Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-01-29 / 4. szám
W56. január 2*. ftafoa FÖIdmüves VERSENYFELHÍVÁS A napokban levél érkezett szerkesztőségünkbe. Az ipolyviski Vörös Lobogó EFSZ Vezetősége azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy lapunk hasábjain továbbítsuk versenyfelhívásukat a leleszi EFSZ tagságának, melyben a Vörös Lobogó tagjai versenyre hívják a leleszieket a földművessajtó terjesztését illetően. Szerkesztőségünk örömmel' üdvözli az ipolyviskiek kezdeményezését, s úgy határozott, hogy a versenyben legjobb eredményt elért szövetkezetei értékes könyvjutalomban részesíti. Megvagyunk róla győződve, hogy az ipolyviskiek méltó versenytársra akadtak a lelesziek személyében. Földműveseink tudják, hogy A „Május 1“ EFSZ Vezetőségének Lelesz a földművessajtó nagy segítséget jelent mindennapi munkájukban .mind szak-, mind a politikai és kultu rális kérdéseket illetően. Ennek a gondolatnak a jegyében keltek versenyre az ipolyviskiek, akik tudják, hogy a leleszieken kívül más EFSZ-ek, állami gazdaságok, gép- és traktorállomások, valamint magángazdák — a jó példa nyomán — ugyancsak versenyt indítanak annak érdekében; hogy minden falusi dolgozó asztalán hétről-hétre hazaérkező, kedves családtag legyen j Szabad Földműves, valamint más földművessajtó vagy egyéb Sajtó is.* • Az alábbiakban közöljük az ipolyviskiek levelét: Kedves Elvtársak! Szövetkezetünk az 1955-ös évben figyelemre méltó eredményeket ért el a termelési terv teljesítésében, illetve túlteljesítésében, valamint szövetkezetünk tagsága életszínvonala emelésében. Erről tanúskodik többek között az is, hogy a munkaegységre tervezett 26.- Kčs helyett 33,^ Kčs-t fizettünk ki, s a tagság szociális biztosítása nálunk ma már megközelíti az ipari munkásság szociális biztosítását. Most, amikor a második ötéves terv nagy és örömteli feladatai megvalósításához kezdünk, látjuk azokat a lehetőségeket, melyeket a nagyüzemi, szövetkezeti gazdálkodásban eddig részben, vagy egészen kihasználatlanul hagytunk, melyekkel a jövőben még magasabb szintre emelhetjük növénvtermelésünket, illetve állattenyésztésünk hasznosságát. Gondolunk itt elsősorban az új termelési módszerek, valamint a gazdag szovjet és hazai tapasztalatok kiaknázására, még bátrabb alkalmazására, melyek hozzájárulnak a szocialista építőmunkán keresztül hazánk erősítéséhez, és a béke biztosításához. Az előttünk álló feladatok nagyok, azonban tagságunk szorgalma és összefogása biztosíték terveink megvalósítására, a szövetkezeti gazdálkodás terén elérendő újabb győzelmek kivívására. Erre a felelősségteljes feladatra már most, a téli időszakban felkészülünk, hogy a nyár gyümölcse annál gazdagabb legyen. Szövetkezeti tagságunk szakmai színvonalának állandó növelése, tagságunk szakmai és politikai erőforrásainak kiaknázása nélkülözhetetlen az előttünk álló tervfeladatok szempontjából. S ezen a téren mulasztást követtünk el. Megfeledkeztünk egy fontos tényezőről, a kezünk ügyében eső harcos fegyverről, a földmüvessajtóról. Márpedig mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a földmüvessajtó segítsége mennyire nélkülözhetetlen mindazok számára, akik a mezőgazdáságban eredményesen akarnak dolgozni, legyen az EFSZ-tag, ÁG, vagy GTÁ-dolgozó, vagy akár magángazda is. A földművessajtó nekünk, egykor elnyomott és kisemmizett parasztoknak annál .is inkább fontos tényező, mivel apróparcellás gazdaságunkban a múltban hem volt módunk és lehetőségünk a fejlett nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges színvonal és szakmai fejlettség megszerzésére. Mindez pedig, amit eddig pártunktól és népi demokratikus rendszerünktől kaptunk, rohamosan fejlődő életünkben állandó gyarapításra szorul. Tapasztalatból látjuk, hogy mindenegyes szövetkezeti tag a fejlett mezőgazdasági tudományt és technikát szakmai képességének mértéke szerint tudja a maga és a közösség számára hasznosítani. A földművessajtó mindezen feladatok valóraváltásának elöremozdítója, éppen ezért mindannyiunk kötelessége, hogy minden dolgozó parasztot megnyerjünk a sajtó olvasására, meiy által munkájuk eredményesebb és gyümölcsözőbb lesz. Ettől a gondolattól vezérelve versenyre hívunk benneteket a sajtó terjesztésében, valamint népszerűsítésében, hogy falvainkon ne legyen olyan parasztcsalád, akinek az asztaláról hiányozna a földművessajtó. Ismerve a leleszi Május 1 EFSZ szép eredményeit, megvagyunk arról győződve, hogy . az elmondottakban egyetértetek velünk, s mérlegeltétek a szövetkezetek példamutatásának fontosságát az eredmények feltárásában Remélve, hogy felhívásunkat elfogadjátok, éppen ezért egyben közöljük veletek, hogy. felhívásunk megjelenésekor nálunk a Szabad Földművesnek 62, a Rol'nické novinynak 2, a Szövetkezeti Termelésnek pedig 8 előfizetője van. Javasoljuk, hogy a verseny 1956. március 15-ig tartson. Felhívásunkkal azért fordultunk hozzátok az újság hasábjain keresztül, hogy a szövetkezeteink közt induló verseny más EFSZ- nél, ÁG-ban és GTÁ-on is követésre találjon. Elvtársi üdvözlettel: Ipolyvisk, 1956. január 22. Az EFSZ vezetősége nevében: Báli János Bartal Lajos Kovács György elnök Meddig várjanak? Wolfgang Amadeus Mozart Mozart, a zene egyik legkiválóbb mestere 1756. január 27-én született, Salzburgban. Rövicf, de dicső és küzdelmes pályája gyermekkorában veszi kezdetét. Hat éves korában csodagyerekként tűnik fel első szerzeményeivel a koncerttermek pódiumán. Aliig múlt három éyes, amikor nővére hatására a zene Nkerül érdeklődése középpontjába. Tizenkét éves korában írja első operáját. 1769-ben apjával, — aki zeneszerző és hegedűművész volt — németországi és olaszországi útra indult. A 13 éves Mozart bámulatba ejti az olasz közönséget. Az 'olaszországi út reá is nagy hatást gyakorol; ifjú lelke mohón issza az új benyomásokat. Visszatérte után 1769 végén a salzburgi hercegprímás hangversenymester minőségbe alkalmazza, majd 1781-től Bécsben, a királyi udvarnál tölt be különböző tisztségeket. Müvei r»pgy részét megrendelésre írja. Bécsben mutatják be a „Szöktetés a szerájból”-t és a „Figaró házasságát", de ezeknél* jóval nagyobb sikert arat a Prágában bemutatott Don Giovanni c. operájával és a Varázsfuvolával. Mozart minden zeneműfajban kiválót alkotott. Szimfóniái felépítésénél Joseph Haydn osztrák zeneszerző formájából indul ki, ooerái pedig Ch. W. Gluckov operáira támaszkodnak, Mozart azonban szakít a XVIII. század uralkodó zenei kifezejő eszközeivel. Felfigyel a népi kultúra értékeire, s a népi motívumok felhasználásával új útra lép. Mozart csodálatosan egyszerű, s mélyen kifejező muzsikájával az elnyomottak, a kizsákmányoltak oldalára állt. A népi elemek felhasználásával elsőnek, gazdagon ki tudja fejezni az ember érzésvilágát, ábrázolni tudja az emberi lélek legkisebb megnyilatkozását, kora társadalmának, a népnek életét. Zeneműben Mozart szólaltatja meg első ízben az embert. Ezzel magyarázható a néptömegek Mozart iránti szeretete. s Mozart müveinek órási sikere, s az is. hogy kenyéradói gyakran a legnagyobb nyomorban éhezni hagyták. Mozart zenéje könnyen érthető, mély emberi érzéseket festő, kifejező zene. Ideológiája úttörő, — haladó. Mozart részt vett korának politikai életében is. 1785-ben belépett a haladó célokért küzdő szabadkőművesrendbe, melynek tagjai nagy tiszteletben tartották. Szabadkőműves-művei: a Világegyetem lelke. Szabadkőműves örömök és a Gyász-szimfónia a humanista eszményt hirdetik. _ Mozart igen termékeny zeneszerző volt, 600-náI több zenemüvet hagyott hátra. A halál is munka közben találta a betegágyában, a Requiem Lakrimosa tételének írása, közben némult el tolla. A megkezdett művet Mozart egyik tanítványa fejezte be. Mozart fiatalon, 35 éves korában, 1791. december 5-én' halt meg Becsben. A Béke-Világtanács 1955. január 27-én Bécsben megtartott ülése elhatározta, hogy világszerte megemlékeznek az emberiség kimagasló egyéniségei 'sorában Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerző születésének 200. évfordulójáról. Mozart művei csak ma jutnak el oda, ahonnan erednek: a néphez* (—■bt—) Velük, vagy nélkülük ? Falvainkon sikeresen halad az orosz nyelv, a béke és a haladás nyelvének tanulása. Földműveseink tudatában vannak az orosz nyelv elsajátítása fontosságának, melyet a losonci járás falvai is bizonyítanak. A járás községei között legjobban a patakaljai (Podrečany) nyelvtanfolyam működik. A tanfolyamnak 18 hallgatója van, akik a szövetkezet tagjai, s nemcsak látogatják az előadásokat, hanem lelkiismeretes felkészüléssel mélyítik el az itt hallottakat. Szép eredmény mutatkozik Apátfalván, ahol a Poľana n. v.-nak 167 hallgatója van, akik 10 csoportban tanulnak. A tanfolyam hallgatója Felső Imre, az üzem igazgatója is. Ez a példa azt igazolja, hogy azokon a helyeken, ahol a vezetők szívükön viselik a tanfolyam sorsát, ott az eredmény nem marad el. Helyesebben mondva még jobb eredmény elérésére lennének képesek, ha ehhez a bratislavai illetékes szervek is hozzájárulnának. Semmi különös nem történt ugyan, csupán az, hogy minden megrendelés, ellenére ez ideig még tankönyv-hiánnyal küzdenek. Helyén való volna, ha a tanfolyam hallgatói végre tankönyvhöz jutnának — s ez az illetékesek feladata, — mert ilyen és hasonló esetek nem akadályozhatják a dolgozók tanulási igyekezetét. Sólyom László A - kaposkelecsényi fiatalók eddigi munkája azt bizonyítja, hogy igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a falu dolgozóinak kulturális igényeit kielégítsék. Ennek bizonyítására számos példát hozhatnánk fel. Nemcsak kultúrműsorral járulnak hozzá az egyes ünnepélyek még szebbé tételéhez, hanem sikeresen szerepelnek a színjátszás terén is. Erről az odaadó munkáról tanúskodik a közelmúltban előadott „Gyengébb nem“ című színdarab is. Sajnálandó körülmény azonban, hogy akadnak a faluban olyanok is, akik a különböző alkalmakkor rendezett vígságot „merész” közbelépéssel — mondjuk inkább: verekedéssel — zavarják. Ez történt a szilveszteri mulatságkor is, amikor egyesek fékevesztetten adták át magukat az ital előidézte „tombolásnak”, s a szerintük „magyar virtusnak” hitt tettlegességekkel akarták fitogtatni „ki, ha én nem”-ségüket. Itt az ideje, hogy a kaposkelecsényiek leszámoljanak ezzel az egészségtelen jelenséggel, s határát szabják az ital okozta duhajkodásnak. Nagy feladat vár ebből a szempontból az ifjúságra és kultúrmunkásokra, valamint mindazokra, akik falujuk sorsát szívükön viselik. Meggyőző munkával harcot kell indítani az alkoholizmus minden ilyen megnyilvánulása, az emberek tudatában még meglevő múltbeli maradványok ellen. Nevelő munkára van szükség! Nem arról van szó az iszákosság elleni küzdelemnél, hogy valakit is eltiltsunk egy-két pmtár bőrtől, amelyet mindenki jóízűen és szívesen megiszik baráti társaságban, hanem arról, hogy ilyen „ünneprontóknak“, fertőző gócoknak — míg akaratuknak nem urai, s nézeteiket meg nem változtatják — egy pillanatig sincs helyük alkotó közösségünkben. Nem valószínű, hogy ez az eset egyedülálló, azonban egyre ritkább jelenség, s éppen ez magyarázza, h#y az ellene való harc eredményes lehet. Nem könnyű bármelyik „mámorba" merültet a „bűvkörből” kiszabadítani, azonban megéri a fáradságot! Kiss I. A mikor az ember meg" tudta, hogy jövevények háromnapi járásra a tanyájától gépekkel szántottak fel a sztyeppén egy még soha fel nem forgatott hatalmas földdarabot és gépekkel vetették be, azt gondolta, hogy azok is olyan ósdi emberek, mini ö maga, csak butábbak nála. Öreg testében ezer éves lélek lakozott és tudta: a sztyeppén minden ember bánatának és örömének forrása az, hogy földet szánthat, gabonát vethet és arathat, míg minden mást, amit emberek csinálnak, nélkülözni lehet. A föld önmaga megmunkálására szüli az embert, amikor meg a munka felőrli az ember ereiét, a föld elnyeli húsát és csontját. Nyáron a föld felett lassan úszik a tűző nap, útját forró kéleti szél követi, kisül a gabona, a fü, megaszalja az embert szomorúsággal, megaszalja /az éhség félelmével. Hébe-höba a szél fekete fellegeket űz a sztyeppére, azok megitatják a földet esővel, akkor megörül a lélek — bő termés lesz. Télen a nap gyorsan siklik az égen, a sztyeppén metsző, hideg szél száll, végigsuhint a földön, fütyül, fukarul szórja a havat, éjjelenként pedig mindig egy és ugyanazt a dalt fújja: „Felkél a nap és lemegy, de a föld megmarad örökre. Oj nemzetség jön és megy, de a föld megmarad örökre". Az ember nem gondolt a dal mély megsemmisítő értelmére, mert nagyon jól ismertm annak értelmét. Gondolt Makszim Gorkij: saját állatára, saját otthonára és kenyerére, gondolt néha saját feleségére, de mindig csak a sajátjára gondolt és magára jóformán soha. Szentül hitte, hogy nincs olyan gép, amely leküzdhetné a forróság és a hideg erejét, s hogy gép nem változtathatja meg a gonosz szelek útját. Ez az ember ősidőktől megszokta, hogy külső erőkben, isten, próféta, varázsló segítségében reménykedve éljen: vakbizalommal emberfölötti titokzatos erők iránt, anélkül, hogy hinne saját értelmének erejében. Amikor elérkezett a gabonabetakarítás ideje, ö, a félvad sztyeppéi, begyűjtötte szűkös termését, s elment megnézni, hogyan takarítják be a jövevények géppel a gabonát. S talán még kt' is neveti őket. A■ szélesváüú, rövidlábú ember súlyos csizmájában, porszínű, bő köpenyében állt a sztyeppén, mintha köböl faragták volna, szürkeszakállas arca is kővé meredt. Szemöldökére tolt sapkája és szakáin között bizonytalanul, mogorván nézett sötét szeme — „a lélek tükre". Szőrös orrlyukai egyenletesen táguldoztak, szürke bajúsza ‘lebegett. Mézle, hogyan sürögnek■* forognak a jövevények a készülék körül, amely alig hasonlít gépre, inkább fenevadra, amilyent álmunkban látunk. A vadállat hosszú nyakán nincs fej, farka pedig csupa kés a hatalmas, ormátílbesbítís lan törzsön. S a törzs olyan esetlen, mintha már összegyűrte, megviselte volna a sztyeppéi szél. Nehéz felfogni, hogyan működik ez a fából és vasból való szörnyeteg, hogyan irányítják erejét az emberek. Az emberek olyanok, mint a többiek, csak fiatalok. Gyorsan mozognak, de munkájuk nem hasonlít a kapkodásra. Ha. ez a gép felfordúlna, vagy ötöt agyonnyomna közülük. — Ezt hogy nevezik? — kérdezte az ember.. — Félre! — válaszoltak neki, de ő tapodtat sem mozdult a helyéről. A szörnyeteg előtt kerekeken gördülő vasmedve reszket és fújtat, vastag nyakát csupaszajkú legény nyergeli meg, csaknem gyermek még, rajta olajtól szurtos kiskabát, mintha bádoglemezből varrták volna. A legény lábával löködi gépét, megfordítja a kormánykereket, a széles abroncséi vaskerekek szintén megfordulnak, a nagy gép megrázkódik, kattog és tovább gördül a kiszáradt földön, miközben farkával besöpri a kalászokat, amelyeket vékony, szegformájú vasújjaival kapdosott el: a kalászok a gép farka fölött valahová az oldalra úsznak, a gép rázkódik és bömböl a mohó vágytól és elnyeli őket, lenyesett nyakából meg röpül a szalma; a pelyva, a por. Az ember áll, a gép után tekintett, szája kinyílt és öszszecsukódott, szakálla megrezzent, úgy tűnt, hogy kiabál A szalma fejére és vállára, arcára és szakállára hullt. — Megingott, botját a földbe szúrta, vállát vonogatta, megigazította hátán a tarisznyáját. Aztán akár a földből húzták volna ki, nehézkesen a kombájn utáp. futott, mint aki el akarja érni. meglóbálta botját, hátán ugrándozott a tarisznya, mintha csak hajtaná. Nem egyedül szaladt, szaladtak más parasztok is. Ö qgonban valószínűleg körül marta futni a gépet, el is hagyott mindenkit, de nem tudott lépést tartani vele, meg-megbotlott és továbbra is úgy tűnt, hogy kiabált. \iégüi mégis utolérte a * kombájnt, amikor az lelassított, utolérte és kockáztatva, hogy a kaszakés elé esik, nehézkesen bukdácsolt a gép mellett. Egy magas ember félretólla. — Ördög! — hörögte . az öreg rekedien és nagy vasmarkával letörölte arcáról a verejtéket. A kombájn megállt, s ő odalépett a csőhöz, amelyből vastag sugárban ömlött a mag a rákapcsolt zsákban, az aranyló sugár alá nyúlt és jó marokkal kiemelt belőle. Néhány másodpercig nézte a magot, markát arcához emelte. behúzta a poros, erős nyakát. Aztán megmutatta a gabonát a körülállóknak, miközben rekedten, sóhajtozva így szólt: V — Igazán... ördögök! — Nem? Mellette ugyanolyanok álldogáltak, mint ő maga, de fiatalabbak. Azok ugyancsak elbüvölten nézték a gépet, de mégis valahogy ijedten és irigykedve. Az öreg a zsákba dobta a magot és nyomban ismét a sugár alá tartotta a kezét, megragadott újra egy marék magot és óvatosan köpenyének a zsebébe rejtette Ugyanazt csinálták■ még ketten, hárman. Egyikük felsóhajtott és megszólalt: — Jól kieszelték! — Nem tarthatsz vele lépést — mondta a másik, s a harmadik komoran megtoldotta: — Dekát, hogy ... Mondtak még néhány határozatlan szót, de öröm egyi'kük hangjából sem csendült ki. Büszkeség és öröm csak azoknak az embereknek szavaiban hangzott, akik a gép szerkezetéről, munkájáról beszéltek. — A gépnél mégis csak a mi parasztjaink dolgoznak — mondta valaki elgondolkozva. — Hát ki más? A föld megköveteli a tapasztalatot... Egymást nyugtatva maradoztak el ezek az emberek a „Gigant" dolgozóitól, de az öreg, a rövidlábú — ott maradt. Felemelté botját a földről, mjnt egy kardot, megtöröUe végét köpenye szélében, aztán ujjaival kirázta szakállábái a pelyvát és lassan körüljárta a gépet. Kezével, tekintetével megtapogatta, botjával könynyedén megkopogtatta, elgondolkozva megállt, szakállát megrázta, helyére tolta sapkáját és újra ment tovább. Kőarca mintha szélesebbé vált volna — talán fogait szorította össze? Később ott állt a gyűlésen a tömegben és a földre tekintve, mindkét kezével botjára * támaszkodva, hallgatta a szónok beszédét. Botjával néha lábainál turkált, meg-megérintette a földet, mintha ellenőrizné: az-e, ez a föld, ami eddig volt? Ifitüntetéseket nyújtottak át a munkásoknak, a „Gigant” új földjén legjobb eredményt eléri dolgozóknak, ö feszült figyelemmel, tenyerét szeme elé tartva nézte a kitüntetéseket, amikor az ajándékokat átvették. Leány is kapott kitüntetést, aki traktoron dolgozott. — Még jánynak is — mondta az öreg szomszédjának, aztán mosolyogva hozzátette: — Csak bolondítanak.. Tekintetét szélnek eresztve, orsan tovább ment, botját egyenletesen minden három lépés után a földbe döfte. Bizonyára mélyen megrendült a természet erejétől leigázoti ezeréves lelke. Lehetséges, gondolta irigykedve, hogy az új emberek leküzdik majd a szárazságot hozó szelet, amelytől kisül a gabona és a fagyot, amely elpusztítja a földben a magot. Varga Imre fordítása.
