Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-12-25 / 52. szám
Gorkij II. szophoz a szakképzettség és az érdem szerinti jutalmazás mintaképe Nagy volt az örömünk, mikor tudomásunkra jutott, hogy a Mezőgazdasági Kiállítás megtekintésén kívül az a szerencse is érte csoportunkat, hogy megtekinthetjük a Szovjetunió egyik élenjáró szovhozát, a „Gorkij II”-őt. Ez az állami mai indultunk e gazdaság meglátogatására, amely a moszkvai kerület Kuncevói körzetéhez tartozik, s 60 km-re fekszik Moszkvától. Štefan Gavrilovics Simonov, a szovhoz köztiszteletben álló igazgatója és hűséges munkaTisztetettábla a Gorkij M. szovhozb an. gazdaság a termelésben elért páratlan sikerei miatt igen híres és népszerű nemcsak a Szovjetunióban, de az ország határain túl is. A Gorkij И-őt a szovhozok ez évi februári gyűlésén a példás gazdaságok közé sorolták. Ezért munkamódszereik tanulmányozása és tapasztalataik átvétele fontos és nagyon hasznos a többi szovhozok és kolhozok számára is. A példás szovhoz eredményeinek tanulmányozása természetesen felbecsülhetetlen értéket jelent mindazoknak, akik itt jártak. A birtoknak eddig 11 ezer látogatója volt. Jártak itt küldöttségek a Szovjetunió különböző vidékeiről, Angliából, Franciaországból, Amerikából és sokan a népi demokratikus országokból is. A szovhoz jó munkája és elért nagy eredményeinek titka abban rejlik, hogy a szovhoz igazgatója nagy segítséget kap a pártós a kormányhatározatok végrehajtásában a 44-tagú tevékeny üzemi pártszervezettől, a gazdaság 38-tagű komszomolszervezetétől, valamint a szakszervezettől. A szovhoz 1954, évi tiszta bevétele 410 ezer rubel volt, mely összeg 1955 első hat hónapjában több mint a kétszeresére növekedett, vagyis 913 ezer rubelre. Emellett a termelési költségeket 8 százalékkal csökkentették. A szovhoz a gazdálkodásban elért magas eredményei elismeréseként részt vett az 1954. évi kiállításon, ahol első osztályú díszoklevelet nyert, azonkívül egy személy- és egy teherautót kapott, A kiállításon szerzett értesülések után érthető izgalomtársai fogadnak bennünket. Az igazgató megismerteti csoportunkat a gazdaság történetével, fejlődésével és megmutatott mindent, ami érdekelt bennünket. A szovhoz 1924-ben alakult néhány hektár földön 6 igavonó lóval. A gazdaság úgyszólván a semmivel indult és ma, 1440 hektár földterületen korszerű gazdálkodást folytat 700 dolgozóval. A Gorkij II. ma az ország egyik legkiválóbb baromfitenyésztő szovhoza. Harmincezer fajta orosz fehér-fajta tojótyúkja van. 1954-ben minden tojó átlagos tojáshozama 185 tojás volt. A legnagyobb hozam 330 tojást jelentett. j ' A szovhoz emellett az itt uralkodó éghajlati viszonyok között komoly úttörő munkát végzett a kukoricatermesztésben. 1953-ban mindgssze 4 hektár területen termeltek kukoricát. 1954-ben már 16,5 hektáron 50 mázsa kukoricamag termést és 325 mázsa zöld levélszárat értek el hektáronként. Az 1955-ös évben — szinte ugrásszerűen — már 112 hektáron termeinek kukoricát. A kedvezőtlen éghajlati viszonyok ellenére 30 hektáron takarmányrépát, 4 hektáron cukorrépát, 10 hektáron sárgarépát, ezenkívül burgonyát, bükkönyt, zabot, lucernát és lóherét termelnek. Mesterséges öntözéssel 35 tonna zöldtakarmányt érnek el hektáronként silózásra. A Gorkij II. állami gazda. ság nagy mértékben járult hozzá a Szovjetunióban végzett nagyarányú tudományos kísérletekhez, ahhoz 'hogy ma az ország minden részén — az egymástól teljesen eltérő éghajlati Viszonyok ellenére is, — lehet kukoricát termelni. A kukorica — mondja Simonov igazgató elvtárs — a legértékesebb kultúrnövény, amely magas termést ad és a zöld kukoricalevelek dús annyaguk révén nagyon alkalmasak a silózásra. A gazdaság fejlődésének különböző állomásai rendkívül lekötötték valamennyiünk érdeklődését. Sóul és Valeš magángazdákat is rendkívül érdekelték a gazdaság munkamódszerei és elért eredményei. Ezt abból is láttuk, hogy nemcsak jegyzeteltek, de sokat kérdezősködtek. Különösen a l'ukoricatermesztés és a szarvasmarhatenyésztés érdekelte őket, mivel eddig állandóan azt hangoztatták, hogy náluk az éghajlati viszonyok miatt nem lehet kukoricát termelni. Itt aztán kiderült, hogy elképzelésük téves, mert ennek a vidéknek éghajlata teljesen hasonlít az észak-csehországi időjárásra. Éppen ezért döbbentették meg őket ĺ kukoricatermesztésnél elért eredmények. Egyenes tanúi voltak az 1953-as esztendő kísérleteinek, amikor ebben a gazdaságban 4 hektáron próbálkoztak meg a kukoricatermeléssel. Szinte iránytűként mutatott rá mindez arra az útra, amelyen haladni kell. Soul és Valeš szorgalmas jegyzetelése azt bizonyítja, hogy a hallottakból egyetlen szót sem akarnak elszalasztani és igyekezetükön látszott, hogy most érlelődött bennük a döntő gondolat Mire hazaérnek, bizonyára azonnal megteszik a megfelelő előkészületeket a kukoricatermesztésére. A kukoricánál még nagyobb érdeklődést keltett a szovhoz állattenyésztése. A gazdaság tehénállománya 150 darabot tesz ki, Egy tehénnel 1954-ben 14 tonna nedvdús takarmányt etettek meg, ebből 5 tonna kukoricasiló. Azoknál a teheneknél, amelyeknek súlya 620 kg és napi tejhozamuk 30 kgot tesz ki, a napi fejadag 9 kg széna, 20 kg kukoricasiló, 25 kg takarmánycékla, ebből 3 kg zúzott, 250 gr halliszt, 250 gr mészkréta és 100 gr só. Az évi átlagos tejhozam 1954-Len 6120 kg volt és a napi fejés eredménye 19 kg tehenenként. A „Vazu” nevű tehén, melyért a gazdaság I. fokú díszoklevelet kapott, 10 684 kg tejet adott, 3,7 százalékos zsírtartalommal. A napi fejés mennyisége 49,4 kg-ot tett ki. Ezeket az adatokat Valeš és Sóul pontosan leírták. Ezenkívül gondjuk volt arra is, hogy külön megörökítsék. Valeš valószínűleg saiát kis gazdaságit véve alapul, megjegyezte, hogy véleménye szent a napi fejadag kissé sok. Erre a küldöttség egyik tagja azt válaszolta, hogy a 19 kg napi tejhozam tehenenként szintén sok és nem árt, ha az ember ezt a kettőt együttvéve látja. A gazdaságban egyébként az egész földterületen takarmányt termesztenek a szarvasmarha és a baromfiállomány számára a fejési hozam 200 kg-mal fekete-tarka tehén. A kukoricával való etetés előtt a tej zsírtartalma 3,56 százalékos volt. A silózott kukorica etetése után körülbelül 10 hónapra a fejési hozam 200 kg-al emelkedett tehenenként és a zsírtartalom 3,75 százalékra nőtt. Nagy élményt jelentett mindannyiunknak a tehénistálló megtekintése, ahol mind az etetést, mind a fejést lányok, asszonyok végzik. A nőknek a tisztaságra való törekvése meg is látszik a takaros renden, amely mindenütt uralkodik. A fejőnőket éppen munka közben lepjük meg és valamennyien tanúi vagyunk annak, mennyi gonddal és szakértelemmel végzik munkájukat. Megkérdeztük az egyik asszonyt, hogy milyen úton érték el eddigi eredményeiket. — Nálunk az a helyzet — válaszolja mosolyogva az aszszony, — hogy mindegyikünk szakiskolát végzett és már tudjuk milyen jelentősége van a pontos és gondos munkának, sőt azt is tudjuk, hogy az állat azt a változást is megérzi, ha egy másik gondozó ápolja. Ezért nálunk egy-egy állatcsoportot ugyanaz az a gonérthető, hogy elkövetek mindent, a gondjaimra bízott -állatok igényeinek kielégítésére. Arra is nagy gondot fordítok, hogy a jobb tejelő tehén megfelelő takarmányt kapjon. — Végül küldöttségünk nőtagjaihoz fordult és igen barátságosan, mosolyogva a következőket mondt — Ajánlom, hogy maguk is próbálják ki ezt a módszert minél előbb és meglátják, hogy ez komoly eredménnyel fog járni. Búcsúzás közben Simonov igazgató elvtárs egyes kérdések megmagyarázása mellett különösen hangsúlyozta, hogy ezeket az eredményeket, amelyeket a Gorkij II. szovhozban elértek, csakis komoly szaktudással érhették el. A vezetőségnek gondja volt arra, hogy minden dolgozó a munkájához szükséges szakképzettséget elnyerje. Rámutatott arra, hogy az agronómus, a zootechnikus, a gazdaság főmérnöke és ezenkívül még két funkcionárius a legfelsőbb mezőgazdasági iskolát végezték el. A többi dolgozó nagy része alsóbbfokú szakképzettségben részesült. Mindez együtt tette lehetővé a kiváló eredmények elérését és ama kitüntetések megszerzését, amelyben a kiállítás, folyamán e -azdaság részesült. Mindezekért a magyarázatokért mindannyian, de különösen Soul és Valeš fejezték ki őszintén elismerésüket a szovhoz igazgatójának, akitől igen nehezen váltunk el. És Küldöttségünk búcsúzik a szovhoz igazgatójától. Ez alkalomból emlékjelvényt ad át csoportunk vezetője Simonov eivtársnak. dozó ápolja hosszú éveken át. Én például 25 éve dolgozom itt ebben a szovhozban. Saját érdekem megkívánja, hogy tudásom és képességem legjavát adjam, mert a tejhozam növelésével az én keresetem is nő. Például, ha egy tehénnél a tejhozam túlhaladja az évi 5000 kg-ot. akkor ebből 10 százalékot kapok, ha túlhaladja a 6000 kg-ot, akkor 20 százalék prémiumban részesülök. így miután már mindannyian búcsúzóra nyújtottuk feléje kezünket, ők szükségét érezték annak, hogy mégegyszer kezet szorítsanak vele és a „doszvidanyia” köszöntő szó, úgy hangzott el ajkukról Simonov elvtárs felé, mint egy meghívás látogatóba az ő falujukba arra az időre, amikor majd ők is közösen építik boldogabb holnapukat Major Sándor
