Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-01-15 / 2. szám
1956. január 15. FSídmfives 9 Támogassuk a járási íöldművesújságokat Hazánkban a felszabadulás után végbement gazdasági és politikai változások mellett a publicisztika is mélyreható változáson ment keresztül. Ez a tény különösen 1943 után figyelhető meg, mely Szlovákiát illetően nemcsak a szlovák nyelvű újságok fejlődésére vonatkozik, hanem ugyanúgy érvényes a magyar dolgozók részére megjelenő lapokra is. Ma már bátran elmondhatjuk, hogy magyar nemzetiségű polgártársainknak minden lehetőségük megvan arra, hogy nemzetgazdaságunk és kultúránk területén folyó munkákról anyanyelvükön tájékozódjanak. A ffelszabadulás előtt is voltak nálunk újságok, melyek közül jónéhány a falvakba is elkerült; versenyeztek a népbutításban, s abban, hogy melyikük tudja hajmeresztőbb szenzációval, több és nagyobb ostobasággal traktálni a falusi népet. A mai felnőttek közül még sokan emlékeznek a dirr-durros újságcikkekre, a kitalált érdekességekre, melyeikkel á napi- és hetilapok tele voltak. Az úri világban két fő célja volt a sajtónak, az egyik az, hogy az egyszerű dolgozó emberek figyelmét minél jobban eltereljék az égető, súlyos társadalmi és politikai kérdésekről; a másik nagy mozgató erő. mely a kapitalista világ sajtóját irányította, az üzlet volt. (Az újságok ugyanis emberek, vagy társaságok magántulajdonában voltak.) Egyedül csak a titokban megjelenő kommunista sajtó hirdette törhetetlen következetességgel a dolgozók igazát, s mutatta meg a jövendő útját. Ez a sajtó megjelenése első napjaitól harcolt a dolgozók felemelkedéséért, a haza szabadságáért és függetlenségéért. A kommunista sajtó mindig harcos szószólója volt a dolgozó nép érdekeinek, a mostani küldetése ugyancsak ezeket az érdekeket szolgálja; segíteni a dolgozókat mindennapi harcukban, felfedni a hiányosságokat, s ezek eltávolításával egybeforrni ama nemes cél érdekében, mely mindannyiunk boldogulásához vezet. Ezek azok a különbségek, melyek a kétféle sajtót gyökeresen elválasztják egymástól. Nem az a célunk most, hogy részletesen foglalkozzunk az egyes napisajtókkal, inkább nézzük meg, hogyan támogatja a sajtó kulturális téren végzett építömunkánkat. Falvaink szocializálása, a szocialista falvak születése nagy sikerrel folyik, melyeket a kulturális téren elért eredmények is nyomon követnek. Dolgozóink alkotó képességeinek érvényesítésére soha nem nyílt akkora lehetőség, mint éppen ma. amikor pártunk és kormányunk mindent megtesz a kulturális igények kielégítése érdekében. A művelődési lehetőségek biztosítására nagy segítséget jelent a ma már majdnem minden faluban fellelhető kul túrhelyiség, könyvtárak és egyebek, melyek politikai, szépirodalmi és szakkönyvekkel segítik a műveltségi színvonal emelését, ugyanakkor biztosítják a különféle politikai tevékenységek elvégzéM1KULAS KASARDA: A DÍLI HATÁRNÁL Ô, az a furcsa éj, nem messze a határtól, mikor a távolban viliódzott lent az ég. A mennynek dördülése, mint ágyúdörgés szól, s mintha felénk lopódzna titkon az ellenség, mintha a gyalogság az éj leple alatt ránk törne minden percben, hogy pusztítson, öljön, hogy a békés földek lángokban álljanak, holtak heverjenek vérbefagyva a földön ... Hallgass el képzelet! Már ne folytasd tovább, hisz ez csak nyári zápor, csupa illattal teli, mely a földnek nedvet, költőnek élményt ád, amint a sötét éjben fényeit figyeli, míg zuhog az eső határon innen és túl, földeken, tetőkön hangosan dobolva. Nem, egymás ellen fegyvert nem ragad ezentúl e két országnak népe, katonája soha. Csak engem kisértettek a múltnak árnyai s elragadott néhány percre a képzelet, míg rá nem döbbentem: baráti határ van itt, két nép váltja valóra vállvetve álmait, két baráti nép nyújt egymás felé kezet. Fordította: Fügedi Elek sét. Nem is beszélve arról, hogy ma már nincs olyan hely, ahol a mozi ismeretlen fogalom lenne, mivel ahol nem működik állandóan, oda bizonyos időközökben a vándor-mozi látogat el. Mindez az alapja annak a nagyméretű kulturforradalomnak, mely a felszabadulás után hazánkban kibontakozott, és napról napra tovább fejlődik. Ez a munka nagy feladatot ró valamennyi dolgozóra, elsősorban a párttagokra és funkcionáriusokra, akiknek fő feladatuk, hogy falvaink szocialista alapon való átépítését elősegítsék. E téren ránk háruló munkákban nem utolsósorban felhasználhatjuk a napi sajtót is, valamint a földművessajtót, és a különféle járási újságokat. Dolgozóinknak minden lehetősége megvan arra. hogy tapasztalataikat a sajtó útján továbbadják, s ezáltal a hasonló nehézségekkel küzdőket támogassák. Ebből a célból még fokozottabban ki kell használni a sajtó, s így a járási újságokkal való kapcsolatokat is. A hetente megjelenő járási földművesújságok hasábjain a szövetkezeti tagok és magángazdák megismerkedhetnek járásuk problémáival, s ugyanakkor hathatós támogatást nyernek a növénytermelést és állattenyésztést illetően. Ahhoz, hogy a járási földművessajtó valóban hathatós támogatást nyújtson a földműveseknek, szükséges, hogy minél nagyobb segítséget adjunk a lapok szerkesztőinek. A pártszervezetek, a JNB dolgozói, valamint a levelezők által nyújtott segítség elmélyítése a további sikerek alapja. Lapunk a járási újságok fontosságát szem előtt tartva a jövőben gyakrabban foglalkozik majd az egyes járási földművesújságokkal, hogy ezáltal is hozzájáruljon munkájuk alaposabbá tételéhez. Jassinger Artúr a Kulturális ügyek Megbízotti Hivatalának dolgozója. SORBRN J ♦ A Szovjetunió az az állam, ahol a „Fanfan Tulipán” című filmnek a legtöbb nézője volt. Ezt a filmet a Szovjetunióban 54 millió ember nézte meg, míg Franciaországban — saját hazájában — csupán 5 millió. ♦ Bartal Dezső pelsőci levelezőnk beszámol arról, hogy a helybeli műkedvelők nagy sikerrel mutatták be a Csárdáskirál.vnöt. Az elmúlt év sikerekben gazdag eredményei további helytállásra lelkesíti a műkedvelőket. PRÁGÁBAN az elmúlt hónapban ünnepélyes keretek között megnyitották až indiai képzőművészeti kiállítást, melyet a Kulturális Ügyek Minisztériuma, a Nemzeti Képtár és a Csehszlovák Képzőművészet Központi Szövetsége rendezett. Hazánkban ez az első ilyen bemutató. A képen a látogatók a kiállítás egyik vkotását szemlélik, míg a másik kép Palsíkár-Rokonok c. munkáját ábrázolja. Szabahattin Ali: /Q születési bizonyítvány Szabahattin Ali török író, a nemzetközi proletariátus hősi halottja, a szocialista irodalom egyik legkitűnőbb képviselője. Eveken át tanítóskodott Anatólia különböző falvaiban és megismerte a kizsákmányolt török falusi nép sorsát. Látta, hogy a kapitalista nagyhatalmak kizsákmányolása tönkreteszi az országot és kétségbeejtő nyomorba dönti a népet. Ezért Szabahattin Ali bátran szembeszállt a nép ellenségeivel és megkezdte az élethalálharcot a törökországi reakciósok ellen. Minden erejével a török parasztság sorsának jobbrafordításáért szállt síkra. 1948-ban a török reakciósok meggyilkolták. Este felé egy sereg embert hoztak be a börtönbe. Voltak vagy ötvenen. Két szuronyos csendőr kísérte őket. Mindjárt kitaláltuk, hogy azért kerültek hűvösre, mert nem fizették me, az útadót. Bejöttek a kapun, felsorakoztak az udvaron. Egy fogházőr névsorolvasást tartott, aztán a letartóztatottak sorban leheveredtek a fal mellett, és szótlanul várakoztak. Öltözetük csupa rongy volt. Salvátjuk cafatokban lógott, és a legtöbbnek semmiféle lábbelije sem voit. Felsőtestükön teveszőrből készült ringyes-rongyos ingféle volt. Sapkájuknak színe nem látszott a zsírtól és a szétfeslett ellenzőkből piszkossárga karton kandikált ki. Vászontarisznyájukat maguk mellé fektették. Némelyik nyitva volt és látni lehetett a tartalmát: egy-két szelet fekete kenyér, néhány összecsavart >aska és egypár zöld hagyma. Hosszú ideig várakoztak, mert senki sem mondta meg nekik, melyik cellába menjenek és mit csináljanak. Egymás között néha sugdolóztak, de ha odament hozzájuk egy falujukbeli fogoly és kérdezett valamit, csak húzódozva válaszoltak, fejüket más irányba fordították s a távolba néztek. fgy adták értésére a kérdezőnek, hogy nem szívesen beszélnek vele. Nagyon röstelték, hogy csak azért, mert nem fizették meg az útadót, ők is oda kerültek, ahová mások gyilkosság vagy más súlyos bűntettek miatt. Egy aggastyán is volt közöttük Meglátszott rajta, hogy régen túl van már a hatvanadik évén és ezért különös volt, hogy neki is meggyűlt a baja a hatóságokkal az útadó miatt. Kezefején kéken dagadtak ki az erek, tenyerén vastag kérget tört a kemény munka. Csak nagyneheten tudott vastag, görbe botjára támaszkodva felkelni, és azonnal a falhoz húzódott, hogy megtámassza görnyedt derekát. Kiszáradt, hosszú állán ritkás szakáll nőtt, gyér ősz haja alól kilátszott foltos és korpás fejbőre. Ruházata a többiekéhez hasonló volt, csak még sokkal rongyosabb. Derekán tölténytáskát viselt, mely még katonakorábót maradhatott nála s hihetőleg vagy hatvan éve szolgál már az öregnek; ezalatt a hoszszú idő alatt a tölténytáska alaposan megkopott, megpuhult, összerepedezett, úgyhogy alig lehetett felismerni. Közelebb mentem hozzá. Öregségtől összetöpörödött szemével rámpislantott. Azt hitte, majd tovább megyek s más irányba nézett. — Merhaba, apó! — üdvözöltem és melléje ültem. 4 Rám nézett. Szemében csodálkozás lobbant fel. — Ejvallah! — Adja Allah, hogy minél előbb kikerülj innen! — mondtam neki a megszokott szavakat, amelyekkel az újoncokat szokták üdvözölni a börtön ben. — Dgy legyen! Ismét maga elé nézett. Megkínál tam cigarettával. Reszkető kezével elvette és tölténytáskájából elővette a cigarettatárcáját. Kinyitotta. Egy kevés dohánypor és kovaköves tűzszerszám volt benne. Nyilván azt is akkor szerezte, amikor katona volt. — Tenyerével csiholni kezdett, aztán kiegyenesítette a kanócot és újból csiholt. Sehogy sem akart tüzet fogni. Gyorsan odanyújtottam egy szál gyújtót, az öreg rágyújtott a cigarettára és aztán nagyot sóhajtott.-— Miért hoztak ide, apó? — kérdeztem. — Hát miért hoztak volna, fiam'7 Nem fizettük meg az útadót! — Hány éves vagy? — Mit tudom én ... Nyolcvan biztos elmúltam ! — Hogy — hogy? Hisz aki elmúlt hatvan éves, annak nem kell útadót fizetni! —■ De hát. .. nekem kell! ... — Az biztosan tévedés! — Nem tévedés, fiam! Aztán* elbeszélte nekem a történetét: — Négy fiam volt, az egyik gyilkosság miatt börtönbe került... Hét évet ült, aztán meghalt. A másik elesett a háborúban. A harmadik csendőr lett, haramiák üldözése közben lőtték agyor,... A negyedik sánta ... Nála lakom, ő tart el engem. A többi fiamnak nem volt gyermeke, ennek volt egy, de az is meghalt maláriában, amikor még nyolc éves eolt. Van már vagy húsz éve... Az én öreg feleségem meg a sánta fiam felesége felássák, bevetik a földeket, én az aratásnál, cséplésnél segítek, a sánta pedig a kertben dolgozik és őrzi a termést. Így éldegélünk szűkösen. — Három évvel ezelőtt egy falubeli gazdag aga egyszerűen elvette a folyó melletti kis földecskénket, azt mondta, hogy at, övé. Bíróhoz mertünk, hivatalokba futkostunk, de semmi sem használt. A fiam béna, én öreg vagyok, hiába volt igazunk, nem tudtuk kiharcolni. — A pereskedés két évig tartott. A földecskéröl nem volt semmi írásunk, de az egész falu tudta, hogy öregapámtól örököltük. Az aga hamis tanúkat állított és a pert megnyerte. — Mialatt a pereskedés folyt, egyszer kérték tőlem születési bizonyítványomat. Hát azt hol vegyem7 Mióta a katonaságtól hazajöttem, nem volt a hivatalokkal semmi dolgom. Kerestem, kutattam, de születési bizonyítványt bizony nem találtam . Hát egyszer, amint lapozgatok a Koránban, megtaláltam a béna fiam gyerekének a születési bizonyíványát. Annak is Mehmet volt a neve, mint nekem. Gondolom magamban, a név egyezik, hát fogtam a születési bizonyítványt és elvittem a vilájetre... — Dehát a pert csak nem nyertük meg! Amíg a hivatalokba futkároztunk, bizonv a másik földünk árát is elköltöttük. Talán egy fél év sem telt bele, jöttek a faluba az adószedők. Engem is felolvasott a muhtar azok között, akik még nem fizették meg az útadót. Biztosan tévedés, gondoltam és nem törődtem a dologgal. Még néhányszor jöttek, de csak nem fizettem, mert hisz már húsz éve nem kell útadót fizetnem. Egyszer aztán csendőrrel jött ám az adószedő. Engem is elvittek, mert nem fizettem meg az útadót. 'Hiába mondtam, hogy már nyolcvan éves vagyok, senki sem hallgatott rám. Mentek a hivatalba és megnézték a könyveket. „Te még csak ' a huszonkilencedik évedben vagy!“ — jelentették ki. Rimánkodni kezdtem: „Könyörüljetek rajtam, nézzétek ősz szakállamat!“ „Nem tehetünk semmit!“ mondták. „Megnéztük a születési bizonyítványodat, abban az áll, hogy huszonkilenc éve születtél!“ Kivettem a „sebemből az igazolványomat, de hát ott is az állott, hogy csak huszonkilenc éves vagyok. Akkor egyszerre rájöttem, hogy hol a baj: hisz én az unokám születési bizonyítványát vittem el a vilájetre! Megmondtam nekik, de az sem használt. Még meg is fenyegettek, hogy ha sokat beszélek, megbüntetnek, mert bolondját járattam a hatóságokkal. Hát meg sem mertem mukkanni: Ha meg tudtam volna fizetni s hat lírát, megszabadultam volna tőlük, de hol van az embernek manapság hat lírája? így volt a sorsom megírva, mondtam és eljöttem ... Nem álltam meg, hogy el ne mosolyodjak. — De apó. hogy n jutott az eszébe, hogy az unokája személyazonossági igazolványát használja? Unottan legyintett: — Hát nem mindegy? — mormogta. — Fő, hogy hivatalos pecsét legyen rajta.
