Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-07-31 / 31. szám

ÍMi «15ц* ш. rSídmfives 5 A UaíUaiatíau kúttá Feltűnt, mint egy üstökös, hogy ragyogásával bevi­lágítsa a magyar költészet egét, lángragyújtsa az em­berek szivében szunnyadozó szabadságvágyat. Ez a nyugtalan vérű fiatalember úgy tört be a magyar iro­dalomba, hogy hangja hosszú időre megszabta a magyar költészet útját. Szavainak egyszerűsége, közvetlensége mindenki számára érthetővé tette verseit. A nép nyel­vén írt. És Petőfi ezt tudatosan tette. Azt írta Arany Jánosnak, hogy ha a nép fog uralkodni az irodalomban, akkor közelebb lesz althoz, hogy a politikában is ural­kodjék. Ő valóban ezt tette. Költészetében uralkodóvá tette a népet. Leereszkedett hozzájuk, hogy felemelje őket. A verseiből áradó tűz ügy fogant meg a nép, a nemzet szívében, mint tűzkőből pattant szikra a száraz taplón. A bércen még nem fakadt rügy, a márciusi fiatalok tüzes szónoklatára az évszázadok keserűségéből azonban már kilobbant a láng és 1848 március 15-én mint bim­bóból a pünkösdi rózsa kivirágzott az annyira óhajtott szabadság. Egy rövid nap alatt századok igáját zúzták szét. De ez a szabadság még olyan volt, mint az üveg­házi rózsa. Ezerféle vész leselkedett rá. A nemzet hó­hérai már élesítették a kardot. És amikor fegyvert fog­tak, hogy vérbe fojtsák a kivívott szabadságot, a költő, aki eddig tollával harcolt a zsarnokok ellen, verseiben kötözött hurkot a királyok, népelnyomó urak .nyakára, akkor kardot fogott, hogy a csatamezőn mártsa meg azt az ellenség vérében. Egyik kezében toll, a másikban kard — így lehetne öt lefesteni. Versei kísérték csatába, lelkesítették a sza­badságért harcoló tömeget. S a költő ott haladt az élen. így látták őt utoljára is, a segesvári ütközet napján. És akkor a fényes csillag lehullott. Eltűnt. De még csak nem is gyászolhatta a nemzet, mert vele együtt azt is eltiporták. Igaz, hogy nem is látta őt senki holta.n. Élve, harcolva látták őt utoljára a csatatéren. És a nép szí­vében megmaradt ez az élő, minden rossz ellen harcoló költő. Ott élt a nép szívében az elnyomás nehéz éveiben és éltette bennük a boldogabb holnap reményét. És Petőfi él ma is. Verseivel tanít szeretni a hazát, gyű­lölni az ellenséget és harcolni minden rossz ellen. Petőfi él és élni fog, mert nem is halhat meg az, aki egész életében a népért küzdött. PETŐFI Egy Újév éjjelén, halk Kiskörösön, nagy láng lobbant fel, éneklő, piros láng, mely később égre írta izzó szóval: „Le a királlyal! Éljen a szabadság!” És tűzre gyújtotta a bús országot, mely zsarnokságnak nehéz jármát nyögte. E fénymutatta úton, ím, elindult a feltámadt nép, hogy lesújtson ökle. A csodás, örök március idusán, a nép, mint a vihar, harsogta dalát! Ott állt ő, bozontos, födetlen fővel s részegen itta népe diadalát! Majd kardot fogott, mert ütött az óra! Segesvár síkját vérével öntözte. „A világszabadság mégis győzni fog!” — ezt zenélte a szellő is fölötte. Őt, ki a kunyhóknak énekelt és hitvány kis gyertya világított neki este, most csodálja az egész világ népe s szelleme napként ragyog a szívekre! VERES JÄNOS Tiéd az ország Százados hársfák állnak a parkban. Lágy szellő susog lombjuk közt halkan. Alattuk ül egy öszhajú ember. Kis unokáját nézi fénylő szemmel. Vbfei az élet semmit sem adott Sok urat ’ szolgált, gőgöset, gazdagot. Robotja soha nem hozott babért. Év végén adta a gróf a munkabért. Szűk komenció hosszú tél előtt Két zsák rozslisztet, kevés tüzelőt. Krumplit és babot kapott a cseléd, hr Szolgacsaládnak ez untig elég. — Száz ilyen emlék forgott agyában. Ahogy a parkban ült egymagában. Emléke felolvadt halk szavú dalban. Unokájához beszélni kezd halkan. — Keked az élet már többet adhat. Szülöttje vagy egy új virradatnak Szemed a jövőbe bizalommal nézhet Ke félj, a múlt már vissza nem térhet. Látod, a gyárat? Az neked épül. A város, a vark mind neked szépül. Tied a jelen, a biztató jövő. Tied az ország, te kis úttörő. TAMÁS V. Sírig tartó BEDfUCH SMETANA, a fiatal cseh muzsikus 1848 október vé­gén dideregve és tanácstalanul ü't füíetlen szobájában. — Zsebében egyetlen rézkrajcár sem volt és azt sem tudta, hogyan fogja korgó gyomrát megnyugtatni. Hirtelen merész ötlete támadt — levelet irt Liszt Ferencnek. „Annak a veszélynek teszem ki magamat — írja levelében, — hogy tolakodónak tart, és mégis bátor vagyok öntől 400 forint kölcsönt kérni. Nincs más kezesem, csak a becsületszavam, de az szent előt­tem és éppen azért biztosabb, mint száz kezes. Kérem, szabadítson meg a hiábavárás bizonytalan ér­zésétől, válaszoljon levelemre. Hi­szen lehet, hogy Smetana egy-két hét múlva már nem is lesz az élók sorában.” A levélhez zongorakompozicióit mellékelte. Az ismeretlen cseh fiatalember pár nap múlva 400 forintot kapott Weimarból és egy levelet, amely talán a pénznél is jobban meg­örvendeztette. „Köszönöm önnek a szép dara­bokat — írja Liszt. Mondhatom, régen volt a kezemben ilyen pom­pás, friss, szívből jövő kompozí­ció.” Liszt Ferenc Európa zenei éle­tének koronázatlan királya, rövi­desen meglátogatta a cseh muzsi­kust, akinek nevét addig csak ha­zája szűk körében ismerték. Liszt akkor Vencel napján az ünnepi misét dirigálta a prágai dómban és minden ünneplést lemondott, csak­hogy a tíz napot fiatal barátja társaságában tölthesse. Együtt mu­zsikáltak, bemutatták egymásnak szerzeményeiket. LISZT HALÁLOS ellensége voít a körülötte nyüzsgő tehetségtele­neknek. Ezek a középszerűségek irigységükben pletykákkal próbál­ták elválasztani a két nagy mu­zsikust és igazi barátot. Nem si­került.­Kz a barátság 4j utat mutatott Smetanának, amelyen végre meg­találta önmagát. Rövidesen megírta első operáját a „Brandenburgiak Csehországban” és — még mielőtt ezt előadhatták volna, — az „El­adott menyasszonyt”. Pesten „Szent Erzsébet legendá­jának” előkészületeinél, Liszt ma­ga vezette a próbákat. Akkor ér­kezett oda Smetana és Reményi hegedűvésznél szállt meg. Remé­nyi kicsit irigykedett a két nagy muzsikus barátságára és azon mes­terkedett, hogy meghiúsítsa a ta­barátság lálkozást. Persze, ez nem sikerült Smetana elment a főpróbára. A zenekar éppen akkor fejezte be az első részt. Liszt hátranézett és amikor a gazdag arisztokraták kö­zött megpillantotta cseh barátját ledobta karmesteri pálcáját, leug­rott a pódiumról és a nagy urak csodálkozására Smetanához rohant, megölelte és megcsókolta őt. Smetana végighallgatta az ora­tóriumot és nyomban elkérte Liszt­től, hogy Prágában előadhassa. — Liszt boldogan beleegyezett, mert már régen kereste az alkalmat a zenei kapcsolatok elmélyítésére. PRÁGÁBAN AZ ÚJVÁROSI Színházban ünnepi előadásban ke­rült bemutatásra a -Szent Erzsé­bet legendája”. A Íratás olyan nagy volt, hogy még a vezénylő Smetanának is nagy önuralomra volt szüksége, hogy lelkes tet­szésnyilvánításra ne ragadtassa magát. Lisz viszonzásul Smetana új kvartettjét adatta elő, amelyet a cseh komponista hallásának elvesz­tése után szerzett. Liszt a legna­gyobb elragadtatással írt a darab­ról és ez még süketségében is megvigasztalta a boldogtalan mu­zsikust. Szenvedésekkel és sike­rekkel gazdagon tarkított életének alkonyán újból levelet írt Sme­tana mester. A tevéi Kömpeinek, a kvartett hegedűművészének Szólt. Forró vallomás ez Liszt Ferenc­cel való barátságáról. Ezt írja benne: „Imádott nagy Mesterem elis­merd szavai könnyekig meghatot­tak. Nem csinálok titkot abból, hogy neki köszönhetek mindent, amit eddig alkottam, ö volt, aki Önbizalmat öntött belém és az egyetlen helyes utat mutatta meg nekem, amelyen járnom kell. — Huszonöt éve tart barátságunk és azóta ő az én Mesterem, minta­képem és soha el nem érheti! ideálom. - Tiszteletem és bámula­tom iránta nem ismer határt.” A NAGY TRAGÉDIA befejező­dött. A cseh nemzeti zene meg­teremtőjét legyőzte a halál. — És koporsója .mellett ott ál!t ba­rátja, a magyar titán és meghaj­totta az elismerés zászlaját: „Sme­tana igazi zseni volt.” 1886 augusztus 31-én Liszt Fe­renc kezéből is kiragadta a halál a karmesteri pálcát. De a barát­ság, amelyet a két nép két nagy zenetitánja kezdett, tovább él és ma már nemzeteket átfogó barát­sággá fejlődött a csehszlovák és a magyar nép között S. I KULTÚRHÍREK ♦ Gottwaidovban megnyitották a csehszlovák-szovjet barátság nagy ünnepségeit. Az ünnepségek keretében gazdag kultúr- és sportműsorral lép­nek fel népművészeti együtteseink, sportolóink és a külföldi artisták. ♦ Indiai ifjúsági küldöttség érke­zett Prágába, amely résztvesz a var­sói Világifjúsági Találkozón. ♦ A hratislavai Nemzeti Színházban bemutatták Kenessy Jenőnek, a Ma­gyar Népköztársaság érdemes művé­szének „Keszkenő“ című balettjét. ♦ Az Anyák Világkongresszusán résztvett, Csehszlovákiában tartózko­dó indiai küldöttek ellátogattak Mi­­hályfára, ahol büszkén mutatták meg nekik a közös gazdálkodás eddigi szép eredményeit. ♦ A Csemadok lévai helyi csoportja nagy sikerrel játssza Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. ♦ Az elmúlt napokban tartották a CSSZBSZ kassai kerületi bizottságának helyiségeiben a békevédők kerületi, városi és járási bizottságainak közös, bővített ülését, amely megtárgyalta a békemozgalom feladatait a helsinki béketalálkozó után. ♦ Visszaérkezett Varsóból a cseh­szlovák kormányküldöttség, amely résztvett a lengyel államünnepen és a J. V. Sztátlinról elnevezett Tudo­mány- és Kultúra Palotájának meg­nyitó ünnepségein. ♦ A Hronov-ban évente megrende­zett Jirásek ünnepségeken, idén a Szlovákiai népi alkotás versenyének 4 győztes együttese is fellép. ♦ Chebben a Határőrség Napján Сепёк Hruška tábornok leleplezte a határőrök emlékművét. Az ünnepség »lkaiméból a Határőrök díszszemlét rendeztek-Jó munkával, dallal, tánccal / A délutáni nap perzselve szórja sugarait a tájra. A langyos júliusi szellő a mező érett gabongillatával és a kertek virágillatával telve belopakodik a nyitott ablakokon, hogy édesebbé tegye a pihenőre tért mun­kások álmát. Hisz vasárnap délután, a jól végzett heti munka után, oly édes a pihenés. A somorjai kultúrház udvarán azonban most sincs pihenés. Bent a zongora mellett Mikus Editke a szóló­éneket gyakorolja. Miklósné elvtársnő, a 11-éves iskol# tanítónője, a kultúrcsoport énekkarának vezetője, a’ délutáni fellépés műsorát nézi. Kopálné elvtársnő már indulásra készen várja a többieket Csákányba készülnek Sokan még alig pár perce érkeztek haza a mezőből. De arcukon nem látszik a heti kemény munka nyoma, mert nemes cél hevíti ókét, amelyért most feláldozzák kényelmüket. Már együtt a csoport, s az autó döcögve kigördül ve­lük a kultúrház udvarából. Bodó elvtárs, a járási CSE­­MADOK-titkár végignézve a kisszámú csoporton, idege­sen jegyzi meg: „Ma ugyan nem várhatunk valami nagy sikert.” De Császárné, ez a beszédes fiatalasszony, letorkolja: „Már miért, ne? Ha kevesen vagyunk, hát jobban meg­eresztjük a hangunkat, de a fellépésnek sikerülni kell.” Az autó ezalatt egyre falja a kilométereket. Az út­menti fák susogva hajladoznak, mintha bíztatni akarnák az izguló csoportot. Ahogy fogy a távolság, az izgalom mindinkább nő. Vajon sikerül-e? Hisz 30 he­lyett, csak 18-an jöttek. Megérkeztek. Az elsők, akik fogadják őket, a gyere­kek. Ők viszik aztán szét a hírt, hogy itt vannak a so­morjai ak. Pár perc múlva tömve a kultúrház. A későnjövők mér csak kint 'kapnak helyet, de még azt is jobbnak tart­ják, mint a távolmaradást. A függöny széthúzódik és a közönség lelkes tapsa kíséretében a színpadra bevonul az énekkar. Először Szudor elvtárs, a somorjai járás kulfúrosztályának ve­zetője lép a közönség elé. Röviden beszél. Meggyőző szavait úgy issza a közönség, mint esőt a szomjas nyári föld. A harcról beSzél, a békeharcról, amelyet a világ béketábora vív. Genfröl, ahol a béke útjait egyengetik és a kenyérharcról, amelyet dolgozóink vívnak ott, ahol nem az ágyúk, hanem a munkalendület dönti el a csata sorsát. Ezt a harcot ma mér megkönnyítik a gépek, a somorjai kultúrcsoport pedig azért jött ide, hogy dallal, tánccal még vidámabbá tegye ezt a munkát. Utolsó sza­vait már elnyeli a szívből jövő taps. Következik az első szám. A kultúrbrigád népdalokat küld a legjobb aratóknak, Jagce Károlynénak, Mikóci Józsefnénak és a többieknek. Felcsendül a nóta. A dal száll, száll és belopakodik a hallgatók szívébe és bizony sokakét megmozgatja. Hisz ö is kaphatna ilyet, ha... No, de majd... A következő dalok a legjobb traktoro­sokat, kombájnosokat köszöntik. H * °gy a színes fellépések közül melyik volt a leg­szebb, nehéz lenne eldönteni. Mert mind nagyon szép volt. Amikor Kopálné kellemes hangon népdalokat éne­kelt a Déryné című filmből, még a 70 esztendős anyó­kák is fiatalosan illegették derekukat, és az öszhajú bácsik is önfeledten dobogták hozzá az ütemet. Lipka István és Mikus Editke népdalos jelenetében a szerel­mesek incselkedése és egymásratalálása pedig olyan ked­ves és elragadó volt, hogy a fiatalok'kipirult arccal élték át a dalokat, a szereplőkkel együtt. Az idősebbek is gyönyörködve nézték a vidám jelenetet és bizonyosan arra gondoltak, hogy milyen öröm ma fiatalnak lenni. A „Tévedés“ című villámjelenet parasztasszonyát Csapiámé alakította olyan kitünően, hogy a közönség viharos tapssal jutalmazta nagyszerű fellépését. A teremben végétért az előadás, hogy kint a lombsá­torban tovább folytatódjék. Csákány dolgozói még bi­zonyosan sokáig fognak emlékezni erre a szép estére. Ezt fejezik ki annak a 65 év körüli bácsinak egyszerű szavai is. aki mosolyogva, csillogó szemmel mondja: „Máskor is jöjjenek el. Igen szép volt.” Egy hét múlva talán már másnak is küldhetnek a legjobb munkásoknak szánt dalokat, mert a csákányiak versenyezve dolgoznak és az meg is látszik a határban. A gabonatáblákon fel­sorakozva állnak a keresztek, s ahol a kombájn -aratta a?, őszi árpát, ott már a másodvetés zöldül. De szeretik ők a vígságot is. Most is vígan ropják a táncot. De le­hetnek is jőkedvüek, hisz eredményeik alapján bizalom­mal néznek a jövőbe. Haraszti Gyula ÚJ SZÍNDARAB A nyitrai Kerületi Színház az utóbbi napokban újabb sikert aratott. Be­mutatta Rudolf Kazík, fiatal szlovák író „a Kullogok” (Chvost) című da­rabját. Szatíra ez a legjavából, mely az egységes földmüvesszövetkezetek­­ben felbukkanó szabálytalanságokat ostorozza. — A kritikusok talán majd sze­memre vetik — mondta a szerző —, hogy a darabban nem foglalkozom a kulák- és a falusi osztályharc kér­désével. Elismerem, hogy ebben a darabban nincs kulák, vagy osztály­­ellenség. Az osztályharcot azonban nem értékelem alá. De ebben a da­rabban az volt a célom, hogy pellen­gérre állítsam az „osztálybarátot”, aki csak külszínre híve a szocializmusnak és sok kárt okoz a szövetkezetnek. A lehotkai szövetkezetben Lukács Flóris az elnök. Vannak érdemei a múltból, a szövetkezetben azonban hi­bát hibára halmoz. A szövetkezet al­­elnöke sógora és így mindig az tör­ténik, amit a „család” akar. A szö­vetkezet mindig felülről várja az igaz­gatást és így a való élet üteme után kullog. Ha valaki felszólal, az rögtön reakciós. Ha pedig vizsgálat, vagy je­lentéstétel érkezik felülről, könnyen elintézik, mert hiszen ott van a „csodatevő” bor a szövetkezet pincé­jében. Végül azonban az új párttit­kár segítségével győz a tagság aka­rata és a szövetkezet megnyitja so­rompóit az új tagok előtt, akiket ku­­lákság ürügye alatt eddig nem veitek fel. A darab hibái közé tartozik, hogy nem old meg minden kérdést, ame­lyet felvet Mártonvölgyi L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents