Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-09-04 / 36. szám
T955. szeptember 4. FéMmftws 5 Megkétszerezték a munkaegység értékét Ingoványos bővizű mocsár húzódik Kiirt délkeleti határától egészen Kőhidgyarmatig. Több száz hektárnyi területen csak sás és nád terem. A mocsár közepén levezető csatornát ástak. melynek medrében szüntelenül folyik a víz már évtizedek óta. • de nem akar elfogyni. A feneketlen ingovány egyre ontja a töméntelen vizet. A kisújfalusi, köbölkúti. sárkányi és a gyivai szövetkezeti tagok élnek is a kínálkozó alkalommal: virágzó kertészeteik vannak, a csatorna mindkét partján. A víz keresztül folyik még egy község határán de a falut nem látni az országúiról, mert elrejti az akácok, meg a jegenyék lombsátra. Dombokkal övezett kis völgykatlanban fekszik Libád, a párkányi járás egyik kis faluja. A libádi szövetkezet bizony elég gyengén állt a múlt évben. 342 hektárnyi földjén 92 tag dolgozott, azok is többnyire öregek. A fiatalság másutt keresett magának munkát, hiszen a szövetkezetben csak 7 korona előleget fizettek I munkaegységre. A rossz munkaszervezést nyomon-követie a munkafegyelem lazulása és bizony sokan ki akartak lépni a szövetkezetből. A helyi pártszervezet, a helyi nemzeti b'zottsó.g dolgozói, valamint a szövetkezet vezetősége elhatározta, hogy a legrövidebb időn belül kiemeli a szövetkezetei a „kátyúból“. Az Ígéretet valóra is váltották. Ezen a tavaszon 209 hektár szántóföldet vett át a szövetkezet az állami gazdaságtól. ,4z úi földdel egyidejűleg új emberek is jöttek a szövetkezetbe. Bencsics Imre, Tóth Géza, Pásztor István és még többen is Meggyőzték fiaikat, *hogy legjobb csak otthon, a szövetkezeiben dolgozni. i Ezek példáját tizek követték és köve- , tik a jövőben is, hogy a szorgalmas j \ fiatalok munkája nyomán egyre gazdagabb legyen a szövetkezet. Az új tagok új életet, új lendületei vittek a munkába. л növénytermesztésben és az állattenyésztésben fokozatosan bevezették a hozamszerinti jutalmazást, jobban szervezték a munkát, mint azelőtt.. Az eredmény nem is váratott sokáig magúra. A termelési-pénzügyi tervben 103 munkaegységet terveztek egy hektár föld megművelésére. A legutóbbi ellenőrzésnél azonban kiderült, hogy I hektár földre csupán 58 munkaegységet merítettek ki, *■* Aztán elérkezett az aratás ideje. A keleti fekvésű domboldalak bö gabonatermést ígértek. Amikor aztán a föld felé hajoltak a kalászok az érett mag súlya alatt, sohanemláíott lendülettel fogtak az aratáshoz. Gépekkel dolgoztak, jól haladt a munka. Alig két hétig tartott Libádon az aratás és a cséplés. A cséplést a libátli EFSZ fejezte be elsőként a járásban, a gabonaheadásban pedig második lett a karcai EFSZ után. Természetes. hogy nem csupán 100, hanem ПО százalékra teljesítene beadását a szövetkezet. m A jobb munkaszervezés hatása az állattenyésztésben is megmutatkozott. Ez abból is kitűnik, hogy az egész évi tejbeadási tervet már 80 százalékra teljesítette a szövetkezet. Azonkívül 10 ezer liter tavalyi adósságot is lerótt az első félévben. Az egészévi hús- és tejbeadást november elejéig 100 százalékra teljesíti az EFSZ. Azután már szabad áron értékesíti az állati termékeket és különösen sertéshúsból számít szép bevételre. A szövetkezetben 16 koronában állapították meg év elején a munkaegység értékét. Ev közben azonban kellemes meglepetés érte a szövetkezet tagjait. A tervek félévi ellenőrzésénél megmutatkozott a jó munkaszervezés, a normák megszilárdításának és a hozamszerinti jutalmazás bevezetésének eredménye. A munkae8Hség értéke megkétszereződött. A májusban ledolgozott munkaegységekre már Ili korona előleget kaptak a szövetkezet tagjai. Gabonából ugyancsak túllépték a tervezett hektárhozamokat, ami még inkább szilárdítja a munkaegység értékét. Ennek nagy hasznát tátják a tagok is, mert a tervezett 3.5 kg helyett, 5 kg gabonát kaplak minden ledolgozott munkaegységért. « Az EFSZ tagjai anyagilag közvetlenül érdekeltek a termelékenység fokozásában. Munkájuk gyümölcsével elégedettek, a munkához és a közös tulajdonhoz való viszonyuk állandóan szilárdul. De ez érthető is, hiszen Juhász József 6800 koronát és 21,5 mázsa gabonát kapott jutalmul félévi munkájáért. Juhász Béla 5230 koronát és 16 mázsa gabonát, Vojtek József 19 mázsa gabonát és 6000 koronát kapott az első félévben ledolgozott munkaegységekre, pedig májusig csak 8 korona előleget kaptak munkaegységenként. и Ha a másik félévben is ilyen céltudatosak lesznek a libádi szövetkezeti tagok, akkor még inkább növetlietik jövedelmüket, még módosabbá válhatnak és még gazdagabbá tehetik a helyes útra tatáit szövetkezetei. T. V. Hiába fenték fogukat a kulékok Két évvel ezelőtt történt. A kaposkelecsényi szövetkezetben napról napra rosszabbodott a helyzet. A szövetkezetbe befurakodott kulákok romboló munkája csúcspontjához közeledett. Sunyi, alattomossággal szították az elégedetlenség tüzet a tagok között. A munkafegyelem leromlott, a munkakedv annyira csökkent, hogy felbomlott a szövetkezet. Nagy öröme volt ebből Persela kuláknak, aki azt hitte, hogv számára ismét kisütött a kizsákmányolás lehetőségének napja. Vass, Bodos és a többi kulák is fente fogát, hogy "ngjd ismét övék lesz a hatalom a faluban. Most azonban kiderült, hogy hiába ittak előre a medve bőrére. Ezekről a kulákokról volt sző nemrégen a kaposkelecsényi szövetkezeti taggyűlésen. Harminc kis- és középparaszt jelent meg a taggyűlésen, ahol elhatározták, hogy végérvényesen megújítják a szövetkezetei, amely két évig nem működött. „Megújítjuk a szövetkezetét, szorgalmas munkánkkal új életet viszünk a közös gazdálkodásba — mondotta Lukács földműves. A jövőben azonban kulákok nélkül akarunk gazdálkodni, mert a múlt megtanított bennünket, hogy a kulák örökké kulák marad. A mi gyermekeink nem süvegeinek majd a gőgös kulákoknak, mert a szövetkezetben gyermekeink jövőjét is megalapozzuk.” Ez a tettrekész és a közös munkáért lelkesedő beszéd visszhangra talált a jelenlévők között. Elhatározták, hogy tovább folytatják a közös -azdálkodást. A szövetkezet elnökévé Medgyesi Gyulát választották. A 120 hektár szántöföldön és a 400 hektárnyi legelőn megpezsdült az új élet. Hiába fenték fogukat a kis- és középparasztok legnagyobb ellenségei — a kulákok. A fejlődés keresztülhúzta számításukat. > Érdemes volt feltörni a parlagot A trencséni járásbeli Ivanovce község határában jó termőföldek vannak. Egy évvel ezelőtt nyolc hektárnyi terület még teljesen kihasználhatatlanul hevert. Az alacsony hozamú réteken és legelőkön csak gyom, dudva és csalit termett. Pártunk és kormányunk határozata után, mely arra irányult, hogy földműveseink minden talpalatnyi földet megműveljenek, az ivanovcei szövetkezeti tagok elhatározták, hogy felszántják, megművelik és termékennyé változtatják . a sovány legelőket. Az elmúlt ősz folyamán kiirtották a gyomot, a bokrokat, az egész területet felszántották, tavasszal pedig jól előkészítették a talajt és bevetették zabbal. Gondos munkájuk meg is hozta áz eredményt. Az újonnan megművelt termőföldön 29,87 mázsás hektárhozamot értek el zabból. így az ivanovcei szövetkezet 259 mázsa gabonát tudott beadni terven felül, ami közel 57 ezer koronával emelte a szövetkezet jövedelmét. 3-6-Egyszerre ért célba a két veiélytárs Csütörtökön, augusztus 25-én a nyitrai és a bratislavai kerület köztársaságunkban elsőnek teljesítette a gabonabegyüjtési tervet, 21 nappal a kormány által kitűzött határidő előtt. Ebben a kimagasló sikerben — a párt jó tömegpolitikai és szervező munkája mellett — nagy része van a szövetkezeti tagoknak, az állami gazdaságok, a gép- és traktorállomások dolgozóinak, az egyénileg gazdálkodó parasztoknak és a begyűjtést szervek dolgozóinak. A nyitrai kerület 100,23 százalékra teljesítette tervét. A járások közül a komáromi, az ógyallai, a vágsellyei, a verebélyi, a zselízi, az érsekujvári, a lévai, a párkányi, a galgóci és a tapolcsányi járások túlteljesítették a gabonabegyűjtés tervét és a kitűzött határidő előtt tettek eleget hazafias kötelességüknek. Augusztus 25-ig a kerület 230 szövetkezete 100 százalékon felül teljesítette az idei gabonabegyűjtési tervet. Az egyénileg gazdálkodó földművesek különösen a komáromi, vágsellyei, zselízi, verebélyi és a lévai járásban értek el szép eredményeket. A bratislavai kerület 100.15 százalékra teljesítette gabonabeadási tervét. Ebben a kerületben 10 járás teljesítette 100 százalékon felül a beadási tervet. Az elért eredményben különösen nagy része van a kerület 283 szövetkezetének, amelyek magasan túlteljesítették beadási kötelezettségüket. Jól végezték feladataikat az egyénileg gazdálkodó földművesek is. Gálszécs A múlt évben a gálszécsi járás teljesítette elsőként a gabonabeadási tervet a kassai kerületben. A nagy győzelmet az idén is szeretnék megismételni a gálszécsiek. A begyűjtésre jól felkészültek. Л gabona szárítására betonszérűt készítettek, a kitisztított megszárított magot pedig nagyteljesítményű szelektorokkal fuvatják az emeletre. Л járás szövetkezetei — mint például a kravani, bacskói, lechoticei- és az állami gazdaságok a cséplőgépektől és kombájnoktól egyenesen a begyűjtőhelyre szállították a gabonát. Az elmúlt hét folyamán már az egyénileg gazdálkodó földmüvesesek is megkezdték a gabonabeadást. Bár szervezési téren is jói felkészült a gálszécsi járás, és szép eredményeket ér el a beadásban, a kassai kerületben a királyhelmeci járás is igényt iart az elsőségre. Kladno A gabonabegyűjtés nagyban folyik a cseh kerületekben is. A kladnoi járásban például a makotrasy-i szövetkezet teljesítette elsőként a gabonabeadást. A szövetkezeti tagok nagyon meg vannak elégedve az idei gabonaterméssel: minden kalászosból túllépték a tervezett hektárhozamokat. Mihelyt teljesítették a kőtelező gabonabeadást, még ugyanazon a napon beadtak 40 mázsa árpát terven felül. — De ez még nem minden, csak bizonnyos töredéke annak az öt vagon gabonának, amit terven felül ad be a makotrasy-i szövetkezet. —Zen. Losonc Az apátjaival EFSZ a losonci járás azon szövetkezetei közé tartozik, amelyek az elsők között teljesítették gabonabeadásukat. Náluk is visszhangra talált pártunk és kormányunk felhívása, s a cséplőgéptől egyenesen a begyűjtöhelyre szállították az első gabonát. A faluban még búgtak a cséplőgépek, de a szövetkezet már 102 százalékra teljesítette idei gabonabeadását. Az állati termékek beadásával is igen jól áll a szövetkezet. Tejbeadását például már 102 százalékra teljesítette s év végéig szabad áron adja be a tejet. Tojásbeadásból is elérték a 100 százalékot, a sertés- és marhahús beadással pedig 99 százaléknál tartanak. Ezeket a szép eredményeket bizonyosan megérzik majd a tagok is jövedelmükön. S. L. Prerov * A pferov-i járásban lévő lovesicei szövetkezet példásan teljesíti beadási kötelezettségeit mind az állati termékekből, mind gabonából. Bár a szövetkezetben még folyik a cséplés, már több mint 100 százalékra teljesítette gabonabeadását és előreláthatólag 200 mázsa különféle gabonát ad be terven felül. Ezt a szép eredményt nagyrészt annak köszönheti a szövetkezet, hogy az agrotechnikai határidőben elvetett gabonákat gondosan ápolták. Tizenhárom hektár búzájukat kétszer fejtrágyázták a szövetkezet tagjai. Ezen a táblán 41 mázsa búzájuk termett hektáronként. —é—o. Szövetkezetben van a középföldművesek helye A közös gazdálkodás gondolata győzelmesen töri falvainkon a szövetkezet felé vezető utat. Országunknak csaknem minden második községében felhagytak a földművesek a gazdálkodás régi, elavult módszerével. Szövetkezetekbe tömörülve tagosltott földeken dolgoznak a legkorszerűbb gépek segítségével, pártunk és kormányunk hathatós támogatásával. Ma már alig akad földműves, aki ne ismerné el a közös gazdálkodás előnyét, bér egyesek gyakran fennakadnak a szövetkezetekben előforduló kisebb-nagyobb hiányosságokon. Ezekben a hetekben több új szövetkezet alakult, többszáz egyénileg gazdálkodó földművessel bővült a meglévő szövetkezetek taglétszáma. A szövetkezeti mozgalom központi alakja a középparaszt. Jól tudjuk, hogy a közéDparaszt számító, ingadozó természetű. Jogosan mondhatjuk, hogy neki „két lelke” van: egyik az egyéni gazdálkodáshoz húzza őt, a másik pedig azt súgja neki, hogy a szövetkezetben kevesebb fáradsággal többet lehet termelni. Nemzeti bizottságaink és a védnökségi üzemek dolgozóinak feladata, hogy megszüntessék, legyőzzék a középparaszt ingadozását és megnyerjék őt a szövetkezeti gazdálkodásra. A kisföldművesek könnyebben legyőzik a téves előítéleteket és egyre többen lépnek a közös gazdálkodás útjára, ahol új lehetőségek távlatai nyílnak meg előttük. Ez azonban nem elég, mert a szövetkezetek fejlődése és megszilárdítása feltétlenül megköveteli, hogy a középparaszt a szövetkezeti eszme terjesztésének élharcosává váljon. Középparasztjaink művelik meg a legtöbb földet és ők termelik mezőgazdasági terményeink jelentős részét. Legtöbbjük azonban ma még nem szövetkezeti tag. Amellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy gazdag tapasztalatokkal rendelkező középparasztjaink nagy hasznára válhatnak szövetkezeteinknek. A középparasztok többsége igen jó, szorgalmas, gondos gazda. Számos jól gazdálkodó szövetkezet példája bizonyítja, hogv a középparaszt csaknem tökéletesen ismeri a mezőgazdasági termelés minden csínját-bínját. Például a derzsenyei szövetkezetnek Bukoven János, egykori középföldműves az elnöke. Szorgalmas, hozzáértő és odaadó munkája nyomán olyan szövetkezet létesült Derzsenyén, amely példaképül szolgálhat a lévai járás valamennyi szövetkezetének. A legkorszerűbb istállói vannak, magas hozamokat ér el az állattenyésztésben és a növénytermesztésben. A szövetkezet tagjai között sok a középparaszt, akik lelkesen beszélnek a szövetkezetről és számtalanszor kihangsúlyozzák, hogy amíg egyénileg gazdálkodtak, soha pem volt olyan jövedelmük, mint a közösben. A középparaszt tapasztalt gazdálkodó, akit meg lehet győzni és nyerni a szövetkezeti eszmének, de csak kézzelfogható, minden ékesszólásnál többet mondó eredménnyel. Legmeggyőzőbb a jól gazdálkodó szövetkezetekben tett látogatás, a haladó módszerek ismertetése és a szövetkezeti tagokkal szerzett kölcsönös tapasztalatcsere. A közös gazdálkodás előnyéről olyan módszerrel kell meggyőzni az egyénileg gazdálkodó földműveseket, amely biztosan eloszlatja bennük a kételkedés homályát. gűj em könnyű feladat megváltoztatni a középparaszt gondolkodási módját. Emberöltőkön keresztül beleidegzödött az örökséghez, a földhöz való ragaszkodás és az öntötte formába minden gondolatát, az szilárdította egyre erősebbé a magántulajdonhoz való viszonyát. Egyszerre eltérni a régi, megszokott életformától, ez a legforradalmibb változás a földművelő ember életében. Ezzel kapcsolatban azt írta Sztálin elvtárs, hogy a szovjet falvak szocializálása semmivel sem volt kisebb esemény, mint az októberi forradalom. A középparaszt megnyerése tehát hosszú, türelmes meggyőző munkát igényel. Semmiesetre sem szabad őt igazától megfosztani, hanem ha nézete helyes, el kell ismerni. Ezzel szemben viszont fokozatosan ki kell forgatni a közös gazdálkodásról alkotott helytelen nézeteit, melyek egyrészt a magántulajdonhoz való görcsös ragaszkodásból erednek, másrészt pedig a kulákoktól, valamint a külföldi és a hazai reakciós körökből származnak. Az ingatag természetű középparaszt nagyon könnyen elhiszi a kisebb sikerrel gazdálkodó szövetkezetekről még a legrosszabb hírt is. A jó eredményeket viszont nem látja s ha látja is, elsiklik felettük, nem értékeli azokat. Ilyen esetben fel kell őt világosítani, hogy mi is az oka egyes szövetkezetek gyenge gazdálkodásának. A legtöbb esetben bizonyosan ezt felelhetnök: a rossz munkaszervezés, alacsony munkafegyelem — vagyis az emberek hiányosságai, nem pedig a szövetkezeté. Egyes szövetkezetekben a kulákok a fejlődés legnagyobb fékezői, akik alattomosan belopták magukat a közösbe, hogy lelkiismeretlenül szétrombolják, amit más felépített. Nagyon sok függ a szövetkezet vezetőségének munkájától, amelynek módjában áll és kötelessége is küzdeni a hibák eiien. Ebbe a nagy alkotásba a nemzeti bizottságok dolgozóinak is bele kell szőlniok és helyes, egészséges mederbe kell terelni a középparasztok gondolatmenetét. Ez nem egyszeri, hanem állandó és központi fontosságú feladat. A középparaszt fürge észjárású ember, aki” nek sok kérdeznivalója van. Veleszületett természetes nyíltsága és őszintesége megköveteli, hogy minden kérdésre igaz, helytálló feleletet kapjon. Érdekli őt például a nemzetközi politikai helyzet, amely nagyban befolyásolja az 6 ingadozásának megszűnését is. Helyes szemszögből nézve kell előtte megvilágítani a genfi értekezlet jelentőségét, amely a béke megvédésére irányul. Beszélni kell a középparasztokkal a nemzetek közötti viszonyok javulásáról, a béketábor legyőzhetetlen erejéről és állandóan ismertetni kell velük a legfontosabb nemzetközi eseményeket. A középparaszt büszke lesz, ha tudatára ébred, hogy az ő szorgalmas munkája is elősegíti a béke megvédését. Nem szabad szem elöl téveszteni, hogy az új szövetkezetek alapítása közepette kiéleződött osztályharc következtében fokozódik až osztályeilenség tevékenysége. Ilyen esetben a kisparasztokra kell támaszkodni, akik hívei a szövetkezeti gondolatnak és • ók maguk is egyengetik a középparasztok útját a szövetkezet felé. Amellett egy pillanatra sem szabad enyhíteni a kulákellenes harcot. Az is igen fontos, hogy a nemzeti bizottságok dolgozói és a kommunisták helyesen megkülönböztessék a középparasztot a kuláktól, hogy a kulákot leleplezzék a falu dolgozói előtt és így elszigeteljék őt a becsületesen dolgozó kis- és középparasztoktól. Csak ezen keresztül szűnik meg a kis- és középparasztokra gyakorolt kulák befolyás és csakis ezen keresztül válik világossá az egykor kizsákmányolt zsellérek előtt, hogy számukra nincs nagyobb ellenség, mint a kulák. Sok rosszat okozott a „kiskulákokról“ alkotott elmélet, amely elnevezés egyes középparasztokra vonatkozik, de még ennél is többet rontott az úgynevezett „jó kulákról” alkotott téves elmélet. Jó kulák nincs, van viszont alattomos számító kulák, aki a becsületes szövetkezeti tagok között meghúzódva végzi munkáját. A pártszervezetek és a nemzeti bizottságok kötelessége, hogy a középföldművessel és a kulákkal kapcsolatos vitás kérdéseket alaposan kivizsgálják, kikutassák az illető földműves múltját, vagyoni állapotát és a munkásosztályhoz való viszonyát. A középparasztnak nagy befolyása van falun. Véleményére sokat adnak a kisparasztok is. Ha ő rálép egy útra, bizonyos, hogy követik a kisparasztok is. Ha sikerül megnyerni a szövetkezeti eszmének a középparasztok többségét, jelentősen meggyorsul szövetkezeteink taglétszámának kibővítése és az új szövetkezetek alapítása. Ezt pedig csakis áldozatkész, türelmes, mindennapi tömegpolitikai munkával lehet elérni. Az eddiginél sokkal nagyobb fontosságot kell tulajdonítani ennek a kérdésnek és minden meggyőző módszert ki kell használni a középparasztok megnyerésére.