Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

1956-04-15 / 15. szám

1956. április Г5.

Fííídműves

и

Az SZKP XX. kongresszusa és tanulságai

pártmunkánk számára

(folytatás а Ю. oldalról)

rülnek és közvetítésükkel teljes mértékben részt vesznek az ország politikai és közéletében.

E szervezetek tevékenységének alapvető jellemvonása tagjaik önkéntessége és saját kezdeményezése kell hogy legyen. Sok ilyen szervezetben azonban eltérnek ezektől az elvektől, sokasodnak a bürokratikus és adminisztratív munkamódszerek, amelyek háttérbe szorítják a demokratizmust és arra vezetnek, hogy e szervezetek tevékenységét, a funkcionáriusok és tagok önkéntes munkáját egyre inkább a terebélyesedő adminisztratív apparátus veszi át. Ez az irány tapasztalható a szakszervezetekben és az ifjúsági szövetségben, túlsúlyra jut a testnevelési szervezetekben és a Hadsereggel Együttműködők Szövetségében, ahol egyenesen e szervezet bizonyos mérvű „államosításáról" beszélhetünk.

Különösen a testnevelésben- és a sportban elvárnánk, hogy e szervezetek, amelyek hagyományos tömegalappal rendelkeznek, a széles tömegek önkéntességére és aktivitására támaszkodnak, a népi demokrácia teremtette kedvező előfeltételek között ezt az alapot lényegesen elmélyítik és bővítik. Ehelyett szerteágazó. az állam pénztárából fizetett apparátus építésének útjára léptünk, ami semmiképpen sem használ a testnevelés fejlesztésének, éppen ellenkező hatással van rá és ezért csökkenteni kell majd ezt az államilag fizetett apparátust.

Minél előbb véget kell vetni ennek a helyzetnek, amely a--társadalmi élet túlságos „államosítására“ vezet.

Л közélet, a társadalmi szervezetek tevékenységének további és tartalmasabb fejlesztése érdekében elkerülhetetlenül szükséges, hogy széleskörűen alkalmazzuk a demokratikus formákat. Az önkéntesség elvének érvényesítése társadalmi életünkben, a túlzott centralizálás felszámolása, amely a tagság és választott szervei tulajdonképpeni alkotó kezdeményezésének és önálló cselekvésének fékje volt, a Nemzeti Front valamennyi szerve és szervezete fokozott aktivitásában nyilvánul meg.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX kongresszusa szerfölött fontos ideológiai esemény volt, és az ott megvitatott valamennyi kérdés kiemeli világnézetünk, a marxizmusleninizmus jelentőségét tevékenységünkben. Számunkra is érvényes, hogy a kommunisták és valamennyi dolgozó marxista-leninista nevelése, a forradalmi elmélet alkotó fejlesztése döntő feltétele sikeres előrehaladásunknak.

Ügy véljük, hogy e párt ideológiai tevékenységében csak akkor érünk el alapvető fordulatot, ha e feladatot a következő szempontokból oldjuk meg:

Elsősorban emelni kell egész pártunk tevékenységében az ideológiai munka jelentőségét, le kell küzdenünk az élettől való elszakítottságát és véget kell vetnünk az elméleti munka terén fellépő pangásnak.

A helyzet úgy áll, hogy gyakorlatilag a pártban nem találunk senkit, aki szavakkal ne ismerné el az ideológiai munka jelentőségét. Ellenkezőleg, a kelleténél több általános megnyilatkozásban mutatnak erre rá. Elég azonban, ha szóba ereszkedünk számos vezető funkcionáriussal, köztük olyanokkal is, akik közvetlenül ideológiai vonalon dolgoznak és úgy találjuk, hogy meglepően tudatlanok az elmélet legidőszerűbb kérdéseiben is. Ez arra vezet, hogy az említett funkcionáriusok az ideológiai munkát nem gyarapítják eleven gondolatokkal, hanem gyakran lélektelenül eladminisztrálják. Az ideológiai munka lebecsüléséhez hozzájárul, hogy bizonyos mértékben elszakadt az élettől, a gyakorlati harci feladatoktól.

Pártéletünkben, gyakran helytelen nézeteket terjesztettek arról, hogy egyáltalában nem a mi feladatunk a marxizmus-leninizmus alkotó módon való tovább fejlesztése és csupán tétlenül kell várnunk, mit mondanak mások. Ebben is megnyilvánult a személyi kultusz és a belőle következő dogmatizmus ártalmas hatása, ami az alkotó elméleti gondolat megbénítására vezetett.

A párt központi bizottságának komolyan fontolóra kell vennie, hogy üléséin keveset foglalkozott elméleti kérdésekkel, aminek hatása kedvezőtlenül mutatkozik meg egész pártunk életében. A Központi Bizottság, mint pártunk kollektív szerve váljon a párt elméleti központjává is, amely kollektív módon megvizsgáljá ideológiánk alapvető kérdéseit, fejlesztésére ösztönöz és harcol az ellen, hogy az elvi fontosságú elméleti kérdések megoldása egyes személyek monopóliumává váljon. Tanításunk, a leninizmus ereje abban van, hogy kapcsolatban áll a gyakorlattal, a mával. A leninizmus forradalmi tanításként cselekvési irányelv és elsősorban a jelenre és a jövőre vonatkozik. A múlttal csak annyiban foglalkozik, amenynyire szükséges a társadalom jelenlegi problémáinak megismeréséhez és megoldásához. A mi ideológiai munkánkban azonban éppen fordítva van. A párt tagjai is a végtelenségig tanulmányozzák a régmúlt eseményeket, amelyek gyakran csak igen távoli kapcsolatban vannak a mával. Nagyon keveset hallanak arról, hogyan magyarázza a leninizmus belső gazdasági és. társadalmi fejlődésünk kérdéseit, valamint a világ fejlődésének problémáit és hogyan kell alkalmazni a leninizmust a gyakorlatban, az időszerű problémák megoldásánál.

Propagandánk mind ez ideig túlnyomórészt az SZK(b)P történetének rövid tanfolyamára támaszkodott. Ez a tankönyv azonban egyéb hibái mellett túlságosan át van hatva a személyi

kultusszal. Érthető, hogy továbbra is tájékoztatni fogjuk a párttagokat a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetéről és hogy ehhez felhasználjuk a párt történetének átdolgozott tankönyvét, valamint azt a tankönyvet, amelyet a szovjet elvtársak készítenek a marxizmus-leninizmus alapjairól. Az egész pártot azonban elsősorban meg kell' ismertetnünk azokkal a kérdésekkel, amelyeket a Szovjetunió Kommunista Pártja oldott meg és a jelenleg időszakbarr old meg. Ezt a Szovjetunió Kom munista Pártja XX. kongresszusa anyagának tanulmányozásával kezdjük meg és e feladatra a legnagyobb gondot és figyelmet fordítjuk.

Egész ideológiai munkánknak az az értelme, i 'V tisztázzuk a szocializmus építésének kérdéseit országunkban, a prooananc’íban és az agitációban gyakorlati támogatást nyújtsunk az embereknek abban, hogyan kell megoldani naov feladatainkat.

Pártunk központi bizottsága legutóbb hozott határozataiban helyesen mutatott rá, hogy jelenleg az ideológiai munka előterében a marxizmus gazdaságtana áll. Ez megnyilvánult abban, ho' ■ elvtársainl. nanvobb mértékben tanulmányozzák a politikai gazdaságtant, és a konkrét gazdaságtant, de ez távolról sem elég. Propagandánkat túlnyomórészt gazdaságiam kérdésekre kell irányítanunk, hogy segédkezet nyújtson a termelés növeléséért folytatott mindennapi harcban, az anyagi és kulturális javak bősénél"1. meqteremf”'ére irányuló igyekezet ben. az államooloárok kommunista öntudatának növelésében. E<l”es propaqandisták e szavak

hallatára indokolatlanul aggodé’’---kez

denek „az elmélet további sorsa” miatt, óva intenek az elmélet likvidálásának és a prakticizmusnak veszélyétől. De így csak javíthatatlan dogmatikusok, vaskalapos tételrágók be szélhetnek. A marxista elmélet előrehaladásának és fejlődésének alaoja mindig az élettel, a gyakorlattal, a tényekkel való kapcsolata volt Ennek igazságát a marxizmus egész története. Marx és Lenin müvei bizonyítják.

A mai társadalmi élet végtelenül sok új jelenséget, tényt vet fel. Gondos elemzésük és általánosításuk — amennyiben elméleti dolgozóink és propagandistáink helyesen élnek a marxizmus-leninizmus módszereivel — oly mértékben gazdagítja majd a tudományt és a gyakorlatot, hogy arról még álmodni sem mertek volna azok, akik „a tiszta elméletet” védelmezik és idézetek, kész tételek kombinálásával akar ík „fejleszteni”.

Elvtársak, komolyan foglalkoznunk kell azzal, hogyan teremtsük meg gazdaságtudomá nyunk fejlődésének kedvezőbb előfeltételeit Bizonyára sok a hiba nemzetgazdászaink beállítottságában és munkájában, akik nem állnak kellő kapcsolatban a gyakorlattal. Ugyanakkor azonban a gazdaságtudomány fejlődését egyaránt gátolja a káderek hiánya, valamint a tudományos intézetek elégtelen felszerelése és a statisztikai anyag túlzott eltitkolása, márpedig nemzetgazdászaink ha valóban tudományos értékű munkát akarnak végezni, nem lehetnek el ezen -anyag nélkül. Noha nemrég* határozatot hoztak statisztikai évkönyvek kiadásáról, e határozat végrehajtása hajótörést szenved, mivel egyes bürokraták még olyan adatokat is eltitkolnak, amelyeknek semmi közük a tulajdonkénem katonai és államtitkokhoz.

Jelentős feladatok várnak marxista-leninista filozófiánkra és történetírásunkra is. Elsősorban azt várjuk, hogy nanvobb lendületet vegyen a CSKP történetével foglalkozó munka s ennek keretében teljes egészében fel * kell használni levéltári anyagot, a párt történetével foglal - kozó tudományos és népszerűsítő irodalomból el kell távolítani a személyi kultusz minden megnyilvánulását, minden indokolatlan megszépítését annak a bonyolult, de egyben sikeres és nvözelmes útnak, amelyen pártunk haladt. Sürgetőn áll előttünk a párt elméleti kádereinek nevelésére a CSKP Központi Bizottsága mellett létesítendő intézet felépítésének feladata.

Egész ideológiai erővonalunkét az elméleti munkától a művészetiq úay irányítjuk, hogy át - hassa az az eszme, hogy a dolgozó tömegek valamennyi anyagi és kulturális érték megalko tói, a történelem menetének egyetlen meghatározói — és egyben a személyi kultusz még meglevő valamennyi megnyilvánulásának felszámolására törekedjék és megakadályozza esetleges bárminemű újraéledését.

*

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központ) Bizottságának а XX. kongresszus elé terjesztett beszámolójában jelentős helyet szentel az osztályharc különféleségének nemzetközi méretben. Bebizonyosodott, hogy a forradalmi erőszak, a fegyveres felkelés és polgárháború, mim az osztályharc legmagasabb formája nem függ csak a munkásosztály és a •kommunisták akaratától. Ebben szerepet játszanak a történelmi körülmények és a kizsákmányoló osztályok állásfoglalása is. A munkásosztály és a kommunisták nem hívei a minden áron való erőszaknak.

E szempontból megbírálták Sztálin felszólalását a Szovjetunió Kommunista Pártja Központ: Bizottságának 1937. évi plenárisi ülésén, amelyen Sztálin elméletileg megkísérelte indokolni a tömeges megtorlások politikáját azzal az ürünnveí, honv a szocializmushoz vezető sikeres előrehaladás során az osztályharcnak ео’те inkább ki kell éleződnie. Ezzel kapcsolatban a párt történetére és Leninre hivatkozott. Lenin ezzel szemben azt tanította, hogy a forradalmi erőszak alkalmazását a kizsákmányoló osztályok ellenállása megtörésének szükségessége idézi elő. Leninnek e nézetei arra a korszakra vonatkoztak, amikor erős kizsákmányoló osztályok léteztek. Lenin a proletariátus diktatúrájának két összetevőjéről beszél: az erőszakosról és a

mérsékeltről, amelyről . azt írta, hogy nevelő jellegű. A • -oletariátus diktatúrájának mérsékelt nevelő formája szerinte nem feltételezi az erőszak alkalmazását. Ellenkezőleg, azt állította, hogy ezek is az osztályharc formái, amelyekkel a parasztok, a szakemberek stb, megnyeréséért küzdünk. Mérsékelt formának tekintette az ideológiai harcot is. Ezt azzal indokolta, hogV mihelyt , megtörjük a kizsákmányoló osztályok qazdasági. társadalmi és politikai támaszait, megváltoznak az osztályharc módszerei és formái.

Az osztályharc igen bonyolult dolog. Társadalmi erők. politikai irányzatok és áramlatok harca, osl létérdekek és eszmék összecsapása. Az ügynökök és kártevők az osztályharcban fontos szerepet játszanak, leleplezésük a biztonsági szervek feladata. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a nálunk végbemenő. egész bonyolultságában és szélességében értelmezett osztályharc alapvető, döntő tényezője a politika, osztályok, emberek, osztályérdekek és eszmék viszonya. E harcban tehát alapvető erő és tényező csakis a kommunista párt vezette munkásosztály lehet. A párt politikájától, a szövetségesek megnyeréséért és megtartásáért folytatott harcától, a munkásáliam hatatapának szüntelen erősödésétől függ állandó előrehaladásunk.

A szocialista országépítés sikereinek gyarapodásával lerzűkül a reakció társadalmi alapja A szocialista országépítés szüntelen előrehaladása újabb és újabb sikerei növelik államunk szervező és nevelő funkcióinak szerepét és jelentőségét. Az erőszak és az elnyomás alkalmazásával kapcsolatos osztályharc formái az osztály! _■ egészében, a megváltozott feltételekkel és viszonyokkal kapcsolatban megváltoztatják súlyukat is. Erről arra következtethetünk, hooy fokozatosan csökkenni fog az elnyomó funkciót betöltő szervek tevékenységének terjedelme. megváltoznak tevékenységük módszerei, noha szerepük még mindig igen fontos és semmieaetre sem lebecsülendő. .

Látnunk- kell. hooy továbbra is tántoríthatatlanul folytatjuk a harcot az osztályellenség maradványai ellen. Tudjuk, hogy országunkban mé" mindig megvannak az egykori kizsákmánvoló osztályok maradványai, tudjuk, hogy falvainkban még m’ndiq létezik a kulákok kizsákmányoló osztálya. A jelenlegi időszakban teljes mértékben érvényes a megmaradt tőkés elemek korlátozásának és kiszorításának irányvonala. P 1sz'"ünk hatalmának növelésével és megszilárdulásával, gazdasági erejének gyarapodásával egyidejűleg megteremtjük annak előfeltételeit. hoqy korlátozzuk a kulák még meqlevő gazdasági erejét, kiszorítsuk őt. hoqy létrehozzuk a szocialista mezőgazdasági nagytermelés teljes győzelmének feltételeit. Ez sikerülni fog az új termelőerők nyarapodása alapján, a meglevő szocialista mezőgazdasági nagytermelés mennyiségi és minőségi gyarapodása alapján, az egységes földművesezövetkezetek gyarapodása alapján. Mindez arról tanúskodik, hogy fokozatosan átalakul kis- és középparasztjaink gondolkodása, megszabadulnak a múlt elavult csökevényeitől. Ez elsősorban a párt sikeres politikai munkájának. az állam nevelőszerepe érvényesítésének eredménye.

Egészbenvéve látnunk kell, hogy országunkban a szocializmus építése osztályharc közepette megy végbe, de hogy az osztályharcnak jelenlegi szakaszán számos a formája és hogy a mai viszonyok közepette túlsúlyban van a nevelömunka és egyre nő az állam nevelő funkciójának ipk'ntösége.

Nyíltan meg keM állapítani, hogy Sztálin egyoldalú tételei, helytelen következtetései arra vezettek, hogy félreértették és vulgarizálták az államnak, mint a proletárdiktatúra eszközének elnyomó és nevelő szerepét. Ez aztán az egészségtelen személyi kultusszal együtt arra az irányzatra vezetett, hogy a Szovjetunióban a biztonsági és bírósági szervek a párt és az állam fölé helyezkedtek. Ezt használta ki Berija teljes mértékben, aki ezeket az irányzatokat nemcsak támogatta, hanem szándékosan érvényre juttatta. Ennek következtében durva módon megsértették a szocialista forradalmi törvényességet.

Sztálin helytelen és egyoldalú tétele nálunk is megnyilvánult. Egyoldalúsága abban van, hogy az osztályellenség harcának megnyilvánulásait szinte csak az ügynökök, diverzánsok és kémek működésében látja és úgy tünteti fel a kérdést, mintha a proletariátus diktatúrájának csak egy oldala lenne, mégpedig csupán az erőszak és hiányoznék a nevelő formája. Ez arra vezetett, hogy az osztályharcot gyakran leegyszerűsítve értelmezik és vulgarizálják. Ennek folyományaként egyes biztonsági és igazságügyi dolgozókban az a helytelen nézet alakult ki, hógy ők- az osztályharc fő erői. Nem látták be, hogy a fő erő a párt vezette munkásosztály. Ebből a félreértésből, meg nem értésből eredtek azok a törekvések és nézetek, hogy megszabaduljanak a párt ellenőrzésétől, fölébe emelkedjenek, túlkapásokat, önkényes cselekedeteket kövessenek el, megsértsék a szocialista törvénvesséqet és azt hangoztatták, őket jelölte ki a munkásosztály arra, hogy rende.t teremtsenek a pártban és az államban.

Ilyenfajta irányzatok és módszerek kaptak lábra fokozatosan 1948 után közbiztonsági és bírósági szerveink gyakorlatában. Nem tartották be a szocialista törvényesség alapelveit. A gyakorlatban előállt az a helyzet, hogy a közbiztonság az állam felsöbbrendű szervének tekintette magát, amelynek tevékenysége nem esik ellenőrzés alá. Ez arra vezetett, hogy a biztonsági szervek a párt fölé emelkedtek és a párt ellenőrzésének jogát kisajátították maguknak.

Ezek a jelenségek megmutatták nekünk.

mennyire szükséges, hogy a pártszervek foglalkozzanak a biztonsági és bírósági szervek tevékenységével, ne engedjék, hogy azok a párt fölé helyezkedjenek, ami következményeiben a törvényesség megsértéséhez és önkényhez vezet. A politikai iroda az intézkedések egész sorát foganatosította a biztonságban alkalmazott helytelen módszerek ellen.

Emellett látni kell, hogy biztonsági szerveink kétségtelenül érdemeket szereztek népi demokratikus rendszerünk védelmében. Népünk szocialista vívmányait őrizték és őrzik. Látnunk kell, hogy nem minden volt rossz. A biztonsági testület tagjainak nagy többsége becsületesen teljesítette feladatait. Ha azt akarjuk, hogy biztonságunk helytálljon, tudatosítanunk kell, hogy ez az egész párt ügye, hogyan vezeti biztonságunk szerveit és hogyan segíti őket feladataik teljesítésében.

Az eddioi tapasztalatok arra tanítanak bennünket, hogy erélyesen keresztülvigyük és követeljük a szocialista törvényesség elveinek betartását valamennyi állami szervben, különösen a biztonsági és bírósági szervekben. Az állami szerveknek látniok kell, hogy a nép segítőtársa, hogy a nép bízta meg őket a népi demokratikus rendszer, a szocialista tulajdon védelmével és nekik kell elsősorban nevelő tevékenységet kifejteniők. Másrészt keményeknek és hajthatatlanoknak kell lenniök minden ellenséggel szemben, akiit a népnek ezeket a vívmányait meg akarnák sérteni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való áttérés időszakában élünk, a szocialista tábor nyugati sáncán állunk és hogy az ellenség minden eszközzel megzavarni igyekszik népi demokratikus rendszerünk megszilárdítását és a szocializmus építését. Gondoljunk csak a léggömb-akcióra és arra, hogy ügynököket küldenek területünkre.

Követeljük és követelni fogjuk a szocialista törvényesség betartását valamennyi állami szervtől, ez azonban nem jelenti azt, hogy valamilyen polgári liberalista felfogásra siklunk át. És ezért állami szerveinknek munkájukban egyrészt meg kell követelniük és be kel! tartamok a szocialista törvényességet, a meggyőzés és a nevelés útján kell haladniok, másrészt megalkuvás nélkül kell szembeszállniok az osztályellenséggel. E legnagyobb fontosságú és bonyolult feladatok egybekapcsolását az állami szerveknek szüntelenül szem előtt kell tartaniök és állandóan látniok kell, hogy e feladatok megvalósítása összefügg azzal a bizalommal, amelyet a nép helyez beléjük.

A bírósági szervek részéről is sokkal következetesebben be kell tartani a szocialista törvénvesség elvét, amelv a nép érdekeire támaszkodik, és a szocialista társadalom építésének szükségleteiből indul ki.

Elvtársak,

ezek az SZKP XX. kongresszusának egyes legfontosabb tanulságai és a munkánkra vonatkozó következtetései. Mindezekről a kérdésekről mélységesen gondolkoznunk kell, fokozatosan, konkrétan meg kell oldanunk őket, elviesen és bírálatilag ezekből a szempontokból kell értékelni eddigi munkánkat, lenini szellemet kell vinnünk az egész pártba. Ez nem könnyű, nem fog nehézségek nélkül menni, saját fogyatékosságaink és hibáink beismerése nélkül. Egyes párttagok és funkcionáriusok számára ezért az újért és mindazon régi dolgok leküzdéséért folytatott harc, amely bennünket és az egész nemzetközi kommunista mozgalmat terhelte, nem lesz személyes nehézségektől, problémáktól és talán fájdalmaktól mentes. Elvtársak, mi, lenini forradalmárok, azonban személyes nehézségeink és fájdalmaink fölé helyezzük a munkásosztály érdekeit, a kommunizmus érdekét, amelynek életünket szenteljük. Csupán ebből a szempontból- - a kommunizmusért folyó harc érdekeinek szempontjából — közeledhetünk az egész dologhoz.

Ha ilyen módon tekintünk erre, akkor világgs, hogy mindazt, amit az SZKP XX. kongresszusa végzett, amit a testvéri kommunista pártok tesznek, és amit mi teszünk és tenni fogunk, a világ kommunista mozgalma erejének és eszméi tömörségének kifejezője, pártunk erejének bizonyítéka. Kifejezi azt a törhetetlen erőt, amely meggyőződésünk szerint

— és a tények már megmutatják — a lenini szellemnek e#en újjáélesztése következtében megsokszorozódik és újabb győzelmeket hoz mind a mi pártunknak, mind pedig testvéri pártjainknak. Tovább haladunk előre rendületlenül a kitűzött úton és nem hagyjuk megtéveszteni magunkat az ellenség lármájától.

A jelenlegi helyzetben jobban mint valaha kiemelkedik az SZKP szerepe és e párttal való elvi fontosságú egységünk jelentősége. Az SZKP-hoz fűződő viszonyunk olyan két párt viszonya, amelyek a marxizmus-leninizmus eszméit vallják. Egységünk, amit semmi sem rendíthet meg,- az eszmék közösségéből, az egyforma történelmi célokból ered, abból, hogy a nemzetközi munkásosztály testvéri osztagai vagyunk, elvtársak, akik megacélozódtak a harcban.

A Szovjetunió Kommunista Pártjában tapasztalt pártot látunk, amelyet Lenin alapított és„épített; idősebb szeretett testvérünket látjuk benne. Az SZKP-tól és annak tapasztalataiból, elviességéből tanulunk és tanulni fogunk. Nincsen itt semmi vak utánzásról szó, hanem arról, hogy az SZKP tapasztalatait saját tapasztalataink és gyakorlatunk alapján felhasználjuk, a gondolatok kölcsönös kicseréléséről van szó. A tapasztalat arra tanít bennünket, és vakok volnánk, ha nem látnánk, hogy mint mindenütt, a Szovjetunióban is harc folyik az új és a régi

(Folytatás a 12. oldalon)