Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-11-20 / 47. szám
4 rSldműws 1955. november íft. Tároljuk szakszerűen a zöldségféléket A téli hónapok vitaminszegény étrendjének megjavítása céljából tároljuk zöldsédféléinket. Eltartani főleg a kétéves növények gyökereit, káposztaféléket , stb. szöktuk. Ezek a zöldségfélék az eltartás alatt is élnek, lélekzenek és eközben veszítenek súlyukból. Ez a természetes veszteség elkerülhetetlen. Alacsony hőmérsékleten tartással azonban csökkenthetjük. Romlási veszteségek a különféle gombabetegségek következtében is felléphetnek. A rágcsálók is komoly veszteségeket okoznak. Helytelen tárolás miatt az egész tárolt mennyiség is megromolhat. Mire vigyázzunk a tárolásnál? Nem minden fajta alkalmas a tárolásra. A felrepedésre hajlamos fejeskáposzta stb. fajtákat a karottatípusú sárgarépákat a korán hajtásnak induló hagymaféléket nem tárolhatjuk. A túlzott nitrogéntrágyázással s öntözéssel termelt felhízott termények nehezen eltarthatok. Sérült, szállítás közben törődött termény könnyebben romlik. A korán leszedett termény fás, vagy pudvás lesz. Magas hőmérsékletű tároló helyen a párolgás nagyobb. A megfagyott termény viszont nem értékesíthető. A túl száraz levegőjű helyiségben is nagyobb a párolgás, viszont a nedves levegőjű helyiségben a rothadás veszélye magasabb. Lehetőleg száraz időben szedjük az eltartásra szánt zöldségféléket. A földből kiszedett gyökérzöldségeket megszikkasztjuk. A terményeket alacsony hőmérsékleten, nedvességtől mentes helyen tartósítjuk. Gondoskodjunk arról, hogy a betegségek és kártevők tárolt terményeinket ne pusztíthassák. Egyes zöldségfélék teljesen télállóak, termelőhelyükön is hagyhatók. — Ilyenkor azonban a mezei pocok nagy kárt tehet. Teljesen fagyállók a petrezselyem, torma és fekete gyökér. A káposztafélék közül a kelkáposzta, vöröskáposzta és karaláb ásónyom mélységű árokban aránylag jól eltartható. Erre a célra olyan helyet választunk ki, ahol a téli csapadék nem gyűlik össze, s a talaj a vizet átereszti. Kiásunk egy ásónyi mélységű árkot és a káposztafélét sorjában olyan sűrűn fektetjük, hogy egymást ne érjék. Az árokba fejjel lefelé és gyökérrel felfelé rakjuk. Amint egy sor rakásával végeztünk, közvetlen az első árok mellett egy másikat ásunk. Ennek földjével betakarjuk az első árokban levő növényt. Majd az előbbihez hasonlóan folytatjuk munkánkat. Az árokba vermelést úgy végezzük, hogy a berakott terményre 8—10 cm vastag földréteg kerüljön. Az erősebb fagyok beálltakor 15—20 cm vastagon szalmával a vermelést beborítjuk, hogy a terményt bármikor felszedhessük. Amint az erősebb fagyok elmúltak, ezt a takaróréteget levesszük, hogy a termények levegőhöz jussanak. Eltartás veremben A földbe ásott veremben aránylag kis helyen sok terményt lehet elhelyezni. Vízállástól mentes területen 2 m mély, 180 cm széles és tetszés szerinti hosszúságú kissé lejtős oldalfalú gödröket ásunk. A gyökérzöldségeket az oldalfalak mentén sorba rakjuk, minden réteg közé vékonyan kevés száraz homokot téve. A berakás előtt a felesleges leveleket lecsavarjuk és csak 1—2 szívlevelet hagyunk meg. A sorokba a gyökereket leveles részükkel kifelé rakjuk. Amikor a verem mindkét falát teleraktuk gyökérzöldséggel, a verem fölé tetőszerűen összeácsolt vázat teszünk. A hideg idő beálltával a vázra kukoricaszár kötegeket rakunk. Eltartás prizmában A leggyakrabban használt eltartási mód. így tartják el a gyökérzöldségféléken kívül a burgonyát és a fejeskápsztát is. A terményt 80 cm szélesen, 1 m magasan és a szükség szerinti hoszszúságban prizma alakba lerakjuk. A prizmát lerakás után először földet majd a hideg idő beálltával 20 cm vastag száraz szalmával és ezt újabb földréteggel borítjuk. Fejeskáposztánál rétegenként száraz földet is rakunk. Fontos, hogy a prizma alján és teteje felé a levegőzés biztosítására háromszög alakban összeszögelt deszkát, vagy száraz kukorica — napraforgószár-köteget vízszintesen rakjunk. Eltartás pincében Téli eltartásra a száraz, alacsony hőmérsékletű pincék alkalmasak. — Szükséges szellőztetés lehetősége legyen meg és a nagyobb hidegek ellen óvjuk az átfagyás veszélyétől. A pincében szintén rétegenként homokba rakjuk a gyökérzöldségeket. — Rövid ideig a céklát, téliretket ömlesztve — akár a burgonyát — is tarthatjuk. Eltartás alatti kezelés Az elraktározott zöldségféléket a tél folyamán gyakran vizsgáljuk át, hogy a hibákat azonnal rendbe hozhassuk. A szabadban levő vermeket megvizsgáljuk, hogy a takaró réteg elegendő-e. Időközben beálló melegebb időjárás esetén a takarórétegeket megvékonyítjuk. Ha a vermet az állatok megbontják, sürgősen hozzuk azt rendbe. Meginduló romlás esetén fedéllel ellátott vermekben, pincékben a terményeket átválogatjuk, a romlottakat kiszedjük és ezzel is védekezünk a további romlás ellen. Szabadban történő vermelésnél a vermelés helyét évente cseréljük és ezzel elejét vesszük a fertőzésnek. Nem egy hanem 8—12 kalásza van annak a kukoricának, amelyet a szovjet kutatók termeltek ki. Néhány évvel ezelőtt a Harkov-vidéki Lenin-kolhoz egyik agronómusa olyan kukoricára bukkant, amelynek két kalásza volt. Ebből aztán olyan fajtát termeltek ki, melynek minden egyes kalásza 500— 600 grammot nyom. Gyüjtsünk gyógynövényeket TÖVISES IGLICE (Ononis spinosa L.) — ekeakadály, ekenyűg. — Mint ahogy a népies nevei is mutatják, itt a szántást akadályozó gyomtövises növény, rózsaszínű pillangós növényről van szó. Erősen szétágazó virágokkal. Szántóföldeken, legelőkön nő. A növény vastagabb gyökereit gyűjtjük, éspedig késő ősszel a nedv-Tövíses iglice keringés befejezte után, vagy fcoratavasszal annak megindulása előtt. Gyöngébb gyökereket ne szedjünk. Hámozatlanul kb. 10 cm hosszú darabokban fűtött helyen szárítsuk. A szárítás addig tart, míg a gyökér köúnyen törhető. A száradási arány átlag 4:1, vagyis négy rész nyers gyökérből egy rész száraz árut kapunk, amit 6,40 Kčs-értvesz át bármelyik gyűjtőtelep. Az iglice-gyökér a csehszlovákiai gyógyszerkönyvben hivatalos értékes drog. Szinte pótolhatatlan háziszer, a vese kiválasztásra van jó hatással. A gyökérből készült főzet bevált szer hólyaghurutnál, idült izületi lobnál, stb. Д földművelők' az iglice gyökerét, ahol meghonosodott, erős trágyázással irtják kisebb-nagyobb eredménynyel. Érdemes vele foglalkozni, éspedig tervszerűen. Ha a nyári hónapokban és ősz elején megállapítottuk a helyet, ahol buján terem, jegyezzük meg magunkiiak a lelőhelyeket, hogy ott azután ősszel, sőt enyhe télidőben is a gyökereket ásóval kiszedhessük. GYERMEKLÁNCFŰ (Taraxacum officinale L.) — kutyatej, pity-pang, barátfű, békavirág és sok más neve is van. Jól ismeri mindenki, koratavasztól késő őszig virító aránysárga virágát és öblösen fogazott leveleit. Mezőkön, réteken, utak szélén található. kertekben irtják, mint gyomsj-шо 0£-^05 0[элд qÁusAgu nő, 2—3 cm vastagságú, orsóalakú, vékonyodó. A gyökér külseje feketésbarna, belül fehér s keserű tejnedvet tartalmaz nemcsak a gyökér, hanem az egész növény. A növény gyökerét gyűjtjük, éspedig késő ősszel, amikor a legdúsabb tejnedvben. Padláson, de ha lehet sütőkemencében, vagy meleg, száraz helyen szárítjuk. A gyökeret nem szabad hámozni, vagy felvagdalni. Száradás közben gyakran forgassuk, hogy a nedvdús gyökerek jól megszáradjanak és könnyen törhetők legyenek. Kb. 4 rész nyers gyökérből 1 rész száraz drogot kapunk. Kg-ját 6,40 K£s-val fizetik a felvásárló telepek. A gyermekláncfű, ez a gyomnövény már a középkori arab orvosoknál gyógynövényként szerepelt. Később a legrégibb fűvészkönyvektől kezdve egész a mai szakirodalomig mindenütt nagy becsben van és sokat írnak róla. Az úgynevezett vértisztító teák egyik fő alkatrésze. Anyagcsere zavaroknál bevált háziszer, máj, epe és más mirigyek éltető hatását ismerik a népgyógyászatban. Sok gyógyszerkönyvben hivatalos drog. A gyermekláncfűről megemlíthetjük még a következőket: A tavaszi zsenge levelekből saláta és főzelék is készül. A salátát úgy készítjük, mint a Gyermekláncfű fejes salátát, ecettel, vagy citrommal és olajjal. Néhol, különösen Olaszországban zöldséges kertekben termesztik. Hogy a fejlett levelek is zsengék maradjanak; azt úgy érik el, hogy a növényeket kb. 10 cm vastag homokkal, vagy fűrészpor-réteggel borítják be. A réteg alatt fejlődő levelek halvány zöldessárgák és csak enyhén kesernyések. B. L. Egy talpalatnyi legelő se maradjon gondozatlanul Az állattenyésztés fejleszftsének egyik fő feltétele az elégséges takarmányozás. A jól ápolt, gondozott legelő az év nagy részében biztosítja állataink számára a megfelelő takarmányt. De egészségügyi szempontból is előnyös az állatállományunkat tavasztól őszig a legelőn tartani. Ez főleg a növendékállatokra érvényes. Sokkal egészségesebbek, fejlettebbek, arányosabban . növekedők a legelőn tartott állatok. A napsugár hatására ,,D“ vitamin képződik, amely a mész lerakódását szabályozza a csontokban és ellenállóbbakká teszi az állatokat a betegségekkel szemben (TBC). Azonban be kell ismernünk, hogy nem áll még rendelkezésünkre kellő kiterjedésű jó minőségű legelő. Ebben nagy szerepe van annak, hogy nem fordítunk elegendő gondot a legelők gondozására. Pedig gondozás nélkül a legjobb minőségű legelők is rövid időn belül leromlanak. Miben áll a legelők őszi gondozása? Legelőinket ősszel megboronáljuk. Erre a célra könnyű boronákat használunk. Miért szükséges boronálnunk? Az elhalt organikus anyag (szár, gyökér stb). a talaj felső részében halmozódik és mégakadályozza a levegő talajbajutását. Levegő nélkül pedig a tápanyagok feltárolódása nem megy végbe (vagy csak sekély mértékben) ez pedig nagy befolyással van a jövő évi zöldtömeg-termésre. De boronálással a gyökérképződést is intenzívebbé tesszük. A boronálással továbbá megakadályozzuk a mohák elterjedését. A mohák jelenléte mindig a levegő minőségének rovására megy. A boronálás után trágyázzunk. Nagyon jó komposzttal trágyázni, hektáronként 200—250 q. De komposzt ilyen nagymértékben még kevés gazdaságnak áll rendelkezésére. Nagyon megfelelő 2—2,5 q thomaszsalakot és kb. 1,5—2 q kainitot kiszórni. A kainitnak a tápanyagszolgáltatáson kívül a moha kiszorításában is szerepe van. Ősszel végezzük a> vakondtúrások stb. elegyengetését. Nagy területen ezt úgy végezhetjük el rövid időn belül, ha a borona fogai közé ágakat rakunk és a boronát kissé elnehezítjük (hasáb fával, kövekkel, stb),. Ha az így módosított boronával legelőinket megjárjuk, sikerül tökéletesen elegyengetni a felületet. Öreg, nem termő legelőket nem érdemes meghagyni. Ezeket szántsuk fel. A legelők felszántásánál ne feledkezzünk meg az előhántóról. Az előhántón kívül éles csoroSzlyát is alkalmazzunk. Legelőn előhántó nélkül nem végezhetünk tökéletes munkát. Végül ilyenkor ősszel legmegfelelőbb az időszak a nedves réteink megjavítására. A gyakorlatban nálunk legelterjedtebb javítási mód a meszezés. A meszezésröj azonban tudnunk kell, hogy csak akkor jár haszonnal, ha a legelőnk nem túlságosan nedves. Ugyanis a nedves legelőkön általánosak az oldott vasvegyületek. Ha ilyen közegbe szórjuk a meszet, a vasvegyületek lekötik azt és a mész nem mérsékelheti a talaj savanyúságát. Tehát a nagyon vizes legelőkről először le kell engednünk a vizet. Továbbá a meszezésről tudnunk kell, hogy a meszezéssel nem trágyázunk, csak a talaj savanyúságát csökkentjük. Feltételeket teremtünk az édesfüvek megtelepülésére. Azonban ahhoz, hogy az édesfüvek minél előbb és gyorsabban fejlődjenek, szükséges trágyázniuk. Csak így érünk el jó eredményeket a meszezéssel. Meszezésre égetett meszet használunk kb. 8—12 q mennyiségben. Nagyon elterjedt a mésziszap alkalmazása. A mennyiséget a talaj savanyúsága szabja meg.-temen A bogyósgyümölcsűek őszi ápolási munkái A bogyósgyümölcsű bokrok, ú. m. a ribizke, köszméte és málna csak akkor teremnek bőségesen és rendszeresen, ha évről-évre gondoskodunk arról, hogy a bokrok állandóan új, életrős, termőképes vesszőket neveljenek. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha minden bokrot a lombhullás után rendszeres ritkításban részesítünk. A ritkítás abból áll, hogy tőben kivágjuk először az elöregedett részeket, amelyeken termőrész már alig, vagy egyáltalán nincsen. A továbbiakban tőbő/ eltávolítunk valamennyi gyengenövésű vesszőt, végül pedig az erősfejlődésűek közül azokat, amelyek {útközei állanak egymáshoz. Minden körülmény között vágjuk ki valamenynyi beteg, csúcsszáradásban szenvedő, vagy levéltetű-kártételtől csavarodott vesszőt és idősebb részt. Ritkításkor arra törekedjünk, hogy a bokrok erősségüknek megfelelően 8—12 jól fejlett, egymástól egyenlő távolságban álló, termőrügyekkel bőven megrakott vesszőből, illetőleg ágakból álljanak. Helyes, ha a bokornak mintegy egyharmadrésze egyéves vesszőből áll, hogy ily módon folyamatosan cseréljük a kiöregedő részeket. Szaporítási anyag A ritkításkor a bokrokból sok olyan egyéves vessző kerül ki, amely erő teljes fejlődése és egészséges növekedése folytán szaporítási célokra alkalmas. A levágott éves vesszőket azért szedjük külön és válogassuk át, mert a dugványok készítésére csak a teljesen egészséges és jól fejlődő vesszők használhatók fel. A válogatott vesszőket 15—25 cm hosszú darabokra vágjuk. A dugványokat közvetlenül az alsó rügy alatt éles késsel ferdén metszük le, a dugvány felső részén pedig a legutolsó' rügy felett 1—2 cm csonkot hagyjunk. A leszedett vesszőket, illetve megvágott dugványokat 50 vagy 100 darabból álló kötegekbe kötjük és a szabadban vagy pincében homokba elvermeljük. A pincében vermelt dugványnál ügyeljünk arra, hogy azok a tél folyamán ne száradjanak ki, ezért gondoskodjunk szükség szerinti locsolásukról. A locsolást természetesen mérsékelten alkalmazzuk, különben a dugványok pusztulását idézzük elő. A dugványok gyökereztetése Tavasszal, március hó folyamán, amint az időjárás megengedi, az áttelelt dugványokat állandó helyre, vagy dugványnevelő iskolába helyezzük ki gyökereztetés végett. A dugványnevelő iskolában a vesszőket 40- 60 cm-es sorokba helyezzük, úgy, hogy a vesszők egymástól legalább 5—6 cm távolságra kerüljenek. A dugványoknak legfelső, a talajból kiemelkedő 1—2 rügyes részét földdel felcsirkézzük, hogy a méggyökeresedésig és a felső rügyek növekedésének megindulásáig az időjárás viszontagságaitól megvédjük. Málna az egyéves vesszőkön terem, ritkításakor tehát arra törekedjünk, hogy egymástól minél távolabb álljanak. Egyenletesen elosztott 6—8, esetleg 10 egyéves, erős, egészséges veszszőt hagyjunk meg. A már termett kétéves részeket, valamint a felesleges, vagy gyengég fejlődő egyéveseket tőből vágjuk ki. A málnát szaporíthatjuk a már előbb ismertetett dugványozással. Elterjedtebb és célszerűbb szaporítási mód azonban a gyökeres vesszőknek erre a célra való felhasználása. Ilye esetben leghelyesebb, ha már az el zöleg kijelölt lóvékról a tenr 'mza szempontjából felesleges egyéves vés szőkét gyökerükkel együtt felszedji és állandó helyükre telepítjük. Mind a ribizke és köszméte, mir pedig a málna levágott részeit a ri kítás befejezése után gereblyézz! j össze és a tavaszi rügyfakadás me| indulásáig távolítsuk el, vagy tüze j jük el, nehogy a rajtuk esetleg á 1 telelő különböző kártevők az egészsi ges bokrokat megfertőzzék. 4
