Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

1956-06-03 / 22. szám

földműves 1956. júniue S. LOVICSEK BELA: KOSÚT ÜNNEPELT А г öreg Tímár András ma gábaroskadva ült az asz­tal sarkánál. Konok kitartásán csak az időnként megismétlődő pipaszippantás mozdított vala­mit. Előtte kék zománcos kan­oséban bor állt, meg egy po­hár. Odakint ugyancsak cifrázta az idő. Mintha az ég peremén óriási dunnát rúgott volna- szét valaki. Az erős széllökések az­tán vad láncra perdítették a könnyű hópihéket. Az öreg nagy bozontos szem­öldöke alól csak néha-néha san­dított ki az ablakontúli cudar időre. A sandítás azonban mind gyakoribb lett, mert ' várta. a fiát, a fiatalabbat — Istvánt, akiért üzent. Panaszkodni akart, mert Adóm fiába belebújt az ördög. Agyát gombolygó kódként ül­te meg a gond, a némán fe­nyegető veszély, amely sötét, rosszatsejtö palástként borult a házra. Megmagyarázhatatlanul ott érezte maga körül: olt nyö­gött a falióra egyhangú ketye­gésében, a rozzant asztal desz­kájában motozó szú percelésé­ben. a tűzön égő nyers fa sí­rásában, mindenben... Gon­dolatai. melyek hetvenkét évé­nek lassúságával keringlek, megbéklyózva, egyhelyben to­pogtak: „Hej,’ Tímár Adóm, megöregedtél! Ingujjadból kia­padtak az izmok, s az egyre jobban feszülő gyeplőt előbb­­utóbb kitépi fiad a kezedből." — Nem! — szakadt ki szen­vedélyesen az apró emberből a szó és csontos öklével nagyot húzott az asztal lapjára, hogy megugrott tőle a pohár, f jvott, majd újra ivott. Az * elfogyasztott szesztől tü­zesen virított az orra, meg za­varos hályog alá bújt a szeme. Nagy zsíros kalapjának kari­mája mélyen a szemére feszült. Indulatos kéz markolta meg ■ váratlanul az elnyűtt ajtó kilin­csét. Panaszosan reccsent a nyíló ajtó, mintha egy megti­port emberi élet fájdalmának adott volna kifejezést. Vasta­gon tódult be rajta a pára. Ifjabb Tímár Ádám lépett be. Termete ugyanaz, mint az <w­­jáé, csak a gerince egyenesebb meg a bajusza kormosabb. A szája szegletébe vésődő mély barázda komor kifejezést ölt az arcának. A szokottnál is komorabb volt а те <jelenése, mintha valami előre eltökélt szándékkal tért vdna haza. Szemében veszedel­mes , tüzek vilióztak, ahogy ap­jára siklott a tekintete. Látta az alkalmas pillanatot a leszá­molásra. A gyerekek az iskolá­ban vannak, az asszony meg a városban. Régóta készült már erre a döntő lépésre, de valami mindig visszatartotta. Tj'rthetetlen feszültséggel telt l-J meg a konyha levegője. Ádám mellében forrt az indu­lat. mint az erjedő must a hor­dóban. Egyszeriben a nyelvén érezte negyvenhárom évének minden visszafojtott keservét. Első szava telve szemrehá­nyással. tompán tört fel belőle: — Megint iszik!?... — Az enyimit iszom... — így mondta ezt az öreg tegnap is még húsz évvel ezelőtt is. — A magáét issza?... de az enyémet zabálja... — Az is az enyim... — fe­lelte az öreg olyan nyugodtan, mintha éppen az időjárásról be­szélne valakivel és továbbra is komoran pislogott a kalap alatt. — Az is az ényim! — fordult ki Adómból megvető keserűség­gel. — Azt tudja hajtogatni, de l,0g<l egy szalmaszálat odébb­legyen ennél a háznál, azt nem . . Ha én nem dolgoznék, éhen döglene... — és minden moz­dulatában a gyűlölet szikrázott. — Az enyimbe dolgozó fiam, az enyimbe, mert a telekkönyv­ben az én nevem áll... Amíg étek, én vagyok az úr ennél a húznál, úgy . bizony ... Az öreg' foghíjas szájából vérforralóán pergett a szó. — Hátha maga az úr. dol­gozza be a földjeit... és ezt se igya. mert ez az én vérem verejtékéből van! — Rémítő ha­raggal kapta föl Ádám a hán­csát és földhözvágta. A máz sisteregve pattogott le róla. Az öreget mellenragadta az ijedtség, de még mindig maga­biztosan felelt: — Megint a csajkások beszél­ték teli a fejedet. Miattuk veted meg az apádat, tennéd tönkre a birtokot, semmiznéd ki a gye­rekeidet, hml? A komádnál jár­tál meginti? Te arra hallgatsz, akinek annyi esze sincs, mint a tyúknak!? — Több van annak a csizma­sarkában, mint magának abban a deres fejiben. — Rongyember!... ő is csak olyan csdjkás lett, mint a töb­bi, - mondta az öreg nyoma­túkkal. — Ugye, csajkás lett!? De azóta minden éven ölt. Most is van olyan ölője, mint egy ökör... Én meg már öt éve veszem a zsírt meg nyeldesem a nyálam, mikor más a szalon­nát eszi... Nekem ebből dig volt élig, megértette? A jézus­­márjáját ennek a háznak!... Á z öreg Tímár Adám — ■zí életében tatán először — megremegett. önkénytelenül megérezte azt a hatalmas erőt és elszántságot, ami fián átvi­­harzott. Es megérezte, hogy megbillen a nyeregben, ahon­nan egyre gyorsabban csúszik lefelé, s ahová soha többé visz­­sza nem bír kapaszkodni. Meg­érezte, hogy fia levetkőzte azt a zubbonyt, amelyet vasakarat­tal ráötvözött. — Ez volna a vég!? — nyi­lait a gondolat fájdalmasan az öregbe. Szeszgözös agya már­­már fölmondta a szolgálatot, de szorult helyzete megerőltető munkát végzett bensőjében és reflektorként” villant eléje a mentő gondolat. Megkönnyeb­bült sóhajjal lehelte n fia felé: — Ne feledd Adám, hogy István öcséd is van. aki nem ágy gondolkozik, mint te .., — Az öreg olyan hangszíni szőtt a szavába, hogy Adómnak meg kellet belőle éreznie: ,.Ha te így beszélsz, Istváné lesz az egész birtok!" Adumnak, ha lehet, még job­ban elkomorult az urca. — Ügyi Szóval István öcsém is van!? — Bizony van! — Hát akkor minek adta vö­nek azt a nagyon kedves fiátľ> Miért!? — ordította most mir Adum. — Miért nem tartotta meg azt maga mellett.. ■ Hi­szen mindig az volt a kedve­sebb, azt babusgatta, annak kedvezett, azt öltöztette... Te meg bolond Adám dolgozz, sza­kadj bele!.. v — Aki élni akar, annak dol­gozni kölll —) mondta az öreg csendesen, úgy próbálta fékezni a veszedelmet. — Dolgoztam én annyit, hogy az áltat se többet, azt maga tudja a legjobban, ha akarja . Mégse volt becsület... De most másról van szó! Miért nem ad­ta a birtok felét Istvánnak!? — Annak van mibe dolgoz­ni... Tudom, öt hektár! Abban könnyen fickándozhat, de én a tizenháromba öljem bele a húsomat, a telkemet, hogy csak a csontom maradjon... Ezt akarja ugye? Még most is őt menti, őt védi. valahogy meg ne erőltesse magát szegényke.... — Záporként zuhogott a szó Adám szájából. — Nem mentem én! Van an­nak magához való esze! —■• így tehet is, a jézusmár­­jáját neki, így lehet! Csak hogy nekem is tesz eszem! A galsi CSEMADOK:szerve­­zet színjátszó csoportja nagy sikerrel mutatta be Szigligeti háromfelvonásos népszínművét, a „Csikós“-t. Az előadást nagy gonddal és hozzáértéssel ren­dezték, ami a közönség gyak­ran kitörő tetszésnyilvánításá­ban is kifejezésre jutott. A da­rab mély mondanivalója a puszták egyszerű, névtelen fiát, a csikósbojtárt állítja szembe az elkényeztetett és romlott lel­kületű Ormódy birtok úrfiával. A galsi CSEMADOK-szervezet tehát ezzel a Bemutatóval nem­csak nevelt, de egy estét be­töltő szórakoztató élménybe is részesítette a . hálás közönséget. A darab rendezősége a dísz­letek előállításával, a szereplők A rádió napja Május 7-én ünnepelték or­szágszerte a rádió napját. Hat­vanegy évvel ezelőtt Ä. Sz. Po­pov először alkalmazta találmá­nyát, a rádióhullámok drótnél­küli közvetítését. A bratislavai Tesla nemzeti vállalat munkaerötartaléka or­szágunk többi Tesla üzemeinek közreműködésével, rádiótechni­kai kiállítást rendezett. Képünk a kiállításról készült. A képen Toncz Tibor „Május” című karikatúrája látható. — Akkor semmi baj) — mond­ta az öreg vállrándítva. — Semmi baji? No, majd lesz/ Jótállók érte, hogy lesz. Mert ha nekem szavam sincs, akkor a munkám se kölljön. Dolgozzon az, aki úr a háznál! — Hát majd dolgozik, te meg mehetsz amerre (átsz... a csaj­­kások közé. . — forlyant föl az öreg és ökle az asztalra csapódott. Veszett düh szállta meg Adá­­mot. felfordult vele a világ. Abban a pillanatban lépett István a konyhába mosolygó­sán. ■ mint mindig. Adóm már nem volt ura ön­magának. Eszét vesztve ordított az becsére: — Takarodj innen! — Ellen­vetést nem tűröen mutatott ki Istvánnak arcára fagyott a mosoly. Tétovázva nézett egyik­ről a másikra, aztán tanácsta­lanul vállatvont és elment. Dermedt csend szakadt közé­jük. Aztán az öreg kivörösödve pattant az ajtóhoz föltépte és reszkető kézzel mutatott kife'e: — Mars ki a házamból! — Micsoda!? Kizavar a ház­ból!? Még most sincs szavain, még most is kutyának néz!? — Ádám arcát fájdalmas rezdülé­sek feszítették merevre, s talán maga sem tudta mit cselekszik, ökölberándult keze ütésre*emel­kedett. Az öreg lehunyta a szemét és védekezés nélkül várta a kép­zeletében óriássá nőtt ökölcsa­­pásását. Az ütésre emelkedett ököl azonban megállt, megmeredt c levegőben. Az élet nehéz pil­lanatai bontják ki az embei igazi arcát. Tfjabb Tímár Adám megti­­port lelkében felsikoltoti az ember. Igaz. életében sok­szor lázadozott, de mindig csat önmaga ellen. Most kitört, föl­­lángolt a sok visszafojtott in­dulat. de az utolsó pillanatban mégis az' apját látta maga előtt, aki — bár egész életében verte öt a szavával, a nézésé­vel — de aki mégiscsak az ap­ja. Egy tehetetlen öreg, egy védekezni nem tudó gyerek .. . És lehullott a felemelt ököl, elernyedt, kisimult Kisimította a felülkerekedettség érzete, hogy nem ütött, mégis győzött.. Kilépett és elindult. Elindult, hogy egy más útra lérjen, egu új élelet kezdjen, amit még nem ismert, de ami talán jobb lesz.. Kosút, a kicsi falucska ünne­pet ül. Huszonöt éve, hogy ádáz csendőrsortűz söpört vé­gig Kosút főterén s nyomában három fiatal munkás véres teste hullt a porba. Huszonöt éve, s azokat, akik e brutális tettel égő foltot nyomtak az emberi jog és igazság fényes arcára, elsodorta a történelem soha meg nem álló kereke. Győzött a munkásosztály igaz­sága! A kosúti parkban hullámzó embertömeg hallgatja Major István elvtárs beszédét, aki idézi a múltat, a kosúti véres eseményeket, s szavaiból a párt iránti mélységes szeretet, a munkásosztályban vetett biza­lom árad, éppen úgy, mint hu­szonöt évvel ezelőtt. „Ne‘ fe­lejtsük el egy pillanatra sem: dicső kommunista pártunknak küszönhetjük, hogy nálunk ma a legfőbb törvény a dolgozó nép akarata. S ezt a törvényt többé senki tölünk el nem ra­bolhatja!“ — fejezte be beszé­dét Major István zúgó taps kí­séretében. Majd Kubáé elvtárs, a Szlovák Nemzeti Tanács el­nöke beszél a szlovák és ma­gyar dolgozók összefogásáról, melyen végül is megtört a gyű­lölt uralkodó osztály önkényes­kedése, akarata. Az ünnepi beszédek elhang­zása után a nagyszombati Ba­­radlan-énekkar kedves műsorá­val, az Intcrnacionálé hangjai mellett befejeződött a délelőtti manlfesztáció Délután megkezdődött a gaz­dag, élvezetes műsorral tarkí­tott vidám népünnepély. Eljöt­tek a rozsnyói bányászok, a terencséni táncosok, a komáro­mi Csemadok helyi szervezeté­nek tagjai, a pozsonypüspökiek, hogy dallal, tánccal köszöntsék Kosút és környékének a múlt­ban sokat szenvedett, de ma már a boldog életet építő né­pét. _ *> Szétszéledünk az emberek között. A hullámvasút egyik külső oszlopánál egy öreg pa­raszt áll, deres bajuszát simo­gatva és mosolyogva nézi a ka­cagó fiatalokat. * Odamegyek melléje. Tekintetünk összevillan s mintha csak magának mon­daná, félhangosan ezt mondja­­— Nem hiába harcoltam hu­szonöt évvel ezelőtt! —ň Szépülnek a falvak Országszerte rendezik az ut­cákat, tatarozzák a házakat, s beültetik virággal a házak előt­ti virágágyakat. Nők, férfiak egyaránt szorgalmasan dolgoz­nak. A faluszépítési akcióba Zselíz lakossága, valamint az itt levő üzemek dolgozói is be­kapcsolódnak. Ehhez az akció­hoz a rokkantak is hozzájárul­nak, s a faluszépítésben ezer­kétszáz brigádóra ledolgozását vállalták. A brigádórán kívül vállalták az utcákon ültetett facsemeték gondozását, házak tatarozását. A vállalás teljesíté­sét időről időre ellenőrzik. Zse­lizen a rokkantegyesület tag­­­­■------—------—•­.iainak száma hatszázat tesz ki, s munkájuk eredményeként vándorzászlót nyertek. A falu­­szépítési akcióban a nemzeti bizottság tagjai is — amint a képen látjuk — példamutatóan bekapcsolódnak. К, E. Kettős ünneo Zálogoson Hazánk felszabadulásának 11. évfordulóján a zálogosi állami gazdaság dolgozói kettős ünne­pet ültek. Ugyanis a felszaba­dulás évfordulójának előestéjén, május 8-án avatták fel a nép­művelődés otthonát. Már a kora délután fél ün­nepnek számított Zálogoson. - Szorgos asszony és leánykezek csinosították, takarították a kul­­túrház környékét, díszítették a gyönyörűen berendezett kultúr­a­termet, s a mellette levő üzemi ebédlőt, hogy mire elérkezik az ünnepség pillanata, teljes porrF pa várja az azon részt vevőket. Az ünnepségen nemcsak a zálogosi dolgozók, hanem szá­mos vendég és a szomszédos gazdaságok dolgozói is részt vettek. Az arcokról az öröm su­gárzott. Mindannyian boldog érzéssel vehették tudomásul sza­badságunk egy évtizedének ezt az eredményét, me' - tág lehe­tőséget nyújt a továbbiakban a kultúrélet és a népmüvelödés minden területén való felvirág­zására. Ezt a lelkesedést bizo­nyította az ünnepsé , utáni né­pi vígalom. ahol idősek és fia­talok egyaránt vértpezsdítö csárdásokat roptak, és a májusi szellő az alkotó munkának ezt a sugárzó 'ókedvé; vitte az éjbe, s felejthetetlenné tette ezt a napot a zálogosiak számára. Batyalik László Prágai zenei tavasz A tavaszi pompában tündöklő Prága utcáin a zenei fesztivál kék zászlóit, a nemzetek közöt-ÚJABB SIKEREKÉRT kiválasztásával és a jelenetek kicsiszolásával jó munkát vég­zett és bebizonyította, hogy akar dolgozni a falu szocialista kultúrájának elöbbreviteléért. A szereplők játékáról szólva, kiemelhetjük a csikósbojtárt, to­vábbá Kiss Bálint jobbágysze­repét szintén hűen alakították. A Ormódy birtok úrnőjének pedig minden mozdulata, tekin­tete, hanglejtése eredetien mu­tatta be a könnyű, csak a szó­rakozásainak élő úri hölgyet. A többi szereplőkről kisebb hibák­tól eltekintve, ugyancsak el­mondhatjuk, hogy jók voltak. Sikerük legyen buzdítás a to­vábbi munkára! K. B.. Holisa ti barátság és együttműködés szimbólumait lobogtatja a lan­gyos májusi szél. 1 Már a zenei fesztivál első napjai nagy sikert és elisme­rést aratnak: a koncertek és a külföldi vendégek szereplése iránt óriási az érdeklődés. A prágai zenei tavasz egyben csúcspontja a hazánkban meg­rendezett Mozart-évnek. A ze­nei fesztivál műsorán sok kitű­nő Mozart alkotás szerepel. De Mozarton kívül előadásra kerül­tek a mai cseh és szlovák ze­neszerzők, a világklasszikusok és más zeneszerzők müvei is, többek között Bartók Béla né­hány műve. A prágai zenei ta­vasznak tehát az idén is nem­zetközi jellege van. A prágai zenei tavasz rendez­vényein még talán soha sem vett részt annyi kitűnő külföldi művész, mint az idén. Az idei zenei fesztiválon a Német De­mokratikus Köztársaságból, a Német Szövetségi Köztársaság­ból, a Szovjetunióból, az Észak- Amerikai Egyesült Államokból, Dél-Afrikából, Jugoszláviából és még több más országból érke­zett művészek lépnek fel. A három hétig tartó zenei fesztivál ünnepségei nem kor­látozódnak csupán Prágára. Prágán kívül hazánk több váro­sában rendezik meg a zenei tavaszt. Bratislavában külön nemzetközi zenei fesztivált nyi­tottak meg. Smetana halála évfordulójának előestéjén a prágai rádió szim­fonikus zenekara előadta Sme­tana: „Hazám” című halhatat­lan szimfonikus költeményét. Az előadásnak óriási sikere volt. A prágai zenei fesztivál első vasárnapján nagy sikert arattak a fiatal kínai művészek gyö­nyörű fellépésükkel, de nem volt kisebb sikere a prágai ka­maraegyüttesnek sem, amely Mozart műveiből adott elő. /art

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents