Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-07-03 / 27. szám
Földműves 1955. július 3. Aratással egy időben végezzük a tarlóhántást A haladó agrotechnikának egyik Igen fontos követelménye a tarlóháijtásnak az aratással egy időben való gyors, jó minőségű elvégzése. A tarlóhántás gyors és jó minőségű elvégzése, nagy hatással van, elsősorban a talaj vízgazdálkodására. Tudjuk, hogy amíg a növény beárnyékolja a talajt, addig az bem szárad ki. Ha nem végezzük el gyorsan a tarlóhántást, akkor nemcsak a feltalajból, hanem még a mélyebb rétegekből is igen jelentős mennyiségű víz megy veszendőbe. Ezt akadályozzuk meg azáltal, hogy a talajfelszínen porhanyó réteget képzőnk. A vízelpárologtatás minimumra való lecsökkentésével egyidejűleg növeljük a talaj vízbefogadóképességét. Ezt a gyakorlatban is megfigyelhetjük, például nyári zápor után láthatjuk, hogy a hántolatlan tarlón tócsák keletkeznek és a víz a lejtő irányában lefut a tábláról. Ezzel szemben a meghántolt tarló beszívja és a mélyebb talajrétegeken tartalékolja a csapadékot. A talajnedvesség elpárolgásának meggátlásán, valamint a csapadék megőrzésén kívül a tarlóhántás nagy hatással van a talaj életére. A talajban élő baktériumoknak megfelelő mennyiségű levegőre és nedvességre van szükségük, hogy hasznos tevékenységüket kifejthessék. A talajban élő baktériumok dolgozzák át ugyanis a szerves állapotban levő anyagokat olyan állapotba — szervezetlenekké —, amelyet a növény fel tud venni. Ezeknek a hasznos talajbaktériumoknak nincs a tőmődött, száraz talajban az életfeltétele biztosítva, mivel nem kapják meg a megfelelő mennyiségű levegőt, sem pedig a nedvességet. A tarlóhántás mindkét életfeltételt biztosítja, így megteremtjük a kívánatos talajéletet, sőt nemcsak, hogy megindítjuk, — hanem szaporodásukat elősegítve, — fokozzuk hasznothajtó tevékenységüket. Nem kis jelentősége a tarlóhántásnak az sem, hogy hatásos fegyver a gyomok és a különféle növényi kártevők — bogarak, legyek — ellen. Azzal, hogy a gyommagok aláforditásával kedvező életfeltételt biztosítunk a kikelésükhöz, a kikelés után a későbbi talajmunkéknál a gyomnövényeknek még a magkötésük előtti ismételt átfordításával gátat vetünk szaporodási lehetőségüknek. .Ugyanígy elvágjuk életlehetőségét a kártevő bogaraknak és legyeknek is, mivel a kedvenc petéző helyeiket, a gyomnövényeket aláfordítottuk. De azzal, hogy lefordítjuk a tarlómaradványokat, növeljük a talaj humusztartalmát is. • A gyakorlati tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy ahol a tarlóhántást idejében elvégzik, ott a későbbi talajmunkákat könnyebben, jelentős munkamegtakarítással és légmentesebben, tehát sokkal jobb minőségben lehet elvégezni. Ez pedig azt jelenti, hogy kevesebb lesz a ■ talajmunkák elvégzésének költsége és a rögmentesség jelentősen javítja a talaj szerkezeti állapotát. Láthatjuk, hogy milyen rendkívüli nagy előnyöket nyújt a tarlóhántás. Az a feladat, hogy úgy szervezzük meg e munkát, hogy a tarlóhántási tervet maradéktalanul teljesíteni tudjuk. A legjobb tarlóhántó eszköz a traktorvontatású egysoros tárcsa. Mihelyt a gabonát a táblán keresztekbe raktuk minden késedelem nélkül folyni kell e munkának. A tarlóhántás elvégzésével már a jijvő évi jó termés alapjait rakjuk le. Nem véletlen az, amikor egy-egy jó termés talajmunkája után érdeklődünk, akkor a talajmunkák között mindig ott szerepel az aratás utáni tarlóhántás, amelynek mélysége 3—6 cm, Védekezés a virágos, élősködő gyomnövények ellen Etessünk zöldtakarmányt az expreszhízQkkal is A sertéshús és zsír rendkívül fontos élelmezési cikk, ezért a hizlalásnak a nyári hónapokban sem szabad egy napig sem szünetelnie. A tavaszi és nyári hónapokban zölddel lehet pótolni az abraktakarmányt, tehát a hizlalás olcsóbb lesz. Ha elegendő hizlalószállás nem áll rendelkezésre, alkalmi építkezésekkel (szalmabálákból épített szállásokkal), régi, romépületek ideiglenes, célnak megfelelő rendbehozása útján olyan szállásokhoz juthatunk, amelyekben tavasztól késő őszig hizlalhatunk. A téli hizlalás során a abraktakarmányok mellett takarmányrépa, apróburgonya, lucerna, lóhereliszt állott rendelkezésünkre. A most beállításra kerülő süldők takarmányozásában azonban már nagy szerepet kell biztosítani a zöldtakarmányoknak, ezek között elsősorban a lucernának és a herének. A zöldtakarmányokat mindenféle korú, fajtájú és hasznosítású sertés, így a hízásra fogott sertés is szívesen fogyasztja. A zöldtakarmány nemcsak tavasztól késő őszig nagy mennyiségben rendelkezésre álló, ezért olcsó takarmány, hanem a sertés számára ízletes is, amelyből nagy mennyiséget képes fogyasztani. A süldőkorban pillangósvirágú zöldtakarmányokat fogyasztó hízó csontozata erőteljes lesz, mert a lucerna, here nagy mennyiségű — a csontozat építéséhez szüksé ges — mészsót tartalmaz. A zöldta karmány a különböző vitaminokban is rendkívül gazdag s a hízósüldők kedvező gyarapodását jelentékenyen elősegíti. A zöldtakarmányokat az «expresshizlalás során a hizlalás első időszakában. az ún. előkészítő hizlalásban etessük. Az előkészítő hizlalás 2 !/í 4 hónapos kortól (a hizlalás kezdetétől) kb. a 80 kg-os élősúly eléréséig tart. Az előkészítő hizlalás során a sertés elsősorban húsra hízik és emellett csontozatát fejleszti azért, hogy ezekre később a nagy tömegű zsír le tudjon rakodni. A hizlalás során ezért soha ne tévesszük szem elől, hogy először mindig a hízó hústtermelöképességét aknázzuk ki és csak azután segítsük elő nagy mennyiségű zsírképző takarmány (kukorica, árpa) etetésével zsírtermelőképességének kifejlődését. A zöld lucerna, a here tápanyagához viszonyítva, fehérjében igen gazdag takarmány, amelytől a süldő elsősorban húsra hízik. Egyedül és kizárólagosan csak zöldtakarmányt azonban nem etethetünk a hízókkal, mert nagy mennyiségű vizet tartalmaz és ennek következtében a kedvező hizlalási eredmények elérése ‘érdekében a szükséges tápanyagokat nem tudnánk megetetni. A zöidtakarmányokon kívül az előkészítő hizlalás során mindig etessünk abrakot is. A zöld lucernát, vagy herét naponként frissen kaszált állapotban etessük, mert közben átmelegszik, fülledt lesz és ilyenkor a süldők már nem szívesen eszik. A zöldtakarmányból naponta többször, egyszerre azonban csak kis mennyiséget adjunk, mert ezáltal nemcsak nagyobb mennyiségét tudunk megetetni, hanem kevesebb is megy belőle kárba. A zöldtakarmányból lényegesen nagyobb fejadagot tudunk megetetni, ha a zöldet malacainknak már szopós körükben adjuk. A szopós korban etetett zöldlucerna kedvező hatása a nagyobb választási súlyban, tehát a fejlődés erélyes növekedésében is mutatkozik. Az árpát és a kukoricát finomra darálva és vízzel pépszerüvé keverve etessük. A durvára őrölt darát a hizó nem tudja tökéletesen kihasználni, ezért a takarmányértékesülés ilyen minőségű dara etetése esetén romlik. A napraforgódara igen értékes, fehérjékben gazdag takarmány. Értéket azonban a hántolás mértéke erősen befolyásolja. A hántolatlan vagy csak részben hántolt napraforgődarában levő héjrészek a gyomorba és a belekbe kerülve könnyen felsértik a nyálkahártyát, aminek következtében gyulladásos megbetegedés lép fel. Ezért, ha a napraforgódara héjrészeket tartalmaz, az etetésre kerülő mennyiségre az etetés előtt öntsünk vizet és a víz felszínén úszó héjrészeket merjük le. 80 kg élősúlyig naponta háromszor, azon felül kétszer etessünk. A hizlalás első időszakában, amíg zöldet nagyobb mennyiségben etetünk, mindig a dara etetése előtt adjuk a zöldet, azon túl a dara etetése után. 100—100 kg élősúlyig nagy gondot fordítsunk a hízók mészsólgényének kielégítésére. A hizlalás kezdetén, a süldőkorban, a hízónak igen nagy a mészsóigénye. Tekintettel arra, hogy ebben az időszakban jelentékeny mennyiségű zöldet etetünk, külön mészpótlásről nem kell gondoskodni. A táblázat szerinti takarmányozás esetén csak 80—110 kg-ok között kell külön mészpótlásről gondoskodni. 110 kg-on felül a hízó már nem igenyel külön mészpótlást, mert kiépült csontozatának fenntartására elegendő az etetett takarmányban levő mész. A hízósüldők csontozatának erőteljes fejlesztése a mészsók és vitaminok biztosítása mellett a naponkénti rendszeres mozgástól is függ. Ez mindig etetés előtt történjék úgy, hogy etetésig a mozgás okozta fáradtságot a hízók kipihenjék. A mozgás ideje délelőtt és délután (forró melegben reggel és este) 3/4—3/4 óra legyen. 80 kg-on felül a mozgási időt 20—25 percre csökkentsük, 100 kg-on túl pedig mellőzzük. Legjobbak azok a hizlalószéliások, amelyekhez kifutók is kapcsolódnak, ahová tetszés szerint kijárhatnak a hízók. Ilyen esetben külön mozgatásra nincsen szükség. A naponkénti többszöri itatás a jó emésztés elősegítése érdekében elengedhetetlenül fontos. Az egész hizlalás folyamán nagy gondot fordítsunk a jó étvágy biztosításéra, illetőleg fenntartáséra. A jő étvággyal elfogyasztott nagy fejadag a. hízó takarményfelvevó és értékesítő képességének teljes mértékben való kihasználását teszi lehétővé, amelyek végeredményben a hizlalás eredményességét döntően befolyásolják. • Elsőrendű vetőmagot termelnek A királyhelmeci állami gazdaság leleszi részlegének dolgozói jó termésre számítanak az idén. Nemcsak a gabonákat és a kapásnövényeket, hanem a lent is ápolják gondosan. Képünkön Sugár Béla a királyhelmeci ÄG igazgatója örömmel szemléli a bő maghozamot Ígérő len vetést. A sorközök tiszták, a növényzet erős, egyenlő. Az állami gazdaság elsőrendű vetőmagot termel ezen a parcellán. Gondosan ápolják a lent A zólyomszlatinai EFSZ tagjai nagy súlyt helyeznek az ipari növények ápolására. A lennel bevetett 20 hektárnyi területre hektáronként 100-100 kg ammóniumszulíátot szórtak. A kártevők ellen a növényzetet dynociddal porozták. A len további ápolását, fejtrágyázását szükség szerint végzik. Ebben az évben még jobb termést akarnak elérni, mint tavaly. Mezőgazdasági növényeink jelentékeny károkozói azok az önálló táplálkozásra nem képes dudvásszárú növények, melyek úgy tartják fenn életüket, hogy elszívják és felhasználják az anyanövény nedveit, saját szervezetük felépítésére. Ezeket a növényeket élősködőknek, parazitáknak nevezzük. Jellegzetességük, hogy levélzöld hiányában nem alkalmasak áthasonításra. Általában igen bőven teremnek magot s ezek csíraképessége hosszú ideig tart. A csírázásukhoz és fejlődésükhöz szükséges életfeltételt a gazdanövény biztosítja. Most a két legjobban ismert és Szlovákia déli vidékein 'igen gyakran előforduló élősködő növényt ismertetjük: az arankaféléket és szádorféléket. Nem elég azonban a termelőnek megismerni ezeket az élősdieket, hanem meg kell ismernie irtásuk módját is, melyet az alábbiakban ismertetünk. Arankafélék Igen elterjedt és rendkívül veszedelmes élősködő gyom, amely megtámadja( károsítja, sőt nagyobb elterjedése esetén el is pusztítja legkülönfélébb kultúrnövényeinket. Ezek a gyomok a magvak és a leszakadt szárrészek útján terjednek. A mag 8—20 évig is el van a földben anélkül, hogy elvesztené csíraképességét. A csírába szökkent mag kutató, kereső mozgást végez. Amint megtalálja a gazdanövényt, rácsavarodik annak szárára, végén ecsetszerűen szétágazó szívókorongot ereszt. Amint ez megtörtént, az élősködő gyökere megszünteti életműködését s a tápanyagot azután már a gazdanövény nedvéből veszi fel a beléeresztett szívőkák (ú. n. haustoriuhomok) révén. Ha a fejlődő parazitanövény bármely része leszakad, és érintkezésbe jut a gazdanövénnyel, azonnal újraéled és szaporodik. A herefojtó Aranka A lucernán és a lóherén élősködik. Magja nagyon hasonló a gazdanövény magjához és csakis különleges ún. mágneses heretisztitóval távolíthatók él belőle. Vetésre csakis az így kitisztított magöt használjunk. A herelöjtó Aranka igen vékonyszárú, viaszsárga, vagy halványrózsaszínű élősködő növény, melynek virágai pirosak, bibéjének vége gömbnélküli. Illatos Aranka Neve jellegzetes illatától származik. Nagyobb és vastagabb szárú, mint a herefojtó Aranka. Szárénak széle sötétebb, szinte aranysárga. Főleg lucernán és lóherén fordul elő, de élősködik, mintegy 80 növényen. Magját csakis elektromágneses tisztítóval választhatjuk ki a lóhere és a lucerna magja közül. Közönséges Aranka Gazdasági növényeink közül főképp kenderen, csillagfürtön, komlón, bükkönyféléken és burgonyán élősködik. Előfordul a csalánon és fűzön is. Elágazó, élősködő, melynek színe sárgás, vagy vöröses, virága ugyancsak vörös. Len-aranka Amint nevess mutatja, a lenen élősködik. Előfordul azonban a gombctskán és a lenben élő egyes gyomnövényeken is. Szára világosabb sárga, nem elágazó. A levél pártája fehéres színű. Komlós-aranka Fásszárú növények, parazita élősködője) A komlón kívül a bodzán, fűzön, nyár- és juharfán élősködik. Előfordul azonban a csalánon és a komlóban élő más gyomnövényeken is. Jelenléte különösen a fűztelepeken veszedelmes. Szára vastag, elágazódó, vörösszínü. *Kakukkfűfojtó-aranka Gazdanövényei a füfélék. Kakukkfű, és más vadontermő növények, Színe fehéressárga, vagy lilásszínű. Védekezés Legalaposabb óvintézkedés a tiszta, arankamentes, ólomzárolt vetőmag használata. Ha veteményünk, mégis fertőzött lenne arankával, ami a szomszédos fertőzött területekről való széthurcolás révén szokott előfordulni, úgy aktív védekezéshez kell folyamodnunk. Az aktív védekezést két részre oszthatjuk; úgymint védekezés az aranka magkötése előtt és magkötése után. Az aranka fertőzéyiek idejében való megállapítása miatt célszerű a gazdaság területét minél gyakrabban átjárni. Ha a fertőzést kisebb területen észleljük, azonnal hozzá kell fogni a radikális védekezéshez. Ha az aranka még nem kötött magot, a fertőzött területet 1,5—2 méteres körzetben körülkaszáljuk, de csak oly módon, hogy a folt szélétől a közepe felé kaszálunk, nehogy a kaszával kiröpítsük a legkisebb darab arankafonalat, is. Célszerűbb a sarlóval. való kaszálás. A lekaszált arankát, herét, vagy lucernát zsákba szedjük és elégetjük, vagy más módon megsemmisítjük. Egyesek ezt az eljárást nem tartják megfelelőnek és azt ajánlják, hogy a fertőzött területet lekaszálás nélkül ásonyomni mélységre ássuk alá és a lekaszált területet vessük be fűmaggal. Hátránya az, hogy a lucernát, vagy lóherét kipusztítjuk. Lehetmég a magot nem kötött arankáttbcrtnetezéssel is pusztítani. Ilyenkor 15—18 százalékos vasgálic oldattal, vagy 8 százalékos kénsav oldattal úgy permetezzük be a herét, vagy lucernát, hogy minden négyzetméternyi területre 1 liter oldatot számítunk. Dr. A. Frídecky. (Folytatjuk)A répcimaghozók aratása Az ország területén sok állami gazdaság és szövetkezet termel cukor- és takarmányrépamagot. Az aratás időpontjáhak meghatározása komoly megfontolást és szakképzettséget igényel. A répamaghozők jellegzetes biológiai sajátossága, hogy nemcsak ugyanazon tábla különböző tövein, de ugyanazon a tövön sem érnek egyszerre a magvak. A maghozóbokron belüli egyenlőtlen érés oka az, hogy a virágok a magszárakon különböző időben képződnek. Először érnek be a főtengelyen elhelyezkedett pomolyok, azután a következő sor elágazásain levők és így tovább. Az a körülmény, hogy a gomolyok az egyes töveken különböző időben érnek, valamint a már beérett legnagyobb gomolyok könnyű pergése arra késztet, hogy a maghozók aratásánál ne várjuk be a tövön található valamennyi gomoly beérését. Kísérleteink szerint a répamághozók aratását akkor kell megkezdeni, ha a tábla különböző helyeiről és bokrairól vett (kb. 3,00) minta alapján azt állapítjuk meg, hogy a szár közepe táján levő gomoiyok magjai lisztesek. Ezt úgy határozzuk meg, hogy a gomolyt elharapjuk, vagy éles késsel átvágjuk. Ha a répamag belseje lisztes, tekintet nélkül a gomoly, vagy a maghozóbokrok színére, áronnál kezdjük meg az aratást. Az aratás időpontjának megválasztásánál azonban ne tévesszen meg bennünket a rosszul ültetett, csimaszrágott, tetves, széltdl kidöntött bokrok bámulása. Ezek éppen úgy, mint a férges gyümölcsök, előbb mutatják az érés jelét, gomolyaik azonban nagyrészt léhák és értéktelenek. Az aratás időpontját tehát az egészséges maghozóbokrok gomolyainak átvágásával állapítjuk meg. MH&répa. F-elsV kép: A gorMly átrágva. Аг aratás megkezdhető, ha a magvak lisztesek. Az aratást úgy szervezzük, hogy 3—4 nap alatt teljes maghozó területünkét levághassuk. Különösen nagy hőség esetén, a répamaghozó napok alatt túléréšbe jut és ilyenkor 100 százalékos pergési veszteséggel is számolhatunk. Hazai viszonyaink között általában július közepén, július második felében aratjuk a maghozókat. Az aratást nem előnyös éjjel, vagy hajnalban végeznünk, tlyénkor a harmat „megporhanyítja" a magot, ha azonban jól megszárad, újból „rásül” a szárra. A magrépát sarlóval vágjuk. A földtől számított IS—20 cm magasságban balkezünkkel megfogjuk a ' szárakat, óvatosan meghajlítjuk és a jobbkéz könnyed mozdulatátal, sarlóval' átvágjuk. Az összefonódott szárakat ugyancsak sarló segítségével szedjük szét. Három négy bokrot kévébe kötünk össze. Erre a célra kévekötelet használunk. Túl nagy kévék nehezen száradnak és így nemcsak a behordás késik, de hosszas esős idő esetén a mag a kötésnél kicsirázik. 12 kévét rakunk egy kápolnába, vagy kepébe, a repcéhez hasonlóan. Fontos, hogy a kápolnák szilárdan álljanak. Gondosan felállított kepékben még hetes esőben sem csírázik ki a mag, mert a levegő minden oldalról éri. Gondos munka esetén is előfordul, hogy a kápolnák alatt elpergett magot találunk. Ezeket seperjük össze. A földes ma tot legegyszerűbben úgy választjuk el a földtől, hogy egy hordóba^ vagy dézsába vizet teszünk és ebbe öntjük a földes gomolyokat A föld leszáll a hordó aljára, a víz tetején úszó gomolyokat szűrővel lemérjük és napon megszárítjuk. A magrépa gyökere aratás után, a vegetáció körülményeitől függően 8— 15 százalék cukrot tartalmaz (cukorvagy takarmányrépa) és így igen értékes takarmány. Vagy frissen használjuk fel, vagy silózzuk. V
