Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-10-07 / 40. szám
s \fxalrac/ Földműves 1956. október 7. Szakáimánia — Nézd anyu, ott megy a tata. — Megint szemtelenkedsz? Ha megtudja apád, hogy csúfolódsz vele, menten kitépi a füledet. (URZICA) Fogorvosnál Egy foghúzásért 20 koronát kért a doktor Teréz nénitől. — Sok pénz ez, doktor űr, azért a pillanatnyi munkáért — mondotta szemrehányóan. — Hát ha úgy óhajtja — mondotta az orvos nyugodtan — legközelebb majd lassabban fogom húzni a fogát. Menyecskék ha együtt vannak — Mikor ismerted meg a férjed? — Esküvő után, mikor először kértem tőle pénzt. Két lány beszélget — Hallottad azt a hihetetlen dolgot, hogy egybekelt a falu két vakja? — Az nem újság! Hiszen ma nem is nősül az, aki jól lát. Hittanórán — Mondd meg, kisfiam, ki verte meg a fiiiszteusokat ? — kérdi a lelkipásztor az egyik szemfüles nebulótól. — Nem tudom! — válaszolt — ma még nem olvastam a sporthíreket. Október 1—14 a takarékossás; napjai Népgazdaságunk fejlesztési tervében nagy szerepe van a lakosság takarékosságának. 1956. évre az Állami Takarékpénztáraknak 379 millió koronával kell emelni betéteik összegét a múlt évi 224 millióval szemben. Az első félévben a takarékpénztárak ebből már elérték a 219 millió koronát, tehát a tervet 57,83 százalékra teljesítették. 1956. január elsején a bankbetétek összege Szlovákiában 767 971 000 Kés volt, és ez 1956. augusztus 31-ig 1 milliárd 147 millió Kés-га emelkedett. A lakosság bevételeinek állandó emelkedése és az árcsökkentések megteremtik az előfeltételeket a lakosság takarékosságának állandó fejlődésére. Ezek a megtakarítások, amennyiben bankbetétek formájában jelentkeznek, segítik békegazdaságunk építésének gyorsabbátételét és kifejezik polgáraink életszínvonalának javulását. Tehát a takarékosság nemcsak egyéni érdeke minden polgárnak, de érdeke államunknak és népgazdaságuknnak is. Nagy különbség van a mi állampolgáraink és a kapitalista államok polgárainak takarékossága között. Míg a kapitalista államok bankbetétjeinek túlnyomórésze a kizsákmányolásból származik, a dolgozó rétegek keresete ugyanis a létminimum határán mozog, vagy a legtöbb esetben azon alul van. Addig a mi bankjaink betétjei a dolgozók megtakarított pénzéből származnak, melyet a létminimumon felüli keresetükből tesznek félre. A bankbetétek arra szolgálnak, hogy meggyorsítsák az ország pénzforgalmát és megerősítsék a csehszlovák korona értékét. De ezen felül lehetővé teszik, hogy kölcsönöket nyújtsanak állami és szövetkezeti üzemeinknek és legfőképpen polgárainknak. 1955. évben például 15 500 egyéni gazdálkodó vett igénybe bankkölcsönt különféle célokra, melyek a termelést előmozdítják. Takarékpénztáraink ugyanebben az évben több mint 30 000 esetben nyújtottak építési kölcsönt, 11 254 esetben házassági kölcsönt. Ez év első negyedében további 3132 esetben adtak takarékpénztáraink házassági kölcsönt. Ez a néhány adat világosan szemlélteti a takarékosság jelentőségét. Az állami takarékpénztárban mindenki kedvező feltételek mellett helyezheti el megtakarított pénzét. A felmondás nélküli bevételek után 2 százalék, a felmondásos betéteknél 3 százalék kamatot fizet a takarékpénztár. A legnépszerűbbek a lakosság között a nyereményes betétkönyvek. A nyereményes betétkönyvek között kétszer évente minden ezer könyv után 25 nyereményt sorsolnak ki. Ebből egy nyeremény 200 százaléka a betétnek, két nyeremény száz százaléka, 22 nyeremény pedig 50 százaléka. A takarékosság hasznosan egyesíti az egyén érdekét a közösség érdekével, segíti a polgár életszínvonalának emelkedését és egyben hozzájárul nemzetgazdaságunk fejlődéséhez is. Vágsellyei levél: Volt min ámulnL bámulni...! RÉGÓTA VÁGYTUNK már valami szép látványosságra, amiből tanulni is lehet. Annál nagyobb volt az öröm, amikor Morvay tanító elvtárs megkérdezte: — Akarjátok-e látni a brnoi gépkiállítást? — Már hogyne akarnánk! — lelkendeztünk mindnyájan. Az elhatározási a megvalósítás követte. Szeptember 23-án vonatra ültünk... Amikor Bmo-ba érkeztünk, nem kellett sokat kérdezősködnünk, hol, merre is van a kiállítás — készségesen eligazítottak bennünket a járókelők... Amikor bementünk a helyszínre, volt min ámulrti-bámulni. Elénk tárullak a legmodernebb, újtípusú, hatalmas gépek. Mindjárt a főbejáratnál szemünkbe tűnt az új kivitelezésű. Zetor-A traktor, amit kedvünk lett volna megsimogatni, így is alaposan megszemléltük. Utána a cipőkészítő gépeket, repülőgépeket, személygépkocsikat, motorkerékpárokat, különböző szecskavágókat, növényvédelmi gépeket, stb. csodáltuk meg ... Hogy mi mindent láttunk még ezen kívül, annak papírra vetéséhez egy újság nem volna elegendő. Alig bírtunk betelni a sok látnivalóval. Igen sajnáltuk, hogy csak egy nap állt rendelkezésünkre, szívesen elnézelődtünk volna akár 3-4 napot is egyfolytában. ... Hazafele az úton, s másnap, harmadnap az iskolában a kiállításán látottakról folyt a szó. No, meg azon szerencsés látogatók közé tartoztunk, akik a kiállítást megtekintő indonéz küldöttséget is látták, A. Szukamo köztársasági elnökkel az élen. Ez még emlékezetesebbé teszi számunkra a gazdag tapasztalatokat nyújtó gépkiállítást. Gépipari dolgozók, büszkék vagyunk rátok! Alkotásaitokkal méltán szereztek elismerést iparunkat illetően hazánknak. Az áltálatok készített sok gépcsoda szinte lenyűgözött bennünket, s azzal a tudattal töltött él, hogy e gépekhez — magas szaktudású dolgozók kellenek. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ezt a szükséges szaktudást némileg már az iskolán megszerezzük. GRÖF TIVADAR, a vágsellyei Mezőgazdasági Iskola II. oszt. tanulója. (tupia-e... ") .. . hogy Indiában az ásatások nyomán őtezeréves mérnöki vonalzót találtak, melynek beosztása a tizes számrendszeren alapul; ... hogy Alekszander Pomager, hetvenéves szovjet búvár ötvenéves működése során mintegy húszezer órát töltött a tenger fenekén; .. hogy Korea keleti partvidékén he talmas, 130 kilós súlyú tengeri teknősbékát fogtak, mely a tudósok véleménye szerint legalább 300 éves; s. . hogy a nyugat-németországi Marburgban egy antikváriumban ismeretlen Chopin-kéziratot találtak; ■.. hogy Svájcban villanyborotvához hasonló szerkezetet készítettek, amelyet azonban nem kicsiny villanymotor hajt, hanení felhúzható, rugós berendezés. A borotválkozás ezzel is víz és szappan nélkül történik; ... hogy S törökök bívalybőrből is vertek hidat a Dunán; .. . hogy Szlovákiában 1960 év végéig legkevesebb 580 traktoros brigádközpontot kell létesíteni; t . hogy 791-ből származó útleírás szerint Csallóköz nádasokkal, füzesekkel, zsombékokkal, vízerekkel tarkított területet képezett és az avarok menedékhelye volt. Ez az első írott emlék e hatalmas sziget úttalan földjéről; ... hogy á Szovjetunióban a nagyobb tejüzemeket olyan automatákkal szerelték fel, amelyek önműködően gyártják, töltik és zárják le a viaszos papírfiaskókat. Az automata óránként 3600 félliteres fiaskót gyárt, tölt meg és zár le acélfedővel; hogy a teve nagyon régen a magyarok háziállata volt; ... hogy az egészséges felnőtt ember vérnyomása 120—140 higanymiliméter között ingadozik, de átmenetileg — izgalom, vagy erőltetett munka hatására — 160—! 170 Hgmm-re is fölemelkedhet anélkül, hogy kóros tünetnek minősithetnők. ★ ★ ★ A Handlovai Nagybánya teljesítette tervét Pénteken, szeptember 28-án a Handlovai Nagybánya bányászai és technikusai ebben a hónapban a legmagasabb napi szénfejtést érték el, mert a napi tervfeladatot több mint 7 százalékkal túlteljesítették. A sike-i rés szénfejtés az összes fejtőszakaszök közös eredménye, mert mindenütt magasan túlteljesítették a napi terv-előírást. toi ' KOLHOZEMBEREK JSfe 12. llnyica — egy szojvet Lidice-Vera Kuminyicsna a közelben épülő új sertésólakhoz és hizlalókhoz vezetett bennünket. Ebben a kolhozban is erőteljesen fejlesztik most a sertéshizlalást, ezért kellett új, tágasabb ólakat építeni. Az építkezésen szakállas kolhozparasztok is dolgoztak, s csak akkor tűnt fel nekem, hogy a kolhozszérűn kizárólag asszonyok voltak. Meg is kérdeztem az elnököt, mi ennek az oka! Mély sóhajjal kezdte: — A mi kolhozunk főképpen az aszszonyok kolhoza. A 218 kolhoztag közül 183 a nő, és csak 35 a férfi — azoknak is nagyrésze öreg, vagy egészen fiatal. Miért ilyen nagyon kevés a férfi? Egyrészt azért, mert kolhozunk úgyszólván a városban van, és az itt lakó családok férfitagjai gyakran a városban vállaltak munkát, az asszonyok meg a kolhozban. Az utóbbi időben ugyan már szállingóznak vissza a férfiak. De a legnagyobb baj az, hogy sok férfi pusztult el a háborúban, sok az özvegyasszony .. A kolhozban dolgoznak: a kolhoz biztosítja az apa nélkül maradt családok kenyerét... Szentyurov beleszólt a beszélgetésbe: — Van kolhoz, ahol még ennél is rosszabb a helyzet: az ilnyicai kolhozban egyáltalán nincs férfi, az egész faluban csak asszonyok laknak. 1943- ban ejtőernyőn partizánokat dobtak le a környéken, akik Unyicában találtak menedéket. Az SS-ek felszólították a lakosságot, hogy adják ki a partizánokat. Senki sem adott ki egyetlen egyet sem. Ezután összefogdosták a falu egész férfi-lakosságát, még a tizenötéves fiúkat is, majd valamennyit kivégezték ... Váratlanul visszatért körünkbe az elmúlt háború emléke, és mint valami ijesztő sötét árnyék, komorrá tette a hangulatot. Arra gondoltam, hogy ezek a szerencsétlen ilnyicai kolhozasszonyok, amíg élnek, sohasem felejthetik el a háborút. Közülük már sokan elfelejtették. De az az asszony, aki éjjel és nappal szakadatlanul érzi, hogy hiányzik mellőle a férfi, a munkatársa, aki a családfenntartás gondjának nagyobb részét a vállán viselte, aki ha szomorú volt, megvigasztalta, aki, ha szerelem után vágyódott, átölelte — az ilyen asszony sohasem felejthet. S zótlanul kocsiba ültünk, hogy megnézzük a kolhoz zöldségmagtermesztő tábláit. A kocsiban Ovecskin folytatta a megkezdett beszélgetést: — llnyica — ez is egy Lidice. Az a különbség, hogy itt a fasiszták nem az egész lakosságot irtották ki, mint a tragikus sorsú cseh községben, hanem csak az egyik felét. A másik fele, a megmaradt nők, egész életen át érezni fogják a soha be nem gyógyuló fájdalmas seb sajgását. És nálunk, a Szovjetunióban, nem egy ilyen llnyica van. Mi csak nem beszélünk, nem írunk róla, és ezért ott, maguknál semmit sem tudnak róluk. Talán az a sok fájdalom és szenvedés, amely népünket a fasiszták rablóháborúja miatt érte, és amely ma sem szűnt meg fájni, teszi előttünk végtelen a gyűlöletessé a háborút. És ezért vagyunk mi, szovjet emberek a béke meggyőződéses és szenvedélyes Jiívei... ... Tudja, Lovas elvtárs — folytatta az író —, mennyire visszavetette ez a háború a mi fejlődő kolhozainkat? Nem, nem tuja. és nem is tudhatja... De azt már észrevehette, hogy a kolhoz gazdaságának felvirágzása, a kolhoz népének életszínvonala elsősorban attól függ, hogy milyen emberek állnak a kolhoz élén. Ahol jók a vezetők, ott gazdag a kolhoz. És éppen ezeket a jó vezetőket, a kolhozparasztság színevirágát pusztította el a háború. A falu kommunistáinak túlnyomó része bevonult a háború kitörésének napján, azon a júniusi vasárnapon, amikor Molotov elvtárs közölte, hogy fasiszta bombázók orvul megtámadták városaink békés lakosságát... És a fronton kik voltak az első sorokban? A párttagok, ők mutattak példát. A háborúban elpusztult a régi kolhozelnök-gárda és a kolhoz-aktivisták nagyrésze. Ennek következményét érezzük ma is. Emiatt nincsen kolhozainkban elegendő férfimunkaerő és jó vezető. Ha nem lett volna háború, a mi kolhozaink ma öszszehasonlíthatatlanul fejlettebbek és gazdagabbak lennének, mint amilyenek! A kocsik e közben megérkeztek a kolhoz konyhakertjének földjére. A kolhoz szerződést kötött az állami magtermesztő vállalattal uborka- és paradicsom-magvak termesztésére. Minden ágyas szélén kis tábla állt, amely feltüntette a fajta nevét. A paradicsom már pirosodott, és az élelmes soffőrök nem mulasztották el az alkalmat: „mintát” vettek a különböző fajtákból. A konyhakertészet látogatása után visszatértünk a szudzsai Vörös Október kolhoz irodájába. Ott mesélte el Vera Kuzminicsna, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie közvetlenül elnökké választása után, amíg elnyerte a kolhoz tagjainak bizalmát. Aztán szívélyesen búcsút vettünk egymástól. Ovecskin és Pevnyev egy-egy dedikált könyvet ajándékozott a lelkes kolhozelnöknőnek. Én még nem láttam embert, aki úgy örült volna az író dedikált ajándékának, mint ez a filigrán termetű szudzsai kolhozelnöknő, Vera Kuzminicsna. A járási párttilkát O vecskinnal sokat beszélgettünk Szentyurovról, aki régi ismerőse. Szerinte Szentyurov energikus, önállóan gondolkodó pártmunkás. Nem szeret körlevelekkel, táviratokkal vezetni, hanem minden esetben a konkrét helyzet megítélése alapján hozza meg döntését. Igen fontos elvnek tartja: a megfelelő ember, a megfelelő munkakörben. És hangoztatja, hogy ő nem pusztán a káderjellemzésekből ismerkedik meg az emberekkel. A papíron írt jellemzés csak kisegítőanyag, és bizony hibák csúszhatnak bele. Az ilyen jellemzésekben lehet több-kevesebb szubjektív elem, elfogultság, esetleg tévedés. Az ember értékének csalhatatlan mértéke a munkája. Ezen Szentyurov nemcsak a termelőmunkát érti, hanem mindent: szervezést, politikai tevékenységet, és főképpen a tervteljesítést. Nem egyszer bízott próbaképpen feladatokat olyan emberekre, akiket valamilyen bizalmas jelentésben nem jó kádernek" minősítettek. És az illetők sok esetben kitünően megállták a helyüket. Figyelembe veszi az emberek munkaképességét, munkához való viszonyát, szaktudását, a politikai magatartást pedig a tetteken keresztül méri le. A feesegöket, legyenek azok párttagok, vagy pártonkívüliek, ki nem állhatja. A szovjet falvakban az utóbbi időben végbement nagy változást az is jellemzi, hogy a kolhozok vezetésének súlypontját a fővárosi minisztériumokból, a területi központokból a járásba, magába a kolhozba helyezték át. Ez a „súlypont-áthelyezés” nemcsak elvi deklaráció, nemcsak papíron történt meg, hanem a gyakorlatban: a kiválóan képzett, tapasztalt emberek nagyrészét, akik a minisztériumokból és különböző központokból bölcs irányelvekkel és általános útmutatásokkal árasztották el a falvakat — áthelyezték a kolhozokba, hogy ne a távolesö fővárosi irodából, hanem belülről vezessék a kolhozt, és az életben hajtsák végre az útmutatásokat. A kolhozok az utóbbi időben sokkal nagyobb öntevékenységre tettek szert. E rről a megnövekedett önállóság tanúskodik — és fokozza is ezt az önállóságot — a pártnak az a határozata, hogy a központi irányelvek alapján a kolhoztermelésnek tervezését a kolhoz vezetőségének a kolhoztagokkal együtt kell elvégeznie. A kolhoz önállóságának megnövekedése — amely a jelenlegi fellendülés egyik fontos forrása — óriási mértékben növelte a járási párttitkár és általában a pártszervezet szerepét a kolhozokban. Ebben a közös küzdelemben a párttitkár a nép szeme, a nép lelkiismerete, a közöség érdekeinek első számú képviselője. Szakadatlanul ügyel arra, hogy az üzemben a vállalat ügyeit, a járásban pedig a kolhozügyeket becsületes, hozzáértő emberek intézzék, akik egyaránt szem előtt tartják a kolhozparaszt és a közösség,- az állam érdekeit. Ez az ellenőrző szerep nem pusztán passzív megfigyelést jelent, hanem gyakran aktív beavatkozással jár. Neki jelentik először, ha baj van, és a párttitkárnak kell elsősorban intézkednie. A párt megbízottai mindenütt jelen vannak, minden kolhozban, minden brigádban. Az aratás és a begyűjtés idején a járási központból pártbizottsági tagok és meghatalmazottak utaznak a kolhozokba és mindennap jelentik a titkárnak, hogyan halad a munka, mik a nehézségek, hogyan lehet azokat elhárítani. (Folytatás következik.)
