Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-12-23 / 51. szám
12 y/raU-ad Földműves 1956. december 23. Nagy örömök, apró gondok A hideg szél az utolsó leveleket is lesodorta a fákról. A lombsátor takarta falu kibontakozott a gyümölcserdő rej tekéből. Egy düledező vályogház viharvert zsupfedelével a festő ecsetje alá kívánkozik. A fakémény sem hiányzik róla. Ügy megüli a rozoga, viskót, mint ■ cselédembert a nyomorúság. A katlanalakú dombkoszorús völgyben több hasonló ház látható. Ezek a szánalmas lakások nem a Torna-menti mészkőhegy lábánál tárulnak szemünk elé, ahol. csak arasznyi vastag a humusz és alatta mérhetetlen mennyiségű a kavics, hanem ott, ahol a mélyrétegű televény minden növényt gazdagon táplál. A falu határában acélos szárakon araszos kalászokat növeszt az aranysárga búza. Gyermekfejnagyságú a kalarábé, 8—10 kg súlyúra nő a takarmányrépa. A sütőtök olyan nagy, hogy egy ember alig bírja a szekérre feltenni. Szőlő díszük a domboldalon, a kertekben édes gyümölcs terem. E táj földje, vize jó. Mi lehet mégis az oka, hogy csak ilyen viskóra telt a tej jel-mézzel folyó Kánaánban? Menjünk tovább és nézzünk jobban Szét. hogy igazán megismerhessük Zsarnó községet. 0 A dombhátán a templom szomszédságában hatalmas kastély áll, mogorván. Ez volt Kós Elemér földbirtokosnak, a falu koronázatlan királyának fészke. Itt habzsolta az úri élet minden gyönyörét feleségével, három gyermekével és olykor az arravetődő vendégeivel. Kós méltóságos úr a Masaryk köztársaságban Eszterházy gróf és a nagyidai Shell báró oldalán pártoskodott rendületlenül a haza „szent” ügyében, és gazdálkodott az istenáldott földön magának, mint a többi földesúr. Akkoriban mint kisgyermek azt hittem, hogy ez az úr különbözik a többitől, Egyszer falunkban autóval elütött egy tehenet. A szegény állat mindjárt elpusztult. A tehén gazdája vasvillával A parádés kocsis a hátsó ütésen ülő méltóságos úr parancsára vár. És azután egy szisszenésre megiramodnak, mint a villám Torna felé a hollófekete paripák. de hiába. Kós méltóságos űr „meggyőzte” a károsult szegény embert, hogy kisebbet válasszon. A nagy tehén sokat eszik, járomba nem való Nála úgysem adna naponta 20 liter tejet és csak baja származna a fajtehénből. A könnycsepp gördül a szemüvegére. — Én úgy tudtam, hogy Kós méltóságos nem lovon, hanem autón járt. — Igyekeztem elterelni a figyelmet. — Az udvarnokiak az autóra emlékeznek. De nekünk lóval csinált bajt. Örökös fájdalmat. A fájdalom érződik hangjából, amikor bánatosan mesélni kezdi a történetet. Egy áprilisi napon történt. Már szürkülni kezdett, amikor a méltóságos kiadta a parancsot. „Pista, fogj be! De iparkodj, mert sietős a dolgom!” A hollófekete paripákon pillanatok múlva megcsillant a díszes szerszám. Egy szisszenésre mŕgiramodtak, mint a villám, robogott a hintó Torna felé... A Palavichyni kastély és a paróchia között megálltak. Kós méltóságos leszállt a hintóról. „Mindjárt jövök! — Mondta — Addig egy tapodtat se tovább!” Alig ment el Kós úr, villámok hasították a sötétséget. Megdördült az ég. Nagyszemű hideg esőcseppek hulltak a sötét felhőkből. Aztán A volt cselédház még ma is látható, de gazdája már új házba költözött. nagylelkűség a vasvilla távollétében szerény megegyezésre korlátozódott. A szegény embernek még soványabb tehén került a sovány mellé. A szenzáció után több ember figyelme Zsarnó felé fordult. De nem láthatott többet a szomorú valóságnál. Az A két új házsor egyike, ahol kizárólag Kós földbirtokos volt cselédei laknak ä kezében rohant ki az udvarból. A nagy úr felemelte a kezét: — Ne bánts! Nem történt semmi. Holnap azt a tehenet adom ezért a nyomorultért, amelyiket kiválasztod a gazdaságomban. Várta a falu népe a nagy tehenet, Zsigrai Ilonka beállított ещ szép fenyőfával és tetszelgős hangon kérdezi az apját: — Jót vettem, apu? elnyűtt ruhás, mezítlábas cselédek káromkodva hajtották az uradalom ökreit. Az asszonyok egész nap kapanyélen görnyedtek és a sok gyerek korgó gyomorral várta a vacsorát. Ebédjüket maguknak szerezték, amelyet legtöbbször zöld gyümölcs és madárlátta kenyér képezett. Ilyenformán idézi a múltat a 80 esztendős Gazsi András is, aki hosszú évekig az uradalom gazdája volt. — Nekem jobb sorsom volt — mondja — mint a többi cselédnek, mégis sokat szenvedtem. Lakbérért évente 30 napszámot dolgoztam, legelőért is harmincat, mert volt egy tehénkém, a két vékás földért húszat. Méghozzá férfi napszámot. Mert az is különbség ám. A férfi 12 órás munkáért 7 koronát, az asszony ötöt, a gyermekek meg félnaposzámot kaptak. Az egész nyári kereset adósságtörlesztésre kellett, télen pedig nemigen akadt munka. — De mi azért dolgoztunk mindig — szólt közbe Juli néni, András bácsi felesége, aki most is el van foglalva a kézimunkával. A tarka mező minden pompáját, megörökíjti a faldíszekbe, abroszokba, szőnyegekbe, melyeket ő gobelin, kelim, angol madeira és perzsaszőnyegnek nevez. Dicsekedve mutogatja a sok szép kézimunkát. Büszke rá, hogy a család minden tagja érti ezt a munkát. Minden tagja részt vett benne, csak a vő nem. Ő parádéskocsis volt. Júli néninek elszorul a szíve mikor vejére terelődik a szó, és két jött a jég. Pista meg várt. A „mindjárt” hajnali három óráig tartott. Addig ettek-ittak az urak, a parádés kocsist pedig verte a jegeseső. Ügy megfázott, hogy mikor hazaért kiesett kezéből a gyeplő. Örökre kiesett. Tüdőgyúlladás vitte a temetőbe. Ő volt az utolsó parádéskócsis. Többet -hem fogadóit" az urasá'g, mert senki Se' tudta úgy kifényesíteni a lovak szőrét, mint Szemán Pista. Keserves emlékekkel teli a múlt, de enyhít rajta a jelen. Most a parádéskocsis fia jár autón. Karácsonyra Spartakot vett magának. A régi autóját eladta, új kellett neki. — Hej, ha mégegyszer fiatal lehetnék — sóhajtott András bácsi. — Ötven, vagy legalább hatvanéves. Bezzeg én' is megmutatnám a világnak, hogy kell dolgozni azon a földön, ami már a miénk. Gazsi András és felesége nyugdíjasok. Otthon még eldolgozgatnak, de a mezőn már nem vehetik fel a versenyt a fiatalokkal. Az ő harcukat gyermekeik, unokáik és dédunokáik vívják tovább. Az övék már a nyugodt, békés öregség ... Megváltozott a volt cselédek élete. Kiköltöztek a régi viskókból. Övék az a két új házsor, amely az állami gazdaság földjein és pénzén épült, hosszúlejáratú kölcsönből. Csak az a feltétel, hogy Í0 évig maradnak a gazdaságban. A volt cselédek azonban nem tíz évig, de életük végéig akarnak gazdálkodni az újjáépült Zsarnó község televényes földjein. így szövögetik a jövőt az új házak boldog lakói, örömök és gondok között. Mert gond is akad. Klotnya Miklós felesége például azt veti férje szemére, hogy úgy nem lehet boldog karácsony, ha minden pénzt a törlesztésbe adnak. Mert mit ér az, ha a húszAz ígéret szép szó.. Alsószeli felsővégén egy nagy kémény emelkedik a magasba. A komor gyárépületnek azonban nyoma sincsen. Helyette üvegházak lapulnak a szürke ködben. „Zöldséggyár”, még hozzá a javából. Jó hírnévnek örvend a szövetkezet kertészete. Nemcsak a járásban, de a kerületben is. Büszkék is erre a szövetkezetesek, de még inkább a kertészek. Jogosan. Közel egy milliót csikartak ki a 32 hektár földből. Két kertész — Palkovics Gyula és Mészáros Miklós 25—25 szövetkezeti taggal uralja ezt a területet. Közös cél fűti a kertészeket: minél több zöldséget dobni a piacra, hogy a „zöldhasú” százasok ezrekre, majd százezrekre szaporodjanak. E buzgóság legnagyobb hajtóereje a versenyben rejlik. Nem is verseny, vetélkedés ez. Igaz, hangos szó sohasem esik közöttük. A tudásba, a munkába fojtják a „majd megmutatjuk" virtusságot. Testvériesen megosztották a kertet, az üvegházakat, a melegágyablakokat. Palkovics a falu északi. Mészáros a nyugati részen ütötte fel tanyáját. Bár elég nagy a távolság a két kert között, a csoportok mégis tudnak egymás munkájáról. Éberen figyelik versenytársaik minden mozdulatát. Palkovics Gyula pontosan tudja milyen termése volt Mészárosnak, mennyi pénzt árult, és Mészáros fordítva. így nem csoda, ha Palkovics minden gondolkozás nélkül elemzi az év eredményeit. — Kétszáztíz vagon zöldséget juttattunk a piacra. Legjobban a paradicsom fizetett. Öt hektárról több mint 15 vagont leszedtünk. A tervezett 9 helyett 14 vagonnal szállítottunk a diószegi konzervgyárba. De nemcsak a paradicsom, paprika, zeller, majdnem minden növény bő termést adott. így a tervezett 320 000 korona helyett, 450 ezret árultunk. Palkovics elvtárs hirtelen elhallgat. A salátát tűzdelő lányokat figyeli. De nem. Messzebbre néz. Talán gondolatait rendezi ? — Százharmincezerrel több. — Vajon megkapjuk-e?... Újévkor megígérték. Jegyzőkönyvbe foglalták. Ugye jár nekünk a pótjutalom, elvtárs? — Igen, jár. — Aligha lesz. Semmi formája nincs, pedig megdolgoztunk azért a húsz százalékért. * # * Mészáros Miklós birodalmában is pezseg az élet. A lányok salátát tűzdelnek. Száznegyvenezer darabot fognak kiültetni. Miklós február végére szeretné piacra dobni a finom csemegét. Az üvegházban húsz fokot mutat a hőmérő. Jóleső érzés látni a sűrű fojtogató köd kellős közepén az üvegtől védett zöld salátapalántát. Nézelődés közben a beszéd fonala egy-egy percre megszakad, de azután nem akar vége lenni az eszmecserének. Téma: ugyanaz mint a felsőkertben. Különbség, hogy Mészáros elvtárs nem a paradicsomot, hanem a korai káposztát dicséri. Egy hektár húszezer koronát hozott a házhoz. Utána spenótot vetettek, melyből tizenkétezret árultak. Mindent összegezve 510 000 koronára felsrófolták az évi bevételt. Hatvanezerrel több, mint a Palkovics-csoportnak. (Igaz. Palkovics azt állítja Miklóséknak nagyobb volt a területük.) Egy emberként dolgoztunk, s ezt a kert meghálálta — mondja Miklós, amikor a végösszegre terelődik a szó. — Bíztunk, hogy nekünk is jut belőle. A pótjutalomra gondolok. A növénytermelésben kaptak, akik terven felül termeltek. Remélem mi is kapunk. A két vezetőkertész a csoport aggodalmát tolmácsolja. Az emberek nap mint nap ezen törik, rágják magukat. Talán ok nélkül. Szabó Lőrinccel, a szövetkezet elnökével beszélgetek. — Megígértük — mondja mosolyogva. — Egy szóval se mondta senki, hogy a kertészeti csoport nem kap pótjutalmat. Jöjjenek be, számoljanak el, azután beszélgethetünk. Jól dolgoztak, megérdemlik. Ezekután nincs ok aggodalomra. Ha valamilyen oknál fogva mégis hiba csúszna a „receptbe”, egy jól ismert közmondást ajánlunk a vezetőség figyelmébe: „Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!” S. O. Az aranyosmaróti JNB felhívása Az aranyosmaróti járási nemzeti bizottság mezőgazdasági szakosztálya megvitatta a földművessajtó terjesztésének kérdését. A vitában megállapították, hogy sok esetben még a JNB mezőgazdasági osztályának dolgozói sem olvasnak földművessajtót. Ezért elhatározta, hogy versenyre hívja a járási nemzeti bizottságok mezőgazdasági szakosztályait, hogy száz százalékban fizessék elő a Szabad Földművest és a Roľnícke novinyt. A versenyt a nagy téli versennyel együtt értékelik ki. Az értékelés 1957. március 10-én az aranyosmaróti járási nemzeti bizottságon lesz megtartva. Az aranyosmaróti JNB mezőgazdasági osztályának vezetője. Megteremtik egy újabb árleszállítás alapját A migléci szövetkezetek nagy örömmel üdvözölték a hatodik árleszálltíást és hogy az olcsóbb árufajtákból még több legyen, az év végéig 190 mázsa sertés és 200 mázsa marhahúst adnak még terven felül. Eddig már 50 000 liter tejet adtak be szabadáron. Kovács elvtárs a szövetkezet elnöke mosolyogva mondja, hogy nemcsak a dolgozók asztalára jut így több, hanem gyarapodni fog az ő erszényük is és a 9 koronás osztalék helyett tizet adnak majd egy-egy munkaegységre. Az árleszállítással tehát minden egyes munkaegység értéke növekedett, ezért a szövetkezeti tagok még jobban dolgoznak. Emelkedik a munkaegység ér féke A pozsonyi kerület földművesszövetkezetei gazdálkodásuknak eddigi eredményei azt mutatják, hogy az idén legalább 28 EFSZ lépi túl a munkaegységek tervezett értékét. Ez annyit jelent, hogy a szövetkezeti tagok az év végén munkaegységeikre a tervezettnél 2 145 000 koronával többet kapnak. Az EFSZ-ek sikeres gazdálkodása a legmeggyőzőbb érv a szövetkezeti mozgalom további fejlesztésére. Az év eleje óta a kerületben a földművesek 37 új EFSZ-t létesítettek, az EFSZ-ek tagjainak száma 5157 új taggal nőtt, akik 16 527 hektár földet hoztak a közösbe. Hét kisebbségi szövetkezet többségi szövetkezetté vált. F.ddig a pozsonyi kerületben 374 EFSZ van. éves kölcsönt öt év alatt kifizetik, de rádió még nincs. Meg új bútor is kellene már az új lakásba. így zsörtölődik az asszony. De hát A nyolcvanesztendős Gazsi András feleségével és két gyermekével a legújabb kézimunkában gyönyörködik. nem igazi ez. Csak amolyan asszonyos beszéd. Mert ő is örül, ha fogy az adósság. A szomszédban Zsigraiéknál is van vitatni való. Azzal kezdődik, hogy a kislány beállít egy szép fenyőfáeskával és tetszelgős hangon kérdezi az apját: — Jót vettem Apu? — Jót! Csakhát — nyújtja meg a szót a traktoros — kicsiny. Majd még azt mondják, hogy a Zsigraiék fája alá még kis szék is kell. Nem ér a padlásig. — Te, te! Már a gyermeket is elrontod — próbál ellenkezni az asszony. — Még olyan lesz, mint te. Neki is minden kell majd, mint neked. Tavaly rádió, mert ha már világosság van, hát legyen nóta is. Már a kút se jó, pedig még csak ez évben csináltad. Már vízvezeték kell. Arra meg nem gondolsz, hogy Klotnyáék öt év alatt letörlesztik a kölcsönt. Nekünk majd hat évig tart. ha így prédálod a pénzt. Majd azt mondják, hogy azért, mert én hordom el — mondja és hamiskásan megfenyegeti bölcsen mosolygó férjét. Karácsonyra készülődnek Kós méltóságos úr volt cselédei, a vályogviskók volt lakói. S az új lakásokban nagy örömök és apró gondok között forr, pezseg és egyre szebbé igazodik az élet- Csurilla József.
