb. A könyv tehát tartalmaz­za a méhészet legfontosabb tudnivalóit. Nyelvezete mindenki számira érthető. 130 oldal, 66 ábra, ára fűzve 6.45 Kés. Kapható a Magyar Körig -esbj than, Bratislavában. Az anyapempő mikroszkópos vizsgálata Az anyabölcső pempő gyógyító hatá­sa még bizonytalan, de sokan érdek­lődnek iránta. Pl. Franciaországban eléggé keresik. Szükségessé vált tehát, hogy a származását, valódiságát mik­roszkopikus vizsgálattal ellenőrizzék. Chauvin és Louvaeaux módszere a kö­vetkező: a vizsgálandó pempőt 20 köb­­centiméter desztillált vízben elkeverik és addig csöpög tetnek hozzá tömény marólúgot, mig átlátszó nem lesz a fo­lyadék. Fajsúlyának csökkentésére ' 5 köbcentiméter 95 százalékos borszeszt adnak hozzá. 3200-as percenkénti for­dulattal tíz percig centrifugálják. A szilárd részek az üvegedény alján gyűl­nek össze. A folyadékot leöntik. Az üledékből a lúgot vízzel kimossák és a szilárd részeket centrifugálással a mo­sóvízből is különválasztják. A centri­fugál-üledéket inikros kúppal vizsgál­ják. A szilárd alkotórészek között ál­landónak kell tekinteni a virágporsze­meket. Kevesebb virágpor van az anyapempőben, mint a mézben szokott lenni, de jelenléte jellegzetes. Találha­tó még gombaspóra, zöld alga, méh­­szőr, növényi rostok, gombafonal (mi­­celium) töredék, sokféle parányi élő­lény (mikroorganizmus), élesztő, kü­lönféle kristályok, végül az anyaálca növekedésekor levedlett bőrei. (A szer­zők a virágpor állandó jelenlétét ma­gyarázni igyekesznek. Bizonyos, hogy az etető méhekröl hull a virágpor a pempőbe, legegyszerűbb magyarázat azonban az, hogy a méhek az anya­­pempőt mézzel keverik. A mézben szo­kott lenni virágpor. így tehát tr.é ) együtt virágpor is juthat a pempőbe.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents