Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-09-11 / 37. szám
Föídmüves Í955. szeptember íí. GONDOS TALAJELŐKÉSZÍTÉST, KORAI VETÉST A vetőmag megválasztása és csávázása A sikeres terméshez mindenekelőtt jó minőségű, egészséges vetőmag szükséges. A vetőmag értékét befolyásoló fontosabb tulajdonságok a következők: fajta azonosság, csírázó képesség, tisztaság, szag- és egészségi állapota. Azonosság: A jó vetőmagtól megkívánjuk, Hogy a faj- és a fajta azonos legyen. Különböző fajú, fajtájú növények vannak: külön faj a búza, külön a rozs, kukorica, stb. Csírázóképesség: A vetőmag egyik legfontosabb tulajdonsága, mert csak olyan magtól fejlődhet erőteljes növény, amelynek jó a csírázóképessége. A csírázóképességet százalékban fejezzük ki, ami azt mutatja, hogy 100 szem azonos magból hány szem csírázik ki. Fontos a csírázási erély és a csíra hajtóereje. A csírázási erély a csírázás gyorsaságát és egyenletességét mutatja, vagyis azt, hogy a kihajtott csírák közül, hány bújt ki az első pár nap alatt. (Például búzánál, rozsnál, árpánál 3—4 nap alatt). Ha jó a vetőmag, túlnyomó többsége kicsírázik, A csíra hajtóereje azt jelenti, hogy amilyen erővel tudja a csíranövény a fölötte levő földréteget áttörni. Az éretlenül aratott kényszerérett, rosszul raktározott megfülledt és kicsírázott mag vetésre nem alkalmas, mert a csírázóképessége rossz. Ugyancsak csökkenti a csírázóképességét a mag sérülése. Tisztaság: A vetőmag tisztasága azt jelenti, hogy semmiféle idegen anyag nincs közé keveredve. A vetőmag közé keveredett idegen anyagok különfélék. Vannak olyanok, melyek nem ártalmasak, mint például föld, pelyva, növényi szárrész. Bár ezek nem károsak, a vetőmag értékét mégis rontják. Szigorúbban kell venni azonban a gyommagvakat, melyek, ha kikelnek a vetést elgyomosítják és a termést csökkentik. A vetőmag tisztítását végezhetjük szeleléssel, konkolyozással, mely kiválasztja a búzából az árpát, konkolyt, vagy a bükkönymagot. A vetőmag csávázása. Vetőmag útján fertőző betegségek is továbbterjednek. A fertőző betegségek terjedése részben a vetőmagra tapadó betegségcsírák, részben a mag belsejében levő kórokozók útján történik. A gombabetegségek közül az üszögfélék okozzák a legnagyobb kárt. Ezen betegségek ellen csávázással védekezünk, mely azt jelenti, hogy a vetőmagot bizonyos vegyszerekkel kezeljük, például (CUSO4) kékkő, melylyel a betegség csíráit megöljük, vagy azok továbbfejlődését megakadályozzuk, anélkül, hogy ezzel a vetőmagnak ártanánk. Csávázni kétféleképpen lehet, nedvesen és szárazon. A nedves csávázásnál a csávázószer a csávázás ideje alatt fejti ki hatását és a betegség kórokozói a csávázás ideje alatt elpusztulnak. A szárazon való csávázás porral történik, mely csávázószer csak a talajban fejti ki hatását. Ugyanis a talajban levő nedvesség feloldja a porcsávázószert mely azután a kórokozók fejlődését megakadályozza. Viszont száraz talajban nem fejti ki a porcsávázás hatását és ha a szárazság huzamos ideig tart a hatóanyag is elveszti gombaölő képességét, s a túlsók nedvesség viszont kimoshatja. A nedves csávázás tehát tökéletesebb és ez ajánlatos. A csávázószer összeállítása 100 liter vízhez 1 kg (CuS04) rézgálicot kell tennünk. Porcsávázást erre a célra szolgáló porcsávázó készülékben kell végezni és lehetőség szabadban, vagy szellős helyen. A porcsávázás alatt az orr- és a szájnyílást kendővel kell bekötni, mert a csávázószer az embert is megmérgezheti. Ottmár Lajos, agronómus Termesszünk őszi takarmánykeverékeket A kenyérgabona gazdag termésének nagy része már a magtárakban van s a gazda figyelme a többi fontos teendőkre összpontosul. Gondolnia kell az állatállomány takarmányalapjának biztosítására, mert hisz köztudomású, hogy a jól vezetett állattenyésztés kimeríthetetlen jövedelmeforrás, mely szakértelmet és fokozott körültekintést igényel. S bizony, ha a téli Időszakban kevésbé értékes takarmányokkal etetjük az állatokat, úgy nem várhatunk sem súlygyarapodást, sem magasabb tejhozamot, sem pedig sikeres szaporodást. Ehhez a helyes istállózáson, a jó ápolás és rendszeres etetésen kívül elegendő, tápanyagokban gazdag takarmány szükséges. A tapasztalt gazdák tudják, hogy az őszi takarmánykeverékek termesztésével már kora tavasztól, — amikor az évelő takarmánynövények még nem kaszálhatok — biztosíthatják a zöld, nedvdús, tápanyagokban gazdag takarmányt állatállományuk számára. Bátran állíthatjuk, hogy az őszi keverékek mindig biztos termést hoznak. Ugyanis ősztől tavaszig elegendő nedvesség áll rendelkezésükre. Ezért termesztésük különösen szárazabb körzetekben rendkívül előnyös. Termesztésük további előnye, hogy elnyomják a tavaszi gyomnövényeket s így a talajt olyan tiszta állapotban hagyják, mint a kapásnövények. A tavaszi keverékek folyamatos vetésével az állatoknak friss, el nem öregedett takarmányt biztosítunk, a felesleget pedig silózhatjuk, vagy száríthatjuk. A Szovjetunió mezőgazdászai főleg az őszi keverékekből készítenek értékes silótekarmányt s az egész évi silósziikséglet 40—50 százalékát az őszi keverékekből fedezik. A minőségi zöldtakarmány elérése érdekében úgy kell összeállítani az őszi keverékeket, hogy vetésre két, esetleg három különböző, szénhidrátokban és fehérjékben gazdag terményt választunk. Ezenkívül ügyelnünk kell arra is, hogy milyen állat számára termesztjük az őszi keverékeket. Például a kérődzők számára legalkalmasabbak a rozsosbükkönyből álló őszi keverékek, amelyekben a hüvelyesek 55—66, esetleg 70 százalékot, az őszi rozs pedig 30—34, esetleg 45 százalékot tesz ki a hektáronkénti 180 kg vetömagmennyiségnél. A kérődzők és sertések számára termesztett perjebükkönyös őszi keverékek pedig akkor válnak be a legjobban, ha a perjék 25—26 a hüvelyesek pedig a fennmaradó százalékát teszik ki a 80—95 kg hektáronkénti vetőmagmennyiségnek. A jó termés érdekében pontosan be kell tartanunk az agrotechnikai határidőket és intézkedéseket. A kései vetés a vetemény kifagyását okozhatja. Ezért részletesen dolgozzuk ki előre az agrotechnikai intézkedések és határidők tervét s ha ezt pontosan betartjuk, kiküszöböljük a kellemetlen meglepetéseket. A jól megművelt föld mindig gazdag termést Ígér. Csakhogy minden gazdasági növény más és más talajt, művelést, tápanyagot és ápolást igényel. A jó gazda azon van, hogy alaposan kiismerje a növények természetét, hogy olyan tápanyagokkal láthassa el őket, amelyek magas terméshozamot. biztosítanak. A jó tanács aranyat ér, s dr. Révay mérnök könyve, melynek címe: „Az őszi takarmánykeverékek agrotechnikája”, a jó tanácsok egész sorával szolgál növénytermesztőink számára. A könyv ismerteti az őszi keverékek élettani sajátosságait, éghajlati- és talajigényeit. Megtaláljuk itt az őszi rozs, őszi búza, olaszperje, hollandi perje, őszi szöszösbükköny, panónbükköny, őszi borsó, bíborhere és az őszi repce jellemzését s egyes őszi keverékek összetételét. Ez a kézikönyv jó segítséget jelent mind egyénileg gazdálkodó földműveseink, mind szövetkezeteink és állami gazdaságaink növénytermesztési dolgozói számára. A könyv oldalszáma 120, ára 16,50 Kčs. L. Máté Irén ^Hozzunk le időben minden arravaló zöldtakarmányt Szövetkezeteink a takarmányalap elégtelenségével igyekeznek magyarázni az állati termékek termelésének lemaradását. Ez nem helytálló érvelés, mert minden évben saját szemünkkel győződhetünk meg arról, hogy mennyi értékes silózásra alkalmas anyag marad kint földjeinken kihasználatlanul. Mindez azt bizonyítja, hogy egyes EFSZ-eink vezetői nem értették meg, hogy pártunk határozatait minden részletében teljesíteni kell. Egyik ilyen részlet az állati termékek termelésének fokozása, ami elsősorban a takarmánytól s nem utolsó sorban a silózástól függ. Minden szövetkezeti vezető fontos kötelessége, hogy silózási tervet készítsen. A silózás tervének összeállításánál az EFSZ az állatállomány menynyiségéből indul ki. Megállapítja az állatok napi siló adagját, például tehén részére 20 kg-t, sertésnek 2 kg-t, juh számára 1 kg-t. Ilyen átszámítással megkapjuk a szükséges mennyiséget az egész téli időszakra. Természetesen a terv összeállításánál számítani kell a silózásnál beállt veszteségekre is, ami rendszerint 15—20 százalékot tesz ki. Ha a silónövények vetését terv szerint elvégeztük, akkor legfontosabb teendőnk, hogy idejében hajtsuk végre a betakarítást is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az elkésett betakarítás következményeképpen a takarmány veszít tápanyagából és a siló nem lesz megfelelő minőségű. Például a kukorica, melyet szeptemberben silózunk, 30 százalékos keményítőegységet és másfél százalék fehérjét tartalmaz. Az októberben silózott már csak 25 százalék keményítőt és 1,4 százalék fehérjét, a novemberi pedig csak 14 százalék keményítőt tartalmaz, fehérje nélkül. Ezért pontosan tudni kell, hogy a silóanyag betakarítására melyik időpont a legmegfelelőbb. A napraforgót, csalamádét például a virágzás kezdetén, a lucernát és a lóherét közvetlenül a virágzás megkezdése előtt kell betakarítani, a kukoricakórót pedig lehetőleg még aznap, amikor a kukorica törését elvégeztük. A silókukoricát teljes érettségében silózzuk. Szükséges, hogy a silózás terv szerinti végrehajtásáért az állatgondozó csoport vezetője, vagy más hozzáértő dolgozó feleljen. A silózás nem egyéb mint a zöldtakarmány 30°C hőfok mellett való tartósítása. Ennél a hőfoknál a siló erjedését a mikroorganizmusok, vagyis a baktériumok idézik elő. Ezek a baktériumok igen savanyu állapotban és légmentesen elzárt helyen kezdik meg működésüket. Silózással elérjük, hogy az anyag édeskés-savanyú, kellemes ízt kapjon. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy a telt gödörből kiszorítsunk minden levegőt, mert ellenkező esetben az eceterjesztő baktériumok lépnek előtérbe, amelyek a takarmánynak kellemetlen ízt adnak. Legfontosabb, hogy a silózásra alkalmazott ,zöldtakarmányt apróra, legfeljebb 1—2 cm hosszúságú darabokra vágjuk, mert így légmentesebben tudjuk bepréselni. A silóanyag gyúrásához az ökröket, vagy a lánctalpas traktorokat használjuk fel. A jól bepréselt zöltakarmányt 60—70 cm-es földrétegekkel takarjuk be. Számítani kell arra, hogy a legjobb szakszerűséggel elvégzett munkánál sem tudjuk megakadályozni a káros baktériumok működését. Megtörténik, hogy a gödör szélén 10—15 cm szélességben a siló penészes lesz, de ez nem jelenti, hogy a siló rossz. Ezt a részt azonban el kell távolítani és nem szabad etetésre felhasználni. Fontos tudnunk, hogy a hasznos baktériumok működéséhez bizonyos cukortartalom szükséges. Ha cukortalmu növényt nem silózunk, akkor a cukrot melaszoldattal kell pótolnunk. Ügyeljünk továbbá arra is, hogy a silóanyag tartalmazzon 70—80 százaléknál több nedvet, mert ebben az esetben a rothadás veszélye áll fenn. Ha mégis több nedvet tartalmaz, akkor szárazabb anyaggal kell kevernünk. Viszont, ha 60 százaléknál kevesebb nedvet tartalmaz, akkor nedvesebb zöldanyaggal kell keverni. A kukoricaszár a legkönnyebben silózható növény, mert sok cukrot tartalmaz. Ha a kukoricát törés után azonnal silózzuk, közepes szénával egyenrangú tápértékű takarmányt nyerünk. Szövetkezeteink sokszor elkövetik azt a hibát, hogy a szárat kivágják ugyan közvetlenül a törés után, de azután hosszú ideig kötegekben künn hagyják a földeken, s ennek következtében kiszárad. A kukoricát önállóan is silózhatjuk, de ebben az esetben le kell öntenünk rétegenként tiszta vízzel, vagy hígított melasszal. A kukoricát leghelyesebb cukorrépaszelettel, karfiól-, kalarábé-, káposztalevél- stb. zöldséghulladékkal silózni. Ezenkívül csalamádéval, lucernával, napraforgó tányérjával is lehet keverni. A szárat silózás előtt apróra kell vágni. Ügyelnünk kell arra, hogy a gödörbe ne kerüljön penészes, vagy rothadó kukoricakóró, mert ez az egész készletet megronthatja. Varga János Sürget az őszi árpa ve’ése Nincs jóformán még egy olyan gabonanövényünk, mely annyira meghálálná a jó termelési körülményeket, mint az őszi árpa. Tápanyagban gazdag és jól előkészített talajban nem ritka eset a hektáronkénti 35—45 mázsa termés sem. Az őszi árpa 30 százalékkal nagyobb hozamot biztosít, mint a tavaszi árpa, ami takarmányalapunkat jelentékenyen növeli. Az őszi árpa vetési ideje a munkák elvégzése szempontjából nem okoz nehézséget, mivel vetése kora ősszel, illetve nyár végén történik. Az időben elvetett őszi árpa aratása már június közepén kezdődik. A korai aratás biztosítja az akkor már rendszerint hiányzó erőtakarnjány egy hónappal korábban való etetését, s így megszünteti a takarmányozás terén beállt nehézségeket. Az árpát korán kell vetni. Dél-Szlovákiában augusztus végén szeptember első felében. Vetése tápanyagban gazdag talajban kevesebb vetőmagot igényel, mint szegény talajban. Vetés mélysége 5—6 cm között mozog. Könnyebb homokos talajokban mélyebben, kötött, nehéz talajban sekélyebben vetünk. Őszi árpa alá közvetlenül istállótrágyával trágyázni nem szabad, még akkor sem, ha a talaj tápanyaggal nincs bőségesen ellátva. Istállótr gyát mindig az elővetemény alá alkalmazzunk, s az őszi árpa alá pedig teljes műtrágyázást. A műtrágyázás mérvét a talajvizsgálat szabja meg. Ennek hiányában hektáronként 300 kg szuperfoszfátot, 150 kg kénsavas ammóniát és 150—200 kg 40 százalékos kálisót adagolunk és pedig vetés előtt legalább 6—12 nappal. Tavasszal a fejlődés mértéke szerint 80—100 kg salétromtrágyát alkalmazunk kétszeri adagolással. Az őszi árpánál — mivel nagyon hajlamos a megdőlésre — különösen ügyelni kell, nehogy nitrogén túlsúly álljon be. Ezért káli- és foszforsavtrágyázást mellőzni semmiesetre sem szabad.. Az őszi árpa kiváló tulajdonsága és bő hozama révén ajánlatos, hogy jó földben minél többet termeljünk belőle. Aki rossz földben akar nagy termést elérni, az rossz malomban öről, és csak igazolja azt a régi közmondást: „Rossz föld nincs, csak rossz gazda van“. Az őszi árpa vetésének ideje most van, tehát rajta: vessünk minél többet, késlékedésre nincs idő. Dr. A. Fridecký Vessünk téli legelőt a juhok számára Elvitathatatlan, hogy a télen ellő nyájakban az anyák téli tartása a termelékenységre döntő befolyást gyakorol. Ekkor fejlődik az anya méhében a magzat, ekkor kell a juhnak kitőgyelnie, hogy azután kellő menynyiségű tejjel láthassa el a szopós bárányát, tovább kell folyni a gyapjúszálak növekedésének, hogy a bundák „fésűsgyapjú’’ minőségének megfelelő árat érjenek el a nyírás után. Ha tehát az anya nem jól tőgyei ki, mert a vemhesség utolsó heteiben és a szoptatás alatt kellő mennyiségű táplálóanyagot nem kap, akkor a bárány gyenge, fejletlen, csenevész marad s így könnyen a betegségek áldozatává lesz. Röviden összefoglalva: a télen roszszul tartott anyák után hitvány a bárány, kevés a tej és a gyapjú. A jó tartás egyik feltétele hogy a takarmányban legyen elegendő fehérje, elegendő А-vitamin elegendő ásványi tápanyag, kellő menynyiségű íz-zamatanyag. A fehérjék a magzat, a tej, s a gyapjúszálak legfontosabb építőanyagai. Az A-vitam:n a növekedéshez nélkülözhetetlen; hiánya a báránynál bélhurutot, tüdőgyulladást és nagyfokú hullékonyságot okoz. Az ásványi tápanyagok főleg a mész hiánya következtében ugyancsak csökken a szervezet, ellenállóképessége, sőt az angolkór tünetei léphetnek fel. Kb. 15—20 évvel ezelőtt kezdtem figyelni a vándorjuhászok nyájait és ezek termelékenységét. Meglepve tapasztaltam, hogy a sokszor kegyetlen (fészer alatt éjjelező) téli tartás mellett az anyák milyen szép bundát növesztenek, a bárányok milyen edzettek és elevenek. Ugyanebben az időben a nagyüzemek nyájai az akiok zárt, párás levegőjében télen már alig növelték gyapjúkat és a tél második felében már bizony gyenge, csekély ellenállóképességű bárányokat hoztak a világra. Nem volt nehé2 rájönni a különbség okára. Míg a vándornyájak ősztől tavaszig, tehát egész télen — a havas napoktól eltekintve — több-kevesabb zöldelő takarmányhoz (vetések) jutottak, addig a nagyüzemek nyájai szalmán, némi másodrendű szénán tengődtek. Amazok a zöld hajtások útján fehérjékhez, А-vitaminhoz, ásványi tápanyagokhoz, íz- és zamatanyagokhoz jutottak, emezek mindebben szűköldötek. Ilyen megállapítás után misem lett volna egyszerűbb, mint az őszi vetések általános téli legeltetését ajánlani. De a tervszerű gazdálkodási elv nem engedi meg, hogy ilyen kockázatos kimenetelű és bizonytalanságra alapított eljáráshoz fogjunk. Ezért a mesterséges, egyenesen juhnyáj számára vetett téli legelők kihasználásához fogtunk és ez a módszer évről évre mind szélesebb mértékben érvényesül. Téli juhlegelő készítésére mindazok a növények alkalmasak, melyek kora ősszel elvetve a szigorú tél beálltáig jelentékeny levéltömeget fejlesztenek és fagy nélkül áttelelnek. Alkalmas keverékül mutatkoznak a következők: a) 60 kg rozs és 10 kg repce (buja talajon káposztarepce, gyengébb talajon réparepce); b) 30 kg rozs, 1,5 kg olaszperje, 3,5 kg repce; c) 25 kg rozs, 7 kg szöszös bük-, köny (kötöttebb talajon pannónbükköny); d) őszi árpa. Némely gazdaságban megfelelő téli legelőt szolgáltatott az augusztusban vetett bíborhere is, — melyet csak április végén szántottak fel — kukorica alá. A legelő kellő fejlettségének feltétele természetesen az is, hogy a vetőmag trágyázott talajba kerüljön és hogy a magot augusztus végén, de legkésőbb szeptember közepéig elvessék. A vetés legeltethető ősztől tavaszig. Nem akadály a vékony hótakaró sem, mert a juhok a zöldet ez alól is kikaparják. A kedvező hatás sehol sem marad el: az anyák szívesen járnak ki a legelőre és mindig jóllakottan térnek haza. A téli legelő felszántásának ideje attól függ, hogy utána milyen tavaszi növényt kívánunk a földön termelni. Ha a legelőt a juhok nem kopasztották le egészen és a főnövény vetése nem sürgős, akkor még zöldtakarmányt is adhat a tehenészetnek. Gyógynövénygyűjtési naptár szeptember hónapra Az alábbiakban azon gyógynövényeket közöljük, melyeket szeptember hónapban kell gyűjteni, illetve tárolni. A növény neve: Gyűjtendő: Kereskedelmi Népies elnevezése Szappanfű gyökér Tarackbúza gyökértörzs Kálmus gyökértörzs Bojtorján gyökértörzs Nadragulya gyökértörzs Mezei katáng gyökértörzs Beléndek levele és magva Csipkerózsa termésmag Nagycsalán és hús Mezei macskalevelei gyökér gyökerei Földi bodza bogyótermése neve: Radix saponariae tajtékgyökér Radix (Rhizoma) Graminis ebgyógyítófű Radix (Rhizoma) Calami vízililiom Radix bardanae bogáncs Radix belladonae álomhozófű Radix cichorii cikória Folium és semen bölömbika Hyoscyami Fructus et semen csipkefa Cynosbati Urticae folium csóvány Valerianae Szent Magdolna rhizoma fűve Sanbuci fructus gyalogbodza J. Majerčík
