Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-09-04 / 36. szám
1955. szeptember 4. Földműves UJ EMBEREK UJ HAZAJA Naponta növekszik azon CSISZ-tagok szám?., akik a határvidékre jelentkeznek mezőgazdasági munkára. A cseh országrészekben 6001, Szlovákiában pedig 2196 fiatal jelentkezett eddig a határvidéki földek megművelésére. Az ifjúsági brigádokba való toborzás tervét legjobban teljesítő kerületek közé tartozik a gottwaldovi kerület, amely 994 CSISZ-tagot nyert meg; utána következik a nyitrai kerület 474 taggal, a brnoi 1068 taggal és a libereci 520 taggal. Az új munkahelyekre eddig 2500 fiatal ment. A legközelebbi napokban 1500 fiú és lány utazik a határvidékre. A mezőgazdaság megsegítésére a csehszlovák hadsereg tagjaiból is 240-en jelentkeztek, akik a tényleges katonai szolgálat befejezése után a határvidékre mennek brigádmunkára. A hadsereg kötelékében működő Csehszlovák Ifjúsági Szövetség kötelezte magát, hogy további brigádmunkásokat nyer meg a határőrség és a belső őrség tagjaiból. A határvidék lakója marad Márciusban a CSISZ pőstyéni járási vezetőségének irodájába alacsony, fürge fiatalember toppant be. Még jól be sem csukta maga után az ajtót, már beszélni kezdett. — Én is a határszélre akarok menni, jelentkezni jöttem, — lépett közelebb az asztalhoz. Gyakori jelenség volt ez akkor itt az irodában. A fiatalok egymásnak adták a kilincset. Volt, aki csak érdeklődni jött, de a legtöbbjüket már az elhatározás hajtotta ide: jelentkezőlapot jöttek kérni. Ő is ezek közzé tartozott. Kitöltötte az ívet, s az aljára szinte odarajzolta a nevét: Ferkodics Ferenc. Néhány nap múlva már repítette ót is a vonat a többiekkel együtt egészen Tachovig. Innen teherautók vitték őket a kočovai állami gazdaságba, az új hazába. Barátságos emberek, s két kis szoba fogadta őket. Egyedül a munkahely volt szokatlan, kicsit idegen. A legtöbbjük gyárban dolgozott, így a villanyele és a csákány feltörte tenyerüket. Idővel ezt is megszokták. Mire kitavaszodott, az összes trágyát kihordták és kitisztították a vízlevezető árkokat. Ferenc, mint csoportvezető élen járt a munkában, a legnehezebb feladatokat is ügyesen megoldotta. A gazdaság fiatal vezetője nélkülözhetetlen segítőtársra talált benne, s mire kitavaszodott, úgy összeszoktak, hogy el sem tudnák képzelni az életet egymás nélkül. Közben észre sem vették, hogy rohan az idő és beköszöntött a nyár. A szénakaszálás, gyűjtés, silózás és a kapálás elvégzése, mind a brigádosokra várt. Rajtuk kívül alig néhány munkaerő dolgozott a gazdaságban. S ők nekigyürkőztek a munkának. Dolgoztak reggeltől késő estig. Most a délutáni órákban senkit sem találunk odahaza. Nincsen itt gyengélkedő, vagy beteges ember, makkegészségesek mindannyian. A szőke Irenát, az irodában találjuk. Azelőtt a pőstyéni pékségben dolgozott. Nem sokáig lesz az irodában, kimegy a többiekhez, borjúgondozónő akar lenni. — Nem azért jöttem én ide, hogy irodában dolgozzak, azt odahaza is megtehettem volna — mondja kicsit duzzogva, s érezni, hogy alig várja a napot, hogy ő is a többiekkel dolgozhasson. A falu melletti völgyben Ferkodics csoportja gyűjti a szénát. Feléjük tartok. A fiúk nyelve rövidesen feloldódik. Beszélnek, emlegetnek. A munkáról, az ellátásról, az állandó esőzésről, mindenről szó esik. — Bizony, észre sem veszi az ember, és máris elfut az egy év — mondja Ferenc. — S aztán? — S aztán.... aztán újból csak nem történik semmi különös, dolgozom tovább. Én már határoztam, itt maradok, azt hiszem, nem leszek egyedül. A másik kettő csak bólogat. Már a galántaiak közül, is így gondolkodnak egynéhányan. Rövidesen megjavítanak néhány házat a faluban. S egy kis ház nyugodt, boldog családi élet, ki ne vágyna erre?! S Ferkodics Ferenc ezt a kis házat itt kapja meg, állandó lakója marad a határszélnek. Csető János FERKODICS FERENC (balról az első) és csoportja szénagyűjtés közben. A pőstyéni brigád megkezdte a repce cséplését. Változtak az évek ként a tervezett 20 Kčs-ból előlegként 12 Kčs-t, 1 kg búzát, 1 kg árpát, 1 kg rozsot, 1 kg krumplit és 3 kg szénát kapnak. Azonkívül naponta 2 liter tejet. к — Változtak az évek, változott életünk is — mondja Özei József. — Amilyen nehéz volt az én életem, olyan szép, örömteljes gyermekeimé. Az özei család elégedett mai életével. Hogyisne volna, hiszen havi keresetük 1800—2000 Kčs. Azonkívül a gabona és a háztáji föld termése. Ugyanakkor év végén minden munkaegységre megkapja az elmaradt 8 koronát. d I lyen keresetből aztán meg le■* hét élniI De él is az Özei család! A sok liba, kacsa, csibe szinte számlálhatatlan a takaros udvaron. Sertésük kettő van, melyek már jóval túlhaladták a 100 kilogrammot. Lakóházuk tiszta, egészséges. Amikor útnak indult Özei József családjával a határvidékre, úgy gondolta: egy-két évre én is elmegyek. A parlagföldek gazdára, megművelésre várnak. Ha megtetszik az ottani helyzet, akkor... n Egy évvel ezelőtt hagyta el az Özei család a lévai járást. Ezalatt a rövid idő alatt újabb terveket szőttek. — Gondolni sem mertem volna ilyen életre. Dolgozunk becsületesen és emberi módon élünk. Ügy megszerettük ezt a vidéket, az itteni népet, hogy már csak látogatóba kívánkozunk haza — mondotta Özelné. Jo dolgunk van, ezért úgy határoztunk: örökre otthonunk marad ez a vidék! ZATYKÔ JÓZSEF A Özei József is, mint a többi munkásember — a múltban — nincstelen, hazátlan volt. Kóborolt, csavargott egy kis munkáért, a mindennapi betevő falatért. *Munkaadói — az urak, bárók, falusi gazdagok — nem nevezték másnak, mint munkakerülőnek, naplopónak. Ezt a „megtiszteltetést" azért kapta, mert meg merte mondani — amikor már nem Iáit. Es amikor a sok nyomorgástól türelmem elfogyott, akaratlanul is ku keltem magamból. Ilyenkor a válasz egyszerű volt: „Nem hívott senki, menj, ahonnan jöttél, bitang, csavargói" — Félreálltam. Nyakamba vettem a világot, bízva abban, hogy egyszer nekünk, munkásoknak is jobb lesz — fűzi tovább a szót %Űzel elvtárs. — ÖZEL JÓZSEF és családja. bírta a koplalást — hogy kevés pénzért, korgó gyomorral nem dolgozik. — Ki is bírta volna látástól vakulásig pihenés nélkül húzni az igát — tör ki a múlt keserűsége Özei Józsefből. — Tűrt az ember sokszor többet mint az állat. De muszáj is volt. Hiába ment bárhová, jobbat nem taügy is volt. ŕ s ezt a 44-éves a sok nélkülözés közepette megedzett embert és feleségét Johannát a breclavi kerület Podivín község szövetkezetében találod. Kilencven növendékmarhát gondoznak. Napi keresetük 5—5 és fél munkaegység. Munkaegységen-3 r ... Szabad Földműves! Ismerem jól, hiszen már 1952-ben levelezője voltam. — Levelezője? — Igen! — No, és ... — Már nem írok. — Mi az, talán ... — Nem történt semmi, csak ... Csernák Magda ipolypásztói lány ajkáról csengnek ezek a meglepetésszerü szavak. — Látom, érdekli a dolog — vetette rám tekintetét — tehát- elmondom. — Ifjú szívvel, reszkető kézzel írtam első levelem a falu életéről, a dolgozó emberről. Amikor megjelent írásom, örömöm kimondhatatlan volt. Ismét •írtam. Egyszer aztán... én nem is gondoltam ... hiszen nem azért írtam ... — Csak egész nyugodtan, Mag\_______________________________ duska — mondottam bíztatóan. — Jól emlékszem — fűzi tovább szavait — éppen számtanóránk volt — a komáromi 11 éves iskolában — amikor a postás bácsi címemre 57 koronát hozott. Meglepődtem. Miért1 Honnan? — A Szabad Földműves küldi, biztosan írt valamit — világosított fel a kézbesítő. — Igen, írtam. Es azért fizettek? Ah! Miért küldték ezt nekem?! Mit szólnak iskolatársaim — villant fel bennem a gondolat. — Es úgyis volt. A huncút fiúk, mindjárt óra után elkezdték a „viccelődést,,. — Cukorka kell neki, azért ír. — Ellenkeztem, vitatkoztam. Be akartam bizonyítani, hogy nincs igazuk. Egyedül azonban nem tudtam. — Es a tanár elvtárs mindezt nem hallotta? — De igen! — Es nem segített? — Nem! Es ezért... — Szóval ezért nem ír? ... Tudom, hogy rosszúl cselekedtem, de akkor még gyönge voltam a nehézségekkel szemben. * * * Az alkotókészség már 17 éves korában élt, napfényre vágyott _ a sudártermetű lányban. Irt, szólni akart arról az emberről, kinek munkája nyomán napról-napra váltakozik az élet. Es ez az akarat, ez a fakadó rügyecske a rossz ápolás következtében nem fejlődött, nem nyílt virággá.' — Fiatal voltam és bátortalan — mondja befejezésül Magduska. Nem visszariadni, hanem azt kellett volna mondanom: — Írjatok ti is, falutokról, épülő, szépülő hazánkról, vidám életünkről. S azután én is újból erről írok! Zatykó J. Ifjú szívvel Közös aratás után — közös gazdálkodás A nagykaposi járásban lévő Csicser község helyi nemzeti bizottságának tagjai még jóval az aratás előtt alaposan felkészültek a termés idejében való veszteségnéiküli betakarítására. Sok napon és estén keresztül tanácskoztak a helyi nemzeti bizottság irodájában, míg kidolgozták az aratás, cséplés és begyűjtés pontos tervét. Elhatározták — amint Šmajda elvtárs, a HNB elnöke megjegyzi — hogy a gabonát szervezett csoportokban fogják aratni és csépelni. Hat csoportot alakítottak. Mindegyik csoport kapott egy-egy arató-marokszedőgépet, vagy a gépállomástól egy önkötözőt. A községben három önkötözőgép volt. A tervet összeállítása után nyilvános gyűlésen is megtárgyalták. Az aratás jó! haladt. Az összes gabonaféléket nem egész két hét alatt learatták. Az elmúlt esztendőben, amikor a földművesek még egyedül arattak, három hétig is eltartott ez a munka. Emellett többet is dolgoztak, mivel a gépeket nem akarták földjeikre beengedni. Csicser község földművesei dicsérőleg nyilatkoztak a közös munkáról és a gépek nyújtotta segítségről. Kažmír József így beszélt: „Az elmúlt években két hétig is eltartott, míg a négy hektáromat learattam, s most egy pár koronáért az önkötözőgép nem egész egy nap alatt lekaszálta. Másnap már a szomszédhoz mentünk kaszálni és kazalozni, Ilyen munka bizony kedvemre való”. Aratás alatt Gojdič elvtárs, a járási nemzeti bizottság oktatója is kijött a földekre. A gépek jó munkáját felhasználta a gépesítés népszerűsítésére és igyekezett a földműveseket meggyőzni a szövetkezeti munka előnyeiről. A helyi nemzeti bizottság és a pártszervezet tagjai is sokat beszélgettek a földművesekkel a közös munka és a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. Ezekután már maguk a földművesek is komolyan foglalkozni kezdtek ezzel a gondolattal, megvitatták egymás között, hogy közösen, gépi erővel mennyivel jobban megy a munka. Ekkor a HNB és a helyi pártszervezet nyilvános gyűlésre hívta össze a földműveseket, melyen megtárgyalták a közös aratás eredményeit és a CSKP KB utolsó teljes gyűlésének határozatait. A gyűlés után 10 kis- és középparaszt a szövetkezetben való gazdálkodás mellett döntött. Még aznap este, vagyis augusztus 8-án megalakították az előkészítő bizottságot. Később Kažmír gazda is jelentkezett a szövetkezetbe, hiszen az aratás alatt meggyőződhetett arról, milyen előnyt jelent a gépek segítségével közösen végzett munka. A gyűlés után a csicseri földművesek, most már szövetkezeti tagok is, folytatták a közös aratást és cséplést. Ekkor újból három földműves győződött meg arról, hogy a közös munka nemcsak előnyösebb, de vígabb is. Ezért ők is aláírták belépési nyilatkozatukat. Mivel a szövetkezetbe már 13 földműves család tartozott 24 munkaerővel — augusztus 17-én taggyűlésre jöttek össze, melyen megalakították az EFSZ-et. Az egységes földművesszövetkezetek III. típusának mintaalapszabályzata szerint fognak gazdálkodni. A gyűlés befejeztével megválasztották a szövetkezet vezetőségét és ellenőrző bizottságát is. Szűcs Gyulát választották meg az EFSZ elnökül. A csicseri szövetkezetesek 100 hektár szántóföldön, 70 hektár réten és 60 hektár legelőn fognak közösen gazdálkodni. Ezekben a napokban befejezik a földek műszaki rendezését, hogy ősszel már az egyesített táblákon vethessenek. Ebben az évben már tervbe vették, hogy 15 hektár búzát, 5 hektár rozsot, 2 hektár őszi árpát és 4 hektár őszi bükkönyt vetnek el. A csicseri földművesek nem feledkeznek meg az állattenyésztésről sem. Még ezen az őszön összpontosítják az állatokat. Most, amikor már learatták a gabonaféléket és teljesítették a beadást, megkezdték a sarjú kaszálását a réteken, hogy az állatok részére elegendő takarmányt készítsenek a téli időszakra. A szövetkezeti tagok az összpontosított állatok száma és a földterület nagysága szerint takarmányt és vetőmagot adnak a szövetkezetnek. „Megalakítottuk a szövetkezetei — mondja Szűcs elvtárs a szövetkezet tagjainak — most már csak azon leszünk, hogy gazdálkodásunkkal példát mutassunk azoknak, akik még mindig haboznak hozzánk csatlakozni. Igaz, kulákokat, mint Lendelt, Sisákot, Kraníkot nem kívánunk szövetkezetünkbe. Csak a kis- és középparasztok megnyerésére törekszünk. Éppen ezért köteleztük magunkat, hogy mindegyikünk igyekszik egy-egy földművest megnyerni a szövetkezet tagjául. Minél többen leszünk, annál jobban megy majd számunkra a közös gazdálkodás. R. N.
