Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-11-04 / 44. szám
i» Jraíŕad Földműves 1956. november 4. A cseh és szlovák iesivérnéppel való egységünk megbonthatatlan Reményteljes jövőnk záloga Ha a községünkbe érkező idegen az öreg Vai'ga bácsitól akarna érdeklődni valamelyik utca merreléte felől, bizonyára ezt a választ kapná: ,.Szégyen ide, szégyen oda, én akit valamikor mindentudónak ismertek, nem tudom, útbaigazítani. Hiszen itten csodák történnek. Mire öreg lábaimmal besétálgatom a fatu egyik részét, a másikban űj utca születik, He.i, másként volt azelőtti Száz évig sem épült annyi ház és intézmény mint most. Dehát ez már Így van. Nem tudok én senkit útbaigazítani, pedig valamikor a házszámokat is tudtam”. Hogy mennyire igaza van Varga bácsinak, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az 1955—56-os években több mint száz családiház került tető alá. Ezenkívül egy 24 lakásegyből álló új negyed volt átadva a boldog lakóknak, és további 24 közvetlen átadás előtt áll. De nemcsak a jelen, hanem a jövő távlati tervei is figyelemreméltók. A városfejlesztési terv önmagáért beszél. Tízmilliókat fordítunk a' közeljövőben községünk kiépítésére. Hacsak a legjelentékenyebbeket akarjuk felsorolni, akkor is van miről beszélni. A jövőben építendő egész új lakótelep mellett a tervekben ott láthatjuk a dolgozók egészségét megóvó és helyreállító intézményt, a már épülő 285 ágyas kórházat, melynek beruházási költsége 31 millió 604.000 korona. A „csallóközi golyva” sem lesz már az egészségünket fenyegető gém, mert az 1957-es évben megkezdik a városi vízvezeték és csatornahálózat építését, nem is beszélve a tervbevett korszerű városi fürdőről. De dolgozóink kultúíígényei is nőnek. Ennek kielégítését lesz hivatott szolgálni az 1957—58-ban két és félmillió korona beruházással építendő kultúrház, vagy a már épülő 23 helyiségből álló középiskola, melyben népünk 6 millió 654.000 koronát fektetett be. A községi beruházásokon kívül hatalmas és a múltban soha elő nem forduló méretű a családiházak építése. A Fučík-utca. mely két-három év alatt született meg; ilyen modern lakóházakból áll. Itt építette meg otthonát a, konzervgyár sokgyermekes munkása, a lengyár traktorosai, a gép- és traktorállomás alkalmazottai és a járási nemzeti bizottság alelnöke. Dunaszerdahely azonban nemcsak épül, 4e szépül is. A lakosság a város szépítésében többezer órát dolgozott le. A városszépítést a helyi nemzeti bizottság vezeti melynek tagjai példamutatóan veszik ki részüket a munkából. Az állomás előtti park létrehozásába a lakosság legszélesebb rétegei kapcsolódtak be. Kb. 5—6000 köbméter földet hordtak oda töltésnek, és 17.000 munkaórát dolgozott le a lakosság, közülük elsősorban a JNB dolgozói és a 11-éves középiskola növendékei emelhetők ki Brandl elvtárs, a HNB titkára, aki lelkesen és nem minden büszkeség nélkül beszél a városszépítés terén elért eredményekről, tréfásan emlegeti, hogy amikor a park építéséhez hozzákezdtek, gyakran hallottak olyan megjegyzéseket: „Ebből soha sem lesz park, ez lehetetlenség...” Elképzelhető ugyanezek ámulása, mikor a parkot már elkészülve meglátták! A Sportstadion építésénél is nagyméretű társadalmi munka folyt. Ebből főként a sportkedvelők vették ki réslüket, köztük a helybeli PREFA- üzem dolgozói is. Ha valaki Brandi elvtárstól akarna érdeklődni ezekről a dolgokról, nehéz feladat lenne számára a válaszkénti szóáradatnak véget vetni. A miíHban elhanyagolt munkásnegyedek: Kiste jed és Csigéri utcáinak kikövezése, számos utca portalanítása, a JNB melletti park újjáépítése, ez mind a társadalmi munka qyümölcse. De kik is azok, akiket a „társadalmi munkát” végzők gyűjtőnév alatt emlegetünk ? A három-A dolgozó nép építő akarata felbecsül- heteden. Ezt mutatja képünk is, erről tanúskodik az újonnan épült modern kórház. gyermekes Ludikné, Czeilikné, Gajdocsi Ági — a Vöröskereszt tagjai — sokszor ragadták meg a lapátot azért, hogy lakhelyük szíebb legyen. Az iskolák diákjai mellett ott dolgozott a már nem éppen fiatal Szalai néni, a nőbizottság tagja is. Szóval nagyon hosszú lenne a névsor, ha mindenkit fel akarnánk sorolni. Sokan voltak olyan lelkes dolgozók mint a DOPRASTÄV és a ČSAD alkalmazottai. Nem lenne teljes a kép Dunaszerdahelyről, ha nem vetnénk egy pillantást a dolgozók kenyerének, a magas hektárhozamok megteremtőinek az életére. A gép- és traktorállomás dolgozóinak a közelmúltban átadtak egy korszerű, emeletes lakóházat. Novotný elvtárs, a GTÄ agronómusa, örömmel beszél arról, hogy családjával együtt egészséges, modern házban lakhatik. Az állami gazdaság dolgozói részére is átadás előtt áll egy emeletes lakóház. Hogy megérdemlik ezek a dolgozók az egészséges lakásokat, azt a legjobban az agrotechnikai határidő előtt elvégzett őszi munkák bizonyítják. A helybeli EFSZ tagjainak sem lehet közömbös, ha a szépen kiépült gazdasági telepre tekintenek. Sznovicki elvtárs, a szövetkezet elnöke, miközben arról beszél, hogy az idén a kukoricabeadást a járásban elsőként teljesítették, komoly elhatározással mondja: „Még majd jövőre megmutatjuk”. Járási székhelyünket, Dunaszerdahelyt a régi kanyargós országút helyett új betonút köti össze Pozsonnyal, Komárommal és az országgal. Szívünket pedig a szeretet és az összetartozás hazánkat építő testvéreinkkel — csehekkel," szlovákokkal és minden más népekkel, — s ugyanakkor pedig a hűség és a ragaszkodás pártunkhoz és kormányunkhoz. összetartozásunk, békénk megbonthatatlan, ez a reményteljes jövőnk záloga! Cs. A. Dunaszerdahely Rudi bácsi emlékezik Középtermetű, őszhajú emberrel ülök szembe, s nézem, figyelemmel kísérem mindén szavát, minden mozdulatát ... Léptei már öregesek, arca is ráncos, de szíve, gondolkodása fiatalos! Antikor a múltról, Harkovról, a Szovjetunióról beszél, hangszálai hol halkabban, hol erősebben csengenek. — Csak háború ne legyen soha! Gyilkolni, vért ontani! Miért? A szívem fáj, ha rágondolok a kis Atanáziára, s anyjára, amint sírt szuronnyal átszűrt fia fölött. Talán bűnös volt a kis szovjet csemete?! Vagy az egész szovjet nép?! Elíenkeaoleg: az ő felszabadulásuk mellett a mi szabadságunkért is harcoltak! De a fasizmus véres keze könyörtelen volt: gyilkolt! Szinte magam előtt látom a szovjet anyát, a harcból győztesen visszatért apát, együtt érzek a hőssel, Rudi bácsival, és azt mondorri amit ok:.......soha!” — Már akkor láttam, ez a nép a mi testvérünk, s csakis ők lehetnek a felszabadítóink — füzögeti tovább Rudi bácsi a beszéd láncszemét. — Mert azt a :megtiszteltetést, megbecsülést, amelyet ottjártamkor élveztem, leírni, elmondani nem lehet. Szegények voltak, kifosztotta őket az embertelenség, s mégis az utolsó falat kenyeret is megosztották velünk. „Csajt” adtak, ha fáztunk, szárazra vittek, amikor átáztunk. Pedig akkor mi a szovjet nép „ellenségei” voltunk. Legalábbis így állították be e bitangok. De én idejében magamhoz tértem, s azt mondtam: „Velük megyek és nem ellenük.“ Győztek, és győztünk! Mint eSő után a növény, úgy éledt Rudi bácsi arcán a mosoly, mint nyár derekán a pacsirta éneke, oly tiszta lett a hangja, amikor a felszabadulás pillanatai jutottak eszébe. — Megszenvedtünk, de megérte. Nyugodt, békés körülmények között múlnak öreg napjaim, gyermekeim előtt pedig nyitva áll a jövő kapuja. Higyje el nekem — nézett rám bizalmasan nagyapó — nyugodt, békés életnél nincs nagyobb kincs a világon! — Csakhát... Tudja no, még mindig vannak „elégedetlenek“. Nem nyugszanak. Úgy látszik, viszket a bőrük. No, meg ezek « fiatalok is. Ezek sem tudják jó dolgukban, hogy mit is csináljanak. Nincs hiányuk semmiből, mindenük megvan, amit szemük, szájuk megkíván. És mégis ... Itt van például az unokám. Úgy jár, mint valamikor a grófok. Jól keres. Szórakozik, ha úgy tetszik mulat. Ruhája, négy-öt öltöny csüng a szekrényben. De ez még kevés. Most is varratott egy öltönyt. De még hogy milyet? Megparancsolta a szabónak, hogy a nadrág alja 22 cm széles legyen ... — Ah, Rudi bácsi, lehet az 25 is ... Szerintem ugyan -r próbáltam közbe szólni, de nem sikerült. — Igen ám, nekem is mindegy volna, no meg csak lett volna ... De az én unokám, amikor elkészült a ruha és szegény szabó „véletlenül“ 23 centire szabta a nadrág alját, szigorúan szétszedette és átvarratta a nadrágot. Áh, de hát ez nem is „lényeges", ezt csak azért mondtam el,, mert rossz. Higyje el, fáj, hogy a fiatalság nem becsüli kellően a mát, nem gondol arra: ez a jóiét keserves harcok árán született. Esteledik, homály borul a tájra, de Rudi bácsinak még sok a mondanivalója, De nem is csoda. És csakugyan van miről beszélni. Nem hallgathatja el azt sem, hogy 65 éves korára dolgozó népünk állama havonta 230 korona szociális segélyben részesíti. Azt is él kellett mondania, hogy Baó Rudi bácsi, az egykori középparaszt, ma mindennapos munkaerő az eperjesi EFSZ-ben. Z. J. A napnál is fényesebben... Gyalog megyünk, pedig autóbuszt is igénybe vehetnénk,, de így jobbnak látjuk, mert beszélgetni akarunk, meghányni-vetni az eseményeket: szólni a napról napra változó életről... Az út, melyen haladunk, egyenes, s Dunakisíalud felé vezet. Kétoldalt a simára megmunkált földeken már életnek indult a mag: szépen zöldéi a dunakisfaludi EFSZ búza, rozs és árpa vetése. Erről azonban csak anynyit mond az útitársam, hogy ha valami veszély nem éri a vetéseket, bo termés mutatkozik. Egy cseppet sem kételkedem az elhangzottakban — mivel a valóság is ezt igazolja. Sőt igyekszem érzékeltetni megelégedésemet... A parasztember viszont, ha látja, hogy hitelt adnak szavának, megbecsülik jó munkájáért, nem szűkölködik a szóval. —- Valamikor ezeket a földeket száz meg száz barázda választotta el egymástól. Széttagoltak voltak, akár csak a mi sorsunk. Kínlódtunk látástól vakulásig, túrtuk a hitvány faekével a földet, életünk azonban változatlanul keserű maradt. — Ah, János, ne emlegesd örökké azt az átkozott világot — szólt közbe a harmadik. — Hagyjad, elmúlt, vigye az ördög. — Az igaz, hogy vigye, még hozzá a fenébe, hogy soha ne lássuk — pödört egyet bajszán János gazda, majd folytatta: — Csak tudod, az ember nehezen felejti el az élet keservét. Emlékezzél a harmincas évekre, hányszor megkorbácsoltattak bennünket az urak, mert munkáért, kenyérért emeltünk szót. De ... Igazad van. Elmúlt. Nem kívánunk mi abból, е9У Perc nem s°k- ' annyit sem. Ugye igaz? Ügy éreztem, én válaszolok a kérdésre, de Török István, a helyi nemzeti bizottság titkára megelőzött. — Nemcsak, hogy nem kívánjuk, de minden erőnkkel meg védjük nyugodt, békés életünket. Nem engedjük, hogy akárki is megzavarja építőmunkánkat! Már jó délutánba hajlott az idő, amikor Szabó Károly, a HNB elnöke, török István titkár és Puha Gyula, nemzeti bizottsági tag jelenlétében „bepillantottunk” a község s az EFSZ életébe: mérlegeltük a helyi nemzeti bizottság munkáját. Szó szót követett, s arra a megállapodásra jutottam, hogy a dunakisfaludi HNB tagjai becsületesen végzik munkájukat, lelkiismeretesen intézik a dolgozók ügyes-bajos dolgait. Ez kitűnik abból is, hogy az aránylag kis község (107 házszám van a faluban) rohamosan változtatja arculatát, és ezt bizonyltja a lakosság megelégedése, jóléte is. S hogy mindez a valóságban is így van, papírra vetettem. Bármerre jártam, tekintettem, azt láttam, és a szavakból is kiérzödött, hogy a kommunisták kitartó harca a felszabadulás: új életet nyitott a dunakisfaludi dolgozó parasztok számára. Becsületesen, közösen dolgoznak, építik, szépítik falujukat. Alig egy évtized alatt 42 új családi ház épült és 12 ház lett átalakítva, nagy tükörablakokkal tekint a szépen rendezett utcára. Ebéd, vacsora és szórakozás alkalmával pedig 89 családiházban szól a rádió, a szebbnél szebb cigányzene. A mosógép 35 anyát, gazdasszonyt rr, ntett meg a fárasztó nagymosástól, s a motorkerékpár 12 munkást röpít reggel munkahelyére, este pedig a családi körbe. Ez a valóság, ilyen a dunakisfaludi dolgozók élete! S hogy még szebb, kulturáltabb legyen, a kommunisták, a HNB, a tömegszervezetek tagjaival, mint Busnyák Péter, Orbán Júlia, Bartal Erzsébet. Mocsonoki József és a többiekkel az élen egy 23 méter hosszú, 7 és félméter széles új kultúrh^z építését vették tervbe. A falu népe szívesen fogadta a kezdeményezést, s mivel tudták, hogy ez nekik, gyermekeiknek épül, 1000 órát — társadalmi munka keretében — dolgoz tak le a kultúrotthon felépítéséhez. A felsorolt példák a napnál is fényesebb képet adnak Dunakisfaludról: a lakosság boldog életéről. Hazaszeretetükről pedig mi sem beszélhet szebben, mint az, hogy az EFSZ már ez ideig — a tervezett beadáson felül — 6000 tojást, 66 mázsa sertéshúst, 40 mázsa marhahúst és 35 000 liter tejet adott dolgozó népünk asztalára. ZATYKÓ JÓZSEF HARCOS KOMMUNISTA Példás sertésgondozó Szenikó György a kenyheci szövetkezetben 25 anyakocát gondoz. Az első félévben az elválasztott malacok számának átlaga kocánként 8 és fél Szemkó György sovány, magas férfi, sok redő van homlokán, haja őszülő. A régi világban cselédkedett és kertészkedett az uraságnál. Sztrájkok és üldözések is találhatók Szemkó bácsi gazdag sorskönyvében. A szomorú idők után nem csoda, hogy mint régi kommunista első volt azok között, akik Kenyhecen megalakították a szövetkezetét, amelyben az ő három hektárja is ott volt. Az a három hektár, amelyet a felszabadulás utáni parcellázáskor kapott. Mindig a szövetkezet megalakításáért agitált. Türelmesen magyarázta azoknak is, akik akkor a szövetkezet ellenségei voltak. Szidták őt, fenyegették, de mindez már a múlté. Három éve, hogy a szövetkezet tagsága megbízta őt az anyakocák és szopós malacok nevelésével. Azóta megváltozott Szemkó bácsi élete. — Soha se volt ilyen dolgom, — mondta. — Előlegként 650 koronát kapok havpnta. A feleségem aggkori segélyt kap. Van sertésem, tehenem, tejem, vaj&m, szalmám, minden.A szekrény tele ruhával, és pénzem is van. Most készülök éppen mosógépet venni. Azt akarom, hogy feleségem a ruhamosással ne küzködjön annyit. Nemrégen kaptunk 14 mázsa terményt. Az évi elszámoláskor megkapom a többit, ennek egyrészét az államnak adom. Ežen felül még pénzjutalmat is kapok. Egy évig beteg voltam, isiászban szenvedtem. De már egészséges vagyok. A munka? Abból bizony , van éppen elég De olyan asszonnyal mint Hudák Margit, csodát lehet művelni. Közösen 53 anyakocát és 185 malacot gondozunk. Ebben az évben 44 anyakocától már .530 darab malacöt választottunk el. A terv, igaz, csak 450 volt egész évre. Az év végéig még lesz vagy J00. Az órán a nagymutató siet a kicsi után. A 12-öt utolérte. Itt az etetés ideje és Szemkó elvtársat most már kötéllel sem lehetne .visszatartani. Örömmel megy az istálló felé, ott iparkodik,'hogy az állatok még szebbek legyenek, több hasznot hajtsanak a szövetkezetnek és ezen keresztül a tagságnak is. I. S. A napokban fejezték be a diószegi cukorgyár műhelyében készült szállítószalag első kísérleti példányát, amelyet mindjárt üzembe is helyeztek. Az új szállítószalag annyiban különbözik a régitől, hogy kétkaros, nagyobb teljesítményű és emellett könnyebben állítható. Egy 3,5 tonnás teherkocsi megrakása mindössze 12-15 percig tart.
