Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-11-13 / 46. szám

1955. november 15. SíídfflÜVCS 3 A csilizradványi „arany tér melók“ Л/WWWWVWVWV I Az idő sürget, takarítsuk be mielőbb a cukorrépát November derekán tartunk. Már nem várhatunk „vénasszonyok nyarára”, jobb időkre, csak rosszabbra. A sűrű, ködös levegő egész héten nem engedi a napot az égből letekinteni. Ilyenkor már gya­koriak a hetes esők s még ennél is rosszabb a havas esc. Ezért gondolkozásra nincs idő, cselekedni kell. Minden órát, percet hasz­náljunk fel az ősziek betakarítására. Különös figyelmet szentelünk a cukorrépának. A gyár, amely teljes erővel dolgozik, várja földmű­veseinktől a nyersanyagot. Mi a titka annak, hogy a királyhelmeci, szepsi járás szövetkezetei­ben és még számos szövetkezetben már befejezték a répa betakarí­tását, mint például Illésházán, Izsapon, Tőrén, Kissárón stb.? Mind­ez azért sikerült a fentnevezett szövetkezetekben, mert a munkát jól megszervezték és érvényre jutott náluk a szocialista munkaverseny, amely a betakarítás hajtómotora volt. így kell cselekedniük a lemaradóknak, többek között az okániko­­vói, lipov.éi, ekecsi, csallóközcsütörtöki.bősi, egyházkarcsai és a többi lemaradt szövetkezeteknek is. Jó munkaszervezéssé', gépek,fogatok és az emberi erő helyes ki­használásával gyorsítsuk meg a betakarítási munkákat, hogy a cu­korrépa, burgonya, kukorica, mielőbb rendeltetési helyére kerüljön. S. G. 4» 'nAAAAAAAAAAAAAATAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/WS Л/WW/WVVWi/JW/A. ' A tallosi EFSZ túlteljesítette silózási tervét homhatestű varjúsereg kering a földek felett, élelmet keresve. A fe­kete, omladozó rögök közül hivógatő­­an kandikál ki a táplálék, a frissen kelt búzavetés. Október 26-án vetet­ték be a csilizradványiak a húsz hektáros búzatáblát. Egy rövid hó­nappal ezelőtt még cukorrépa zöldéit benne, de már három hete felszedték és be is szállították. Szép volt a répa, jól fizetett. A földet múlt ősz­szel trágyázták s azután mélyszán­tással jól előkészítették. A talaj szi­vacsként szívta magába a nedvessé­get, nyelte az esőt, hólevet. Amint tavaszodott, Zsidó Zoltán agronómus a föld pirkadását leste — amint le­het, rá a simítóval — adta ki a jel­szót, hisz kár minden elvesztett ta­lajnedvességért. Simító után boronát járattak, műtrágyát szórtak s a föld szinte kínálkozott a répamagnak. Zsidóék nem is késlekedtek a vetés­sel. Amint az árpát elvetették, a ró­nára került a sor. A nedves földben hamarosan kicsírázott a mag s bár­mennyire gátolta a hideg időjárás, rövdesen kidugta sziklevelét a kis répa. Ekkor megjelent a bolhák ha­da, hogy a répát lekopassza. ■ Azon­ban hiába ficánkoltak, ugrándoztak, a Dinocid elpusztította őket. Mikor a tömött, síma felületen zöld csíkok sorakoztak, megindultak a sa­­rabolók, vágták a gyomot, lazították a talajt. Ezután jött a munka nehe­ze, a derekat fájdító, lábszárt zsib­­basztó répaegyelés. Igaz, nem jutott sok egy-egy dolgozóra, mert a terü­letet erejükhöz mérten egymás kö­zött szétosztották. Az egyik 15 árt vállalt, a másik húszat. Molnár Mar­git és Beke Jolán 40—40 árt váltot­tak. Mindketten dolgos, tűzrőlpattant fiatal lányok. Különbség csak annyi köztük, hogy Margit Szőke, Jolán barna. Jókedvüek, hancúroznak, ka­cagnak. — Ejh, mi nekünk a munka '■— mondja a szőke, a huncútszemű. — Hajnalhasadáskor kimentünk s úgy egyeltünk, akár a gép. Jaj, de jó volt a mezőn, a harmatos májusi regge­leken. Énekeltünk, nevettünk, dolgoz­tunk. — Eszre sem vettük az idő mú­lását, — vágja közbe gyorsan a bar­na — mert attól félt, barátnője min­dent elcseveg, neki nem lesz mit mondania. — Mikor befejeztük az egyelést, akkor bántuk, hogy nem vállaltunk többet, hiszen olyan jól ment a munka. Nagy Lajos, a híres répaegyelő másként cselekedett. — Nekem egy egész hektárt mérj, — mondta csoportvezetőjének, Mészá­ros Józsefnek. Nagy Lajos 52 éves, de nem cso­dálkoztak kérelmén, mert ő a falu legjobb egyelője. Olyan gyors s jó egyeléssel senki sem dicsekedhetik a faluban. Egyelés után a gyártól kapott cu­­korelöleget szétosztották. Nagy Lajos 15 kg-ot vitt haza. A tavaszi szárazság csikarta a ré­pát, de segített a fejtrágyázás. Zsidó elvtárs két ízben 75—75 kg salétro­mot szóratott a fejlődő növényre. Sőt a második sarabolás előtt felhígított trágyáiéval öntözték a répát, így levele dúsra nőtt s elborította föld­jét. Az őszi mélyszántás pedig tar­totta a nedvet, süthetett a nap, fúj­hatott a szél, nem száradt ki a föld. Nyáron pedig nem kellett esőért kö­nyörögni, sokszor megeredt az ég csatornái, s a répa rohamos fejlődés­nek indult. * * * Beköszöntött az ősz, eljött a répa­szedés ideje. Október 15-én kiment a gép s megkezdte a répa kiszántá­sát. Ment a munka, mint a karika­­csapás. Bőgi József, Vödrös József, Mészáros Vilmos, Bankó Etel, mind — mind egymással versenyezve fogtak hozzá a munkához, hogy a ré­pa minél hamarabb rendben legyen. Még a 65 éves Zsidó Sándor bácsi sem akart elmaradni a fiataloktól. Margit és Jolán is igyekeztek, ne­hogy a többiek megelőzzék őket De bezzeg mikor jött az eső, a hideg, szél... Azonban ők nem hagyták annyiban, felöltözködtek, dacoltak az esővel, az idővel. — Olyan sárosak, piszkosak vol­tunk, mint a malacok, — neveti el magát Margitka. A csúnya, csatakos idő ellenére hat nap alatt befejezték a répa szedését. A ■ megrakott szekerek besüppedtek a puha földbe, a répa szállítása nem ment könnyen. Egy emberként ösz­szefogtak tehát, az agronómus, az el­nök, mindenki a szállítással, volt el­foglalva. — Megtörtént az is, mondja az agronómus, hogy az éjfél vetett ben­nünket haza. De nem baj, megérte. Október 24-re az 51 vagon répa a nagymegyeri állomáson volt. Mikona kiürült az utolsó kocsink, jött a gő­zös s a tglt vagonok megindultak a diószegi cukorgyárba. A földműves végzett munkájával, kitermelte a nyersanyagot s most már az ipari munkásságon a sor, hogy élvezhető, élelmicikket állítsanak belőle elő. — Kisérjük el a répát s nézzünk körül a diószegi cukorgyárban... * * * Sűrű füst felhő gomolyog a gyár hatalmas kéményéből. Minden jel ar­ra mutat, hogy teljes erővel folyik a répa feldolgozása. Ezt bizonyítják a gyár udvarán sorakozó táblák is. Az egyik táblán naponta. — sőt 8 óránként — olvashatók a legújabb eredmények. A munkálok imvanis Molnár Margit és Веке Jolán három váltásban dolgoznak. Az egyes csoportok versenyben állanak egy­mással — s ki többet — jelszóval iparkodnnak egymást megelőzni. Ezt tükrözi vissza az egyik verseny­tábla. A másik táblán csak tíz napon­ként váltakozik az írás . Hogy ml kerül rá, a csoportok versenyétől, a gyár összes dolgozóitól függ. „A diószegi és a nagyszombati cu­korgyár páros versenyének" eredmé­nyei" , olvasható a tábla felső részén. A számok pedig aszerint váltakoz­nak, hogy a két gyár munkásai hány százalékra teljesítik feladatukat. Ezt a versenyt dekádonként, vagyis tíz naponként értékelik. Egy harmadik táblán érdekes fel­írás olvasható: „Vigyázz minden da­rab répára. Egy répa fél kiló, ami­ből 15 darab kockacukor készül< s az 75 gramm." Mindez azt bizonyítja, hogy a nagy gonddal, szorgalmas munkával, kitermelt répa egyetlen darabja sem vész kárba, a gyári munkások kezében, a gépek segítsé­gével cukor lesz belőle. A gyár kis mozdonya csattogva, prüszkölve vontatja a répával telt vagonokat a csatornákhoz. Innen erős nyomású vízsugár segítségével foly­tatja útját a répa a mosókon keresz­tül a késekig, melyek a fehér, szép, tiszta nyersanyagot tészta formájára szeletelik. Az összevagdalt szeletek ezután a főzőkatlanokba kerülnek, ahol minden cukortartalmat kivonnak belőlük. A szelet ezután gumiszala­gon folytatja útját, míg végül vago­nokba kerül s a gőzös visszarepíti oda, ahonnan a répát elhozta. A szeletből kisajtolt édes lé külön­böző tartályokon át jut a finomítók­ba. Ezekben az edényekben kapja fe­hér színét a cukor és folytatja útját a présekig, ahol kristály — kocka — vagy porcukor alapban a szárítóba, onnan pedig csomagolásra kerül. A telt zsákok, csomagolt dobozok a nagy raktárokban felhalmozva, várják a tehergépkocsikat, hogy eljussanak az üzletekbe, minden kis faluba, a fo­gyasztóhoz. * » • A csilizradványaiak 51 vagon répá­ja már rég fehér cukorrá változott s ebből nekik is jut. Répájuk után 1231 kilogrammot ad a gyár, jutányos áron. Ezt azok kapják meg, akik dolgoztak a répával. Nagy Lajos, aki egy hek­tárt dolgozott meg, több mint 40 kg cukrot kap. Érdemes volt iparkodnia, mert egész évre megvan a család cukorszükséglete. Molnár Margit, Be­ke Jolán is annyit kapnak, hogy nem­csak eljegyzésre, de még lakodalom­hoz is elég lenne. Azonban nemcsak cukrot, hanem pénzt, répaszeletet, melaszt is kap a szövetkezet. A répa után járó összeg 100 ezer koronát tesz ki. Répaszele­tet 30 vagonnal kaptak, amit pely­vával és törekkel együtt lesilóztak. A 2851 kilogramm melasszal is nagy­mennyiségű takarmányt lehet ízesí­teni. Hát még a répafej! Két hétig 110 darab tehén ette s még ezenkívül 300 köbmétert lesilóztak. Ezek szerint 5000 korona bevételük volt hektáron­ként a nagymennyiségű takarmá­nyon kívül. Mindez azt bizonyítja, hogy érdemes volt cukorrépát termel­ni, de még hasznosabb volt az idő­ben betakarítani. Kezükben a répa ára, a szelet, a répafej lesilózva. — Rendelkezésünkre áll a melasz, a cu­kor. Elégedettek a csilizradványaiak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy három hektárral növelték répa­területüket és a gyárral három évre újabb szerződést kötöttek. A jövő évi répatermés alapjait már most ősszel lerakták, amikor az egész területre érett istállótrágyát hordtak. Azt tervezik, hogy jövőre még jobb munkával nem 255 mázsát, hanem 400 mázsát termelnek hektáronként, mert igazán megéri. Ehhez sok sikert kívánunk r hik. i Sándor Gábor A tallősi szövetkezet tagjai nerr fe­lejtették el azokat a tavaszi napokat, am iker alig volt mit adni az äJatok­­nak. Természetes, így csökkent a tej­­hozam. s vele együtt bevételük is. •Most azonban más a helyzet. A szö­­vetkezetesek a múlt hibáiból tanulva, ez évben nagy gondot fordítottak a szilárd takarmányalapra. A galántai járásban elsőként teljesítették, sőt túl­lépték a silózás tervét. A tervezett Bozó gazda már sokat hallott, ol­vasott a silóról, a nedvdús takarmány fontosságáról a téli időszakban. — Azonban mint minden újtól, ettől is idegenkedett. Egyszer útja Nagyda­­rócra vezetett és ott véletlenül alkal­ma volt megtekinteni a helybeli EFSZ silózását. Megtetszett neki és elhatározta, hogy megpróbálja ő is a silózást. Igen ám, de hol van a gödör, a silógép? Nem esett kétség­be, elgondolkodott a dolgon és meg is (Augusztus 15—18.) Az idő ked­vezőre fordult, a cséplés befejeződött. Az összes gabona szárazon került a magtárba. A tagok szorgalmas, fá­radtságot nem ismerő munkája meg­hozta gyümölcsét. Miután a szövetkezet már teljesí­tette gabonabeadását, megkezdődött a munkaegységek után járó természet­­beniek kiosztása. A dolgozók mosoly­gós arccal, elégedetten számolgatták, mennyi gabonára számíthatnak. Tel­tek a zsákok, a szép, piros, acélos búzából. Mindenkinek érdeme szerint mérték, a munkaegység száma volt a mérvadó. Némelyik tag annyi gabo­nát kapott, hogy nem cserélne tíz­hektáros gazdálkodóval sem. Márton Vince fél vagon gabonát vitt haza hét hónapra. 4056 kilo­gramm volt a rendes járandósága, ezenkívül 882 kilogrammot pótjuta­lomként kapott. Igaz, harmadmagá­val dolgozik a szövetkezetben, de újévkor ismét tartja a zsákot és ter­mészetbeni járandóságuk elérheti a száz mázsát is. Szegény Ferenc másodmagával dol­gozott s szintén hét hónapra kapott 2683 kg gabonát. Varga Béla egyedül dolgozott, hét­havi jutalmazása 1675 kg gabona. Az állatgondozók napi pótjutalma­zása a gabonán kívül 10—12 liter tej. Androvics Rozália sertésetető pótjutalmazása címén egy 100 kilós sertést kapott. A fenti példákból tehát láthatjuk, hogy a tagság a becsületes munkája után meg is kapja a megérdemelt ju­talmát. Ifj. Bartal Ferenc az EFSZ elnöke, fáradtságot nem ismerve, mindent el­követ, hogy szövetkezetét gazdaggá tegye. Továbbá javára írható, hogy a tagság között szigorú, de igazsá­gos feg”elmet tart, az eddig elért sikereknek ez az egyik titka. Az eddig elért kimagasló eredmé­nyek az egyes gazdasági növények­nél a szovjet haladó agrotechniká­nak köszönhető, (kereszt-, és sűrű-1890 köbméter helyett, ež idáig ŽT60 köbméter jó minőségű takarmányt si­lóztak. Eddig minden állatra 40 mázsa silótakarmány jut, de až EFSZ tag­jai folytatják a silózást. Most a répa­fejet, cukorrépa-szeletet, kukoricakó­­róval keverve silózzák. Tervük až, hogy minden állatra 60 mázsa silótakar­oldotta a nehézséget. Hozzáfogott a silógödör ásásához. Gépet a szomszéd községtől, az egyházasbástiaktól kért kölcsön. Terve sikerült, a gép jól működött és 20 köbméter silótakarmányt készí­tett állatainak. Ajánlatos, hogy minden egyénileg gazdálkodó kövesse Bozó György pél­dáját. Sólyom László soros vetés, négyzetes ültetés, stb.) Azonban, ha az EFSZ vezetősége a tagsággal karöltve a gyűléseken és egyéb összejöveteleken állandóan ta­nulmányozza a i haladó agrotechnika vívmányát, s azok szerint fogja ve­zetni a gazdaságot, úgy az 1956. gazdasági évben krónikámban még kiválóbb eredményekről számolhatok be. KAPFINGER BELA Márton Vince Kapfinger Béla krónikája véget ért. Véget ért, de csak lapunkban, mert munkáját tovább folytatja. Fi­gyeli tanítványai alkotását, a szövet­kezet bátor lépéseit, a szocialista fa­lu fejlődését. Ez részére nem kötele­ző, a szíve diktálja, s nem nézheti közömbösen a múltban megsanyarga­tott nép örömteli életét. Tanítók! Kapfinger igazgató példá­ja nyomán Ti is foglalkozzatok töb­bet a szövetkezet ügyeivel és tudás­tok szerint segítsétek a falu kérges. kezű öreg diákjait. Szállítják a répát A tósnyárasdi EFSZ a lovasfogatokat is felhasználja a cukorrépa szállítá­sára Répával telt vagonok sorakoznak a vasútvágányon mányt készítenek. Krajcsovics F. Bozó György magángazda is silózott NAGYLÚCSI KRÓNIKA ...........................*......................................................................................... Hét hónapra fél vagon gabona

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents