Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-08-14 / 33. szám

Százévvel ezelőtt született 6 Földműves 1955. augusztus 14 KULTURH1REK Reviczky Gyula A nagy magyar költő Reviczky Gyula 1855-ben, 100 évvel ezelőtt született. Az évforduló a szlovákiai magyar dolgozóka't kettős szempont­ból is érdekli: Reviczky az új magyar líra úttörője volt, szülőhelye pedig Szlovákia területén fekszik. Benedek Marcel egyik tanulmá­nyában Reviczkyt az új magyar Ura viharmadarának nevezte s megállapí­tása találó. Reviczky verselése el­ütött a kortól, tartalmában, külső formájában egyaránt elOre jelezte, hogy az emberi társadalomban és kultúrában va'ami kirobbanni készül. A magyar költészetet a XIX. század végével az Arany—Petőfi—Tompa­féle, talán kissé mesterségesen tri­ászba sűrített népies, nemzeti iskola epigonjai irányították és a kultúréle­­tet a Lisznyai Kálmán-féle poéták fuvolázták tele ál népdalokkal. Jólla­kott már velük mindenki, csak ép­pen megmondani nem merte stnki. Mig azonban kifelé megingathatatlan­nak látszottak ennek az iskolának falai — lent a „szent humusz” alatt már megindult az erjedés. Egy má­sik „triász” Vajda János, Komjáthy Jenő és Reviczky Gyula mutattak új utat. Bár mindegyikük más irányt képviselt, egyek voltak abban, hogy szembeszálltak az uralkodó irányzat­tal. Reviczky bátran mutatott rá a siralmas szociális viszonyokra, a meg­oldatlan kenyérkérdésre. Talán, ha tovább élt vo'na, életszemléletében tovább jutott volna a kapitalizmus negatívumainak megállapításánál. — Ilyesmit érzünk ki egyik legutolsó versébül: „.. Vágy még hevít, kedv még emel, Óh, még sok dalt nem zengtem el S eszméimet, Mind a hideg Sötét koporsó Nyelje el? Leszűrte a kapitalizmus életének keserű tényeit és Schoppenhauer ol­vasóra közben vágyott az örök sem­mibe, vágyott a Nirvánába, ahol megpihenhetne és az élet kegyetlen­ségét, melyet saját bőrén érzett — már többé nem érezné. „Nem kívánok visszatérni Sem az égbe, sem a földre Csak aludni mindörökre." Kü'ßö versformája is forradalmat jelentett a verselés mezején. Dalla­mos versformája már előre jelzi az új magyar lírát, melyet aztán Ady megvalósított. Természetes tehát, hogy ma Reviczkyben a felszahadu't irodalombírá'at a haladó gondolat nagy értékét látja. Szülőfalujának a magyar irodalom­­történet a nyitrai Vitkóczot tünteti fel. Ez azonban helytelen megálla­pítás. Vitkócz, ahol Reviczky szüle­tett, nem község, hanem egy major­nak a neve, amely a tapolcsányi já­rásbeli Kuzmice községhez tartozik. Néhány ház és vagy 60 ember lak­ja. Földesúri telep volt azelőtt, me­lyet ma az állami gazdaság zöld táb­lája jelez. Reviczky szü’ílháza, a cse­lédház ma is áll — és mellette ott áll az egykori dőlyfös kúria, de ma már mindkéttőt az állami gazdaság dolgozói lakják. Soha nem hallottak Reviczky tői, s azt sem tudják, hogy a kis majorban száz évvel ezelőtt a magyar irodalom fénye született. Re­viczky azért született a cselédházban, mert anyja Balek Anna, cselédlány volt, akit a földesúr, a kvietá't bécsi gárdatiszt arra kényszerített, hogy vele viszonyt folytasson. A gyereket aztán a földesúr, Reviczky Kálmán, felesége ösztönzésére örökbe fogadta. Az asszonynak ugyanis nem -volt gyermeke s az át nem élt anyai szeretet minden melegével fordult a gyermek fe’é, aki őt tekintette édes­anyjának és hozzá több verset írt. Az igazi anya további sorsáról közeleb­bit nem tudunk. Reviczky második szlovákiai emléke: Bratislava. Itt diá­­koskodott, s keresztapjánál, idb. Ko­róda Pálnál lakott az Edl-uteában. (Ma: Podjavorinská ulica). Revicz­­kynek Petőfi diáktársa, Kolmár Jó­zsef volt a tanára, akit a költő igen szeretett. Reviczky gyakori vendég volt a bratislavai német színház diák­állóhelyén és kedvenc padján a li­getben írta első szerelmi verseit — Laj kához. Reviczky szülőháza jeltelen. — A CSEMADOK, vagy a Csehszlovákiai írószövetség nemes feladata volna, hogy a centenárium alkalmából Re­viczky szülőházát emléktábla díszitse. Mártonvölgyi L. Képzőművészeti kiállítások Prágában Nagy érdeklődés kíséri Prágában a XIX. és XX. század képzőművészetét bemutató kiállításokat. A prágai Vár lovagtermében megtekinthetjük kép­zőművészeinknek a legutóbbi két év­ben alkotott műveit, Figyelmet érde­mel még a XIX. század előtti művé­szeti alkotások kiállítása a Vár mel­letti Sternberg palotában a cseh szob­rászat kiállítása a Prágához közellévő zbraslavi kastélyban és még több más különleges egyéni művészi ren­dezés. A kiállítások rendezősége minél több érdeklődőnek kívánja lehetővé tenni a gondosan összeválogatott gyűjtemények megtekintését, ezért a kiállítások a késő esti órákig, sőt va­sárnap is nyitva vannak. A Nemzeti Képtár alkalmazottai ezzel hozzájá­rulnak a főváros kültúrprogramjá­­nak gazdagításáhož. Kultúr eseményekben gazdag Prága, csak az a fontos, hogy a fővárosban érkező látogatók kihasználják a kí­nálkozó lehetőségeket. Sz—y ававвввввввввввввввававвваввавввввввавввваввввавввввваваавввваввваавввввввв; KASSÄN hatalmas méretű szabad­téri színpadot építenek. A színpad fö­lött fényárasztó tornyok emelkednek. Az óriási nézőteret park és tő veszi körül. A nézőtérre három földaiatti bejárat vezet. * MAGYARBÉLEN jól sikerült mező­­gazdasági előadást szervezett a CSE­MADOK helyi csoportja. Az előadást Alaksza János igazgató-tanító tartot­ta. Az előadást filmelőadással kap­csolták össze, melyen több mint 200 ember vett részt. Az előadáson többen felszólaltak. * A ROMÁN Népköztársaság hat ma­gyar színháza az elmúlt évadban há­rom eredeti magyar drámát, négy román darabot, öt szovjet művet, egy Gorkij és egy Csehov alkotást, to­vábbá egy szerb klasszikus darabot mutatott be. * NAGYMEGYEREN a CSEMADOK he­lyi csoportja és a Kultúrotthon szer­vezésében jól sikerült írói estet tar­tottak. Az esten részt vettek: Szabó Béla, Tóth Tibor és Egri Viktor szlo­vákiai írók. A helyi csoport kultűr­­brigádja értékes műsorszámokkal lé­pett fel.-* #­Szebben írj most toliam . . ♦ Szebben írj most toliam, S szebbet, mint valaha Aranybetűkkel írd E szót le: Zalaba. Dicsérő verssorok Dalolva folyjatok, Szikince habjai Szebben csobogjatok ... Szellő, felhő, állj meg: Nap, ott fenn az égen, E:,ak te égj s e falut Fürdesd meg a fényben — És te dolgos ember: Magvető, arató Bányáknak, gyáraknak Drága erőt adó, Emeld a fény felé Verítékes arcod, A munka mezején Megnyerted a harcot! Győztél kis falum a Termésbeadásban, Szövetkezetünk lett Első a járásban ... Nem csak a járásban, Egész kerületben!... — Jaj, toliam, miért nem írod ezt le szebben? És miért nem kiáltod Ajkam hangosabban, Szállva zengő szóként A kéklő magasba. Hadd tudja a világ, Hogy e falu népe, Bátor léptekkel megy A jövő elébe ... S munkáját a köznek, Az országnak végzi... Tud már építeni, S a jövőbe nézni!... CSONTOS VILMOS SZERETET Az új traktor fülkéjében fehérfej­­kendős, idős asszony ült a vezető mellett. A traktoros, tizenhétéves le­gényke, kiabálva beszélt az asszony­hoz: — Nem fáradt, anyám? Micsoda hőség van! Nem, a mama nem volt fáradt. — Örült, hogy a fia ül a traktoron. — Messze, Konsztantyinovkában hagy­ták házukat, kertecskéjüket. Itt meg sátorban laknak, összerakható ágyon alusznak. De mindez nem számít, mert itt van mellette Tolja, az 0 büszkesége és reménysége. Fia barátai zavarban voltak, ami­kor először találkoztak Klávgyija Naumovnával. Furcsának tűnt nekik egy idős anya a szüzföldön’. A fiúk­nak eszükbe jutott saját édesant iuk, és úgy tűnt. hogy mindegyikhez hasonlít valami Tolja édesanyjában. Alig érkezett meg az - akmolinszki sztyeppére, a „Lelkes" nevű gabona­­szovhozba, Kláva mamát megtisztel­tetés érte: a szovhoz főmérnöke autó­ján kivitte a messzi brigádokhoz, megmutatta neki a sztyeppét, az építkezéseket. Másnap reggel Kláva mama munkára jelentkezett. — Mihez ért? — kérdezték az iro­dán. —. Voltam én vakolómunkás is ... S még aznap egy négylakásos ház falait vakolta. Amikor végzett a va­kolással, talált magának más munkát. Összeszedte a traktorosok fehérne­műjét, olajos munkaruháját és kimos­ta. Aki nem adta oda a szennyesét, attól ő maga vette el. „Ha már mosás, legyen nagymo­sás!” Másnap pedig foltozott, stoppolt, felvarrta a gombokat. — Édesanyánk van — mondták a fiúk és büszkén mutogatták vasalt gallérjukat, zsebkendőjüket. Nagy szó volt ez azokban a napokban, az is­tenháta mögötti vusztán! Egy napon Tolját több társával Karangandába küldték, a gépészeti iskolára. De nem maradt üresen az új ház, melynek falait Kláva mama vakolta. Fia barátai költöztek be, a tizennyolcéves traktorosok, a második brigádból. S egyre többen: Kláva mamának a négyliteres fazekat előbb egy hat, majd egy nyolcliteresre kel­lett kicserélnie, kláva mama ebédlő­jében mindenki otthon érezte magát, igazi házikosztot kapott. A traktorosok az utolsó kopejkáig odaadták a fizetésüket Kláva mamá­nak, ő tegye félre, ő gyűjtse össze. Vasárnap aztán bementek Atbaszárba és megvették a trikókat, inganyagot, ú zónadrágot, fehérneműt, nadrágot. Megrakodva értek haza — és Kláva mamát is meglepték: egy varrógép­pel. Hogy miként neszelték meg tit­kos gondolatát, nem tudjuk, de Kláva mama könnyekig meghatódott az ajándék láttán. Misa és Ványa egyidőben kapta ki a szabadságot. Kláva mama adta a tanácsot, milyen ajándékokat vigye­nek haza, Ukrajnába. Útravalónak sültet, süteményt, lekvárt rakott a bőröndjükbe. Késő éjjel indult a vo­nat, Kláva mama mégis кikisé te őket az állomásra. Lelkűkre kötötte, hogy vigyázzanak az úton, meg ne fázzanak, előbb a süJtet fogyasszák el és csak azután a lekvárt, az al­mát. Aztán Pjotr utazott szabadsáora, öt is kikisérte Kláva mama az állo­másra. A ház azonban csak nem ürült ki, még mindig maradt hat le­génye benne. A többi brigádból úgy járnak hozzájuk látogatóba, mintha klubba mennének. Egyik a harmoni­kát nyekergeti, a többiek táncolnak, máskor regényeket olvasnak fel. Egy napon Kláva mama megbete­gedett. Ágynak dőlt és hirtelen na­gyon egyedül érezte magát. De sze­rencsére betoppant Ványa. Hazaugrott egy percre, míg a brigádja n r magot tisztítja. Orvost hívott, teát főzött. Pjotr a műhely előtt hagyta a gépét és ő is hazasietett. Este, amikor barátaik moziba hívták 'őket, csak ennyit mondtak: „Nem me­gyünk! Kláva mama beteg” ... Fel­váltva ápolták, amíg csak az orvos fel nem engedte kelni az ágyból. Klavgyija Naumovna Kvarojána minden hívás, minden hivatalos cere­mónia nélkül jött a szűzföldre, a messzi Kazahsztánba. Egyszerű szíve azt súgta neki, hogy édesanyja le­gyen a szovhoz fiatal traktorosainak, megteremtse körülöttük az otthon kényelmét, melegét: mindazt, ami nélkül nehéz az ember élete, külö­nösen, ha tizenhét-tizennyolc éves. D. Novopfjanszkij riportjából A nádszegi EFSZ fölött az elmúlt napokban a gálántai Helyi Ipari Kom­binát vállalt védnökséget. A védnökségi üzem kérelmére a CSEMADOK diószegi helyi csoportjának 40 tagú kultúrbrigádja látogatott el Nádszeg­re, hogy műsorszámaival szórakoztassa a falu dolgozóit. A képen a népi tánccsoport fellépése látható. |вввававввввввввввваавввввввввввввввввввввавввввавваав* дааааваааааааааааааавааавваааааваааааааааа vS 1 zorgosmuHRa - vtgalaomas leli földműves ember mindig korán kél, de legkorábban aratás ide­jén. Toronon, a szenei járás e kis községében azt mondják: „A szorgal­mas gazda a kocsirúd végén hál”, Így tesznek a toroni szövetkezet tagjai, legalább is a legszorgalmasab­bak, mert mi tagadás, akad sajnos olyan is, aki valahol nagyon hátul állott, amikor a szorgalmat osztogat­ták. Dehát a tagság javarésze szor­galmas emberekből áll. Elég az hozzá, hogy a csillagok ra­gyogtak még odafenn az égen, ami­kor a szövetkezet portáján a icútgém nyikorgása s a vödrök csörömpölése jelezte, hogy a kollektivisták már felébredtek. Megindult az élet a szö­vetkezetben. De valahogy ez a vasár­nap reggeli sürgés-forgás különös volt. Az EFSZ-iroda udvarán már pir­kadat óta lányok, asszonyok vidám kacagása hallatszott, mindenki szor­galmasan tett-vett. Kézről kézre jártak a szebbnél-szebb búzakalász­­kötegek és a színes pántlikák, közben a lányok ajkáról szellők szárnyára kelt a dal: Traktorzúgás szelek szárnyán száll, messze száll. Kendőm lobog, ringó búzám haj­longva vár. Kévekötő gépeken fényes napsugár. Csillog, villogj, nótánktól hangos a határ. Szinte lázban égett az egész falu. Szekerek gördültek ki a kapun, majd rezgőnyárfa gallyakkal tértek vissza és az ütemes fejszecsapások elárul­ták a zöld ágak titkos feladatát. Ké­sőbb aztán, amikor а паю már vár lépésnyit emelkedett az égen, trak­tor berregése nyomta el a nótaszót. Nemsokára rá kombájn zúgása kap­csolódott bele a falu reggeli szimfó­niájába. A két motor az iroda elé érve, el­csendesedett, mint a hatalmas zene­kar az utolsó akkordok után. A kom­bájnvezetők derült arccal intettek egymásnak, majd mind a ketten si­etve mentek a szorgos asszonyokhoz. — Jelentős nap ez a mai, mind­nyájunk örömünnepe — e szavakkal szólította meg társát a kombájnve­­zető és jobbjával az eredményhirdető táblára mutatott. Valóban a táblán kerek betűk iga­zolták, hogy a toroni EFSZ tagjai és a magángazdák nagy igyekezettel vé­gezték el a kalászosok betakarítását, amelyhez minden épkézláb embert mozgósítottak. Az aratócsoportok a kedvező idő minden percét kihasznál­ták, hogy a legjobb körülmények kö­zött szemveszteség nélkül takarítsák be gabonájukat. Jó munkaszervezés­sel és a gépek segítségével 8 nap alatt 102 hektár búzát, 15 hektár rozsot és 78 hektár árpát takarítottak be. Do­monkos Irén, Vincze Ernő, Szkurák János aratócsoportjai jártak élen. A csépléssel sem késlekedtek, és a ter­vezett hatá időre az á'lam iránti kö­telezettségüket gabonában 100 száza­lékon felül teljesítették. Amint az ember tűnődik a szép eredményeken, az idő szalad. A nap már elérte delelöjét, lányok, asszo­nyok elkészítették a koszorút, a fiúk fejszecsapásai is elhalkultak. Egy­szeresük két traktor dübörgése és a pótkocsikon ülő rétéi kültúrbrigád tagjainak vidám nótája verte fel a déli csendet. A falu apraja-nagyja az utcára tódult, hogy fogadja a ven­dégeket. Vincze László, a szövetkezet elnöke és Vincze Sándor, HNB elnök kedves szavakkal üdvözölte az érke­zőket. * szövetkezeti iroda udvarán nagy volt a tolongás. Az idősebbek egűre hajtogatták: „No ilyen még nem vol. nálunk.” Mig tűnődtek a sokaságon, új látvány tárult eléjük: Az ünnepi fogadtatok után két kardos menyecske lépett a/ színre és a régi hagyományoknak megfelelően gyönyörű búzakoszorút nyújtották át a szövetkezet elnökének. Ezzel meg­kezdődött az aratóünnepély. Népvise­letbe öltözött lányok és fiúk léptek elő, zeneszóra lepke könnyedséggel hol jobbra, hol balra zendültek. A zöld ágak között a színpadra behatoló napsugarak visszaverődtek a gyönyö­rű hímzésekről és kellemes fénnyel telt meg a kis lugas. Taps tapsot követett, derültté vál­tak a napbarnított arcok a fiatalok bemutatója láttára. Mikor egy dob­­bamássál végétért a nézőket gyö­nyörködtető látvány, az emberek fel­álltak helyükről és ki-ki egy-egy szereplőt szorított magához igaz sze­retettel. Megkezdődött a lakoma. Friss pe­csenye és jó bor került az asztalra. A nagy étvággyal bírók mohón lát­tak hozzá a falatozáshoz. A bor sem kínáltatta magát és hamar táncra­­perdült öreg és fiatal. A zenekar pattogós csárdásokat ját­szott. Egy idősebb néni a fiatalok közé furakodott. — Édes leikecskéim, de szépek vagytok —• a mellette levő két lány hosszú haját simogatta, gyönyörködött bennük, — mint a rózsa! Csodálatos erő lakozik bennetek; csak még egy­szer fiatal lehetnék!, — nagyot só­hajtott. — Ma gyönyörű a fiatalok élete. Ha visszagondolok a múltra, az aratóünnepségekre, szívemben fájda­lom sajog, mert az én fiatal korom­ban nem tudtuk mi a szabadság, csak a vak engedelmesség világát ismer­tük. — Ügy van, úgy, ahogy Juli nőné­tek mondja, — a fiúk háta mögött a néni férje, Rizskovi Lajos bácsi szó­lalt meg. Pipájából egyet-egyet szip­pantott és igenlően bólogatott fele­sége mondásaira, majd újra megszó­lom. _— Te asszony! Ezekután én is be­lépek a szövetkezeibe! Juli néni e szavak hallatára össze­ráncolta homlokéi, tekintete kissé ha:agossá vált és keletlenül felelt férjének: — No kend sem tud hallgatni az­zal. hoov nem szövetkezeti tag! A fiatalok előtt büszke aka;tam lenni a szövetkezet szép eredményeire, most pedig mindent elront. Óh!, rosszabb, mint a kelepelő gólya! Lajos bácsi csak hallgatott, mert Juli néni bizony nem feledkezett el magáról, mikor a nyelveket oszto­gatták. Lassan beesteledett. A HNB el­nök, az EFSZ elnöke és a kül­túrbrigád vezetői egy asztalnál ültek. Szívélyesen beszélgettek. Pomicha.1 Lajos, a rétéi kültúrbrigád vezetője érdeklődéssel fordult a HNB elnöké­hez: — ... És hogy ment végbe nálatok az aratás? — Megszerveztük az aratócsopor­tokat és szoros kapcsolatot tartottunk fenn a gépállomással. A tagok lelkes munkája révén e hó 6-ára teljesítet­tük gabonabeadásunkat. A jólvégzett munkában legnagyobb érdeme Do­monkos Irén csoportjának volt. Nyolc nap alatt 70 hektárról takarították be a gabonát. Nagy öröm számunk: a, hogy munkánkkal és a haza iránti kötelességünk teljesítésével megelé­gedést váltottunk ki. Eredményeinkre az egyéni gazdák is felfigyelek. Re­méljük, rövidesen új tagok jelent­keznek szövetkezetünkbe. A zenekar egyszer hallgatót, más­kor talpalávalót játszott. — Perdül­tek a párok, a szoknya lebbent, a csizma nyekkent... Egyetlen hatal­mas családdá verődtek össze. Vidá­mak voltak mindnyájan. Teljesen besötétedett, lágy szellő suhogtatta meg a rezgönyárfa levele­ket. A mezőről virágillat terjengett és a távolból kombájn ritmikus zú­gása vegyült az éjszakába.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents