Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-08-28 / 35. szám
1955. augusztus 28. földműves I ww ÖRÖK IDŐKRE A SZOVJETUNIÓVAL!-! m ■m ■5f (Részlet Peter Jilemnický „Garammenti krónika" című regényéből.) ■5f V ALAMENNY FEGYVER egyszerre dördült el fenn a parton. A németek megtorpantak. A menet felbomlott. Dekát,, ■ hogy is ne? Még ilyet! Éppen akkor, amikor utolsó erejükből idáig vonszolták magukat és már-már előre . érezték, a gyantásán égő hasábok füstjét, meg a parasztkemencék melegét... Hányán buktak arccal a hóba és hányán némtek üvegesedő szemmel az égre! Hány roskadt rá sebesülten a hószőnyegre és marta azt széjjel halál előtti vívódásában! Egészen természetes volt, hogy az első pillanatban zűrzavar támadt közöttük, de a következőkben már a harc felvételére gondoltak. Hiszen sok csatában megfordultak -már, viharvert férfiak voltak és keserű dühüket mérheteltenül felkorbácsolta kiontott vére, amely pirosra festette körülöttük a havat. Míg egyesek sietve a sebesültekről gondoskodtak, mások fegyverük után kaptak, szempillantás alatt felértékelték a harcteret és kedvező harci állásokat kerestek. Széjjel futottak a mezőn, havas gödrökben fedezték magukat, mások a patak partjára rohantak és ott kerestek jó kilövési helyet. A kutyák! Már az angyali kórus énekelt nekik hivogatót, de ők kiég ellentámadásra készültek! TOMBOLT A HARC. A mieink előnyben voltak és tüzeltek, mint a megveszekedettek. Tüzeltek azokra, akik előttük voltak az úton, tüzeltek azok után, akik széjjel szóródtak a mezőn, puskavégre kapták azokat, akik felfelé kapaszkodtak a lejtőn, a behavazott fatör^ektől fedezve. Ajaj! Hányán hevertek köröskörül itt is, ott is! Azt az ordítást, jajgatást! Es azt a vértI / A mieink szakadatlanul eresztették rájuk a sorozatokat. Freskó Máté már a harmadik töltényszalagot cserélte. Golyószórója végigtarolta az egész völgyet. Hatalmas ívben kaszálta őket, akárcsak júliusban a füvet a Záklukán. Csakhogy akkor a gereblyézök énekeltek hozz, itt pedig ordítás és üvöltés kísérte munkáját. — Hogy a gute üsse meg! Ezt Rázga favágó kiáltotta, abban a pillanatban, amikor csütörtököt mondott a puskája. Könyökére támaszkodott, letérdelt és éppen ki akarta rántani a závárzatot, amikor egyszerre csak durr! német golyó találta a puskatust és máris két darabban volt a puskája. Hál’ Istennek, hogy csak a tusa! A szerkezet is lehetett volna. Akkor — mint a szemtanuk mondják, — a golyószóró fészekből gyenge kiáltás hallatszott. Mátét ellenséges golyó érte a lábán. Csodálkozik, hogy lehetséges ez? Azt kérdi, honnan? Oldalról, uram! A szomszédos lejtőre felkapaszkodott németek egyike észrevette a pokoli tüzelés forrását és célba vette Mátét. Csakhogy Máté nem törődött ilyen kicsiséggel. Figyelmeztetésnek vette a találatot és rögtön abba az irányba fordította a golyószórót. De már elkésett vele. Végzetesen. Mert a másik golyó nyomban a szájába repült és a tarkóján jött ki. Szegény Máté! Leroskadt a hóba és elvesztette öntudatát. Golyószórója — a maroknyi védöse'reg leghatásosabb fegyvere — elnémult. Mindjárt észre is lehetett venni, hogy gyérebb lett a tüzelés. BENYÁCS KAPITÁNY egy gyors tekintettel végigmérte a völgyet. Német annyi, mint dögön a légy! Es még egyre többen és többen jönnek mindig. Emlékezett a számra, amit Demkó erdész jelentett és tapasztalt szemevei felbecsülte a tényleges helyzetet. Azonnal látta, hogy itt hatalmas tévedés van. ötszáz, — az már inkább! Legalább ötszáz, — harminc ellen.. i VOJTECH MIHÄLIK: FELKELES A tarlókon alszik a nyár, fülledtek a reggelek. Férfinak otthon kushadni, aludni most nem lehet. A hegyekben szelek fújnak, s tábortüzek izzanak. Puskát fogni gazok ellen eljött már a pillanat. Éjszakánként motorok búgnak a völgy házai felett, ilátor, merész sólyomcsapat gyors szárnyakon közeleg. Ennivalót készíts, anyám, Félretesszük a fokost. A gazdálkodást, legények, szögre akasztjuk mi most! Aki nem fél, jöjjön velünk kifüstölni a farkast. Jöhet a gálád fajzatja, vicsorgása nem aggaszt. Gyilkos náci, halljad szavunk: eljön még a hadd-el-hadd! Szóljon Mitya gépfegyvered, hadd hulljon a csürhe had. Dongóként szállnak a golyók, úgy fütyülnek, mint a szél. Te beste, már nem menekülsz, puskánk elé kerültél. Vesztedet a hegyek között rőt vércseppek mutatják, fegyvereink segítenek, felvirrad a szabadság! És a golyószórók szólnak erdőkben, vad hegyeken. Mi lesz velünk, fiúk, akkor, ha nem vagyunk elegen? Megadjuk magunkat talán? Fegyverünket letesszük? 1 Elnök urunk megígérte, semmi bajunk nem esik ... Golyó jár az ilyen szóért! Nincs velünk, ki így beszél! Kishitűek sosem leszünk, félre azzal, aki fél! És ha annak úgy kell lenni, feláldozzuk életünk. Gyalázatos szolga-élet nem kellhet, nem kell nekünk. Gyötört, megölt társainkért — hány van, hány, kit a föld fed! — végig küzdjük ezt a harcot s rni leszünk a győztesek. Keleten egy csillag fénylik, egyre közéig, nő e fény. Remegjen, ki bitang s féljen, népünk ökle kőkemény! És ezek a kemény öklök szétzúzták a rabságot, a tarlókról eltűnt a nyár, az áj tüzekkel lángolt. Hősök, partizánok vitték fiatal szívük lángját hegyeken, völgyeken által, s feltündökölt a szabadság. Fordította: FÜGEDI ELEK Egy meleg pillantással megölelte fiait. A halál torkában hagyja őket? Ilyen óriási túlerőt lehetetlen szétverni! Lehetetlen az előnyomulásukat megállítanil A golyószóró is elnémult... Nincs más út, — hátrálni kell... — Fel a partnak! — kiáltotta hát Benyács a fiúknak. Egy pillanatra zűrzavar támadt. A Benyács közelében lévő néhány ember, a kapitány után kapaszkodva, megkezdte a visszavonulást. Másokat azonban magával ragadott Fukasz hadnagy halálraszánt kitartása és — nem követték a kapitányt. Hiszen nemcsak Fukasz hadnagy volt az, aki a vakmerő dühtől hajtva csodákat müveit. Szihelcsik, Pancsik, Szlámka és más védők puskái is megállás nélkül kerepeltek tovább, mint a cséphadarók. — Rájuk! Csak rájuk tovább! — ordított Simon. — Hadd zabálják teli magukat szlovák ólomgaluskával. — Ki ért közületek a gotyószóróhoz? — nézett körül gyorsan Rázga favágó. — Nesze! — kiáltotta az egyik orosz partizán és odadobta neki a puskáját. Aztán sietve odacsúszott Máté elnémult tüzelőállásába és a golyószóróhoz feküdt. Látja, valósággal sárkányvér pezsgett ezekben az emberekben! KÁR VOLT ELHAMARKODNI Benyács kapitánynak a. dolgot! Nemcsak a rideg számokat kellett volna néznie. Hiszen többről volt itt szó, mint az emberi erő arányáról. Még csak nem is a fegyverek száma volt a döntő. Hanem a szív! Az akarat! A merészség! Es kár volt sietnie már csak azért is, mert íme, alig érte el a visszavonuló egynéhánnyal a partot és tűnt el velük az erdőben, amikor megérkezett a segítség. Liszcsák az egész polgárőrséggel, a katonák a brigádból, de mindenekelőtt Nyikoláj Radov hadnagy egy orosz partizán különítménnyel, •amelyben nem is érzett seramit. Ki tudja, itt ott voltak, Drabant Gyurival együtt! Isten tudja, honnan kerültek oda. Amikor megtudták, hogy Benyács megkezdte a visszavonulást, Liszcsák vadul kiáltotta: — Nem hátrálni! Tüzelni tovább! Es máris harcba vetették a golyószórókat. Persze, most már másként nézett ki a dolog. A németek helyzete keservesre fordult. Minden erőfeszítésük hiábavaló volt; nem tudtuk keresztültőrni a völgyön. Hány kapott halálos lövést! Há*, nyan feküdtek nehéz sebekkel, megfagyásra várva a hóban. Es hányán futkostak fejveszetten, fedezéket keresve a hóbuckák mögött. Tudták már ők is: kitörni innen nem lehet. Dehát mit tegyenek? Közeledett az est, a fekete hegyekből sötétségé hullott a völgyre. Maradjanak itt? Hiszen megfagynának! Várjanak? De mire? Halálosan ki voltak merülve és semmit sem kívántak már, csak aludni. — ördög és pokol! Ez eltalált! — sziszszent fel hirtelen az egyik orosz partizán. A fiatalabb Kozlov fiú volt az, Péter. Lövést kapott a vállába. Nem volt veszélyes a seb, csak a fagytól félt. — Szállítsátok el a sebesültjeinket, — rendelkezett Fukasz hadnagy. — A szánkóra velük! _ Máté, szegény Máté ■.. Sebesültnek számít-e még ő is, vagy — már halottnak? ügy látszott, hogy elvérzett, amíg tombolt a harc. De nem, nem volt igaz! Amikor a szánkóra tették, még meleg volt a teste. Még vert a szíve... ÍGY TÉRT VISSZA Máté a harcból. Lehúnyt szemmel feküdt, nem látott, nem érzeti semmit. К tudja, melyik világban járt hősi lelke... így vitték le a faluba. Már szürkület volt. Az emberek az út mentén álltak, sietve lekapdosták a kalapjukat és kérdezték, hogy ki az. — Még él! — kiáltott Kozlov. — Es magával mi van? Óh, de a doktor! ö más véleményen volt. Gyors mozdulatokkal tapogatta Máté csuklóját, aztán csüggedten eleresztette. Szivére szorította a hallgatót... Ver? nem ver?... Nem, nem sikerült már a leggyengébb szívverést se kivenni. Máté befejezte a harcot... Mindenki néma kegyelettel hajtotta le a fejét. Térjünk vissza egy pillanatra a harctérre, nézzük, mit csináltak a németek. Mint már említettem, észrevették, hogy segítőerőink megérkezése után semmi reményük sincs az áttörésre. Visszafelé sem engedte őket a tüzelés. Szétszóródtak hát és a Repiszkára menekültek, arra a csupasz meredek hegyoldalra, amely balkéz felől esett. Szemmel láthatólag a Brotovó völgy felé vették az irányt. Biztosan leovasták, a térképről, hogy onnan egyenesen a falu közepébe ereszkedhetnek. Node ezt jól kifogták! Méteres, a szakndékokbm ? Я méteres hl borított/, gidres-gödrös, teljesen kopasz hegyoldalt. Vagyis járhatatlan utat választottak. .• sj> Os
