Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-05-27 / 21. szám
1956. május 27 fdídtafives 9 TĎavaszi dal Mint tengerszíne, szélben ha rezeg, mozdul a táj és lihegni kezd. Mert meleg juvalmak futkosnak, az égről fénypatakok folynak, s már festenek is a virágok. — Kikeletet, tavaszt kiáltok. Csupasz fejjel, fellürőzködve köszöntök rá az élő rögre s mi szállong barna homlokáról, mélyet szippantok illatából. Zsendülö új. mint benne érzek: belémlehelték a vetések. Bokrok alján a nyitnikékek egymásnak hűséget ígérnek, s a szellő ajkai a fáknak. mintha lágy vallomást súgnának. Enbennem is megpendül újra boldogító szerelmem húrja. Ha csurgós méz érinti ajkam: érzek egy lányt az új tavaszban, fűszagú testéi, eperszáját, fekete hajának szikráját. Felé szökkenek vágyva, égve, mint a reggeli nap az égre. Festő rügyek alatt haladok, képzeletemben új tavaszok, jövőnk tavaszai fakadnak. Szívemhez ér a boldog holnap, s érzem, mint az anya a magzatot: — hisz én is egy kis rügye vagyok. Petrik József SAS ANDOR: Egy magyar író kapcsolata Ľudovít Štúr követőinek körével A szlovák népi és irodalmi öntudat nagy ébresztőjének, Ľudovít Stúrnak centennáriuma időszerű olvasmánnyá teszi Sziklay László szegedi pedagógiai főiskolai tanár nemrég megjelent közel 200 oldalas könyvét Gáspár Imréről. Egy magyar íróról van benne szó, aki 1871-ben felkereste a Zólyom megyei Radványban lelkészkedő Andrej Sládkovičot, a szlovák népies romantika kiváló képviselőjét, a Stúr által kezdeményezett irodalmi nyelv dicsőséges érvényesítőjét az elbeszélő költészetben és a lírában. Gáspár Imre, mint 17 éves fiú a nála 34 évvel idősebb költőt magas szárnyalású magyar költeménnyel üdvözölte és erre válaszolva Sládkovié fiatal tisztelőjéhez olyan mélyérzésű verset intézett, amely a gondolati lírának kivételes szépségű alkotása. Az üdvözlet és a rá adott válasz említi Marinát, Sládkovié romantikus hevüietű és közvetlenségű kiseposzát. Ez a mű valahogy úgy viszonylik szerzőjéhez, annak szív-életéhez, mint a Vita nuova Dantehoz. . „ •A Marina olvasása ébresztett Gáspárban mély vonzalmat Sládkovié iránt. És ha Sládkovié arról tesz említést, hogy Gáspár gyógyító írt keresett nála a Garam szépséges vidékén, akkor ebben a nyilatkozatban kulcsot kapunk kettőjük kapcsolatának megértéséhez. Gáspár Imre, aki 1854-ben született. kétéves kora óta a Zólyom megyei Radványtól nem messze eső Ha|nik községben élt Kalauz Pál alispán, később országgyűlési képviselő házában. Kalauz felesége Gáspár Imre apjának nővére volt s a házaspár Imrét és két bátyját magához vette és felnevelte, mert a hontmegyei Veľká Calomján, Gáspár Imre szülőhelyén, a családi házban az apa korhelysége és az anya nemtörődömsége miatt bomlott viszonyok uralkodtak. Gáspár Imre Kalauz Pál könyvtárában akadt Sládkovié említett elbeszélő költeményére, amely Pesten 1846-ban jelent meg nyomtatásban és a Kalauz Pál birtokán élő szlovák dolgozóktól tanulta meg azt a szlovák nyelvjárást, amely alapját képez le a Stúr által megteremtett irodalmi nyelvnek. Gáspár Imrét nevelőszülei szeretettel gondozták, jól bántak vele, iskoláztatták Selmecen, Besztercebányán, Rimaszombatban, és Bratislavában. Ebben a családi körben nem voltak erkölcsi fogyatkozások, azonban támadtak egyéb, társadalmi jellegű ellentétek a fiatal Gáspár Imre és a hajniki úri világ életeszményei és életformái között. Gáspár Imre ugyanis se diplomata, se katonatiszt nem akart lenni, mint két fivére, akiknek Kalauz Pál a kamarási rangot megszerezte, sem az nem hangolta lojális érzésekre, hogy hadgyakorlat alkalmával egy főherceg megszerencséltette látogatásával Kalauz Pál kúriáját: Gáspár a Radványban élő szlovák költő igénytelen, de művelt és emelkedett szellemiségű környezetében a maga rousseau-i érzésektől átjárt lázadásra hajló egyéniségének megfelelő .légkört talált. Ebből a légkörből hiányzott mindaz a társadalmi előkelősködés és a kiegyezés utáni .években egyre kirívóbbá váló külsősécres nagyratörés, amelynek tanúja lehetett a hajniki kúriában és a közeli Szliács fürdőn mulatozó úri társaságban. Gáspár Imre még nem volt 20 esztendős, amikor már maga mögött hagyta azokat a korlátokat, amelyeket egy középnemesi család sarja elé az osztályelkiilönültség emelt, még hozzá olyan környezetben, ahol az osztályellentétet, —• mint a Kárpátvidék szlovák népének esetében — a nyelvi különbözés kiélesítette, ridegebbé tette. Gáspár 1879/80-ban a Népszava munkatársa volt. belép a szociáldemokrata pártba s nagy tetszéssel fogadott előadásokat tart a párttagoknak. A Népszava számára írt egyik cikkében a munkásköltészettel foglalkozik. Pártszerűséget követel az irodalomtól, olyan szépirodalmi műveket, amelyek a szabadságos, forradalmi hagyományokat összekapcsolják a dolgozók világszolidaritását hirdető munkásosztály politikai törekvéseivel. Az említett osztálykorlátok, további átlépését jelentette a közvetlen és szerető érdeklődés a szlovák népköltészet iránt, amelynek számos remekét “finom megértéssel és ritmikai érzékkel fordította magyarra. Saját fordítói teljesítményét joggal tartotta különbnek, mint Petőfi Sándor egykori iskolatársának — Szeberényi Lajosnak fordításait. Gáspár nemcsak a Stúr Lajos hívei és követői által alkotott irodalmi csoport legkiválóbb tehetségével keresett kapcsolatot, hanem Sládkovičon kívül egész sor költőtől fordít, igy Karol Kuzmányitól, Samo Chalupkától, Jakab Graichmanntól, Bottótól és másoktól. Az első magyar irodalomtörténeti folyóiratba, Abafi Lajos Figyelőjébe, a Vasárnapi Üjságba és egyebüvé a múlt század hetvenes éveiben tanulmányokat és cikkeket is írt s ezekben elsőként vállalkozik arra, hogy a magyar olvasókat a szlovák írók munkájáról s általában a szlovák irodalmi törekvésekről tájékoztassa. Nem könnyű és nem csekély jelentőségű úttörés volt ez annak az esztelen nemzetiségi politikának idején, amellyel a Bécs felé megalkuvó Tisza Kálmán miniszterelnök és pártja kíméletlenül rásújtott a magyarországi nem-magyar nemzetek kultuális törekvéseire. Gáspár rokonszenve és vonzalma a szlovák nép iránt nem korlátozódott csupán irodalmi térre, hanem amikor Tisza Kálmán uralomrajutásával megindult a szlovák iskolaügy és kulturális élet üldözése, Gáspár kiállt a szlovák gimnáziumok fenntartása mellett és a Matica létjogának védelmében. Sziklay László Gáspár Imréről megjelent könyvében helyesen állapítja meg róla, hogy 80 évvel ezelőtt „korának egyik legégetőbb problémájában, a nemzetiségi kérdésben minden r..agyar szépíró kortársánál előbbre tudott jutni.“ A Garamvidék tájainak szépségéről írva Elégia című költeményében társnemzetnek nevezi a szlovákokat és beleéli magát az ő folklórjuk alkotásaiba, természeti és történelmi mondáikba: Végig a hegylánc tövében, mint egy óriási révben, Terhet könnyen, vidoran visz az ezeréves Garam-víz, Egy társnemzet rege-lantja beszél is tündérivei. Öh. a költő ide illik, itt fürödnek könnyű viliik, Svätopluk gyász-viadalját zúgó hullámok dalolják. Ah, regéik mély érzelmét emberfül nem éri fel! Sziklay Gáspárnak ebben a költeményében a Stúr-iskola mondákkal kapcsolatos szókincsének és szóképeinek hatását ismeri fel, sőt utal egy másik borongós-hangulatú versre (Ősszel), amely szerinte magának Stúrnak melankolikus, népdalszerű alkotásaira emlékeztet. Gáspár széles világirodalmi tájékozottsággal bírt. Stúrékkal való kapcsolatának köszönheti érdeklődését Mickiewicz iránt, akinek Krími szonettjeit és két poémáját magyarra fordította. Byront éppúgy ismeri, mint Puskint, Shakespeare), éppúgy, mint Heinét. Verseinek sajtászerű zengése már 2()—22 éves korában ráirányította a figyelmet. Élére állt annak az írói csoportnak, amelyhez Reviczky Gyula tartozott, aki ugyancsak az újságírói pályán robotolt s kenyérharcát áldatlan Származási körülmények, családi viszonyok súlyosbították. Gáspár próbálta megszervezni azokat a fiatal írókat, akiknek nem jutott hely a kiegyezés utáni hivatalos irodalom terített asztalainál, ahol elsősorban a Gyulai Tál állal elismert középszerűség és politikai megalkuvás foglalhatott helyet. Gáspár mint a nemzetiségi politika és az irodalmi akadémizmus ellenzője olyan utat választott, amelyre a személyes boldogulás szempontjából kockázatos vállalkozás volt rálépni. Támadás indult ellene szlovák rokonszenvei miatt, megbélyegzik. mint „magyar pánszlávot", felhánvtorgatják nevelő-szüleihez való viszonyát, hálátlanságot vetnek szemére, sőt beszámíthatatlannak kiáltják ki. Ezekkel a támadásokkal kapcsolatban elhagyja hajniki otthonát, ahol 1877-ig — átmeneti megszakításokkal — egészségi állapota miatt többnyire tartózkodott. Pesten mint hírlapíró keresett munkát, s mint Reviczkyre, ró is az a sors vár, hogy végül vidékre megy el újságírónak. Dolgozott Székesfehérváron, Nagybecskereken, közben egy ideig Pesten, majd Debrecenben. Hányódik hol kormánylaphoz, hol ellenzéki orgánumhoz, néha a fővárosban is kijön egyegy cikke, de általában elszakad budapesti publikációs lehetőségektől. 1879 után a nemzetiségi kérdést többé nem érinti, az ellene vezetett támadások folyamán belebonyolódik a pánszláv név vitatásába s itt azután megtorpan é„ olyan megkülönböztetéseket tesz a pánszlávok és a szlovákság között, amelyek szlovák részről sem találhattak helyeslésre. Megfélemlítve és visszavonulásra kényszerítve is számos kisebb-nagyobb cikket ír a szláv irodalmak jelenségeiről, csehből is fordít. A hetvenes évek végétől kezdve azonban nem fejlődik s ha azokban a cikkekben, amelyeket Sziklay László valóságban kiásott régi vidéki és budapesti lapokból, akad sok figyelemreméltó részlet, azonban az egykorú szélesebb irodalmi nyilvánosság számára visszhangtalanok maradtak. Gáspár a jelen század első évtizedében Debrecenből testben és lélekben megrokkanva tért vissza Pestre és azokban a helyiségekben, . ahol italt fogyasztott, a többi vendégnek beszélt a világirodalom nagy költőiről, akiket jól ismert. 1910-ben még A füssi kultúrmunkáról A mindennapi munka mellett a falusi ember életét különféle szórakozás tölti ki. Az egyik kosarat köt, a másikat a kocsma vonza, ahol egy korsó sör mellett elbeszélget a nap eseményeiről, vagy elkártyázgat vasárnap délutánonként. Van aztán a szórakozásnak egy nemesebb, hasznosabb fajtája, a művelődés. Egy-egy jó regény, útleírás, vagy akár tudományos könyv gazdagabbá, műveltebbé teszi az embert. A jó kultúrműsor, vagy egy estét betöltő színdarab felélénkíti a munkában elfáradt embereket. És talán ez szórakoztatja, ez érdekli leginkább az embereket. De sok helyen a kultúrműsor özsseállítása a szereplók „összeszedése” a legnehezebb feladat. Mert ha Péter bácsit hívják, rendszerint ez a válasz: — Én? Színdarabba? öreg vagyok én már bohóckodni. Ott a fiatalok, azoknak való az csak. Ha meg Pál bátyát hívják, ő is magyarázkodik: — Nem való az már nekem. Oszt már a fejem is őszül. Meg nem is igen érek rá. Szóval, valahogy úgy áll a dolog, ahogy a közmondás mondja: „Nem akarásnak nyögés a vége“. Igaz ugyan nem mindenhol vélekednek így az emberek. Például Füssön sem. Aki a nagymegyeri járásban pár éve ismeri és figyelemmel kíséri a kultúrmunkát, az konferenciákon, vagy csoportos fellépéseknél lépten-nyomon találkozik egy alacsony, fürge emberrel. Esztergályos János bácsival, a fűssi kultúrotthon vezetőjével. Bár a negyven éven túl jár, de ügyességével, rátermettségével sok húszévest megcáfolna. De nemcsak ő van egyedül Fűssön az idősebbek közül, aki szívesen játszik színdarabot, vagy készséggel vesz részt műsoros délutánon. Ott van Komjáti Ferenc, Esztergályos László, Libái István, Botlik Károly is. A fűssiek azért dicsekedhetnek jó kultúrmunkájukkal, mert vannak odaadó idősebb elvtársak is, akik a lelkes és nagyszámú fiatalság mellett betöltik azon helyeket, ahol idősebb emberre van szükség. Ezért tudták nagy sikerrel lejátszani pl. a Mélyszántást, Tűzkeresztséget, Ludas Matyit, a Csikóst. Borjút vagy a Kaviárt. Mióta Fűssön a kultúrotthon megalakult, a tömegszervezetek önként, belátással csatlakoztak a kultúrotthon munkájához és azóta, közös erővel, közös akarattal még nagyobb és szebb eredményeket tudnak elérni. S jó közösségi szellemnek köszönhető, hogy a kultúrmunka állandó, folyamatos és tervszerű. Nincs viszszaesés, ingadozás vagy civakodás. Előre elkészített tervek szerint állítják össze műsoraikat. Esztergályos bácsi a közeli műsortervről beszél: — Június 13-án szövetkezeti nap lesz, erre nagy műsorral készülünk. Július 21-én az aratás kezdésére megint fellépünk valamivel, és a nyári munkák alatt sem szünetel majd a kultúrmunka. Eddig is minden este 10—11 óráig gyakoroltunk, ezután sem sajnáljuk az időnket. A fiatalságunkra támaszkodunk, segítenek až idősebb polgárok is, szívesen dolgozunk. Én jó magam is szeretem a vidámságot, szeretek dalolni, fütyülni, szívesen foglalkozom a kultúrával is, már amennyiben a munkám engedi. Jó úton halad a kultúrmunka Fűssön. A CSISZ, a CSEMADOK, a Szovjetbarátok, a Szokol, a Vöröskereszt minden segítséget megad a kultúrotthon vezetőségének, hogy jól irányíthassa a kultúrmunkát. A helyi nemzeti bizottság részéről is megvan a támogatás. Dobronyi István elnök és Szász János titkai' rendszeresen eljárnak a kultúrotthon veztöségeinek üléseire. így közvetlenül megismerkednek a problémákkal és kellő segítséget nyújtanak annak érdekében, hogy Fűssön a kultúra minél szebb virágokat hozhasson. Végh Gusztáv Gyermekeknek MONGOL NÉPMESE Egy bárá..yka eltévedt a nyájától és a pusztán egy farkassal találkozott. A farkas persze éhes volt. Rögtön szét akarta szaggatni, de azután meggondolta: „Ha itt tépem szét a pusztán, haza kell hurcolnom a hátamon. Jobb, ha bekergetem az erdőbe és ott eszem meg". Kergeti egy órát, kettőt, már majdnem elérték az erdőben a farkastanyát. Látja a bárány, hogy a halál a sarkában ért. Ho-" an meneküljön — nem tudja. Hirtelen egy bokor mögül nyuszi ugrott elő. — O, nyuszi! — bégette a bárány. — A farkas a tanyája felé kerget, fel akar falni. — Bizony felfallak! — ordította a farkas. — Amott a tanyám a szakadék mögött. Ott aztán szét is téplek. A nyuszi megvakarta hosszú fülét a mellső lábával és azt motyogta: — Hát ha azt mondta a farkas, hogy felfal, akkor meg is teszi. Sehová sem menekülhetsz a halát elöl, bárány. Csak várjatok itt egy kicsit, elfutok a szakadék mögé, megnézem, nem tanyáznak-e ott vadászok? — Ezt ügyesen kigondoltad! — örvendezett a farkas. — Fuss, nézd meg! A farkas be sem fejezhette mondókaját, amikor a nyuszi már el is tűnt. Csakhogy nem a szakadékhoz, szaladt, hanem egy elhagyott karámhoz. Talált ott egy gyékényszőnyeget, meg egy darabka piros papírt. Felkapta és visszarohant. — No mi újság? — kérdezte a farkas. — Nincsenek^. olt a vadászok? — Vadászok nincsenek — felelte a nyuszi. — Hanem hallgass ide, a kán parancsát leltem ott. Igy szólt a nyuszi és fontoskodva leült a gyékényre, ki göngyölítette a piros papírt és úgy tett, mintha olvasná. „Azt parancsolta a nagy kán, varrjanak neki bundát hetvenhét farkasbőrből. A bunda már el is készült, csupán egyetlen farkasbör hiányzik még, a gallérra. Megparancsolja a kán mindenkinek, aki tudja, hol van a farkastanya — nyomban hozza tudomására!" Amint a nyuszi elolvasta az utolsó szavakat, futásnak eredt. A farkas persze azt hitte, hogy a kánhoz szalad a nyuszi, elmondja, hol található a farkastanya. — Nem lesz úgy, ahogy elképzelted? — kiáltotta a nyuszi után az ordas. — Nem lőnek le engem a kán vadászai! Es a farkas elszáguldott a szomszédos erdőbe. Amikor eltűnt szem elől, a nyuszi újból megjelent a bárány előtt. — Menj haza, bárány! — mondta neki a nyuszi. — Es jegyezd meg, a bárányok közt élni nem nagy tudomány. Hanem a farkast megfutamítani — ahhoz aztán kell ész! Szirmai Marianne fordítása ■ ^ -V -V-*» megérte, hogv a Petőfi-társaság egy vers-ciklusát jutalomban részesítette, de röviddel ezután villamos ütötte el, korházba került és ott végezte be életét. Sziklay László nagy gonddal kutatott fel minden nyomot, amely hozzásegített e sokatígérő és bátor szellem küzdelmes életútjának rekonstruálásához. Gáspár az irodalomtörténet által megvilágított kulturális térnek legfeljebb legszélsőbb peremén szerepelt, — ha egyáltalán tudomást vettek róla — s így Sziklay könyvével bizonyos mértékben felfedező munkát végzett. Mutatkozott Gáspárban ellenzéki elszántság, de ez elmagányosulva jelentkezett. A munkássággal való kapcsolata csak átmeneti volt. Nem állt mögötte tábor, amikor a nemesi középosztály hagyományaitól eltérő elvekett hirdetett. Hogy ifjúságának értékes elgondolásaiért férfikorában nem küzdött tovább, az személyes gyengeségén kívül nagyrészt korának bűne. mely elmálasztotta azt, aminek ki kellett volna benne kristályosodnia. A népközi szolidaritásnak, elsősorban a szlovákság irányiban, olyan formája jelentkezett nála, amelyet osztál önzés és maradiság átmenetileg elfojtathatott. de nem foszthatott meu korunkat .érdeklő, korunkig világító jelentőségétől. A Sziklay László által írt életrajznak vannak olyan részletei, amelyek irodalmi szempontból egy epigonkorszak szürkeségébe vesznek, de ez nem csökkenti az egész műnek társadalomtörténeti tipikus érdekességét és tanulságosságát.
